Janus Pannonius, a humanizmus és a Római Limes öröksége Pannóniában

Mészöly Miklós az Én Pannóniám előszavában a táj, lélek, gondolkozásmód, érzelemhullámzás, érzékenység és érzékeny barbárság sajátos ötvözetéről ír. Az antológia egyben hommage Mészöly részéről az iránt a mértékadó szellemi tér iránt, amivé a táj kései lakói számára az egykori római provincia és kultúrája vált. Ez a tekintet a reneszánsz humanistái között született a kora újkor hajnalán, hogy aztán kísérőnk maradjon egészen napjainkig.

Janus Pannonius: Az identitás és a barbárság kérdése

Janus Pannonius (1434-1472) választott nevével fejezte ki legnyilvánvalóbban elköteleződését Pannonia mellett. Ez a választott név önmagában is óriási poétikai bravúr, méltó a beszédes tömörségre törekvő epigrammaköltő tollára, hiszen tartalmazza Janus teljes hitvallását és ars poeticáját. Az érzékeny csodagyermek korán szembesült olyan súlyos kérdésekkel, mint az identitás.

Tizenhárom éves volt, amikor zseniális nagybátyja, Zrednai János - Antonio Bonfinitől kapott téves nevén Vitéz - az akkori Európa legmodernebb iskolájába, Guarino Veronese ferrarai magántanodájába küldte. A tudós főpap és államférfi ezzel egy kicsit saját álmait valósította meg. Zrednai ugyanis a humanizmus apostalaként nem csupán felismerte az Itália felől érkező új szellemi áramlat jelentőségét, hanem élete vezérelvévé tette, sőt, minden pénzét, befolyását, szervező tehetségét latba vetve próbálta meghonosítani e modern műveltség vívmányait Magyarországon.

A „barbár” címke és Janus reakciója

Az ifjú Janus Ferrarában hamar kitűnt rendkívüli tehetségével, és ez természetesen kiválthatta iskolatársai féltékenységét és irigységét. Mindent megtettek, hogy valamiképpen fogást találjanak rajta. Gyenge pontja éppen a származása volt, hiszen Itáliából, különösen az antikvitás mámorában élő kora reneszánsz Itáliából tekintve a Magyar Királyság a barbár északon terült el. A mesés hyperboreusok éltek itt, akiknél Apollón isten a teleket szokta tölteni. A „barbár” szó, βάρβαρος, a görögök leleménye volt, ők hívták így azokat a népeket - utánozva az érthetetlen beszéd hangzását -, akik nem beszélték az ő nyelvület, kifejezve ezzel egyfajta kulturális fölényt is. A szó minősítő erejét az európai utókor egyhangúlag átvette. Az iskolatársak közül Janust jópáran barbárnak csúfolták, akinek balszerencséjére még édesanyját is Barbarának hívták. A támadások jellegére és mértékére a sértésekre visszavágó éles epigrammákból következtethetünk: at non ursa tibi, sed lupa, Grylle, dedit. (Epigr. Gryllus, nem medve volt az anyád, de szuka.)

A szüntelen védekezés mindenképpen önreflexióra késztethette az északról érkezett fiatalembert. Azt, hogy a származás kérdése valóban számított, s nem csak a gyermekek körében, tükrözi, hogy egy alkalommal Janus szeretett tanára, Guarino is így írt róla: gente Pannonicum, Italicum moribus. Azaz származására nézve pannoniai, viselkedésében itáliai. A mores tág jelentésmezőt fedő szó a latinban. Jelenthet erkölcsöket, szokást, jellemet, viselkedést, és mindezt együtt. Esetünkben éppen ez utóbbiról lehet szó, Guarino Janus teljes személyiségét, egész habitusát jellemzi, s így, egészében látja őt itáliainak. Fontos körülmény az is, hogy Guarino egy ajánlólevélben vetette ezt papírra, a tudós velencei patrícius, Francesco Barbaro figyelmébe ajánlotta a tehetséges ifjú költőt. Úgy tűnik, hogy a nyílt társadalmi érintkezés íratlan szabályai is megkövetelték a származásról hírt adó információt. Árulkodó, hogy Guarino a Pannonicus, azaz pannóniai jelzőt használja. Ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy maga is a humanisták kategóriáiban gondolkodik, akik számára a pannóniai korántsem hangzott rosszul. Az egyik legnagyobb közülük, Lorenzo Valla, aki a klasszikus, a középkorban rárakódott rétegektől megtisztított latin nyelv feltámasztásáért hirdetett harcot, úgy vélte, hogy azok az európai országok, ahova a latin nyelv kultúrát terjesztő hatása eljutott, nem lehetnek barbárok. Természetesen ez alapvetően az egykori Római Birodalom területét jelentette, s ebbe Pannonia is beletartozott.

