Szűcs László Kapus Információk: A 70-es és 80-as évek Magyar Hálóőreinek Korszaka

Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Ebben a színes időszakban számos tehetséges hálóőr lépett pályára, akik között voltak olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Voltak, akik többszörös bajnokok lettek, bajnoki érmesek úgy, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon, és olyanok is, akik Európában is sztárok voltak, míg mások csak a megyeszékhelyen.

A pályafutások sokféleségét mutatja, hogy voltak, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, míg mások sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban, vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére pályafutásuk egyetlen lábjegyzete maradt. Ez a cikk Szűcs Lászlóról, valamint a kor kiemelkedő kapusairól nyújt áttekintést.

Szűcs "Stuca" László: A Salgótarjáni Bajnokcsapat Kapusa

A hetvenes és nyolcvanas évek magyar labdarúgásában számos emlékezetes kapus tűnt fel, akik közül sokan a vidéki csapatokban váltak meghatározó játékossá. Közéjük tartozott Szűcs Stuca, aki Salgótarjánban védett. A karancsaljai csapat tizenkilencre lapot kért és bejött. A védőt csak három játékosért cserébe adták, megnevezve egy kapus, egy védő és egy csatár. Így ment Kovács Bíró Antallal és Ádám Lászlóval együtt a Stécébe. A salgótarjáni bajnokcsapatban Kovács II. László csak 6 meccsen védett Szűcs Stuca mögött.

Az NB II-es bajnoki cím megszerzése után nagyon kapósak lettek a salgótarjáni labdarúgók, a csapat vezetésének nem kis fejfájást okozva, hogy legnagyobb erősítésként együtt tudják tartani a csapatot.

A Korszak Kiemelkedő Hálóőrei

A kapusposzt mindig is különleges figyelmet kapott a magyar labdarúgásban, és a 70-es, 80-as évek számos ikonikus alakot adott a sportágnak. Az alábbiakban néhányuk pályafutását mutatjuk be, akik mindannyian hozzájárultak ezen időszak gazdag történelméhez.

Kovács László (sz. 1951): A Vándorkapus és az 1984-es Botrány

Az 1951-es születésű Kovács László tíz évesen kezdte a labdarúgást szülővárosa csapatában, a Tatabányai Bányászban. Huszonnégy éves koráig a tartalékbajnokságban pallérozódott. Az 1975/76-os bajnokságban az utolsó fordulóban lehetőséget kapott az MTK-VM elleni hazai bajnokin, így rögtön tagja lett a bajnoki bronzérmes csapatnak. A következő idényben már kicsit változtak az arányok a három kapus közt, Kovácsnak 8 bajnoki találkozó jutott, így egy bajnoki ezüstérmet is a vitrinbe rakhatott.

Azonban egy hármas játékoscsere miatt a következő szezont már nem Újpesten kezdte. Kovács II. László úgy került Salgótarjánba, hogy az újpestiek minden követ megmozgattak egy tarjáni középhátvéd, nevezetesen Kovács II. József (közismertebb nevén a Vörös Kovács, az egykoron Norvégiában játszó válogatott csatár, Kovács Péter édesapja) megszerzéséért. A védőt csak három játékosért cserébe adták, megnevezve egy kapust, egy védőt és egy csatárt. Így ment Kovács Bíró Antallal és Ádám Lászlóval együtt a Stécébe. A történet úgy teljesen kerek, hogy Bíró Antal hármójuk közül csak kölcsönbe érkezett Salgótarjánba. Mikor feljutottak az NB I-be, mindenképp szerették volna megtartani a rendkívül gólerős csatárt. Az újpestiek annyit mondtak, ám legyen. Egy nevet mondtak cserébe és Salgótarjánban rábólintottak. A tarjáni bajnokcsapatban Kovács II. László csak 6 meccsen védett Szűcs Stuca mögött.

