El Risitas és a magyar labdarúgás – Egy egyedülálló jelenség története
Juan Joya Borja, akit a világ El Risitas, azaz „A Röhögő” néven ismert meg, egy spanyol humorista volt, aki jellegzetes nevetésével hódította meg a közönséget. Élete sokszínű volt, dolgozott konyhai kisegítőként, majd építkezéseken. A tévés karrierje 2000-ben kezdett el felfutni, miután elkezdték különféle beszélgetős műsorokba hívni. A humorista leginkább a védjegyévé vált nevetésével hívta fel magára a figyelmet, ezért kapta a Risitas nevet, ami magyarul azt jelenti, hogy A Röhögő.
A kezdetek és a világhírnév felé vezető út
Risitas a nevét arról kapta, hogy egyszer elment egy, az andalúziai cigányok körében népszerű zarándoklatra, ahol a szokásos módon újrakeresztelték egy folyóban, amit ő nem bírt ki röhögés nélkül. Risitas Quintero különböző műsorainak állandó vendége lett. Először még közösen szerepelt hasonló szellemi és dentális színvonalon mozgó sógorával, ám amikor a kedves rokon meghalt, ő maradt egyedül.
A videó, amiről világszerte ismert lett még 2007-ben készült, amikor egy tévéműsorban azt mesélte el, hogy még konyhai dolgozóként úgy próbált meg elmosogatni egy rakás koszos serpenyőt, hogy a tengerparton hagyja, hogy a víz tisztára mossa azokat. Mire reggel ment volna értük, elvitte a víz az összes serpenyőt. Mindezt annyira szórakoztatóan tálalta, hogy már akkor egymilliós nézettséget ért el vele a YouTube-on, igazán népszerű azonban csak hét-nyolc évvel később lett, amikor elkezdték feliratozni az eredeti videót.
A román videó eredetijében arról, hogy élete 45 évéből nagyjából hetet töltött munkával, de azért bőven nem egyhuzamban. Majd borzasztóan hosszasan kifejti, hogy egyszer egy tengerparti kisvendéglőben konyhai kisegítőként dolgozott. Mindjárt az első nap neki kellett mindent kipucolnia, többek közt húsz darab hatalmas, paellakészítésre használt serpenyőt is. Ezeket levitte a partra, és egy madzagra kötve belelógatta a tengerbe, hogy majd az éjszaka a tenger elmosogatja. Viszont másnap reggelre jött a dagály, és ő alig tudta összeszedni a serpenyőket, amik teljesen tönkrementek a sok dzsuvától.
Borja bár szerepelt például a Torrente 3 - A védelmező című filmben is, leginkább egy 2007-es interjúja miatt ismer mindenki. Ebben azt mesélte el Jesús Quintero beszélgetős műsorában, hogy amikor konyhai kisegítőként dolgozott, és tengervízzel akarta elmosni a koszos serpenyőket, azokat elvitte a dagály. Joya 2005-ben szerepelt a Torrente 3 - A védelmezőben is, a világhírt azonban nem ez, hanem az ikonikus röhögése hozta el neki.
Risitas és a magyar futball „sírva vigadása”
A spanyol humorista még el is látogatott hazánkba 2016-ban, amikor a Trollfoci meghívta őt. A magyar futballszurkolók körében határtalan népszerűségnek örvendő YouTube-sztár, Francesco Zombori - valódi nevén Juan Joya Borja - 2013 őszén hódította meg először hazánkat. Sikerének kulcsai utánozhatatlan nevetése és a röhögés alá illesztett humoros álfeliratok voltak.
Andorra 1 0 Magyarország PARÓDIA Risitas Francesco Zombori
A román-magyar világbajnoki selejtező után készült belőle emlékezetes átirat: El Risitas ezzel végérvényesen bekerült a magyar focis folklórba, Zombori Sándor szakkommentátor nyomán megkapta a Francesco Zombori nevet, és rendre feltűnt a magyar válogatott meccsei után - a holland-magyar 8-1 után hasonlóan emlékezetes videó készült. Másfél milliószor látták a YouTube-on, másfél milliószor röhögtek együtt Risitasszal.
