NBA Stílusok Enciklopédiája: A Divattól a Játékmesterségig

A mai sportvilágban nem csak a tudás számít. Ahhoz, hogy egy játékos eladható legyen, kell neki egyfajta kisugárzás, stílus. A kosárlabda, ezen belül is az NBA mindig is élen volt a stílusteremtésben, elég csak belegondolni mennyi és mennyi kosárlabda cipőből lett casual sneaker. De mi is az NBA „legjobb stílusa”? Ez a kérdés sokrétű, hiszen magában foglalja a játékosok megjelenését, a cipőválasztékot, a pályán mutatott egyedi mozdulatokat, de még a dominancia vagy az inspiráció módját is. Merüljünk el az NBA stílusvilágában, a legdivatosabb sneakerhead játékosoktól a kosárlabda legendáinak ikonikus mozdulataiig.

A divatdiktátorok a parketten: a sneakerheadek

A parketten a cipő ad legtöbbet hozzá a játékos stílusához. Viszont vannak azok a játékosok, akik picit túlzásba viszik azt, hogy milyen lépőt vesznek fel az aznap esti meccsre. Összeszedtem azt a négy sneakerhead játékost, akik leginkább a látványos lépőikkel hívták fel magukra a figyelmet és kevésbé a pályán mutatott teljesítményükkel.

Nick Young „Swaggy P” - A divat forradalmára

Nick Young, alias „Swaggy P” áll legközelebb az NBA-ből ahhoz, hogy igazi celebnek lehessen hívni. Hosszas ideig jegyben is járt az egyik leghíresebb női rapperrel, Iggy Azaleaval. Young már rengeteg csapatnál megfordult, szám szerint öt csapatnál. Legsikeresebb éveit talán a L.A. Lakers-nél töltötte, ahol 4 évet játszott. Itt első szezonjában kimagasló teljesítményt tudott produkálni viszont ez után is irányító alakja tudott maradni a csapatnak. Viszont most a játékos lépői vannak a középpontban. Nick Young az adidassal van szerződésben. Young ezt a kötelezettségét jóval egyedibben oldja meg, mint társai. Míg egy átlagos játékos a legújabb modelleket ölti magára, addig Young előszeretettel visel régebbi vagy éppenséggel utcai cipőket. Ebből kifolyólag pedig rengeteg érdekesebbnél érdekesebb lépőt láthattunk már rajta. Egyik legfrissebb példa erre a 2017-es karácsonyi mérkőzés volt, amikor is Tracy McGrady által hordott adidas T-MAC 3-ban lépett pályára. A legmerészebb lépőket viszont még ez előtt, 2015-ben húzta magára.

James Johnson - A retro gyűjtő

James Johnson az igazi kiegészítő játékos, aki arra a pár percre, amíg a pályán van, fontos pontokat szerez és hozzá teszi a védekezésbe is azt, amit tud. Minden csapatnak szüksége van ilyen játékosokra, akik a csapatért dolgoznak, nem pedig a saját számaik felfelé tornázásáért. Előre vetíteném, hogy azok a játékosok, akiket én itt most felsorolok, mind a vándormadárak, hiszen az NBA-ben megszokott, hogy azokat a játékosokat, akik durván fogalmazva a keret feltöltése céljából alkalmaznak, pár évente lecserélik. Ezért nem meglepő, hogy a Miami Heat már Johnson hatodik csapata karrierje során. Itt érezhető először, hogy megkapja a bizalmat, tavalyi statisztikáin pedig ez meg is látszódott. Ami Johnson cipő szokásait illeti, nem egy igazi kuriózum inkább a mennyiségre koncentrál. Szeretettel hord Retro Jordaneket, régebbi signature Nike cipőket.

