Sándor Csaba: A kitartás és hűség ikonja a DVSC-ben
Sándor Csaba neve elválaszthatatlanul összefonódott Debrecennel és a DVSC-vel. Élete, pályafutása a Loki színeiben telt, a vidéki gyerekkortól a profi futballista léten át az edzői karrierig, mindig a labdarúgás és a debreceni klub bűvkörében.
A bökönyi gyökerek és a sport iránti szenvedély
Vidéken, Bökönyben nőtt fel, ott járt általános iskolába. Nagyon szép, élményekkel teli gyerekkora volt. Mondanom sem kell talán, hogy rengeteget fociztak, sokat jártak az erdőbe, ahol volt egy teknőszerű rész. Rengeteget játszottak ott, különösen élvezték, már csak abból kifolyólag, hogy a labda soha nem volt kinn. Hétvégente pedig spontán főzéseket tartottak. Emellett két bátyjával és édesapjával imádtak lábteniszezni is. Volt egy kis udvaruk, ahova kifeszítettek egy zsinórt, és egy 8×3 méteres területen több órát képesek voltak eljátszani 2 a 2 ellen. Még általános iskolás korában sok atlétikaversenyre járt, ahol futószámokban indult.
Sándor Csaba nem feltétlenül a legtehetségesebb gyermekek közé tartozott, de a legkitartóbb egyértelműen ő volt. Mindig a csupaszív játékosok közé tartoztál, akik maximumon pörögve végigrobotolták a kilencven percet. Való igaz, hogy a kitartása, és a mentalitása volt a két fő erénye, ezek mai napig erősebbek az átlagnál. Soha nem adta fel, ez éltette, és ezt a szellemiséget próbálja ma is átadni a fiataloknak. Amikor jött az újabb lehetőség a továbblépésre, mindig igyekezett megragadni, és a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ahogy aztán lépdelt egyre fentebb, az állandó munka és a folyamatos kihívások egyre jobban inspirálták.
Labdarúgó-pályafutásának kezdetei és a DVSC-hez vezető út
A sportoló sorsa 1980-ban Tégláson dőlt el, amikor a Hajdú Vasas igazolt játékosa lett. 1980-ban a Hajdú Vasas keresett játékosokat, ahol Sándor Csaba három év leforgása alatt végigjárta a korosztályos ranglétrát. Ennek eredményeképp 1983-ban már a felnőtcsapatban futballozott. 1984-ben Horváth Miklós irányításával megnyerték a megyei első osztály küzdelmeit. Ezt követően Hegedűs Gábor invitálására a DMVSC-hez igazolt.
Sándor Csaba neve 1984 óta egybeforrt a DVSC nevével, csak a kötelező katonai szolgálat letöltése alatt harcolt más színekért. Az akkori szokások szerint a néphadsereg egyik csapatához, a mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE gárdájához vonult be, az ott lehúzott idő kivételével mindig a Loki győzelméért küzdött.
Eleinte a juniorokkal edzett a DVSC-nél, majd Nagy György „előléptette”. Viszonylag gyorsan került a felnőttcsapathoz, Nagy Gyuri bácsi vitte fel, ám eleinte még a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Kezdetben, amikor komolyabb, pénzügyi kérdések kerültek megvitatásra, neki mindig ki kellett mennie az öltözőből. A Nagy Gyuri bácsit váltó Petróczi Gabi nem igazán akarta betenni, őt a rossz tavaszi szezonkezdet után Puskás Lajos bácsi váltotta ’85 tavaszán. Nála vált stabil NB1-es játékossá. Olyan remek játékosokkal szerepelhetett együtt, mint Deákvári, Orosz, Bencsik, Szabó Pista. Szabó Béláékkal is több edzőmeccset játszottak, Béla bácsinak (aki akkor az ifinek volt az edzője) kifejezetten tetszett a játéka.
A hűség szimbóluma Debrecenben
Sok-sok éven át robotolt a debreceni színekért, volt csapatkapitánya az együttesnek. A hűséges fedezet 316 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A drukkerek a hűség és a megbízhatóság debreceni szimbólumának tartották. Hívták más egyesülethez, de neki esze ágában sem volt menni. Mindig voltak megkeresései, és bizony akadtak a klubnak olyan periódusai, amikor anyagi nehézségek támadtak, benne azonban egyszer sem merült fel komolyabban, hogy távozzon Debrecenből.
Egyetlen dolgot sajnál: Cipruson egy helyi csapat ellen jól ment a játék, jött is a lehetőség, amire az elnökség először rábólintott, majd valamiért mégis keresztbetett az üzletnek, pedig szívesen kipróbálta volna magát egy másik környezetben. Sándor Csaba labdarúgó-pályafutását egyáltalán nem érzi teljesnek, hiszen lejátszott 316 mérkőzést az élvonalban, és szép sikereket ért el a debreceni csapattal. Az sem foglalkoztatta, amikor az utolsó éveiben az edzői már nem számoltak vele, mert a saját elképzeléseikhez öregnek, és alkalmatlannak tartották. Elvégre ő soha nem értük, hanem magáért és a DVSC-ért dolgozott.
