A Crimson Tide Amerikai Futball Csapatának Gazdag Története és Jelentősége
A University of Alabama-t 1831-ben alapították Tuscaloosa városában. 24 ezer hallgatójával az állam legnagyobb egyeteme, az alabamaiak gyakran hivatkoznak rá “The Capstone”-ként, azaz Sarokkőként. Sportprogramjaik együttes neve Crimson Tide, bár a korai cikkekben a csapatra szimplán „egyetem” vagy „Crimson White” [Kármin-fehér] néven hivatkoztak. Az első népszerű becenevük a “Thin Red Line” [Vékony Vörös Vonal] volt, a Crimson Tide kifejezést valószínűleg Hugh Roberts, a Brimingham Age-Herald újságírója találta ki, először egy Alabama-Auburn mérkőzésről írt cikkében használta, 1907-ben.

Az Amerikai Futball Eredete az Egyetemen
Az iskolában 1892-ben kezdték el játszani a sportot a The Crimson White (az egyetem 1894-ben alapított hivatalos hallgatói lapja) 1926. november 25-i száma szerint. W. G. Little ismertette meg a helyi diákokat a futballal, ő maga a massachusetts-i Andoverben találkozott vele, ahol ezt megelőzően tanult. Első mérkőzésüket még ebben az évben lejátszották Birminghamben; egészen pontosan 1892. november 11-én győztek le egy javarészt középiskolásokból álló csapatot 56-0-ra, a Lakeview parkban. Rá egy napra elszenvedték első vereségüket is, amikor a Birmingham Athletic Club 5-4-re győzte le őket. Ezen a meccsen a B.A.C. rúgója, Ross rúgott egy 65 (!) yardos mezőnygólt, ami természetesen egyetemi rekord volt.
1896-ban az egyetemi bizottság hozott egy határozatot, melynek értelmében az egyetemi sportcsapatoknak tilos volt elhagyni a kampusz területét sportcélokból. Az ezt követő évben csupán egy meccset játszottak, majd 1898-ban megszűnt a futball az egyetemen. Ez az állapot nem tartott sokáig, a diákok eddigre már túlságosan megszerették a sportot, és a nyomásukra eltörölték az utazást tiltó szabályt, a foci egy év kihagyás után visszatért Alabamába. Ezután sokáig töretlen volt a sport fejlődése, jóllehet 1918-ban az 1. világháború miatt elmaradt a bajnoki szezon.
A Kiemelkedő Edzők Korszaka
Wallace Wade
1922-ben sikerült először szélesebb körben, az államon kívül is elismerést kivívnia az Alabamának, mikor idegenben, Philadelphiában 9-7-re verték a Pennsylvaniai Egyetemet. Egy évre rá Wallace Wade lett a vezetőedző, aki ezt megelőzően a Vanderbiltnél volt segédedző. 7 alabamai éve alatt 3 bajnoki címet szerzett a csapat, az 1925-ös szezont 100%-osan zárták. Ebben az évben a Rose Bowlon is részt vettek, egy ponttal verték a Washingtont. 1931-ben általános megdöbbenést keltett azzal, hogy a jóval szerényebb futballtradíciókkal rendelkező Duke ajánlatát elfogadva elhagyta Alabamát. Jóval később egy interjúban elárulta, hogy úgy érezte egy magániskolában, amilyen a Duke is, sokkal inkább kibontakozhat, és az edzői filozófiájához is jobban illett az ottani vezetőség hozzáállása.

Frank Thomas
Őt Frank Thomas követte ’32-ben, aki 15 évig vezette a Crimson Tide-ot. Thomas QB-ként játszott a Notre Dame-ben, a mentora nem más volt, mint a legendás norvég edző, Knute Rockne. Rockne mondta róla, hogy a legokosabb játékos, akivel valaha is dolga akadt. Ilyen kezdetek után egyenes út vezetett az edzősködés felé, a georgiai és a tennessee-i egyetemek voltak karrierje első állomásai, ez utóbbiban már vezetőedzőként alkalmazták. Igazán nagy edző az Alabama berkein belül lett, 15 év alatt 6 Bowl győzelmet söpört be, ebből 3 diadal a Rose Bowlon született. 1934-ben, 1941-ben és 1945-ben nemzeti bajnokok lettek. Az ő irányítása alatt játszott a csapatban Paul "Bear" Bryant, akinek a neve később egybefonódott a Crimson Tide-dal. Thomas 1946-ban vonult vissza gyengülő egészsége miatt az edzősködéstől, bár adminisztratív pozíciókat továbbra is betöltött a Tide-nál. 1954-ben bekövetkezett halála után nem sokkal könyvet írtak életéről Coach Tommy of the Crimson Tide címmel.
