Pádár Alexandra Dóra életútja és a magyar kézilabdázás gazdag öröksége

A sport és a művészetek világa gyakran keresztezi egymást, és Pádár Alexandra Dóra példája is jól mutatja, hogy egy tehetséges személy hogyan bontakoztathatja ki képességeit több területen is. Miközben Alexandra Dóra a röplabda nemzetközi szintjén is megfordult, a magyar kézilabdázás története is rendkívül gazdag és sikerekben bővelkedő. Ez a cikk Pádár Alexandra Dóra pályafutását mutatja be, majd részletesen kitér a kézilabdázás fejlődésére és a magyar női válogatott kiemelkedő világbajnoki eredményeire.

Pádár Alexandra Dóra sport- és művészeti pályafutása

Pádár Alexandra Dóra Budapesten született, Magyarországon. Eredeti végzettsége fodrász, de jelenleg vendéglátósként dolgozik. Sportpályafutása során sokoldalúságát bizonyította: 6 évig ritmikus sportgimnasztikázott (RSG) és 13 éven át röplabdázott, ahol válogatott játékos is volt. Alexának továbbá a tánc iránt is rajongás jött létre.

Zenei tehetségét is korán felfedezték. Egyik példaképe Christina Aguilera, nagyon szereti énekelni a dalait. Ezekben az években többször is fellépett az énekesnő számaival. 2014 közepétől egy évig Hollandiában élt, ahol rendszeresen vett részt úgynevezett „Travelling Mic” vacsoraesteken, ahol feltörekvő és neves művészek egyaránt felléptek.

Televízióban is látható volt, méghozzá a 2012-es és 2014-es X-Faktorban. A versenyben végül csak a táborig jutott, mivel végül a sok feszültség és stressz felülkerekedett rajta. 2016-ban részt vett a Star Academy tehetségkutatóban, ahol végig szépen teljesített, többen is nagy befutónak tartották. Végül csak a harmadik helyet tudta megszerezni, de a zsűritagok így is nagy esélyt jósoltak neki egy szép énekesi karrierhez. Király Viktor ígéretet tett a lánynak, hogy a jövőben ír neki egy dalt. 2016. december 10-én Alexandra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az Aranyharang díjátadó gálaesten vette át azt a díjat, melyet Kárászy Szilvia zongoraművész és zeneszerző ajánlott fel.

A kézilabdázás gyökerei és fejlődése

Bár Pádár Alexandra Dóra pályafutásában a röplabda és a ritmikus sportgimnasztika kapott hangsúlyos szerepet, a magyar sporttörténetben a kézilabda is kiemelkedő helyet foglal el. A kézilabda alapmozgásai, a futás, az ugrás, a dobás az ősemberek létfenntartásának is az eszközei voltak. Persze, ekkor még nem beszélhetünk sportról, akkoriban valóban a lét volt a tét. Később, az ókorban azonban már megjelent a sport, mindenkinek ismerős ez a görög mitológiából. Létezett már a labda is, amit természetesen kézzel is dobtak, hajítottak. Gyors időutazásunkat folytatva a középkorba érünk, ahol a sport és a testgyakorlás egyre inkább az emberi tevékenység részévé vált. A kiváltságos réteg egyre több időt és pénzt szentelt arra, hogy testi- és szellemi fejlődése érdekében a kor igényeinek megfelelő sportjátéknak is hódoljon. Különösen a reneszánsz kor alatt indult látványos fejlődésnek a sport, amikor a nemesek változatos sportágak űzésére is alkalmas, speciális játéktermeket építettek. Természetesen az eddig felsorolt, kezdetleges és többnyire rövid életű játékok nem tekinthetők kizárólag a kézilabdázás őseinek. Azok inkább a labdás csapatjátékok előfutárai, és együttesen egy olyan közös gyökeret alkotnak, amelyből a többi, szintén kézzel játszott labdajáték mellett a kézilabda is kifejlődött.

Az újkorban a sport újra látványos fejlődésnek indul. A testkultúra egyre inkább teret hódított a különböző társadalmi rétegekben, és a mindennapi élet szerves részévé vált. Felgyorsult a különböző sportágak specializációja, ami lökést adott a kézilabdázás fejlődésének is. Így jutunk el a XIX. századhoz, amikor a modern kézilabda előzményei megjelentek.