A spanyol nevettetőnek ugyan nem sok fogalma van a magyar labdarúgásról, alakja mégis megtestesíti azt a fajta „sírva vigadást”, ami 1986 óta jellemzi a honi futballszurkolókat. Kínunkban mosolygunk a magyar labdarúgáson - 1986 óta szünet nélkül. Ahogy szokták volt mondani: sírva vigad a magyar. Nevetünk, miközben valahol, ott legbelül, nagyon is fáj (legalábbis sokaknak).
Először talán még az 1970-es években Hofi Géza viccelődött nagy nyilvánosság előtt a magyar futballal. Pedig, akkor még egész jó focink volt, legalábbis ahhoz képest mindenképp, ami utána jött. Az igazán 1986-tól kezdődő szenvedéstörténet egyik klasszikusa Végh Antal Gyógyít6atlan című könyve. A szovjetekkel szembeni 6-0-s irapuatói vb-kudarcot kitárgyaló írás az abszurdra jellemző akasztófahumorral operál. Nevetünk a szánalmas kifogásokon, a tésztán, a mexikói hőségen vagy éppen azon, hogy Mezey György annyira eldugta a taktikánkat a sajtó és a világ elől, hogy még a szovjeteknek sem akartuk megmutatni.
A 1986-os vagy az 1997-es bukás tulajdonképpen még i.e., vagyis időszámításunk, akarom mondani internet előtt volt ('97-ben már volt Magyarországon is net, de csak nagyon kevés helyen, háztartásokban szinte egyáltalán nem). A „sírva vigadások” még nem váltak igazán közösségi „élménnyé”. Nem úgy a 2013-as bukaresti 3-0-s égés, amely Risitas („magyaros nevén” Francesco Zombori) „kommentálásával”, földöntúli kacagásával egy életre belénk ivódott: „... Ricsi - majd később - Lipt... Lipták”.
A TrollFoci és közönsége meglehetősen érdekes szigete a magyar futballnak. Talán azért, mert egyre többen felismerik, hogy ez a javarészt az 1980-as, 1990-es években született (vagyis a játékosokkal hasonló korú) generációra épülő közösség nem ártó szándékkal közelít. Egyszerűen csak szeretne jó magyar futballt, olyan labdarúgókat, akiken érződik, hogy értük is harcolnak, szeretnének átélni olyan sikereket, nagy győzelmeket, amelyek az idősebbeknek még megadattak. Olyan futballt, és olyan futballhangulatot (vagy a kettő közül legalább az egyiket), ami miatt érdemes kijárni a stadionokba. A budapesti kirándulása alkalmával róla készült képeken, illetve a műsora alatt is látszott rajta, hogy olykor ő maga sem tudja, mit keres itt, és nem érti, honnan ez a rajongás, miért kérnek tőle lépten-nyomon autogramokat, miért lett nálunk ekkora sztár. Arról pedig fogalma sem volt, hogy rajta keresztül tulajdonképpen magunkon, a saját futballunkon nevettünk.
Risitas magyarországi látogatása (2016)
A spanyol humorista 2016-ban a Trollfoci meghívására Magyarországra látogatott. Az első repülőtéri képek minden kétséget eloszlattak: Juan Joya Borja vasárnap Budapestre érkezett, és nemsokkal később már csakugyan Kispestre tartott. A KultúrTapas szerkesztői így hétfőtől több funkcióban, újságíróként, tolmácsként és egy kicsit rajongóként is igyekeztek megkönnyíteni a spanyol-magyar kommunikációt. A spanyol nevettetőnek nem sok fogalma volt a magyar labdarúgásról, de alakja mégis megtestesítette azt a fajta „sírva vigadást”, ami 1986 óta jellemzi a honi futballszurkolókat. Végtelenül egyszerű figura volt, aki mindenféle poggyász nélkül érkezett Budapestre, és amikor valamilyen váratlan helyzettel találkozott, akkor felugrott és ijedtében elszaladt.
