Tutanhamon fáraó és az átok legendája: Howard Carter felfedezésének története
Csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy 98 éve, 1922. november 26-án a brit rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, valamint a lord leánya, Lady Evelyn társaságában, egy remegő gyertya fényében hozzákezdett a Királyok Völgyében három héttel korábban felfedezett lepecsételt sírkamra, az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitásához. Carter csaknem százfős, helyi fellahokból álló munkáscsapatából senki sem akart jelen lenni a kamrabejáratot elzáró fal feltörésénél, mert az egyiptomiak babonás hite szerint átok száll arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát. A munkások félelmét még tovább fokozta egy aznap reggel történt incidens. Ez a felfedezés indította útjára a fáraó átkának legendáját, amely a mai napig izgatja az emberek fantáziáját.
Howard Carter útja az egyiptológia világába
Howard Carter 1874. május 9-én egy brit festő nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot az angliai Kensington-ban. Iskolás korától rajongott a történelemért, és kisfiúként az ókori Egyiptom titokzatos világáról álmodozott. Már kisfiúként is az ókori Egyiptom titkairól álmodozott.
Howard Carter akkor látott életében először óegyiptomi műtárgyakat, amikor apja mellett Lord Amherst kastélyában dolgozott, aki a viktoriánus kori Anglia egyik legnagyobb egyiptomi régiséggyűjteményével büszkélkedhetett. A lord ismert régiséggyűjtőként igen jó kapcsolatokat ápolt a patinás londoni British Múzeummal, és amikor a múzeum egy ügyes kezű rajzolót keresett, az angol főnemes az ifjabb Cartert ajánlotta.
Howard Carter a British Múzeum rajzolójaként, 17 éves korában, 1891-ben lépett először álmai földjére. Carter egy jó nevű brit archeológus ásatásain dolgozott, ahol az volt a feladata, hogy pontosan lerajzolja a feltárt leleteket. Lelkesedésének és szorgalmának, valamint hatalmas tudásvágyának köszönhetően vált egyszerű rajzolóból elismert régésszé, aki 1900-ban már mint a felső-egyiptomi műemlékek felügyelője irányította az ásatásokat.
1904-ben azonban úgy tűnt, hogy Carter felfelé ívelő ígéretes pályafutása végzetesen megbicsaklott. Történt ekkor, hogy Carter szóváltásba keveredett egy francia turistacsoporttal, és szitkokat szórt az ásatási területen dúló turistákra, a konfliktus pedig verekedéssé fajult. Az incidens kisebb diplomáciai botránnyá nőtte ki magát, és miután Carter felszólítás ellenére sem volt hajlandó bocsánatot kérni a garázda turistáktól, kénytelen volt lemondani állásáról. Úgy tűnt, hogy archeológusi pályafutásának ezzel egyszer és mindenkorra vége szakadt.
Lord Carnarvon és az "elveszett fáraó" nyomában
A nagy port felvert incidens után Howard Carter a Nílus partján idegenvezetésből, valamint festésből tartotta fenn magát mindaddig, amíg a sors kiszámíthatatlan szeszélye össze nem hozta Lord Carnarvonnal. A lord 1907-ben az orvosai tanácsára utazott Luxorba, hogy a kellemes egyiptomi klímán lábadozzon egy őt ért súlyos autóbaleset után. Itt ismerkedett meg Howard Carterrel, aki sokat mesélt az angol főrendnek az ásatásairól, valamint az ókori Egyiptom titokzatos világáról. A dúsgazdag lord úgy fellelkesedett újdonsült barátja elbeszélésein, hogy 1909-ben ásatási engedélyt szerzett tehetséges honfitársának, és finanszírozni kezdte Carter kutatásait. Összesen 20 éven át finanszírozta Howard Carter régész egyiptomi ásatásait.
