Rázsó Mór – A Ferencváros kiemelkedő jobbszélsőjének dicsősége és tragikus sorsa

Érdemes észrevenzünk a magyar futball nagy alakjai mögött a kisebbeket is, mint ahogy Tóth Potya István is kiszemelte magának a csaknem harmincéves Rázsó Mórt. A ferencvárosiként Közép-európai Kupa-győzelemmel és két bajnoki arannyal gazdagodó jobbszélső élete tragikus véget ért. Míg sok futballista neve azonnal beugrik a sportág szerelmeseinek, Rázsóról a nevén kívül nem sok minden ugorhat be. Éppen ezért születésének 125. évfordulójába kapaszkodva igyekeztünk minél többet megtudni róla, és megannyi érdekességre bukkantunk.

A profi labdarúgás hajnala és Tóth Potya István víziója

Nagy fába vágta fejszéjét játékos-edzőként Tóth Potya István az 1925-1926-os labdarúgóbajnoki idényben. A magyar mezőny 1914 óta nézte az MTK hátát, amit különösen az 1909 és 1913 között egyeduralkodó, nagy vetélytárs ferencvárosiak viseltek nehezen. Éppen elege lehetett Tóth Potyának is, aki tizennégy éve szolgálta az Üllői útiakat, és az első, 1912-1913-as zöld-fehér évadában szerzett aranyat nem követte újabb.

1926-ban kétpontos előnnyel végre maguk mögé szorították a kék-fehéreket, egyúttal mérföldkőhöz érkezett a hazai futball: az (ál)amatörizmust felváltva létrejött a profi liga, amely - minden bizonytalanságával együtt - inspirálta az érdekelt klubok vezetőit, életre hívása játékosokat csábított haza külföldről. Az immár professzionális trénerként munkába álló Tóth Potya öt új labdarúgót készült beépíteni az együttesbe: a már évek óta edzősködő klasszist, Schlosser Imrét (37 éves), valamint Obitz Gábort (27), Bukovi Mártont (22), Turay Józsefet (21) és Rázsó Mórt (29).

Hektikus előzmények a Fradi előtt

Rázsó Mór útja a Ferencvároshoz egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Az előzményeket tekintve nem volt természetes, hogy - éppen az első profi idény küszöbén - szerződteti a Ferencváros, és nem is elsősorban az életkora mondatja ezt velünk, noha 1926 augusztusában közelebb volt a harminchoz, mint a huszonkilenchez. Tudniillik igencsak hektikusan alakult az előző néhány éve.

Anyagi megfontolásból igazolt 1923 elején az Ékszerészektől (ahol együtt játszott Bukovival) a csehszlovák zsidó csapathoz, az 1919-ben alapított Makkabi Brünnhöz, ahogy a Sporthírlap fogalmazott: „Különösen a jó valutájú Csehszlovákia volt az, amelynek egyesületei a szokol magas kurzusára támaszkodva nagy előszeretettel ölelték magukhoz a magyar futballistákat.” Csakhogy a cseh sportági szövetség 1925 elején - az ottani hivatásos liga elindítása előtt - megvonta az 1924 óta Blue Starként futó profi klub játékjogát, és a lehetetlen helyzetben elszivárogtak a játékosok.

Érdekesség, hogy Rázsó tehetségére már korábban felfigyeltek külföldön is. 1921 májusában a Sporthírlap leközölt egy érdekes levelet, amely São Pauloból, az S.C. Germâniától érkezett. Szerzője „egy Brazíliába szakadt magyar játékos”, tagja „az előkelő német klubnak”. Címzettje az Ékszerészek jobbösszekötője, a „Muci” becenévvel illetett Rázsó Izidor. A fürgeségéről ismert focistát megpróbálták Brazíliába csábítani. Nem véletlen, hogy rá esett a választás. Brazíliában az európainál gyorsabb futballt játszottak és a Germânia hiába hozatott korábban São Pauloba hét-nyolc játékost, közülük csak a leggyorsabb három fért be a csapatba. A levélíró ideális képet festett São Paulo futballéletéről és azt is megjegyezte, hogy kint az is előfordul, „hogy a győztes gólért (...) egy autót kap ajándékba az illető játékos.”