Valla így ír nagy műve, a megtisztított latin kézikönyvének szánt Elegantiae előszavában: „A miénk Itália, a miénk Gallia, a miénk Hispania, Germania, Pannonia, Dalmatia, Illyricum és sok más náció. Ahol ugyanis jelen van a Római Birodalom, ott mindenütt a római nyelv uralkodik.” Igen, Valla jelen időben fogalmaz: ahol jelen van a Római Birodalom. De térjünk vissza újra Guarino Janusról adott jellemzésének második eleméhez: viselkedés- és gondolkodásmódjában itáliai. Ez a tömör összegzés a humanista Francesco Barbaro számára nem csak azt jelentette, hogy a figyelmébe ajánlott ifjú képes a helyi kultúra szabályai szerint mozogni, hanem azt is, hogy „közénk való”, tagja a humanisták akkor még nem annyira kiterjedt családjának, ő is az új műveltség beavatottja.

A nagy Guarino legkisebb fia, Battista, aki Janus iskolatársa és közeli barátja volt, és aki később átvette apjától a ferrarai iskola vezetését, az egykori iskolai támadások alaphelyzetére építve védte meg sok-sok évvel később barátját, vagy, ha úgy tetszik, ebből az alaphelyzetből kiindulva alkotott Janus-laudációt. Egyik levelében ugyanis arról ír, hogy egy bizonyos Petrus - aki kitalált személy is lehet - pusztán származása miatt barbárnak nevezte az általa nem is ismert költőt. Battista ezt használja ki, és mutatja be részletesen portréját, megalkotva ezzel a Janus-kutatás egyik legfontosabb forrását. Így látták Janust Itáliából szemlélve.

Janus saját identitása és a Hungarus fogalom

De hogyan tekinthetett ő saját magára? A Hungarus fogalomról gyakran szó esik régi művelődéstörténetünk kontextusában. A Magyar Királyság alattvalói önmagukat Hungarusként nevezték meg azokban az esetekben, amikor származásuk felől kérdezték őket. Ugyanis elsősorban nem a vérségi származás határozta meg az identitást, hanem a politikai alakulathoz való tartozás. Janus sem vér szerint volt „magyar”, egy szlavóniai kisnemesi családból származott, amely az ő születésének idejére azonban már rég elmagyarosodott. A család ugyanis generációk óta aktív szerepet vállalt a vármegye jogi adminisztrációjában, amely tevékenység során nemcsak a latin, hanem a magyar nyelvet is használták. Azt se felejtsük el, hogy az indulás idejére nagybátyja már „telebeszélhette a fejét” a humanisták vezérelveivel, s Itália földjére lépve lelkének terein már a Római Birodalomban járhatott. Jócskán érzékenyítve lehetett tehát.

Mindennek fényében nagyon érzékenyen érinthette Janust, hogy barbárnak csúfolták, s valószínűleg arra ösztökélte, hogy mindenáron bizonyítsa az ellenkezőjét. Talán nem utolsó sorban ennek a bizonyításvágynak köszönhetjük azt a nagy költőt, akivé vált, s akiről egyik jeles 16. századi kiadója, a német Beatus Rhenanus így írt: „én legalább olyan szívesen olvasom Erasmust és Janust […], mint Vergiliust és Cicerót.” Választott nevének második elemével a költő tehát mindenekelőtt szellemi hovatartozását fejezte ki, s egyben földrajzi származására is utalt, nem rejtve el, nem tagadva meg azt. Nevének első tagja pedig, amelyet a kétarcú Janus istentől, a kezdet és a vég őrzőjétől kölcsönzött, aki a régire és az újra egyaránt tekint, tovább árnyalja e szellemi identitást. A név, így együtt immár teljes ars poetica, költőnk az a művelt pannóniai, aki a régiből újat teremt. Nem más ez, mint a humanista költészet legalapvetőbb elve és eszméje, olyan esztétikai vezérelv, egyben célkitűzés, amelyet csak kevesek tudtak maradéktalanul megvalósítani, és tudták újjá formálni poézisük alkímiájával a régit. Hazatérve Pannoniába személyiségét, tehetségét, ezt az új költészetet hazája szolgálatába állította: nobilis ingenio, patria, facta meo. (Epigr. kit híressé tett váteszi géniuszom.), duxit laurigeras ex Helicone deas. (Eleg. jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.)

