A Tourmalet-hegy: Szurkolói szemmel a Pireneusok ikonikus emelkedőjén
A Col du Tourmalet több mint egy hágó. Amióta 1910-ben először megjelent a Tour de France-on, a Tourmalet mindig is extrém próbát jelentett: egy olyan utat, ahol a lábak ereje találkozik az ész akaratával. A Col du Tourmalet megmászása a világ kerékpársportjának egyik legikonikusabb és legigényesebb emelkedőjét jelenti, 2115 méterrel a tengerszint felett. A Tourmalet a Tour de France történetének egyik leggyakrabban használt fő emelkedője. A nevet gyakran a régi pireneusi nyelv gyökereihez kötik, és nehéz vagy komoly szakaszként értelmezik. A Col du Tourmalet nem csupán egy emelkedő. Ez egy olyan beavatási szertartás, amelyről minden kerékpáros álmodik, hogy legalább egyszer életében átélje.
A Tourmalet legendájának születése: 1910
A Col du Tourmalet 1910-ben lépett be a kerékpáros legendák közé, amikor a Tour de France úgy döntött, hogy a versenyt a Pireneusok hatalmas hegyeibe viszi. A legenda szerint ennek az ötletnek a magja Párizsban fogant meg.
Ez a jelenet a L'Auto újság tízes szerkesztőségében játszódott le Faubourg Montmartre-ban, Párizsban 1910 elején. Néhány perccel korábban Alphonse Steinès szerkesztő mutatta meg az ötletét a tulajdonosnak Henri Desgrange-nak, azt ami mindennél durvábbnak tűnt. Azt szerette volna, hogy a Tour de France mezőnye áthaladjon a Pireneusok legmagasabb hegyein: a Peyresourde-ön, az Aspin-en és akár még a Tourmalet-n és az Aubisque-on is.
„Lehetetlen!" - kiabálta Desgrange. "Túl veszélyes, az útvonal szörnyű, nem lehet rajta tekerni." Közben tudta, hogy ennek az embernek a képzelete a saját vágya is. Szóval... "Menj, nézd meg és szólj, hogyha meg lehet megcsinálni..."
Hogy ellenőrizze az út járhatóságát, Alphonse Steinès újságíró és szervező zord körülmények között fedezte fel a hágót. Steinès elutazott, bátorsággal és kíváncsisággal telve. Pau-ban a helyi mérnökség vezetője nevetve fogadta: "Kerékpárral az Aubisque-ra? Maguk párizsiak megőrültek. Nagyon könnyű távolról a meleg kandalló elől úttörőt játszani."
Steinès azonban nem adta fel, és folytatta útját egy meseszép termál faluba Eaux-Bonnes-ba, ami az Aubisque lábánál fekszik. Itt is ugyanaz a reakció várta. "Mégis mit képzel? Kevesebb mint egy hete zuhant le egy szikláról egy Mercedes ezeken az alattomos, szeles utakon. És maga kerékpárosokat akar felvinni? Mindegy... városiak..."
Steinès azonban makacsul kitartott. A következő állomás Bagnères-de-Bigorre volt. A városban keresett egy sofőrt, aki nem máshova vinné fel őt, mint a Tourmalet-ra, több mint 2000 méteres magasra. Hosszas győzködés után, egy Dupond nevű srác vonakodva, de elvállalta.
Annak ellenére, hogy június volt, a csúcson bizony volt még hó, még hozzá, hogy tőle négy kilométerre még az autó is elakadt benne. Nem volt tovább út, csak a fehér semmiség. De hiába esteledett, Steinès tovább akart menni. "Majd gyalog megyek tovább. Várjon rám a Tourmalet másik oldalán." Dupond aggódott érte. De mivel ez a furcsa ember előre fizetett neki, így ellátta egy tanáccsal: "Kövesse a piros-fehér póznákat, azok mutatják az utat."
Néhány órával később, Steinès szörnyű helyzetben találta magát. Se pózna, se fény. Reszketett a hidegtől, a ruhája teljesen átázott. Alig látott a derékig érő hófalban. Átérve a kolosszális hegyen, teljes sötétségben indult el újra lefelé. Hajnalban egy kis fény derengett fel előtte, egy kis falucska volt az, Barèges. Mikor beért az első házak közé, valaki a semmiből rászólt: "Ki az?" Steinès annyira kimerült volt, hogy képtelen volt válaszolni. "Ki az?" - jött újra a kérdés, de már sokkal fenyegetőbben, mint korábban. "Ha nem mondja meg kicsoda maga, akkor lövök!" Az újságíró suttogva válaszolt: "Alphonse Steinès vagyok."
