A Jó Kézilabda Edző: Etika, Szakértelem és Játékosfejlesztés
A kézilabda egy gyors tempójú és dinamikus sport. Ebben a cikkben a jó kézilabda edző jellemzőit, az etikai szempontokat és a sikeres játékosfejlesztés alapjait vizsgáljuk meg, feltárva azokat a tényezőket, amelyek egy edzőt valóban naggyá tesznek. A komplex etikai értelemben szeretnénk feldolgozni az edzői szakmát, figyelve arra, hogy élő példákkal illusztráljuk az egyes etikai erényeket, vagy erénytelenségeket, melyek e hivatást számunkra jelentik.
Az első kérdés, amely felmerül, hogy kiből is lesz a jó edző és vajon mit kell tenni ahhoz, hogy valakiből jó edző váljon? A jóság tehát egyfajta eredményességet is sugall, habár nem csak ezt a területet fogja át. Fontos dolog, hogy az egyén, aki edző szeretne lenni, milyen jó képet állít ki magáról.
Az Edzői Hivatás Alapjai és Etikai Kézikönyve
Jó edzőnek csak úgy választhatjuk magunkat, ha egyúttal a jóvá válás módját is választjuk. Kell, hogy valamilyen elgondolásunk legyen arról, mit jelent „jónak, tisztességesnek, becsületesnek” lenni, mielőtt az univerzalitás kategóriája alatt egzisztenciálisan választjuk magunkat, mint edző szakembert. Ehhez először is kell egy edzői példaképet találnunk, aki belső elvárásainknak megfelel, még akkor is, ha esetleg nem mindenben felel meg mindenki elvárásának.
Az edzőre nehezedő nagy teljesítmény kényszer hatására hogyan akadályozható meg, hogy ne kövessünk el komoly morális hibákat? Hogyan kerülhetjük el, hogy végzetes hibákat vétsünk? Rosszat tenni, miközben jónak véljük azt - Hegel szerint a modern szubjektivitás morális csapdája - ezt a legfontosabb elkerülni ahhoz, hogy mint edzők hitelesek lehessünk magunk és tanítványunk előtt. Az edzőnek meg kell tudni győzni tanítványát arról, hogy amit ő képvisel az a Jó érték és ezen értékek elfogadása vezet a nagy teljesítmények, a sikerek felé, hiszen versenyzőjének ez elsősorban a kitűzött célja a sportolásával.
A Hitelesség és Az Empátia Fontossága
„A mester több mint edző, jó barát, társ, példakép és partner.” Minél szorosabb a kapcsolat az edző és versenyző között, annál több közös normájuk van, s annál egyszerűbben tudnak egymással kommunikálni az eredményes felkészülés érdekében. Edzőnek és versenyzőjének a kategorikus imperatívusz kialakítására kell törekednie az eredményesség érdekében. Ez egy olyan megfogalmazás, amely alkalmas arra, hogy abszolút mérce legyen. Bármely cselekvési maxima, kötelesség ellenőrizhető általa. Egyszerű és könnyen alkalmazható. Azok az edzők sikeresek a fiatal korosztályban, akik szakmai tudásuk mellett ezt a kapcsolatot is képesek kiépíteni tanítványukkal.
A fiatalokkal foglalkozó edző legnagyobb hibát akkor követi el, ha a megfelelő etikai alapok lerakása nélkül építkezik a pszicho-szomatikus birodalomban, megfeledkezve tanítványa morális erényeinek kialakításáról és csupán a gyerek szomatikus oldalát közelíti meg.
Önzetlenség és Példamutatás
Jó edzők azok, akik önzetlenek és nem magukra és egzisztenciájukra gondolva beszélnek és cselekszenek, hanem azok, akikre érvényes a platóni mondás, hogy jobb elszenvedni a rosszat, mint másoknak okozni. Az ilyen edző, mielőtt tanítványával új gyakorlatot csináltat, legelőszőr magán próbálja ki, (ez gondolati síkon is megvalósítható), hogy megcsinálható-e, illetve milyen hatásmechanizmus váltódik ki általa versenyzőjében.