Költői mivolt és a Pannoniai valóság

Janus epigrammáiban Martialisszá, helyenként Catullusszá válik, máshol Vergilius vagy éppen Ovidius lép elénk. Költői mivolta vált igazi identitásává, személyiségének egzisztenciális centrumává. Bár vágyott mindarra, amit az értő hallgatóságtól kaphatott, végső soron mindegy volt neki, hogy van-e közönsége, hallja-e valaki. Egyik nehézkes és bosszantó klerikus beosztottja, Vitus érzékeny pontjára tapintott, felvetve, minek ír, ha nincs közönsége. Janus így vágott vissza: „a Múzsáknak és magamnak dalolok. (… Musis et mihi, Vite, cano. Epigr. 391)” Azt akarta, hogy halála után lelkének ez a minősége, költői mivolta legyen az, ami nem enyészik el: a platonizmus gondolatvilágán belül, a lélekvándorlás jegyében lelke költözzék méhbe vagy hattyúba - írja Saját lelkéhez című elégiájában.

Nagyon nehéz volt visszatérnie abba a Pannoniába, ahol a Vitus által vázolt állapotok fogadták. Hiányzott a termékenyítően pezsgő városi élet, amelyből epigrammái táplálkoztak, az értő közönség, s mindehhez társult az egyre nehezebbé váló politikai szerep kancelláriai és háborús szolgálatai közben: huc Cicero veniat, mutus erit Cicero. (Epigr. vagy Cicerót; itt elnémul Cicero.) A valódi Pannóniában nem igazán vannak itáliai értelemben vett városok. Egyetlen magyar város jelenik meg kulturális térként környezetében, Várad. Sugárzóan szép költeménye, a Búcsú Váradtól Jankovits László értelmezése szerint annak a negatív képnek a pozitív „visszája” is lehet, amelyet a művelt Mediterraneum évezredek óta északnak tulajdonított. A vers lüktető, buzdító refrénjét - Fel hát, az útra, társaim siessünk! Költői ereje azonban, még ha keveset is ír, nem fogyatkozik, sőt. Már itthon születnek csodálatos elégiái, amelyekben az érett költő szólal meg, aki az antikok költészetével és eszköztárával dolgozik, mégis önálló költészetet teremt, saját hangján alkot: odisti iam post Demophoonta moras? (Epigr. minden várakozást Demophoonod után?). Pannonia Janus szemében tehát kettős: az antikvitás műveltségével átitatott szellemi tér, a dicsőséges, ahol már otthonra leltek neki köszönhetően a Múzsák, egyben pedig negatív háttérként pozícionálódó valóság, melynek ellenére születtek meg sikerei.

A Római Limes (Ripa Pannonica) mint világörökség

A Római Birodalom határ- és védőszakasza - a limes - az i.sz.1-5. század között a barbár támadások ellen épült. A több ezer kilométer hosszú, három kontinensre kiterjedő, egyetlen nagy egységet képező határvédelmi rendszer az egyik legjelentősebb építészeti, kulturális örökségünk. Az egykori Pannonia védelmét a Duna (Ripa Pannonica) adta, amely az egyik legjobban feltárt és dokumentált része az egykor volt birodalom határának. Jelenleg az UNESCO világörökségi listájára a Frontiers of the Roman Empire projekt keretében a Hadrianus- és Antoninus-fal, a felső- és alsó-germániai és raetiai, az alsó-rajnai szakasz, a dunai limes nyugati szegmense, valamint a dáciai limes kerültek.