Gary Payton Jr. - A hagyománytörő

Az apákhoz mindig nehéz felnőni, főleg ha az NBA valaha volt egyik legjobb irányítója az. Payton Jr. pedig még apja nevével sem tudta magát stabilan beverekedni az NBA-be. Az ifjabb Payton karrierje mondhatni egy átjáróház a D liga és az NBA között. A Milwaukee Bucks csapatánál viszont felhagyott a családi hagyomány ápolásával és áttért a hype cipőkre. A nagy közönség is ennek köszönheti, hogy valaha is hallott arról, hogy a legenda fia is az NBA-ben pattogtatja a labdát.

P. J. Tucker - A „Nagybetűs” Sneakerhead

A mondás szerint a végére hagytam a legjobbat, ő a nagybetűs SNEAKERHEAD. P.J. Tucker rengeteg viccnek a témája, például sokak szerint volt olyan szezonja, melyben több cipő volt a lábán, mint ahány pont a neve mellett. De egy biztos: a sneakerekhez nagyon ért és imádja őket hordani. 2016 augusztus 22-én a SLAM Magazine nevezte a valaha volt legnagyobb sneakerhednek az NBA-ben. Véleményem szerint nem érdemtelenül gondolják sokan az NBA sneakerheadjének.

Jimmy Butler - A legújabb stílusikon

Elképesztő figura Jimmy Butler, és most nem arra gondolunk, hogy szenzációs kosárlabdázó, aki (meglepetésre) 2020-ban és 2023-ban is a döntőbe vezette a Miami Heatet, hanem arra, hogy nagyon vicces. A 2023. október 3-án lezajlott NBA médianapján Jimmy Butler 2022-höz hasonlóan idén is ellopta a showt, csak most nem raszta hajjal jelent meg, hanem emós frizurában pompázott. Ezzel tulajdonképpen elindult hivatalosan a 2023-24-es szezon előtti visszaszámlálás. Talán kevesen tudják, de Texasban nőtt fel, és country-zene rajongó, aki rendszeresen hord cowboy-kalapot is. Meg úgy általában mindig kitalál valami őrültséget. Hát a közelmúlt eseményei után valahol azért meg is lehet érteni a rosszkedvet, hiszen a Miami Heat nyara nem teljesen úgy sikerült, ahogyan azt sokan várták. Ettől függetlenük Jimmy Butler azt nyilatkozta, hogy ezúttal is döntőbe jutnak majd, és 2024-ben meg is nyerik a finálét. Hozzá kell tennünk, hogy 2022-ben hivatalosan nyolcadik kiemelt volt a csapat, és hatalmas bravúr volt, hogy a Bucks, a Knicks és a Celtics testén át eljutottak a döntőbe, hogy a Denver Nuggets győzze le őket. Egyébként ha mégis csodát tesz a Heat, akkor majd Andre 3000 haját lehet majd emlegetni az Outkast Hey Ya című számnak klipjéből.

A játék stílusa: akik forradalmasították a kosárlabdát

Mindenkinek megvan a saját dobásformája és stílusa a pályán, így természetesen lehetetlen objektíven eldönteni, hogy melyik a legjobb ezek közül. Mégis, vannak olyan játékosok, akiknek a stílusa, mozdulatai, vagy éppen gondolkodásmódja kitörölhetetlen nyomot hagyott a sportág történetében.

