Harald „Toni” Schumacher: A vitatott kapuslegenda árnyoldalai és sikerei
„Hová tűnt Damon Hill” - röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a 2011-ben és 2012-ben futó sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkoztunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, lelkész, politikus, taxis, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek - tizenhárom év után itt az ideje, hogy folytassuk a sorozatunkat. Ebben a cikkben Harald „Toni” Schumacher, a német futball egyik legikonikusabb és legvitatottabb alakjának karrierjét és életútját vesszük górcső alá.
A kezdetek és a klubkarrier
Harald Anton („Toni”) Schumacher, minden idők egyik legmorcosabb kapuvédője 76-szor állt nemzeti csapatának, az NSZK-nak a ketrece előtt. Az akkoriban a fénykorát élő 1. FC Kölnben élte a virágkorát, ahol 1972-től 1987-ig védte a kaput. Emiatt még ma is ő a bajnoki szereplési rekorder (422) a „kecskéseknél”.
A Kölnnel 1977-ben Német Kupa-győztes lett. Majd 1978-ban Bundesliga bajnoki címet szerzett. Európa-bajnokként és kétszeres világbajnoki ezüstérmesként vonult vissza. 1979 és 1986 között 76 alkalommal szerepelt a nyugatnémet válogatottban. Tagja volt 1980-as Európa-bajnok nyugatnémet csapatnak. Kétszer volt az Év játékosa odahaza.
A „sevillai rém”: az 1982-es világbajnokság és a Battiston-ügy
A pályákon anno nem éppen finom stílusáról volt közismert. Ha a neve felmerül, leginkább az 1982-es spanyolországi világbajnokságot, azon belül a franciák elleni elődöntőt emlegetik vele kapcsolatban. Az 1982-es tornáról például mindenki emlékezhet a francia Patrick Battistonnal való brutális ütközésére. Az 1982-es vb-n legyalulta a francia Patrick Battistont, veszett híre támadt, még ma is csak a „sevillai rémként” (egyáltalán nem) tisztelik Franciaországban.
A meccs második félidejében Michel Platini indítására Patrick Battiston rajtolt, Schumacher kifutott a kapujából, a 16-os vonalon felugrott, és nyújtott lábbal repült ellenfele felé. Durván letarolta. A kapus a csípőjével találta telibe Battiston fejét, aki elterült a füvön. Platini, a franciák háromszoros aranylabdás játékosa később úgy nyilatkozott, attól tartott, hogy csapattársa belehalt az ütközésbe. Battiston elvesztette három fogát és az eszméletét, megsérült a csigolyája, hordágyon vitték le. Schumacher sárga lapot sem kapott, sőt, kirúgással folytatódott a meccs, szóval Charles Corver játékvezető sem állt a helyzet magaslatán. Ráadásul a kapus reakciói csak tovább fokozták az amúgy is súlyos helyzetet. Miközben a súlyosan sérült Battistont ápolták, Schumacher egykedvűen rágózott, a labdát pörgette a kezén, és rezzenéstelen arccal várta a folytatást. Az eset után még Schumacher édesanyja is azt nyilatkozta, hogy nem volt szép ez a tett kicsiny fiától.
Schumacher ütközött Battistonnal 82
Franciaországban óriási felháborodást váltott ki a dolog. Az ottani sajtóban a "tank", "Gestapo", "SS" és "nácik" szavak szerepeltek a mérkőzés kommentárjában. A "ki a legnépszerűtlenebb német" felmérésben a franciák - számos napilapban - Schumachert tették az első helyre a vb után - megelőzve Adolf Hitlert. Franciaországban addig szították a németellenes hangulatot, hogy Helmut Schmidt német kancellár kénytelen volt táviratot küldeni Francois Mitterrand francia elnöknek. Közös nyilatkozatot adtak ki, hogy megpróbálják enyhíteni a feszültséget. A kárörvendésre mindig kész angol és a bosszúszomjas francia sajtó ezentúl csak „Hasfelmetsző Jackként” emlegette Tonit. A kapust virtuálisan felkoncolták.
Schumacher évekkel később így emlékezett: „Ma is kijönnék a kapumból, és megpróbálnám megszerezni a labdát. Ez egy szerencsétlen akció volt, de nem szabálytalanság.” Battiston jött felém, megpróbálta átemelni rajtam a labdát, én pedig felugrottam. Nem találta el rendesen a labdát, de én már a levegőben voltam, nem tudtam megállítani a lendületemet, és felhúzott térdekkel repültem felé. Sikerült egy kicsit megfordulnom, és a csípőmmel találtam el Battistont. Számára egy fontos jelenet volt ebben az egész Battiston-ügyben: amikor bocsánatot kért. Később Battistonnal jó barátok lettek. Ugyanakkor egy dolgot bánt csak meg teljes életében, amit meg is nevezett: azt a bizonyos ütközést és az azt követő viselkedését.