Harold D. Drew
Utána Harold D. Drew lett a head coach, aki sikeresnek mondható éveket töltött el a csapatnál 1947 és 1954 között. Egy Bowl győzelmet szerzett az Alabamával, 1952-ben az Orange Bowlon ütötték ki a Syracuse-t 61-6 arányban.
Paul "Bear" Bryant - Egy Legenda Korszaka
Paul William "Bear" Bryant 1958 és 1982 között vezette a csapatot, szinte mindig győztes idényt produkálva. 12 gyermekes földműves-családban született az Arkansas-beli Moro Bottom nevű településen. Becenevét (a Bear angolul medvét jelent) a legenda szerint onnan kapta, hogy 13 évesen megküzdött egy fogságban tartott medvével egy cirkuszi előadás közben. A középiskolában falembert játszott, majd 1931-ben ösztöndíjjal az Alabamához került, 1934-ben tagja volt a nemzeti bajnokságot nyert csapatnak. Az egyetem befejeztével egyből edzősködésre adta a fejét. Többek között a Union College-nál, Alabamában, és a Tengerészeti Akadémián (Navy) volt segédedző, első főedzői állását a Marylandnél töltötte be. Ezután a Kentucky Wildcats következett, ahol első nagyobb sikereit érte el, nyolc év alatt négyszer vezette Bowl-mérkőzésre a csapatot. Innen a Texas A&M-hez vezetett az útja, ahol az általános sportigazgató posztot is betöltötte.
A "Junction Boys"
Hogy érzékeltessük, milyen attitűddel rendelkezett, álljon itt egy rövid történet első komolyabb A&M-es akciójáról. Mikor megérkezett az Aggies-hez, azt tapasztalta, hogy a játékosok gyengék, és nem megfelelő az edzettségi állapotuk. Hamarosan egy azóta legendássá vált 10-napos edzőtábort vezetett le környékbeli Junctionben. A nyári edzőtábor idején durva hőhullám tombolt, minden napján legalább 38 C° volt a hőmérséklet. Ez nem hatotta meg Bryantet, aki brutális edzéseket tartott és még ivószüneteket sem engedélyezett. Összesen volt két vizes törülköző arra a célra fenntartva, hogy a játékosok hűtsék magukat; egyet az offense kapott, egyet a defense. Nem volt ritka, hogy egy-egy játékos egy nap a testsúlya 10 %-át is kiizzadta... Az edzések hajnalban kezdődtek és általában este 11 előtt nem értek véget. Sok játékos döntött úgy, hogy kiszáll: voltak, akik egész egyszerűen nem bírták fizikailag; voltak, akiknek szimplán elegük lett, sokakat maga Bryant rúgott ki. Az edzőtábor végére a kb. 100 játékosból 35, egyes források szerint csak 27 maradt. Az azóta „Junctioni fiúknak” nevezett túlélők mind azt mondták évekkel később, hogy mentálisan sokkal erősebb emberek lettek az élmény után. Az eseményt meg is filmesítették 2002-ben Junction Boys címmel, melyben az ismert színész, Tom Berenger alakította Bear Bryantet.