Viszont Kovács László a következő idényben visszakerült az NB I-be a Volán játékosaként. A közlekedésiek akkor kerültek fel az NB I-be, érthető módon erősíteni akartak, különösen egy megbízható kapusra volt szükségük, hiszen a veterán Benes László, aki jó tíz évig szolgálta a Czabán Samu térieket, már a visszavonulást fontolgatta. Kovács hét szezonon keresztül védett a Volánban, több mint 90 elsőosztályú találkozón. Közte volt két emlékezetes NB II-es szezon is, különösen az 1982/83-as volt az, mikor dr. Lakat Károly irányítása alatt egy kisebbfajta világválogatott jött ott össze Bene Ferenccel, Fekete Lászlóval és Dunai III. Bár sorozatunk alapvetően kapusokról szól, de ez olyan legendás csapat volt, hogy érdemes felsorolni az összes nevet. A Volán SC gárdája, az NB II. 1982/83-as bajnoka. Hátul (balról): Fekete, Nyúl, Magos, Bene, Hámori, Szabó S., Márkus, Kékesi. Középen: Mészáros Imre pályaedző, Hatvanger, Ebedli, Szeibert, Forintos, Lakat Károly dr. vezetőedző, Dunai, Krómer, Szabó A., Sebők, Kiss Imre pályaedző.

A leszerelés után kereste őt az FTC is, de Kovács a Videotont választotta, valószínűleg az azonnali védési lehetőség miatt. Közel nyolc szezonon át volt a csapat első számú kapusa, 208 bajnoki találkozón védett csapatában. 1980-ban egy sérülést követően már nem tudott visszakerülni a kapuba. Mikor Disztl Péter végleg kiszorította a csapatból, Kaposvárra akart igazolni, de a két csapat nem tudott megegyezni, így egy évig nem védett bajnoki találkozón. Verebes József invitálására ekkor lett a Rába ETO kapusa. Érdekes helyzet volt, a legenda szerint edzés után bandukolt haza, mikor a Fehérvárról épp Győrbe autózó Verebes felvette kocsival, megkérdezte, mi van veled? Semmi, jött a válasz. Nem akarsz a Győr kapusa lenni? Rögtön ebben az idényében a 30 meccsből 28 alkalommal ő védett, Pallának és Hornyáknak 1-1 mérkőzést hagyva. Három szezont töltött el Győrben, 86 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

1979-ben Csepelre igazolt, több lehetőséget kapott már az elején, mint előző csapatában. Két szezont felváltva védtek végig Hajdú Lajossal. 1984-ig 156 bajnoki találkozón védett a vasgyáriaknál. Csepelről lett utánpótlás-válogatott 1979-ben, 1983 ősze és 1984 tavasza között 7 alkalommal a felnőtt válogatott mezét is felhúzhatta, először 1983 októberében, Anglia ellen, az EB-selejtezőn a Népstadionban (ez a mérkőzés volt az, amit a szövetségi kapitány előzetesen Kiss Imrének ígért). Óriási tehetség volt az akkor huszonhét éves hálóőr, ő volt az egyik Mezey-bébi, a kapitány felfedezettje.

Az utolsó, belgák elleni válogatott mérkőzés után pár nappal borult itthon a bili, hogy csapatok, játékosok adják-veszik a bajnoki mérkőzéseket. Nem tisztünk pálcát törni Kovács felett, hiszen nem ő volt az egyetlen, aki belekeveredett, vagy csak a gyanú árnyéka vetült rá. Nem volt ő rosszabb, erkölcstelenebb és bűnösebb a többieknél, akik hasonlót cselekedtek. Mégis ő lett a fő bűnbak, a magyar labdarúgás rákfenéje. A többség megúszta egy ejnye-bejnyével, vagy felfüggesztett eltiltással. Ő nem volt ennyire szerencsés, tíz évre meszelték el. Az akkori csepeli közegről mindent elmond, hogy vele együtt másik három játékostársa kapott olyan léptékű büntetést, hogy örökre eltűntek a süllyesztőben. Kőhalmi Gábor, aki szintén tagja volt az újjáépülő válogatottnak, Lazsányi László, a finom, pengés megoldásairól híres egykori ifjúsági válogatott labdarúgó, illetve a Honvéd-nevelésű, amúgy nagyon tehetséges Gendur László, aki Kovács tartalékjaként pár meccsen pályára léphetett az 1983/84-es labdarúgó bajnokságban.

