Az Olasz Foci Helyzete: Közvetítési Jogok és Jövőbeli Kihívások

A televíziós sportközvetítési jogok mindig erőteljesen összekapcsolódtak azzal, hogy az adott sportligák milyen mértékben termelik úgy egyébként a bevételt. Fontos, hogy egyes márkáknak milyen mezszponzoraik, és milyen egyéb támogatóik vannak, továbbá például, hogy mennyien vásárolják a klubhoz kötődő termékeket. Mindazonáltal nem hátrány az sem, ha tízezrek vásárolnak meccsbelépőt hétről hétre a különböző stadionokba.

Változások az Olasz Foci Közvetítéseiben Magyarországon

Mint ismert, a Serie A mérkőzéseit az elmúlt három szezonban a Sport TV közvetítette, komoly energiákat fordítva a közvetítésre. Kommentátorként többek között hallhattuk Méhes Gábort, Faragó Richárdot vagy éppen Petur Andrást. Míg szakkommentátorként rendszeresen feltűnt a képernyőn az olasz foci szakértői közül Holczer Ádám, Várhidi Péter, Hrutka János és Kéri András Dániel is. Az elmúlt három évben a Sport TV közvetítette az olasz bajnokság mérkőzéseit, ám a szerződés nem lett meghosszabbítva, így pedig úgy tűnik, egy ideig a tévében nem láthatjuk majd az Inter, a Milan vagy a Juventus meccseit a Sport TV-n.

A konkurensek közül a Spíler TV nagyon jól megvan a La Ligával és a Premier League-vel, míg a Match 4 és az Aréna 4 szintén közvetít angol bajnikat, valamint a Bundesliga mérkőzéseit. Ugyanis miután az Arena 4 szerezte meg 3 évre a német bajnoki focimeccsek közvetítési jogait, a héten kiderült, hogy az olasz bajnoki meccsek ősztől a Sport 1-en és a Sport 2-n lesznek láthatóak egy ideig. Az Arena4 és a Match4 sportcsatornákat üzemeltető Network4 Media Group a hivatalos honlapján közölte, hogy megszerezte az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) közvetítési jogait.

A közlemény - amely a jogtulajdonossal kötött szerződés hosszára nem tért ki - szerint a bajnoki mérkőzések mellett az Olasz Kupa, illetve az Olasz Szuperkupa meccseit is a cégcsoport sportcsatornáin (Arena4, Match4), valamint a Net4+ streamingfelületén lehet követni.

A tervek szerint szinte minden meccset adni fognak, ez hétvégenként 8 élő közvetítést fog jelenteni. A bajnoki meccsek mellett a Sport Tv megszerezte a Bajnokok Ligájának a közvetítési jogait, mégpedig a B csomagot, ami azt jelenti, hogy keddenként és szerdánként az M4 Sportos első választáson kívül mindegyik meccset ők adhatják. Itthon pedig jelenleg az ad külön pikantériát ennek az írásnak, hogy a Bajnokok Ligája új otthona a fociba beszálló RTL lesz.

Az első forduló várható menetrendje a Network4 felületein:

• Augusztus 17. szombat:
  • 18.30: Genoa-Internazionale (NET4+ és ARENA4)
  • 18.30: Parma-Fiorentina (NET4+) (eredeti kommentár)
  • 20.45: Milan-Torino (NET4+ és ARENA4)
  • 20.45: Empoli-Monza (NET4+) (eredeti kommentár)
• Augusztus 18. vasárnap:
  • 18.30: Verona-Napoli (NET4+ és ARENA4)
  • 18.30: Bologna-Udinese (NET4+)
  • 20.45: Cagliari-Roma (NET4+ és ARENA4)
  • 20.45: Lazio-Venezia (NET4+)

A Nemzetközi Közvetítési Jogok és Az Olasz Labdarúgás Gazdasági Helyzete

Először is fontos leszögezni, hogy drasztikus különbségek vannak a topligák közvetítési jogdíjai között. Ez utóbbi szintjén egyértelműen Németország és Anglia a listavezető, előbbi stadionjait az első ligában átlagosan 43 ezer, utóbbi arénáit 40 ezer néző tölti meg. Egy nagy különbség azonban mégis akad kettejük között, ez pedig a klubokhoz befolyó pénzmennyiség. A televíziós jogok tekintetében a helyzet az alábbiak szerint alakul:

A mostani állapotok szerint a Premier League közvetítési jogaiért 1,75 milliárd eurót fizetnek évente. Ez a Bundesliga közvetítése kapcsán 1,1 milliárd eurót, míg a spanyol La Liga televízióra vitele esetén 990 millió eurót jelent. Az olasz Serie A pedig 900 millió eurót ér meg ezen a téren. Utóbbi esetében állítólagosan az összeg a szerződés harmadik évétől emelkedhet majd, ezzel is lépést tartva a konkurenciák kialkudott feltételeivel. A németeknél a hírek szerint érdemi ugrás 2025-től mutatkozhat meg. A következő négyéves kontraktus esetében már az évi 1,5 milliárd eurót is elérheti majd az aktuális vevő ajánlata. Ezzel ellentétben a Premier League 2023 decemberében újra emelte a tétet. A liga hozzávetőlegesen 8,4 milliárd euró értékű hazai televíziós szerződést kötött a Sky Sports-szal és a TNT Sports-szal.

Szemmel látható, hogy a gazdasági bajokkal küzdő olaszok nem tudnak javítani a helyzetükön, miközben a spanyolokat is csak a Real Madrid-Barcelona kettős tartja a víz felett. Mindeközben Anglia továbbra is nagy sebességgel száguld felfelé. Németország viszont szeretne változást, hiszen a második legismertebb német csapat, a Borussia Dortmund 2023-as bevétele „csak” 420 millió euró volt, míg például az angol ligában ötödik Tottenham Hotspuré 631 millió. A csúcson pedig a 2023-24-es szezonban 1 milliárd (!) eurót bezsebelő Real Madrid, valamint a 2022-23-ban 826 millió eurót felszipkázó Manchester City áll. Nem véletlenül tűnik úgy, hogy egyedül a németek fantáziáját birizgálja valójában az, hogy az angolok nyomába eredjenek. Ennek persze oka az is, hogy Európa vezető gazdasági szereplőjeként kötelességük is egyben.

A Német Liga Befektetési Dilemmája

Ahogy a Német Labdarúgó Liga vezetése is érzékeli a változás iránti igényt és kényszert, úgy a Német Labdarúgó Szövetség sem véletlen kötötte meg az ördögi üzletet a Nike-val nem is olyan régen. A DFL-t, azaz a Német Futball Ligát 2000. december 19-én alapították meg, és ez a szervezet ma és az elmúlt évtizedekben is a Bundesliga és a Bundesliga 2. lebonyolításáért felelős egységként működik. Ennek a szervezetnek jelenleg a Borussia Dortmund CEO-ja, Hans-Joachim Watzke az irányítója 2022 óta, tagjai pedig a 36 érintett klub vezető személyei közül kerülnek ki. Ráadásul a Bundesligában és a német futballban most már hosszú évek óta komoly kritériumoknak kell megfelelni, ilyen például a jól ismert 50+1 szabály, amely megakadályozza azt, hogy Angliához hasonlóan könnyedén birtokba lehessen venni klubokat. Ez a záradék kimondja, hogy a Bundesligában és a Bundesliga 2-ben való részvételhez a klubnak minimum többségi tulajdonosa kell, hogy legyen maga az anyaegyesület tagsága, azaz nem lehet irányító tulajdonos egy külső befektető, mint Angliában vagy Olaszországban. Ennek az ügynek legkézenfekvőbb és a németek által leggyűlöltebb példája a futballnak egyébként szerintem pozitívumokat hozó RB Leipzig. És itt érünk el oda, hogy 2023. decemberében a két bajnokság összesen 36 klubjának érintett döntéshozói úgy döntöttek: lehetővé teszik egy befektető számára, hogy bevásárolja magát a Német Futball Ligába.

A terv elfogadásához szükséges kétharmados többség már 2023. májusában is mindössze egy szavazaton múlott. A DFL terve az lett volna, hogy a licencjogokból származó bevétel legfeljebb nyolc százalékát engedi át 20 évre egy befektetőnek. Ezen média jogokból származó bevételek 1 milliárd eurót értek volna meg a DFL-nek. A pénzt szerették volna olyan modernizációs dolgokra fordítani, mint például a videós háttéranyagok fejlesztése vagy a streaming szolgáltatások bővítése. A német klubok szurkolói a hír hallatán viszont különböző tüntetések tucatjaiba fogtak. Teniszlabdákat, csoki pénzérméket, távirányítású játékautókat küldtek a pályára a mérkőzéseken. A klasszikus demonstrációs eszközökön felül pedig bicikliláncokat kötöttek a kapufákra egy összecsapáson. A DFL végül úgy döntött, hogy nem köt szerződést a korábban elfogadott feltételek mentén, amelyekből már egyébként is engedett az eredeti tervekhez képest. Ezzel érdemi befektetési lehetőségtől esett el. Egyesekben a történet kapcsán még az is felmerült, hogy a jövőben az angol ligán kívüli mérkőzések közvetítési jogát talán a jövőben közösen kellene értékesíteni, ezzel is egy ellenpólust kialakítva az angol futballal szemben. Watzke bár sejthette, hogy mi fog bekövetkezni - hiszen a Szuperligával kapcsolatos ellenérzéseket is láthatta -, mégis úgy nyilatkozott az eset után, hogy komolyan meg kell vizsgálni a lehetőségeket, miként lehet az egyébként nem ördögtől való befektetőket beemelni a német fociba.

