Perényi-Pecsovszky József: A „szőke csoda” életútja és öröksége
Július 2-án lenne száz éves Pecsovszky József, a romániai magyar labdarúgás meghatározó alakja, aki három alkalommal a magyar válogatott színeiben is pályára lépett. Technikai tudására és tehetségére utalva, a kortársai által szőke csodaként emlegetett játékos karrierjének vizsgálata sokoldalú esettanulmányt kínál. „Csala, mert hát mindenki így becézte, valóban kitűnő labdarúgó volt. Akik látták, ismerték, velem együtt vallják, a világ bármelyik válogatottjában helye lett volna! Pecsovszky szüntelenül magas hőfokon égett, a futball volt az élete, a vallása” - így jellemezte Perényi-Pecsovszky Józsefet Oroszhegyi Károly „Csala, a szőke csoda” című könyvének előszavában Szepesi György.
A kezdetek Temesváron és a „fociláz” hatása
A temesvári születésű Pecsovszky - sok kortársához hasonlóan - az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején, a városban tomboló „fociláz” hatására ismerkedett meg a játékkal. A közepes tanulmányi eredményekkel rendelkező diák, akit Csalának becéztek, először kifutófiú, majd inas lett egy fűszer- és csemegekereskedésben. Visszaemlékezések szerint mindig magánál tartotta teniszlabdáját, amelyet ha elküldték valahova, a házfalaknak rugdosott, az „átadás” szögét úgy kiszámítva, hogy a „visszapattanó labda mindig eléje kerüljön, pont lábra jöjjön”. Ekkor szokta meg, hogy „érezze” a labdát, mivel a hátán lévő hatalmas kosár miatt csak nehezen tudott mozogni. Későbbi, hobbi szintű asztalitenisz szenvedélyét is meghatározó, kiváló labdaérzékének köszönhetően a grundfocit idővel a szervezett keretek közötti labdarúgás váltotta fel, a Temesvári Kinizsi (Chinezul Timișoara) ifjúsági csapatában.
Szakmai ambíciók és magánéleti döntések: Nagyvárad és a névváltoztatás
1937-ben mutatkozott be a klub felnőtt együttesében, egy Kinizsi - Ripensia városi rangadón. A mérkőzés során elért 1-1-es végeredmény megmentette a Kinizsit a bajnokságból való kieséstől. Az 1937-38-as szezonban Pecsovszky állandó kerettag lett a Kinizsiben, ahol „egyaránt jól állta meg a helyét összekötőben és a fedezetsorban is”, így a csapat a 4. helyen végzett a román bajnokságban. 1941-ben Nagyváradra igazolt, ahol nevét - az elterjedt gyakorlat szerint - Perényire magyarosították. Az átigazolás okai között, a játékos személyes ambíciói mellett, magánéleti és köztörténeti vonásokat egyaránt találhatunk. 1940-ben kötött házasságot Koron Herminával, akitől később két fia született, József és László. A Kinizsi tartós másodosztálybeli szereplése sem a szakmai elvárásokat nem elégítette ki, sem a családalapításhoz szükséges anyagi körülményeket nem tudta megteremteni a fiatal pár számára. A költözést motiválhatta továbbá, hogy időközben, a II. bécsi döntés értelmében Nagyvárad ismét magyar fennhatóság alá került. Pecsovszky temesvári fedezet Temesváron nőtt fel, ottani klubokban játszott, mígnem Erdély visszatérése után, 1942. február 10-én a Nagyváradi AC-ba került.