A keménységet a kapus filozófiai magasságba emelte, mondván, minél borzasztóbb a híre, annál inkább rettegnek tőle a csatárok, és valóságos óriássá nő a szemükben, ketrece pedig parányivá, ha rávezetik a labdát; egyébként az autogén trénig egyik első élsportbeli alkalmazója. Schumacher kora egyik legjobb kapusa volt, ám ma már többnyire csak sevillai rémtettére és az 1986-os vb-döntőben elkövetett hibáira emlékszünk. Kapussors…
Az Anpfiff című könyv és következményei
40 évvel a sevillai mérkőzés után... Vajon mi vesz rá egy aktív futballistát, hogy pályafutása csúcsán írjon egy önéletrajzi könyvet, amelyben többek között a következőkről ír: saját doppinghasználatáról, társai sportszerűtlen életéről az edzőtáborokban, továbbá földbe tapossa a német labdarúgó-szövetség vezetőit? Toni Schumacher ezt tette. A korábbi válogatott kapus Sípjel (Anpfiff) című kötete 1987-ben jelent meg Nyugat-Németországban. Az 1987 márciusában megjelent könyve után klubja, amellyel gyakorlatilag összenőtt, kirúgta. Emiatt kellett otthagynia a „kecskéseket”.
És a válogatottból is azonnal kitették. 33 éves volt akkor. Egy kapusnak ekkor még lehetne 5-6 jó éve. 1990-ben nem lehetett ott a vb-n, mert a mexikói vb után megjelent, kegyetlenül őszinte könyve miatt számkivetett lett a Bundesligában és a szövetsége színe előtt is. A könyvért óriási összeget kapott: 1.5 millió márkát. Hősünk olyan benne, mint egy elszabadult hajóágyú, az olvasóra ömleszt mindent, ami a szívét nyomja, csak kapkodjuk a fejünket, amikor a tömeges doppingolásról („Mexikóban telepumpáltak, majd magunkra hagytak bennünket...”), kurvákról, alkoholról és éjszakai pókerpartikról ír.
Vagy éppen a pályán brutális, civilben kizárólag rossz példával szolgáló vezérről, a világbajnok Paul Breitnerről, továbbá a primadonnaként viselkedő, állandóan félig sérült, amúgy kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rummeniggéről és a Mexikóban a csapatból száműzött rosszindulatú cserekapusról, Uli Steinről. Akkoriban sem volt általános, hogy valaki így beszéli ki az öltözők világát, ma még végképp nem az, és amekkorát szólt a nyilvánosságban az Anpfiff, annyira el is vágta Toni Schumacher pályafutását. „Jobb egy törött karrier, mint egy törött gerinc” - mondta ezzel kapcsolatban a Nationalelfből 1986 őszén, Kölnből a könyve megjelenése után távozó kapus. Aki sem Istent, sem embert nem ismer, a bírált csapattársak és vezetők mellett hatalmasakat szúr oda az Adidasnak és a Pumának, a túlfizetett Bundesliga-sztároknak és persze a sajtónak is. Nem véletlen, hogy volt olyan német lap, amelyik később az Anpfiffet a Sátáni versek katolikus előfutáraként emlegette az indiai-brit író, Salman Rushdie 1988-as, az iszlám szerint istenkáromló kötetére utalva.
Itt kell ismét elővenni a bevezetőben érintett témát: vajon megérte? Nem ért volna rá néhány év múlva, visszavonulása után megírni azt a botránykönyvet? Schumacher ugyanakkor nemcsak botrányos esetekkel foglalkozik, hanem egészen fennkölten fogalmaz például a Németországban mindig betegesen gyanakodva kezelt hazaszeretet kérdésében is: „Én- ellentétben Boris Beckerrel és másokkal - az adómat továbbra is az NSZK-ban fogom megfizetni. Hazafi vagyok, de nem nacionalista” - írja, és azokat az olvasói leveleket is megemlíti, amelyeket az 1986-os vb-ről hazajövet kapott, és amelyekben a szurkolók megköszönik, hogy milyen büszke németté tették őket.
