A Milan legendás játékosai: Az örökkévaló kezdőcsapat és a klub ikonjai
Egy minden idők legjobb Milan kezdőcsapatát összeállítani mindig hihetetlenül nagy kihívás, mert elkerülhetetlenül ki kell hagyni monumentalitásokat. Ez nyilvánvalóan csak egy szórakoztató feladat, és az általam javasolt felállás messze nem tökéletes - könnyedén lehetne tíz másik, egyformán (ha nem jobban) érvényes változat. Ennek ellenére egy modern 4-3-3-as felállást választottam, mert szentségtörésnek éreztem kihagyni a három legendás csatár egyikét, akik formálták a Milan történelmét. A jó hír az, hogy mindhárom támadó teljesen eltérő képességekkel rendelkezik, így elméletileg lehetséges őket beilleszteni egy minden idők legjobb csapatába.
Kapusok
Puszta tehetség szempontjából Albertosi megérdemelne itt egy helyet, de egyszerűen nem társítom őt a Rossoneri mezhez - számomra mindig is egy Cagliari legenda marad. Dida viszont, bár nem volt annyira földöntúli, mint mások, hihetetlen magasságokat ért el, és a csúcson tagadhatatlanul világklasszis volt. Én őt választom, bár éppúgy érvényes lenne Sebastiano Rossi választása is, aki az évek során figyelemre méltóan következetes teljesítményt nyújtott.
Védelem
Micsoda védelem, emberek! Őszintén szólva, ez lehet a labdarúgás történetének legjobbja. Mind olasz, hárman játszottak együtt, és szívből ismerték egymás mozgását. Áthelyezhettem volna Maldinit középre, Schnellingert pedig balhátvédnek, de Maldinit hátvédként imádtam. Természeti jelenség volt: erőteljes, gyors, technikás - egyszerűen megállíthatatlan. Ő marad a balhátvédem. Tassotti talán nem volt egy világverő hátvéd, de hatása a Milan mezében hatalmas volt, és megérdemel egy helyet. Nesta? Minden idők egyik legnagyobb középhátvédje és tökéletes partnere Baresinek.
Középpálya
Rendben, rendben, betehettem volna olyan játékosokat, mint Pirlo vagy Liedholm, és nem tűntek volna idegennek - értem. De Rijkaard számomra nem alku tárgya. Egyensúlyt kínál a játék mindkét fázisában, fizikális erőt, kiváló technikát, fejjátéki veszélyt és középpályás dominanciát. Rivera is kihagyhatatlan. Az „Aranyfiú” történelmet írt a Milannal, és a klub egyik legkorábbi legendája volt - egyszerűen itt kell lennie. Mellette Pirlo is elférhetett volna, de véleményem szerint neki más kontextusra van szüksége ahhoz, hogy igazán tündököljön. Ezért választottam Schiaffinót. Fenomenális középpályás volt, aki nem kap elég elismerést: irányító, támadó középpályás, vagy akár libero is a karrierje későbbi szakaszában. Kiemelkedő taktikai intelligenciával, szublimis technikával, dinamizmussal, látásmóddal és éles futballérzékkel rendelkezett.
Támadók
Mint korábban említettem, a Milan támadóopciói egyszerűen pusztítóak. Fájdalmas kihagyni Gullitot, de nem tudom indokolni a három kiválasztott csatár (vagy egyik középpályás) eltávolítását. Van Basten a tökéletes kilences prototípusa: fizikailag erős, intelligens, rendkívül ügyes, elegáns és kiválóan képes összekapcsolódni csapattársaival. Nordahl megállíthatatlan természeti erő volt - a nyers erő és a hihetetlen gólszerző ösztönök ciklona.
Demetrio Albertini: A Milánói Szív
Mindig is jobban szerettem, ha olasz játékosok szerepelnek a csapatban, az pedig mindennek a csúcsa volt, mikor saját nevelésű játékosok szaladgáltak az ördögök mezében. Mindig is büszke voltam rá, hogy a Milanban több ilyen játékos is volt. Büszke voltam, hogy nem bánunk úgy a sajátjainkkal, mint például a Real Madrid, ahol nem olyan fontosak a kötelékek. Ezért is szomorodtam el, mikor a csapat hivatalos honlapján olvastam, hogy nincs szükség Demetrióra. A nagy Demetrio a szemünk előtt vált a csapat vezérévé egy ifistából, örömmel tért haza Madridból, de a vezetőség nem tartott rá igényt. Szerény véleményem szerint többet tudna nyújtani, mint Redondo.
