A Premier League története és világszintű dominanciája

A Premier League (más néven Premiership vagy Barclays Premier League) az angol labdarúgó bajnokságok legfelsőbb osztályának elnevezése. Jelenleg húsz csapat a tagja. A szezonok augusztustól májusig tartanak, és 38 mérkőzést játszanak a részt vevő csapatok, minden csapat kétszer az összes többivel, egyszer hazai, egyszer idegen pályán. Minden szezon végén három csapat esik ki a másodosztályba (The Championship), és három kerül fel onnan a Premiershipbe.

A jelenlegi rendszert 1992. február 20-án hozták létre az addigi legfelső osztályú The Football League-ből, amit 1888-ban alapítottak. Harminc évvel ezelőtt, 1992. február 20-án döntöttek úgy az angol első osztály klubjai, hogy a Football League-ből kilépve megalakítják a televíziós jogait önállóan értékesítő, gazdaságilag független Premier League-et. Májusban megtörtént a hivatalos bejegyzés, augusztusban elindult az újraszabott angol élvonalbeli bajnokság, másként fogalmazva a modern futball egyik legsikeresebb vállalkozása.

Az angol labdarúgás hőskora: A Football League megalakulása

Szinte napra pontosan 132 évvel ezelőtt, 1888. március 22-én életre kelt egy olyan sorozat, amely mára a világ legerősebb bajnokságai közé került és amely szurkolók millióit vonzza a stadionokba vagy a tévéképernyők elé hosszú évtizedek óta. Az English Football League-ről, azaz az angol labdarúgó-bajnokságról, a mai Premier League „jogelődjéről” beszélünk.

Az a tény, hogy 1888-ban indult el az angol labdarúgó-bajnokság, abból a szempontból meglepő, hogy akár már 25 évvel korábban is megvalósulhatott volna, hiszen az FA, a világ első sportági szövetsége 1863-ban kezdte meg működését. Angliában a labdarúgás az iskolákban lett először ismert, ám eleinte mindenhol az ott helyben kitalált szabályok szerint játszottak. 1848-ban a Cambridge-i Egyetem diákjai létrehoztak egy egységes szabályzatot, melyet idővel egyre több helyen elfogadtak és alkalmaztak. A rendszer létrejöttében nagy szerepet játszott Ebenezer Cobb Morley, aki az FA egyik alapítója is volt. 1862-ben 12 labdarúgócsapat megpróbálkozott egy egységes rendszer megalapításával, ám ez nem jött létre. Ugyanebben az évben a Bell’s Life című újságban javaslatot tett rá, hogy alakuljon egy szövetség, amely az angol labdarúgást egységesíti. A szövetség létrehozatalában 11, akkor már létező klub is fontos szerepet játszott, például a Barnes, Blackheath, Civil Service Football Club, Crystal Palace (nem azonos az 1905-ben alapított, s napjainkban is az első osztályban szereplő Crystal Palace Football Clubbal) és a Forest Football Club (Leytonstone), ami később Wanderers Football Club néven működött tovább. Ezen klubok többsége ma már nem létezik, vagy legalábbis nem az eredeti nevén működik.

A megalakulását követő első években az FA azt akarta, hogy a klubok a szárnyai alatt működjenek, a játékosok pedig teljesen amatőrök legyenek. Ennek ellenére sok csapat illegálisan fizetést adott játékosainak, így motiválva őket. Végül 1885-ben döntött úgy a szövetség, hogy engedélyezi a professzionalizmust, ezzel legalizálva a fizetéseket. Ebből logikusan következett, hogy létre fog jönni az első bajnokság, mivel addigra már megfogalmazódott a labdarúgókban az az igény, hogy mivel kizárólag a sportnak akarnak élni, ezért fizessék is meg őket. Ennek megvalósítására viszont további három évet kellett várni, így végül 1888-ban szervezték meg a labdarúgás történetének első bajnokságát angol földön. A szervezett bajnokság ötletének fölvetője William McGregor, az Aston Villa elnöke volt.

