Az olasz labdarúgás viharos évszázada: botrányok, bundák és megrekedt fejlődés

Az olasz labdarúgás elmúlt 100 éve tele van botrányokkal, ezért sem meglepő az a helyzet, ami kialakult az elmúlt hónapokban. Minden, amit az ember azon a világbajnokságon láthatott, hazugság volt, de több dolgot azóta is használnak a politikában és a labdarúgásban is.

A II. világháború utáni Olaszországban 1946-ban bevezetett Totocalcio volt az egyetlen legális szerencsejáték forma. Ez a rendszer kizárólag a hétvégi mérkőzések eredményeire való fogadást engedélyezte, ami a sportfogadás igencsak korlátozott formája volt.

Fogadási botrányok és bundázások

Az egész egy római étteremben kezdődött az 1970-es évek végén, ahová jobbára a Lazio labdarúgói jártak, akik el is kezdtek fogadni saját meccseikre. Elkezdtek egyre nagyobb összegeket veszíteni, erre ők mit csináltak? Bevontak Milan labdarúgókat is, megszületett a tökéletes eredmény (Milan 2-1-re nyert), mindenki újfent jól járt.

A következő már egy éles bajnoki mérkőzés, mégpedig a Milan - Lazio az 1979/80-as szezon 16. fordulójából. A Napoli elnöke tárgyalt a Bologna csapatának edzőjével és játékosaival, miként kéne veszíteniük. Mi volt a röhejes a Napoli-csalásban? Az élvonalban való további részvétel végül nem jött össze a Napolinak a pályán, majd még a Bologna utólag fel is jelentette őket, miután az elnökük megtudta, hogy a Napoli elnöke tárgyalt a Bologna csapatának edzőjével és játékosaival, miként kéne veszíteniük.

Azt gondolnád, hogy az 1980-as esetből tanultak a felek, de eltelt pár év, majd 1986-ban újból felmerült a bundázás. Az ügy kulcsfigurája egy bizonyos Armando Carbone volt, aki 1986. május 2-án feladta magát a rendőrségen, mondván tud egy fogadói csoportról, akik olasz bajnoki mérkőzéseket bundáznak meg, mindezt már két éve csinálják. Azért tudtak láthatatlanok maradni ennyi időn át, mert okosan, több ligára szétbontva (még negyedik ligás találkozókat is befolyásoltak), kisebb mérkőzésekre fogadtak.

A 2000-es évek közepén annyira lefoglalt mindenkit a Calciopoli, hogy a Genoa bundabotránya szinte elsikkadt, pedig tőlük indult minden. A 2004/05-ös Serie B bajnoki szezon, ahol semmi sem volt az, aminek látszott. Az utolsó forduló előtt négy csapat küzdött a feljutást jelentő két helyért, mindannyian két ponton belül voltak egymáshoz. A Genoa, Empoli, Torino és Perugia négyes harcolt, végül a Genoa - Empoli duó jutott fel, majd eltelt három nap, ami döntő fontosságú volt.

A Venezia elnökét ugyanis a Genoa vezérének házából látták elhajtani a rendőrök, majd megállították az autóját és átkutatták. A telefonhívások lehallgatása eredményre vezetett, végül bizonyítva lett, hogy a Genoa fizette ki a Veneziának az összeget a győzelemért, emiatt a Genoát visszasorolták a Serie C1-be. A Venezia volt az egyik fontos eleme a történetnek, ugyanis a klub a csőd szélén állt, óriási szükségük volt a pénzre. Később kiderült, hogy a Genoa mellett a Torino is megpróbálta lefizetni a Veneziát, de őket nem szankcionálták, mivel a Torino sem volt jó anyagi helyzetben.

A Calciopoli: Olaszország legnagyobb bundabotránya

Valószínűleg az olaszok legnagyobb bundabotrányát, a Calciopolit még a futballt kevésbé követő emberek is ismerik, legalábbis azt gondolja mindenki, hogy ismeri. Ha van rá igény, akkor a Calciopolinak egy külön cikket szentelünk, bemutatva olyan anomáliákat, minthogy miként lett a pár évvel korábbi két BL-döntős olasz csapatból az ügy bűnbakja, hogyan úszta meg az Inter és lett abszolút haszonélvezője a különös eljárásnak és ítéleteknek. Miért várták meg az elévülési idő lejártát az Inter elleni vádemelés kapcsán? Hogyan profitált a Juventus kizárásából az Inter? Hogyan kaphatta meg a Calciopoli kirobbanása után az olasz szövetség (FIGC) elnöki posztját az Inter korábbi alkalmazottja? Miként választották meg ezzel egyidőben a Serie A főszponzorának elnöki posztjára az Inter elnökének legjobb barátját? Miért pont az az újság szivárogtatta ki az egész történetet, amelyik az Inter alelnökéhez tartozik? Hogyan helyezett nyomást az Inter elnökségéhez köthető sajtó az igazságszolgáltatásra?

