A Kézilabda Fejlődése és a Magyar Férfi Válogatott Olimpiai Utazása
A kézilabda mára európai szinten kifejezetten népszerű sportággá vált, törekvések pedig jelenleg is vannak arra vonatkozóan, hogy világviszonylatban is növeljék a játék népszerűségét. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy a sportágra való intenzív odafigyelésünk nem is indulhatna méltóbb módon, mint hogy a legnagyobb mérföldkövek sorba vételével áttekintjük a kézilabdázás történetét.
A Kézilabda Ősi Gyökerei és Kialakulása
Talán meglepőnek hathat, de a sportág gyökerei egészen az antikvitásig nyúlnak vissza. Az ókori Görögországban bár kezdetben megnevezést nem kapott a játék, több írásos forrás is beszámolt egy olyan tevékenységről, mely során viszonylag kis pályán, kődarabokat, kézzel juttattak el egymáshoz a játékosok. Homérosz Odüsszeiájában uránia néven szerepel a játék, később a rómaiaknál harpastonként vagy expulsim ludere-ként jelenik meg, és főként a nők körében népszerű.
Ugyanebben az időszakban elterjedt egy epyskirp nevű játék, amelyet bár tizenkét játékos játszott, főként lábbal, és jóval nagyobb pályán, mint azt a jelenlegi kézilabdázók teszik, de a mérkőzések során engedélyezett volt a kéz használata. Ezt kisebb szünet követte a sportág történetében, a következő néhány évszázadban nem találunk említést a kézilabdáról, ennek oka valószínűleg a Római Birodalom bukása után tapasztalható antikvitással való szembe helyezkedés volt.
Az érett középkorban azonban már Franciaországban is feljegyeznek kézilabdára hasonlító sportágat, crosse vagy hoquet néven. Ezeket egyébként a gyeplabda és a jégkorong előzményének is tekintik, bár kézzel is továbbítható volt a labda. Ekkor már a gól fogalma is kezd kikristályosodni, hiszen a játék célja az volt, hogy a labdát egy kijelölt pontba (többnyire zászló, lyuk) juttassák. Ugyanebben az időszakban a német lovagköltő, Walther von der Vogelweide verseiben többször tesz utalást egy bizonyos Fangballspiel nevű sportágról (kapó, fogó labdajáték - szabad fordítás, a szerk.).
Szintén erre az időszakra tehető egy kiemelten fontos változás a sportág történetében, a 12. század végén, 1198-ban ugyanis először játszottak tornacsarnokban mérkőzést (korábban ugyanis kizárólag szabadtéri játékról beszélhetünk). Minderre Halle városának Holger Nilesen nevű oktatási intézményében került sor.
A Modern Kézilabda Megszületése és Fejlődése
Ezt ismét néhány évszázados nyugvópont követte a sportág történetében. Az említett játékokat természetesen továbbra is űzték, azonban a kézilabda mai értelemben vett szabályozásának megalkotása még váratott magára. Több tényezőre is ki kell térnünk azonban, mielőtt eljutunk a modern kézilabdázás alapköveinek letételéhez.
Az Ipari Forradalom Hatása és a Sokol Mozgalom
Az egyik a történelmi kontextus, mely a futball és úgy általában a mai sportágak kialakulását vizsgálva kiemelten fontos. Az ipari forradalom hullámai javítottak az emberek életszínvonalán, a gépesítés következtében megnőtt a szabadidő, így jelentős fejlődés következett mind a kultúra (a modernizmus megjelenése és elterjedése, a század végén a film feltalálása), mind pedig a sport terén. A kézilabda „reformkora” is ebben az időszakban indul el, azonban ennek tárgyalása előtt még egy szempontot meg kell említenünk.
Az 1840-től 1860-ig tartó időszakban kristályosodnak ki az alsó-és középfokú intézmények testnevelési alapelvei. Myroslav Tyrs (aki egyébként eredeti foglalkozását tekintve művészettörténész volt) Jindrich Fügner társaságában alkotta meg a Sokol mozgalmat. Ez egy igazán különleges kezdeményezés volt, jelmondatuk, az „ép testben ép lélek” máig ismert (bár eredetileg nem tőlük származik). Tyrs előéletére azért is volt fontos kitérni, mert a testmozgás szabályozásának is igyekezett intellektuális keretet adni. A Sokol ugyanis nyilvános viták és eszmecserék útján próbálta megalkotni az intézményes sport kereteit. Két igazán említésre méltó öröksége volt a mozgalomnak, a Sokol sletek (szabad fordításban sólymok rajzása), amelyek hatalmas tömegrendezvények voltak, ahol különböző előadások, performanszok kíséretében került sor edzésekre, a másik pedig, hogy Tyrs megalkotta a „testképzés abécéjét”, mely egységesítette a tanulók testnevelésének irányelveit.