A főbb szabályok a következők voltak: minden csapat kétszer játszott mindegyikkel, egyszer hazai pályán és egyszer idegenben. A győzelemért két pontot lehetett szerezni, a döntetlenért egyet, míg a vereségért nem járt pont. A rivális Football Alliance nevű bajnokság beolvadásával a liga már két osztályból állt. Az első osztály ekkor már tizenhat csapatból állt. Az 1893-94-es szezonban tizenöt fősre bővült, miután csatlakozott a Liverpool, a Middlesbrough Ironopolis, a Newcastle United, a Rotherham Town (később Rotherham United) és a Woolwich Arsenal (később Arsenal). Egy évvel később már ezt az osztályt is tizenhat csapat alkotta.

A huszadik század elején, egészen pontosan annak legelső évében, 1901-ben szerezte meg első bajnoki címét a Liverpool. A legsikeresebb csapatok a Vörösökön kívül ekkoriban az Aston Villa, a Newcastle United, a Sheffield Wednesday és a Blackburn Rovers voltak. 1905-ben mindkét osztály létszámát húszra növelték, ekkor kerültek a bajnokságba olyan, ma meghatározó londoni csapatok, mint a Chelsea vagy a Tottenham. A legtöbb európai bajnoksággal ellentétben itt egyetlen klubnak sem sikerült minden szezont az első osztályban eltöltenie. Ehhez legközelebb az Everton áll, amely mindössze négy szezont töltött alacsonyabb osztályokban. Az Evertonhoz kapcsolódik, a városi rivális Liverpoollal együtt, az a rekord is, miszerint csak a két liverpooli csapatnak nem kellett soha huszonöt évnél többet várnia egy bajnoki címre.

Az FA vezetői ekkor határozták el, hogy elindítják a harmadosztályt (Division Three), amelyet 1924-ben két csoportra: egy északira és egy délire osztottak föl, melyekben 20-20 gárda indulhatott. Harminc évet kellett várni arra, hogy a harmadosztályból ismét egy egységes liga legyen, s létrejöjjön a negyedik vonal (Division Four) is. 1921-ben a szövetség megtiltotta a csapatoknak, hogy pályáikon engedélyezzék női együttesek megjelenését, valamint a velük való megmérettetést, amely a női labdarúgás háttérbe szorulását eredményezte, holott akkor már 150 (!) női csapat működött a szigetországban. 1925-ben módosították a lesszabályt, a labda és a kapu között tartózkodó védők számát pedig háromról kettőre csökkentették a több gól érdekében.

A napjainkban a másodosztály alsóházában szerénykedő Huddersfield Town lett az első csapat, amely zsinórban háromszor tudta megnyerni az élvonalbeli bajnokságot 1923 és 1926 között. Miután az Arsenalnak 1931-ben meglett az első aranyérme, 1933 és 1935 között a második triplázó lett, 1938-ban pedig ötödjére is elhódította a bajnoki címet, vagyis nyolc év alatt ötször lett Anglia legjobbja. A bajnokság hét évig szünetelt, majd a folytatásban az addig sikertelen Portsmouth gyorsan megszerezte első kettő bajnoki címét (1949, 1950). A bajnokság valósággal megújult a háború után, ugyanis számos új együttes tudott fölérni a csúcsra. A Tottenham 1951-ben és 1961-ben, a Wolwerhampton Wanderers (az alapítók egyike) 1954-ben, 1958-ban és 1959-ben, a Chelsea 1955-ben, az Ipswich Town 1962-ben, a Leeds United pedig 1969-ben.