Nehéz lenne pontosan összefoglalni, mi történt 2011 és 2012 között az újabb olasz bundabotrányban, hiszen hosszú hónapokon át zajlott a nyomozás és a tárgyalás. Több, mint 60 labdarúgót és 20 csapatot ítéltek el. Olyan játékosokat kapcsoltak le, mint a vb-ezüstérmes, Magyarországon is megforduló Giuseppe Signorit, illetve az Atalanta kiválóságát, Cristiano Doni-t. A második szakaszban már olyan labdarúgók és edzők kerültek a képbe, mint Antonio Conte - ekkor a Juventus trénere volt -, Domenico Criscito, Leonardo Bonucci és a Lazio kapitánya, Stefano Mauri. Az időközben nemzetközivé dagadó botránynak volt magyar vonatkozása is. Akadtak olyanok, akiket elítéltek, de az igazán nagyhalak, mint Antonio Conte vagy Leonardo Bonucci felmentést kaptak, viszont a kisebb csapatok és klubok nem úszták meg. Nem foglalkoztunk a Catania bundabotrányával, mely a 2010-es évek közepén történt. Azóta a klub megcsinálta azt, amit a 2000-es évek közepén a Torino: csődbe mentek, nevet változtattak és úgy folytatják tovább az alsóbb ligákban.

A Derby della Capitale: Több mint egy focimeccs

Vasárnap este a 180. felvonásához érkezik az olasz foci egyik legkülönlegesebb rivalizálása, a Derby della Capitale, avagy a római derbi. Az Örök városban nemcsak a történelem, a kultúra és az építészet verseng, hanem két híres labdarúgó klub, az AS Roma és a Lazio is.

A Derby della Capitale története a 20. század elejére nyúlik vissza: 1927-ben három római klub egyesülésével megalakult az Associazione Sportiva Roma. Egyetlen római klub volt csak, amely ellenállt az egyesülésnek: az 1900-ban alapított Società Sportiva Lazio, amely a város perifériáján helyezkedett el, és amely sokáig az első számú római klubnak számított. Ez már eleve megágyazott a vetekedésnek, hiszen 1927-től kezdve a politikai rendszer által támogatott AS Romát tekintették a fő római klubnak. A Laziót a város északi részén, Róma egyik kiemelkedő, felsőbb osztályú negyedében alapították, amely így a kezdeti években a nagypolgárok klubjának számított. A Roma eközben az első időszakában otthon nélkül tengődött, mielőtt a dél-római Testaccio munkásnegyedben telepedett volna le. Ennek eredményeképpen a klub elsősorban a munkásosztályhoz kötődött.

A római klubok legutóbb az ezredforduló környékén voltak a csúcson. A „Sasok” az 1999/2000-es, míg a „Farkasok” a 2000/01-es szezonban nyertek utoljára olasz bajnokságot. Ebben az időszakban a Lazio a Kupagyőztesek Európa-kupáját, az UEFA-kupát, az Olasz Kupát és az Olasz Szuperkupát is bezsebelte. A Roma ezzel szemben a kétezres évek középén volt sikeresebb: a két hazai kupa és egy szuperkupa győzelem mellett négy alkalommal is a bajnokság 2. helyén végzett.

Jelenlegi helyzet és kulcsfigurák

2019 decemberében az AS Romát egy amerikai üzletember, Dan Friedkin vásárolta meg, ezért az elmúlt években komoly átalakuláson mentek keresztül. A kispadra egy igazi nagyágyú érkezett a Special One, azaz José Mourinho személyében, aki első szezonjában megnyerte a klubbal az Európa Konferencia Ligát. A Lazióval 3 trófeát nyerő Simone Inzaghi 2021 nyarán távozott az Inter kispadjára, a Sasok pedig a korábban a Napolit és a Juventust is irányító Maurizio Sarrit szerződtették utódjául. A dörzsölt, szenvedélyes dohányosként ismert olasz mester jó alapot kapott, hiszen a római égszínkék-fehérek keretét olyan, Olaszországban már bizonyított játékosok alkották, mint Ciro Immobile, Sergej-Milinkovic Savic vagy épp Luis Alberto. A csapat jelenleg a tabella 3. helyén áll, míg az AS mindössze 2 ponttal lemaradva az 5. helyen tanyázik.

Az AS Roma a Vatikán sárgáját és a császári Róma pirosát használja. A klub jelképe a farkas, amely a háború istenéhez, Marshoz köthető.