Howard Cartert 1904 óta foglalkoztatta egy titokzatos újbirodalmi uralkodó, Tutanhamon, az „elveszett fáraó" felkutatásának terve. Sokan még a létét is kétségbe vonták Tutanhamonnak, az "elveszett fáraónak". Ám ebben az évben a Királyok Völgyében ásatásokat végző Theodor Davis amerikai archeológus világgá kürtölte, hogy sikerült rábukkannia az elveszett fáraóra. Davis ugyanis talált egy kisméretű üres kamrát, és a kamra mellett egy olyan feliratos kőtáblát, amelyen Tutanhamon kártusa, azaz a fáraó neve szerepelt. Davis ebből a leletből arra a következtetésre jutott, hogy a kamra nem lehet más, mint Tutanhamon kifosztott temetkezési helye. A korabeli tudomány képviselői Davis következtetését helytállóként fogadták el, és úgy gondolták, hogy ezzel a felfedezéssel valamennyi újbirodalmi fáraósírt sikerült beazonosítani. Ebben egyedül csak Howard Carter kételkedett.
Hosszú évekig tartó rábeszélés eredményeként ismét sikerült fellelkesítenie Lord Carnarvont - aki maga sem hitt Tutanhamon sírjának létezésében -, hogy finanszírozzon meg egy kutatóexpedíciót a Királyok Völgyében. Carter 1917 őszén fogott hozzá a terület módszeres átfésüléséhez. Úgy vélte, hogy a törmelék és a sivatagi homok alatt valahol ott kell lennie a titokzatos elveszett fáraó sírjának. De hiába hordatta el öt évig tartó és bődületes költségeket felemésztő munkával a törmelékhegyeket, mégsem sikerült nyomra akadnia.
1921-ben a lord, akinek az első világháború után megroppant az anyagi helyzete, azt közölte Carterrel, hogy kénytelen visszafogni a kiadásait, így a továbbiakban nem finanszírozza ezt az eredménnyel amúgy sem kecsegtető vállalkozást. Carter minden rábeszélőképességét latba vetve ismét sikeresen elérte, hogy Lord Carnarvon adjon neki még egy évet. De nagyon jól tudta, ez az utolsó esélye, hogy az eltűnt fáraó nyomára bukkanjon.
A felfedezés: "Csodálatos dolgokat!"
A Királyok Völgyében volt egy terület, amit senki sem kutatott korábban. Pontosabban Theodore Davis végzett itt próbaásatásokat, de mivel a kövekkel és építési törmelékkel feltöltött gödör egy ókori szemétlerakónak bizonyult, feleslegesnek tartotta a további kutatást. 1922 őszén - utolsó lehetőségként - Carter hozzáfogott az óegyiptomi sitt lerakó kiásásához. Cartert nem rettentette meg a fáraó átkáról terjesztett babona.
November 4-én éppen a gondolataiba mélyedve üldögélt a sátra előtti asztalánál, amikor érezte, hogy valaki megérinti a vállát. Az egyik egyiptomi munkása állt mögötte, és izgatottan mutogatott a gödör felé. Carter sietős léptekkel követte a fiatal fellahot, aki a gödör mélyén, a sziklafal tövében egy homoktól letakarított lépcsőfokot mutatott meg munkaadójának. Másnapra kiásták a homokkal betemetett mélybe vesző folyosót, amelynek végén egy befalazott bejáratot találtak, sértetlen pecséttel, és Tutanhamon kartusával.
Carter a luxori postahivatalból még aznap sürgönyt küldött Angliába Lord Carnarvonnak, közölve, hogy pompás, érintetlen sírra bukkantak, amit a lord megérkezéséig nem nyitnak fel. Lord Carnarvon és leánya, Lady Evelyn november 25-én érkeztek meg az ásatás helyszínére, hogy másnap megtekintsék, amint Carter és munkásai kibontják a falat. 1922. november 26-án délelőtt azonban Howard Carter kedvenc kanáriját, - amelynek ketrecét mindig ott tartotta a tábori asztalán - halálra marta egy kobra.
Carter munkásait megrémítette ez az incidens, amit rossz ómennek, figyelmeztető jelnek tartottak. Az egyiptomiak babonás hite szerint ugyanis a kobra a fáraó hű őrzője, és átok száll arra, aki megzavarja a fáraó álmát. A munkások ezért nem voltak hajlandóak részt venni a fal bontásában. Carter azonban nem hitt az efféle babonákban, így vésőt és kalapácsot ragadva Lord Carnarvonnal és Lady Evelynnel hármasban ereszkedtek le a sötét folyosón, hogy rést üssenek a bejáratot elzáró falon. Miután Carter körülbelül egy emberfej méretű lyukat vágott a falba, betolt egy gyertyát és benézett a nyíláson.
