A Ruch Chorzów szurkolói és a lengyel-magyar szurkolói kapcsolatok kihívásai
A lengyel-magyar szurkolói barátság összetettsége
A To My Kibice lengyel szurkolói magazin januári száma körkérdést intézett néhány bennfentes lengyel szurkolóhoz: hogyan látják az elmúlt évek lengyel-magyar szurkolói kapcsolatait.
A fő kérdéskör, amit a négyoldalas összeállítás körbe kívánt járni, hogy hogyan viszonyul a lengyel szurkolói társadalom a Lengyelországba vendégségbe látogató magyar szurkolói csoportokhoz.
A megkérdezett ultrák és huligánok szinte egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy ha a magyarok magyar zászló alatt, magyar vonatkozású mérkőzésre érkeznek hozzájuk, akkor minden további nélkül érvényes a lengyel barátság.
Bár a cikk sok újdonságot nem tartalmaz; ezeket a dolgokat nagyjából tudták eddig is mindazok, akik szoktak járni lengyelbe valamelyik magyar tábor képviseletében. Mégis, így egyöntetűen és összefoglalva ezt talán soha sem írta még le senki.
A cikken érezni, hogy igazából két nem túl régi eset szolgáltatta a téma alapját. Az egyik a Vidi-Ruch találkozás még 2015-ben, illetve egy tavalyi Raków Częstochowa-GKS Bełchatów meccs, melyen a hazaiak behúztak egy magyar zászlót a bełchatówiak magyar barátaitól, a diósgyőriektől.
A barátság történelmi gyökerei és fejlődése
„Lengyel-magyar két jó barát” - ősrégi mondás, melyet jó pár éve mindkét ország szurkolói gyakran hangoztatnak. Az általános szimpátia mindkét oldalon erős lábakon áll és az évek során tucatnyi magyar és lengyel tábor között köttetett szövetség vagy barátság.
A lengyel-magyar szurkolói barátság egyáltalán nem olyan régi, mint azt esetleg gondolnánk. Emlékezhetünk még a két válogatott találkozására a 2004-es EB selejtezőinek alkalmával - akkor még teljesen más volt a viszony.
A 2003-as chorzówi meccsen a Sziléziai Stadionban és annak környékén teljesen semleges volt a hangulat - nem volt ellenséges se, de olyan nagy barátkozások sem fordultak elő. Mindkét oldal teljesen közömbös volt a másik iránt, a lengyel oldal épp a „házon belüli” ügyekkel volt elfoglalva ekkoriban.
Egy évvel később Budapesten viszont még az is megtörtént, hogy a Népstadion felé vonuló újpestieket megtámadta az egyik lengyel koalíció.
Magyar és lengyel szurkolói kapcsolatok ekkoriban még személyes szinten is elhanyagolhatók voltak: a lengyelek nem tudtak szinte semmit a magyar lelátói életről; a magyarok talán jobban érdeklődtek irántunk, mert őket mindig is jobban érdekelte mi van külföldön.
Aztán pár évvel később kialakult egy-egy barátság a klubok közt: Odra Opole - Sopron, Újpest - Legia, Fradi - Bałtyk Gdynia.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az egyik legelső lengyel-magyar szurkolói kapcsolat a Legia és az Újpest közti jó viszony volt. Az újpestiek 2004 óta járnak rendszeresen Varsóba, 2007-ben jelen voltak a nagyhírű nemzetközi focitornánkon is, ahol a kölcsönös jóviszony hosszú időre megalapozódott.
Együtt harcolunk! - magyar-lengyel barátság
Manapság a látogatások ide is és oda is kölcsönösek és rendszeresek - van olyan újpesti, aki több mint 100-szor (!) járt már nálunk Varsóban meccsen. Ugyanakkor a mai napig nem lett formalizálva és hivatalos keretbe foglalva a két tábor közti viszony.
Az igazi nagy áttörés viszont már ebben az évtizedben született. Egyre több magyar szurkoló jött Varsóba a Függetlenség Menetére, vagy épp fordítva magyar nemzeti ünnepekre. Jöttek a közös transzparensek, kiírások - valóságos lavinát indítva el ezen a téren. Nemzeti ünnepek alkalmával sűrűn voltak olvashatók ilyen-olyan pozitív töltetű üzenetek, melyek a közösségi médiában pillanatok alatt elterjedtek és eljutottak mindenkihez.
