A német labdarúgó-válogatott felállásának és identitásának története

A német labdarúgás, és azon belül a nemzeti válogatott története szorosan összefonódik az ország történelmi, politikai és társadalmi változásaival. A válogatott felállásai, összetétele és identitása mindvégig tükrözte ezeket a folyamatokat, a korai, amatőr időktől a politikai befolyáson át a modern profi futballig.

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) alapítása és korai korszaka

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) 1900-ban alakult meg azzal az elvvel, hogy a sportot és a politikát szigorúan el kell választani egymástól. Azonban már az első két évtizedben ez az elv nem mindig érvényesült. Az első világháború idején a DFB erősen nacionalista irányt vett, támogatta a háborús erőfeszítéseket és propagandájában a német nagyhatalmi törekvéseket hangsúlyozta. A futballt a nemzeti büszkeség és a harci szellem erősítésének eszközeként használták. Az 1920-as években a DFB számára a nemzetközi mérkőzések váltak a legfontosabb bevételi forrássá. Ezek az események elősegítették a nemzetközi megértést és kapcsolatok építését, ugyanakkor a DFB továbbra is a nacionalista eszméket hirdette. A sportág népszerűsége nőtt, a tagság évente átlagosan 40 000 fővel bővült. A DFB jelentős összegeket fordított új stadionok építésére, sporteszközök beszerzésére és a szervezet működtetésére. A DFB szigorúan ragaszkodott az amatőr státuszhoz, hogy elkerülje a hivatásos sportolókra kivetett magas adókat. Ez a politika konfliktusokhoz vezetett a profi futballt szorgalmazó nagy klubokkal, amelyek a játékosok növekvő anyagi igényeivel szembesültek. Az 1929-es gazdasági világválság súlyos csapást mért a német futballra. A jegyeladások csökkentek, a tagdíjak apadtak, és az állami támogatások megszűntek. Sok klub anyagi túlélésért küzdött.

A nemzeti válogatott a náci rezsim árnyékában

Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése alapvetően megváltoztatta a német futball helyzetét. A náci rezsim felismerte a sport propagandisztikus értékét, és céljai szolgálatába kívánta állítani. A DFB vezetői, mint Felix Linnemann, gyorsan alkalmazkodtak az új politikai környezethez. Bár személyesen nem voltak elkötelezett nemzetiszocialisták, pragmatikus okokból támogatták a rezsimet, felismerve, hogy ez előnyös lehet a szervezet és a sportág számára. 1933-tól a DFB szervezeti struktúráját átalakították a náci „vezetés elve” szerint. A korábbi demokratikus döntéshozatalt felváltotta az egyszemélyi vezetés, és a regionális egyesületeket központi irányítás alá vonták. A náci rezsim a futballt a német felsőbbrendűség és nemzeti büszkeség bemutatására használta. A nemzetközi mérkőzéseket a német kultúra és hatalom demonstrációjaként tekintették, és fontos eszközként használták a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az 1934-es világbajnokságon a német válogatott harmadik helyezést ért el, ami nagy propagandasiker volt a rezsim számára. Az 1936-os berlini olimpián Németország a legeredményesebb nemzet lett, megerősítve a náci ideológia által hirdetett német felsőbbrendűséget. Azonban a futballban nem mindig érték el a kívánt eredményeket; például az 1938-as világbajnokságon a német csapat korai kiesése csalódást okozott.

