A labdarúgás névtelen hajnala és fejlődése a magyar vidékeken és Budapesten
A labdarúgás, ez a nagyszerű játék, amely meghódította a világot, Magyarországon is mély gyökereket eresztett. Míg az első magyar „futball-matchet” 1897-ben vívták a Budapesti Torna-Club két csapata között, addig a vidéki településekre, mint Sükösdre, csak később, körülbelül 1931-ben érkezett el ez a különös játék, amelyet eddig hallomásból, pesti kereskedők elmondásából ismertek.
A labdarúgás megjelenése Sükösdön: a „Hőskor”
Az első próbálkozások a szomszéd községek csapataival történtek, nagyobb ünnepeken, alkalomszerűen. Az első sükösdi pályát szó szerint egy legelőn, amit akkor Borjújárásnak hívtak, jelölték ki a falu déli határában, a jelenlegi Deák F. és Petőfi S. utca végén. A két háló nélküli kapun kívül az ég világon nem volt semmi. A játékosok felszerelését egy garnitúra mez (szigorúan 11 db), ugyancsak 11 pár futballcipő és egy labda képezte. Szegény volt az ország, szegény volt a csapat is.
Öltözőül Kiesel Lajos kocsmája („Világközepe”), Balogh Györgyné (Mári néni) boltocskája, vagy Bajai (Topa) Péter bácsi családi háza képezte. Maga a játék is kezdetleges volt. A mérkőzéseket gyakran helyi „civilek” vezették, akik a szabályokat alig ismerték. Ebből sok baj adódott - parázs vitákkal, kisebb nagyobb verekedésekkel. Az utazás lovas kocsikkal, biciklivel történt. Vidékre ajánlatos volt pumpát is vinni. De minden baj ellenére töretlen volt a lelkesedés. A mérkőzések után Bachmannék kocsmájában vigadtak, vagy vigasztalódtak. A „Hőskor”-nak a világháború vetett véget.
A háború utáni újraszervezés és a sporttársadalmi támogatás
A háború után - ahogy visszatért az élet - visszatért a futball is. Elkezdődött a csapat újraszervezése. A kezdeményezők: Marusa András, Fontányi Lajos, Réty Pál voltak. A támogatók közül kiemelkedett a Lisztmalom: Arany Béla, Orbán Pál, Aladics Antal és Dunai József. A Paprikamalomból Pógyor Sándor, a Libateleptől Kirchnopf Tibor kereskedő, Horváth István hentes, Kurin János postamester adományaira mindig lehetett számítani. A kialakulóban lévő csapatot a helyi tehetős mecénások tartották fenn, 1949-50-ig.
A bekövetkező államosítások a volt tulajdonosoknak ezt már nem tették lehetővé. Zűrzavaros, kegyetlenül nehéz évek következtek. Az egyébként is szegény egyesületek a létükért küzdöttek - ugyanúgy mint a lakosság, de a futball ezt is túlélte, sőt! A hatalom rájött, hogy ezt a játékot érdemes megőrizni, mert ez a tömegek ópiuma. Ha vasárnap délután győzött a csapat, a következő héten elviselhetőbb volt kenyérért sorba állni. Elindult a nemzeti futball-láz. A válogatott csapatok sikerei elérték a legkisebb falut is, serkentették a vidék labdarúgását, így a miénket is.
A Sükösdi Futball Szervezése és Fejlődése
1949-ben megalakult a Járási Testnevelési és Sporthivatal. 1950-ben a Járási Labdarúgó Szövetség, mellette a játékvezetők szövetségével. Szervezetté vált a bajnokság, ellenőrizték a pályákat, vizsgázott játékvezetőket küldtek. Új fejezet kezdődött a sükösdi futball történetében is. Versenyképes csapatokat kellett csinálni. Az iskolázottság a futballban is kamatozik. Az nem árt, ha a fejekben legalább annyi van, mint a lábakban. A falusi „rúgd és fuss” stílust már átgondoltabb, bizonyos taktikai elemeket is felfedezhető játék váltotta fel.
