A sörrel koccintás magyar hagyománya és a sör története
Még a furcsa magyar szokásokhoz képest is szokatlannak és alig megmagyarázhatónak tűnik a sörrel való koccintásunk. A "magyar ember nem koccint sörrel" mondás generációk óta él a köztudatban, de vajon honnan ered ez a szokás, és mi a helyzet vele napjainkban?
A koccintási tilalom eredete és a 150 éves moratórium legendája
Tinédzserként tanultuk még az öregektől, hogy magyar ember nem koccint sörrel. A magyarázat az volt, hogy amikor Aradon kivégezték a 13 tábornokot, akkor az osztrák tisztek sörrel koccintottak a „sikerre”. Nem kérdőjeleztük meg sem a történet igazságát, sem azt, hogy a különös magyar ellenállásnak 150 évig kell kitartania.
De aztán csak elérkezett az ezredforduló, vele együtt az elbizonytalanodás. Az új, a rendszerváltás után felnőtt generáció már talán a sörrel koccintás tilalmáról sem biztos, hogy hallott, akik pedig igen, két csoportra bomlottak.
A témában több tanulmány és újságcikk született, és abban egyetértés mutatkozik, hogy semmilyen hiteles bizonyíték nincs arra, hogy Aradon bármilyen ünneplés zajlott volna a kivégzések után, kivétel egy stilizált festményt, ahol pezsgőznek a Habsburgok. Arra meg főleg nincs, hogy sörrel bármiféle koccintás történt volna.
Annál is inkább, mert annak idején az osztrákoknál az volt a divat, hogy az asztalhoz verték a korsót. Katona Tamás történész szerint a németek nem is igazán koccintottak sörrel, inkább az asztalhoz csapták korsójukat. „Ábrázolás is csak egy van az osztrákokról, ahogy a győzelemre koccintanak, de akkor is hosszú pezsgőspoharakkal. A kép egyébként nem is reális, hiszen valamennyi tábornok felfelé néz a fejük felett lebegő sasra. A történet tehát mese, de az sem véletlen persze, hogy miről születnek legendák” - mondta Katona a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozva 2000-ben.
Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás. „Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával” - nyilatkozta a történész egy 1999-es, Tv2-nek adott interjújában.
A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, és nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt - nyilatkozta a történész a Kisalföld Online-nak.
A 150 éves korlátozás is elég furcsának hat: a fogadalom tartamának a török uralom 150 évéhez kapcsolása nemzeti önmarcangolásnak tűnik. Ugye cáfolni sem érdemes: egyszerűen nem fűzhettek határidőt az elhatározáshoz. A jogi bikkfanyelv szerint: nem lett volna életszerű. A 150-es számot azon kívül, hogy Gyuri épp száznegyvenkilenc és háromnegyed évvel a fogadalom elhangzása után szerzett róla tudomást, semmi sem indokolja.
Persze, igaz ugyan, hogy 150 évig voltak itt a törökök, de nehéz lenne logikai kapcsot találni a két esemény között. Ha tervezgettek is eleink, sokkal rövidebb távra: "Jövő nyárig ideér a vasút, / Azon jön el Garibaldi, Kossuth, / Ha nem jönnek, akkor mi utazunk, / Vágjuk földhöz nagyfülű poharunk."
A koccintás nélküli sörözés mint passzív ellenállás
Gyakran hozzák szóba, miféle vállalás az ilyen, bezzeg ha nem inna sört a magyar, ha azzal tüntetne, az igen, az már áldozat lenne. Elismerem, jókora áldozat lenne, demonstrációnak viszont csapnivaló. Egy hazafin, aki csak ül és nem iszik sört, aligha látszik a felháborodás. Ha bort iszik helyette, akkor is csak az sejthető, hogy jobban szereti a hegy levét a sörnél.
Ha azonban sört iszik, de nem koccint, azzal már jelez valamit. Meg sem kell mukkannia, mégis érti mindenki. Legalábbis értette akkor. A pohárcsengés elmaradása egyenesen a passzív rezisztenciának nevezett kor emblémája lehetett.
Ha összegyűjtjük a szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás formáit, bizony beillik közéjük a néma sörözés szokása is; és ha a lajbi-viseletért, az atilla, a dolmány, a bunda, a csákó hordásáért hadbíróság elé lehetett kerülni, a láncra hasonlító ékszerekről, a pörge karimájú Kossuth-kalapról, a demonstratívan táncolt csárdásról, meg a szakáll, a bajusz, a hosszú haj viseléséről nem is beszélve, akkor bizony valószínű, hogy egy-egy tüntetően félrehúzott, vagy összeütés nélkül meghörpintett korsó is felrovatott a korcsmák velszi bárdjainak.