A modern kézilabda előfutárai

A haanbold játék alapötlete Holger Nielsen dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A hazena cseh játék, amelyet Václav Karas és Antonin Kristof talált ki, Prágában játszották először. A pálya mérete 48 x 32 m volt, volt kapu, kapuelőtér. A játékot két félidőben, 2x25 percben játszották, meglehetősen sok hasonlóságot mutatva a kézilabdázás mai paramétereivel. A torball, nevéből is láthatóan német eredetű. Úttörője Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik. Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában, amit a tornák és mérkőzések egyre növekvő száma is bizonyított. Mivel azonban mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Karl Schelenz vállalt fel, az általa megalkotott új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot. Az új, egységesített játék, a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségessé vált az azt irányító nemzetközi szervezet létrehozása. A német és osztrák hegemónia után fokozatosan az északi országok erősödtek meg, így nem csoda, hogy 1946-ban, Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is. Az idő múlásával azonban a kispályás vagy teremkézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást.

A magyar kézilabdázás intézményesülése és az FTC korai sikerei

Magyarország, mint sportnagyhatalom, természetesen nagyon hamar felfigyelt az új, intézményesített sportágra. 1928-ban megalakult a hazai szövetség, amely rögtön tagja lett a frissen létrejött nemzetközi szövetségnek, kiírták a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. 1951-től kezdődően, követve az új nemzetközi trendet elindultak a kispályás bajnokságok is. 1959-ig mind nagy-, mind pedig kispályán bonyolítottak le bajnokságot és kupát. A Fradi szakosztályai közül a futball után ma is az egyik legnépszerűbb a kézilabda, különösen annak női ága, amelynek mérkőzéseit sok fradista látogatja.

Az FTC kézilabda szakosztályának megalakulása és nagypályás eredményei

A bevezető után itt érkezünk el a Fradihoz, egészen pontosan az ÉDOSZ-hoz, hiszen ilyen név alatt, az FTC beolvadása után, 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. A kezdeti években az 1928-as évtől folytatólagosan megrendezett nagypályás bajnokságokat részesítették előnyben az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi csapatai. Ezért első lépcsőben nézzük át, hogyan végeztek csapataink a nagypályás bajnokságokban.

Férfi nagypályás eredmények

A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, egy év múlva alaposan átszervezték a bajnokságot. A küzdelmek területi alapon zajlottak, az egyes régiók győztesei jutottak az országos döntőkbe. A Bp. Kinizsi értelemszerűen a budapesti csoportban játszott, ahonnan nem jutott tovább. A három év alatt, míg ilyen rendszerben zajlottak a küzdelmek, a csoportja 7., 10., majd újra a 10. helyén végzett, nem volt élcsapatnak tekinthető. 1954-ben visszaállt a nemzeti bajnokság rendszere, a Kinizsi a 8. helyen végzett, csakúgy, mint 1955-ben. 1954-ben és 55-ben azonban bejutott az akkor MNK-nak hívott magyar kupa döntőjébe a csapat, ahol mindkétszer alulmaradt. 1956-ban egy helyet javítottak a bajnokságban, majd 1957-ben, immár FTC néven 9. helyen végeztek. Ez volt az utolsó év, amikor nagypályán is indultak, a fókusz a kispályán sokkal eredményesen szereplő csapatra irányult. Jó döntés volt, hiszen, mint tudjuk 1959-ben a kézilabdázásnak ez az ága végleg megszűnt.