Jónás Mártonnak, aki 1950-ben került Sükösdre, múlhatatlan érdemei vannak a sükösdi futball felemelkedésében, a feltételek megteremtésében. Céljai között egy új csapat, új pálya és új öltöző létrehozása szerepelt. E hármas feladat megvalósítása 1952-ben indult. Az új pálya helyét sokáig keresték, végül a jelenlegi mellett döntöttek. Ez a terület elhanyagolt, gondozatlan faluvég volt. Elképzelni is nehéz volt, hogy itt pálya épüljön, ez csak Marci Bácsi fejében létezett. Az állami gazdasági pozíciójából el tudta elérni, hogy a tereprendezéshez lovas fogatokat és munkásokat kapjon. De itt szorgoskodtak ásóval, lapáttal a csapat tagjai és a falu lelkes szurkolói is.
Magyar Péter eskütétele és a himnuszok előadása az új Országgyűlés alakuló ülésén
A sportlétesítmények kiépítése és a csapatépítés
A füvesítés nagy gondot okozott, mert víz nem volt, az öntözést az égiekre bízták. A sok nehézség ellenére a pálya elkészült és ünnepélyes átadására 1953. augusztus 20-án került sor az „öregek” és fiatalok közötti mérkőzésen. Az öltöző alapjait 1953-ban ásták ki. Az akkori falusi viszonyok között ez feltűnő és komoly vállalkozásnak tűnt. Ilyesmiről álmodni sem lehetett. A környéken sem volt sehol, természetes és magától értetődő dolognak számított a pálya melletti öltözködés, ha esett, ha fújt.
Sükösdön példamutató összefogással, nagyon sok ingyenes munkával jó egy év alatt megépült az akkor még 75 m2-es létesítmény, amely két öltözőből, egy parányi szertárból és játékvezetői fülkéből állt. Fürdő - víz híján - még tervezve sem volt. Erre két vizes hordó és 11 lavór szolgált. Az építéshez szükséges téglát a Hajósi Téglagyárból a gazdaság traktorain a Jászfi testvérek szállították. A tégla árának felét sportbarátok adták össze. A vételár másik felét és a még szükséges építőanyagokat az állami gazdaság fizette ki. A kőműves munkákat Ikotity Sándor irányításával Kernya János és fia, Fekete Károly és Mészáros Mihály végezte, teljesen díjtalanul. 1953 késő őszén tető alá került az épület és 1954 május-júniusában vehettük birtokba, amikor nagyjából kiszáradtak a falak. Fél éven belül már villany világított Balogh László villanyszerelő jóvoltából.
Az államosítások a sportköröket sem kerülték el. 1951-52-ben Budapesti Honvéd lett a Kispestből, Dózsa az Újpestből, Vörös Lobogó az MTK-ból és Kinizsi a Fradiból. A Kinizsi vidéken a mezőgazdasági nagyüzemek szakszervezeteihez kötődött, állami támogatásban részesült, ezért célszerűnek tűnt, hogy az akkor csontszegény Egységes Falusi Sportkör a Sükösdi Kinizsi nevet vegye fel. Ez a sükösdi futball szempontjából nagyon okos és fontos döntés volt. Rövid időn belül kiderült, hogy ebből semmi baj nem lett, sőt az elkövetkezendő 30 év sükösdi sikereinek ez volt az alapja. Folyamatosan javultak az anyagi feltételek is. Kihagyhatatlan, hogy a sportkör életében először 14 garnitúra melegítőt vásárolt, rajta a Kinizsi SK felirattal.
A Kaposvári Labdarúgás Története: Névtelen Kezdetektől a Szervezett Sportig
Kaposváron az egyesület célja az összes sportágak amatőr alapon való művelése és fejlesztése, az ifjúság erkölcsös nevelése, a társadalmi élet helyes úton való fejlesztése, az elhanyagolt szegény sorsú ifjúság felkarolása, a nemzeti eszmék és a hazaszeretet ápolása, sport- és hazafias ünnepélyek, előadások rendezése volt, azonban minden politikai irányzattól mentesen 1924-ben. A cukorgyár Ambrus János elnök közbenjárására egy területet adományoz sporttelep építésére, ekkor jelenik meg az első hír „A Rákóczi SC bemutatkozása" címmel az Új Somogy hasábjain. Ötvenmillió koronát költenek a „díszes pályára".