Az is cél, hogy a Bajnokok Ligája új rendszerében lehetőleg minél többször tudjanak öt csapatot adni a főtáblára, ezzel évről évre egyre több klubot és több tartós szereplőt helyezzenek a globális futballtérképre. A Bayern München és a Borussia Dortmund betonbiztos szereplései után ugyanis itt van a csúcsszezont futó Bayer Leverkusen, amely csak akkor tudja megtartani legjobbjait, ha lesz okuk az alig 165 ezres városban eltölteni az időt. Jude Bellingham példája mutatja: nem mindegy, hogy a Bundesligában sztárrá váló játékosok hol folytatják a karrierjüket. Vigyázó szemeinket tehát mindenképpen érdemes a német foci köré fonni, amely magához édesgette az elmúlt években a legfiatalabb sztárokat (Jadon Sancho, Erling Haaland, Jude Bellingham), akiket bár egyelőre megtartani nem tud, de nagyon törekszik arra, hogy ezen a következő évtizedben már változtatni tudjon. Szükség is van erre az innovációra, mert az új angol, spanyol és francia futballgenerációk ismeretében egyre kevésbé lesz igaz Gary Lineker híres mondása a fociról és a 22 férfiról a pályán.

A Decreto Crescita: Remény és Valóság

Olaszország-szerte zajlanak a viták azzal kapcsolatban, hogy a kormány úgy döntött: a korábbi ígéretekkel ellentétben nem hosszabbítja meg a Decreto Crescita névre hallgató rendeletet. Ez alapvetően egy jelentős adókedvezmény volt, amely kimondottan azt a célt szolgálta, hogy megakadályozzák az agyelszívást, egyúttal visszacsábítsák azokat a tehetséges olaszokat, akik elhagyták az országot, és a külföldiek számára is vonzóbbá tegyék a munkavállalást. A rendeletből a sportegyesületek - leginkább persze a futballklubok - is masszívan profitáltak, ez ugyanis lehetővé tette, hogy a Serie A csapatai felvegyék a versenyt a Premier League vagy épp a La Liga fizetéseivel. Az adókedvezmény előtt egy évi 10 millió eurót kereső futballista a valóságban „csak” 5.5 milliót tehetett zsebre, a rendelet bevezetését követően viszont ez 7.5-re emelkedett, vagyis a klubok anélkül tudtak nagyobb fizetést biztosítani, hogy emelkedtek volna a kiadásaik.

Az Athletic szakírója, James Hornecastle egy december eleji elemzésben azt írta: a Serie A 653 játékosa közül 198 élvezi a rendelet előnyét (durván a liga 30%-a), a klubok pedig 150 millió euróval profitáltak belőle. A rendelet előnyeit a Milan használja ki leginkább, amely 22.45 milliót spórol meg a mostani szezonban, szorosan mögötte az AS Roma áll 22.25-tel, őket az Inter (14.9), a Juventus (12.4) és a Napoli (11.85) követi.

De miért törölték el a rendeletet, ha ezzel összességében jól járt az olasz sport? Leginkább azért, mert ez pontosan az, aminek hangzik: egy masszív adókedvezmény szupergazdagoknak, amiből leginkább a felső 1% profitál. A mostani gazdasági környezetben nehéz megindokolni egy olyan rendelet fenntartását, ami éves szinten több mint 600 millió eurójába kerül az olasz államnak, még ha az történetesen növeli is a futball versenyképességét.

Természetesen a klubok elöljárói épp azzal érveltek a rendelet meghosszabbítása mellett, hogy a Serie A versenyképessége alapvetően jót tesz a gazdaságnak: a javuló európai eredmények (2023-ban mindhárom kupasorozatnak volt olasz döntőse) növelik a bevételeiket, amikből aztán adóznak, a színvonal emelkedésével pedig még több turistát tudnak az országba csábítani, és új munkahelyeket hoznak létre. Röviden: a foci hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, és bőven visszahozza azt a pénzt, amit az állam a kieső adóbevételekkel elveszít. Ezt emelte ki Giorgio Furlani, a Milan vezérigazgatója is, amikor a rendelet hatásairól kérdezték. „Értelmetlen lenne megváltoztatni, teljes őrültség. A rendelet lehetővé teszi, hogy a helyes irányba haladjunk, mert benne van a nevében - Növekedési Rendelet -, hogy ez a gazdasági növekedést segíti.”