Női nagypályás eredmények

A hölgyeknek kicsit jobban ment a nagypálya, bajnoki cím ugyan nem, de egy kupagyőzelem ebben a korszakban, 1957-ben is sikeredett. A bajnokságban 1952-ben és 1953-ban a budapesti csoportjában a 4. illetve az 5. helyen végeztek, nem jutottak az országos döntőbe, 1954-ben az immár újra nemzeti bajnokságban negyedikek, ugyanebben az évben bejutottak a kupadöntőbe, amelyet azonban elvesztettek. Egy év múlva, 1955-ben mindkét szinten egy helyet javított a csapat, ami azt jelentette, hogy a bajnokságban a harmadikok, míg a kupában elsők lettek, azaz megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. A kupagyőztes csapat: Wolfné - Zsákainé, Bende, Jászberényi, Szabó M. - Gilliánné - Bognár, Lászlóffyné, Sóthy, Gróf, Mázsár, az edző Kapás Lajos volt. Aztán 1956-ban egy bajnoki ötödik hely, majd 1957-ben, immár FTC néven egy ezüstérem következett, amely a nagypályás bajnoki szereplés csúcsa volt. Hogy is nézett ki a nagypályás kézilabda. Kezdjük ott, hogy futballpályán játszották, ugyanúgy 11-11 emberrel, mint a labdarúgást.

Az FTC kispályás kézilabda sikerei

Mostantól azonban maradunk a kispályánál. Már szó volt róla, a férfiak 1954-től rendszeres résztvevői a bajnokságoknak. A debütálás nem sikerült valami fényesen, hiszen a 12 csapatot számláló mezőnyben a 10. helyen végeztek. Egy esztendő múltán a siker is csatlakozott a gárdához, a végső sorrend szerint a második helyet szerezték meg. Ez a végső sorrend, a kiírás rejtelmei szerint elég bonyolultan született meg. A bajnokságot ugyanis területi elven írták ki. Budapesten 20 csapat indult 2 tízes csoportban. A Bp. Kinizsi csoportjában a második helyen végzett a Bp. Dózsa mögött, így továbbjutott az országos középdöntőbe, ahol Debrecenben játszott és nyerte meg a négy csapatos csoportját. Innen vezetett az út az ugyancsak négy csapatos döntőbe, ahová végül négy budapesti csapat jutott. Nos, itt lett második a Bp. Vörös Meteor mögött, így ezüstérmes a csapat.

A botrányos bajnoki döntő - 1956

Egy esztendő múltán hasonló volt a lebonyolítás, a különbség tán annyi, hogy a selejtezőben egy 12 csapatos budapesti csoport volt, amit a Bp. Kinizsi meg is nyert az előző évi bajnok, a Vörös Meteor előtt. A sztálinvárosi országos középdöntő nem jelentett akadályt, újra az országos négyes döntőbe került a csapat, ahol két győzelemmel kezdett, csakúgy, mint a Vörös Meteor, következhetett kettejük között a bajnoki döntő 1956.10.21-én. A korabeli Népsport így írt erről: „Vasárnap reggel pompás napsütés várta a kispályás kézilabda-bajnokság országos döntőinek résztvevőit és nézőit. A harmadik és egyben utolsó forduló találkozói kivétel nélkül érdekes, változatos küzdelmet hoztak. Természetesen a legérdekesebb küzdelem az első helyért folyt. A nők mezőnyében mindkét találkozó döntetlen eredménnyel végződött.”

„Bp. Vörös Meteor-Bp. Kinizsi 11:10 (6:5). V: Molnár. Bp. Vörös Meteor: Kőszegi - Mezei, Csák, Hajas - Bolla, Simkő, Pongrácz. Cs: RIchter, Csatlós. Bp. Kinizsi: Kele - Berendi. Som, Nád - Vajna, Vágvölgyi. Tormássy Cs: Jaczulák. A nap legérdekesebb mérkőzésén hatalmas iram volt. Lámpalázasan kezdett mindkét csapat, s az izgatott, ideges játék végig jellemzője maradt a mérkőzésnek. Az első gólt a Meteor szerezte, majd 1:1-es állásnál 7-est hagyott ki. Mint az eredményből Is kitűnik, mindkét félidőben igen szoros volt a küzdelem, mégis az első félidőben a Meteor, a másodikban a Kinizsi játszott fölényben. A második félidő után így alakult az eredmény: 6:6. 6:7, 6:8. 7:8. 7:9. 8:9, 9:9. Ekkor a játékvezető 7-est ítélt a Meteor ellen, mert Mezei védekező szándékkal a körön belül tartózkodott. 9:10. A Meteor azonban dicséretre méltó küzdeniakarással a befejezés előtt 5 perccel nemcsak kiegyenlített, hanem a győzelmet Is megszerezte. A Kinizsi sok gólhelyzetet kihagyott. G: Pongrácz (4). Mezei (3). Hajas (2), Csák (2). ill. Nád (3). Som (3). Vajna (2), Jaczulák. Vágvölgyi.”