1951-től vezették be a fehér labdákkal történő focizást, míg az első villanyfényes mérkőzésre 1956-ban a Portsmouth és a Newcastle között került sor, ami utat nyitott az esti mérkőzések megrendezése előtt. 1965-ben vezették be a csere „intézményét”, igaz, akkoriban még csak egy cserelehetősége volt a csapatoknak mérkőzésenként. Az 1970-es években újabb csapatok iratkoztak föl az angol bajnokság akkor már több mint nyolcvan éve írodott dicsőségtablójára. A Derby County 1972-ben és 1975-ben, a Nottingham Forest pedig 1978-ban ünnepelhetett bajnoki címet. Mindkét klubot a Brian Clough-Peter Taylor edzőpáros vezette. Az 1976-os szezontól kezdve a csapatok rangsorolása - pontazonosság esetén - már nem a gólátlagon, hanem a gólkülönbségen alapult, így a támadóbb felfogású együttesek kerültek előnyösebb helyzetbe. 1981 óta jár három pont a győzelemért szintén azért, hogy jobban honorálják a több gólt szerző csapatokat.

Mélypont és újjászületés: A Premier League hajnala

Azután, hogy az 1970-es években és a következő évtized elején sikerek egész sorát aratták az angol klubok Európában, az 1980-as évek vége jelentette a mélypontot az angol labdarúgásban. A stadionok elavulttá váltak, miközben a szurkolók száma és fanatikussága is nagymértékben megnövekedett. A huliganizmus mindennapossá vált, az 1985-ös Juventus-Liverpool BEK-döntő során bekövetkezett nézőtéri tömegtragédia (Heysel-tragédia) 39 halálos áldozatot követelt, az angol klubokat öt évre eltiltották az európai klubversenyektől. A kontinensről száműzött angol klubfutball egyre inkább elmaradt a legszebb éveit élő olasz Serie A vagy a spanyol La Liga szakmai színvonalától, és érthető módon a piacképes játékosokat sem igazán vonzotta akkoriban az „elzárt” sziget.

Az 1989. április 15-én, a Liverpool-Nottingham Forest FA-kupa-elődöntőn bekövetkezett, 97 emberéletet követelő Hillsborough-katasztrófa tovább rombolta az angol labdarúgás nimbuszát. Az FA ezután kötelezte a csapatokat, hogy - kerül amibe kerül - a stadionjaikat kizárólag ülőhelyekkel lássák el. Mire a Premier League megszületett, a stadionokban már csak székeken lehetett ülni, azaz az állóhelyeket megszüntették. A veszteségek és a problémák szinte hajtották a futballköröket a megoldás felé: a Hillsborough szülte híres Taylor-jelentés a stadionok biztonságát volt hivatva javítani, előirányozva többek között az állóhelyek megszüntetését, a veszélyes vaskorlátok kiiktatását, az alkoholfogyasztás radikális szabályozását.

Közben zajlott egy kevéssé látható folyamat is a kulisszák mögött, a nyolcvanas évek közepétől a legbefolyásosabb angol klubok egyre erőteljesebben igyekeztek érvényesíteni akaratukat a televíziós jogdíjak elosztása terén. Az első fenyegetés nyomán 1986-ban kiharcolták az élvonalbeli egyesületek ötvenszázalékos részesedését a szponzori és televíziós bevételekből. Az elszakadási folyamat első nagy eseményeként a titokban szervezett vacsorát szokás emlegetni, amely során 1990-ben Greg Dyke, a London Weekend Television vezetője felvetette a Manchester United, a Liverpool, a Tottenham Hotspur, az Everton és az Arsenal képviselőjének, hogy nem kellene-e a nagyobb kluboknak nagyobb szeletet kapniuk a tévés tortából. A klubok emberei nem tiltakoztak az elképzelés ellen, ugyanakkor fontosnak tartották kipuhatolni a - Football League-gel akkoriban fagyos viszonyban lévő - Angol Labdarúgó-szövetség, az FA álláspontját. A szövetségben nem bánták, ha gyengülnek a liga pozíciói, az FA által jegyzett, 1991 júniusában kiadott Blueprint for the Future of Football (Tervezet a futball jövőjéről) című dokumentum támogatta a Premier League elképzelését.