A fenyegetőző ekkor felismerte, már mindenki Őt kereste, mióta Dupond jelentette az eltűnését. Bevitte a házba a kandalló mellé és beültette egy kád forró vízbe. A hegyi emberek tudták, hogy kell egy arra kószáló átfagyottak gondját viselni. Másnap az épphogy felépült Steinès táviratot küldött Henri Desgrange-nak: „Tourmalet kereszteződés. Tökéletes út." A valóság sokkal kegyetlenebb volt. 1910-ben az út durva, burkolatlan és veszélyes volt. Mégis ez a merész üzenet jelentette a hősies hegyi kerékpározás születését.
A Tourmalet történelmi előzményei és az első kerékpárosok
A Tourmalet vidéke már régóta kulcsfontosságú útvonal volt. A hegyi út a középkorban Bigorre megyén vitt keresztül. Ez a kis térség északról Tarbes-től és Lourdes-től, egészen a Pireneusok déli részéig terjedt. A történészek szerint az 1000-es évek környékén már közlekedtek arra fele, ugyanis Bigorre grófnője, Beatrice, megadóztatta az áthaladókat, de a Compostelába tartó zarándokok is jártak ezen az útvonalon.
A környék a XVII. század végén "robbant fel", amikor Maintenon úrhölgy elutazott Barèges-ba, hogy megfürödjön a helyi termálvízben. A Madam, aki egyébként XIV. Lajos szeretője volt, népszerűvé is tette a fürdőt az udvar körében, akik gyakorta le is utaztak a távoli Pireneusokba, hogy friss levegőt szívhassanak, illetve, hogy kezeljék a köszvényüket, valamint a reumájukat. Ekkor kezdték el az utak javítását, erődítmények, illetve kényelmes szállások kialakítását. Ez a fejlődés a XIX. század közepén is folytatódott, amikor III. Napóleon elkezdte véghezvinni a Termál útja megépítését. Az volt a célja, hogy összekösse a környék összes fürdővárosát a régióban.
1864 augusztus 30-án két autó érte el a Col de Tourmalet csúcsát. Az egyik Barèges-ból, a másik Bagnères-ből indult. Azon a napon nyílt meg a Termál útja, a még nem létező Tour de France egyik legszentebb helyén. Ezen a megnyitón több politikus, a "tökéletes" Garnier, a "törvényhozó" Achille Jubinal, mérnökök, és fotós is részt vett. Természetesen a lapokban is megjelent ez a nagy esemény. Még ha ez nem Párizs közepén volt, elég modernek voltak ezek a Pireneusokban épült falvacskák.
Hogy mi a helyzet a kerékpározással? 1895 elején egy ipari és kereskedelmi lap bemutatott egy könyvet, ami a Pireneusok Auvergne környéki kerékpározások címre hallgat. A szerző Briault általános iskolai tanár volt, akinek acél kemény lábai lehettek, ugyanis a hihetetlen történeteiben egy nagyon nehéz bringán teker a XIX. század végén. Ezek a történetek mind a Pireneusokban zajlanak.
Mikor eljött az idő és szembenézett a Tourmalet-val, Briault már több túrát lenyomott szerte Franciaországban, és jól felkészült arra ami rá várhat. Tudta, hogy szenvedni fog, ebben nem is tévedett. "Augusztus 7-én reggel ötkor keltem." Így kezdődik az első írott emlék a Tourmalet kerékpárral való megmászásáról. Esett azon a reggelen, amikor a vakmerő Briault nekiveselkedett, messze az ideális körülményektől. Szerencséjére a nap egy órával később, félénken ugyan, de előbújt a hegyek mögül. Briault hihetetlen tettének köszönhetően kapunk egy lélegzetelállító bizarr történetet. Felfedezett több csodálatos vadont, fagyos tavakat és olyan állatokat, amikről nem is tudta, hogy léteznek.