A Limes kutatása és Dr. Visy Zsolt szerepe

Ennek a történetét követjük nyomon. Ennek az egyik meghatározó kutatóját, Dr. Visy Zsolt régészprofesszort kérdeztük, aki a „dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín világörökség jegyzékébe történő jelölésével és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos volt 2016-2019 között. Mint mondja, „a magyarországi limes nagy hagyományokra tekint vissza”, római koros régészként már egyetemi tanulmányai alatt katonai, hadászati szempontból koncentrált a hazai limesszakaszra. Első ásatását az egykori Intercisa (Dunaújváros) területén vezette. Kezdetekben - mint mondja - „erre alig volt lehetőség, egy lyukkarton-kódos módszert alakítottam ki a limes- topográfia összeállítására”. Ebből nőtt ki kezdeményezésére a Corpus limitum imperii Romani, egy nemzetközi akadémiai tudományos program (az Union Académique Internationale 80. kutatási programja), amelynek az a célja, hogy az egész Római Birodalom limesanyagát egyetlen adatrendszerben dolgozzák fel. Ezzel párhuzamosan kezdte el a légi-régészeti kutatást a hetvenes évek közepén. Később hatalmas anyagot gyűjtött össze a már meglévő régi felvételekből. E tekintetben óriási előrelépést jelentett, amikor a vezetésével létrejött a Pécsi Légirégészeti Téka (1993), amely légi felvételekkel pontosította az addigi limeskutatást. „A fotók segítségével szinte a teljes Duna-menti limesvonalat, annak pontos nyomvonalát sikerült meghatározni” - mondja.

A Limes világörökségi jelölésének története és kihívásai

De nézzük az előzményeket! A hetvenes években a Nílus vízlépcsőjének a megépítése során nagy lelőhelyek (pl. Ezek a problémák késztették arra az UNESCO-t, hogy létrehozzák a Világörökségi Programot 1972-ben, így került fel szinte elsők között a listára a Hadrianus-fal, amely több mint húsz évig egyedüli limesemlék volt. „A kilencvenes évek legvégén elindult egy mozgalom, amely már velem függött össze. Így a műemlékvédelem is a felügyeletem alá tartozott” - mondja. Ekkor már komolyan foglalkoztatta, hogy a magyarországi limes-szakaszt is világörökséggé nyilvánítsák. Ezzel egyidőben Magyarország a Világörökségi Bizottság tagja lett (1998-2000). „Delegáció-vezetőként »a nemzetközi porondon« is megjelentem” - mondja Visy. E minőségében javasolta, hogy a római limes egyetlen világörökségi helyszín legyen. „Egy limes-világörökségi nevezési anyag a szlovákokkal együtt már 2011-ben elkészült. 2012-ben az ICOMOS javaslatára „megváltoztak a játékszabályok”, az addigi országhatárok helyett provinciai-határokat, szerves földrajzi egységek együttes jelentkezését írták elő. Erre született a terv, hogy a limes négy országa, a szlovákok, osztrákok, németek és magyarok együttesen nyújtsák be a pályázatot saját dunai limes-szakaszukra. „Igen ám, de az ICOMOS ragaszkodott volna ahhoz, hogy a teljes dunai szakasz - nyolc ország - együtt dolgozza ki a nevezését. A gondot az jelentette, hogy a déli szakasz országai még el sem kezdték a munkát” - emlékszik vissza Visy Zsolt. Politikai visszhangja is lett az ügynek, a déli országok „azzal vádoltak meg bennünket, hogy bele akarjuk taposni őket ismét a Balkánba” - mondja. Végül 2017 januárjában az a megállapodás született, hogy a nyolc ország egy helyszínként, de két lépcsőben kéri a felvételét az örökségvédelmi listára. A Dunai limes nyugati szegmensére vonatkozó nevezést végül 2018-ban nyújtotta be a magyar állam négy ország nevében.

A dunai limes világörökségi jelölésének kronológiája

„A világörökségi nevezésnek nem gátja, ha egy objektum nem látszik a felszínen, de tudományosan igazoltnak kell lennie” - emeli ki Visy Zsolt. Így azután a benyújtott dokumentáció számos olyan helyszínt tartalmazott, amely ásatással, légifelvétellel vagy más módon igazolt, de nem látszik. Így jött a képbe a később annyi problémát jelentő aquincumi helytartói palota, mert a magyar kormány néhány hónappal a döntés előtt váratlanul törölte azt a nevezési listából. Óriási sajtóvisszhangot kapott, hogy az Orbán Viktor által aláírt rendelet (1288/2019. (V. 17.) Korm. határozat) minden indoklás nélkül vette ki Aquincum egyik legfontosabb helyszínét.

tags: #rackevei #roplabda #gyakori #kerdesek

Népszerű bejegyzések:

• Gerard Piqué politikai nézetei
• kézilabda rivalizálás története
• A La Lakers Kid Ink Pull Up és az Anubis szerepe
• Magyar női jégkorong-válogatott A csoportos szereplése
• A kézszabály körüli dilemmák a fociban