A rossz edző belehajtja próba nélkül a tanítványát valamibe, amit valahol olvasott, vagy látott. Ettől valamivel ravaszabb edző az, aki nem a legjobb versenyzőjén kísérletezik, hanem a gyengébbeken, de végzetes hiba ez is, mert előbb-utóbb tanítványai előtt morális vereséget szenved a csapatában támadt konfliktusok miatt. Rendkívül fontos azonban különbséget tennünk, mint edzőnek az „önmagunkért jónak lenni” és az „önmagunkért helyesen cselekedni” állítások között. Két teljesen más, egymással kapcsolatban sem álló problémáról van itt szó. Valahányszor elmarad ennek felismerése, az gyakran a tisztességes edző „önzésével” kapcsolatos cselekedetekhez vezet. Az ilyen edző vallja, hogy a cél szentesíti az eszközt, mivel képes tanítványát olyan helyzetekbe és szituációkba sodorni, mely edzések hatására ugyan pillanatnyi teljesítménye növekszik, de egészsége és morális személyiségi jegyei nagyban sérülnek. Ilyenek a dopping esetek, vagy éppen versenyzője kusza szexuális kapcsolatai, melyekről gyakran az edző is tehet.
Az Álszentség Elkerülése
„Könnyű „kiszúrni” az álszent edzőket. Nyíltan vagy burkoltan mindig másokkal hasonlítják össze magukat, s az összehasonlításból kivétel nélkül mindig ők kerülnek ki győztesen.” Az álszent edzők valóban önmaguk kedvéért cselekszenek helyesen (amit tesznek, azért teszik, hogy elismerésben részesüljenek, eleget tegyenek önfelnagyítási vágyuknak). Ám nem önmaguk kedvéért jók. Önbecsülésük mások elismerésétől, vagy legalábbis a másokkal való összehasonlítástól függ. Az álszent edzők nem szeretik tanítványukat, csak eszköznek tekintik őket önmegvalósító céljaik eléréséhez, ezek az edzők gyakran autokratikus légkörben működnek és nem adnak teret tanítványuk egyéniségének kibontakoztatásához. Az ilyen edző rövidtávon nagyon jó eredmények felmutatására képes, azonban versenyzője teljesítménye egy idő után megreked.
Mert véleménye szerint a legszilárdabb morális mankó az univerzális az a morális ajánlás, hogy senki sem használhatja a másik embert puszta eszközül, hanem mindig öncélnak is kell tekintenie. Az edzőnek ki kell alakítani egy olyan légkört, mely lételeme az egymás iránti szükséglet ide tartoznak az (elismerés, szeretet, megerősítés, megbecsülés), kerülni kell illetve kiküszöbölni a félelmet, a versenyző bármilyen síkú megalázását.
A Fejlődésközpontú Utánpótlásképzés
Zsiga Gyula a korai eredménykényszer helyett az egyéni fejlődésre és a stabil alapokra építené a magyar utánpótlásképzést, mert hisz abban, hogy így lehet hosszú távon kézilabda-világklasszisokat kinevelni. Az OTP Bank-Pick Szeged akadémiai sportigazgatója egy új, hároméves, lépcsőzetes képzési programmal kívánja a gyerekek gondolkodásmódját és technikai tudását is fejleszteni, miközben megőrzi a kreativitást. Zsiga Gyula munkássága és edzői pályafutása kimondottan sokoldalú, hiteles, és tökéletesen jellemzi a hosszú távú elkötelezettséget. Neve szinte már összeforrt azzal, amit az utánpótlásban, edzői munkában, nemzetközi klub és válogatott szinten el lehet érni a kézilabdában. Zsiga Gyula több mint négy évtizede szolgálja a magyar kézilabdát játékosként, edzőként, sportvezetőként és oktatóként.
A Képességfejlesztés és Mentális Nevelés
Zsiga Gyula szerint ami akkor a probléma lényegét jelentette, még mindig létezik: a képességfejlesztés és a mentális nevelés hiánya, vagy elaprózása. Ez a mai napig kulcskérdés a magyar utánpótlás-nevelésben, de nem csak a kézilabdásportban, hanem más ágazatokban is. Azt szokta mondani az utánpótlás nevelésről, hogy csapatban dolgozunk ugyan, de mégis az egyént fejlesztjük. A Komplex Tehetség Program (2021-2025) is hasonló elveken alapult, ahol nagy hangsúlyt fektettek a mentális nevelésre.
Mi hiányzik általánosan és különösen a kézilabdát választó magyar gyerekekből, amiért kevesen érnek világklasszissá? Ez egy bonyolult dolog, mert a problémát két irányban kell keresni. Nemcsak a gyerekek miatt van ez, hanem akik a gyerekeket tanítják, képzik.