Pályafutása a Milanban és a Válogatottban
Demetrio Albertini 1971. augusztus 23-án született, egy Besana Brianza nevű városkában. Nem volt egyedüli gyerek, és nem is az egyetlen focista a családban, öccse egy D ligában szereplő csapatban játszik. Első csapata a Milan, pont a második aranykorszakban mutatkozott be a csapatban a Como ellen, egy 4-0-ra megnyert meccsen. A szezon hátralevő részében kevés lehetőséget kapott, ezért egy évre kölcsönadták a Padovának, ahol további tapasztalatokkal felvértezve tért vissza a milanellói edzőközpontba. Miután visszatért, biztos kezdő lett a csapatban, sikert sikerre halmozott. Nyert öt Scudettót, és Bajnokok Ligáját is, hogy csak a fontosabbakat említsem. Sokak szerint Rivera utódja volt a Milannál, rengeteg kiváló labdával szolgálta ki társait, és annyi labdát szerzett, mint manapság Rino Gattuso.
A válogatottban 20 évesen mutatkozott be Ciprus ellen, és 77 válogatottságig meg sem állt. Sacchinál alapembernek számított a válogatottban, kiválóan futballozott a '94-es Vb-n is. Az elődöntőben pazar labdát adott Baggiónak, a második gól előtt, és a 11-esét is belőtte. A '96-os Európa Bajnokság neki is és a csapatnak is balszerencsés volt. Már a csoportmeccseken kiestek... 1998-ban nagy reményekkel indultak ismét, de a sors elpártolt Itália futballozó fiaitól. Számára különösen rossz emlék a Vb, mert a hosszabbításban hiába adott álompasszt Roby Baggiónak, a Copfoska centiket tévedett. A büntetőknél, pedig hibázott, gyenge, helyezetlen lövését könnyedén védte Barthez. A 2000-es Eb-t végig extázisban focizta végig az olasz csapat, legjobb teljesítményét a két házigazda ellen nyújtva. Albertini egy gólpasszt jegyzett a tornán, Totti fejesgólja előtt ő adta be a labdát Belgium ellen. Tavaly pedig megsérült a Vb előtt, így a képernyőről figyelte, hogy néhány "bíró" és a Fifa vezetése elütötte csapatunkat a további küzdelmektől. Több, mint egy évtizedes válogatottbeli pályafutása alatt nem nyert semmit, csak ezüstöket. A '90-es évek egyik legjobb középső duóját alkotta Dino Baggióval. Tavaly a Milan vezetősége kölcsön adta őt az Atletico Madridnak. Egy kalandnak fogta fel az egészet, jól is játszott. Legszebb pillanata a spanyol csapatban a Real elleni szabadrúgása. Most új fejezet nyílt életében, ugyanis Róma kék felébe költözött, a Lazióhoz.
Albertini Szemmel: A Klub és a Hazája
Most pedig olvassuk közösen pályafutásáról szóló beszámolóját:
Milan: "A Milan a második családom. Már tizenöt éve viselem ezt a mezt, és nincs olyan személy itt a klubnál, akit ne ismernék. Mindenkivel jó a kapcsolatom. Emlékszem, mikor hívott a Milan, mikor először jártam a San Siróban, az ificsapattal játszhattunk egy meccset a nagyok előtt. Megnyertük Gino Maldera edző vezetésével az Arco di Trento nevű tornát a Roma ellen. A következő évben a B-keret tagja voltam, Milanellóban edzettem, és Sacchi megengedte, hogy a nagyokkal tréningezzünk. Ancellotti, Rijkaard és Baresi már nem csak a példaképeim voltam, hanem a csapattársaim is! 1989-ben debütáltam a Como ellen a Serie A-ban. Még mindig előttem van, ahogy Sacchi megkért, hogy melegítsek. Nagyon izgultam, felnéztem a lelátókra, tele voltak szurkolókkal. Arra gondoltam, hogy soha nem fogom látni a San Sirót, ha nem sikerül a bemutatkozásom. 1990 volt a fordulópont az életemben, mikoris egy évre Padovába költöztem. Nem gondoltam, hogy el kell hagynom a Milant, de azonnal elfogadtam az ajánlatot. Mindenki azt mondta Milánóban, hogy tehetséges vagyok, de mégsem játszhattam a csapatban. Padovában pedig kezdő voltam, és rendszeresen játszhattam. Szokatlan volt, hogy több, mint 15000-en voltak a meccseken, mert a Milan B mérkőzéseire kb. 500-an voltak kíváncsiak. A Padovából csak egy irányító hiányzott, aki adta volna a játék ritmusát, a segítségemmel jól szerepelt a gárda, és csak hajszállal maradt le az A-ligába jutásról. Jó évet produkáltam, ráadásul Cesare Maldini irányításával utánpótlás Eb-t nyertünk. Mikor visszatértem Milánóba, Capello vezetése alatt szereztem első bajnoki gólomat az Atalanta ellen. Életem egyik legszebb gólja volt. Életem meccse az athéni BL-döntő volt, ahol mindenki jól játszott. Emlékszem mekkora csalódás volt a '93-as döntő, mikor balszerencsével veszítettünk. A Scudettók közül a legérdekesebb a Zaccheroni ténykedése alatt nyert, mert akkor már a tapasztaltabb játékosok közé soroltak, és észrevettem, hogy fontos vagyok a csapatnál. Óriási dolgok történtek velem ennél a klubnál."