Az "Anschluss" hatása a válogatottra

Az 1938-as „Anschluss”, vagyis Ausztria Németországhoz való csatolása drámai hatással volt az osztrák futballra is. Az Osztrák Labdarúgó Szövetség (ÖFB) gyakorlatilag feloszlott, és március 28-án kilépett a FIFA-ból. Az osztrák futball, amely ekkor a világ legjobbjai közé tartozott, hirtelen elvesztette önállóságát, és a német labdarúgás részévé vált. Az első „kapcsolati játékot” - egy nem hivatalos, barátságos mérkőzést - április 3-án rendezték meg Bécsben, a Práter Stadionban, ahol 60 000 néző előtt csapott össze az osztrák és a német csapat. Az osztrákok piros-fehér-piros mezben léptek pályára, ami a nemzeti színekre utalt, míg a németek hagyományos fehér-fekete szerelésüket viselték. A mérkőzésen az osztrák válogatott 2-0-s győzelmet aratott Matthias Sindelar és Karl Sesta góljaival. Ez az összecsapás szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen bár az osztrák csapat hivatalosan már nem létezett, mégis bebizonyította kiválóságát a német válogatott felett. Az osztrák futball színvonala rendkívül magas volt, amit a német versenyekben elért sikerek is bizonyítottak. Az SK Rapid Wien 1938-ban Német Kupa-győztes lett, majd 1941-ben német bajnok. Az First Vienna FC pedig 1943-ban hódította el a Német Kupát, ami azt mutatja, hogy az osztrák csapatok továbbra is domináns szerepet játszottak a német futballban.

Az osztrák és a német válogatott játékosai teljesen eltérő játékrendszereket képviseltek, és a rövid felkészülési idő nem tette lehetővé, hogy valóban összecsiszolódjanak. A világbajnokság előtti utolsó tesztmérkőzésen, amelyet 1938. május 14-én játszottak Anglia ellen Berlinben, a német csapat 6-3-as vereséget szenvedett. Ez volt az első alkalom, hogy egy korábban Ausztriában játszó játékos, Johann Pesser, részt vett egy német válogatott mérkőzésen. Azonban a csapat teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól. A világbajnokságon a nagynémet csapat végül már az első körben kiesett, miután vereséget szenvedett Svájctól a nyolcaddöntőben. Matthias Sindelar, aki a korszak egyik legjobb osztrák játékosa volt, nem volt hajlandó csatlakozni a német válogatotthoz. Herberger nevezte volna őt a csapatba, de Sindelar elutasította a részvételt, ezzel is kifejezve ellenállását a náci rezsimmel szemben. Később Sindelar-t és barátnőjét, 1939-ben rejtélyes körülmények között holtan találták a lakásában. A német válogatott korai kiesése miatt a világbajnokságon egy hely szabadon maradt, amit a FIFA felajánlott Angliának, de az angolok elutasították a lehetőséget. Így a tornán végül mindössze 15 csapat vett részt. Az „Anschluss” nemcsak politikai és társadalmi változásokat hozott Ausztriában, hanem mélyen érintette a sportéletet is, különösen a futballt. Az osztrák válogatott megszűnése és a német csapatba való beolvadás olyan folyamat volt, amelyben a korábban független és sikeres osztrák futballisták egy német dominanciájú rendszer részeivé váltak. Azonban a közös csapat nem volt képes megismételni az osztrák és a német válogatott korábbi sikereit, ami a világbajnokságon való korai kieséshez vezetett.

Zsidó és ellenálló sportolók sorsa

A náci ideológia részeként a zsidó sportolókat és tisztségviselőket fokozatosan kizárták a német futballból. A DFB és a klubok többsége passzívan elfogadta vagy aktívan támogatta ezeket az intézkedéseket, hozzájárulva a zsidó közösség elnyomásához és üldöztetéséhez. Néhány klub, mint például az FC Bayern München, megpróbált ellenállni az antiszemita intézkedéseknek. Az egyesület továbbra is kapcsolatot tartott korábbi zsidó elnökével, Kurt Landauerrel, még azután is, hogy őt üldözték és emigrációba kényszerítették. Kurt Landauer 1933-ban lemondott az FC Bayern München elnöki posztjáról, miután a politikai helyzet és a náci rendszer nyomása egyre elviselhetetlenebbé vált. 1938-ban letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborba deportálták. Négy hét után szabadon engedték, és Landauer 1939-ben sikerült elmenekülnie Genfbe. A háború után, 1947-ben visszatért Münchenbe, ahol ismét az FC Bayern München elnökévé választották. Ezek az esetek azonban ritkák voltak, és nem tudták megakadályozni a széles körű diszkriminációt. Sporttársaik jelentős tiltakozása nélkül a zsidóknak Németországban mindenhol el kell hagyniuk klubjaikat. Íme néhány példa:

• Gottfried Fuchs 1940-ben a családjával Kanada felé vette az irányt. A németországi helyzet elviselhetetlenné vált számára, és az említett évben végül sikerült elhagynia az országot.
• Julius Hirsch 1933-ban elveszítette eddigi állását, majd 1941-ben kényszermunkára vitték. 1943-ban deportálták a karlsruhei koncentrációs táborból Auschwitzba, ahol megölték. Julius Hirsch német katonaként az első világháborúban, körülvéve bajtársaival. 1911. december 17-én debütált a német válogatottban a Magyarország elleni mérkőzésen. Gottfried Fuchs után a második német zsidó válogatott labdarúgó. 1911 és 1913 között összesen hétszer öltötte magára a válogatott mezét. Neki és testvérei számára nyilvánvaló volt, hogy jelentkeznek katonának, hogy a Hazáért harcoljanak. Juliust számos alkalommal kitüntették bátorságáért. Testvére, Leopold az 1918-as Kemmel Ridge-i csatában halt meg.
• Richard „Dombi” Kohn 1934-ben Svájcba költözött edzőként, majd 1935-ben a holland Feyenoord Rotterdam klubhoz igazolt. Hollandiában sikerült túlélnie a náci terrort, és hűséges maradt a Feyenoord Rotterdamhoz egészen haláláig.
• Konrad Jenő, az 1. FC Nürnberg edzője már 1932 nyarán lemondott posztjáról, miután a nemzetiszocialista „Der Stürmer” magazin ellene uszított. Konrad felismerte, hogy zsidóként már nem lehet békésen dolgozni Németországban, ezért külföldre távozott. Az 1. FC Nürnberg csapattársai ugyan tiltakoztak távozása ellen, azonban a nemzetiszocialista hatalomátvétel után a zsidók társadalmi és sportbeli kizárása az új kormány hivatalos céljává vált.

De nem csak a zsidó származás jelenhette egy labdarúgó karrierjének a végét, a Harmadik Birodalomban, hanem az azzal való szembenállás is. Ez történt a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennel is. Azonban az ő története szorosan összefügg egy másik labdarúgó, egy német labdarúgó történetével, akivel nagyon jó barátok voltak. A Hamburger SV (HSV) labdarúgócsapata 1923-ban és 1928-ban is megnyerte a német bajnoki címet, köszönhetően két korszakos zsenijének: a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennek és az egyik leggólerősebb csatárnak, Otto Fritz „Tull” Hardernek. Évekig egy csapatban: Asbjørn Halvorsen (felső sor, 2.). Azonban a háború mindkettejük életét drámaian megváltoztatta: Halvorsen koncentrációs táborokba került, ahol megjárta a poklot, míg Harder a náci párt tagjaként, később lágerparancsnokként dolgozott. 1933 szeptemberében Halvorsen és Harder, akik 1922 óta csapattársak voltak, búcsúztak egymástól. Halvorsen élete hamarosan tragikus fordulatot vett. A második világháború alatt, miután 1940 és 1942 között a Nyegaard & Co. gyógyszergyárban dolgozott, csatlakozott az ellenálláshoz a Vidkun Quisling által vezetett kollaboráns kormánnyal szemben. Nem volt hajlandó részt venni propaganda-mérkőzések rendezésében, és szembeszállt a náci megszállás minden formájával. 1942-ben a Grini koncentrációs táborba, majd 1943-ban a Natzweiler-Struthof táborba vitték. Halvorsen ott találkozott Trygve Brattelivel, a későbbi norvég miniszterelnökkel. Munkáját felhasználva segített a többi norvég fogolynak, és igyekezett fenntartani a motivációjukat azáltal, hogy híreket közvetített az aktuális eseményekről. Az utolsó tábori állomása Vaihingen an der Enz volt, ahol súlyosan megbetegedett, és 48 kg-ra fogyott le. A svéd Vöröskereszt segítségével, 1945 végén visszatért Norvégiába, ahol a norvég futball újjáépítésében vett részt. Halvorsen 1955 januárjában hunyt el, valószínűleg a koncentrációs táborokban szerzett betegségek szövődményeiben.