Furlani az Elliott Management pénzügyi tanácsadójaként került a Milan vezetőségébe, még 2018-ban, amikor a klubot - legalábbis papíron - felvásárló kínai befektető fizetésképtelennek bizonyult. A pénzügyi alap néhány év alatt stabilizálta a csőd szélére taszított Milant, a 2021/22-es szezonban pedig bajnokként zárt. Ezt követően jelentkezett be a RedBird Capital nevű befektetőcsoport, amely 1.2 milliárd euróért fel is vásárolta a klubot. Mindez valószínűleg nem jött volna létre a rendelet nélkül: a Milan olyan játékosokat tudott topbajnokságokból igazolni, mint Theo Hernández, Fikayo Tomori, Zlatan Ibrahimović, Olivier Giroud vagy mondjuk Mike Maignan. Már önmagában az a tény, hogy a Serie A-nak legalább egy olyan eszköze volt, amely versenyképesebbé tette az angol, spanyol, de még akár a német és a francia foci viszonylatában is, növelte a befektetési hajlandóságot.

Mostantól kezdve viszont még inkább kérdéses: lehet-e profitorientáltan működtetni olasz futballklubokat, úgy-ahogy tartva a lépést a többi topligával? Erre a kérdésre logikus és jogos válasz, hogy az olasz államnak nem kötelessége gondoskodni a sportklubokról, valamint a mögöttük álló gazdasági csoportokról. Ugyanakkor a klubok elégedetlensége is érthető, mivel az olasz bürokrácia sok esetben eleve sarokba szorítja őket: a covid alatt hosszabb ideig kellett zárt kapuk mögött játszaniuk, mint a többi topligának, és sem anyagi, sem jogi segítséget sem kaptak.

Természetesen vannak olyan hangok is (ezzel érvelt Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes is), miszerint a Növekedési Rendelet hosszú távon ártalmas lett volna az olasz labdarúgásra a hazai játékosok háttérbe szorítása miatt. Ez ugyanis nem csak a nagyobb klubokat sarkallta arra, hogy külföldről igazoljanak játékosokat, de az alsóháziaknak is megkönnyítette a feladatát. A játékosok szakszervezetét irányító Umberto Calcagno szerint a tendenciát meg kell fordítani. Az Empoli elnöke, Fabrizio Corsi egyenesen „olaszellenesnek” nyilvánította a szabályt, amely ártalmas az olasz futballra nézve. Ugyanakkor ez sem fekete-fehér: a nagyobb klubok szerint, ha megnövekednek a költségeik, kevesebb pénzt tudnak visszaforgatni az utánpótlásba, és elveszítik az esélyét annak is, hogy B-csapatot üzemeltessenek a fiataloknak. Ez ugyanis nem olcsó művelet, éves szinten 15-20 millió euróba kerül. Így vagy úgy, az olasz bajnokság versenyképessége várhatóan tovább csökken, miközben a felsorolt problémák megoldásához sem kerültek közelebb.

Egyéb Strukturális Problémák az Olasz Fociban

Csak azzal meg lehetne tölteni egy egész cikket, hogy milyen külső tényezők hátráltatják az olasz futball fejlődését. Az elavult infrastruktúra, a befektetéseket korlátozó szabályozások, és azok együttes következményei (a klubok jó része hiába szeretne saját stadiont építeni, a bürokrácia miatt nem tud), valamint a kalózkodás térnyerése mind hozzájárul az olasz futball kivéreztetéséhez.

Fogadási és Kalózkodási Kérdések

Utóbbi elsősorban a fogadócégekkel kötött szerződésekre vonatkozik. Olaszországban ugyanis 2019-től kezdve a sportfogadással foglalkozó vállalkozások nem reklámozhatják a tevékenységeiket sporteseményeken, amely becslések szerint durván 100 millió eurós bevételkiesést okozott a futballkluboknak. „Ha mi is részesednénk a futballra kötött fogadásokból, semmit sem kérnék” - mondta a Torino tulajdonosa, Urbano Cairo. A klubok ezen kívül a kalózkodás elleni küzdelem terén is nagyobb állami beavatkozást várnának, az illegális megtekintések növekedése és a fizetésre hajlandó felhasználók csökkenése miatt ugyanis a televíziós jogokból származó bevételek is stagnálnak. Luigi De Siervo, a Serie A ügyvezető igazgatója úgy számolt, a kalózkodás miatt éves szinten legalább 300 millió eurót veszít a liga, mivel a jelenség tovább csökkenti a kereskedelmi jogok értékét.