Válogatott: "Minden játékos életében a legszebb dolog, ha a hazájáért játszhat. Kétszer is nagyon közel voltam, hogy valami fontosat nyerjek válogatott szinten. Még most is emlékszem, milyen lelkesen készültem a '94-es Vb-re, a végén viszont nagyon csalódottak voltunk. Ettől függetlenül egy pozitív élmény volt a mondiál. Egy 22 éves játékos számára az, hogy egy világbajnoki döntőben játszik, csodálatos dolog. A legutóbbi Eb-n nagyon jó csapatunk volt, szerintem az 1994-es és a 2000-es csapat volt a legjobb olasz válogatott, amiben játszhattam. Annyira jó volt a hangulat, és olyan jól összejöttünk a srácokkal, mintha egy klub lennénk!"
Az Európa Bajnokság döntőjében esett aranygól utáni Albertini-arckifejezésről ezeket a sorokat olvashatjuk egy hallgató feljegyzéseiben: "Trezeguet aranygólja után külön tanulmány lehetett volna akár Toldo, akár Del Piero, akár bármelyik olasz tekintete. Azt hiszem azonban, Albertini arckifejezésére mondják azt, hogy ha a pillantása ölni tudott volna, az ellenfél már átszúrt testtel feküdt volna a pályán. A Milan veterán középpályása klubszinten már mindent elért, de 1994-ben egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről. 1998-ban a franciák ütötték el őket a továbbjutástól, most meg. Már fogták a kupa fülét... Fel a fejjel, Demetrio! Bár nem játszott sokat szeretett klubunkban, ő az a játékos Olaszországban, akit nem fütyül ki a Curva Sud."
Roberto Baggio: Az Isteni Copfoska Pályafutása
Roby Baggio egész Olaszország szerte nagy elismertségnek örvend. 1968 február 18-án látta meg a napvilágot egy Caldogno nevű helységben, Vicenza városától Északra. Egy nyolc gyermekes családban nőtt fel, a testvérek között találjuk Eddy nevét is, aki szintén profi játékos. Édesapja, Fiorino egy üzletet vezetett, édesanyja, Matilde pedig szorgalmas háziasszony volt. Persze nem tudott egyszerre mind a nyolc gyerekre odafigyelni, így a kis Roby élvezte a "szabadságot". Nem igazán törődött a tanulással, inkább motorozgatott, vagy focizott. Apukája gyakran elvitte focizni, ahol késő estig rúgta a bőrt. Mikor apja ment érte a motorján, legszívesebben elszaladt volna, mert nem akart hazamenni, de Fiorino kiváló motoros volt, így ez haszontalan lett volna.
