A Kézilabda Kapus Szerepe, Védési Technikái és a Játék Szabályainak Fejlődése

Amennyiben a védőjátékosok megelőző tevékenysége nem járt sikerrel és a támadó kapura lövést kísérelhet meg, úgy még egy esély van a gól elhárítására - a kapus védése. Pozíciójából adódóan a kapus az utolsó akadály a kapura lőtt labda útjában, ezért védőtevékenysége is ennek megfelelően a kapura lövés hárítására, a kapu közvetlen védelmére specializálódott.

A Kapus Alaphelyzete és Mozgása

Alaphelyzetben a kapus biztos egyensúlyi helyzetben, stabilan áll mindkét lábán, ami lehetővé teszi a kívánt irányba történő gyors elindulást, így a védés technikai elemeinek kivitelezését. Az alaphelyzet részletes leírása kulcsfontosságú a hatékony védekezéshez:

• Lábak: Vállszéles terpeszben, lábfejjel kissé kifelé fordulnak, a térdek enyhén hajlítottak, és a testsúly a talpak elülső részén egyenletesen oszlik meg.
• Törzs: Egyenes vagy kissé döntött úgy, hogy a súlypont megközelítőleg a köldök környékén helyezkedik el.
• Fej: Magasan tartott és állandóan követi a labda útját, illetve perifériás látással kíséri a játékosok mozgását.

A kapus alapmozgása tulajdonképpen alaphelyzetének kiterjesztése annak érdekében, hogy a kapu legmegfelelőbb pontján találkozzon a kapura lőtt labdával. Célszerű, ha a kapus alaphelyzetben, a gólvonalhoz közel mozogva követi a támadás irányát, figyelmének középpontjában állandóan a labdát tartja, és annak mozgásához igazítva változtatja helyét. A játékosok folyamatos hely- és helyzetváltoztatása, valamint a védendő kapu felülete megkívánja, hogy a kapus alapmozgása három dimenziójú legyen.

Szélességben apró oldalazó lépésekkel mozog a kapus, melynek irányát és sebességét a támadók védőfal előtti labdaátadása határozza meg. A helyváltoztatás a mozgásirányba eső közelebbi láb oldalirányú kilépésével kezdődik, amit a másik láb talajon történő utánhúzása követ. Tehát a kapus helyezkedésének pályája ezen mozgások összegzésének eredményeképpen hasonló egy ellipszishez, melynek azonban a hátsó felét levágja a gólvonal. Erről az ellipszispályáról kiindulva hajtja aztán végre a kapus a védés különböző technikai elemeit. Az alapmozgás nagymértékben meghatározza a kapus védőmunkájának eredményességét.

Védési Technikák a Kézilabdában

A kézilabdázás fejlődésével a kapustechnika specializálódása is felgyorsult. Míg a hagyományos kapusiskola nagyrészt látványos elemeket tartalmazott, addig napjaink védési technikája célszerűbb, támadóbb szellemű, és a védés mozdulata már a gyorsindítás lehetőségét is magában hordozza.

Távoli lövések hárítása

Távoli lövéseket rendszerint 7-10 méter távolságról, a mezőny első harmadának középső részéről kísérelnek meg a támadók felső, elhajlásos, alsó vagy felugrásos lövéssel a védők fölötti, vagy közötti közvetlen gólszerzés reményében. Ebben a szituációban a kapus alapmozgása oly módon változik, hogy a képzeletbeli szögfelezőre helyezkedés csupán elvi alap marad. Ez esetben ugyanis a kapusnak figyelembe kell vennie a védőtársak helyezkedését, akik egyénileg vagy egy egységes védőfalat alkotva jelentős kapufelületet képesek takarni. Így a kapus jobban koncentrálhat a fennmaradó kapufelület védelmére, növelve ezáltal a labda hárításának esélyét.

Magas labdák védése

A magas labdák védése annyit jelent, mint vállmagasságban vagy a fölött érkező labdák hárítása.