Végül Rázsó mégis Magyarországon maradt. Nagy nehezen kiadták a játékengedélyét, így 1925 május elején visszatérhetett az Ékszerészekhez, és pályára lépett a másodosztály utolsó három fordulójában. Együttese megnyerte a bajnokságot, mégsem juthatott fel az élvonalba, mert a nyáron vesztegetés(ek) alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek a klub ellen, aminek végkifejleteként megfosztották pontjaitól és elsőségétől. A nevesebb futballisták távoztak, nem úgy Rázsó, aki hazajövetelekor jó állást kapott a Pataki Vilmos-féle óra-nagykereskedésben, még mellékkeresetre is módot adtak neki. Csak 1926 márciusában mondtak le róla („az ékszerszakma legalább annyira pang, mint a futballcsapat tevékenysége...”), és újra a külföldi alternatívák kerültek célkeresztbe. A prágai DFC és a Hakoah Vienna is szóba került (a bécsiekkel túrán is részt vett), ám a szabályok nem tették lehetővé határon túlra igazolását (hat hónapot ki kellett volna várnia). Az osztrák fővárosból hazatérve első útja az Ékszerészek klubházába vezetett, de mert a Ferencvárosnak még szüksége volt egy jobbszélsőre és egy halfra, eldőlt a sorsa - meg Obitzé is.

Sikerek a Ferencvárosban és a nemzetközi porondon

A Fradihoz igazolva hét idényt követően lett újra első osztályú játékos. Új állomáshelyén két bajnoki arannyal gazdagodott, ennélfogva ő lett az első hazai profi bajnokság aranyérmese. A nemzetközi kupákban az ő nevéhez fűződik az első Üllői úti Fradi-gól, találata 1:0-s győzelmet ért az Admira elleni Közép-európai Kupa-elődöntő 1928. szeptember 16-i visszavágóján (a Beogradszki elleni augusztusi KK-negyeddöntő visszavágóját a Hungária úton rendezték). Így - noha a finálé két meccsén nem kapott szerepet - ő is kivette részét a magyar labdarúgás első nemzetközi kupasikeréből.

Az Afrikában túrázó Ferencváros első egyiptomi meccsén (4:2-es győzelem a kairói kombinált ellen 1927. december 22-én) együttese első gólját szerezte, így ő az első magyar, aki hivatalos találkozón kapuba talált a fekete kontinensen. A kétszeres olimpiai aranyérmes, egy év múltán világbajnok Uruguayt 1929. július 21-én Montevideóban megfricskázó (3:2) zöldek Rázsó gólja révén jutottak vezetéshez.

A dél-amerikaiak kissé nagyképűen fogadták a Fradit, kapusuk azt nyilatkozta a mérkőzést megelőzően, hogy mit neki a Ferencváros csatársora, őt úgysem lehet megijeszteni, nem fog neki betalálni senki. Az 1929. július 21-én 15 órakor kezdődő összecsapás alig 25 perce zajlott, amikor már 3-0-ra vezettünk: a 7. percben Rázsó Izidor, a 18. és a 23. percben Takács II József góljaival. „Minden ideg feszül, minden szem a labdára mered. Megszólal a síp és elindul a labda mögött a gyilkos, viharos, feltarthatatlan magyar roham. Ennek a rohamnak nem lehetett ellenállni. Ez a roham huszonöt percig tartott és ámulatba ejtette Uruguay népét, amint három gólt kergetett be abba a veretlen kapuba. S ahogy az uruguayi nézősereg nem értette meg ezt a csodát, úgy fojtja a boldogság, az öröm mámorát az itthoniak szívébe a kérdés: hogyan történhetett ez?” Az „uruk” a rendes játékidő hosszabbításában szerzett két góllal szépítettek, így Tóth Potya István Amsel - Hungler II, Papp - Fuhrmann, Bukovi-Bukovay, Obitz - Rázsó, Takács II, Turay, Toldi, Kohut összeállítású együttese 3-2 arányban nyert.