Gyermekkor és Korai Évek
A pályafutását szülővárosában, vagy inkább szülőfalujában Caldognóban kezdte kilenc évesen. Az edző, Gian Pero Zenere az első pillanatban észrevette, hogy óriási tehetséggel van dolga. Néhány meccs elég volt, hogy vezérré nője ki magát, és a csapat sztárja lett. Szinte mindig gólt lőtt, és még több gólpasszal vetette magát észre. 1982-ben egy meccsen hat gólt lőtt a Leva csapata ellen, így a Vicenza megfigyelői elcsábították. Akkoriban a Vicenza liftezett a harmad- és negyedosztály között. Baggiót ötszáz dollárért szerződtették, és 15 évesen be is mutatkozott a csapatban, igaz a szezon hátralevő részében csak egy meccsen játszott. A következő idényben már többet számítottak a játékára, így összesen tízszer lépett pályára, és egy gólt szerzett. 1984-ben meghívták a 16 éven aluliak válogatottjába is. A 84/85-ös évad szerencsésen alakult Roby számára, 29 bajnoki meccsen 12 gólt szerzett, és a kupában 5 meccsen 2 gólt jegyzett. Így nem volt meglepő, hogy a Vicenza nem tudja megtartani legnagyobb csillagát, 1985 májusában Firenzébe költözött. 17 évesen a Fiorentina játékosa lett, de első évében mindössze 5 kupamérkőzést játszott. 1987 szeptemberében mutatkozott be a Serie A-ban, a Sampdoria ellen, és nem kellett sokáig várni az első gólra sem, decemberben lőtte a Napoli ellen. Igazán a 87/88-as szezonban robbant be a köztudatba, mikor 30 Serie A meccsen 15 gólt ért el, és a kupában is 9-szer talált be, amihez 10-szer kellett pályára lépnie!!
Áttörés és A Világ Legjobbja
1988 novemberében következett be, ami minden játékos álma, meghívták a válogatottba. Rómában Hollandia ellen húzhatta magára először az azúrkék színű címeres mezt. Az év végén feleségül vette gyerekkori szerelmét, Andreinát. Robynak egyre jobban ment a szekér, mert 1990-ben az UEFA-kupa döntőjébe vezette a firenzei violákat. Nyáron a nagy rivális Juventus szerződtette a viola-drukkerek kedvencét, elárasztották Firenze utcáit és tüntettek a tifosók. Mielőtt bemutatkozott volna új csapatában, meghívót kapott a világbajnokságra készülő Squadra Azzurrába! 1990-ben a VB Itáliában volt, és mindenki az olasz csapatot tartotta esélyesnek, azonban nehezen indult be a gépezet. A csapat első két meccsét is 1-0-ra nyerte, és ez meglepetés volt, a harmadik csoportmeccsen kezdőbe állította Azeglio Vicini Baggiót és Schillacit is. Azon a meccsen szerezte Roby azt a legendás szólóból elért gólját. A csapat továbbra sem kapott gólt, ez nem volt csoda, hisz' megítélésem szerint az volt minden idők legjobb olasz védelme a pályafutása csúcsán járó Baresivel, a kapitány és világbajnok Bergomival, Vierchowoddal és az ifjú csillag Paolo Maldinivel, aki már a Milanban öt éve(!) kezdő volt. Egész az elődöntőig "szűz" volt a védelem, de akkor a Maradona vezette argentinok betaláltak Caniggia révén, és kihúzták a tizenegyesekig... ahol viszont a szerencse melléjük állt, mert Donadoni és Serena is kihagyott egy-egy büntetőt. Az akkor pályán lévő játékosok számára máig szomorú emlék az a meccs, mivel nápolyi "olasz drukkerek" egy csoportja az argentin csapatot éltette... A csapatot nagyon sokkolta ez a tragédia, de azért a harmadik helyet megszerezték Anglia ellen. Baggio lőtte az első gólt.
1991-ben megszületett első gyermeke, Valentina. Az elkövetkező években három szezon alatt 53 gólt lőtt a bajnokságban. Élete talán legjobb, legsikeresebb éve a '93-as, mikoris a világ legjobb futballistája lett, és megkapta az Aranylabdát is, amit a legjobb európai játékos kap. Megnyerte a Juvénak az UEFA-kupát is. 1994-ben századik gólját lőtt a Campionatóban, a Genoa ellen. A szurkolók kedvence lett, habár a legenda szerint a Fiorentina mezét viselte a Juventus fekete-fehér trikója alatt sokáig, és ezt nem szívlelték a torinói drukkerek.