A magyar válogatott és a bajnoki cím
A NAC-ban fedezetként, és belső csatárként nyújtott nemzetközi szintű teljesítményét méltatták, 1942-43-ban három barátságos mérkőzés alkalmával helyet kapott a magyar válogatottban. „Kitűnő labdakezelése kellő taktikai érettséggel, bátor harci szellemmel és nagy munkabírással párosult.” Az 1943-44-es magyar labdarúgó-bajnokságot első vidéki csapatként megnyerő NAC keretében Perényi stabil taggá vált. Csala játékára a következő szezonban sem volt panasz, az 1944. szeptember 17-i Debrecen - NAC mérkőzésen szereplését majdnem tökéletesre osztályozta a korabeli sportsajtó. A zöld-fehérektől került be a magyar válogatottba, majd nyert magyar bajnoki címet 1944 tavaszán.
Háborús évek és az aradi korszak
A háború miatt a nagyváradi csapat szétszóródott, az immáron kétgyermekes család Budapestre költözött. A II. világháború után, a kezdetben főként a frontról szökött katonákból, diákokból, menekültekből és hazatértekből verbuválódott Kolozsvári Vasasban (KAC jogutódja) játszott, majd 1946-ban igazolt az akkor alakuló ITA (Întreprinderii Textile Arad) csapatához. Az együttest az aradi textilgyár akkori igazgató-tulajdonosa, Neumann Ferenc báró alapította, akinek célja egy Európa-hírű gárda létrehozása volt, ennek okán igyekezett olyan labdarúgókat szerződtetni, „akik a háború előtt a magyar NB I-ben bizonyítottak.” Egy rövid bukaresti kitérőtől eltekintve, amikor a CCA katonacsapat (a 2017-től FCSB nevet viselő Steaua București jogelődje) keretét erősítette, pályafutása végéig a nevét először Vörös Lobogóra (Flamura Rosu), majd UTA-ra (Uzinele Textile Arad) módosító aradi klub meghatározó egyénisége volt.
Pecsovszky József eredményei klubszinten:
- Egyszeres magyar bajnok: 1944 (Nagyváradi AC)
- Ötszörös román bajnok: 1946-1947, 1947-1948, 1950 (ITA), 1952, 1953 (CCA)
- Kétszeres Román Kupa-győztes: 1948 (ITA), 1952 (CCA)
Román válogatottság és az olimpiai részvétel
Több poszton egyaránt színvonalas játékát karrierje vége felé is általános elismerés övezte, korának egyik legtechnikásabb romániai labdarúgója volt, meghatározó egyéniségnek számított. Ő volt az első futballista Romániában, akit „érdemes sportmesteri” címmel tüntettek ki, harminckétszeres román válogatottként, ötszörös román bajnokként és kétszeres kupagyőztesként. A román válogatottban 32 mérkőzésen 11 gólt szerzett. Részt vet az 1952-es olimpián. Külön meg kell emlékeznünk harminckétszeres román válogatottságának azon öt alkalmáról, amikor a magyar válogatott ellen állt ki. A román válogatottban éppen a magyarok ellen mutatkozott be, az egyik román gól szerzője volt. 1948 júniusában, a Balkán-kupa sorozat keretében megrendezett találkozó alkalmával nem akarta elhinni, hogy csapata 9:0-ra kapott ki a magyar válogatottól, és arról győzködte környezetét, hogy valójában csak hét gólos vereséget szenvedtek. Bár még abban az évben lehetőség adódott revansot venni, az októberi román-magyar összecsapás alkalmával ismét a román válogatott maradt alul, a meccs egyetlen román gólját Csala szerezte. Ki kell emelnünk még a két ország közötti emlékezetes, 1952-es olimpiai selejtező mérkőzést, amikor Pecsovszky csapatkapitányként vezényelte a román együttest.
Edzői pályafutás és a korai halál
Aktív játékos pályafutása után - jóval kevesebb sikerrel - edzőként is kipróbálta magát, végül az UTA ifjúsági csapatának trénere lett. Edzői pályafutását főleg Aradon töltötte, de dolgozott a Metalul Cugirnál (1963-1965) és a Minerul Petru Groza nevű alakulatnál (1965) is. Idejekorán, mindössze 47 évesen hunyt el súlyos betegség következtében, 1968. október 6-án, 1968-ban. Az UTA akkori edzője, a korábbi csapattárs, Nicolae Dumitrescu a következő szavakkal emlékezett meg az egykori legendás játékosról: „Egyéniség, akire felnéztek, akinek puszta jelenléte varázserőként hatott a játékostársaira.”
