Rácz Mariann: A Döntések és Sorsfordító Pillanatok Kapusa

Nagy Lászlónak, a magyar kézilabdacsillagnak a szövetség e hó végéig adott határidőt, hogy eldöntse: a magyar vagy a spanyol válogatottban kíván-e ezután szerepelni. Rácz Marianne két évtizeddel ezelőtt élte át ezt a dilemmát. A Hypo hajdani osztrák válogatottjánál kevesen tudhatják jobban, mi mindent kell most a Barcelona átlövőjének mérlegre tennie.

A Sport Szeretete és a Korai Inspiráció

Rácz Marianne számára a sport iránti elkötelezettség már fiatalon megmutatkozott, noha a kézilabdával viszonylag későn találkozott. Balczó András '72-es olimpiai győzelmétől indult az ő története. Balczó András szintén nyíregyházi volt, és az olimpia után tartott egy élménybeszámolót. Ahogy a sportról, a nyerésről, az áldozatokról beszélt, ahogy fölkészült arra, hogy olimpiai bajnok legyen - ez egy meghatározó élmény volt Rácz Marianne számára. Amikor elkezdett kézilabdázni, ez motiválta: részt venni egy olimpián.

A sport addig is része volt az életének, hiszen édesapja NB I/B-s futballkapus, édesanyja kézilabdakapus volt, a hétvégéken egy kapu mögött állt, és szedte össze a labdákat.

Nagyon későn, 14 évesen kezdett kézilabdázni. Amikor az unokanővére felvételizett a főiskolára, és kézilabdából is kellett gyakorolnia, beállt a kapuba. Ez egy pénteki napon volt, vasárnap már az NB II-ben védett. Meglátta valaki azok közül, akik edzésre jöttek.

Budapestre, a Fővárosba

A következő két évben különböző hazai és külföldi ifjúsági versenyeken játszott, majd az egyik nyíregyházi verseny után rengeteg klub megkereste, így a Csepel is. Hajnal József és Hikádé István lejött hozzájuk, és megbeszélték a szüleivel, hogy a budapesti Kaffka Margit Gimnázium tanulója lesz, és a Csepelben fog védeni.

Fiatalon, egyedül, vidékről a fővárosba kerülni, a felnőttek között védeni - ez nem volt egyszerű. A gimnázium a nyíregyházi épületükhöz képest akkora volt, hogy föl kellett írnia, melyik osztályba jár, mert az első héten folyton eltévedt. De mindenekelőtt a szüleinek lehetett nehéz meghozni ezt a döntést, hogy nem egészen 16 évesen elengedik Budapestre. Esténként a csepeli postán ült, és várta, mikor kapcsolják r-beszélgetésre a szüleit. De nagyon jó osztályba és nagyon jó közösségbe került. Valahogy mindig megtalálta azokat az embereket, akik pedagógiailag és emberileg is sokat jelentettek. Vagy ők találták meg őt.

Vasas és a Magyar Válogatott

A Csepel után a komoly Vasas csapatához igazolt. Csík János volt az edző, másodszori hívó szóra ment. Ellenfélként már volt respektje, de egy kőkemény hierarchiába került, és hamar befogadták ugyan, de a többi fiatallal azért már nagyon várták a következő titánokat, hogy ők vigyék a labdákat, a zsámolyokat, és ők szedjék össze a pályán maradt bábukat. Olyan idolok játszottak ott, mint Gódorné, Sterbinszky, Csíkné vagy Angyal Éva. Szeretett volna a válogatottban is közéjük kerülni, vágyott az olimpiára, az éremre - ezek hajtották.

Az egyik legfontosabb mondatot pedig 'riné Győrvári Györgyitől kapta, akivel két évet a Vasasban is és a válogatottban is együtt tudtak védeni. Mielőtt kikerültek volna a férjével Németországba, aki szintén nagyon jó kézilabdás volt, tartottak egy búcsúvacsorát, amin azt mondta neki Györesz, aki másodosztályba ment ki, hogy nagyon jó, hogy egy új környezetbe mennek, csak az a kár, hogy ő már sose fogja megtudni, milyen kapus lehetett volna igazán. Ott este megfogalmazódott benne: ő nem fogja úgy abbahagyni a pályafutását, hogy ne tudja, hogy mindent beletett, és mindent kihozott belőle.