Az alapító tagok aztán 1991 júliusában megállapodtak a vállalkozás elveiről, amelyek közül talán a legfontosabb a kereskedelmi és televíziós jogok önálló értékesítése, a gazdasági függetlenség a Football League-től és az FA-től. Az átalakulás mozgató figurája az említett Dyke volt, az általa képviselt ITV-t túllicitálta az élő meccsközvetítési jogokért öt évre 304 millió fontot kínáló, Rupert Murdoch médiamágnás által futtatott BskyB, a BBC pedig megszerezte az összefoglalók jogait az utóbb nagy sikerű Match of the Day programjához. Megszületett a Premier League, augusztusban elindult a bajnokság, amely már nem elsősorban sporteseményt kínált a futballkedvelőknek, sokkal inkább szórakoztatási terméket és médiaproduktumot a fogyasztóknak.

Az első évek és a „Nagy Négyes” korszaka

Az első PL-kiírás az 1992-1993-as szezon volt, amelyben 22 csapat indult. A Premier League résztvevőinek számát 1995-ben 20 csapatra csökkentették a FIFA által fölállított követelményekhez ragaszkodva. A nemzetközi szövetség 2006-ban azt szerette volna elérni, hogy a topligák létszáma 18 csapatra csökkenjen, de ezt a Premier League elutasította. A bajnokság neve 2007-ben megváltozott: kikerült belőle az FA-re való utalás, így már csak simán Premier League néven működik napjainkig.

A Premier League kezdetben igazi világsztárok nélküli csapatokkal alakult meg. A szurkolók azt látták, hogy kedvenc együtteseikben az angol, skót és walesi játékosok mellett többnyire svéd és dán légiósok szerepelnek - ők voltak azok, akik akkor hajlandóak voltak Angliába igazolni. Éppen ezért tekintette mindenki egyfajta csodabogárnak a francia Eric Cantonát, aki a Leeds United csapatába igazolt. Amikor Cantona 1,2 millió fontért aláírt a Manchester Unitedhez, az egész világ felhördült. Ezt akkor a szezon egyik nagy átigazolási szenzációjának tartották. Cantona volt az első igazi világsztárja az új bajnokságnak. Cantona érkezését követően a Manchester United már csak két meccset vesztett el és 26 év szünet után nyerte meg az aranyérmet.

A Premier League-t megalapítása óta hosszú időn keresztül négy csapat uralma jellemezte. A „Nagy Négyesbe” az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester United tartozott. Ez a négy klub nyerte 2011-ig az összes PL-szezont az 1994-1995-ös kiírás kivételével, amikor a Blackburn Rovers ért föl a csúcsra, többek között Shearerrel soraiban. Ebből a négy csapatból legalább három rendre a Bajnokok Ligája-indulást jelentő első négy hely valamelyikén végzett 1997 és 2011 között. 2005 és 2011 között a Chelsea (2005, 2006, 2010) és a Manchester United (2007, 2008, 2009, 2011) osztozott a bajnoki címeken.

A Blackburn Rovers meglepetés győzelme (1994-95)

Az 1994-95-ös bajnokság legnagyobb esélyese az Alex Ferguson vezette, zsinórban két bajnoki címnél járó Manchester United volt. A Blackburn Rovers bajnoki címét Jack Walker tulajdonos, Kenny Dalglish menedzser és Alan Shearer gólkirály fémjelezte. Jack Walker elhatározta, hogy tesz valamit lancashire-i szülővárosáért, Blackburnért. Előbb a lepusztult stadion egyik lelátóját újította fel, majd 1989-ben, amikor acélipari vállalatát 300 millió fontért eladta a British Steelnek, hozzáfogott a Blackburn Rovers-projektnek. A csapatot első lépésben felvitte az első osztályba.