A magyarok számára nagyon vonzó volt hozzánk járni, abban az értelemben, hogy az egyik - ha nem a legjobb - lelátói élet van nálunk egész Európában. Jók, erősek és - ne szerénykedjünk - példák is vagyunk sokak számára. Hiszen a lengyel huliganizmus a maga szervezettségével és fegyelmezettségével mágnesként vonzotta hozzánk a magyar barátokat. Innen a sok barátság.
A lengyel szurkolói mozgalom íratlan szabályai és a konfliktusok kezelése
Nem vitás, hogy a lengyel szurkolói mozgalom sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a huliganizmusra, mint a magyar és az is köztudott, hogy nálunk egy idegenbeli meccsre utazva senki sincs biztonságban. Ugyanakkor az is egyfajta tapasztalat, hogy a magyar szurkolók általánosságban minket mint „lengyeleket” kedvelnek elsősorban, és nem feltétlenül csak azokra a táborokra tekintenek szimpátiával, mint akikhez konkrét barátság fűzi őket. Arról nem is beszélve, hogy soha meg sem fordult még a fejükben, hogy bármilyen lengyel brigádra rátámadjanak.
Éppen ezért fontos - elsősorban saját magunknak - feltenni a kérdést: hogyan kezeljük a magyar kollégákat, amikor hozzánk látogatnak? És mi a helyzet a zászlóikkal, amiket magukkal hoznak? Hogy a lengyel huligánoknak fel kell-e készülniük a magyarokra? Hát hogyne kéne: jól behűtött vodkával!
Lehet, hogy kisebbségben leszek a véleményemmel, de vállalom: ha nemzeti ügyről van szó, a mi kis hétköznapi háborúink csak másodrendűek lehetnek. Márpedig a magyarokkal való szövetség, barátság, szimpátia - nevezzük bárminek - nemzeti ügy, ez nem is kérdés. És ez egy üdítő kivétel a mai világban, hogy ebben mindkét ország mindkét társadalma egyhangúan egyetért.
Kezet emelni egy magyarra, csak azért, mert az egy másik csapat meccsére megy éppen, azt én abszurdnak, sőt tovább megyek, szégyennek tartom. Különösen a mi közegünk számára, mely éppen a történelmi örökségeink és nemzeti hagyományaink hirdetésében hétről hétre vizsgázik jelesre. Kifejezetten örülök, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok egyre szélesebbek és nem csak a mi kis zárt szubkultúránkat gyarapítja folyamatosan, hanem hasonló tendencia figyelhető meg a politika, a kultúra, az oktatás és általában az egész társadalom terén. A két nép közeledése egymáshoz az elmúlt évtizedben azt is jelentette, hogy megszaporodtak a szurkolói barátságok is.
A magyar szurkolói csoportok - a „fő szabály” szerint - nem támadnak semmilyen lengyel táborra, még akkor sem, hogy ha az egy olyan tábor, mely egy otthoni riválisuknak a jóbarátja. Más a helyzet akkor, amikor mi vagyunk vendégségben náluk. Akkor mintha a tábor meghosszabbított keze lennénk és megyünk velük, lesz ami lesz - legalábbis elméletben. Márpedig ha ez így van, akkor ez fordítva is így kell legyen.
A magyaroknak ugyanakkor meg kell érteniük, hogy a nemzeteink barátsága egy dolog, a szurkolótáborok közti barátságok viszont egy másik. Ha a magyar válogatott - bármilyen sportágban - Lengyelországban játszik, teljesen természetes, hogy nagy a barátság és megyünk együtt szurkolni. De az átlagos lengyel hétvégék esetében más a helyzet. Ha választasz magadnak egy lengyel tábort barátnak, akkor kiválasztottad magadnak az ő ellenségeit is - ilyen egyszerű.
Nálunk az a természetes, hogy minket egységesen kezelnek az ellenfeleink és nincs jelentősége, hogy esetleg a másik féltől ki honnan érkezik. Sokan azért szeretünk Magyarországra járni, mert az ottani meccseken kevesebb a szigor és valahogy lazább az egész minden, ami a futballt körülveszi. Ugyanakkor a magyarok meg pont azért szeretnek lengyel meccsekre jönni, mert itt majdnem biztos, hogy történni fog valami izgalmas.