Az 1994-es Világbajnokság Drámája
'94-ben született Mattia nevű kisfia, aztán következett az amerikai világbajnokság... Sztárként érkezett a VB-re, mindenki tőle várt mindent. Sacchi a Milan mellett, Robyra építette a csapatot. Minden szem Roberto Baggión volt! A csoportkör alatt nem ment neki, sem a csapatnak, egy kiábrándító vereség Írországtól 1-0-ra. Roberto szerint az írek tükröt állítottak a Squadra Azzurra elé. Ráültek az eredményre, nem tudott semmit kezdeni sem Signori, sem Baggio. A második meccsen egy minimális győzelem Norvégia felett, egy Baggio szerzett gólt, de nem Roberto, hanem Dino. Aztán mindenképp nyerni kellett volna Mexikó ellen az utolsó csoportmeccsen, de nem sikerült. Sejteni lehetett, hogy továbbjutnak legjobb csoportharmadikként, de Sacchi arcára volt írva: mi van, ha mégsem? Bejutott Itália a legjobb tizenhat közé, ahol Nigériával meccselt. Mindenki az azúrmezeseket tartotta esélyesnek, kivéve a nigériaiakat. Nigéria szerezte meg a vezetést, és ráadásként Zolát is kiállították ok nélkül! Minden Roberto Baggio és csapata ellen dolgozott, az időjárás és az idő is, ami csak telt és telt. Minden veszni látszott, egészen a 89. percig, amikoris Roberto Mussi cselezgetett a 16-os jobb csüskénél, Baggio elé tálalt, aki kapásból jobb belsővel az összezárni akaró védők között a kapufa tövébe lőtte a Questrát. Mindössze egy labdányi rés volt, de megtalálta!! Jöhetett a hosszabbítás.
Az egész meccsen végig a bal oldalon botladozó, eredetileg jobbhátvéd Antonio Benarrivo pazarul rajtolt Baggio még pazarabb emelésére, a labdával ugyan semmit nem tudott kezdeni, de jött Eguavoen. A nigériai játékos az ötös bal sarkánál a földbe dolgozta a talján bekket. 11-es!!! Roby Baggio állt a labda mögé, nekifutott és a bal oldali kapufa tövére csavarta a játékszert. Egyedül fordította meg a meccset Olaszországnak. Sokak szerint kiérdemelte a legrosszabbul játszó, de a legmázlistább világsztár titulusát a tornán. A következő körben Spanyolország legjobbjaival mérkőzhettek Maldiniék. Dino Baggio első ízben szerzett első félidei vezetőgólt Olaszországnak, azonban a spanyolok egalizáltak. Ismét a meccs végén fordított, a 88. percben Giuseppe Signori emelt a védők mögé, Baggio kiugrott, egy finom csellel ültette Zubizarretát, és miután Abelardo lendületében becsúszott a kapuba, Roby kisodródva lőtt a hosszú sarokba. Megint 2-1 lett az eredmény. A végén még Mauro Tassotti, a Milan klasszis jobbhátvédje eltörte Luis Enrique állkapcsát, de Puhl Sándor ezt nem látta, nem adott tizenegyest. Később a videófelvételek alapján eltiltották Tassottit a VB további meccseitől. Az elődöntőben Bulgária várt Itáliára, esélyes volt Olaszország, de ott volt a bolgároknál Sztoicskov, aki bármikor képes meccseket eldönteni. Őt Maldini fogta, aki Athén után New Jersey-ben is elvette a kedvét a játéktól. A 21. percben Donadoni látszólag céltalanul cselezgetett a 16-os bal oldalánál, Roby elé passzolt, aki átvette a játékszert, lopta a távolságot, tolt rajta egyet, aztán jobb belső csüddel tekert a hosszú sarokba! Gyönyörű gól volt. Ekkor már mindenki Baggiót éltette, de öt perccel később nem volt kérdés, hogy ki a világ legjobb játékosa. Egy szöglet után Albertinihez került a labda, mélységből indította a védők mögül kilépő Baggiót, hagyta had pattanjon kettőt, majd halálos magabiztossággal a hosszú alsó sarokba, a jobb alsóba tüzelt! Egyedül vezette döntőbe az Olasz Válogatottat. Viszont megsérült, az orvos nem tanácsolta a játékot, de nem akart senkit cserben hagyni, sem az országot, sem a csapatot, meg akarta nyerni a Világbajnokságot! A döntőt sérülten játszotta végig, a csapat a Catenacciót játszotta, de így is akadt helyzet itt is, ott is. Végül a legigazságtalanabb megoldás döntött, a 11-esek. Franco Baresi a kapitány, Dani Massaro, és a hős, Itália hőse, az Isteni Copfocska (Divin' Codino) is kihagyta a maga büntetőjét. Olaszország elvesztette a döntőt. Senki nem haragudott a sztárra, aki egymaga vitte a hátán a csapatot, mindenki a tragikus hőst látta benne. Baggio lépni is alig tudott, csak lehajtotta a fejét, és eltakarta a szemét, kezeibe temette arcát, és úgy sírt....
tags: #milan #legendas #jatekosai