Bryant Alabamában
1957. december 3.-án elhagyta a Texas A&M-et és visszatért Alabamába, átvéve a főedzői posztot. 1961-ben már hibátlan szezont hozott össze a csapat, majd a Sugar Bowlon legyőzte az Arkansast, ezzel elhódítva a nemzeti bajnokságot is. Az ezt követő három évben a jól ismert, magyar származású Joe Namath volt a Crimson Tide irányítója, aki Howard Schnellenberger akkori segédedző erőteljes invitálására fogadta el az iskola ajánlatát. 1962-ben az Oklahoma Sooners-t verve hódították el az Orange Bowlt, ’63-ban a Sugar Bowlon diadalmaskodtak. 1964-ben nemzeti bajnokok lettek, bár ezúttal elveszítették az Orange Bowlt a Texas Longhorns ellenében. Ez volt az első futballmérkőzés, amelyet az egész USA területén színesben adtak. 1965-ben a New York Jets draftolta Namath-et, aki így elhagyta a csapatot (bár 2006-ban visszatért az Alabamai Egyetem kötelékeibe, hogy félbehagyott tanulmányait befejezve diplomát szerezzen).
Ez az eredményességet nem befolyásolta, a Crimson Tide továbbra is dominálta az NCAA-t, 1965-ben ismét bajnokok lettek, az Orange Bowlon a Nebraskát verve. A következő év ismét hibátlanul sikerült, 11-0 lett a mérleg, majd ezúttal a Sugar Bowlon látták el a Nebraska baját. 1967-ben Kenny Stabler QB vezérletével szokásosan erős volt a Tide, de a bajnokság kapujában megálltak, a Florida Gators ellen csupán 37-37-es döntetlenre futotta. Ez megakasztotta a lendületet és a Cotton Bowlt elvesztették Bryant korábbi csapata, a Texas A&M ellenében. Az ezt követő 4 év - szigorúan "bear bryantes mércével" mérve - kevésbé volt sikeres.
1971-ben bevezette a wishbone-t, egy 3 running backet alkalmazó támadóformációt, mely erősen favorizálja a futójátékot. Ezt az option offense-t támogató támadófelállást az egyetemi fociban 1968-ban „találta ki” a Texas akkori HC-je, Darrell Royal, éppen annak hatására, hogy az A&M a Cotton Bowlon option offense alkalmazásával verte meg az Alabamát. Ez az újítás újabb 10 évre biztosította a Crimson Tide sikerességét. 1973-ban (bár a Sugar Bowlon kikaptak), ’78-ban, és ’79-ben is nemzeti bajnokok lettek. 1978 és 1980 között 28 meccset nyertek meg zsinórban. 1975-ben még életében róla nevezték el a Crimson Tide stadionját Bryant-Denny Stadiumnak (addig Denny Stadium volt a neve az egyetem egyik igazgatója után).
1982. december 29-én egy korszak ért véget, Bear Bryant utolsó mérkőzésén viselte híres pepita kalapját. Búcsúmeccsén, a Liberty Bowlon 21-15-re nyertek az Illinois ellen. Egy interjús kérdésre, hogy mihez fog kezdeni, miután abbahagyta az edzősködést, viccesen azt válaszolta: „Valószínűleg egy héten belül elpatkolok”. Sajnos nem sokat tévedett, 27 nappal utolsó mérkőzését követően mellkasi fájdalmakkal kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A birminghami Elmwood Temetőben helyezték végső nyugalomra.
Bear Bryant - Sportscentury
A Hullámzó Éra: Kihívások és Átmenetek
Bear Bryant halála óta folyamatosan váltogatták egymást a sikeres és a kevésbé sikeres időszakok, sőt a 2000 utáni időszak kifejezetten kínos incidenseket is hozott a csapat számára. A Crimson Tide-nak 1983 óta 8 különböző edzője volt: Ray Perkins, Bill Curry, Gene Stallings, Mike Dubose, Dennis Franchione, Mike Price, Mike Shula, valamint a jelenlegi HC, Nick Saban.