Ugyan tudjuk, hogy az írásai kissé túlzóak, de érthető, hogy mire gondolt. És a Tourmalet? Nos, Briault csak késő délutánra érte el a csúcsot. Sehol nem említi, hogy leszállt volna a bringáról, hogy letudja ezeket a vad, fájdalmas emelkedőket, amik a nyugati oldalán vannak ennek a mitikus hegynek. Briault teljesen átfagyott a nagy széltől, ami a csúcson fogadta. De ez még nem volt minden, nagyon félt. Talán attól, hogy körülvette őt a legfenségesebb hegy az összes közül és felfogta, hogy most már ő is részese ennek. Átvizsgálta a kerékpárját, főleg a fékeket. A biztonság kedvéért a pisztolyát is kartávolságban tudta.
Elindult lefelé a lejtőn, lassan Bagnères felé. A lejtmenet rettentő meredek volt, az író meg is lepődött, hogy talált egyáltalán olyan részt, ahol haladni tudott. Megnyugodott, köszönhetően a rutinnak, ami kerékpáron könnyedén előjön az emberben. Ugyan még óvatos volt, de elkezdte élvezni a tájat. "Még akkor is, hogyha egy apró hiba is végzetes lehet." Azt mondja nekünk Briault kerékpárosok általános edzéséről, hogy vegyük le a láncot, amíg lefelé haladunk a hegyről, hogy elkerüljük a bukást. Viszont ő nem tette meg ezt, folyamatosan tekert. Jobban tudta így irányítani a kerékpárját. Egyenesen belement a ködbe a Tourmalet közepén, majd végre elérte a Campan völgyét. Majdnem 45 percbe telt neki legurulni a hegy első 10 kilométerén.
Az első versenyek a Tourmalet-n és a Tour de France belépője
1890-ben alapították a Francia Túra klubot, ami az egyik legidősebb francia túrakerékpáros szövetség. A klub alapítója Paul de Vivie volt, ami nagyon aktívan működött a XIX. század végén. Ebben az időszakban a kerékpározás egyaránt volt kaland, és úri osztályhoz tartozásnak a jele. A klub tagság magában foglalta egy havilapot, az írók rendre álnév alatt publikáltak, a tetteikről és a félelmeikről, amik között ott volt a Tourmalet. 1900-ban már terveik között szerepelt, hogy megmásszák a hegyet. Azonban érezték, hogy teljesen lehetetlen lesz az egész utat csak kerékpáron megtenni, lesz ahol gyalog kell folytatniuk az utat. "Nem lehet megcsinálni, felesleges próbálkozás!"
Egy bizonyos Sainte-Marie-de-Campan volt az első, aki mégis megpróbálkozott ezzel, de az ellenkező oldalon, mint amit Briault vitt véghez. Az igaz, hogy az út elég jól ismert, ugyanis erre ment a Termál út is korábban, és a középpontban is ez volt, mióta a velocipédet feltalálták.
1902 januárjában a Revue Mensuelle Touring-Club de France egy versenyt szervezett, amiben különféle kerékpárokat tesztelhetnek, fel a Col du Tourmalet-ra. A verseny 225 km volt. Tarbes-ból indult, keresztül Lourde-on, majd fel a Tourmalet-ra Barèges-on át, ahonnan lecsorognak Bagnères-de-Bigorre-ba és vissza Tarbes-ba. Minden hirdetményben újabb részleteket adtak hozzá. Meghatározták az ételeket, amit a csúcson vehetnek magukhoz a versenyzők (kenyér, rizs, kemény tojás, hideg hús, gyümölcsök, víz, kávé, tea, limonádé és bor az ünnepléshez).
Márciusban még arra jutottak a szervezők, hogy zárva tartják a hegyet, de áprilisban már technikai tanácsokkal látták el a jövőbeli résztvevőket. Emlékeztették a versenyzőket arra is, hogy a csúcson a hőmérséklet 0 fok környékén várható. Javasolták, hogy elől és hátul is használjanak fékeket és nem árt majd figyelni a medvékre is. Fontos, hogy spóroljanak az erejükkel. A tanácsok után, amit a francia túra klub delegáltja Monsieur Montalescot adott, biztos benne, hogy aki a Tourmalet meghódítja, az az Alpok és a Pireneusok bármely más csúcsával is megbirkózik.