• Az első római derbit 1929. december 12-én játszották, amelyet a két évvel korábban megalapított AS Roma nyert meg Rodolfo Volk góljával.
• A legnagyobb Lazio győzelem 2009. novemberében esett, amikor a Lazio 4-2-re győzött fővárosi riválisa felett.
• A legnagyobb AS Roma győzelem 2002. október 3-án volt, amikor az AS Roma 5-1-re legyőzte a Laziót.
• Paolo Negro nevéhez köthető az a történelmi öngól, aki 2000. december 17-én örökre bevonult a Derby della Capitale történetébe.
• Francesco Totti 2015. január 25-én a 2-2-re végződő mérkőzésen (amely Totti 40. derbije volt) duplázni tudott, megszerezve 11. derbi gólját.

Televíziós jogok és a Serie A jövője

Augusztus 17-én, szombaton rajtol az olasz bajnokság új szezonja, azonban Magyarországon egyelőre erősen kérdéses, hogy a magyar nézők mely csatornán is követhetik majd a Serie A küzdelmeit. Az előző hároméves ciklusban a Sport TV csatornáin láthattuk a mérkőzéseket, azonban ez most közel sem biztos, hogy így lesz. Ugyanis az AMC Networks International hosszútávú, többéves együttműködést jelentett be az UEFA-val és így sokkal nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a Bajnokok Ligája meccseire. Hiszen a lebonyolítási rendszer változásának köszönhetően a Sport TV-n másfélszeresére nő az élőben közvetített mérkőzések száma, ami több munkát igényel majd a csatorna dolgozóitól is.

Sokan meg vannak hökkenve, hogy hát ez cseppet sem zavarná az olasz foci műsorra tűzését, de megtanulhatta volna mára már mindenki, hogy a pénz hatalmas úr. Minek után az ÚJ BL-szerződés több meccset jelent, így többe is került és ott meg van a megtérülési arány, ami miatt ezt a befektetést könnyedén írta alá az AMC. És bizony az, hogy adhassák a Serie A meccseit ugyancsak pénzbe kerül, ami közel sem biztos, hogy akkora nézettséget jelent, mint, amit a szurkolók gondolnak. Márpedig a nézettség alapjaiban határozza meg az AMC azon hozzáállását is, hogy mennyi pénzt szeretne elkölteni az olasz focira.

Igen a legnagyobb csapatok megmozgatják a szurkolókat, de nem mindenkit, főleg nem úgy, hogy közben más labdarúgást is lehet választani a konkurenciánál. Ráadásul a Sport TV birtokában magyar érdekeltségű sport közvetítési jogok is vannak, mely hasonló, vagy magasabb nézettségi számokat tudnak produkálni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a futball a világ legnépszerűbb sportja, de azért azt is el kell fogadjuk, hogy a magyar érdekeltség mekkora erővel bír, amire még az is rátesz ezen „verseny” tekintetében, hogy az olasz foci színvonala nem épp jó irányba tendál. Ezt pedig nem is írhatná le jobban semmi, mint a tévés közvetítési jogok árfolyama…

A Serie A bevételei a közvetítési jogokból

Tavaly októberben a DAZN és a Sky közötti hosszú, az év nagy részére elhúzódó tárgyalások után a Serie A végül engedett, és beleegyezett egy szezononkénti 900 millió eurós televíziós megállapodásba, amelynek értelmében az olasz meccsek olaszországi közvetítési joga a következő öt évben is a két műsorszolgáltatónál maradnak.

Ez azt jelenti, hogy a miközben a Serie A fél évtized alatt 4,5 milliárd eurót hoz össze, addig a Premier League egyetlen idény 5,5 milliárd eurónak megfelelő összegért kelt el az angol műsorszolgáltatók közt. Ráadásul az angol élvonal esetében a következő, 2025-ben kezdődő ciklusban valószínűleg még tovább fog növekedni ez az összeg, még nagyobbra nyitva a szakadékot, mely a klubok financiális lehetőségeit is távolabbra helyezi egymástól.

Az olasz bajnokság esetében pozitívumot akkor lehet remélni, ha a DAZN éves szinten 750 millió euró feletti bevételt ér el, mert akkor a megegyezésük értelmében a műsorszolgáltató 50-50 százalékban megosztja a Serie A-val a többletbevételt. Ez azonban még mindig, pozitív végkifejlet esetén is nagyon csalódást jelentő helyzet, hiszen Luigi De Siervo, a Lega Serie A elnöke eredetileg 1,1 milliárd euró körüli garantált bevételt remélt a klubok számára az olaszországi jogdíjakból. A DAZN előfizetőinek számai nehezen hozzáférhetőek, de egy 2021-es becslés szerint Olaszországban 1,5 millió körül van a számuk. A közel 60 milliós lakosságból egy olyan futballmániás országban, mint Olaszország, ezek a számok nem néznek ki túl jól. Valószínűleg ez is szerepet játszik a DAZN alacsony ajánlatában, amely szerint az internetalapú hálózat 2029-ig összesen 700 millió euró fizet szezononként.