Nem írt azonban a sajtó arról, hogy a mérkőzés botrányos véget ért és nem is egészen úgy történtek az események, ahogy leírták. Mi is történt valójában? Kezdjük ott, hogy döntetlennél a Kinizsi lett volna a bajnok, mert jobb volt a gólaránya. Ehhez képest öt perccel a vége előtt 10:8-ra vezetett (tehát a Népsport kicsit kozmetikázott az eredmény alakulásának sorrendjén), ekkor lépett közbe az asztalnál ülők egyike, nevezetesen Garamvölgyi János, a kézilabda-szövetség elnökhelyettese, akinek feladata az érmek átadása lett volna. Garamvölgyi köztudottan nem szívlelte a Kinizsit, annak szurkolótáborát, annál inkább a vörös csillagos mezben játszó Meteort. Úgy gondolta, lépnie kell, holott ehhez semmi joga, mert abban az időben az asztal még nem zsüriasztal volt, rajta tényleg csak az érmeket tartották. Ennek ellenére a funkcionárius egy, a játékvezető által megítélt szokványos szabálytalanság után leparancsolta a pályáról, azaz önhatalmúlag kiállította a szabálytalanságot elkövető Nád Jánost. A jogtalan előnyben a Meteor szorosabbá tette az eredményt, kiegyenlített. Ám ez sem volt elég, hisz a Meteor utolsó támadása előtt, másodpercekkel a vége előtt 10:10 volt az állás. Ekkor azonban a Meteor edzője gondolt egy merészet és trükkösen a pályára lökött egy hetedik mezőnyjátékost, aki így védő nélkül megkapta a labdát és gólt dobott. Sem a játékvezető, sem az asztalnál ülő funkcionárius nem tett semmit, miért is tett volna, hisz neki kedvére volt ez a nyilvánvaló turpisság, mit ne mondjunk, csalás. A szurkolóknak annál inkább nem tetszett a történés, hisz a meccs végén a pályára tódultak, szabályosan felborították az asztalt, a kikészített érmeket a salakba taposták, botrány volt a javából, a pályán nem tudtak bajnoki győztest hirdetni, mindenki futott, amerre látott. A történtek miatt a Bp. Kinizsi vezetése még aznap megóvta ezt a mérkőzést. Két nappal később az óvást elfogadták (ritkaság az FTC történelmében), hét napon belüli újrajátszást rendeltek el. Közbeszólt azonban a történelem, Budapesten kitört a forradalom, a mérkőzést nem lehetett lejátszani. December elején újra összeültek a szövetségben és megismételték az újrajátszást elrendelő határozatukat. Ennek viszont a vörös csillag alatt játszó Meteor nem tudott eleget tenni, hiszen játékosainak többsége az edzőjükkel együtt a forradalom leverése után külföldre távozott. Végül 1957 márciusában az a döntés született, hogy mindkét csapatot hivatalosan is bajnoknak tekintik. Nem a szokványos módon, de megszületett az FTC kézilabda szakosztályának első bajnoki címe.

Az 1956-os bajnokcsapat tagjai: Berendi József, Bodnár József, Csontos György, Dékán Rezső, Glatz László, Horváth Béla, Jaczulák János, Kele Miklós, Mojzes István, Nád János, Som Ferenc, Tormássi Béla, Vajna István, Vágvölgyi I. András, Vágvölgyi II. Ferenc. Idéztük az előbb, hogy napsütéses időben voltak a mérkőzések. Bizony, hiába volt a pálya kispálya, attól még a mérkőzések szabadban voltak abban az időben. Egy évvel később, 1957-ben a bajnokságot újra a hagyományos módon, oda-vissza körmérkőzéses módon bonyolították le, az FTC a második helyen végzett a Vörös Meteor mögött.