Karrier a botrány után: klubok és a válogatott elmaradt sikere
Toni Schumacher a nyolcvanas években posztja egyik legjobbja volt a világon. Akkoriban a világ legjobb kapusának is megválasztották. Két vb-döntőben és egy Eb-fináléban játszott. Az 1986-os vb ezüstlabdása lett Diego Maradona mögött (döntőbeli potyagólja ide vagy oda). Az 1986-os vb-n a döntőig csúcsformában védett.
Szerencséjére a Kölnhöz közel lévő Gelsenkirchenből mentőövet dobtak neki. Úgyhogy a Schalkéhoz igazolt, amelynek kapujából a következő szezonban kirobbanthatatlan volt. Csak egy mérkőzésről hiányzott. Ám számolatlanul kapta a gólokat, a királykék csapat pedig kiesett vele. Nem volt kedve a másodosztályba menni, az elsőosztályban viszont nem nagyon kértek belőle. Így külföldön próbált szerencsét, de 34 évesen már komoly csapatba nem mehetett. Az isztambuli Fenerbahce volt pályafutásának következő állomása, és 1991-ig ott védett. Míg ő ott volt száműzetésben egykori válogatott társai, a 23 éves Bodo Illgnerrel a kapuban világbajnoki címet szereztek. Az 1982-es vb-döntőben a vele szemben lévő kapuban az akkor 40 éves Dino Zoff parádézott. És világbajnok lett. Schumacher még csak 36 volt 1990-ben, amikor a német válogatott vb-t nyert. Nélküle.
1991-ben tért haza Törökországból, és a tőle elvártnál csendesebben, 37 évesen visszavonult. Az egykori botrányhős még csak ismerkedett a civil élettel, amikor váratlan helyről tárcsázták a számát. A számára az ősellenséget jelentő Bayern Münchentől. A Bayern 1991 őszén története legnagyobb válságát élte. Nyolc mérkőzésen kezdődött a Schumacher névvel az összeállítás. A mérlege: 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, ami abban az évben nem is volt olyan rossz. Tíz gólt kapott, vagyis valamilyen szinten stabilizálta a Bayernt. A téli szünetre feljött a csapat a 11. helyre, kicsit eltávolodva a kieső zónától. Tavaszra visszatért Aumann, aki Hillringhausszal és Gospodarekkel valahogy elnavigálta a csapatot a 10. helyre. Öt ponttal többet gyűjtve, mint a legjobb kieső. Schumacher pedig hivatalosan is visszavonult.
Edzői pályafutás és a váratlan visszatérés
Elkezdte edzői pályafutását. Előbb a Schalke, majd a Bayern kapusedzőjeként tevékenykedett, majd ugyanezt a feladatot kapta 1995-ben Dortmundban. Lelkesen teljesített új szakmájában is. Hisz mindig mindent teljes erőbedobással csinált. Négy és fél év telt el azóta, hogy utoljára tétmérkőzésen pályára lépett, amikor 1996 májusában váratlan dolog történt a Dortmundnál. A záróforduló előtt a szezonban egyetlen percet sem hiányzó Stefan Klos megsérült. Szerencsére annak a mérkőzésnek már nem volt tétje. A Dortmund a Freiburg elleni találkozó eredményétől függetlenül megnyerte a bajnoki címet. Így Ottmar Hitzfeld nyugodt szívvel jelölhette a május 18-i mérkőzésre a kapuba Wolfgang „Teddy" de Beer-t. Ám a kispadra nem az amatőrök kapusát hívta, hanem titokban csináltatott egy 36-os kapusmezt Schumachernek, és játékengedélyt kért számára a szövetségtől. Csak a meccs előtt közölte vele, hogy őt írta a jegyzőkönyvbe tartalék kapusnak.
Aztán a 87. percben váratlan dolog történt. Hitzfeld odament a kispadon békésen üldögélő és beszélgető Schumacherhez, és közölte vele, hogy irány a pálya. De Beert a kapusedzője váltotta a Dortmundban. Az utolsó két percben a közönség óriási ovációja közepette ismét Bundesliga-mérkőzést játszott a gyakorlatilag öt évvel korábban visszavonult világsztár. Még a labdát is meg kellett fognia egy beívelés után. 18 évvel az első bajnoki címe után ismét Németország legjobb csapatának tagja lett. Túl a 42. születésnapján. A mai napig Toni Schumacher a legidősebb, aki Bundesliga bajnoki címet szerzett játékosként. 1998-ig volt az edzői stáb tagja Dortmundban, vagyis szakvezetőként Bajnokok Ligája-aranyérmet is kapott 1997-ben. Majd 2002-ben a Leverkusen kapusedzőjeként is hivatalos volt egy BL-döntőben.