Logikátlan a magyarázkodás, hogy a koccintás nélküli sörivás szokását a bortermelők eszelték volna ki a sörfogyasztás visszaszorítására. Ha valaki demonstrálni akar, annak épp sört kell rendelnie, ...hogy aztán ne koccintson vele.
A legenda napjainkban
Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mit kezd ezzel a legenda- és tényanyaggal. Mindenesetre a sörrel nem koccintás egy különleges magyar szokás, ami nemcsak színesíti a kultúránkat, de őrzi a szabadság eszméjét és úgy erősíti a nemzeti összetartozást, hogy közben nem sérti más nemzetek érzéseit. Sőt, ha igaz a Hentzi-sztori, még az osztrákok is kénytelenek elismerni, hogy jogos a két pont.
A Marketing Centrum közvélemény-kutató 2005 júniusi felmérése szerint a sörivók 45 százaléka már nem törődik a koccintási tilalommal. A hagyományhoz leginkább az idősebbek tartják magukat.
A Batthyán kormány. Előadó: Prof. Dr. Hermann Róbert
A 2005-ös felmérés eredményei részletesebben:
| Korcsoport | A koccintási tilalommal nem törődők aránya |
|---|---|
| 60 év felettiek | 28% |
| 18-29 évesek | 61% |
A magyarok között egyébként közel azonos a „sörösök” és „borosok” aránya. A válaszadók 27 százaléka a sört, és 24 százalékuk pedig a bort szereti jobban, 14 százalékuk mindkét alkoholfajtát egyformán kedveli, 35 százalékuk pedig egyiket sem szereti.
A sör története Magyarországon és azon túl
Mikor iszik sört az emberiség, mitől sörös nemzet egy nép? Katona Csaba akadémiai sörtörténész feltérképezte a sörtörténet fontos epizódjait és sztorijait, különös tekintettel a cseh és magyar folyamatokra.
A kezdetek és az ókor
Hogy mikor főzték le a világ első sörét, arról lövésünk sincs. Hipotézis van rá: valaki rákényszerülhetett, hogy megigyon olyan esővizet, ami gabonára hullott és valamennyire az a gabona leerjedt. De ez csak egy hipotézis; arra, hogy gabonából italt lehet erjeszteni, így vagy máshogy, a föld különböző pontjain is rájöhettek.
A legkorábbi, sörnek nevezhető ital, amiről tudunk, az a Krisztus előtti 7. évezredre datálható, a mai Kína területén. Találtak ott egy edényt, amiről kimutatták, hogy gabona/rizsalapú ital volt benne, amit szőlővel, mézzel, galagonyával ízesítettek: ez a jelenleg az első, már sörnek nevezhető ital, amiről tudunk.
Aztán a Kr. e. 5. évezredből Szudán területéről tudunk cirok-alapú sörről, de az első olyan kultúrák, ahol valóban a sör hétköznapi ital volt, azok a folyam-menti társadalmak. Tehát például a sumérok. Hammurapi több pontban is rendelkezik a sörről a törvényei közt: akik az amúgy szigorú szabályozások ellenére rossz minőséget árultak, azokkal szemben kemény szigort alkalmaztak: „Ha a sörösasszony a sör értékét a gabona értékével szemben csökkenti, a vízbe kell vetni.” De arra is akadt példa, hogy a szabálytalanságon kapott embert saját hordójába fullasztották vagy „pancsolt” sörlevével itatták halálra. A sör szakrális szerepéről pedig csak annyit, hogy istennője volt a sörfőzésnek és külön a sörnek is, Ninkaszi és Szinnin.
Sör a középkortól napjainkig Magyarországon
A magyar már a középkorban is ivott sört: 1226-ban a mai Pannonhalmán a jobbágyoknak többek között vödör sörrel kellett adózniuk. Tózsa-Rigó Attila kollégám kutatásai révén tudjuk, hogy például Pozsonyban a 16-17. században sörharangnak hívták a harangot, ami azt jelzi, illene hazamenni.
Középkori városaink német polgárságának fontos szerepe van a sörkultúra meghonosításában. A német etnikum fontos szerepet játszik, hiszen hozzák magukkal a sörfőzés tudományát, illetve a cseheknek is fontos szerepe van a későbbiekben. A soproni sörgyárat többek között brünniek alapítják. A pécsi sörgyárat 1848-ban egy ottani sváb alapítja. A Dreher alapítója egy Peter Schmidt nevű bajor volt. Lehet, hogy emiatt is mondják, hogy magyar ember itala a bor. Mert a borász nagybajuszú és vidéki, ezek meg urbánus germánok.