Vagyis második esélyt kapva az élettől igen eredményes pályát futhatott be zöld-fehérben, a később (talán ma is) rengetegszer megidézett Rázsó Mór, Takács II József, Turay József, Szedlacsik Ferenc, Kohut Vilmos támadósor tagjaként sokat forgott a neve.

A karrier leszálló ága és az egzisztenciális gondok

A közös munka gyümölcseit fentebb már felsoroltuk, de ne hallgassuk el azt se, hogy az 1929-1930-as idény harmadik fordulója után, vagyis már szeptemberben Rázsó kiszorult a kezdőből, Táncos Mihály foglalta el a jobbszélső posztját. Homlokára egzisztenciális gondok vontak barázdát, decemberi nyilatkozatában a történelmi sikert hozó dél-amerikai túrát okolta miatta: „A nyáron három hónapig nem voltam idehaza és mire megérkeztem, az üzlet elhanyagolva állt, a beleölt kis pénzem is elúszott. Akkor már hívtak ki New Yorkba, sőt a futballisták is vártak. De megírták, hogy csak úgy menjek, ha a magyar szövetség kiad. Akkor persze még nem lehetett, hiszen Táncos még nem futott fel a mai formájára és játszanom kellett itthon. Most azonban már nincs mit keresnem idehaza. Sem üzletem, sem helyem a csapatban.”

A New York-i tervek (ékszerészi munka, mellette egy kis futball a Giants színeiben) meghiúsultak, ugyanakkor 1930 elején ismét feltűnt a színen a Hakoah, amely olyannyira akarta őt, hogy az eredetileg érte ajánlott 4000 schillinget 8000-re srófolta föl. A Fradi azonban tartalékként is ragaszkodott hozzá, nem engedte el, ő pedig maga helyett Haár Móricot, jobbfedezetnek meg Nadler Henriket javasolta - mindketten el is keltek.

A következő idényben a Nemzeti SC mezét húzta fel, de az első tavaszi forduló (1931. február 15.) után ott is a B-csapatban kötött ki, és az 1930 decemberében a Dohány utcai zsinagógában megnősülő Rázsóról 1932-től kezdve nem adott hírt a sajtó. Az egyetlen kivétel, amikor 1933 októberében elárulta, hogy a Postatakarék csapatában fog szerepelni a bankbajnokságban - aztán tényleg se kép, se hang.

Tragikus halál a munkaszolgálatban

Semmit sem tudunk róla azt követő időszakról, arra következtethetünk, hogy a sportban nem vállalt szerepet, ugyanakkor a történelem tomboló vihara elől nem menekülhetett. A Jad Vasem intézet adattára szerint 1945-ben a mai Győr-Moson-Sopron megye területén található Hidegség-Ilonamajorban halt meg, ahol - csakúgy, mint a környékbeli Nagycenken, Balfon, Fertőrákoson, Ágfalván, Sopron-Bánfalván - szörnyű körülmények között sínylődtek a zsidó munkaszolgálatosok.

Tanulmányokból tudható, minden reggel kihajtották őket sánc- és páncélárokásásra; az embertelen bánásmód és munka, a mindennapos ütlegelés, az elégtelen táplálkozás, a borzalmas higiéniai körülmények, a betegségek (vérhas, flekktífusz) gyorsan kikezdték szervezetüket. A legyengülteket, betegeket agyonverték vagy lelőtték. A halálozásának pontos ideje nem állapítható meg, a hidegségi-ilonamajori munkatáborban hunyt el 1945 elején (talán februárban): vagy a szörnyű körülmények okozta nélkülözésben, betegségben, vagy agyonlőtték.

A tömegsírokat 1946. november-decemberben tárták fel, Hidegség-Ilonamajorból 1256, Fertőrákosról 270 halott földi maradványait - köztük Rázsó Mórét - hozták fel 400 koporsóban Budapestre, és december 8-án a rákoskeresztúri izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra őket.

Rázsó Mór (Rothenstein Izidor) Névjegye

tags: #razso #izidor #valogatott #labdarugo

Népszerű bejegyzések:

• Élő közvetítés: ETO MTK Kézilabda
• Braun Péter és az FTC Kézilabda
• Államilag támogatott erőszak a futballban
• Kézilabda utánpótlás
• Kihívások a férfi felnőtt NB III-ban