Mindeközben a nemzetközi jogok 2021 és 2024 közt évi előző ciklusban mintegy 670 millió eurót tettek ki, ami szezononként olyan 230 millió eurót jelent. Ez az, amit szeretne a Serie A 2030-ra megháromszorozni, de a realitás talaján maradva ez esélytelen - a hazait is szerették volna 1,4 milliárdra emelni szezononként, de mint feljebb szerepel, ott csökkenés állt be. A cél érdekében a liga úgy döntött, hogy az ügynökségek használatáról áttért a kiválasztott piacokon közvetlenül a műsorszolgáltatókkal való megállapodásra. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, mely valószínűleg legnagyobb bajt okozza a magyarországi műsorszolgáltatónál, mert a hazai porondon való elbukott összeg miatt a nemzetközin kötelező emelkedést elérni, méghozzá nem is kis mértékűt.

Tehát a Serie A közvetítési jogdíját most minden elérhető információ szerint magasabb összegen vehetik meg a műsorszolgáltatók, miközben a vevők nem igazán szeretnének emelni a korábbi összegen. Ez utóbbit nem nehéz megmagyarázni, ugyanis a termék minősége nem emelkedik, s az előző ciklus kimutatásai szerint a nemzetközi nézettségi adatok minimálisan, de csökkentek a 2018-2021 közti időszakhoz képest. Eladni valamit drágábban, ami nem hoz annyi bevételt a vevőnek, mint várta finoman szólva is esélytelennek tűnik. Ezért is van az, hogy kivárásra játszanak a vevők, s könnyen elképzelhető, hogy fordulók fognak eltelni, mire megoldás születik a felek közt. A Serie A ilyen tekintetben hatalmas bajban van, hiszen egyre valószínűbb, hogy további csökkenés várhat a tévés jogdíjak terén, amit könnyen lehet, hogy az átalakuló európai kupaporondról érkező tévés jogdíjak sem fognak tudni majd kompenzálni. A viharos idők közepette a hazai megállapodás megkönnyebbülést jelentett a Serie A kisebb klubjai számára, de mivel a bajnokság számos csapata minden évben veszteséget könyvel el, így az új televíziós szerződésekből várták a megváltást.

Rasszizmus a Serie A-ban

A Serie A vezetője bocsánatot kért a minap bemutatott „majmos” plakátokért, az alkotó azonban éppen a heves kritikákat látván érzi úgy, hogy telibe találta a problémát, az olasz labdarúgó-bajnokságot (is) fertőző rasszizmust. Mint beszámoltunk róla, az olasz bajnokság három majmot ábrázoló plakátra építette rasszizmus elleni legújabb kampányát, és egyes híres klubok (Milan, Roma), valamint civil szervezetek is erősen helytelenítették a valóban létező probléma effajta megközelítését.

„Átgondoltam, ez valóban nem a megfelelő megoldás - reagált közleményében a liga ügyvezetője, Luigi De Siervo. - Nem kérdőjelezhető meg ugyanakkor a Serie A harca mindennemű rasszista megnyilvánulással szemben, és az sem, hogy feltett szándékunk kiirtani ezeket a jelenségeket szeretett bajnokságunkból.” De Siervo hozzátette: hivatalos kampányuk nem azonosítható Simone Fugazzotto munkájával, tovább dolgoznak rajta, és február végére előállnak a végleges koncepcióval.

A majommotívumot munkássága során régóta és visszatérően használó olasz művész, a 36 esztendős Simone Fugazzotto elismeri, hogy az általa megfogalmazott üzenet sokak számára „túl bonyolult” lehetett, ugyanakkor éppen a reakciók erősítették meg abban, hogy a megfelelő eszközt választotta. „Másként szerettem volna megfogalmazni az üzenetet, úgy, hogy valóban harcra ingereljen a rasszizmus ellen, valódi vitára, őszinte megnyilvánulásokra ösztökélje az embereket, nem pedig a hagyományos módon, amellyel sajnos már senkit sem lehet megszólítani - magyarázta. - Úgy voltam vele, ha képtelenek vagyunk megértetni a célközönséggel, hogy mindannyian emberek vagyunk, kifordítom a majommotívumot, és azt állítom, hogy mindannyian majmok vagyunk. A lényeg az azonosság, az egyenlőség, az, hogy nincs köztünk különbség.”