A sörfogyasztás szerte az országban a filoxérajárvány után nő meg. A filoxéra katasztrófa volt a magyar gazdaságnak és főleg a borászatnak is. Egyedül a söriparnak tett jót a filoxéra. Valamit inni kellett a bor helyett. Sorban jönnek létre a sörgyárak. Nagykanizsa: 1892, Sopron: 1895. Sopron egy jellemző történet: brünni cseh, morva és német sörösök hozzák létre. Ráéreznek ugyanis, hogy Magyarországon még érdemes beruházni sörbe.
A huszadik század elején egészségtelen piaci szerkezet jellemezte a söripart. Amikor a századfordulón megerősödik a söripar, a négy legnagyobb budapesti gyár oly mértékben lefedte a sörös piacot, hogy a történelmi Magyarország piacának 60-70 százalékát birtokolta; de ők adták a hazai sörtermelés 90 százalékát, miközben az országban mintegy 90 sörgyár termelte a nedűt.
Aztán jött Trianon: lecsatolták a fogyasztói piac kétharmadát. Ott álltak a gyárak légüres térben: rögtön Trianon után nem fognak élénken kereskedni Csehszlovákiával és Romániával. Dreher Jenő mutatta meg, mit kell csinálni: elkezdett melléküzemágakkal foglalkozni. A gyár csinált brandyt, likőrt, csokit, bonbont, forgalmazott tejet is. Nem maradt üresen a gyár: munkát tudtak adni az embereiknek és nem maradt nyakukon a sör. Amikor viszont talpra álltak, jött a gazdasági világválság; utána, amikor újra talpra álltak volna, jött a második világháború, utána az államosításig már talpra állni sem volt idejük.
A modern sörkultúra és sörfogyasztás
A '45 utáni történetben megszűntették a kisüzemeket, államosítottak, és a hetvenes években ráadásul egy trösztbe volt beterelve minden sörgyár. Az egész egy dologról szólt: olcsó, kommersz sörrel ellátni mindenkit. Ez a mai napig negatív képet társít a sörhöz: a sör „proliital”, egy sör - egy tégla. 1945 előtt a sör városi italnak számított. Tudunk olyanról, hogy a vidékről városba került fiatalok azért a sört itták, hogy kifejezzék: elszakadtak a vidéki, falusias, boros-pálinkás világtól, ők immár az urbánus kultúrkörhöz tartoznak. Reprezentálni akartak vele.
Most már azért itthon is sikk sörözni, és rátapadt a sznobéria is a kézműves sörökre, ami bizonyos mértékig szintén beárazza a műfajt. A pozitív változást mutatja a sörvacsorák léte is. A sörvacsora egy előételtől desszertig tartó ételsor, mindegyik fogáshoz más-más sörrel. A sör elindult abba az irányba, hogy újra polgári itallá váljék.
Sörfajták és kóstolás
A sör alapesetben négy alapanyagból áll az ötszáz éves bajor sörtisztasági törvény alapján: árpamaláta, víz, komló, élesztő. Ebből a négy alapanyagból viszont elképesztő változatosságot lehet kihozni. Nagy képzettség tehát nem kell hozzá, hogy meg tudjuk különböztetni a söröket. Aki amúgy nagyüzemi sörökön nőtt fel, lehet, hogy idegennek fogja találni a kisüzemi sörök ízét.
A söröskorsók tekintetében a tradicionális korsó és pohár (melyből persze több fajta van) a sörivás nélkülözhetetlen kelléke. A müncheni Oktoberfest sátraiban használatos söröskorsó korábban több mint másfél literes volt, manapság a litereseket alkalmazzák, hazánkban elvétve, de találni olyan vendéglátóhelyet, mely literes korsóban méri a folyékony kenyeret. Angliában a korsó alapegysége a pint (568 ml), de létezik a kétpintes változat is.
A sörkóstolás és zsűrizés nemzetközi sztenderdek alapján zajlik. A jelenlegi, ún. BJCP-rendszer 81 különböző kategóriát különböztet meg. A kinézetet, az illatot, a színt és az összbenyomást pontozzák. Meg lehet tanulni ezt - persze számít, hogy jók-e az ízlelőbimbóink és sokat kóstoltunk-e.
Vajon mitől válik egy nemzet borossá vagy sörössé? Bizonyos dolgok hagyománnyá válnak az évszázadok alatt, de mindennek gyakorlati alapja van. Ahol megterem a borszőlő, ott boros lesz a nép. Ahol nincs szőlő, viszont van lágy víz, ott a sör megy. A bajorok például, már utaltunk rá, a 16. századig főleg bort ittak. Jött egy éghajlatváltozás, eltűnt a borszőlő, vége.