Klubkarrier és Eredmények

Rácz Mariann pályafutása során számos jelentős sikert ért el, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Az alábbi táblázat összefoglalja legfontosabb klubjait és eredményeit:

Rácz Mariann (Nyíregyháza, 1959. december 17.) 1979 és 1985 között hatszor nyerték meg a magyar bajnokságot (1983-ban tudta őket egyedül leszorítani a trónról a Budapesti Spartacus). A csapattal 1982-ben Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert, a Radnički Belgrad csapatát verve a döntőben összesítésben 7 góllal (19-22; 29-19).

Az 1984-es Olimpiai Törés és a Rendszerváltás Hatása

1984 óriási törést jelentett mindenkinek, aki a Los Angeles-i olimpiára készült. Sokan sok mindent alárendeltek ennek, tudott olyan sportolónőről, aki visszavonhatatlan döntést hozott emiatt. Más, ahogy például ő is, halasztott egy évet az egyetemen. Van, aki külföldi szerződést utasított vissza emiatt. Aztán meghozták ezt a politikai döntést, hogy nem megyünk, és evvel a kézilabda egy kvalifikációs rendszerbe sorolta vissza magát, C és B világbajnokságokkal. Egy helyben topogott a magyar kézilabda, olimpiai részvétel nélkül.

A magyar csapatnak az 1984-es Los Angeles-i olimpiára politikai döntésként nem utazhatott ki. Ez sok játékosnak törést jelentett a karrierjében. Ezt a döntést kompenzálva megengedték, hogy a magyar játékosok külföldre igazoljanak 28 éves koruk után, így viszont az NB I is meggyengült. A Vasas sem ért már el nagy sikereket (1987: 4. hely, 1988: 7. hely, 1989: 8. hely). Ráadásul közben a magyar mezőny fölhígult, mert az idősebb játékosoknak megadták azt a lehetőséget - az olimpiai távolmaradás kompenzációjaként -, hogy külföldre szerződjenek, a Vasas is elvesztette a hegemóniáját, és a 3-4. helyektől elég rosszul érezte magát.

Aztán jött a rendszerváltás, és az egyesületek biztonsága, a stabil kereset meg a prémiumok veszélybe kerültek. Ebben a közegben találta meg a Hypo.

A Los Angeles-i Döntés Érzelmi Hatásai

Pontosan 25 éve, május 16-án jelentették be, hogy nem vesznek részt a Los Angeles-i olimpián. Lent voltak Tatán, sok más sportolóval, és naponta jöttek a hírek, hogy ez az ország lép vissza, most az, de őket nyugtatgatták, hogy ők nem, csak eddzél, csináld tovább. Akkor kezdték magukat rosszul érezni, amikor mondták, hogy lesz egy csapatgyűlés. Amikor meglátták a vezetőik arcát, már egyértelmű volt. Volt, aki tombolt, benne üresség, csalódottság volt, és ez az "élmény" elég nagy részben közrejátszott abban a döntésében, hogy végül is a '92-es barcelonai olimpián az osztrák válogatott színeiben vegyen részt. Hiszen ő az olimpiai részvétel miatt kezdte el az egész pályafutását. Los Angelesből egyetlen percet sem nézett. Amikor elkezdődött a megnyitó, sírógörcsöt kapott. Elvettek valamit az életükből.

Az Új Kezdet Ausztriában: Hypo NÖ

A Hypo megújulást hozott. Itthon már kiégett sportoló volt. Csinálta, mert szerette, de a hite, a kedve, a lelkesedése és olykor a teljesítménye elmaradt attól, amit elvárt magától. Ha akkor nem megy a Hypóhoz, valószínűleg a civil életet és az amatőr státuszt választja.

Ekkor kereste meg, 1988-ban a 28 éves Mariannt a Csík János vezette Hypo NÖ csapata. Csík János volt a bécsiek edzője, ő keresett meg azzal, hogy az előző évben is BL-döntőt játszottak a Szpartak Kijevvel, de nem tudtak győzni, és ő úgy gondolja, vele kellene erősíteni. Először nem akarta elengedni a Vasas, de Gunnar Prokop személyesen is eljött. Gyakorlatilag a feje fölött egyeztek meg, ő lent ült a büfében, és várta a tárgyalás végét, aztán lejöttek, és mondták, hogy három évre a Hypo játékosa. Elsírtam magát, hogy ki akart itt három évre kimenni? Aztán lett belőle hét-nyolc.