Mezey mindent elkövetett, hogy enyhébb büntetést kapjon, hiszen vele tervezte kezdeni a selejtezőket, de az MLSZ korifeusai elutasították Mezey kérelmét, maradt az eredeti verdikt. Szerencsére kapusokból akkor is jól álltunk, Disztl Péter, Andrusch József, majd később Szendrei József személyében biztosított volt a merítési lehetőség. Ami tény, dr. Puskás Lajos, a Csepel akkori edzője nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az akkori, amúgy többre hivatott csapat morálisan teljesen széthulljon. És az is tény, az eltiltottak közül Kovács volt az egyetlen, aki ellen nem volt soha és semmilyen közvetlen bizonyíték. Attilával 2018-ban volt szerencsém több órát beszélgetni egy rádióriport kapcsán. Elképesztő dolgokat mesélt arról, hogy mik történtek akkor vele, és hogy élte meg és élte túl az egészet. Nem elsőre és csak hosszú idő után mondott igent a beszélgetésre. Lassan és nehezen oldódott. Talán az segített neki, hogy ismertem a pályafutását, mintha velem történtek volna a régi pécsi és csepeli dolgok. A mai napig nem bocsájtottam meg magamnak, a felvétel maga, az én hibámból hiúsult meg, egész egyszerűen a diktafonon rossz gombot nyomtam meg. Pedig csak úgy éreztem szeretnék neki lehetőséget biztosítani, hogy elmondhassa a saját verzióját az 1984-es eseményekről.

Kovács László 1986-ban, közel harmincöt évesen fejezte be aktív pályafutását. Fénye, lendülete, úgy tűnt, végleg megkopott, nem tudott élni a lehetőséggel, hogy visszakapaszkodjon az NB I. körforgásába. A Vasas után Kaposvárra, onnan pedig egy finn kiscsapatba ment. Hazatérte után még játszott a BLASZ-ban szereplő Magyar Kábel csapatában. Pályafutása lezárását követően többfelé edzősködött, de akkor sem ijedt meg, ha másfajta munkát kellett végeznie. Volt utazási irodai munkatárs, grillcsirkeárus és raktári dolgozó, de persze nem szűnt benne a futball iránti szerelem. Később szakedzői diplomát szerzett, kapusiskolát nyitott. A 2010-es évek második felében szomorú híreket is lehetett hallani róla. Először a felesége, akivel akkor már majd' negyven éve együtt voltak, egy fürdőszobai baleset következtében maradandó agykárosodást szenvedett, így az ápolása is férje nyakába szakadt. Később szinte ezzel egyidőben, hiteltörlesztési és rezsifizetési problémák miatt elvesztették lakásukat.

Leboniczky (sz. 1956): A Vasas Bravúrkapusa

Az 1956-os, gyöngyösi születésű egykori kapus a Dunakeszi Vasutas labdarúgója volt tizennyolc éves koráig. Leboniczkyról kevesen tudják, hogy 1979-ben megszerzéséért nagy harcban volt a Vasas és az Újpesti Dózsa. Ő a Vasast választotta, mert a Dózsában egy Tóth Zoltánnal több volt a kelleténél. Lebo a Vasasba igazolt. Már az ötvenen jóval túl nyilatkozta pár éve: "Semmit nem bántam meg, pláne nem a Vasas-múltamat. Minden benne volt, ami egy igazi bravúrkapusban benne kellett, hogy legyen. Sorozatos, káprázatos védések hihetetlen reflexekkel, majd a 88. percben egy elképesztő lepke."

Egy bekapott góllal egy pillanat alatt le tudta azt a nimbuszát rombolni, amit meccseken keresztül felépített, illetve újra felépített. Egyeduralkodása nem tartott sokáig Angyalföldön, hiszen egy évvel később már Kakas László nevével kezdődött a Vasas összeállítása, szerepet jobbára már csak a válogatott kapus sérülése esetén kapott, így a következő szezonban továbbállt a Fáy utcából. A Vasasban öt szezon alatt 44 bajnoki találkozón szerepelt. 1984 nyarán Békéscsabára igazolt, ahol egy évig ő volt a kezdőkapus. 1987-ben igazolt a Szeged SC-be (A SZEOL AK utódja), öt szezon alatt 26 elsőosztályú bajnoki találkozóig jutott, de a csapat kapusa volt a másodosztályú idényekben is. Ő védett Szegeden a botrányba fulladt Vasas elleni osztályozón is. Nem ő tehetett róla, hogy a Vasas bennmaradt, a Szeged pedig nem került fel. 1994-ben szakedzői diplomát szerzett, még aktívan a Dunakeszi játékosa volt, mikor már a Tisza Volán Focisulinál gyermek kapusokat oktatott, aktív pályafutása befejezése után pedig a Dunakeszi Kinizsi vezetőedzője lett.