A Hazena és a Kézilabda Párhuzamos Fejlődése
A Sokol mozgalom ismertetése azért volt lényeges, mert a modern kézilabdázás teoretikusai is a Tyrs-hez közeli szellemi körből kerültek ki. A hazena nevű cseh játék (ma is így nevezik a nyelvükön a sportágat) ugyanis már szinte kísértetiesen hasonlított arra, amit ma kézilabdának hívunk. Ennek a szabályrendszereit két cseh testnevelőtanár, Václav Karas és Antonin Kristof dolgozta ki. A játék először a cseh fővárosban, Prágában debütált, majd az ország többi nagyvárosában is hatalmas sikert aratott. A keretek ekkor már majdnem teljesen megegyeztek a mai kézilabdáéval. A pálya mérete 48*32 méter volt, a kapu előterét ugyanúgy egy 6 méter alakú félkör szegélyezte, a kapu 2 és 2,4 méteres oldalakkal rendelkezett, a játékidő pedig 50 perc volt, melyet már ekkor is két félidőben, szünettel játszották. A hazena egységes, mindenhol elfogadott szabályrendszerének megalkotása is erre az időszakra tehető, maga a játék 1905-ben alakult ki, míg a szabálykönyvet 1908-ban hozták nyilvánosságra.
Szintén ezekben az években kezdődött el a sportág újbóli előretörése Skandináviában és Németországban. Előbbi helyen a dán haanbold (a megalkotó Holger Nielson volt), utóbbi országban pedig a torball (Hermann Bachmann szellemi terméke) tett szert nagy népszerűségre. Volt tehát a sportág történetében egy igen rövid, ám annál fontosabb időszak, mikor a három „ősjáték” fejlődése szinte párhuzamosan haladt. Fontos kiemelni, hogy mindhárom szabályrendszere már kísértetiesen hasonlított a mai kézilabdáéra. Így tehát arra kérdésre, hogy pontosan hol fektették le a mai kézilabda alapjait, nem lehet egyértelmű választ adni.
Ráadásul, hogy földrajzilag még tovább tágítsuk a spektrumot, a huszadik század legelején Oroszországban és a balkáni területeken is kurrensen fejlődött a kézilabda (szinte már ekkor kezdenek kikristályosodni a mai kézilabda-hatalmak). Ennek egyébként a hazenához volt köze, ugyanis az akkor cseh területen tanuló orosz diákok beleszerettek a játékba, és később hazatérve sem feledkeztek meg róla. Az iskolákban elterjedté vált a hazena oktatása, 1915-ben, Harkovban tizennégy csapat részvételével rendeztek nagyszabású tornát. A sportág fejlődése aztán az 1917-es bolsevik hatalomátvétel és a radikális paradigmaváltás miatt megszakadt.
Nemzetközi Egységesítés és Szövetségek
A három sportág tehát nagyjából egyforma ütemben fejlődött, azonban a szabályrendszerekben voltak olyan apró, ám mégis fontos különbségek, melyek miatt lehetetlen volt egységes tornákat rendezni. A három alapjáték összefésülése a német Karl Schelenz nevéhez fűződött, aki 1917-ben, Berlinben hozta nyilvánosságra az új szabálykönyvet. Majd egy évtizeddel később, 1928-ban pedig megszületett a sportág első nemzetközi szervezete, az Amatőr Kézilabdázók Nemzetközi Szervezete (FIHA), melyet 1946-ban, Koppenhágában neveztek át Nemzetközi Kézilabda Szövetségre (IHF).