Megújult fizikailag, szellemileg és mentálisan is, Európa- és világválogatott lett, BL-győzelmek fő részese. Élvezte az egészet! Azt is, hogy nem kellett kicentiznie a pénzét, tudott segíteni a családját. Vagy hogy rögtön kapott autót, ami ma már teljesen normális, és a svéd, norvég, német és osztrák csapattársainak is az volt: elképedve hallgatták, ahogy '89-ben azt magyarázta, hogy nálunk hiába van valakinek pénze, akkor sem tud rögtön autót venni, mert jegyre adják, és csak háromféle típus létezik. Olyan szabadságérzete volt ott, ami addig soha.

Gunnar Prokop Személyisége és Hatása

Gunnar Prokoptól is nagyon sokat tanult. Mindig azokat az impulzusokat, megoldásokat keresi, amikkel föl tudja rázni a csapatát, új erőt tud belevinni. Beutazták a világot, rengeteg kulturális élményt kaptak, az edzőtáborok monotóniáját pedig azzal oldotta föl, hogy festeni vagy agyagozni tanultak, és a tárgyaikat jótékonysági licitálásokra adták.

Rácz Mariann tudja, sokszor elragadtatja magát a pálya szélén, és edzőnek lenni nem jó nála, de a pályán kívül egy segítőkész, nagyszerű ember. Példaként említi Jasna Merdant, aki akkoriban a világ egyik legjobb játékosa volt, senkinek sem mondta el, hogy a jugoszláv háborúban mi történt a családjával. Annyit tudtak, hogy Mostarban, a híd mellett volt egy panziójuk pizzériával, amibe az összes Hypóban keresett pénzét invesztálta, és amit úgy, ahogy volt, lebombáztak. Szüleit, testvéreit lágerekbe vitték, édesanyja meg is halt, a többiek pedig voltak valahol. Ez valahogy Gunnar fülébe jutott, mire az osztrák vöröskereszttel megkerestette és kihozatta őket. Akkoriban az osztrák kormány ezeknek a menekülteknek letelepedési segélyt adott, nagyon komoly összeget fejenként. Jasna és a családja a Hypo-csarnokkal szemben nyitott egy pizzériát, ami a mai napig működik. Ez is a Gunnar Prokop.

A Nehéz Döntés: Osztrák Válogatott Színeiben

Az első évben, amikor megverték a Kijevet, fordult meg először a fejében, hogy osztrák állampolgár is lehet. Az egy sporttörténelmi tett volt, akkor már 10 éve nem kaptak ki otthon, pedig sorozatban nagy meccseik voltak. Tényleg nagyon jól védett. Azzal kezdték, hogy fölemelték a pénzét, ami addig se volt rossz, de Gunnar azt mondta, megemeli, mert neki annyira tetszett ez a teljesítmény. Többről akkor nyilván taktikai okokból nem szólt. Aztán a nyári edzőtábor alatt kezdte el mondani neki is és Gódornénak is, hogy velük kellene megerősíteni az osztrák válogatottat.

Akkoriban azok a külföldi játékosok, akik hosszabb időt eltöltöttek a Hypónál, vagy elmentek, vagy osztrák válogatottak is lettek. Tehát monopolhelyzetben volt akkor a Hypo, mert két csapatnak a lehetősége, büdzséje tartotta el, a Hypo meg a válogatott gyakorlatilag megegyezett. Ez ma már nincs így.

A Döntés Születése

A magyar válogatott csapatkapitányaként nehéz döntést kellett hoznia. Vacillált, hiszen a magyar válogatott csapatkapitánya és megbecsült, köztiszteletben álló sportoló volt Magyarországon, tehát volt egy olyan imázsa, amibe ez nem nagyon fért bele, főleg nem a rendszerváltás környékén. Végül egy B vb előtt dőlt el. Ahogy közeledett a vb, úgy lettek egyre kevesebben. Mindenkinek megvolt rá a maga oka, de nem volt jó érzés, valami nem stimmelt.

György Annával mentek le a tatai edzőtáborba, ahol ők is azt mondták, nem tudnak részt venni ezen a vb-n. Onnan lehetett volna följutni az A-csoportba, de a csapat végül kiesett a C-be. Ez eldöntötte a sorsát, hiszen azt jelentette, hogy a következő, '92-es olimpián a magyar válogatottal már nem tud ott lenni. Hallgatta a rádióközvetítést, és sírt. De hoznia kellett egy racionális döntést.