A TrollFoci TV új évadának első jelenete röviden arról szólt, hogy Risitas előtt szétvernek egy tévét, ő ezen felbuzdulva kiereszti jól ismert nevetését. Egyetlen probléma adódott csak: Risitas nem fogta föl az előbbi tájékoztatást, és amint a többi szereplő kalapácsot ragadva nekiesett a képernyőnek, ő fejvesztve iramodott meg a kocsma ajtaja felé. Mentségére szóljon, hogy amint jeleztük neki, rögtön pozícióba állt, és elképesztő profizmussal fakadt kacajra. Utána azért jó tíz percig sokkos állapotban volt - a nagy ijedségre pedig még a reggeli gyógyszer miatti alkoholstopot is megszegte két whiskey-sprite erejéig.
Risitas-kisszótár a magyarországi látogatásból
| Risitas-kifejezés | Jelentése |
|---|---|
| Bulapé | Budapest |
| concejal | „városi tanácsos” (így illette a tolmácsait) |
| Mi arma | (értsd mi alma) kb. „szívem”, „lelkem”, melegszívű andalúz megszólítás |
| palmarentario | parlamentario, azaz „képviselő” rispañol nyelven |
| pubi | a footing, vagyis a (tengerparti) kocogás Risitas szerint |
| sebená | 7 Up (sajnos csak Sprite akadt helyette a whiskey mellé) |
Lazításként jöhetett egy látogatás Puskás Ferenc kispesti emléktáblájához és a Nótafa étteremhez, ahol a híressé vált halászleves kép is készült. Bár a leves osztatlan sikert aratott, a tapas-kultúrában nevelkedett spanyoloknak szemmel láthatóan idegenek voltak a magyaros konyha csakugyan embert próbáló adagjai. Másodiknak így már csak egy rántottát szerettek volna − a meglepő (?) kérésre végül kompromisszumként két tükörtojás érkezett. Az ebéd mégis azért vált szürreálissá, mert a FB-ról jól értesült rajongók mellett megjelent a születésnapját ünneplő Bangó Margit is.
Ezzel még mindig nem volt vége a napnak: következett a parlamenti látogatás! Bár a harcsahalászlé és a váratlanul nagy meleg láthatóan megviselte a végig kötött pulóverben reprezentáló sztárvendéget, az Országházban tapasztalt fogadtatást is profiként kezelte. Sőt, a parlamenti képviselőknek − akik hallatlan lelkesedéssel és nagy szeretettel fogadták a spanyol párost − még néhány jó tanáccsal is szolgált. Presidente Risitas első intézkedéseként bejelentette a benzinár-csökkentést és a gázolajár-emelést, de minden bizonnyal a koronaőröknél is változást tervez. Történt ugyanis, hogy a fegyverváltáskor aznap már másodszor láthattuk elszaladni az öregurat, aki az ijedség után csak annyit mondott: „Azt hittem, viaszból vannak”.
A meglepődöttség még akkor is látszott rajta, amikor a „fellépése” végén a közönség soraiból zengett az Eb-kijutás alkalmával újrafelfedezett sláger (miközben ő lelkesen integetett): „Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet...Indul az utazás, csak erre vártál.” Az „Eb-jegyet” pedig olyan, Risitashoz hasonlóan nyílt, közvetlen emberek, amolyan hétköznapi hősök munkájával sikerült megváltanunk, mint a nem b.zizó Böde, a külföldön is CBA-utalvánnyal fizetni szándékozó Kleinheisler vagy éppen Guzmics (a mi „Ricsink”), a levegő új ura (Torghelle után), aki az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy lemossa magáról a bukaresti bélyeget. De nemcsak ő, hanem az egész csapat sokat dolgozott ezért.
El Risitas hagyatéka
Juan Joya Borja, a becenevén, El Risitasként vált ismertté, és persze a felejthetetlen nevetésének köszönhetően. Hosszú betegség után, 65 éves korában hunyt el. Az első információk szerint Joya szív- és érrendszeri betegsége vált ismét súlyosabbá, a sevillai kórházban hunyt el. Tavaly szeptemberben emiatt kellett amputálni a lábát, és nagy valószínűséggel ez okozhatta halálát is.
El Risitas ezzel végérvényesen bekerült a magyar focis folklórba. Persze, az Eb-kijutással még nem lettünk nagy csapat, de ha a kontinenstornán is helytállunk, akkor talán végleg lezárhatjuk a saját válogatottunk kiparodizálásának harmincéves korszakát.