A dobás művészete és tudománya

Ray Allen - A tempódobás Jedi mestere

Persze, tudom, ízlések és pofonok, van akinek a pap, van akinek a papné, de megkockáztatom az első helyezettben azért megegyezhetünk: Ray Allen a tempódobás Jedi mestere. De mi lehetett a titka? Hát elsősorban a rohadt sok gyakorlás. A rengeteg befektetett munka mellett Allen megszállottan konzisztens a dobásformáját és az ezt megelőző mozdulatsort illetően: nem csak a törzse, hanem az egész teste egy vonalban áll a felugrás pillanatában, ami lehetővé teszi, hogy sokkal könnyebben dolgozza ki és tartsa fenn a dobó mechanizmust és az izommemóriát. Allen általában kikéri magának, ha dobását istenadta tehetségnek tartják, hiszen ahogy ő mondja, „Istennek jobb dolga is van, mint hogy az én tempóimmal foglalkozzon”, ám az vitathatatlan, hogy a tehetségnek is óriási szerepe van a sikerében. Könnyed, elegáns, hatékony. A dobás két ütemét talán úgy lehetne elképzelni, mint amikor felhúznak és elengednek egy íjat. Miután megkapja a labdát jön is a „dip”, azaz leviszi szinte egészen a csípője alá, hogy onnan visszaemelve jó ritmusból tudja eldobni azt. Itt már aztán repülhetnek a védők, sörös poharak, székek, Allen minden külső zaj és zavaró tényező ellenére ugyanúgy hajtja végre az összes dobását. A tömött, zajos aréna pedig egy pillanatra lelassul, elcsendesedik és a dobás erejéig Allen személyes komfortzónájává változik.

Michael Jordan - Az alapok és az atletikusság

Jordanről bármit írni nagyjából olyan, mint azt ecsetelni, hogy Freddie Mercury-nak jó hangja volt, azonban mint minden kosárlabdával kapcsolatos lista esetében, minden idők legjobbja itt is megkerülhetetlen. Ray Allennel ellentétben Jordan soha nem a tripláiról volt híres. Ha Jordanről beszélünk gyakran kapásból a büntetővonalról indított zsákolásai jutnak eszünkbe, így könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire erős és stabil kosárlabda alapokkal rendelkezett. Jordan dobásának lényegét az atletikussága, az előbb említett betonbiztos alapok, illetve az óriási kezei határozzák meg, amelyekkel különösen biztos kitámasztást tudott adni a labdának.

Stephen Curry - A jövő dobása

Ha már új távlatokról beszélünk, gondolta volna valaki pár évvel ezelőtt, hogy egy meccs közben 10 méterről elengedett tripla nem eredményez instant kispadozást? Na, de álmélkodás helyett kanyarodjunk vissza inkább Curry dobásainak esztétikai értékére, hiszen itt is van mit csodálni. Steph dobását szinte lehetetlen különválasztani a labdavezetésétől és egyéb mozdulataitól a pályán (habár zseniális catch-and-shoot dobó is), hiszen annyira egyben van az egész és magától értetődőnek tűnik minden. Hol ér véget a játékos, hol kezdődik a labda? Allen-nel ellentétben nem az ugrása csúcsán dobja el a labdát, hanem ugrás közben (gyakran még el sem emelkedik a földről, amikor elhagyja kezét a labda), így nincs „set point”, azaz az egész dobás egy folytonos, könnyed mozdulat. Azonban ami megkülönbözteti technikáját a többi játékostól, az a gyorsaság, hiszen átlagosan 0,1 mp-el engedi el hamarabb a labdát még a legjobb dobókhoz képest is, ami pont elég ahhoz, hogy egy átlagos védőnek esélye se legyen lereagálnia a mozdulatát. Ez a jövő? Lehetséges. Curry dobása egyszerre tűnik úttörőnek, ugyanakkor megismételhetetlenül egyedinek is.