Olimpiai Bemutatkozás és Állandó Szerep
Hatalmas jelentőséggel bír a játék történetében az 1936-os olimpia, a berlini játékokon ugyanis bemutatósportágként szerepelt a kézilabda is. A kereteket ekkor huszonkét játékos alkotta, akik közül egyszerre tizenegyen voltak a pályán. A mérkőzéseket szabad téren játszották, a tornán hat csapat vett részt. Az aranyérmet Németország csapata szerezte meg, mellettük Ausztria és Svájc állhatott még dobogóra, a magyar válogatott pedig a negyedik helyen végzett. A nemzeti válogatottunkban ekkor a legtöbb játékos az Elektromos MSE csapatát erősítette, őket hét sportoló képviselte, míg az Újpestből öt kézilabdázó érkezett.
Ezt követően néhány évtizedes szünet következett a kézilabda olimpiai történetét tekintve, azonban egy fontos változás ebben az időszakban is történt. Az 1940-es években, Dániában indult a modern kézilabda csarnokokba költözése, úgy tartották ugyanis, hogy így egy szélesebb közönséget érhetnek majd el. 1966-ig beltéren és szabadtéren is játszották a kézilabdát, ezt követően azonban csak a sportág benti formája maradt fenn.
A férfi kézilabda aztán az 1972-es müncheni olimpiától kezdődően a játékok állandó sportága lett, négy évvel később, Montrealban pedig a hölgyek is csatlakoztak. A férfiak legeredményesebb nemzete Franciaország, akik két arany mellett egy ezüstöt és egy bronzot is szereztek, a nők listáját a háromszoros győztes Dánia vezeti. A világbajnokságok története 1938-ban kezdődött, ekkor a győzelmet az olimpia után ismét Németország szerezte meg, ezt követően azonban a következő seregszemlére csak 1954-ben került sor, majd három, illetve négy évente követték egymást a világbajnokságok (az utóbbi évtizedekben, 1993 óta pedig két év telik el az egyes események között). A legeredményesebb csapat ebben a tekintetben is a francia válogatott.
A Magyar Férfi Kézilabda Aranykora a Nyolcvanas Években
Ekkor érte el eddigi legszebb eredményét a férfi válogatott: ezüstérmet nyert az 1986-os világbajnokságon, majd 1936 és 1980 után 1988-ban is negyedik lett az olimpián. A három világbajnokságon (1964, 1967, 1970) szerepelt Adorján János nemcsak kiváló játékos volt, de edzőként is kitett magáért. Nem véletlenül ő segítette az akkor a harmincas évei elején járó Mocsai Lajos munkáját a férfi válogatott élén a nyolcvanas évek közepén. Nem szakmai gyámot rendelt ki a szövetség Mocsai mellé, erre nem is lett volna szükség: a fiatal szakember 1982-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját a Vasas női csapatával, rá egy évre férfi vonalon is bizonyított, magyar bajnok lett a Honvéddal. Adorján - kézilabdaberkekben csak Dorka - humorérzéke is segített a karrierje első felnőtt világversenyére készülő kapitánynak.
Az „öreg" már az induláskor hozta a formáját: negyven perccel a svájci vb helyszínére tartó gép indulása előtt jelent meg Ferihegyen a széles karimájú kalapjában, majd közölte, hogy ő a Határ úti metróállomásnál várt Mocsaiékra. Ezután az élcelődőknek felajánlotta: „Ha bejutunk a legjobb hat közé, szépen felszeleteljük vékony csíkokra a kalapomat. Ezért hoztam.” Valamit megsejthetett. A bemutatkozás remekül sikerült: a dánok és a svédek legyőzése után következett Algéria, amikor beütött a krach, Kovács Péter kéztörést szenvedett.
De ő dacolva a fájdalmakkal, levette a gipszet, és a vb hátralevő mérkőzésein összesen 24 gólt szerzett. „A két Kovács, Péter és Mihály, Gyurka János, Szabó László - ilyen négyest ma kevés válogatott tud felvonultatni. Hoffmann pedig rezzenéstelen arccal mutatja be a bravúrokat a kapuban” - lelkendezett a Népsportban a női válogatottal 1965-ben világbajnokságot nyert Török Bódog. Nem volt megállás, az Izland elleni meccset is hoztuk, és miután a svédek legyőzték a románokat, eldőlt, a hatodiknál rosszabb helyen nem végezhetünk. Adorján kalapjának sorsa beteljesedett, de ennél valamivel lényegesebb, hogy meglett az olimpiai kvóta, sőt, Dél-Korea legyőzésével a döntő is. A zürichi fináléban a jóval esélyesebb olimpiai bajnok, Jugoszlávia kerekedett felül 24-22-re.