1902 augusztus 18-a reggelén összesen 48 versenyző és 24 kerékpárgyártó nevezett, hogy teszteljék magukat egy ilyen szimbolikus helyen. Néhány közülük még ma is létezik: Terrot, Peugeot, Simpson, La Française, Automoto. A kerekesek Tarbes-ból indultak, 4-5 fős csoportokban egy perces különbséggel.
A győztes egy Müller nevű induló volt, aki 11 óra és 39 perc alatt teljesítette 19,31 km/h-s átlaggal a 225 km-es távot egy Clément kerékpáron. A második helyezett 12 perccel ért be mögötte. A hatodik helyezett több mint egy órás hátrányt szedett össze, aki nem volt más, mint a híres Hippolyte Aucouturier, aki két Paris-Roubaix-t is nyert és az 1905-ös Tour de France-on a második helyet végzett. A legfigyelemreméltóbb teljesítményt azonban egy bizonyos Marthe Hesse érte el, egy hölgy, aki egy 16,5 kilós kerékpárral tudta le a nagy hegyet. A Mademoiselle úgy jutott fel a Tourmalet-ra, hogy mindössze 100 méterre tette le a lábát egy nagyon kemény részen, míg 5-6 versenyzőn kívül mindenki más volt hogy kilométerekig tolta a bringáját felfelé. Szerencsétlenségére viszont Tarbes-ig nem jutott el, mert kizárták.
Ami a Tour de France-t illeti, 1910 július 10-én történt, amikor Lapize és Lafourcade csatázott a hegyen. „Gyilkosok!" - kiáltotta teljesen kimerülve Lapize. 1910-ben Octave Lapize lett az első versenyző, aki átszelte a Tourmalet-t a Tour de France-on. Az út burkolatlan, sáros és brutális volt.
Híres pillanatok és kerékpáros legendák
A Col du Tourmalet minden hajtűkanyarja tanúja volt a kerékpározás történetének. Az 1940-es és 1950-es években a Tourmalet az olasz kerékpáros képzelet részévé vált. Gino Bartali és Fausto Coppi rivalizálásuk során Bartali a hitet, a rugalmasságot és az erkölcsi erőt képviselte. Az olyan utakon, mint a Tourmalet, rivalizálásuk többet jelentett, mint sport. Az 1970-es években a Tourmalet Eddy Merckx korszakába lépett. Egy olyan versenyző számára, mint Merckx, a Tourmalet nem pusztán egy emelkedő volt. Az 1990-es években Miguel Indurain a nyugodt erőt testesítette meg. A 2000-es évek elején a Pireneusok Lance Armstrong és Jan Ullrich közötti heves csaták színterévé váltak. 2019-ben Thibaut Pinot Franciaország egyik legérzelmesebb Tourmalet-pillanatát szerezte meg.
Nem csak a győztesek írták be nevüket a történelembe. 1913-ban, a Tourmalet-ről való leereszkedés során Eugène Christophe eltörte kerékpárja villáját. Kalapáccsal a kezében, kimerülten és a versenybírók szeme láttára Christophe elvesztette a győzelem minden esélyét. A lecke: A Tourmalet nemcsak a leggyorsabb versenyzőket jutalmazza.
Annak ellenére, hogy a Tour de France-on rendszeresen szerepel, a 79 alkalomból mindössze 2-szer volt hegyi befutó: 1974-ben (Jean-Pierre Danguillaume) és 2010-ben (Andy Schleck).
A hágó megmászása: Nyugati és keleti oldal
A Col du Tourmalet megmászása nem csak egy tekerés. Ez a kitartás, a tempó, a koncentráció és a hegy iránti tisztelet próbája. Mindkét oldal történelmi jelentőségű és egyedi kihívásokat kínál.
A két oldal összehasonlítása:
| Tulajdonság | Nyugati oldal (Luz-Saint-Sauveur) | Keleti oldal (Sainte-Marie-de-Campan) |
|---|---|---|
| Hossz | Majdnem két kilométerrel hosszabb | Rövidebb |
| Szintemelkedés | 137 méterrel több | Kevesebb |
| Jellemzők | Panorámás, fenséges, ritmikus, nyitottabb, festőibb | Szabálytalanabb, pszichológiailag megterhelőbb, részben szemet bántó salakbeton tömbök szegélyezik |
| Emelkedés mértéke | Változó, legnehezebb szakaszok 10-12% | 7,4% általános emelkedés |
A hegy lábánál az út réteken, falvakon és erdős részeken halad keresztül, ahol a levegő frissnek érződik, a ritmus pedig egyenletes. A legnehezebb szakaszok körbeérnek 10-12%, különösen az emelkedő felső szakaszán.