Fugazzotto leszögezte: büszke az alkotására, mert a visszhangok alapján úgy érzi, megtalálta azt a formanyelvet, ami valóban segítséget jelent a rasszizmus problémakörének kitárgyalásához, a megoldás megtalálásához. „Megértem, hogy a liga igyekszik kitáncolni az üzenet mögül, de én bizonyosan nem teszek így, mert mélyen hiszek benne” - tette hozzá. Stella Romagnoli olasz hirdetési szakember szerint a felháborodás abból fakad, hogy egy kétségkívül érvényes üzenetet hordozó műalkotást, egy művészi megnyilvánulást próbáltak felhasználni „hétköznapi” reklámként. Ez az ő megfogalmazásában úgy sült el, „mintha ógörög nyelven próbálták volna megszólítani a stadionok mai közönségét egy olyan rendkívül fontos témában, mint a rasszizmus elleni küzdelem”.

Az olasz utánpótlás nehézségei

Mindent elmond a mai olasz válogatottról, amikor Bosznia-Hercegovina legyűrte Walest a világbajnoki pótselejtező első körében, a csapat néhány játékosa a levegőbe csapott örömében. A közösségi médiában terjedő videót sokan a tiszteletlenség jeleként értelmezték, pedig sokkal több volt benne: egy zsigeri, ösztönös reakció volt, amit amúgy nem a nyilvánosságnak szántak.

Ez az őszinte pillanat, amivel kiderült, hogy a klasszisokkal felálló olasz válogatott tagjai úgy érezték, nem mindegy, hogy Walesszel vagy Boszniával játszanak, az egész világnak megmutatta, mennyire sebezhetőek valójában. Erre mondta azt Edin Džeko nagyon találóan, hogy: ”Nem tudom, miért kellene Olaszországnak tartania Walestől vagy Boszniától. Ha tartanak Walestől, valami nyilvánvalóan nincs rendben.”

Utóbbi akár az olasz labdarúgás előző két évtizedének tételmondata is lehetne. A helyzet valószínűleg nem annyira rossz, hogy zsinórban három világbajnokságról lemaradjon Olaszország, a pofonok mégis nagyon jó helyre mentek, a szükséges strukturális átalakításokat ugyanis sem 2018, sem 2022 után nem sikerült végrehajtani. Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriel Gravina most sem sietett vállalni a felelősséget. „Megértem a lemondásomat követelő felszólításokat. Hozzászoktam már, a döntést azonban a szövetségi tanács ülésén fogják meghozni, ahol minden szempontot figyelembe veszünk. Ugyanakkor a politikának is el kell gondolkoznia ezen, de én csak azt tapasztalom, hogy fokozzák a nyomást a lemondásomért. Olyan intézkedéseket szeretnék, amelyek segítik a fejlődésünket.” A mostani szabályozás miatt nem tudunk meghozni bizonyos döntéseket. Nyilvánvalóan megrekedtünk.

Csak azzal meg lehetne tölteni egy egész cikket, hogy milyen külső tényezők hátráltatják az olasz futball fejlődését. Az elavult infrastruktúra, a befektetéseket korlátozó szabályozások, és azok együttes következményei (a klubok jó része hiába szeretne saját stadiont építeni, a bürokrácia miatt nem tud), valamint a kalózkodás térnyerése mind hozzájárul az olasz futball kivéreztetéséhez. Gravina védekezése azonban olyan, mintha egy politikus az összeomló egészségügyi rendszer kapcsán azzal védekezne, hogy amúgy a vasúti infrastruktúra is romokban hever, foglalkozzanak már kicsit azzal is. Kétségtelen, hogy a bürokrácia inkább akadályozta, minthogy segítette volna a labdarúgás fejlődését, ám az elmaradt reformok miatt a szövetségnek kell magyarázkodnia.

Évek óta láthatja mindenki, hogy az utánpótlás - hiába szerepelnek szépen a válogatottak a korosztályos tornákon - nem működik megfelelően, mégsem tettek érdemi lépéseket a megoldás érdekében. A probléma sokrétű, de egy olyan országnak, amelyik él-hal a fociért, és hosszú évtizedekre visszamenő tudással rendelkezik, nem jelenthet megoldhatatlan feladatot.