A Stadionok Helyzete

Végezetül ott van még a stadionkérdés is. Az olasz stadionok állapota kétségbeejtő, átlagban 68 éves épületekről van szó, amelyek a felhasználói élmény szempontjából sem versenyképesek (a lelátók többnyire messze vannak a pályától), ráadásul a legtöbb klub csak bérli a létesítményeket. A nagyobb klubok közül egyedül a Juventus rendelkezik saját stadionnal, miközben a Milan, az Inter, a Roma és a Fiorentina is hosszú ideje próbálkozik. Ezeket a projekteket a tulajdonosok finanszíroznák, mégsem jutottak egyről a kettőre. Időközben a San Siro és az Artemio Franchi is műemlékvédelmet kapott, és beszédes az is, hogy utóbbit inkább felújítanák közpénzből, minthogy engedélyezzék Rocco Comissónak, hogy saját zsebből finanszírozzon egy újat. Az ok egyszerű: a stadionok üzemeltetésének költsége jelenleg a klubokat terheli, a kiköltözésüket követően viszont az önkormányzat felelőssége lenne.

Firenzében is szeretnének egy új stadiont, egyelőre azonban nem jártak sikerrel.

Az Utánpótlás-nevelés Problémái

Mindent elmond a mai olasz válogatottról, amikor Bosznia-Hercegovina legyűrte Walest a világbajnoki pótselejtező első körében, a csapat néhány játékosa a levegőbe csapott örömében. A közösségi médiában terjedő videót sokan a tiszteletlenség jeleként értelmezték, pedig sokkal több volt benne: egy zsigeri, ösztönös reakció volt, amit amúgy nem a nyilvánosságnak szántak. Ez az őszinte pillanat, amivel kiderült, hogy a klasszisokkal felálló olasz válogatott tagjai úgy érezték, nem mindegy, hogy Walesszel vagy Boszniával játszanak, az egész világnak megmutatta, mennyire sebezhetőek valójában. Erre mondta azt Edin Džeko nagyon találóan, hogy: ”Nem tudom, miért kellene Olaszországnak tartania Walestől vagy Boszniától. Ha tartnak Walestől, valami nyilvánvalóan nincs rendben.” Utóbbi akár az olasz labdarúgás előző két évtizedének tételmondata is lehetne. A helyzet valószínűleg nem annyira rossz, hogy zsinórban három világbajnokságról lemaradjon Olaszország, a pofonok mégis nagyon jó helyre mentek, a szükséges strukturális átalakításokat ugyanis sem 2018, sem 2022 után nem sikerült végrehajtani.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriel Gravina most sem sietett vállalni a felelősséget. ”Megértem a lemondásomat követelő felszólításokat. Hozzászoktam már, a döntést azonban a szövetségi tanács ülésén fogják meghozni, ahol minden szempontot figyelembe veszünk. Ugyanakkor a politikának is el kell gondolkodnia ezen, de én csak azt tapasztalom, hogy fokozzák a nyomást a lemondásomért. Olyan intézkedéseket szeretnék, amelyek segítik a fejlődésünket.” A mostani szabályozás miatt nem tudunk meghozni bizonyos döntéseket. Nyilvánvalóan megrekedtünk.

Gravina védekezése azonban olyan, mintha egy politikus az összeomló egészségügyi rendszer kapcsán azzal védekezne, hogy amúgy a vasúti infrastruktúra is romokban hever, foglalkozzanak már kicsit azzal is. Kétségtelen, hogy a bürokrácia inkább akadályozta, minthogy segítette volna a labdarúgás fejlődését, ám az elmaradt reformok miatt a szövetségnek kell magyarázkodnia.

Évek óta láthatja mindenki, hogy az utánpótlás - hiába szerepelnek szépen a válogatottak a korosztályos tornákon - nem működik megfelelően, mégsem tettek érdemi lépéseket a megoldás érdekében. A probléma sokrétű, de egy olyan országnak, amelyik él-hal a fociért, és hosszú évtizedekre visszamenő tudással rendelkezik, nem jelenthet megoldhatatlan feladatot.