A Bundesliga létrejötte és a modern német futball alapjai

A második világháború utáni újjáépítés részeként a német labdarúgás is gyökeresen megújult. Az addig területi alapon szervezett versengés egységes országos rendszerbe tereléséről és a sajátos kezdetekről Sándor Mihály sporttörténész így írt 2003-ban a Focivilág hasábjain: „Tizenhatos mezőny elindítását határozták el, és 1963. január 11-én kilenc klub (Dortmund, Schalke 04, Köln, Saarbrücken, Hertha, Hamburger SV, Werder Bremen, Nürnberg, Frankfurt) abban a boldog tudatban tervezhette a költségvetést, hogy nevezését elfogadta a koalíció. A maradék mandátumokért heves marakodás kezdődött, mindenki tudta, amely egyesület startolhat a divízióban, annak nagy pénzek ütik a markát. Május 6-án a DFB »ítéletet mondott«, az 1860 München, a VfB Stuttgart, a Karlsruhe, a Braunschweig, a Meidericher SV (ma MSV Duisburg), a Kaiserslautern és a Preussen Münster jelentkezésére mondott igent. Talán akad, akit meglep, hogy a Bayern München nincsen a favorizáltak mezőnyében! Úgy vélekedtek egyesek a testület vezetőségében, nem volna etikus, ha egy várost két társulat képviselne.” Az első Bundesliga-mérkőzést 1963. augusztus 24-én rendezték. Egyetlen idényt töltött a német élvonalban a Bundesliga alapítói közé tartozó Preussen Münster, amely ma is éli az alsóbb osztályú klubok csendes életét, és jobb híján példátlan lecsúszásával büszkélkedik. „Nem igaz, hogy elfeledett klub a miénk. Olyan egyesület vagyunk, amely évtizedeken át felülmúlta saját várakozásait. Még mindig sok embernek a futballcsapat jut eszébe Münster városáról. A magunkról alkotott képünk fontos része a büszkeség, hogy miénk az egyetlen klub, amely a Bundesliga első idényében kiesett és azóta sem tért vissza oda” - hívta fel a figyelmet a furcsa érdekességre Christoph Strässer, miután 2016-ban megválasztották a Preussen Münster elnökének. Kétségtelen, a német labdarúgás különös sorsú szereplője a csapat, amely tiszavirág-életű sikerkorszaka után mintha örökre eltűnt volna a német labdarúgás láthatatlan bugyraiban. Manapság a félprofesszionális szintet jelentő negyedosztályban, a Regionalliga West regionális bajnokságban szerepel, rövid távon reális esélye nincsen visszatérni oda, ahonnan az egységes nyugatnémet bajnokság, a Bundesliga 1963-as alapításakor indult.

Az 1972-es Európa-bajnokság és Gerd Müller

Az NSZK válogatottja az 1970-es évek elején érte el egyik legnagyobb sikerét, melynek középpontjában Gerd Müller, a „Nemzet Bombázója” állt. Ha csak egy nevet lehetne kiemelni erről az Európa-bajnokságról, akkor az biztosan Gerd Mülleré lenne. A németek legendája válogatottként ekkoriban került igazán csúcsformába, amit jól bizonyít, hogy bár mindössze nyolc évig lépett pályára az NSZK színeiben, 62 meccsen 68 gólig jutott. Müller nem tétlenkedett az 1972-ben rendezett Eb-n és azt megelőzően sem. A selejtezős szakaszból az NSZK veretlenül jutott tovább, a hihetetlenül jó formában lévő csatáruk pedig a hét mérkőzésből mindössze kettőn nem talált be, de még így is hétgólos volt, mire elérkezett a döntő torna ideje. Itt az elődöntőben Belgium ellen vívtak meg, ahol Müller duplázni tudott. Előbb a vezetést szerezték meg a 24. percben rúgott góljával, majd a 71. percben kettőre növelte előnyüket. Itt a harmadik fináléjára készülő és még mindig bombaformában lévő Szovjetunió várta őket, akik hozzájuk hasonlóan veretlenül jutottak el idáig, de a döntőben esélyük sem volt. Az NSZK konkrétan a padlóra küldte a szovjeteket. A 27. percben ki más, mint Gerd Müller szerezte meg a vezetést, aki csapattársa Herbert Wimmer gólját követően egy újabb találattal tette fel az i-re a pontot. Nem meglepő módon Gerd Müller lett az 1972-es Eb gólkirálya, aki 4-szer volt eredményes. Gerd Müllert sokszor becézték „a bombázónak” vagy a „nemzet bombázójának” góljai miatt. A csapatkapitány, Franz Beckenbauer így nyilatkozott róla: „A gyorsulása hihetetlen volt.”