Leskó László (sz. 1953 és sz. 1955): Két Kapus, Egy Név

A magyar futballtörténelemben előfordul, hogy azonos nevű játékosok szerepelnek egy időben, vagy közel azonos időszakban. Így volt ez Leskó László esetében is, akik közül az egyik az 1953-as születésű hálóőr, a KSI (Központi Sport Iskola) neveltje volt. A megszűnés, illetve az MTK-fúziót követően - Keszthelyi Mihállyal egyetemben - maradt az MTK-VM-ben. Budafokról 1986-ban még alacsonyabb osztályba, Százhalombattára igazolt, a Dunai Kőolajhoz, pályafutását is ott fejezte be 1989-ben, harminchat évesen.

A másik Leskó László az 1955-ös születésű kapus, akinek pályafutását végig furcsa kettősség jellemezte. Tizenhat évesen már a Nagykőrösi Kinizsi felnőtt csapatának kapuját védte, első szezonja végén a megye legjobb kapusa címet kiérdemelve. Egy szakszervezeti labdarúgó tornán figyelt fel rá Rákosi Gyula, a Fradi akkori ifiedzője. Mai füllel is parádés névsorú csapatba került a ferencvárosi utánpótláscsapatban. Többek közt a Nyilasi, Rab, Takács, Forintos, Onhausz, Kelemen, Mészöly Pál, Magyar Pista féle generáció tagjaként várta a feljebbjutás lehetőségét. Hogy az olvasók is el tudják ezt a korszakot elhelyezni, ekkor nézte Domján László a kispadról a Géczi István-Hajdú József generációváltást.

Leskó a Ferencváros ifjúsági csapatában játszott az 1974-es viareggio-i tornán. A Budafok 1975/76-os csapatában az álló sor jobb szélén volt. Kísérteties a hasonlóság akkori győri kapuskollégájával, Kovács Lászlóval. Az 1982/83-as bajnokcsapat két kapusát Verebes az utcáról szedte össze (Szó szerint!). Az 1982/83-as győri bajnoki csapatképen Leskó László a jobb oldali kapus, mellette Kovács László. Leskó a Győrrel magyar bajnoknak, bajnoki ezüstérmesnek és Magyar Kupa (MNK) döntősnek mondhatta magát, 1983.

Tatabányai kapustehetségek

Tatabányán valami lehetett a levegőben, én sem tudom, mi. Sorozatunkban az átlagnál gyakrabban szerepel a kék-fehér együttes neve. Volt, aki tatabányai nevelés, volt, aki csak innen lett válogatott. Volt, aki innen lett közismert NB I-es kapus. Volt, aki itt kezdte, volt, aki itt fejezte be. Talán Grosics Gyula aurája (köztudott, az Aranycsapat egykori kapusa 1956 után hat szezonon át, több mint 130 bajnoki találkozón őrizte a Tatabánya kapuját), talán a szénpor, talán a Vértes hegység karsztvize tehet mindenről.

Az egykori MTK-s ifjúsági válogatott, Gelei József (Gelei Károly édesapja) innen lett olimpiai bajnok és válogatott labdarúgó, az általam többször méltatott Dombai András is itt kezdte, innen lett utánpótlás-válogatott, itt is fejezte be. Csepecz János innen lett országosan ismert, csakúgy mint Brünyi Béla. Rothermel Ádám is tatabányai kapusként lett olimpiai ezüstérmes és válogatott kapus. Kiss Imre, a majdnem Real-kapus, már serdülő-válogatottként érkezett, innen lett ifjúsági- és utánpótlás-válogatott. Kissnél tettem említést egy későbbi tatabányai kapusról, Mázi Tamásról, aki szintén ifjúsági- és utánpótlás-válogatott, csak úgy mint picivel korábban Gróf Attila. És persze szintén Tatabányáról lett U21-es válogatott kapus ifjabb Dombai András a 2000-es években.

Összefoglaló adatok a kapusokról

Szűcs László: Egy Későbbi Generáció Kapusa (sz. 1974)

A magyar labdarúgásban nem ritka, hogy azonos nevű játékosok különböző generációkban tűnnek fel. Így van ez egy másik Szűcs László esetében is, akinek adatai az alábbiak:

• Posztja: Kapus
• Születési idő: 1974. szeptember 14.
• Magasság/súly: 193 cm / 90 kg
• Élvonalbeli pályafutása: 2004/05: Kaposvár (3 mérkőzés)

tags: #szucs #laszlo #kapus

Népszerű bejegyzések:

• A magyar vízilabdázók generációi Kiss Tibor szemével
• Örökség és sport az MTK pályán
• A Loki-legenda története
• Magyarország és Horvátország focimeccseinek részletei
• A Holler UNFC Dunaföldvár múltja és jelene