Talán még ma is megvan otthon az az A/4-es papír, amin húzott egy vonalat, egyik oldalon a racionális cél, hogy szeretne ott lenni egy olimpián, a másik oldalon meg az, hogy magyar, a magyar válogatottban véd, de jön a 125. kvalifikációs verseny, amiben nincs benne az olimpia. A '96-os pedig már nem fért volna bele a biológiai korába. Vagy feladja a célját, vagy feladja a magyar válogatottságát. Ezek voltak a mérlegen.

Szülei azt mondták, akárhogy dönt, ők őt nagyon szeretik. És tudják, hogy nagyon csúnyákat is mondanak majd rá, hiszen Mariannál ezt már átélték addigra. A legszűkebb baráti körében volt, aki azt mondta, sose lépné ezt meg. Csapattársai nyilván nem örültek, és nem mondtak szépeket róla, amit szintén ért. Tisztában volt vele, hogy otthagyott egy csapatot. De ott volt a papír, rajta a célja, és úgy érezte, szeretne most a saját maga javára dönteni.

Az 1989-es dániai B-világbajnokságon való gyenge szerepléssel (13. hely és kiesés, köszönhetően a sok válogatottságról való lemondásnak is) nem szereztek jogot az 1990-es A-világbajnoki részvételre sem, így a magyar válogatott az 1992-es barcelonai nyári játékokról lemaradt. Rácz Mariann úgy döntött - mérlegelve az ellene és a mellette szóló érveket - , hogy elfogadja az osztrák meghívót és ezzel az osztrák válogatottságot is. 1990-ben negyedik helyezést ért el az osztrák nemzeti együttessel. Hungarian-born Marianna Rácz was a member of the Austrian female handball team that participated in the 1992 Barcelona Summer Olympics. The team finished fifth with her as the goalkeeper.

Magyarország Ellen Játszani és a Kettős Identitás

Megrökönyödve hallgatta, miket kiabálnak be a szurkolók, amikor először játszott a magyar válogatott ellen. Trágár szavak kíséretében hazaárulóztak, és meg is zavarták vele: egy indításnál ütközött egy játékossal, nem is tudott tovább védeni. Ez tanította meg arra, hogy ha ő Magyarországra jön, akár válogatottként, akár klubmérkőzést játszani, mentálisan is föl kell erre készülnie.

Náluk a Hypóban volt egy hallgatólagos egyezmény: mindig azért a társukért játszanak, akinek a honfitársai ellen pályára lépnek. Egy véd- és dacszövetség volt ez abban a nagyon sajátos helyzetben. És mivel az osztrák közönség nagyon szolid, tapsikolós közönség, ellentétben a magyar vagy bármely más szurkolótábor vehemenciájával, csináltatott egy hangkazettát, amin szurkolói rigmusok, bekiabálások voltak mindenféle nyelven, magyar és szerb káromkodások, cifraságok oroszul és németül is. És volt olyan osztrák bajnokijuk, amin üres lelátók előtt erre a kazettára játszottak.

A himnuszokat eleinte nehezen, a legvégén már énekelte mind a kettőt. Kettős állampolgár, itt nőtt föl, mindenfajta identitása ideköti, őt Ausztriában is magyar játékosként dicsérték. Nagy ajándéka az életének, akár a személyiségében, akár a lehetőségeiben, hogy két ilyen országot kapott. És milyen az élet? Utolsó tétmeccsét az osztrák válogatottban Magyarországon, a magyar válogatott ellen játszotta. Senkinek nem mondta, de ő tudta, hogy ez lesz az utolsó. És szólt a magyar Himnusz, ő meg belül énekelte az osztrák válogatott csapatkapitányaként. Aztán az osztrákot is, belül. A magyar válogatott nyert, mert sokkal jobb volt, ő pedig nagyon rosszul védett, mert ezt a rengeteg érzelmet nem tudta kezelni.