Kenny Dalglish, akit a brit futball egyik legendájának tartanak, 102-szeres skót válogatott, játékosként hatszor, menedzserként háromszor lett bajnok a Liverpoollal. A csapatot 1991-ben hagyta ott, és már-már elfogadta a nagyra törő Marseille ajánlatát, amikor Jack Walker meggyőzte: a napfényes Dél-Franciaország helyett jöjjön az észak-angliai Blackburnbe, ahol nagy dolgok vannak készülőben. Alan Shearer a brit futball tehetséggyárából, a Southamptonból igazolt Blackburnbe egy évvel Dalglish után. A 3,3 millió fontos átigazolási díj akkor csúcsot jelentett. Fontos győzelme volt ez Dalglishnak a másik skót menedzser, a Shearert szintén megszerezni akaró Ferguson fölött. A csúcstámadás az 1993-94-es második hely után 1994 augusztusában indult. Dalglish ötmillió fontért megvette Shearer mellé Chris Suttont, ami remek döntésnek bizonyult. Ők lettek a The SAS, ketten együtt 49 bajnoki gólt termeltek.

A bajnokságra esélyes négy csapat közül a Tottenham, a Newcastle és a Manchester United is nyert. Hasított a Premier League, a nézettség tovább nőtt az előző évihez képest, egyre több stadion újult meg, mégis botrányok sorozata rázta meg az élcsapatokat, aminek legnagyobb haszonélvezője a Blackburn Rovers volt. A Manchester Unitedet Eric Cantona törte meg, amikor a Selhurst Parkban megrúgott egy szurkolót. Nyolc hónap eltiltást kapott. Minden jel arra mutatott, hogy 1912 és 1914 után harmadszor is bajnok lesz a Blackburn Rovers, mégpedig egy olyan korszakban, amikor úgy tűnt, hogy már csak a nagy futballvállalatoknak áll a zászló. Az utolsó fordulóban a Blackburn vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő West Ham United otthonában, miközben Londonban a Manchester United is vesztésre állt. Végül a West Ham 1-1-gyel lefújta a meccset a Manchester ellen, így a Blackburn Rovers megnyerte a bajnoki címet.

A „Nagy Hatostól” a globális uralomig

A 2010-es évek komoly változást hoztak a Premier League-ben. Az emirátusokbeli milliárdokkal kitömött Manchester City, valamint a Tottenham fölzárkózott a nagy négyeshez, így ma már sokan nagy hatosról beszélnek. Amíg a Spursnek nem sikerült bajnokságot nyernie az előző évtizedben, addig a City 2012-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben is a legjobbnak bizonyult. Kilóg az elmúlt évek közül a 2016-os, amikor csodák csodájára az addig kiscsapatnak számító, ám tragikus sorsú thai tulajdonosának köszönhetően megerősített Leicester City meg tudta nyerni a Premier League-t.

Manapság a Premier League a legnézettebb sportbajnokság a világon, 188 ország mintegy egymilliárd háztartásában követik, a hazai közvetítési jogokat a 2019 és 2022 közötti időszakra 4.56 milliárd fontért értékesítették. A globális vonzerő, a példaként emlegetett pénzügyi modell, a régóta dübörgő sikersztori némi ellentétet mutat a liga őstörténetével, amelyet ködös bizonytalanság, gyanús intrika és színfalak mögötti ármánykodás kísért.

Az öt európai topbajnokság bevételeit egyértelműen a Premier League vezeti, a 2010-es évektől lett igazán látványos az elszakadás és a bevételek folyamatos emelkedése. Ehhez az is kellet, hogy az idők során egyre több csapat kerüljön külföldi tulajdonba. Az első ilyen a Chelsea volt, amely 2003-ban került az orosz mágnás, Roman Abramovics tulajdonába, majd jött a Manchester United, amely két évvel később lett az amerikai Glazer családé. A Manchester City 2008-ban lépett be ebbe a körbe, az emirátusokbeli Mansour sejk lett a gazda.