Mégis mi a teendő, ha egy lengyel brigád utazik valahova idegenbe és spontán összetalálkozik egy ellenséggel, akikkel magyarok is vannak. Szerintem semmi. Senki nem fog útlevelet lobogtatni vagy ellenőrizni, szerintem ilyenkor a legjobb, ha egyből a lényegre térnek a felek. Minden más esetben viszont szerintem el kell kerülni a konfrontációt magyarok és lengyelek közt és - fennkölten fogalmazva - egy felsőbb értéknek alárendelni magunkat, mely jelen esetben a magyar-lengyel barátság.
Szerintem csak idő kérdése, hogy a lengyel szurkolói mozgalomban zajló hagyományos ellenségeskedés egyszer - közvetve vagy közvetlenül - érinteni fogja majd a lengyel-magyar barátságot. Ha magyar és lengyel brigádok „barát” és „szövetséges” címszó alatt vannak jóban egymással, akkor ezzel magukra kötelező érvényűnek fogadták el a másik ország íratlan szabályait - annak is a radikálisabb, lengyel változatát. Ha pedig nálunk háború van a meccseken és az utakon, akkor azt.
Ha egy magyar tábor elfogadja az egyik tábor baráti kezét, akkor ezzel automatikusan elfogadja annak a tábornak az ellenségeit is. És ez különösen abszurd helyzetekhez is vezethet, például lengyel-lengyel vagy magyar-magyar viszonylatban, csak éppen külföldön. Mi van például akkor, ha két lengyel tábor, mely egymást gyűlöli, találkoznak egymással… a baráti Magyarországon? Akkor a magyar vendéglátók mit fognak csinálni? Kinek az oldalára állnak?
Én csak arra akarok rávilágítani, hogy egy csomó kőbe vésett szabály a szurkolói mozgalomban rendszeresen megbukik akkor, amikor szembe találkozik a valósággal. Vegyük már észre, hogy nincsenek is szabályok. Vagy ha vannak, akkor egy adott helyzetben rögtön felülíródnak. A „lengyel-magyar két jó barát” jelszó egy történelmi eredetű fogalom, de nem a szurkolói mozgalomból származik. Egy dolog a történelem, másik dolog a mi szurkolói világunk. A külföldi és nemzetközi kapcsolatokat ugyanazon a mérlegen kell megmérnünk, mint a hazai viszonyainkat.
A magyar és a lengyel szurkolói mozgalom nagyon nagy mértékben különbözik egymástól, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy két külön világ a kettő. Azt minden magyarnak tudnia kell, hogy ha hazánkba érkezik és elkötelezi magát az egyik barátja felé, akkor az automatikusan azt is jelenti, hogy más táboroknak meg az ellenségévé válik; pláne ha olyan klubot választanak, ahol városi vagy regionális derbi van.
Úgy vélem, hogy ha ilyen találkozásra kerülne sor (legyen az tervezett vagy véletlen), akkor a magyaroknak az a dolguk, hogy felálljanak és megmutassák mit tudnak. Ami a sálakat és a zászlókat illeti: nemzeti színű dolgokat nem szabad elvenni senkitől. Ha esetleg túl gyorsan történnének az események és nincs idő a tételes ellenőrzésre mi a nemzeti és mi nem az, akkor azokat később vissza kell adni.
Én szerintem a magyarok is vannak olyan tökösek, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek, akkor inkább váll-vállvetve odaállnak és inkább kikapnak, minthogy a nemzeti immunitás kártyáját lobogtatnák vagy elbújnának a lengyel barátaik háta mögé. De nem is kell, hogy legyen itt bármiféle szabályozás. Tökös és bevállalós szurkolókat, ha felkérik táncolni, akkor ott megmutathatják a tudásukat. A magyarok pedig tudnak boxolni, láttunk már tőlük jó dolgokat. És még egy dolog: ha valaki szerez egy magyar zászlót vagy nemzeti színű transzparenst, azt azért ne rakja már ki senki fejjel lefelé.
Mindenki számára világos, hogy milyenek a viszonyok a lengyel mozgalomban; ezeket a viszonyokat a magyaroknak is ismerniük kell, ha ide utaznak. És szerintem a többségük ezzel a dologgal tisztában is van, ha mást nem akkor az ominózus Ruch-Vidi találkozás után. A nemzeteink közötti kölcsönös és széles szimpátia ellenére a klubok szintjén lévő helyzet olyan amilyen. Ezen erővel nem is nagyon lehet változtatni. Barátság ide, barátság oda, én nem nagyon ragoznám túl ezt a kérdést: a mi országunk, a mi mozgalmunk, a mi szabályaink.