Az Olimpiai Álom Megvalósulása és a Hazatérés

Az olimpiai részvétel katartikus élmény volt, pontosan azt adta, amit gyerekként szeretett volna. Ő például egy olimpiai megnyitóról nem a bevonulást adná, hanem életképeket az olimpiai faluból, aztán arról, ahogy a csapatok gyülekeznek, hogy milyen euforikus és békés az egész, a versengésnek vagy a keserűségnek még a szikrája sincs ott. Mindenfajta nemzetiség keveredik, egymásra találnak régi vetélytársak sportvezetőkként, közben mindenféle instrukciók jönnek, a sportolók meg csintalan óvodásokként viselkednek.

És az is nagyon jó volt, hogy az osztrák és a magyar csapat szállása egymás mellett volt, és állandóan együtt flangáltak Kokóval, Vincze Balázsékkal, Darnyi Tomival, Komáromi Tibiékkel. Ezeket adta Barcelona, nem bánta meg, hogy ezt a lehetőséget választotta.

Talán amikor hazajött, megbocsátottak már neki itthon. És lehet, hogy valahol ezért is akart hazajönni. És jó érzés, hogy végül a magyar válogatottal is ott lehetett egy olimpián, és hogy Mocsai Lajos vezetésével a magyar női kézilabda legsikeresebb korszakát élték át: az olimpiai ezüstöt, az Eb-aranyat és -bronzot, a vb 5. helyet.

Tanácsok a Jelennek: Nagy László Dilemmája és a Magyar Kézilabda Jövője

Rácz Mariann szerint sem a szövetségnek, sem Lacinak nem tesz jót ez a bizonytalan helyzet - de Lacinak nemcsak a döntési jogot kell meghagyni, hanem időt is kell neki adni, hogy végig tudja gondolni, miért és mi mellett dönt. Annak idején ő fél évet gondolkozott rajta, pedig ő már 28 éves volt, amikor kimehetett Ausztriába. Nagy László meg 18-19 éves fiatalemberként ment ki Barcelonába, ahol egy idol lett. Ott zajlik az élete, ott él a családja, ott nő föl a gyereke, ott vannak a barátai, a vállalkozásai. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mediterrán és a magyar életvitel nemcsak kilométerben, de minden egyébben is nagyon messze van egymástól. Ott az elismertség, a szeretet és a megbecsülés a sokszorosa annak, amit mi a magunk módján meg tudunk neki adni, amikor hazajön. Nem várja el, de jólesik neki, amikor sztárként kezelik. És itt kis dolgokra kell gondolni: egy mosolyra, egy ölelésre, egy kedves megjegyzésre, amik nagyon személyessé, bensőségessé tudják tenni az ember hazajövetelét és ittlétét.

A Jelenlegi Magyar Kézilabda Kihívásai

Rácz Mariann a Kossuth Rádiónak elmondta, a kézilabdába az utóbbi időben rengeteg pénz érkezik, de ezt nem jól használják fel. „Sorra nyílnak az akadémiák, amik nevükben akadémiák, a tartalmukba azonban nem nagyon látunk bele, abba, hogy milyen képzés folyik” - nyilatkozta az érdi csapat kapusedzője, aki hozzátette: a városban azért nem nyitnak akadémiát, mert szerintük nem szerencsés a gyerekeket elszakítani a családjuktól.

A magyar és az osztrák válogatott korábbi kapusa szerint a kézilabdába érkező sok pénz nemcsak a jó, hanem a közepes képességű fiatalok árát is felveri. Az elszabadult magyarországi fizetések kordában tartására Rácz Mariann szerint az lenne a megoldás, ha bevezetnék az alapbért, ami a jelenlegi kereset maximum fele lenne, az ezen felüli részhez pedig prémiumként juthatnának hozzá a játékosok megfelelő teljesítmény esetén. Azzal a véleménnyel kapcsolatban, amely szerint a Magyarországon játszó túl sok légiós miatt csökken a válogatottak eredményessége, a játékosként hétszeres BEK-győztes és vb-ezüstérmes Rácz Mariann elmondta: a jó külföldi játékos mind az adott csapatnak, mind a bajnokság színvonalának jót tesz, mert a fiatal magyar játékosok megfelelő mentalitást és jó szellemiséget tanulhatnak tőlük.

tags: #racz #mariann #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• A csapatsportok királyai: Kézilabda, foci és társaik
• Kézilabda Világbajnokság
• Egy feltörekvő tehetség, Nunez Martin
• Fiatal tehetségek szerepe a válogatottakban
• elismerés és szurkolói részvétel a futballban