Mike Dubose és az NCAA vizsgálat
Stallings 1996-os visszavonulásakor a védekező koordinátor Mike Dubose-t nevezték ki HC-nek. Az ő „szakterülete” a tehetséges védőfal-emberek összegyűjtése volt, viszont vezetőedzőként kevésbé volt effektív. 1999-ben megnyerték a SEC-t a tehetséges Shaun Alexander és Chris Samuels vezérletével, akik egyaránt kiváló NFL-karriert futottak be. 2000-ben magas elvárásokkal nézett szembe a csapat, a ranglistákon az előkelő 3. helyre sorolták őket, ennek ellenére az idény első mérkőzésén a jóval gyengébbnek tartott UCLA-től kaptak ki 35-24-re. A Vanderbilt elleni győzelmet követően a Southern Mississippi egyetemtől zakóztak le 21-0 arányban. Dubose felajánlotta a lemondását, de sportigazgató Mal Moore nem fogadta el. A 2000-es szezon katasztrofálisan ért véget, az utolsó három mérkőzésen vereséget szenvedtek, ráadásul az Auburn ellen 9-0-ra buktak el, ami különösen fájdalmasnak bizonyult. Dubose-nak persze le se kellett már mondania, azonnal menesztették.
2002-ben az NCAA vizsgálatot indított az Alabama ellen, mivel kiderült, hogy Albert Means falembert úgy sikerült a Crimson Tide-hoz csábítani, hogy az egyik alabamai toborzóember, Logan Young - aki már Joe Namath idején is a Bamánál volt - 150 000 dollárt fizetett a játékos középiskolai edzőjének, hogy meggyőzze Means-t, válassza az Alabamát. Youngot 1 év szabadságvesztésre ítélték, amiből fél évet börtönben, fél évet házi őrizetben kellett töltenie. Az Alabamát két évre eltiltották a bowl mérkőzésekről és 21 játékos ösztöndíját vonták meg.
Mike Price és Mike Shula
Dubose helyére Dennis Franchione-t szerződtették, aki hamar a média kedvencévé vált, ám két pozitív mérlegű szezonnal a háta mögött Franchione megunta a tűzoltómunkát és a Texas A&M-hez távozott. Az őt követő Mike Price nagyon rövid időt töltött a Crimson Tide-nál. 2002 decemberében érkezett Franchione pótlására, a 2003-as tavaszi edzőtábort vele csinálták végig a játékosok, majd májusban már szerződést is bontottak vele. A Sports Illustrated magazin egy cikke szerint pensacolai útja során Price egy sztriptízbárba tért be, ahol jelentősen felöntött a garatra, majd később az este folyamán az egyik táncos társaságában ment fel a hotelszobájába, ahol szexuális kapcsolatot létesített vele. Az ittasságot Price nem tagadta, azt viszont igen, hogy lefeküdt volna a táncosnővel. 20 millió dolláros kártérítést követelve pert indított a lap ellen becsületsértés miatt. (2005-ben némileg igazolódott Price állítása, mivel a sportlap a peren kívüli megegyezést választotta. Később az is kiderült, hogy Don Yaeger, a cikk írója fizetett az egyik forrásának az információkért és az informátoraival való beszélgetéseket nem is rögzítette, de visszamenőleg ez már hozhatta helyre Mike Price megtépázott renoméját, amiért eltávolították álmai állásából.)
A Price-fiaskó után gyorsan találni kellett egy új vezetőedzőt. A választás Mike Shula-ra, a legendás Don Shula fiára esett, akinek ez volt első komolyabb megbízatása. 4-9-es mérleggel debütált, de több mérkőzésen is csupán hajszálon múlott a csapat veresége. 6-6 és bowl-szereplés, majd 10-2-es idény jött, a Cotton Bowlon Texas Tech-et verve. Mikor azonban 2006-ban megint csak 6-6-ra volt képes, a vezetőség megelégelte az egy helyben való toporgást.
Nick Saban Korszaka és a Modern Program
Nick Saban 2007. január 3-án a Miami Dolphins-t elhagyva foglalta el az Alabama főedzői állását, egy 8 éves, 32 millió dolláról szóló szerződésre rákanyarítva a nevét. Első idénye nagyszerűen kezdődött, de a Louisiana-Monroe elleni zakó különösen kínos volt, mivel a Warhawks még sosem győzött le SEC-s ellenfelet. Sabant ekkor még minden oldalról támadták, a vetélytársak közül különösen az LSU szurkolóitól kapott kritikákat, hiszen a Tigers-szel 2003-ban felülhetett az NCAA trónjára. Saban korszaka végül rendkívül sikeresnek bizonyult, számos nemzeti bajnoki címet hozott az egyetemnek.