A Ruch Chorzów "Psycho Fans" csoportja és a hírhedt események
Én ezidáig két olyan összecsapásról tudok, ahol lengyel és magyar szurkolók összecsaptak egymással. Az egyik Budapesten volt, amikor újpestiek és fradisták találkoztak egymással és a lilák oldalán voltak szczeciniek, akik részt vettek az ütközetben.
Az első esetben a fradisták egy közleményben elítélték azt, hogy más magyar táborok lengyel segítséggel akarnak érvényesülni, illetve azt is, hogy - az általuk is nagyra becsült - lengyelek szükségtelenül részt vegyenek a magyarok ügyeibe.
A Videoton-Ruch Chorzów incidens
A másik pedig a lengyel autópályán történt, amikor a Videoton szurkolói Poznańba utaztak és összecsaptak a Ruch Chorzów huligánjaival. Az értesülést később az oldal szerkesztőinek is megerősítették az érintettek. A kisbusszal utazó 18 fehérvárin egy harmincfős csoport ütött rajta. Gyorsan kiderült, hogy a támadók nem a Lech Poznan szurkolói, hanem a Ruch Chorzow ultrái követték el. A Lech szurkolói elítélték a támadást.
Ritka, hogy egy lengyel-magyar eseményen szurkolói rendbontás történik. A fehérváriaknak különösebb problémájuk nem volt az esettel, utána nem reklamáltak. A második esetben viszont a vidisek szó nélkül elfogadták a lengyel szabályokat.
„Maślak” és a Psycho Fans bűnügyei
Első fokon tíz év letöltendő börtönre ítélték Katowicében „Maślakot”, a Ruch Chorzów focihuligánjainak vezetőjét. A Chorzów most másodosztályú csapatának Psycho Fans nevű huligáncsoportja a lengyel ügyészség szerint az ország legveszélyesebbike.
Az ügyészség szerint a sziléziai alvilág egészét uraló banda szorosan együttműködött a Wisła Kraków huligánjaival, és a csoport tagjai kifejezetten keresték az önmagáért való erőszakot. Ennek legsúlyosabb esete az volt, hogy 2017-ben megöltek egy huligánt a rivális GKS Katowice szurkolói közül. A Dariusz Pastor nevű áldozatot tízen üldözték autóval, majd gyalog, amikor pedig elesett, gumibotokkal és ököllel ütlegelték.
Maślak ekkor az üldözők között volt, de most nem csak emiatt kellett felelnie: hétfőn összesen 35 bűncselekmény miatt ült társaival együtt a vádlottak padján - többek között saját klubja, a Ruch Chorzów székházába is betört. A vádak bizonyításában kulcsszereplő volt két kiskorú koronatanú a huligáncsoportból, akik a letartóztatásuk után együttműködtek az ügyészséggel.
A Ruch Chorzów aktuális mérkőzései és eredményei
A Ruch Chorzów csapata az elmúlt években is aktívan részt vett a lengyel labdarúgásban, számos mérkőzést játszott:
- 2024.01.23.: Felkészülés: büntetőt hibázott a Ruch Chorzów ellen ikszelő Kecskemét.
- 2017.01.27.: Felkészülés: lengyel élvonalbeli csapatot győzött le a DVTK.
- 2017.01.27.: Kétszer játszott a Vidi; a DVTK lengyeleket vert meg Spanyolországban.
- 2016.09.12.: Légiósok: „Az őszi Fradi élcsapat lenne Lengyelországban” - Gyurcsó.
- 2016.03.07.: Videó: nagy kapushiba ágyazta meg Gyurcsóék vereségét.
- 2016.03.07.: Lengyelország: sokba került Gyurcsóéknak kapusuk botorsága.
- 2015.12.19.: Videó: lába közé vette a kapufát a kapus - nézni is rossz.
- 2015.08.21.: El: megtámadták a Videoton-drukkereket Lengyelországban.
- 2014.08.15.: UEFA: szektorbezárással büntették Dzsudzsákékat.
tags: #ruch #chorzow #szurkolok