A lord izgatottan fészkelődött Carter háta mögött, és mivel hosszú másodpercekig úgy tűnt, hogy Carter megnémult, megkérdezte: „Lát valamit kedves barátom?" Ekkor hangzottak el Howard Carter szállóigévé lett történelmi szavai: „Igen, csodálatos dolgokat!"
Tutanhamon kincsei és a sír jelentősége
Az összesen négy szobából álló síremlék felbecsülhetetlen értékű kincset rejtett magában, aminek már a számbavétele is emberpróbáló feladatnak bizonyult. A leghíresebb leleten, a múmia világhírűvé vált arany halotti maszkján kívül egy - hasonlóan ismert - pompás aranyozott trónszék, valamint egy színaranyból készült koporsó is várta Carteréket, nem beszélve a rengeteg sírtartozékról, a fáraó szerveit őrző kanópuszládáról, a halott gyolcsaiba csavart amulettekről - az úgynevezett usébtikről -, az elefántcsontból, alabástromból és ébenfából készült kegytárgyak tömkelegéről, illetve a túlvilági utazásra készülő uralkodó egyéb használati tárgyairól.
A régész és Lord Carnarvon szeme elé táruló gazdagság az egész világot elkápráztatta. A sírkamra a tudományt is felbecsülhetetlen értékű kincsekkel gazdagította, ugyanis az épségben maradt helyiség rengeteg információt szolgáltatott az egyiptomi temetkezési szokásokról és a korszak eseményeiről. Ezen ismereteket egyébként a modern orvostudomány évtizedekkel később jelentősen kibővítette.
Így indult világhódító útjára a fáraó átkának legendája
Tutanhamon sírkamrájának felfedezése után csaknem egy évtizedig tartott a KV 62-vel jelölt sír aprólékos feltárása. A páratlan kincslelet megtalálásának gyorsan híre ment, és a világ minden tájáról újságírók százai készültek a Királyok Völgyébe, hogy helyszíni riportokban tudósítsanak a nagy szenzációról. Carter azonban cseppet sem rajongott az ilyesfajta nyilvánosságért, az 1904-es kellemetlen kalandja óta pedig különös gonddal igyekezett távol tartani a „civileket" az ásatási helyszínektől.
Ezért Lord Carnarvornnal megállapodva elhatározták, hogy csupán egyetlen újságnak biztosítanak exkluzivitást. A lord és Howard Carter jó hazafiként egy brit újságnak, a The Timesnak adta oda ezt a jogot 5000 fontért, valamint a Tutanhamon-sztoriból származó nyereség 75 százalékáért cserébe, nem kis bosszúságot okozva a hoppon maradt amerikaiaknak. Az amerikai sajtó néhány óriása minden követ megmozgatott, hogy ők szerezzék meg az exkluzív tudósítási jogot, amelyért cserébe például a The New York Times kisebb vagyont ajánlott fel. A helyszíni tudósítás lehetőségéből kimaradt The New York Times-nak, illetve a többi újságnak is mindenáron valamiféle szenzációra volt szüksége. A fáraó átkának legendája erre visszavezethetően szökött szárba az 1920-as években. Lord Carnarvon eleve betegeskedett, szervezete legyengült, miután több műtéten is átesett.
Lord Carnarvont Tutanhamon sírkamrájában megcsípte egy moszkitó, a seb pedig elfertőződött, miután a lord borotválkozás közben megvágta magát. George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, 1923. április 5-én vérmérgezésben meghalt. Halálhíre nagy visszhangot váltott ki Kairóban, ahol az a pletyka terjedt el, hogy skorpiómarás végzett a lorddal. Arról is suttogtak, hogy a lord halálos ágyán Tutanhamont, valamint a fáraó átkát emlegette. Noha ebből semmi sem volt igaz, de a korabeli sajtó azonnal lecsapott erre a szenzációsan hangzó álhírre, és ennek köszönhetően elkezdett egyre nagyobbra dagadni a fáraó átkának legendája.