1926 augusztusában megalakul az első kaposvári profi klub, létrejön a Somogy FC. A Somogyi Újság a jubiláló klubot, a Rákóczi SC-t tíz évvel később azzal köszönti: „A tíz év előtt még szürke, névtelen kis egyesület ma Kaposvár dísze, büszkesége." Ez jól mutatja a fejlődést. A labdarúgók leköltöznek a cukorgyári gödörbe, ahol a kerület legjobb füves pályája található. Játéktere 110x64 m-es. Növelik az ülőhelyek számát és lépcsőzetesre alakítják át az állóhelyi részt. Azonban 1937-ben a Somogyi Újság már azt kérdezi olvasóitól: „Miért haldoklik a kaposvári labdarúgás?" Szente János, a KRAC főtitkára többek között az álamatőrizmusra hivatkozik, és megállapítja, hogy azok a csapatok vannak előnyben, amelyek mögött komoly vállalatok és cégek vannak. A probléma gyökerét a Kaposvári Rákóczi SC történetében is megtalálhatjuk, mely a kezdeti amatőr lelkesedéstől eljutott a professzionális kihívásokig.
Fúziók és átalakulások a kaposvári labdarúgásban
1941-ben Avar (Auer) István, a népszerű „Ricsi”, a 21-szeres magyar válogatott, később a Bukaresti Rapid és a román válogatott csatára végleg visszatér Budapestre, majd elfogadja a kaposváriak kedvező ajánlatát, és családjával együtt Kaposvárra költözik, komoly erősítést jelentve a helyi sportnak. 1942-ben a Magyar Kupában a Rákóczi a nagyhírű Ferencvárost kapta ellenfeléül. 1944. augusztus 5-én az MLSZ felfüggeszti az NB-s küzdelmeket, és helyettük körzeti bajnokságot ír ki. 16 körzetre osztják az országot, az erőviszonyok helyett az utazási lehetőségek alapján.
1945. május 27-én a Rákóczi a bolgár katonaválogatott ellen futballozik. Ötezer néző (!) kíváncsi a mérkőzésre, mert a bolgárok jó híre már korábban megérkezett. 1948-ban öt labdarúgó-csapata van ekkor Kaposvárnak, és felmerül a kérdés, miért ne lehetne ebből egy igazán jót összehozni - ez a lavina rövidesen a kaposvári labdarúgás összeomlásához vezet. Augusztus 31-én az MTE, a Rákóczi és a Vasút sportegyesületei között létrejön a fúzió, megalakul a KDSK (Kaposvári Dolgozók Sport Köre). A Somogyi Napló szerint „Válságban Kaposvár labdarúgósportja", mivel „A tehetetlen, szakértelem híján levő KDSK vezetés megajándékozta Kaposvárt egy olyan csapattal, melynek nincs létjogosultsága az NB ll-ben."
1951. január 12-én az ÉDOSZ SE felbomlik. A csapat egy része kiválik az ÉDOSZ-ból és Vasas néven szerepel tovább. Akik még ezután is megmaradtak, fölveszik a Kinizsi nevet. 1953-ban a Kinizsi volt a legeredményesebb sportkör Somogyban. 1955 januárjában az új edző: Háda József, a Ferencváros és a válogatott egykori kitűnő kapusa. 1956-ban a pálya siralmas állapotban van, a Somogyi Néplap is felhívja a figyelmet: „A játéktér átépítése nem tűr halasztást". December 9-én a Kinizsi közgyűlése ideiglenes intéző bizottságot nevez ki, amely bejelenti, hogy az egyesület ismét Rákóczi néven szerepel.