Nem jó fiatal (olasz) futballistának lenni Olaszországban

Ha az olasz foci kapcsán kellene mondani néhány állítást, amit az emberek mondhattak róla, két dolog biztosan felkerülne a listára: hogy defenzívek (CATENACCIO!!!), és hogy nem bíznak a fiatalokban. Miközben Max Allegri corto musója még úgy-ahogy eldöcög, azt ma már nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy az olaszok a védekezésre fókuszálnak. Gian Piero Gasperini defenzív lenne? Hát Simone Inzaghi? Esetleg Roberto De Zerbi? Bizonyos kulturális jellegzetességek kétségtelenül megmaradtak, de ma már sokkal sokszínűbb taktikailag a calcio, hogy be lehessen skatulyázni. De ami a másik részt illeti…

A fiatalok beépítésével kapcsolatos negatív sztereotípiák nagyon is valósak. A CIES 2025 novemberi adatai alapján a Serie A-ban a játékpercek mindössze 1.9%-át kapták a hazai U21-es játékosok, ami a vizsgált bajnokságok között a második legalacsonyabb arány volt. A Premier League-ben 2.4%, a Bundesligában 3.4%, a La Ligában 4%, a Ligue 1-ben pedig 7.8% volt ez az adat. Jelenleg 40 olyan játékos szerepel az öt európai topliga valamelyikében, aki a Barcelona akadémiáján nevelkedett, amivel a katalánok állnak a lista élén. Őket a Real Madrid követi 35-tel, a harmadik helyet pedig a PSG foglalja el 31-gyel. Az olasz csapatok közül a Juventus áll a legjobban (17), az Intert (16) és a Milant és a Romát (14) megelőzve, de közülük csak kilencen játszanak a nevelőklubjuknál.

ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPP: A BARCELONA KERETÉBEN JELENLEG 10 LA MASIA-NÖVENDÉK TALÁLHATÓ, A REAL MADRID KERETÉBEN PEDIG 6 EGYKORI LA FÁBRICA-JÁTÉKOS VAN.

Érdemes azt is megvizsgálni, mit mutatnak a hosszabb távú vizsgálatok. Az Opta 2008 és 2025 közötti adataiból például az derül ki, hogy a teljes játékidő 8.4%-át kapták U22-es futballisták a Serie A-ban, ami nem lóg ki a nemzetközi összevetésből. A topligák közül a Premier League végzett a lista alján 8.1-gyel, a La Ligában 9.2% volt az átlag, a Bundesligában pedig 13%. A Ligue 1 mindenkit megelőzve 14.8%-os átlagot produkált. De mit jelent ez a gyakorlatban? Talán azt, hogy Olaszországban sem mindig szorulnak háttérbe a fiatalok, a saját nevelésű játékosok beépítésével azonban hadilábon állnak a csapatok. Egészen megdöbbentő adat, de a Serie A-ban futballozó játékosoknak mindössze 36%-a olasz, ennél nagyobb arányban csak a Premier League-ben futballoznak légiósok (31-69).

Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Az olasz utánpótlással kapcsolatban talán azt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, minek köszönhető a fiatalokkal szembeni bizalmatlanság. Ennek a középpontjában ugyanis szinte biztosan nem csak egyetlen tényező áll. Figyelembe véve, hogy a klubok jelentős része küzd ilyen-olyan mértékű anyagi problémákkal, a logikus lépés az lenne, ha fokoznák a fiatalok szerepét. Jelenleg csak egy esetben juthatnak hozzá világklasszis játékoshoz az olasz klubok: ha már a sztárrá válásuk előtt kiszúrják őket, vagy ha a saját akadémiájukról kerülnek ki. Válságos helyzetben szinte mindig nagyobb mértékben támaszkodnak az utánpótlásra, még az eredménykényszert leginkább identitássá emelő Juventusnál is elkezdték bepakolni a fiatalokat, amikor elfogyott a pénz.

Az utolsó - legalábbis legutóbbi - olasz aranygeneráció egy olyan korszakban nőtt fel, amelyben a mecénások zsákszámra öntötték a pénzt a calcióba, és némi túlzással azt igazoltak le, akit csak akartak. Ha egy lényegesen kompetitívebb környezetben is megoldott volt az utánpótlás kérdése, akkor nem lehet elégséges magyarázat pusztán a kulturális szokásokra visszavezetni a fiatalok feltűnő hiányát.

KELL LENNIE EGY MINŐSÉGI KORLÁTNAK IS.

Erről 2025 januárjában a Gazzetta is megkérdezte Wojciech Szczęsnyt, aki a Juventus után - egy rövidre sikerült visszavonulással - a Barcelonához szerződött, így első kézből tapasztalhatta meg a különbségeket. A lengyel kapusnak az tűnt fel leginkább, hogy a spanyol utánpótlásrendszerből kikerülő játékosok sokkal közelebb voltak a felnőttek szintjéhez, mint az olaszok. "Olaszországban is sokat változott a helyzet az előző években. Nézzük csak meg Yildizt: kivételes tehetség, de bátor döntés volt nekiadni a 10-es mezt. Azt is el kell ismernem, hogy itt annyira jók a fiatalok, hogy könnyű nekik lehetőséget adni. Nem tudom, hogy a különbség a menedzsmentben vagy a minőségben rejlik, de Spanyolországban a 16-17 éves játékosok már elég érettek a felnőtt csapathoz."