Az újságok azt is tudni vélték, hogy Tutanhamon sírkamrájának bejárata felett volt hieroglifákkal felírva az átok szövege, amely így szólt: „A halál szárnya gyorsan eléri, aki a fáraó nyugalmát háborgatja". Ennek csupán egyetlen szépséghibája volt: semmi ilyesfajta felirat nincs Tutanhamon sírbejárata felett. Ez az „átok" tehát nem egyéb, mint az újságírók fantáziájának terméke. A lord halála nagy visszhangot és számos találgatást váltott ki. Lord Carnarvon halála és a fáraó állítólagos átka közötti kapcsolatnak a híres és köztiszteletben álló brit író, Sir Conan Doyle, a Sherlock Holmes szerzője volt a leglelkesebb szószólója Angliában, ő hangoztatta először nyilvánosan, hogy a lord halálát a fáraó átka okozta.
A fáraó átkának "bizonyítékai" és a magyarázatok
A legenda szerint a fáraó átka csapott le mindenkire, aki a sír felnyitásában közreműködött. Pár héttel Lord Carnarvon halála után Auedry Herbert ezredes, a lord öccse, majd az őt ápoló nővér is meghalt. Richard Bethell, Carter személyi titkára ugyancsak meghalt, ezután pedig Bethell apja hunyt el. Őket Jafleur professzor követte a sorban, aki az elsők között vizsgálta meg a sírból előkerült tárgyakat. A Tutanhamon kincslelet feldolgozásában részt vett tudósok közül Douglas Reed, és Douglas Derry professzorok is meghaltak, akiket Lord Carnarvon özvegye követett a halálba. A helyi egyiptomi hatóságok a sok aggasztónak tűnő hír miatt nyugtalankodni kezdtek, ezért egy őrt küldtek a sírkamra őrzésére, ám rövidesen az őr is meghalt.
1923 és 1935 között 26 olyan haláleset történt, ahol az elhunytak vagy a sírkamrában voltak, illetve az abból származó tárgyakkal érintkeztek, vagy pedig olyanok haltak meg, akik ezekkel a személyekkel álltak kapcsolatban. Egyre többet sugdolóztak a fáraó átkának beteljesedéséről.
Akadtak olyanok is, akik "tudományos" magyarázatot igyekeztek találni a rejtélyesnek látszó halálesetekre. Az egyik ilyen elmélet szerint a fáraó múmiapólyáját ismeretlen eredetű veszélyes méreggel itatták át a balzsamozást végző papok, ami még több mint három évezred után is gyilkolt. Egy másik hipotézis szerint az évezredekig lezárt állapotban lévő sírkamrában felhalmozódott spórák illetve gombák belégzése okozhatta a haláleseteket. Mindkét tetszetősnek tűnő magyarázatnak csupán egyetlen szépséghibája van: semmi közük sincs a valósághoz. Eddig azonban nincs hivatalos leírása annak, hogy egyetlen egyiptológus is megfertőződött volna valaha.
A „fáraó átkával" összefüggésbe hozott elhunytak valójában krónikus illetve más jól diagnosztizálható betegségben haltak meg, vagy pedig öngyilkosok lettek, illetve balesetben vesztették életüket. Carter rámutatott, hogy az egyiptomi halotti kultusz egyáltalán nem ismeri a síron túli átkot. Lady Carnarvon közölte, hogy férje egy autóbaleset óta súlyos beteg volt, szervezete legyengült, miután több műtéten is átesett. A sírkamrában nem találtak semmiféle életképes mikrobát vagy gombát.
Érdekes módon, a sír valódi felfedezőjének, Howard Carternek semmi baja nem lett, ő vidáman élte le életét és csak 1939-ben, 17 évvel a sír felnyitása után, 65 éves korában halt meg. A legenda csak akkor kezdett elhalványulni, amikor Howard Carter, az egyiptomi sírfeltárás vezetője 1939-ben, 16 évvel Carnarvon után természetes halállal hunyt el. Richard Adamson őrmester, Carter csapatának tagja, aki hét éven át éjjel-nappal őrizte a sírkamrát, és aki a Tutanhamon maradványaihoz legközelebb álló európai volt, további 60 évet élt 1982-ben bekövetkezett haláláig.
Howard Carter 1934 januárjában kelt, Helen Lonidesnek címzett levelében azt írta, nem sajnálja Arthur Weigall egyiptológust és újságírót, akit a szenzációs történet egyik lehetséges kiötlőjének tartott. „Bár ügyes szerző volt, egyben ravasz is” - vélekedett a régész, aki szerint az átoknak semmiféle alapja nem volt, a narratíva pedig sok kárt okozott. Carter úgy vélte, Weigall volt a történet ötletgazdája - holott nem vett részt a felfedezés hivatalos megnyitóján, ehelyett késve érkezett.