Korai Versenyeztetés és Annak Káros Hatásai
A kiindulási pont az, hogy a látványsportágakban van egy központi sportigazgatási elvárás a sportszövetségekkel szemben. Ez annyit jelent, hogy a korai tömegesítésen kívül még versenyeztetni is kell a gyerekeket, mert a TAO-támogatás kvóták alapján kerül pozitív elbírálás alá a beadott pályázatok alapján. Éppen ezért, már nagyon korán, amikor még a versenyzéshez való kompetencia nincs is meg, versenyeztetni kell a kisiskolás gyerekeket. Ez megfelelési kényszert okoz a nevelőedzői közösség számára. Tehát, hogy érthető legyek, nemcsak nevelni, tanítani kell a piciket, hanem még versenyeztetni is. Ez egy óriási dilemma, mert ez a helyzet szokta szülni a legtöbb problémát. Már nagyon fiatal korban eldöntik játékosokról, hogy a legjobb vagy legtehetségesebb, amikor még gyakorlatilag nem dőlt el semmi.
Az építkezés hatékonysága a jó és erős alapok megtanításával kezdődik. Ha erre nincs idő, mert a versenyzési kompetenciákat kell átadni a gyerekek számára, úgy az egész egy füstbe ment terv. Azt gondolom, nem lehet megkerülni az alapvető szinteket. Maga a nevelő-, oktatómunka egy folyamat, ami képzettségi szintekre épít. Sokszor azt a hibát követik el a kollégák, hogy már akkor előre lépnek egy szintet, ha az előzőt még el sem érték, vagy nem gyakorolták le eléggé, hogy tovább lépjenek egy magasabb szintre. Mivel a többség csapatban gondolkodik, és ezek szerint a csapat eredménye sokkal fontosabb az egyén fejlődésénél, ezért nagyon sok egyént maguk mögött hagynak.
Ami pedig a gyerekeken múlik, a gondolkodásuk és a hozzáállásuk teljesen más, mint korábban volt a 10-20 évvel ezelőtt felnőtt korosztályoknál. Úgy gondolom, a generációs problémák is elég erőteljesen befolyásoló tényezők. Pszichológiai értelemben vannak a sikerorientáltak és a kudarckerülők csoportjai. Ennek kialakulása azon múlik, hogy az a gyerek milyen bánásmódban részesült a családban, vagy az edzési környezetben. Tehát, ha folyamatosan elmarasztal, szidalmaz, vagy negatívan véleményt alkot a felnőtt a gyerekre, akkor az önbizalom, vagy belső szándék, ami az akaraterejét tudná növelni a fiatal sportolónak, hogy megugorja az előtte álló feladatot, bizonyára sérül. Az önbizalom és a bizalom kérdése edző és játékos között nagyon fontos, ha az edző nem bízik a gyerekben, az nem fog bízni magában.
A Szülők és a Közösség Szerepe a Játékosnevelésben
Mi a szerepe a szülőnek, a családi háttérnek a sikeres játékosnevelésben? Nagyon fontos tényező, és az előadásaim egyik állandósult eleme, hogy a családi háttérnél nincs támogatóbb egy élsportra vágyó gyerek számára. Persze, ehhez az kell, hogy kommunikáljanak. A rossz kommunikáció, vagy éppenséggel a párbeszéd hiánya, szintén egy nagy hibaforrás a magyar sporttársadalomban. Egy jó sportszervezeti közeg ugyan olyan támogató tud lenni, mint adott esetben a család.
A gyerekeket érő külső behatások, például a közösségi média, az internetes játékok és egyéb különböző trendek nem az élsport felé terelnek. Azok a családok tudnak támogatók lenni, akik valamilyen szinten átérzik, vagy átgondolják a sportolás jelentőségét és lényegét. Ahol nincs jelen a sport a családok életében, ott sajnos problémák lehetnek. Nos, azoknál a gyerekeknél van a legnagyobb probléma, akik egyébként tehetségesek, szorgalmasak, de a háttérük sajnos nem túl támogató.