A közelmúltbeli hírek szerint az Alabamai Crimson Tide és az új vezetőedző, Kalen DeBoer új szerződésben állapodtak meg, hosszú távon Tuscaloosában tartva az edzőt. Az Alabama Board of Trustees jóváhagyta számos alkalmazott, köztük Kane Wommack védelmi koordinátor és Courtney Morgan vezérigazgató új szerződését is. Kalen DeBoer vezetőedző elmondta a riportereknek, hogy várhatóan EJ Crowell elsőéves futó júniusra készen áll a szezon kezdetére. Kane Wommack védelmi koordinátor úgy érzi, az Alabama védelme "nagyon jó helyzetben van" a tavaszi edzések után.
Toborzás és NFL Draft
A toborzás terén is aktív a program: az Alabama biztosította első 2028-as osztályú elkötelezettségét, amikor egy háromcsillagos irányító Richmondból, Virginiából bejelentette döntését, hogy csatlakozik a Crimson Tide-hoz. A csapat egy második irányítóval is bővítette 2027-es toborzási osztályát, miután Elijah Haven, a top irányító elkötelezte magát az Alabama mellett. Emellett felmerül a kérdés, kik lesznek a top öt irányító, akikkel az Alabama a 2026-os szezonban szembe kerül? Három visszatérő kezdő és két érkező átigazolt játékos vezeti az ellenfél irányítóinak listáját. Az NFL draftra való felkészülés is folyamatos: a 2026-os NFL draftot követően, már készülnek a 2027-es évre, keresve azokat a jelölteket, akik folytathatják a Crimson Tide első körös draft-sorozatát.
A 2026-os NFL draft során két korábbi Crimson Tide sztár a hetedik körben kelt el, így összesen 10 Alabama játékos került draftolásra. Öt korábbi Alabama játékos írt alá undrafted free agent szerződést az NFL draft után. Példaként: az Alabama cornerbackje, Domani Jackson a hatodik körben a Green Bay Packershez került. Az egykori Alabama tight end, Josh Cuevas az ötödik körben draftolt harmadik Crimson Tide játékosként a Baltimore Ravenshez ment. Az egykori Alabama linebacker, Justin Jefferson a Crimson Tide csapattársával, Parker Brailsforddal együtt Clevelandbe került, miután mindketten a Browns választottjaivá váltak. Parker Brailsford, az egykori Alabama center, szintén új otthonra talált a Dawg Poundban, miután a Cleveland Browns draftolta az ötödik körben. LT Overton, az Alabama edge játékosa volt az első, akit a Dallas Cowboys vitt el a draft harmadik napján. Az egykori Alabama wide receiver, Germie Bernard volt a harmadik Alabama játékos, akit az NFL drafton elvittek, és az első, akit a második napon választottak. Fontos megemlíteni, hogy Jameson Williams, az Alabama egykori elkapója pert indított az NCAA, a SEC és a Big Ten ellen, azzal vádolva őket, hogy nevét, képét és hasonmását felhasználták anélkül, hogy kártérítést fizettek volna neki.

Tradíciók és Rivalizálások
Az Elefánt
Kétféle történet is van arra nézve, hogy miképpen kapcsolták az egyetemhez az elefánt figuráját, de ezt mindkettő 1930-ra datálja. Ekkoriban a Crimson Tide-ot Wallace Wade vezette. Az első történet szerint egy Ole Miss elleni mérkőzésükön teljes mértékben dominálták a Rebels csapatát. A beszámolók szerint határozottan érzékelhető volt egyfajta távoli morajlás. A nézőtéren páran azt kezdték kiabálni: „Fogjátok vissza a lovaitokat, itt jönnek az elefántok!”, és ez hamar megragadt a köztudatban. A sportújságírók „Vörös Elefántokként” hivatkoztak a csapatra. A másik sztori azt mondja, hogy a birminghami cégnek, amely a csapat felszerelését szállította a Rose Bowlra, a logója egy vörös elefánt volt. Ez a teherautóik oldalára is fel volt festve.