A Tourmalet felkészülést igényel. Fontos tanácsok a kerékpárosoknak: Ne támadd túl erősen az első kilométereket. Kompakt vagy szubkompakt beállítás ajánlott. Ne várd meg, amíg kiürülsz. Izzadsz az emelkedőn, megfagysz az ereszkedésben.
A legkedvezőbb időszak a mászáshoz általában június-szeptember, amikor az út általában hómentes és a körülmények stabilabbak. Télen a Tourmalet környéke teljesen megváltozik, síparadicsommá alakul.
A szurkolói élmény a Tourmalet-n
Paul Knott, a Cycling Weekly újságírója több ezer rajongóhoz csatlakozott az utak mellett, hogy a helyszínről kövesse végig az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb szakaszát. Már hallod jönni, mielőtt meglátnád. A helikopter rotorjának pörgése adja meg az alaphangot, majd szurkolók ezreinek tapsa és "Allez" üvöltése következik, ahogy a Tour helyszíni kórusa életre kel. Először David Gaudu tűnik fel, hihetetlen tempót diktálva. Mögötte érkezik a franciák legnagyobb esélyese, Thibaut Pinot tátott szájjal és a nyeregből kiállva küzdve. A többiek villámgyorsan elhaladnak, a szemed azonban óhatatlanul megakad a sárga trikós Julian Alaphilippe-en. Neki is köszönhetően a buli a Tourmalet-n a következő szintre kapcsol, vendég az összes szurkoló a hegyen.
Alig 48 órával korábban a Tour még javában az első pireneusi szakaszra figyel, amikor megérkezünk a hegyre. A hangulat itt leginkább egy szabadtéri fesztiválra emlékeztet. Egy német csoport épp sátorállítás közben dalra fakad, odébb egy francia társaság rögtönöz fürdést egy üveg ásványvízzel. A csúcstól 4,5 kilométerre találunk helyet lakóautónknak, ami figyelembe véve a Tour hegyi szakaszait mindig is övező szálláshiányt, tulajdonképpen luxus éjszakázóhelynek tekinthető. Másnap reggel tényleges marhákon lengő kolompok hangja ébreszt.
Kilépve az autóból egy vitára leszek figyelmes, ahogy néhány későn érkező ausztrál szurkoló próbál magának területet szerezni egy, a hegyen már "őslakos" franciától. Nem megvárva a kitörni készülő nemzetközi konfliktus végeredményét lejjebb sétálok a hegyen, hogy megismerkedjek szomszédainkkal. Elsőként egy háromgenerációs ír családdal találkozom, akik már tegnap délben, az elsők között érkeztek a hegyre. Meg sem kell kérdeznem kinek szurkolnak, már érkezik is a válasz: "Ez lesz a Dan Martin-kanyar. Oh, és persze Nicolas Roche-nak is szurkolunk, róla mindig megfeledkezünk."
Úgy tűnik, a szurkolás a Tourmalet-n egy tradíció ennél az ír családnál. Ez már a huszonharmadik (!) Tour de France, amire kilátogatnak. Kint voltak már 1987-ben is, amikor az ír Stephen Roche végül megnyerte a versenyt. Egy ideje már mindig erre a hegyre járnak vissza, hiszen elmondásuk szerint az emelkedő hangulata utánozhatatlan.
Lejjebb haladva egy ausztrál párral beszélgetek, akik hihetetlenül lelkesek, hogy végre nem az éjszaka közepén kell nézniük a versenyt. Vendéglátóink - Pierre és William Les Cochons Bordelais-ből (azaz magyarra fordítva Bordeaux malacai, ami akár a társaság beceneve is lehetne) - sörrel a kezükben mesélik el, milyen összetett a művelet, amit minden évben végrehajtanak. Mindez nem nagyzolás. 30 liter sör van náluk, nem is beszélve a 20 liternyi borról. A verseny ebben a társaságban is több generációt hozott össze egymással, akik egy része egész évben egyszer, a szakaszok alatt találkozik csak. Ahogy Pierre kifejti, maga a Tour csak egy kis része az egész eseménynek: "Nem a Tour de France miatt vagyunk itt, hiszen az csak 5 perc. Az életérzés miatt járunk ki a szakaszokra."