A 2010-es német válogatott keret

A modern német labdarúgó-válogatott felállását és mélységét jól szemlélteti a 2010-es évekből származó keretösszeállítás, amely számos tehetséges játékost vonultatott fel. Ez a keret jelképezte a német futball folyamatos fejlődését és a fiatal tehetségekre épülő stratégiáját.

A válogatott identitása és a mezváltás

A mezek szerves részei egy fociszurkoló identitásának. Még a klubok évente változó trikóinak világában is rendre komoly az érdeklődés az új darabok iránt, de a drukkerek imádják a régi klasszikusokat vagy azok modern megidézését is. Egy csapat mezének pedig az azt biztosító sportszergyártó is megkerülhetetlen eleme. Mindez ritkán válik olyan világossá, mint a múlt héten történt. Előző csütörtökön ugyanis a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) bejelentette, hogy a válogatott 2027-től megszakítja az 1954 óta tartó együttműködését a hazai Adidas márkával és az amerikai Nike mezeit viseli majd. A döntés okát nem kellett sokáig keresni. A Nike állítólag évi 100 millió eurós összeget ajánlott a szponzorációért, közel a dupláját annak, amit az Adidas kínált. Gigantikus ajánlat ide vagy oda, a szurkolók és a német politikusok az elmúlt napokban egyaránt kifejezték nemtetszésüket az ügyben. A legtöbb nyilatkozó azon a véleményen volt, hogy a szövetségnek inkább a tradíciót és a patriotizmust kellett volna választania az anyagi érdekek helyett. A DFB elsőre láthatóan nem volt felkészülve a kritikákra. A szövetségnek több mint egy napba telt kiadni egy magyarázó írást, amiben kifejtették, hogy az új szerződés egy nyílt licit után lett megkötve, a deal korai bejelentésére pedig a tőzsdei szabályok miatt volt szükség. Később viszont az alelnök Hans-Joachim Watzke már keményen visszaszólt a politikusoknak. „A különbség az ajánlatok közt olyan nagy volt, hogy nem lehetett más a végeredmény. Nagyon feldühítenek a megjegyzéseik. Ha elutasították volna az ajánlatot, a hatóságok pénzügyi visszaélés miatt vizsgálódhattak volna.” - nyilatkozta a sportvezető. A helyzet az, hogy a szövetségnek tényleg nem volt sok opciója. Miután az elmúlt években óriási összegeket költöttek a nemzeti utánpótlásközpont felhúzására, több adóügyi botrányba keveredtek, ráadásul még sokáig fizethetik a kirúgott szövetségi kapitány, Hansi Flick rekordbérét, minden euró extra bevételt meg kellett becsülniük. Az új szerződés bejelentésének időzítése nyilván elsősorban az utóbbi fél számára kellemetlen. Az Adidas alig néhány hete mutatta be a válogatott új Eb-re gyártott mezét, aminek marketingjét egyébként kifejezetten jól fogadta a közönség. A döntés viszont pont ezért komoly lökést is adhat, és nem csak a mezeladásoknak, hanem a válogatottnak is. A mezvita megmutatta, hogy a német csapat még mindig fontos részét képezi a nemzeti identitásnak, ami a nyári hazai Európa-bajnokság előtt egyáltalán nem jön rosszul. Ha pedig a válogatott visszatér a győztes útra, a szurkolóknak nagyon hamar mindegy lesz, hogy ezt Adidas vagy Nike mezben teszik.

tags: #nemet #labdarugo #valogatott #felallas

Népszerű bejegyzések:

• A bakui döntő részletei
• Rekordokat döntögető Battlefront II
• Kupagyőztesek emlékezete
• Izlandi futball szellemiség
• Az izraeli futball európai kalandjai