A bronzcsapat és a nemzetközi megmérettetések
A bronzcsapatuk, ez nem is kérdés számára, volt olyan erős az az együttes, mint a későbbi bajnokcsapatok. Akkoriban a fővárosi csapatoknak jobb lehetőségeik voltak, nagy volt a távolság, amely vidéktől elválasztotta őket, így nekik leginkább a megfelelő financiális háttér hiányzott az igazán átütő sikerhez. Az 1995-ös bajnoki bronzérmüket is óriási bravúrként élték meg. Ennek eredményeképp kóstolhattak bele a nemzetközi futball vérkeringésébe. Gyakran játszottak Intertotó-kupákon. Emlékszik, a Rostock ellen léptek pályára, Dombi beadását egy hazai védő rúgta saját kapujába, Herczeg Bandi aztán évekig azt hitte, hogy ő szerezte a gólt.
Játszott a Vágóhíd utcán is, de neki mindig az Oláh Gábor utcán uralkodó légkör volt az etalon. Mivel felesége, Sipos Éva kézilabdázott a DVSC-ben, neki nagyon imponált az, hogy a Hódosban a nézőtér közel van a pályához, ez pedig az Oláh Gáboron sokkal inkább megvalósult. Mi, játékosok kezdeményeztük is, hogy jobb lenne átköltözni a Vágóhíd utcáról. A Fradi-pályán a Videoton elleni kupadöntőn tíz-tizenöt percet játszott, az volt az utolsó fellépése DVSC-mezben. Abban a szezonban egyébként már nem kapott sok lehetőséget, ezért úgy döntött, hogy kisebb csapatokban folytatja.
Edzői karrier és az akadémia
Még aktív labdarúgó volt, amikor érdeklődést mutatott az edzői szakma iránt, így már akkor elkezdte a különböző képzéseket. Élvonalbeli pályafutását követően pedig azonnal megkezdte edzői karrierjét. Egyébként pályája után dolgozott a UPC-nél, az Alföld Televíziónál, valamint egy építőipari cégnél is, kapcsolatépítőként, üzletkötőként. Azonban már egy ideje főállásban tevékenykedik az akadémián, így mindennapjait teljes egészében a labdarúgás, és az edzések töltik ki.
Mindent egybevetve, 1984 óta, egy év katonai kitérővel dolgozik a DVSC-nél, erre azt gondolja, büszke lehet. Szeretett, s szeret itt lenni, mind játékosként, mind edzőként. Dacára annak, hogy nagyon nem könnyű a fiatalokkal. A DVSC exfutballistája, Sándor Csaba - aki jelenleg a debreceni akadémián dolgozik edzőként - felesége volt Sipos Éva.
Közös élet a sport és a DVSC jegyében: Sipos Éva öröksége
Felesége, Sipos Éva, a DVSC női kézilabdacsapatának korábbi jobbszélsője, szintén meghatározó alakja volt a debreceni sportnak. Fiatalkorukban sok meccsre jártak, gyakran idegenbe is elkísérte a lányokat. Sipos Éva hosszú, súlyos betegség után hunyt el. Ahogy a kilencvenes évek közepén Loki-meccsre járt, az láthatta őt ragyogni. Abban is nagy szerepe volt, hogy Csabi a DVSC focicsapatának ikonja lehetett. Két éve nyáron, a zánkai teraszon ülve még biztos volt benne az egyik barátja, hogy ezt a meccset is megnyeri, mint 1995-ben, azt a feledhetetlen kupaelődöntőt Buxtehudéban. Túl volt a nagy műtéten, s úgy tűnt, minden rendben van, újra mosolygott, ragyogott, mint anno, a nagy diadalok idején. Ki tudja, hova jutott volna, ha a norvégiai visszavágón nem szakad el a keresztszalagja. Családja és barátai, akik az ágya körül ültek egy szerda hajnalon, nem fogták fel, hogy ez megtörtént, hiszen a végsőkig küzdött.
Jelenlegi tevékenységek és a Loki iránti elkötelezettség
Egyébként a mai napig foglalkoztatja a sportág, különösen figyelemmel kíséri a debreceni csapat meccseit. Tagja a DVSC öregfiúk csapatának. A nagycsapat kiváló őszi idényt produkált. A lehető legjobb kézbe került a csapat azzal, hogy újra Herczeg Bandi lett az edző. Hétköznap edzések, hétvégén bajnoki meccs, a vasárnapjai pedig már rendre a következő heti felkészülés jegyében telnek. De mint mondta, nem panaszkodik.
tags: #sandor #csaba #labdarugo