Dolgozott a Schalkénél (Jens Lehmann-nal), a Bayernnél (Raimond Aumann-nal) és a Dortmundnál (Stefan Klosszal). 52 mérkőzésen ült a kisebbik kölni csapat, a Fortuna kispadján, így Hajdu Attila (akit már Dortumundba is csábított) és Dragóner Attila mestere is lett, emlékezetes módon egy bajnoki félidejében rúgta ki őt az elnök. Sokat komolyodott, de nem járt sikerrel, egy váratlan húzással a sportmarketing területére vetődött rá, de régi ismerősei (Klaus Toppmöller, Berti Vogts, Klaus Augenthaler) keze alá dolgozva Leverkusenben kapusedzősködött, a legendás 2001-2002-es ezüstidényben is, Hans Jörg Butt a keze alatt lett kezdőkapus.
Visszavonulás és közéleti szerepvállalás
2003-tól az üzleti élettel is megpróbálkozott, és időnként szakkommentátorként is feltűnt a német állami televízióban. Aztán 2012-ben megbocsátottak neki a számára legfontosabb helyen. A Köln alelnöke lett. Ezt is komolyan vette („Ha nem profi kapus lettem volna, hanem postás, biztosan én lettem volna Köln leghíresebb postása” - mondta egyszer). Innen vonult nyugdíjba 65 évesen, tavaly nyáron.
Kis pihenő után volt városa Eb-nagykövete, 2011 óta pedig a német futball nagykövete (a női labdarúgás a szíve csücske), egy sportmárka reklámarca, tévés szakértő, illetve a szövetség, a DFB Egidius Braun Alapítványának kuratóriumi tagja. Mindennap hat kilométert sétál, egyébként annyira elkoptak az ízületei, hogy már a golfozásról is csak álmodhat. Franz Beckenbauer és Andy Brehme halála után egy újságíró is rákérdezett a kapus korára: Schumacher elmondta, teljes életet él most, egy dolgot bánt csak meg.
A német kapusok helyzete: Schumacher véleménye
Megkongatta a vészharangot Harald "Toni" Schumacher, a német labdarúgó-válogatott hajdani világklasszis kapusa. Gulácsi Péter elsősége apropóján fakadt ki a hajdani világklasszis. Harald "Toni" Schumacher szerint nagy a baj kapusfronton a németeknél. Az Európa-bajnok (1980), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (1982, 1986), utóbbi vb-n Diego Maradona mögött a második legjobb játékosnak választott kölni legenda kiakadt azon, hogy a posztján manapság már a válogatottból és a klubcsapatokból is hiányoznak a kiemelkedő német egyéniségek, ellentétben például - sőt, leginkább - a magyar Gulácsi Péterrel. Toni Schumacher szerint egyértelműen krízisbe került a német kapusszakma.
Az apropót az adta, hogy a tekintélyes futballmagazin, a Kicker hagyományos értékelése szerint a Gulácsi (RB Leipzig) volt a Bundesliga-szezon legjobb kapusa, mögötte a svájci Gregor Kobel (Dortmund) és a bosnyák Nikol Vasilj (St. Pauli) védett még "nemzetközi klasszis" szinten - a legjobbnak ítélt német kapus pedig még mindig a már 39 éves, negyedik helyre sorolt Manuel Neuer (Bayern München), már csak az "országos klasszis" kategóriába fér be. Bezzeg régen dúskáltak a világ legjobbjai közé tartozó kapusokban: ő hajdanán Uli Steinnel, aztán Bodo Illgner Andreas Köpkével, Oliver Kahn Jens Lehmannal, majd legutóbb Neuer Marc-André ter Stegennel vívott öldöklő párharcot a Nationalelf kapusposztjáért. Azok az idők azonban mára elmúltak. Schumacher keserű- „A német kapusok helyzete nem javult, éppen ellenkezőleg. Többé már nem vagyunk a kapusok országa” - sopánkodott Toni Schumacher, aki szerint szimbolikus, hogy Gulácsival az élen külföldi kapusok a legjobbak a Bundesligában. - „Magáért beszél, hogy a Kickernél még mindig 2014 világbajnoka a legjobb német” - utalt a veterán Neuerre, akit a szaklap már négy éve nem sorol a világklasszisok közé. Schumacher szerint vannak ugyan mögötte fiatalabb és igenis sokra hivatott német kapusok, de a stuttgarti Alexander Nübel példája is mutatja: nem képesek folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.
tags: #schumacher #nemet #kapus