Million Dollar Band
Az Alabama rezesbandáját 1913-ban alapította meg kezdetben 14 taggal Dr. Gustav Wittig. Az első világháború alatt, 1917-ben katonai bandává váltak és 1927-ig a diákok vezették. Az alabamai kampusz legnagyobb szervezete, általában 330-nál is több fő a tagja. A Sports Illustrated a nemzet 3 legjobb rezesbandája közé sorolta őket, a „Millió Dolláros Banda” elnevezés W. C. "Champ" Pickens-hez köthető. 1922-ben a Georgia Tech elleni meccsen gyenge játékkal 33-7-re kikapott a csapat. Ahhoz, hogy a zenekar is a csapattal tarthasson Atlantába, adományokat kellett gyűjteniük, mert nem volt pénzük az utazásra. Ez olyannyira jól sikerült, hogy egy külön hálókocsit sikerült bérelniük, ami akkoriban félig-meddig a luxuskategóriába tartozott.

Rivalizálások - Iron Bowl
Az éves Auburn-Alabama futballmérkőzést Iron Bowlnak hívják az 1980-as évek óta (utalva ezzel a Birmingham környéki nehézfémiparra), és ezek általában borzasztóan kemény és intenzív találkozók. Az Iron Bowl akkora jelentőséggel bír, hogy nem egyszer politikai hatása is volt, valamint Alabama társadalmának egészére is kihatott egy-egy mérkőzés. Az első Alabama-Auburn ta...
Az Egyetemi Futball (College Football) Rendszere
Az NCAA és a sportág népszerűsége
Az NCAA, azaz a National Collegiate Athletic Association a főiskolai/egyetemi sportcsapatokat csoportba tömörítő szövetség az Egyesült Államokban. A College football óriási népszerűségnek örvend az USA-ban, több mint 500 csapat van az egyetemi ligában. A csapatoknak óriási szurkoló tábora van, a stadionok mérete gyakran meghaladja az NFL-ben lévők méretét, a nagy érdeklődés nagy bevételt is hoz a konyhára az egyetemeknek.

Mérkőzésrend és rangsorolás
Minden egyetemi csapat összesen 12 mérkőzést játszik egy évad során (a Hawaii és otthoni ellenfelei az utazási költségek enyhítéseként 13-at). Alapesetben tehát minden csapat szezonja 12 meccsből áll. Ebből 8-at saját konferenciájukban található ellenfelek ellen vívnak (a Big XII-nél és a Pac12-nél 9-et), míg a többit szabadon választható, konferencián kívüli ellenfelek ellen. A szabadon választható kifejezés nagyjából a valóságot takarja, bár apróbb szabályozások akadnak (pl. FBS-es gárda nem választhat Div. Rögtön adódik a kérdés: mi akadályozza akkor a jobb csapatokat abban, hogy gyengébbek ellen, úgymond alibi meccseket szervezzenek és ezzel is a rekordjukat tupírozzák? Az ilyen sajnos elő-előfordul, több program vállalja ezt be a kritikák ellenére. Ebből kifolyólag a “gyávákra” a média és a szurkolók keményen rá tudnak szállni, de szerencsére vannak pl. tradicionális riválisok, akik ugyan nem egy konferenciában vannak, de a tradíció okán mégis “illik” velük meccselni (pl. USC-Notre Dame csata ilyen tradicionális mérkőzésnek számít).
A harmadik ok pedig az egyetemi bajnokság rangsor-rendszerében rejlik. A 2013-ban leváltott BCS rendszer alapját egy olyan ranglista képezte, amely minden héten kiválasztotta és rangsorolta az ország legjobb 25 csapatát (csak FBS csapatokról van szó). Az nem változott, hogy a legelső ranglistát még a szezon kezdete előtt publikálják, az előszezonban nyílvánosságra hozott ún. pre-season rangsor pedig még azelőtt jelenik meg, mielőtt bármelyik csapat akár egy meccset is játszott volna.