Az identitás kérdése és a kisebbségi sportolók integrációja
Az életút vizsgálata során nem tekinthetünk el az etnikai hovatartozás kérdésétől, amelynek csupán egyik jellemzője a névváltoztatás. Vegyes nemzetiségűként, magyar és román színekben egyaránt pályára lépni, sikereket elérni, adaptálódni a multikulturális közeghez, valamint a köztörténeti események által alakított helyzetekhez, szintén meghatározó a szakmai pályafutás kimenetele szempontjából. Érdekes megfigyelnünk, hogy Pecsovszky élsportolói karrierjének soron következő állomásait milyen arányban határozták meg személyes, egzisztenciális, professzionális vagy éppenséggel identitásbeli, esetleg politikatörténeti tényezők. A nemzetiség kérdése Csala gyermekkorától kezdve jelen volt. Annak ellenére, hogy édesapja Gölnicbányáról Temesvárra települt tót kovács, aki szlovák eredete ellenére németnek érezte és vallotta magát, édesanyja pedig sváb származású bánsági asszony volt, Pecsovszky élete végéig magyar identitásúnak tartotta magát. „Apám tót volt, anyám sváb, de én magyar vagyok” - állította magáról, „magyar vagyok, mert annak érzem magam" - vallotta a játékos. Bár Pecsovszky professzionális futballkarrierje még a Ceaușescu-diktatúra előtti időszakban befejeződött, az imázs kozmetikázás jelenségének bizonyos szegmenseit esetében is felfedezhetjük. Az államhatalmi homogenizációs törekvés elemeként tekinthetünk a bukaresti CCA-nál Iosif Petschovschi-ként töltött évekre, vagy az „érdemes sportmesteri” cím adományozására.
Román labdarúgó-válogatott és a kisebbségi sportolók integrációja
Pecsovszky életpályáját vizsgálva érdekes kérdésként vetődik fel, hogy a román labdarúgás miként integrálta rendszerébe a kisebbségi labdarúgókat, a mindenkori politikai berendezkedés hatására hogyan formálódott, változott a soknemzetiségű sportolók megítélése. Vitathatatlan, hogy Románia sportéletében az I. világháborút követő időszaktól kezdődően jelentős szerepet töltöttek be a magyar nemzetiségű sportolók. A 30-as években előfordult, hogy a román labdarúgó-válogatott gerincét erdélyi és bánsági sportolók adták. A román labdarúgó bajnoki tabellát 1921-1927 között a vegyes összeállítású Temesvári Kinizsi vezette, amelynek, gerincét magyar származású játékosok alkották. Szintén sokatmondó információ, hogy még a II. világháború után, az 1946/47-es ITA soraiban is szép számban szerepeltek magyar nemzetiségű labdarúgók, köztük Csala is. Annak ellenére, hogy a kisebbségi sportolók az ország sportsikereihez sokat hozzátettek, idővel „az ország más területein fokozatosan alkalmazott, majd a diktatúra éveiben hatványozottan felgyorsított, erőszakoltan végrehajtott románosítás a sportra is kiterjedt.” A románosítás gyakran járt együtt névváltoztatással, visszatérő eleme volt a „központba hozás”, a bukaresti klubokhoz igazolás. A sportolókat nemzeti kitüntetetésekkel dotálták, különböző kedvezményekkel, tanulási lehetőséggel, az aktív pályafutást követő biztos egzisztencia ígéretével igyekeztek a fővárosba csábítani, a román „identitás dopping” felfogásnak megfelelően.
tags: #perenyi #pecsovszy #jozsef #valogatott