Kétkezes védés

Célszerű abban az esetben, ha a kapura lövési szándék korán felismerhető, és a kapusnak elegendő ideje van, mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni. A kapus alaphelyzetből karjait az érkező labda irányába lendíti, miközben a távolabbi vagy lehetőleg mindkét lábról elrugaszkodik oldalirányba. A védés pillanatában a kapus kezeit és karjait a labda mögött, közel tartsa egymáshoz a lövés erejének tompítása és a biztonságos védés érdekében.

Egykezes védés

Célszerű meglepetésszerű lövések hárítására abban az esetben, amikor a kapusnak nincs elegendő ideje mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni. A kapus alaphelyzetből közelebbi karját az érkező labda irányába nyújtja, miközben az azonos oldali lábbal kilép oldalirányba. Ezzel egyidejűleg az érintőtávolság növelése érdekében a másik lábról erőteljesen elrugaszkodik.

Középmagas labdák védése

A középmagas labdák védése annyit jelent, mint váll- és térdmagasság között érkező labdák hárítása. Ezeknek a lövéseknek a hárítását megnehezíti az a tény, hogy ez a magasság a kézzel, illetve a lábbal védés határterülete. A kapus alaphelyzetből közelebbi karját és lábát egyidejűleg lendíti az érkező labda útjába oly módon, hogy azok együttesen a lehető legnagyobb felületet takarják anélkül, hogy a labda áthaladna közöttük. A másik láb egy erőteljes elrugaszkodással a mozgásirányba tolja a testet, majd kis oldalirányú szökkenéssel segít az egyensúly megőrzésében, míg a másik kar a test síkjában történő mozgással egyensúlyoz. A védés pillanatában a kar és a láb lehetőleg együttesen érintse a labdát és rugalmas utánengedéssel fékezze annak lendületét.

Alacsony labdák védése

Az alacsony labdák védése annyit jelent, mint térdmagasság alatt érkező labdák hárítása. Meglehet, ez általában a lábak feladata, a biztonságosabb védés érdekében célszerű, ha a kezek szintén részt vesznek a lőtt vagy a talajról felpattanó labda megállításában.

Kicsúszás (hagyományos)

Ez a hagyományos, defenzívebb kapusiskola technikai eleme. Alaphelyzetben a kapus süllyeszti súlypontját, majd a távolabbi láb egy erőteljes elrugaszkodással az egész testet kissé rézsútosan előre, az érkező labda útjába tolja. A másik, ily módon tehermentesült láb kifordul a labda irányába, és a kapus - egy spárgázó mozdulathoz hasonlóan - nyújtott térddel a sarok külső részén csúszik a talajon az érkező labda irányába. Ezzel egy időben az azonos oldali kéz rézsútosan lefelé, a labda irányába nyúlva növeli a védőfelület kiterjedését, míg a másik kar a test síkjában a test fölé lendül az egyensúly megőrzése, valamint az esetlegesen felpattanó labda hárítása érdekében. A felsőtest a kinyúló láb fölé hajolva segíti a végtagok munkáját, az egyensúly megőrzését, valamint tovább növeli a védőfelületet. A védés pillanatában leggyakrabban a lábfej vagy az alsó lábszár érintkezik a labdával, míg pattintott lövés esetén az azonos oldali kéz állítja meg a talajon irányt változtató labdát. Ez a védőpozíció gyakran magában rejti a hátraesés veszélyét, ami megnehezíti a felállást, és így időlegesen kizárja a kapust az aktív játékból. Ezért védés közben a kapus igyekezzen a kapuelőtéren belül tartani, vagy esetleg a kapu mellé ütni a labdát.

Kitörés (modern)

Ez a modern, offenzívabb kapusiskola technikai eleme. Alaphelyzetben a kapus süllyeszti súlypontját, majd a távolabbi lábról elrugaszkodva a közelebbi lábbal - támadólépésszerűen - kissé rézsútosan előre, az érkező labda útjába lép. A kilépő derékszögben hajlítva kifordul a labda irányába és térddel vezetve, a talajjal megközelítőleg párhuzamosan mozog a test síkjában. Amint a másik láb sarka felemelkedik, a térd a talaj felé közelít, csökkentve ezáltal a lábak közti távolságot. A lövés felőli kar szintén az érkező labda irányába lendül, növelve a védőfelületet, míg a másik kar az ellenkező oldalon egyensúlyoz. A védés pillanatában leggyakrabban a kilépő láb, valamint az azonos oldali kar alsó része érintkezik a labdával, míg a másik láb és kar rendszerint a felpattanó labda hálóba jutását akadályozza meg. Ez a jól kiegyensúlyozott védőpozíció lehetővé teszi a kapus gyors felállását és így a megszerzett labda azonnali játékba hozását.