Osztályok és Konferenciák
Ma négy különböző osztályban több mint 500 csapat vesz részt a küzdelmekben. Ennyi egyesület számára természetesen lehetetlen egyetlen egy közös bajnokságot szervezni. A csapatok közt ráadásul hatalmas különbségek mutatkoznak, pénzügyileg és toborzólehetőségek - vagyis a középiskolai játékosok „leigazolása”, azaz a toborzás (recruiting) - terén egyaránt. Az NCAA bajnokság négy osztálya erősségi sorrendben a következő: FBS (legerősebb), FCS, Division II és Division III (leggyengébb). Ezeket talán úgy a legegyszerűbb elképzelni, ha a magyar focibajnokság csoportbeosztásának szerkezetére asszociálunk: az NB I, NB II, NB III, Megye 1 hierarchia-szerkezete valamennyire hasonlít az NCAA futballkonferenciáihoz.
Igaz, különbségek azért akadnak, mert míg itthon az alsóbb osztályokból a bajnokság győztese automatikusan feljuthat magasabb osztályokba (ha rendelkezik a pénzügyi előfeltételekkel) és van kiesés is, az egyetemi bajnokságnál a feljutás nem közvetlen módon történik. Osztályváltás csak abban az esetben lehetséges, amennyiben az adott csapat megkapja a ligától az áldást a szintlépésre. Ha bármilyen egyetemi futballal kapcsolatos hírt hallunk, akkor 99%-ig biztosak lehetünk benne, hogy a hír az NCAA bajnokság legerősebb divíziójából származik. Az FBS (korábbi nevén Div. 1-A) tömöríti a legjobb csapatokat és a legjobb játékosokat, ebben a divízióban zajlanak a legnagyobb érdeklődéssel várt küzdelmek, innen draftolják a később NFL-ben játszó játékosok meddő többségét (több mint 90%-át), egyszóval a Football Bowl Subdivision a college football krémje.
Hogy azonban mutassunk néhány ellenpéldát is: talán akad néhány sportrajongó, akinek mond valamit egy bizonyos Jerry Rice neve. Rice az FCS-hez (korábban Div I-AA) tartozó Mississippi Valley State egyetem csapatában játszott, és hogy ne csak WR-eket emlegessünk, Steve McNair minden idők egyik legjobb college pályafutását produkálta a szintén FCS-es Alcorn State egyetemen. Sőt bőséggel akadnak játékosok az alsóbb osztályokból is: Larry Allen, Shannon Sharpe, Rod Smith, Adam Vinatieri, Walter Payton az NCAA Div II-ben játszott NFL-pályafutása előtt. És ha valaki azt hinné, hogy ennél lejjebb már nem lehet csiszolatlan gyémántot találni, az ismét csak téved: Matt Turk vagy London Fletcher-Baker a Div.
Visszatérve az NCAA bajnokság szerkezetéhez: korábban már említettük, hogy a divíziókat kisebb egységekre, ún. konferenciákra osztják. Ezek a konferenciák általában földrajzi alapon szerveződő kisebb csoportok, melyekben leggyakrabban 8-12 csapat szerepel. A legerősebb konferenciák közé tartozik az ACC, a Big Ten, a Big XII, a Pac-12 és az SEC, ám éppúgy, ahogy az NFL-ben, az egyetemi bajnokságban sem lehet egyértelműen legerősebb divízióról vagy legjobb csapatról beszélni (az utóbbi években mondjuk az SEC hihetetlen módon dominál, a bajnoki címek és a draftolt játékosok terén egyaránt). Az erőviszonyok persze minden idényben változnak, attól függően, hogy mennyire erős az egyetemet elhagyó harmad-/negyedéves korosztály, és mennyire erős az utánpótlás.