Velük együtt sétálunk le a hegy lábánál található kávézóba, ahol a hangulat az időfutam végéhez közeledve a tetőfokára hág. Előbb Geraint Thomas veszi át a vezetést, azonban gyorsan érkezik Alaphilippe, aki meglepetésre megszerzi a győzelmet. A zene dübörög, dudák szólnak szerte a hegyen, ahogy az emberek lassan elhiszik, idén újra hazai győztese lehet a Tournak.
A versenynap
Másnapra az emberek száma az utak mellett megduplázódik. Találkozunk tegnapi barátainkkal Bordeaux-ból, miközben a kísérőkaraván megérkezik. Felnőtt emberek őrülnek meg, hogy egy-egy olyan apróságot szerezzenek maguknak, mint egy cofidises kulcstartó. A "malacok" szignifikáns mennyiséget elfogyasztanak az alkoholkészletükből, mialatt vízipisztollyal lövöldözik a karaván személyzetét. Bár társaságuk csábító, inkább fölfelé indulunk a hegyen. Három kilométerrel a cél előtt állunk meg, a verseny epicentrumában. Ha itt akarnánk parkolni, egy héttel a Tour előtt kéne megérkeznünk.
Tour de France 2019 Stage 14 Highlights: Col du Tourmalet Summit Finish
A rendőrmotorosok zaja jelzi a versenyzők közeledtét, majd az esélyesek csoportja, köztük Alaphilippe áthalad a francia szurkolók szenvedélyes sorfala között. A rajongók ugyanolyan elánnal szorítanak mindenkinek, ahogy a helyezésért küzdő versenyzőket szép lassan a túlélésért tekerők váltják fel. Simon Geschke egy hatalmas Mexikói hullám kíséretében halad el előttünk. Közben megérkezik a hír, hogy a szakaszt Pinot nyerte, a hegy pedig majdnem felrobban örömében.
Ahogy a seprűsautó is tovább áll, a Tourmalet mintha tudná, hogy a verseny véget ért, masszív köd ereszkedik a hegyre. Ez a kietlen táj eljátszotta szerepét a történetben, most pedig pihenésre van szüksége az elmúlt hét őrületét követően.
Vissza a valóságba
Ahogy egy nappal később Foixban besétálok a sajtószobába - frissen fürödve, újra akkreditációval a nyakamban - lassan realizálom, hogy most éltem meg az igazi, őszinte Tour de France-élményt. A verseny valójában nagyon kis része a kilátogató szurkolók élményeinek, ők a barátságok, a hangulat és az emlékek miatt járnak ki minden évben az ikonikus emelkedőkre. A Tourmalet maga egyike a legnagyszerűbb sportélményt biztosító hegyeknek mind közül. Mivel a Tour szinte minden évben meglátogatja, szurkolók ezreit csábítja szerte a világból, akik mind egy egyedi élmény és történet kíséretében utaznak haza.
A hágócsúcs és emlékművei
A Col du Tourmalet csúcsának elérése többet jelent, mint egy hegy meghódítását. Amikor végre felbukkan a csúcs és a Géant du Tourmalet láthatóvá válik, a fáradtság alakot ölt. Emlékké, büszkeséggé és érzelemmé válik.
A Tourmalet-i óriás híres vasszobra minden olyan lovasnak állít emléket, aki megmászta a hegyet. A hágócsúcsán két emlékmű is található, az egyik Jacques Goddet, a Tour de France 1936-1987 közötti igazgatójé, a másik Octave Lapize szobra, akitől a Tourmaletre vonatkozó "Gyilkos" felkiáltás származik és aki a Tourmalet első elérője volt, még ha az utolsó 3 kilométert hóban gyalogolva tette is meg, 1910-ben.
A Col du Tourmalet-re felkapaszkodva a Pireneusok igazi szívébe lépünk. A Tourmalet közelében található egyik legimpozánsabb nevezetesség a Pic du Midi de Bigorre, híres csillagászati obszervatóriumáról.
tags: #tourmalet #hegy #a #szurkolo #szemevel