A Premier League gazdasági ereje a Deloitte Money League alapján (2024-2025-ös jövedelmek)

Ahogy a táblázat is mutatja, amíg a többi nemzet egy-egy, oké, a spanyol két szupergazdag klubbal büszkélkedhet, az angoloknál van hat, a top 20-ban meg még további három, ami annyit tesz, hogy a PL-ben szereplő együttesek majd’ fele igencsak tehetős, ergo képes a legkiválóbb játékosok közül szemezgetni. És ha nálad játszanak a világ legnagyszerűbb futballistái, valószínűleg neked vannak a legjobb csapataid. A játékosminőségből, főként pedig a Premier League ilyesfajta kiegyensúlyozottságából következik, hogy rendkívül kiélezettek a mérkőzések, ami magától értetődően emeli a színvonalat. Miután pedig a PL-ben minden egyes hétvégén a legjobbadat kell nyújtanod ahhoz, hogy nyerj, hogy egyetlen meccset sem lazsálhatsz el és folyamatosan a legjobbadra kell törekedni, a nívó és a vég nélküli fejlődés garantált.

A Premier League legnagyobb bevétele ma már a tévés közvetítési jogok eladásából származik. Ez teszi lehetővé az irdatlan költekezést, ez az alapja mindennek. Az irdatlan pénzek miatt a PL kieső csapatai is nagyobb bevételt kaphatnak, mint mondjuk az olasz vagy spanyol bajnokság 4-6. helyezettjei. Nem beszélve arról, hogy nem véletlenül tartják a világ legfontosabb focimeccsének azt az osztályozót, amely arról dönt, hogy a másodosztály két közvetlen feljutója mögött melyik lesz a harmadik olyan csapat, amely beléphet az álmok kapuján.

Premier League és a Bajnokok Ligája

A lehetőségek tárháza szinte végtelen, de a pénz azért nem minden. Mert ha az lenne, akkor a Bajnokok Ligájában nem lenne más győztes, mint a Premier League valamelyik csapata. Ez azért közel sincs így, bár kétségtelenül voltak olyan évek, amikor a BL-ben óriási volt az angol dominancia. Meg azért most is egy PL-csapat, a Manchester City a címvédő ebben a sorozatban. Ugyanakkor a rengeteg külföldi sztár és ez a topbajnokság nem sokat segített az angol válogatott helyzetén, amely 1966 után soha nem nyert érmet a focivébéken és az Európa-bajnokságon is 2021-ig kellett várnia arra, hogy döntőt játszhasson. Paradox tehát a helyzet: hiába van a világ legjobb és legtöbb bevételt hozó focibajnoksága Angliában, ez nincs közvetlen hatással az angol nemzeti csapat teljesítményére.

Ha a Bajnokok Ligája alapszakaszának első nyolc helyezettjéből öt egyetlen országot képvisel, az azért elég erős dominancia. Az, hogy a ligaszakaszban ennyire erős egy nemzet, egyszersmind azt jelenti, a győztesnek is onnan kell kikerülnie? Ez mindig így lesz már, és hozzá kell szoknunk, hogy az angol klubok uralják a BL első néhány hónapját, vagy van esély a különbség eltüntetésére? Az erőfölény egyben azt is jelenti, hogy az angol csapatok játsszák a legjobb, leglátványosabb focit? Tényleg záporoznak a kérdések. Ami biztos: a BL idei kiírásának alapszakaszát hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az Arsenal, harmadik helyen zárt a Liverpool, negyediken a Tottenham, ötödik lett a Chelsea, nyolcadik a Manchester City.

A PL-klubok ténylegesen jobbak a többségnél, ennek pedig egyik oka a Premier League gazdasági fölénye. Az edzők minden egyes lehetőséget meg akarnak ragadni az előnyszerzésre, minduntalan igyekeznek valamiben a riválisok előtt járni - a rögzített játékhelyzet sokáig tipikusan ilyen kiaknázatlan területnek számított. Az úttörők (mint például az Arsenal) előnyt is kovácsoltak abból, hogy hamar felfedezték a jelentőségét, mások egyelőre csak próbálják követni a trendcsinálókat. A status quo tehát az, hogy az angol klubok dominálnak, és amíg ők könyvelhetik el a legnagyobb tévés jogdíjakat, amíg a legfélelmetesebb futballisták jellemzően a szigetország felé tartanak, amíg a Premier League foglalkoztatja a legkiválóbb edzőket, ez aligha fog változni.