Mint az látható, a konferenciák geográfiai alapon alakultak ki és mindegyikük egymáshoz relatíve közel eső iskolákat tömörít. Például a Pac-12 a Csendes-óceán (Pacific Ocean, innen a név) térségének csapataiból áll, hasonló az elgondolás az ACC esetén, csak ott épp a keleti parti iskolákkal. Az SEC nevében benne van, hogy a délkeleti országrész csapatai alkotják, a Big 12 főleg Texas és környékét jelenti, míg a Big Ten csapatai a nagy tavak környékén székelnek. Ennek a felosztásnak egyrészt praktikus okai vannak (költségkímélő, az utazás jóval könnyebb és egyszerűbb a játékosok számára), másrészt egyes helybeli iskolák közötti rivalizálást is elősegíti (elég a két Los Angeles-i csapat csatáját, a USC-UCLA mérkőzést példaként említeni).
Bear Bryant - Sportscentury
Az Amerikai Futball Története és Fejlődése
Az amerikai futball eredete egészen az 1820-as évekig nyúlik vissza, amikor a Princeton egyetem diákjai egy „ballown” nevű, rögbihez hasonló játékot kezdtek el játszani, igaz ez a játék még nem sok mindenben hasonlított a mai futballhoz. Egy-egy csapatban 15 játékos ütötte, rugdalta a labdát (és gyakran az ellenfelet), bár részletes szabályrendszerről nem maradt fenn semmi információ. Néhány évvel később a Harvard egyetem diákjai kezdtek el egy hasonló sportot játszani, ám a futball kialakulása az amerikai polgárháború végét követően indulhatott be igazán.
1873-ban négy egyetem képviselői (Rutgers, Princeton, Columbia, Yale) New York-i találkozójukon megalakították az NCAA elődjét, az IFA-t [Intercollegiate Football Association] és lefektették a játék legelső szabálykönyvét. A 15 fős csapatok vetélkedése azonban még mindig jobban hasonlított a rögbire és a labdarúgásra, mint a mai amerikai futballra, és számos további reformra volt szükség az elkövetkezendő években. Ezek meghozatalában leginkább Walter Camp, a Yale csapatának edzője és az IFA szabályairól döntő bizottság elnöke járt az élen: a csapatok létszámát 15-ről 11-re csökkentették és a rögzítették pálya hosszát is, ami ekkor még 110 yardos volt.
1882-ben bevezették a „down”-rendszert, ekkor még minden csapatnak 3 próbálkozása volt, hogy 5 yardot haladjon előre a labdával. (Ezt később, 1906-ban 10 yardra növelték, a negyedik down-t 1912-ben vezették be). 1883-ban az addigi gólrendszer helyett bevezették a ma is használt touchdown, field goal, extra point és safety fogalmát és pontértékét. A játék népszerűsége gyorsan terjedt: míg 1880-ban még csak 8 csapat vett részt a „bajnokságban”, a századfordulón már 43 főiskola vetélkedett egymással.
Sokakat elriasztott viszont a sportág durvasága: csak 1905-ben több százan sérültek meg és majd két tucat játékos halt meg a pályán, főképp az akkoriban népszerű, durva tömegfigurákban (pl. flying wedge). 1905 decemberében több mint 60 egyetemet invitáltak meg arra a találkozóra, ahol az IAAUS (Intercollegiate Athletic Association of the United States) megalapításának tervét tárgyalták még, és melyre az elhúzódó gyűlések miatt végül 1906. március 31-én került sor. A szervezet 1910-ben vette fel az NCAA (National Collegiate Athletic Association) nevet, és ma is ezen a néven tömöríti az amerikai egyetemi sportélet számos különböző sportját.
A sorozatos egyeztetések során az amerikai futballt is megreformálták. Fontos, új szabálynak bizonyult a játékidő 60 percre csökkentése, a két felálló csapat közti semleges zóna (neutral zone) bevezetése és az előre történő passz legalizálása. Az amerikai futball az elmúlt majd száz évben számtalan újabb reformon esett át, főképp a támadó/védő/speciális csapatok szerkezete és a különböző játékbéli figurák sokfélesége változott. A másik nagy fejlődésnek az bizonyult, hogy újabb és újabb csapatok jöttek (a keleti part után a teljes országot megfertőzte a futball-láz), egyes régiek pedig mentek (Sewanee, Centre, Chicago…), a pénzügyi különbségek keltette szakadék pedig ahhoz vezetett, hogy egy komplex bajnokságrendszert is ki kellett alakítani.