A kaposvári klubok névváltozásai és fúziói az alábbi táblázatban követhetők nyomon:
| Év | Klubnév | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1924 | Rákóczi SC | Alapítás, amatőr egyesület |
| 1926 | Somogy FC | Első profi klub megalakulása Kaposváron |
| 1949 | KDSK (Kaposvári Dolgozók Sport Köre) | MTE, Rákóczi és Vasút sportegyesületeinek fúziója |
| 1950 | Rákóczi | Az MLSZ tudomásul veszi a névváltozást |
| 1951 | Kinizsi | Az ÉDOSZ SE felbomlása után, a Vasas néven továbbműködők mellett |
| 1956 | Rákóczi | A Kinizsi közgyűlése bejelenti az egyesület visszatérését a Rákóczi névre |
A szabályok fejlődése és a kihívások
Míg Sükösdön a korai időszakban a helyi „civilek” alig ismerték a szabályokat, ami sok bajhoz és vitákhoz vezetett, addig a szervezett bajnokságok megjelenésével, vizsgázott játékvezetők küldésével jelentősen javult a helyzet. Érdekes szabályváltozásokra is volt példa: 1959. augusztus 17-én az MTE és a Kinizsi között a szovjetek által beterjesztett módosított szabályok alapján folyt a találkozó 2500 néző előtt. A magyarországi ősbemutató tetszik a közönségnek. Három szöglet után 11-est rúgnak a csapatok, és a partdobás helyett lábbal hozzák játékba a labdát. És nincs az annyi vitát kiváltó les. Ez a változás jól illusztrálja a labdarúgás dinamikus fejlődését és a folyamatos kísérletezést.
1960 szeptemberében a Kaposvári Kinizsi leigazolta Bene Ferencet, a Marcali MEDOSZ volt játékosát. Kapocsi Sándor, az ifi szövetségi kapitány így nyilatkozik róla: „Ha Benének nem száll fejébe a dicsőség, még viheti valamire". 1964-ben új rend a labdarúgásban: létrejön az NB I. B., ami azt jelenti, hogy a kiesett Kinizsinek a második vonal után most negyedosztályú csapata van. 1967. szeptember 17-én a Kinizsi a fennállása óta a legcsúfosabb vereséget szenvedi el: 10:0-ra kikap Szombathelyen. Az új edző szeptember 29-től Szentannai József. Feladata: mentse meg a csapatot a kieséstől és lásson hozzá a fiatalításhoz. 1968. első napjaiban Jutasi visszavonul, Balázs, Veverán és Lengyeltóti távozik. Ekkor érkezik az utóbbi évek egyik legtehetségesebb kapusa, Korsós, továbbá Horváth József a Dózsából, Márton József Dombóvárról, Szőlősi György a Táncsicsból, Téglás a BVSC-ből, Oglizán Csurgóról. Bekerül a keretbe a saját nevelésű Németh Gyula.
Magyar Péter eskütétele és a himnuszok előadása az új Országgyűlés alakuló ülésén
Budapest mint a labdarúgás korai fővárosa és az ifjúsági nevelés
A budapesti foci története korábban nem került a történeti munkák fókuszába, holott óriási hatással volt már a 20. század elején is a magyar társadalomra. Sőt, kijelenthető, hogy Budapest volt a labdarúgás korai fejlődésének egyik fővárosa. Valóban egyszerre felemelő és szomorú a budapesti focipályák története. A múlt század elején őrületes sok pálya volt, közülük számos létesítményt a fővárosi nagyvállalatok hoztak létre. Ilyen volt a Goldberger, a Postás, a BSZKRT, az Elektromos, a MÁVAG, a csepeli stadiont meg egyenesen a Weiss Manfréd Művek építette. A pesti foci hőskoráról szóló tanulmány azt is bemutatja, hogy egy-egy nagyobb cég akkoriban mennyire beépült a társadalomba, hogy az adott vállalathoz való tartozás milyen mértékig határozta meg akár a munkavállaló szabadidejét is.
Az ifjúsági nevelés szintén kulcsszerepet játszott a labdarúgás fejlődésében. Például Répceszentgyörgyön 1983-tól a Szombathelyi Haladás Sportkör számára neveltek 30-40 felsős diákot focistának, a tanulás mellett. A gyerekek sok sikert arattak, sőt országos elsőséget is nyertek. Két-három évig Graz melletti kisvárosok foci iskoláival is kapcsolatban voltak. Egyik évben ők, a másikban a szentgyörgyi diákok vendégeskedtek egy-két napig. A győztes csapat arany-, a második helyezett ezüstérmet kapott. A költségeiket a Megyei Tanács fedezte. Ez a példa is jól mutatja, hogyan járult hozzá a helyi szintű, szervezett nevelés a magyar labdarúgás fejlődéséhez, a kezdeti, névtelen formáktól eljutva a strukturált és sikeres utánpótlás-nevelésig.