Kiégés és Motiváció Hiánya
Hogyan kezelik az utánpótlásban a kiégést, a motiváció hiányát? A versenyeztetési rendszer megvédi a gyerekeket ezektől a problémáktól? A megoldás az lenne, ha a tartalmakat úgy adagolnák egymáshoz az edzők, ami egyértelművé teszi azt, hogy a fejlődés íve biztosítva van. A felszínes, át nem gondolt, abszolút egymáshoz össze nem érő foglalkozásokat éveken keresztül csinálni, az nem csak badarság, hanem úgy gondolom, hogy bűn is a gyerekekkel szemben. Nagyon lényeges és fontos, hogy a kiégés és a fáradásos sérülés úgy kerülhető el, ha tudatosan és okosan építjük egymásra a terhelési fázisokat és a tanítási-képzési folyamatot, aminek időt kell biztosítani a stabilitáshoz és az éréshez.
Előbb tanítunk, majd, amikor megtanítottam valamit, azt úgy tudom ellenőrizni, hogy gyakorlom. Ha megfelelően gyakorolta a gyerek, akkor tudom stabilizálni, és majd csak ezt követően fogom tudni fejleszteni. Amennyiben türelemmel hagyjuk a gyereket végig menni ezen a lépcsőn, gyakorlatilag bármit képes leszek megtanítani számára. De sajnos, nincs türelem, hogy mindezt végig csinálja az edző. A sport szemléletformáló ereje nemcsak a mozgáskultúrájukban ad nagyon nagy lökést a gyerekek számára, hanem a civil életben való előre jutásban is nagyon nagy segítség lehet. A tanuláshoz is nagyon jó alapokat biztosít a sport. A kettő nagyon jól meg tud lenni egymással, véleményem szerint. Bármennyire is hosszú időt töltenek el a gyerekek, mondjuk 12-13 évet a sportolói, tanulási folyamatban, ha azt okosan, tartalmasan építik egymásra. Ugyanis nem kell mindent megtanítani az első három-négy évben.
A felnőtt top játékosok is alapmozgásokra építik minden egyes tevékenységüket egy védekezésben vagy egy támadásban. Ugyan azokat a mozgásokat csinálják, mint a gyerekek. Az a különbség, hogy sokkal erősebbek, dinamikusabbak, okosabbak, tapasztaltabbak, és sokkal nagyobb a mentalitási adaptáció, hogy a teljesítményük fizikálisan jobb legyen a fiataloknál.
Példaképek és Dedikált Edzők
Sajnos nemrég vesztette el a magyar atlétika az egyik legjobb edzőjét (Németh Pál), kinek emberi moralitását, tartását és emberségét halála pillanatáig semmi és senki sem tudta beárnyékolni az atlétika társadalma előtt. Az atlétika nagyon eredményes, jónak /nem csak az eredményességét tekintve/, tisztességesnek és becsületesnek kikiáltott szakembere volt, mert mindig nevelte, jóra ösztönözte és emberi kisugárzásával is nevelte tanítványait. Sikereit nagyban, ezeknek a tulajdonságainak is köszönhette. Szerintünk nagyon sok fiatal edző választotta, vagy fogja választani őt edzői példaképül!
Fejes Zoli bácsi is egy olyan edző volt, aki hitt a fokozatos fejlődésben: „olyan agresszív ez a gyerek, de nem akarom derékba törni, csak szép lassan nyesegetem vadhajtásait, mert ennek köszönhetően majd szépen lombozódik és pár év múlva búsásan terem”. (Igaza lett pár év múlva nemzetközileg is eredményes versenyző lett belőle). A TF-en legjobb példa a helyes út megtalálására Skoumal András tanár úr, aki még 67 évesen is sokszor bemutatja a rúdugrást, vagy egy új gyakorlatot kezdő versenyző palántáinak.
Bakos István - A Kapusedző Mestere
Kiváló képességű kapusból lett Bakos István kiváló képességű kapusedző. Jelenleg is (nem először) a magyar női kézilabda-válogatott hálóőreivel foglalkozik. Hetvennyolcszoros válogatott kapus volt, edzőként a Dunaferrel BL-győztes, többszörös magyar bajnok, EHF Kupa-győztes. Világsztárokkal dolgozott. Farkas Andrea szerint örökifjú, óriási energiával magyarázó, mutogató edző. Ezekből a gesztusokból, a közbeni magyarázatokból, utasításokból is sokat tanult. Bakos István ma is imádja, amit évtizedek óta csinál. Rendkívüli érzékkel, pedagógiai vénával képes a kapusra hatni. Volt, amikor csak annyit mondott: nyugi! De általában sokat beszélget a kapusokkal. A hálóőrök zárkózott emberek, és ő tudott a lelkekkel is bánni. A jó edző és játékos közötti baráti kapcsolat, a jó hangulat, a hit, a szakma iránti szeretet... Hát többek között ezekben rejlik a titok, amelyek tulajdonképpen nem is titkok. Egy jó kapusedző ha kell, akkor legyen megértő pedagógus és a lelkeket pátyolgató, gondozó pszichológus. Ilyenkor az edző feladata az, hogy átbeszélje a kapusokkal: mire van szükségük, igényük. Abba az állapotba kell eljuttatni kapusainkat, amit ők szeretnek.