Az 1988-as Szöuli Olimpia - A Negyedik Hely
Két év múlva Szöulban, az olimpián is elfogadtunk volna hasonló leosztást. Csakhogy kezdésnek becsúszott egy-egy vereség Dél-Korea és Csehszlovákia ellen. A folytatásban Mocsai nagyot húzott: Japán ellen Kovács Péter posztján Marosi Lászlót játszatta, a Züminek szólított - eredendően - balszélső 11 gólt szerzett, majd a spanyolok elleni fiesztán (26-16) nyolcat. Az NDK-t Hoffmann öt másodperccel a vége előtt bemutatott kapusbravúrjával győztük le. Így a mieinkkel együtt három csapat is hat ponttal zárt a csoportban. Az úgynevezett 25 százalékos szabály alapján döntötték el a sorrendet: a csoporttársak eredményei közül csak azon csapatokét vették figyelembe, amelyek a megszerezhető pontok legalább 25 százalékát begyűjtötték, és ez nekünk kedvezett. A bronzmérkőzés lehetőségéhez az is kellett, hogy a spanyolok legyőzzék az addig veretlen Dél-Koreát. A harmadik helyért megint a jugókkal kerültünk össze, tizenkét perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, innen kaptunk ki 27-23-ra, s lettünk 1936 és 1980 után harmadszor is negyedikek.
A Kilencvenes Évek Elejének Kihívásai és Sikerei
Mocsai Lajos először 1985-1989 között irányította a férfi válogatottat. Mocsai 1989 júliusában távozott a válogatottól, helyét Csík János vette át. Nem volt irigylésre méltó helyzetben: a szövetség nem tudott megállapodni a Bundesligában szereplő Kovács Péter és az Olaszországban játszó Kovács Mihály klubjával, hogy engedjék el őket a csehszlovákiai világbajnokságra. A balátlövő végül egyetlen percet sem játszott, az irányító pedig méltatlan módon ingázott a vb idején Csehszlovákia és Olaszország között. Az 1990-es keretben Hoffmann, Bíró, Iváncsik, Gyurka, Bordás, Kovács Mihály és Marosi maradt meg a vb-ezüstérmesek közül. Csehszlovákiában négy győzelemmel (Franciaország, Algéria, Koreai Köztársaság, Románia) és egy vereséggel (Svédország) álltunk, amikor még volt esélyünk a bronzéremre. Ehhez két feltételnek kellett volna teljesülnie: legyőzzük a házigazdát, és kiszurkoljuk, hogy a már biztosan csoportelső svédek legalább egy pontot elcsípjenek a románok ellen. Kettőből nulla lett: mi ikszeltünk, a svédek eggyel kikaptak a románoktól. Érem helyett az ötödik helyre maradt esélyünk - de tényleg csak maradt. A spanyolok 23-19-re nyertek. A célt teljesítette a Csík-csapat, a hatodik helynek köszönhetőn kiharcolta a részvételt az 1992-es barcelonai olimpián.
A Honvéd 1982-es BEK-győzelme után az évtized második felének magyar kupasikerét a Rába ETO aratta 1986-ban az IHF-kupában. (Európai szövetség még nem lévén, az EHF helyett az IHF serlegéért zajlott a vetélkedés.) A zömmel lokálpatrióta játékosokra (a klasszis jobbszélső, Iváncsik Mihály mellett többek között Polgár László, Csicsai Ottó, Balogh Imre, Vura József) építő győriek a török Simtel, a svájci Basel, a szlovákiai Eperjes, a szerb Proleter elleni győzelmekkel masíroztak az Alicante elleni fináléig. A Joósz Attila, Szaló Tibor edzőkettős vezette csapat otthon hattal nyert (23-17), idegenben megőrzött két gólt az előnyéből, és megnyerte az IHF-kupát.