A fáraó átkát az 1920-as években „találták fel", és az "átkot" a legendák, illetve a misztikus dolgok iránti töretlen érdeklődés tartotta illetve tartja életben egészen napjainkig.
Az ókori Egyiptom hatása a modern világra
Tutanhamon sírjának felfedezése óta izgatja az emberek fantáziáját. A 1920-as évek eseményei Tutanhamon sírjával és a fáraó átkával például mindenkit foglalkoztattak, és a mainstream médiában is állandó témát szolgáltattak. Két modern mozgalmat is inspiráltak: az egyiptomi fáraonizmust és a Harlem Reneszánszot Amerikában. Előbbi a 20-as 30-as évek nacionalista mozgalma Egyiptomban, utóbbi Új Fekete Mozgalomként is ismert volt, jelentős afroamerikai kulturális, szociális és művészi megmozdulás volt New Yorkban.
1922 novemberében Howard Carter és George Herbert de Carnarvon felfedezték Tutanhamon sírját a Luxor-i Királyok Völgyében. Évek óta ez volt az első pozitív hír, amiről az angol sajtó beszámolt Egyiptommal kapcsolatban. Akkoriban a két ország kapcsolata minimum komplikált volt: a britek engedélyével Egyiptom saját kormányt állíthatott fel, de a külföldi ügyekért és a Szuezi-csatornáért még mindig az angolok feleltek.
Minden az ókori Egyiptomról és a múmiákról szólt: könyvek, filmek, újságok és hirdetések tömegei kezdtek a témával foglalkozni. A közülünk pedig a fehér euro-amerikai társadalmat jelentette, akik így az ókori Egyiptomot is egyre közelebb érezték magukhoz. És hogyan lehet hatékonyabban kisajátítani egy kultúrát, mint az áruba bocsátással? Pontosan ez történt. Súlyos pénzekért keltek el a sírról készült képek, és minden apróbb hírnek megvolt az ára, amit Carnarvon ki is használt. Regények és színházi darabok tucatjai születtek az eseményről, amit úgy ünnepeltek, mint Egyiptom feltámadását és újra felemelkedését. Ebből az eszméből született a fáraonizmus.
A 1920-as évekről legtöbbeknek talán a jazzkorszak jut eszünkbe - és ezzel együtt az, ahogyan a modern nyugati világ erkölcse és szokásai ismét felemelkedtek a háború pusztítása után. De retrospektíve még ennél is jellemzőbbnek tűnik az, ahogy a Brit Birodalom a maga képére formálta az egyiptológiát, a nyugati világ pedig áruba bocsátotta az országot minden jellemzőjével és szimbólumával együtt.
Tutanhamonról a 2008-10 között végzett DNS-vizsgálatok kétséget kizáróan megállapították, hogy a híres Amarna-reformmal kísérletező fáraó, IV. Amenhotep (ur. kb. Kr. e. 1335-1325) fia volt, aki uralkodása során az általa választott istenség - Aton - tiszteletére nevét Ehnatonra változtatta. A nagyjából 10 évig regnáló, fiatalon elhunyt Tutanhamon az új - átmenetinek bizonyuló - fővárosban, Ahet-Atonban látta meg a napvilágot, és körülbelül 8 esztendős koráig Tutanhaton néven élt.
Akármi legyen is az igazság, az tény, hogy miután a Királyok Völgyének 62-es sírkamrája lezárult Tutanhamon felett, Egyiptomra zűrzavaros évek köszöntöttek: a 18. dinasztia a fáraóval kihalt, Ay (ur. Kr. e. 1325-1321) és Horemheb (ur. Kr. e. 1321-1294) uralkodása után pedig az idős Ramszesz hadvezér (ur. Kr. e. 1294-1292) alapított újabb dinasztiát, akinek utódai ismét felvirágoztatták az országot. A Ramszeszek korára ugyanakkor a gyermek fáraó már teljesen feledésbe merült, amit az is bizonyít, hogy VI. Ramszesz (ur. Kr. e. 1145-1137) sírját közvetlenül Tutanhamon nyughelye fölé építették.
tags: #tottenham #farao #legendaja