Alma - A Fiatal Edző Elkötelezettsége
A sorozat következő interjúalanya a 27 éves Alma, aki kézilabda edző a Postás SE-nél, utánpótlás (junior, serdülő) korosztályokban. Nagy örömmel olvashatunk a válaszaiban a lelkesedéséről és az elkötelezettségéről. Alma délelőtt viszonylag szabad, más munkát végez. Délután, edzések előtt, összeállítja pontosan az aznapi edzés tervét. Értékeli az elvégzett munkát, majd még sokáig agyal rajta, mit lehetne jobban csinálni. Ezenkívül, ha a játékosaimnak bármiben segítség kell, állok rendelkezésükre. Néha pótanya, néha barátnő, néha pszichológus is vagyok egyben. És persze a hosszútávó tervezés is az ő feladata: szezon, kupák, tornák. Háttérmunka. Kapcsolattartás más csapatokkal. Jó alapot ad, sokat segítenek a továbbképzések, de a legfontosabb az önálló tanulás, kutatás, fejlődés. Fontos, hogy a váratlan helyzetekre is tudja a megoldást. A legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a csapat jól tud együtt működni. Együtt van. Ez egy csapatsportnál nagyon fontos. Talán a legnehezebb része az edzői pályának. Amikor van egy hullámvölgy, akkor abban a gödörben 20 ember van. És neki kell őket kihúzni. Ritkán van mélypont, ha mégis, az se tart sokáig. Ilyenkor az eddig elért sikerekre gondol, a társaságra és már mosolyog is. Csak az legyen edző, aki fel tudja rá tenni az életét. Különben nincs értelme. De abszolút megéri, főleg utánpótlásban.
Kollegiális Együttműködés és Törődés
Minél kevésbé erősek a mester-tanítvány kapcsolatai egymással, minél kevésbé osztoznak egymás életében, bőrtől bőrig, testtől testig, minden nap, órában és percben, minél kevésbé állandóak emberi kötelékeik - annál érzékenyebbé válnak. Így aztán sértődések és harag gyakran fellép köztük és ez előbb-utóbb kettejük szétválásához vezet. Itt jutunk el a kollegális tisztesség eleméhez, amely véleményünk szerint gyakran hiányzik a magyar atlétikánkból, mert sokszor edző edzőnek farkasa és gyakran semmi kollektív együttműködést nem tanúsít más edzők iránt. A sikeres szakágakban, vagy tradicionális versenyszámokban mindig egy egymásra figyelő, egymásnak önzetlenül tanácsot adó, de nem tolakodó légkör figyelhető meg. Ilyen volt a 70-es évek dobó atlétikája, ahol Koltai Jenő bácsi, mint vezetőedző alkotó és tisztességes munkalégkört alakított ki.
Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a tiltott eszközökkel nem manipuláló, tisztességes edzőnek más edzőkre is szüksége van. Ma a magyar sportnak semmire sincs nagyobb szüksége, mint a jó, tisztességes, becsületes edzőre - nem azért, mert az ilyen szakembernek jó szíve van (néha egyáltalán nincs kivételesen jó szívük), hanem azért, mert ők a többiek felé fordulnak, (a már említett kanti zavar feloldása) a „társas társiasság” (gesellige Geselligkeit) testesül meg bennük. Heidegger találta ki a „lét pásztora” igen találó hasonlatát, melynek át kell hatnia edzőink személyiségét mind önmagához, mind a versenyzővel való bánásmód tekintetében. Általában, a hétköznapi életben törődés elmulasztása csak akkor vált ki szankciókat, ha ezzel ártunk másoknak, az edzői pályán azonban ez végzetes hibaként merül fel.
tags: #milyen #a #jo #kezilabda #edzo