Női kispályás sikerek és az első bajnoki cím

1960 az az év, amikor a hölgyek is bekapcsolódtak a bajnoki versengésbe. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végeztek. A szurkolók is vették a lapot, nagyon gyorsan a lányok mellé álltak, 64-ben már bajnoki címet vizionáltak. Ehelyett azonban kisebb visszaesés jött, hiszen ebben az évben csupán a 6. lett a csapat, amit egy év múlva egy 5. hely követett. A csapat legjobbjai a magyar válogatottnak is az állandó tagjai voltak, így Bognár Erzsébet és Giba Márta aktív tagja volt az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Annak a világbajnok csapatnak, amelynek kapusa Rothermel Anna, férjét követve ugyancsak a Fradihoz igazolt, tovább erősítve a csapatot. Az első bajnokcsapat névsora: Czitkovics Éva, Giba Márta, Huszár Erzsébet, Jányáné Bognár Erzsébet, Nagy Ida, Nagy Teréz, Hólyáné Pencz Júlia, Elekné Rothermel Anna, Ruff Ilona, Stern Judit, Szegedi Ida, Szilágyi Gizella, Zubor Gáborné, Zsidai Zsuzsa. Elek Gyula első edzői évében bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. A nők szinte a semmiből jutottak el hat év alatt a bajnoki címig.

A férfi csapat hullámzó teljesítménye

Nézzük, hogy folytatták a férfiak, akiknek a történetét 1960-ban hagytuk abba. Folytatódtak a dobogóközeli évek, 1961-ben megint csak negyedik lett a gárda, 62-ben pedig újra meglett a dobogó legalsó foka. 1963-ban jutott a rosszból, de a jóból is a csapatnak. A bajnokságban váratlan visszaesés jött, mert az elért hetedik hely az bizony a középmezőnyt jelentette, ám a Magyar Népköztársasági Kupában szó szerint nagyot dobott a csapat, hiszen megnyerte azt. Mindenesetre tény, a kupát az FTC csapatkapitánya. A kupagyőztes csapat névsora: Rivnyák Sándor, Kele Miklós, Vajna István, Frigyesi Tibor, Kulik János, Incze László, Jánya József, Somhegyi Iván, Jámbor Attila, Konkoly Károly, Oszfolk János, Iglódi Balázs, Som Ferenc, Skoumal Gábor, Perner Ferenc, Baják Ferenc, Vitéz Tamás. Úgy tűnik, ez a kupagyőzelem az FTC férfi kézilabda csapatának egy utolsó, ám annál nagyobb fellángolása volt, hiszen a következő években elmaradtak az eredmények, nem sikerült az első nagy generáció utáni őrségváltás. Az 1963-as bajnoki hetedik helyet egy 8., majd újra 7., azt követően 1966-ban egy 12. hely követte.

A magyar női kézilabda a világbajnokságokon

A magyar kézilabdázás kiemelkedő eredményei közül a női válogatott világbajnoki szereplései különösen figyelemre méltóak. A magyar csapat az eddigi világbajnokságokon egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerzett. Ezek a sikerek a magyar sporttörténet büszke lapjait írják.

Az eddigi női világbajnokságok érmesei és a magyar csapat helyezései

A magyar válogatott érmes szereplései részletesebben

1957 (Jugoszlávia) - Ezüstérem

1. Csehszlovákia

2. MAGYARORSZÁG (Arany Éva, Béres Zsuzsa, Cseletőy Borbála, Csicsmányi Árpádné, Eger Imréné, Geszti Ferencné, Hanczmann Gyuláné, Jóna Magda, Kiss Magda, Simonek Lídia, Szendi Éva, Vályi Mária, Weser Erika; szövetségi kapitány: Török Bódog)

3. Jugoszlávia

1965 (NSZK) - Aranyérem

1. MAGYARORSZÁG (Babos Ágnes, Balogh Márta, Csenki Györgyné, Giba Márta, Gurics Györgyné, Hajek Károlyné, Hanus Ágnes, Ignácz Ilona, Jánya Józsefné, Jóna Magda, Lengyel Erzsébet, Romhányi Józsefné, Rothermel Anna, Schmidt Jenőné; szövetségi kapitány: Török Bódog)