Joakim Noah - Az azonosulható pimasz tempó

Ha a legszebb dobóformákról és mozdulatokról beszélünk, sokunknak egyből a fent említett legendák és azok ikonikus dobásai jutnak eszünkbe. De valóságosak ezek? Reális az hogy Ray Allen az NBA nagydöntő hatodik meccsén, az elképzelhető legnagyobb nyomás alatt is egy gazella könnyedségével szökken ki a hárompontos vonal mögé, hogy aztán egy stadiont robbantson fel a sikeres dobásával? Ezzel szemben Joakim mester alulról indított, mellből meglőtt pimasz tempóival mindenki könnyen tud azonosulni: az ellenőr, a fáradt tanítónő, az előadásra siető diák, és még sorolhatnám. Ezekben a dobásokban benne van az összes reggeli kapkodás közben elejtett „bazdmeg”, kiszakadt bevásárlószatyor, pocsolyából ránk fröcsent sár, buszon visító csecsemő, az első randi esetlensége és benne vagyunk mi, mindannyian a szorongásainkkal, félelmeinkkel és örömünkkel. A mester távollétében DeAndre Jordan próbálta egy palóc hagyományőrző lelkesedésével életben tartani a mítoszt, de mint azt a remake filmek példáiból is tudjuk, a koppintás ritkán üti meg az eredeti mű színvonalát.

Az inspiráló játékstílusok

Az egyedi játékstílus nem csak a dobótechnikában mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan egy játékos gondolkodik, passzol vagy éppen dominálja a pályát. Sok játékos inspirált másokat, és változtatta meg a játékhoz való hozzáállást.

• Allen Iverson: Még a YouTube időszak előtt, a LimeWire-ről letöltöttem egy Iverson highlight videót a családi számítógépre, amit aztán napi szinten néztem meg, mielőtt kimentem az udvarra kosarazni. Nagyon szórakoztató játékával sok játékost inspirált, köztük engem is.
• Kevin Durant: Amikor először láttam videókat Durantről, egyből beleszerettem a játékába. Ő volt az, aki először forradalmasította azt, hogy a magas embereknek nem kell leredukálniuk magukat az 4-5-ös pozíciókra. Ez inspirált arra, hogy dolgozzak a játék azon elemein, amelyeken annak idején a magas, vékony gyerekeknek, mint én, nem volt szokás.
• Manu Ginóbili: A hírhedt, gyönyörű kosárlabdát játszó San Antonio Spurs egyik meghatározó alakja volt Ginóbili. Manu Ginóbilihez hasonlóan ő volt a másik játékos, aki megmutatta, hogy az ész és a technika a legfontosabb elemei a kosárlabdának. Szerintem, ha a legjobb „6th men”-ről beszélünk, akkor mindenképpen a sor elejére kell tennünk Manu-t.
• Richard Hamilton és a 2004-es Detroit Pistons: Nyílt titok, hogy az első csapat, amelybe az NBA-rajongó karrierem kezdetén beleszerettem, a 2004-es Detroit Pistons volt. Billups után a másik meghatározó játékos ebből a csapatból, az ikonikus maszk és a megállíthatatlan középtávoli dobások gyorsan belevésték Hamilton nevét a fejembe.
• Tracy McGrady: Az NBA Live 07 volt az a játék, aminek a menüjében folyamatosan mentek összefoglalók az akkori NBA-arcairól. Köztük volt McGrady ikonikus meccse is, amikor 13 pontot dobott 33 másodperc alatt a Spursnek a végjátékban.
• Tim Duncan, Amar'e Stoudemire és Steve Nash: A legendás San Antonio Spurs kulcsembere, Tim Duncan sokak szerint a legjobb erőcsatár az NBA történetében. Hasonlóan, Steve Nash két MVP címéhez nagyban hozzájárult az, hogy egy ilyen centerrel játszhatott együtt, mint például Amar'e Stoudemire, aki a Phoenix Sunsban nyújtott kimagasló teljesítményt.