Nem jó fiatal (olasz) futballistának lenni Olaszországban

Az Egyesült Államokban a 70’-es évek óta megy a Family Feud nevű tévés vetélkedő, amelyben egymással versengő családoknak ki kell találniuk, hogy egy adott kérdésre mik voltak az emberek által adott legnépszerűbb válaszok. Ha az olasz foci kapcsán kellene mondani néhány állítást, amit az emberek mondhattak róla, két dolog biztosan felkerülne a listára: hogy defenzívek (CATENACCIO!!!), és hogy nem bíznak a fiatalokban. Miközben Max Allegri corto musója még úgy-ahogy eldöcög, azt ma már nem lehet általánosságában kijelenteni, hogy az olaszok a védekezésre fókuszálnak. Gian Piero Gasperini defenzív lenne? Hát Simone Inzaghi? Esetleg Roberto De Zerbi? Bizonyos kulturális jellegzetességek kétségtelenül megmaradtak, de ma már sokkal sokszínűbb taktikailag a calcio, hogy be lehessen skatulyázni. De ami a másik részt illeti…

A fiatalok beépítésével kapcsolatos negatív sztereotípiák nagyon is valósak. A CIES 2025 novemberi adatai alapján a Serie A-ban a játékpercek mindössze 1.9%-át kapták a hazai U21-es játékosok, ami a vizsgált bajnokságok között a második legalacsonyabb arány volt. A Premier League-ben 2.4%, a Bundesligában 3.4%, a La Ligában 4%, a Ligue 1-ben pedig 7.8% volt ez az adat.

Jelenleg 40 olyan játékos szerepel az öt európai topliga valamelyikében, aki a Barcelona akadémiáján nevelkedett, amivel a katalánok állnak a lista élén. Őket a Real Madrid követi 35-tel, a harmadik helyet pedig a PSG foglalja el 31-gyel. Az olasz csapatok közül a Juventus áll a legjobban (17), az Intert (16) és a Milant és a Romát (14) megelőzve, de közülük csak kilencen játszanak a nevelőklubjuknál.

Összehasonlításképp: A Barcelona keretében jelenleg 10 La Masia-növendék található, a Real Madrid keretében pedig 6 egykori La Fábrica-játékos van.

Érdemes azt is megvizsgálni, mit mutatnak a hosszabb távú vizsgálatok. Az Opta 2008 és 2025 közötti adataiból például az derül ki, hogy a teljes játékidő 8.4%-át kapták U22-es futballisták a Serie A-ban, ami nem lóg ki a nemzetközi összevetésből. A topligák közül a Premier League végzett a lista alján 8.1-gyel, a La Ligában 9.2% volt az átlag, a Bundesligában pedig 13%. A Ligue 1 mindenkit megelőzve 14.8%-os átlagot produkált. De mit jelent ez a gyakorlatban? Talán azt, hogy Olaszországban sem mindig szorulnak háttérbe a fiatalok, a saját nevelésű játékosok beépítésével azonban hadilábon állnak a csapatok. Egészen megdöbbentő adat, de a Serie A-ban futballozó játékosoknak mindössze 36%-a olasz, ennél nagyobb arányban csak a Premier League-ben futballoznak légiósok (31-69).

Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Az olasz utánpótlással kapcsolatban talán azt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, minek köszönhető a fiatalokkal szembeni bizalmatlanság. Ennek a középpontjában ugyanis szinte biztosan nem csak egyetlen tényező áll. Figyelembe véve, hogy a klubok jelentős része küzd ilyen-olyan mértékű anyagi problémákkal, a logikus lépés az lenne, ha fokoznák a fiatalok szerepét. Jelenleg csak egy esetben juthatnak hozzá világklasszis játékoshoz az olasz klubok: ha már a sztárrá válásuk előtt kiszúrják őket, vagy ha a saját akadémiájukról kerülnek ki. Válságos helyzetben szinte mindig nagyobb mértékben támaszkodnak az utánpótlásra, még az eredménykényszert leginkább identitássá emelő Juventusnál is elkezdték bepakolni a fiatalokat, amikor elfogyott a pénz.

Az utolsz - legalábbis legutóbbi - olasz aranygeneráció egy olyan korszakban nőtt fel, amelyben a mecénások zsákszámra öntötték a pénzt a calcióba, és némi túlzással azt igazoltak le, akit csak akartak. Ha egy lényegesen kompetitívebb környezetben is megoldott volt az utánpótlás kérdése, akkor nem lehet elégséges magyarázat pusztán a kulturális szokásokra visszavezetni a fiatalok feltűnő hiányát.

Kell lennie egy minőségi korlátnak is.