Rába ETO-Haladás | 4-0 | 1987. 11. 21 | MLSZ TV Archív
Az 1998-as Európa-bajnokság - Az Olimpiai Bajnok Legyőzése
Az 1998-as olaszországi férfikézilabda Európa-bajnokságon a magyar csapat a 6. helyen végzett, s amelyen az olimpiai bajnokot is legyőzte. A két izlandi bíró tevékenysége nehezen feledhető. Negyven másodperccel a befejezés előtt Magyarország 28-27-re vezetett. Mi támadtunk azért, hogy újabb gólt dobjunk, s ezzel lezárjuk a meccset. A két izlandi bíró ekkor lépéshibát vett észre Bartók Csabánál, aki annyira kiborult az ítélettől, hogy kiállították. Ekkor 20 másodperc volt hátra. A horvát csapat edzője lehozta a kapust, így a kettős emberhátrányban védekező magyarok (tudniillik Bartók kiállítása előtt Kertészt is lezavarták) ellen heten támadtak. Azaz négy mezőnyjátékos védekezett hét olimpiai bajnok ellen. A döntetlen a horvátok csoportharmadik helyét jelentette volna. Hét másodperccel a vége előtt az ezen a meccsen csodálatosan játszó és tizenkét gólt dobó Pásztor István ki kapott egy kétpercest. Hárman maradtunk.
A sípszó után a horvátok az üresen álló szélső, Cavar felé dobták a labdát, de ekkor - ki tudja, honnan? - felbukkant Csoknyai István, aki lesodorta Cavar kezéről a labdát. Normális esetben ezért hétméterest szoktak adni, de a két, addigra teljesen megzavarodott izlandi bíró sarokdobást mutatott a horvátok javára, miközben az óra pergett. Mire az ellenfél elvégezte volna a sarokdobást, az idő lejárt, Magyarország pedig 28-27-re legyőzte az olimpiai bajnokot. Hihetetlen diadal volt ez, amely után sokan a könnyeikkel küzdöttek. Nem véletlen, mert hősies küzdelemben nyertünk a nagy ellenféllel szemben.
Ezzel a magyarok a csoport harmadik helyén végeztek és a szabályok szerint a másik hatos harmadikjával, azaz a jugoszlávokkal kellett megküzdeni az ötödik helyért. A meccsnek óriási volt a tétje, mert a győztes automatikusan kijutott az 1999-es egyiptomi vb-re. De mielőtt ebbe belemennénk, idézzük fel azt, mi történt az Eb-t megelőző utolsó felkészülési találkozón. 1998. május 22-én Marcaliban éppen a jugoszlávok ellen játszott Vass Sándor csapata. Békebeli meccsnek indult ez, de majdnem súlyos botrány lett belőle. A jugoszlávok edzője, Zoran Zsivkovics annyira kiborult egy bírói ítéleten, hogy lehívta a pályáról a csapatát. Már-már úgy tűnt, hogy a mérkőzés félbeszakadt, amikor hosszas győzködés után visszatértek a plávik és ki is kaptak 26-23-ra. Ám azt Bolzanóban mindenki tudta, hogy ezt a sérelmet aligha felejtik el. Nem is felejtették: a kiváló magyar kezdés (3-0 ide) után a csapat fokozatosan esett szét és vissza. A vége nagyon súlyos, 32-24-es vereség és hatodik hely lett. Ezzel elúszott annak a lehetősége, hogy Magyarország kijusson az 1999-es vb-re, más kérdés, hogy később a vb-selejtezőn ezt sikerült elérni.
Ugyanakkor azt sem gondolta volna senki sem, hogy ez az 1998-as Eb-hatodik hely egészen 2024-ig felülmúlhatatlan lesz. Márpedig ez a szomorú valóság: 1998 után egészen a két évvel ezelőtti németországi Eb-ig egyszer sem sikerült ezt a hatodik helyet jobbra cserélni. Két éve azonban a magyarok az ötödik helyen zárták az Európa-bajnokságot, amely minden idők legjobb magyar Eb-szereplése volt ennek a sportágnak a férfi szakágában. Semmi ünnep, semmi hozsanna. Visszatérve 1998-ra: a magyar sportsajtó nem ünnepelte ezt a hatodik helyet, a csúnya befejezés és a jugoszlávoktól elszenvedett nagy vereség miatt csendes letargia övezte a történteket. Különösen azok után, hogy az egy évvel korábbi világbajnokságon elért negyedik hely mindenkit édes álomba ringatott. Pedig az a magyar csapat - a sérült Éles József nélkül - reális eredményt ért el.
tags: #olimpia #kezilabda #ferfi