A történelmi dominancia és védekezés stílusa

Nate Thurmond - „Nagy Nate” a palánkok alatt

Nate Thurmond - aki ugyanúgy az ohiói Akron szülötte, mint a jelen két zsenije, LeBron James és Steph Curry - 1963-tól kezdve tizenegy idényt húzott le a San Francisco Warriors csapatában, legemlékezetesebb meccsét mégis a Chicago Bulls mezében vívta. Chamberlaint a következő szezonban a kaliforniai csapat elpasszolta a Philadelphiának, Thurmond innentől kezdve főszereplővé lépett elő, hiszen immár ő volt a Warriors első számú centere. Fizikálisan abszolút kilógott a mezőnyből. Ránézésre olyan volt, mintha minden nap órákat töltene el azzal, hogy súlyokat emelget. Ráadásul iszonyú jó ütemérzéke volt. „Élveztem az ellene vívott csatákat, hiszen az ember szereti, amikor a liga legjobbjai ellen mérkőzhet meg” - mesélte az edzőként NBA-bajnok Lenny Wilkens. „Ha kezedben a labdával elindultál a gyűrű felé, mindig tisztában kellett lenned azzal, hogy Nate merre helyezkedik. A legtöbb center védekezésnél vállmagasságban, vagy még feljebb tartotta a karját, ami az embernek adott némi támpontot ahhoz, hogyan, milyen ívben is kéne ráemelni a labdát. Nate más volt, ő lent tartotta a hosszú karjait, így abszolút kiszámíthatatlan volt, sikeres lesz-e a dobás. Mert, ha Nate felugrott, szinte kitakarta a gyűrűt.”

Hogy Nate the Great (Nagy Nate) mennyire volt domináns a palánkok környékén? Az 1966-1967-es idényben Thurmond, valamint az előbb idézett, a pontkirályi címet besöprő Barry vezérletével a Warriors ismét eljutott a nagydöntőbe, de ott 4-2-es vereséget szenvedett a Chamberlain-féle Philadelphiától. Thurmond mindössze egy teljes idényt töltött Chicagóban, majd az 1975-1976-os szezon elején egy játékoscsere keretében a Cleveland Cavaliershez került. A veterán center még egy idényt lehúzott a Clevelandnél, majd 1977-ben visszavonult - 14 437 ponttal és 14 464 lepattanóval, valamint 15 pont+15 lepattanós karrierátlaggal a háta mögött. A meccsenkénti 15 lepattanós átlagra rajta kívül csak négyen voltak képesek: Chamberlain, Russell, Bob Pettit és Jerry Lucas. 1994-ben, vagyis harminc éve volt példa utoljára négyszeres duplára az NBA-ben. „A pontok, lepattanók és gólpasszok esetében relatíve könnyen lehet kétszámjegyű eredményt elérni, a nehézséget a blokkok és a labdaszerzések jelentik. De Anthony Davis (Los Angeles Lakers) és Victor Wembanyama (San Antonio Spurs) képes lehet arra, hogy megfelelő körülmények között eljusson a négyszeres dupláig.”

A GOAT-vita: stílusok és korszakok ütközése

LeBron James negyedik NBA-bajnoki címét követően ismét fellángolt a vita, vajon ő, vagy Michael Jordan-e A legnagyobb kosárlabdázó. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy James minden idők egyik legnagyobb kosarasa. A negyedik aranygyűrűje miatt - de igazából már a döntő alatt - ismét fellángolt a vita, hogy ő-e a jobb, vagy Michael Jordan? És most azért is tartunk itt megint, mert maga LeBron James 2016-ban kijelentette, neki már csak Jordan a történelmi ellenfele. David Alridge szerint téved. Az elismert szakíró úgy véli, esetében az összehasonlítás inkább Magic Johnsonnal érvényes. A GOAT-vita már baromi unalmas, hiszen a legjobb meghatározása egy amorf, meghatározhatatlan szabvány igazából. Nem lehet valódi összehasonlítást végezni a különböző korszakok, különböző szabályok között. A posztjáték uralta az NBA-t, és öt évtizeden keresztül mindent eltorzított a legnagyobb játékosok számáról. A számok nem mondanak el mindent. A hárompontosok a '90-es évekig nem játszottak fontos szerepet a játék fejlődésében, most viszont minden erről szól. Miközben a Lakers ellent is mondott ennek, mert a játékukban sokadlagos jelentőséggel bírtak a triplák, és enélkül száguldottak a liga élére. James Harden ezt látva felsírhatott valahol.