Erről 2025 januárjában a Gazzetta is megkérdezte Wojciech Szczęsnýt, aki a Juventus után - egy rövidre sikerült visszavonulással - a Barcelonához szerződött, így első kézből tapasztalhatta meg a különbségeket. A lengyel kapusnak az tűnt fel leginkább, hogy a spanyol utánpótlásrendszerből kikerülő játékosok sokkal közelebb voltak a felnőttek szintjéhez, mint az olaszok. „Olaszországban is sokat változott a helyzet az előző években. Nézzük csak meg Yildizt: kivételes tehetség, de bátor döntés volt nekiadni a 10-es mezt. Azt is el kell ismernem, hogy itt annyira jók a fiatalok, hogy könnyű nekik lehetőséget adni. Nem tudom, hogy a különbség a menedzsmentben vagy a minőségben rejlik, de Spanyolországban a 16-17 éves játékosok már elég érettek a felnőtt csapathoz.”

Hasonló húrokat pengetett meg Davide Frattesi is 2024 környékén. Az Inter futballistája a Roma akadémiáján nevelkedett, de nem játszott a felnőtteknél, és a Sassuolóban is csak három Serie B-ben eltöltött szezon után kapott lehetőséget. Frattesi egy interjúban arról beszélt, hogy jót tett neki a másodosztály, 17-18 évesen - közvetlenül a Primavera-bajnokság után - még nem állt készen a Serie A-ra. „Túl nagy a szintkülönbség a Primavera és a Serie A között, egészen más az U20-as bajnokság intenzitása. Amikor felkerülsz a nagyokhoz, azt gondolod, hogy tudsz már focizni, de a legelső edzésen kiderül, hogy egy másik sportot űztél" - fogalmazott. „Szükségem volt a Serie B-re. Olaszországban sokszor beszélnek a tapasztalat hiányáról, és ha nem játszol, sosem szerzed meg.”

Több bátorság kell a fiatalok bevetéséhez, de közben a fiataloknak is ki kell lépniük a primaverás komfortzónából.

Senza giocio, non é calcio

Még érdekesebb kérdés, miért nem működik az olaszok utánpótlása. Fabio Capello több alkalommal kifejtette, mennyire károsnak tartja a labdarúgásra - és azon belül az olasz labdarúgásra - nézve a Guardiola-iskola térnyerését. Szerinte az történt, hogy az utánpótlásakadémiák is szolgaian lemásolták a katalán elképzeléseit, ahelyett, hogy arra összpontosítottak volna, ami a feladatuk: a fiatalok képzésére. „Ha az akadémiákon a kreativitás helyett azt kéred a gyerekektől, hogy sablonok szerint játszanak, tartsák a labdát, és a kapust is vonják be a játékba, mégis hova akarunk eljutni? Kimondom: mi a guardiolizmus legrosszabb részét vettük át. A középpályásaink nem törnek kapura, miközben mások mennek előre, és olyan sebességgel játszanak, amiről mi csak álmodozunk. Ezt a Bajnokok Ligája döntője is megmutatta.”

Capello úgy látja, hogy meg kell változtatni a szemléletet az utánpótlásban, mert nem a fiatalok lettek tehetségtelenebbek, hanem a módszertani hiányosságok vetik vissza az olasz futball fejlődését. Ezt az állítást alátámasztja, hogy más labdás játékokban - elég csak a teniszre gondolni, ahol ugrásszerű fejlődést értek el az olaszok - hatékonyan működnek a korábban végrehajtott reformok.

Erről a jelenségről írt Francesco Quaranta a Milan korábbi utánpótlásigazgatójának, Filippo Gallinak az oldalán. A Játék nélkül nincs futball című cikkében hosszasan érvelt amellett, miért alapvetően hibás az a felfogás, hogy tanítani akarják a focit, ahelyett, hogy a gyerekek organikus módon, saját maguk fedeznék fel a játékot. Ez ugyanis épp azt a kreativitást gátolja meg, ami kiemeli az átlagból a zseniális játékosokat.

Quaranta szerint a modern labdarúgás hasonló problémákkal küzd, mint a közoktatás: a fiatalokat olyan helyzetekre készítik fel, amikkel a való életben (vagy épp a focipályán) szinte sosem találkoznak. Az oktatás során nem veszik figyelembe, hogy a valóság folyamatosan változik, helyette egy-egy specifikus feladatra összpontosítanak, a kreativitás igénye nélkül. „Az, hogy a szabad játékot lecserélték az irányított játékra (a modern metódusokra), a gyerekkor totális megtervezéséhez vezettek. A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, a kreativitásuktól, az önálló tanulásra való képességüktől, épp úgy, ahogy a modern világ megfosztotta a felnőtteket az álmoktól és az illúzióktól a fogyasztás és a piaci törvények kielégítéséért.”

Van még egy nagyon fontos mondata a cikknek: A módszertannak kell a gyerekeket szolgálnia, és nem a gyerekeknek a módszertant.