Hasonló húrokat pengetett meg Davide Frattesi is 2024 környékén. Az Inter futballistája a Roma akadémiáján nevelkedett, de nem játszott a felnőtteknél, és a Sassuolóban is csak három Serie B-ben eltöltött szezon után kapott lehetőséget. Frattesi egy interjúban arról beszélt, hogy jót tett neki a másodosztály, 17-18 évesen - közvetlenül a Primavera-bajnokság után - még nem állt készen a Serie A-ra. "Túl nagy a szintkülönbség a Primavera és a Serie A között, egészen más az U20-as bajnokság intenzitása. Amikor felkerülsz a nagyokhoz, azt gondolod, hogy tudsz már focizni, de a legelső edzésen kiderül, hogy egy másik sportot űztél" - fogalmazott. "Szükségem volt a Serie B-re. Olaszországban sokszor beszélnek a tapasztalat hiányáról, és ha nem játszol, sosem szerzed meg.” Több bátorság kell a fiatalok bevetéséhez, de közben a fiataloknak is ki kell lépniük a primaverás komfortzónából.

Senza giocio, non é calcio

Még érdekesebb kérdés, miért nem működik az olaszok utánpótlása. Fabio Capello több alkalommal kifejtette, mennyire károsnak tartja a labdarúgásra - és azon belül az olasz labdarúgásra - nézve a Guardiola-iskola térnyerését. Szerinte az történt, hogy az utánpótlásakadémiák is szolgaian lemásolták a katalán elképzeléseit, ahelyett, hogy arra összpontosítottak volna, ami a feladatuk: a fiatalok képzésére. "Ha az akadémiákon a kreativitás helyett azt kéred a gyerekektől, hogy sablonok szerint játszanak, tartsák a labdát, és a kapust is vonják be a játékba, mégis hova akarunk eljutni? Kimondom: mi a guardiolizmus legrosszabb részét vettük át. A középpályásaink nem törnek kapura, miközben mások mennek előre, és olyan sebességgel játszanak, amiről mi csak álmodozunk. Ezt a Bajnokok Ligája döntője is megmutatta." Capello úgy látja, hogy meg kell változtatni a szemléletet az utánpótlásban, mert nem a fiatalok lettek tehetségtelenebbek, hanem a módszertani hiányosságok vetik vissza az olasz futball fejlődését. Ezt az állítást alátámasztja, hogy más labdás játékokban - elég csak a teniszre gondolni, ahol ugrásszerű fejlődést értek el az olaszok - hatékonyan működnek a korábban végrehajtott reformok.

Erről a jelenségről írt Francesco Quaranta a Milan korábbi utánpótlásigazgatójának, Filippo Gallinak az oldalán. A Játék nélkül nincs futball című cikkében hosszasan érvelt amellett, miért alapvetően hibás az a felfogás, hogy tanítani akarják a focit, ahelyett, hogy a gyerekek organikus módon, saját maguk fedeznék fel a játékot. Ez ugyanis épp azt a kreativitást gátolja meg, ami kiemeli az átlagból a zseniális játékosokat. Quaranta szerint a modern labdarúgás hasonló problémákkal küzd, mint a közoktatás: a fiatalokat olyan helyzetekre készítik fel, amikkel a való életben (vagy épp a focipályán) szinte sosem találkoznak. Az oktatás során nem veszik figyelembe, hogy a valóság folyamatosan változik, helyette egy-egy specifikus feladatra összpontosítanak, a kreativitás igénye nélkül.”

„Az, hogy a szabad játékot lecserélték az irányított játékra (a modern metódusokra), a gyerekkor totális megtervezéséhez vezettek. A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, a kreativitásuktól, az önálló tanulásra való képességüktől, épp úgy, ahogy a modern világ megfosztotta a felnőtteket az álmoktól és az illúzióktól a fogyasztás és a piaci törvények kielégítéséért.”

VAN MÉG EGY NAGYON FONTOS MONDATA A CIKKNEK: A MÓDSZERTANNAK KELL A GYEREKEKET SZOLGÁLNIA, ÉS NEM A GYEREKEKNEK A MÓDSZERTANT.