LeBron James és Magic Johnson párhuzama

LeBron inkább Magicre hasonlít. Magic és LeBron egyaránt csapatuk elsődleges labdás játékosai voltak, függetlenül attól, hogy melyik poszton szerepeltek. Ötször volt bajnok játékosként, túlméretezett szerepet játszva annak a franchise-nak a helyreállításában, amelynek James most szállította a 17. bajnoki címet. Johnson 12 szezonon át varázsolt az NBA-ben - az utolsót, a tizenharmadikat, a '95/'96-ost, amikor visszatért 32 meccs erejéig, Alridge szerint inkább felejtsük el. James éppen a 17. idényét zárta le. Magic 206 cm-es magasságához több mint 100 kiló társult, LeBron 206 centijéhez 113 kiló.

A számok valószínűleg még ennél is közelebb lennének egymáshoz, ha Johnson egyenesen a középiskolából csatlakozott volna az NBA-hez, ahogy James tette. De nem csak a számokról van szó. Magic és LeBron Jordanhez hasonlóan alfahím volt a csapatában. De ami elválasztja LeBront mindenkitől a méretei mellett - az egy szem Earvin Johnson kivételével - az halálos passzolási képessége. Ez teszi olyan hihetetlenül hatékony játékossá, éjjel-nappal, még akkor is, ha a pontszerzésben éppen nem jeleskedik egy este. 1992-ben nem lett volna Dream Team, ha Magic Johnson nem egyezik bele a részvételbe - még a HIV-diagnózisa előtt -, és mielőtt Jordan elkötelezte volna magát. Nem lett volna amerikai reneszánsz az olimpián, ha LeBron nem játszik a 2004-es, a 2008-as és a 2012-as tornán, amikor Jerry Colangelo megváltoztatta az amerikai csapat összetételét a teljes káoszról a játék legnagyobb sztárjai által kívánatosra, és tudta, hogy James meggyőzése volt a kulcs ahhoz, hogy mindenki más a fedélzetre lépjen. És az üzleti életben is hasonló befektetésre specializálódtak, Johnson és James diverzifikáltabb portfólióval rendelkeznek ezen a téren, mint Jordan. Magic is fejet hajtott LeBron előtt: LeBron James az első kosárlabdázó, aki három különböző csapattal lett bajnok és döntő-MVP. A GOAT-kérdésben Magic is megszólalt a napokban, szerinte egy újabb bajnoki gyűrű megszüntetné a különbséget a két nagy között. Ha LBJ-nek sikerülne újabb gyűrűt nyernie a Lakersszel, az minden bizonnyal megerősítené helyét a GOAT-versenyben.

Michael Jordan - A pontszerző alfahím

Michael Jordan hatból hat NBA-döntőt nyert és mindig ő volt a legértékesebb játékos azokban. Jordan azt a hihetetlen nyomást gyakorolta az ellenfelek védelmeire, hogy ő elsősorban pontszerző. Miközben zseniálisan tudott passzolni, ha akart, vagy ha kellett. Ebben az értelemben, a szerepkört tekintve Jordant inkább Kobe Bryanthez lehet hasonlítani - vagy inkább fordítva - stílus szerint és esztétikailag is - de mondjuk Kareem Abdul-Jabbarhoz is inkább, az NBA legponterősebb játékosához, akinek szintén hat gyűrűje van. LeBron állja a versenyt velük, pont idén, még az év elején lett a liga történetének harmadik legeredményesebb játékosa, megelőzve Kobe Bryantet.

tags: #nba #legjobb #stilus

Népszerű bejegyzések:

• Ismerje meg a Fradi fehér póló történetét
• Róma – Lazio derbi jelentősége
• FC Barcelona - Sevilla mérkőzés összefoglaló
• Interjú Szabó Gábor „Dózni”-val
• Spanyol Kupa döntő és a riválisok