Quaranta elmélete szerint 12-13 éves korig arra kellene összpontosítani, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak focizni, elsajátítsák a technikai alapokat és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. Ehhez a közös játék a leghatékonyabb út, a társaktól és a (futball)környezettől elszakított, kontextusától megfosztott gyakorlatok nem vezetnek eredményre.

Túl nagy a lemorzsolódás

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az olasz futballpiramisnak van egy alapvető hiányossága. Az olasz utánpótlásnak a Primavera a legmagasabb szintje, ahol az U20-as korú játékosok szerepelnek; innen viszont egyből a felnőttek között találják magukat. Mivel a legtöbb klub nem rendelkezik B-csapattal, ezért a még nem élvonalszintű játékosokat általában a Serie B-be, vagy a Serie C-be adják kölcsön.

A kölcsönadás azonban nem a legjobb módja egy fiatal játékos fejlesztésének, mivel kikerül az irányítás a klub kezéből. Ez nem csak a szakmai munka terén jelenthet nagy különbséget (ideális esetben persze figyelembe veszik, milyen stílusban játszik a másik csapat), de a játékpercekre is hatással lehet. Mégis miért részesítenék előnyben azt a játékost, aki a kölcsön lejártával visszatér az anyaklubjához?

Olaszországban a Juventus volt az első klub, amelyik csapatot indított az olasz harmadosztályban, de erre is 2018-ig kellett várni. Pár évvel később az Atalanta is csatlakozott, tavaly a Milan építette fel a saját U23-as keretét (egyből kiestek a Serie C-ből), a mostani szezonban pedig már az Inter is csatlakozott közéjük. Hosszú távon ez mindenképpen segíthet az olasz fiatalok fejlesztésében.

A tanulmányok nem meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok beépítése sokkal könnyebben megy, ha az A-csapat előtt már játszottak valahol felnőtt szinten. Mivel egy B-csapatnál nincs, vagy legalábbis kisebb az eredménykényszer, és a klubok a saját rendszerükben adagolhatják a játékperceket, lényegesen hatékonyabb ez a modell, mint amikor ide-oda pakolgatják a másodosztálybeli klubokhoz a játékosokat.

De ha már a verseny szóba került… Nemrég Zlatan Ibrahimović adott egy interjút, amelyben élesen kritizálta az olasz utánpótlásrendszert. Szerinte ugyanis az eredménykényszer jelensége már a korosztályos csapatoknál megfigyelhető, és az edzők azoknak a játékosoknak szavaznak nagyobb bizalmat, akik érettebbek fizikálisan, így viszont a későn érők sokszor lemorzsolódnak. „Az olasz kultúra eredményközpontú. Az utánpótlásedzők is azt mondják: »nyerni akarok, ezért azt teszem a csapatba, aki előrébb tart. Lehet, hogy egy másik játékosban nagyobb lenne a potenciál, de azzal fogok játszani, aki előrébb tart, mert vele nagyobb eséllyel fogok nyerni.« Mi ezzel leszámoltunk a Milannál. Megváltoztattuk a filozófiát, mert szeretnénk elég időt biztosítani az edzőknek.”

Lehet, hogy Ibrahimović elsősorban azért beszélt a türelemről és az eredmények másodlagosságáról, mert tavaly csúnyán felsült a Milan Futuro a Serie C-ben, és az sem garantált, hogy egyből visszajut a harmadosztályba. Maga a gondolatmenet azonban helytálló: az utánpótlásban az eredményesség másodlagos, a fókuszt a fiatalok fejlesztésére kell helyezni, ami nem mindig garantált Olaszországban.

Az gazdasági tényezők

A korábban már említett Filippo Galli maga is több cikket szentelt az olasz utánpótlás problémáinak. 2023-ban például arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótláscsapatokban is folyamatosan nő a külföldiek aránya; volt olyan Primavera-találkozó, ahol az egyik oldalon nyolc, a másik oldalon pedig tizenegy (!) légiós szerepelt, és csekély részük rendelkezett olasz útlevéllel is.

Galli szerint a jelenség részben annak köszönhető, hogy ez a költséghatékonyabb megoldás a klubok számára. A megfigyelői hálózat működtetése, az edzők fizetése, valamint az edzéslehetőség biztosítása komoly költségekkel jár.

tags: #olasz #foci #seria #a #reklam

Népszerű bejegyzések:

• A labdarúgó utánpótlás jelentősége
• Fedezd fel Vallettát és a BL izgalmait!
• A Fradi legendás múltja
• a ferencvárosi huliganizmus elleni harc jelenéről és múltjáról
• Fedezd fel az amerikai futball világát!