Rekordok és magyar játékosok a Premier League-ben

A Premier League 30 éve alatt 11 656 meccset játszottak, ezeken 31 016 gól született. Ezeket a találatokat 2528 játékos szerezte. A legeredményesebb közülük a korábbi Blackburn Rovers és Newcastle United csatár, Alan Shearer 260 góllal. 14 szezonja alatt tízszer végzett a legjobb góllövők közt, és háromszor lett a szezon gólkirálya, egyszer pedig Thierry Henry-val együtt szerezte meg ezt a címet. Az 1992-93-as, első Premier League szezon óta 14 különböző játékos kapta meg a szezon góllövője címet, illetve osztotta meg egy másik játékossal. Thierry Henry - ugyanúgy, mint Alan Shearer - három egymást követő szezonban is elnyerte ezt a címet, míg Michael Owen és Jimmy Floyd Hasselbaink kétszer-kétszer. Andrew Cole és Alan Shearer a rekordtartó 34-34 szezonbeli góllal. Cole az 1993-94-es szezonban, Shearer pedig az 1994-95-ös szezonban szerezte rekordmennyiségű góljait; mindkét idényben még a 42 mérkőzéses rendszer volt érvényben.

A Manchester United lett az első klub, akik 1000 gólt lőttek a bajnokságban, miután Cristiano Ronaldo gólt szerzett a Middlesbrough ellen a 2005-06-os szezonban. Az Arsenal a másik csapat, akik elérték az 1000 gólos határt. A PL-ben eddig 4534 játékos szerepelt, összesen 120 különböző nemzetiség labdarúgója mutathatta meg magát. Több játékos (3217) kapott sárga vagy piros lapot, mint ahány gólt szerzett. Eddig összesen 35 312 sárga és 1701 piros lapot osztottak ki.

Magyarok a Premier League-ben

• Kozma István: Őt Kozma Istvánnak hívták, aki a Premier League születésénél éppen a Liverpool játékosa volt, de igazán sok sót nem evett meg az Anfielden.
• Gera Zoltán: Szoboszlai Dominik érkezése előtt a magyarok közül Gera Zoltán volt a legsikeresebb a PL-ben: a 2004-05-ös szezonban a liga álomcsapatába is bekerült, majd 2010-ben a Fulham együttesével Európa-liga döntőt játszhatott. Az újonc csapat első évében a bennmaradás kiharcolása volt a cél az első osztályban, de ez csak az utolsó fordulóban sikerült kiharcolni. Gera Zoltánnak nagy szerepe volt ebben. A csapat a következő évben viszont kiesett a másodosztályba. 2008-ig játszott itt, ezt követően a Fulham csapatához szerződött 3 évre. Itt is számára jól ment a játék, de a sérülések itt sem kerülték el. 2011-ig játszott itt, ezt követően visszatér a West Bromwich Albion csapatához.
• Bogdán Ádám: A Magyar labdarúgó-válogatott első számú hálóőre. Jelenleg a Bolton Wanderers FC kapuját őrzi, amely éppen az angol 2.ik vonalban szerepel. Utánpótlás éveit a Vasas SC-ben töltötte.
• Szoboszlai Dominik: Idén nyáron 70 millió euróért írt alá a Liverpoolhoz.

tags: #premier #league #bajnokok #ligaja #soccer

Népszerű bejegyzések:

• MesterMC: Magyarország legnagyobb Minecraft szervere
• Női kosárlabda tehetség: Gyöngyösi Janka
• a Nyékládháza-Bogács mérkőzés kontextusa
• A Beroe és CSKA 1948 rivalizálása
• Nemzeti stadionunk, a Puskás Aréna