Quaranta elmélete szerint 12-13 éves korig arra kellene összpontosítani, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak focizni, elsajátítsák a technikai alapokat és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. Ehhez a közös játék a leghatékonyabb út, a társaktól és a (futball)környezettől elszakított, kontextusától megfosztott gyakorlatok nem vezetnek eredményre.

Túl nagy a lemorzsolódás és a "B" csapatok hiánya

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az olasz futballpiramisnak van egy alapvető hiányossága. Az olasz utánpótlásnak a Primavera a legmagasabb szintje, ahol az U20-as korú játékosok szerepelnek; innen viszont egyből a felnőttek között találják magukat. Mivel a legtöbb klub nem rendelkezik B-csapattal, ezért a még nem élvonalszintű játékosokat általában a Serie B-be, vagy a Serie C-be adják kölcsön. A kölcsönadás azonban nem a legjobb módja egy fiatal játékos fejlesztésének, mivel kikerül az irányítás a klub kezéből. Ez nem csak a szakmai munka terén jelenthet nagy különbséget (ideális esetben persze figyelembe veszik, milyen stílusban játszik a másik csapat), de a játékpercekre is hatással lehet. Mégis miért részesítenék előnyben azt a játékost, aki a kölcsön lejártával visszatér az anyaklubjához?

Olaszországban a Juventus volt az első klub, amelyik csapatot indított az olasz harmadosztályban, de erre is 2018-ig kellett várni. Pár évvel később az Atalanta is csatlakozott, tavaly a Milan építette fel a saját U23-as keretét (egyből kiestek a Serie C-ből), a mostani szezonban pedig már az Inter is csatlakozott közéjük. Hosszú távon ez mindenképpen segíthet az olasz fiatalok fejlesztésében. A tanulmányok nem meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok beépítése sokkal könnyebben megy, ha az A-csapat előtt már játszottak valahol felnőtt szinten. Mivel egy B-csapatnál nincs, vagy legalábbis kisebb az eredménykényszer, és a klubok a saját rendszerükben adagolhatják a játékperceket, lényegesen hatékonyabb ez a modell, mint amikor ide-oda pakolgatják a másodosztálybeli klubokhoz a játékosokat.

De ha már a verseny szóba került… Nemrég Zlatan Ibrahimović adott egy interjút, amelyben élesen kritizálta az olasz utánpótlásrendszert. Szerinte ugyanis az eredménykényszer jelensége már a korosztályos csapatoknál megfigyelhető, és az edzők azoknak a játékosoknak szavaznak nagyobb bizalmat, akik érettebbek fizikálisan, így viszont a későn érők sokszor lemorzsolódnak. ”Az olasz kultúra eredményközpontú. Az utánpótlásedzők is azt mondják: »nyerni akarok, ezért azt teszem a csapatba, aki előrébb tart. Lehet, hogy egy másik játékosban nagyobb lenne a potenciál, de azzal fogok játszani, aki előrébb tart, mert vele nagyobb eséllyel fogok nyerni.« Mi ezzel leszámoltunk a Milannál. Megváltoztattuk a filozófiát, mert szeretnénk elég időt biztosítani az edzőknek.” Lehet, hogy Ibrahimović elsősorban azért beszélt a türelemről és az eredmények másodlagosságáról, mert tavaly csúnyán felsült a Milan Futuro a Serie C-ben, és az sem garantált, hogy egyből visszajut a harmadosztályba. Maga a gondolatmenet azonban helytálló: az utánpótlásban az eredményesség másodlagos, a fókuszt a fiatalok fejlesztésére kell helyezni, ami nem mindig garantált Olaszországban.

Az gazdasági tényezők szintén hozzájárulnak a problémához. A korábban már említett Filippo Galli maga is több cikket szentelt az olasz utánpótlás problémáinak. 2023-ban például arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótláscsapatokban is folyamatosan nő a külföldiek aránya; volt olyan Primavera-találkozó, ahol az egyik oldalon nyolc, a másik oldalon pedig tizenegy (!) légiós szerepelt, és csekély részük rendelkezett olasz útlevéllel is. Galli szerint a jelenség részben annak köszönhető, hogy ez a költséghatékonyabb megoldás a klubok számára. A megfigyelői hálózat működtetése, az edzők fizetése, valamint az edzéslehetőség biztosítása komoly költségekkel jár.

tags: #olasz #foci #adigin

Népszerű bejegyzések:

• Dilemmák Irán világbajnoki szereplése körül
• A Real Madrid egyedi szellemisége
• ÉLŐ közvetítés és fogadási tippek
• A hazai bajnokság a FIFA 21-ben
• Profi ökölvívás és celebküzdelmek