2. Jugoszlávia

3. NSZK

1971 (Hollandia) - Bronzérem

1. NDK

2. Jugoszlávia

3. MAGYARORSZÁG (Babayné Drozdik Erzsébet, Bujdosó Ágota, Csíkné Horváth Klára, Elekné Rothermel Anna, Fleckné Babos Ágnes, Jülingné Kovács Éva, Laki Pálné, Nyári Erzsébet, Polszter Mária, Sterbinszky Amália, Szabó Ilona, Szőkéné Bognár Erzsébet, Takácsné Giba Márta,Tomann Rozália, Tóth Harsányi Borbála; szövetségi kapitány: Török Bódog)

1975 (Szovjetunió) - Bronzérem

1. NDK

2. Szovjetunió

3. MAGYARORSZÁG (Angyal Éva, Berzsenyi Mária, Bujdosó Ágota, Csíkné Horváth Klára, Kézi Lászlóné, Laki Pálné, Lelkesné Tomann Rozália, Megyeri Sándorné, Nagy Ilona, Nagy Mariann, Németh Erzsébet, Samus Ilona, Sterbinszky Amália, Tavaszi Katalin, Vadászné Vanya Mária; szövetségi kapitány: Török Bódog)

1978 (Csehszlovákia) - Bronzérem

1. NDK

2. Szovjetunió

3. MAGYARORSZÁG (Angyal Éva, Baráth Ferencné, Berzsenyi Mária, Csajbók Sándorné, Csulikné Bozó Éva, Éliás Klára, Ihászné Hajós Mária, Kocsisné Magyar Erika, Lelkesné Tomann Rozália,Nagy Ilona, Nagy Mariann, Őriné Györvári Györgyi, Samus Ilona, Sterbinszky Amália, Szabadfi Anikó, Vadász Józsefné; szövetségi kapitány: Török Bódog)

1982 (Magyarország) - Ezüstérem

1. Szovjetunió

2. MAGYARORSZÁG (Angyal Éva, Baloghné Nyári Erzsébet, Barna Ildikó, Bonyhádi Klára, Csajbók Sándorné, Csíkné Horváth Klára, Fehérné Gombai Katalin, György Anna, Gódorné Nagy Mariann, Jakab Gabriella, Krámerné Agocs Valéria, Nyári Zsuzsa, Őriné Györvári Györgyi, Rácz Mariann, Sterbinszky Amália, Vadász Józsefné; szövetségi kapitány: Csík János)

3. Jugoszlávia

1995 (Ausztria/Magyarország) - Ezüstérem

1. Koreai Köztársaság

2. MAGYARORSZÁG (Erdős Éva, Farkas Andrea, Farkas Ágnes, Hoffmann Beáta, Kántor Anikó, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Mátéfi Eszter, Meksz Anikó, Nagy Anikó, Németh Helga, Pádár Ildikó, Siti Beáta, Szántó Anna, Szilágyi Katalin, Tóth Beatrix; szövetségi kapitány: Laurencz László)

3. Dánia

2003 (Horvátország) - Ezüstérem

1. Franciaország

2. MAGYARORSZÁG (Sirina Irina, Sugár Tímea, Pálinger Katalin, Ferling Bernadett, Bohus Beáta, Mehlmann Ibolya, Kirsner Erika, Szrnka Hortenzia, Radulovics Bojana, Pigniczki Krisztina, Farkas Ágnes, Görbicz Anita, Siti Eszter, Tóth Tímea, Lovász Zsuzsanna, Kulcsár Anita; szövetségi kapitány: Mocsai Lajos)

3. Koreai Köztársaság

2005 (Oroszország) - Bronzérem

1. Oroszország

2. Románia

3. MAGYARORSZÁG (Balogh Beatrix, Borbás Rita, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Hornyák Ágnes, Kenyeres Fanni, Kindl Gabriella, Kovacsicz Mónika, Mehlmann Ibolya, Őri Cecília, Pálinger Katalin, Siti Eszter, Sugár Tímea, Szűcs Gabriella, Tóth Tímea, Vérten Orsolya; szövetségi kapitány: Németh András)

tags: #padar #alexandra #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• A röplabdás Farkas Réka pályafutása
• A katalánok diadala a 2011-es kézilabda BL-ben
• Gitárok világa: Tervezés, típusok és építés
• Részletes áttekintés Szabó Miklós karrierjéről
• Eb meccs kivetítő Veszprém