Újfajta védőtechnika távoli alsó lövések ellen

Távoli lövések védésére az utóbbi években egy újfajta védőtechnika alakult ki leginkább a magas, hosszú végtagokkal rendelkező laza izomzatú kapusok körében. Alapelgondolása az, hogy az egyre gyorsabb, takarásból lőtt lövésekkel szemben a kapusnak akkor van esélye, ha minél előbb megkezdi a védési folyamatot és minél nagyobb felülettel képes takarni a lövés várható kapurészét. Ezért akkor, amikor a kapus, a lövés magasságát pontosan nem is, de az oldalt nagy valószínűséggel elővételezni tudja, súlypontsüllyesztés után az egyik irányba elindul kicsúszással. Alsó lövések védésénél a hagyományos aszimmetrikus kicsúszás mellett az úgynevezett szimmetrikus kicsúszás is elterjedőben van. Ez akkor nyújt a kapusnak gyors közbeavatkozási lehetőséget, ha az érkező lövés oldalát nem, de annak magasságát elővételezni tudja.

Szélről érkező lövések védése

Szélről érkező lövések esetén a lövésszög jelentősen csökken, ami igen kedvező a kapusnak, mivel így kisebb kapufelületet kell védenie. Védőtevékenységét azonban megnehezítheti az a tény, hogy a szélsők a kapuelőtér fölé történő beugrással vagy bevetődéssel nagymértékben csökkenthetik a lövéstávolságot. Mivel a kapus pusztán a kapufa mellé helyezkedve jelentős felületet képes eltakarni a kapuból, szélről érkező lövések hárításánál a testtel való védés kerül előtérbe.

Védés a kapufánál

Ezt a technikát általában a nem túl magas, óvatos kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik a nagyobb biztonság érdekében közel helyezkednek a kapufához. Módosított alaphelyzetben a kapus - testmagasságtól függően - mélységben annyira mozdul előre a kapufától, hogy az esetleges ívelés védése ne okozzon számára gondot. Míg szélességben - a támadó dobókarjához igazodva - csak annyira hagyja el a kapufát, hogy a labda ne juthasson a teste és a kapufa között a hálóba. Ily módon a kapus a rövid oldalra érkező lövéseket képes pusztán jó helyezkedéssel - passzív védéssel - hárítani, míg a fennmaradó kapufelület védelmét a hosszú oldalon kinyúló végtagok mozgatásával - aktív védéssel - oldja meg. A testsúlynak a kapufához közelebb eső lábra való áttolódásával, a másik, ily módon tehermentesült láb a dobásirányba kifordulva oldalirányba kinyúlik. Míg az azonos oldali kar könyökben fokozatosan kinyúlva a fej fölül a test síkjában lefelé lendül. Ily módon lehetővé válik az alacsony labdák hárítása lábbal, míg a középmagas és magas lövések védése főként kézzel. Ennek a technikának az az előnye, hogy biztonságos, egyszerű és még a kezdő kapusok is eredményesen alkalmazhatják.

Védés kiugrással

Ezt a technikát különösen a magas, ruganyos kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik igyekeznek az egész testfelületet felhasználni a védésre. Ebben az esetben a kapus a lövésszög képzeletbeli felezőjére helyezkedik, és a testtel, valamint a végtagokkal egyaránt védi a kapu rövid és hosszú oldalát. A technika előkészítéseképpen a kapus módosított alaphelyzetben süllyeszti súlypontját és karlendítéssel készül fel a kiugrásra. Majd a lövés megindításának pillanatában mély helyzetből, erőteljes elrugaszkodással a támadó dobókarja irányába ugrik, és a végtagok oldalirányú lendítésével nagymértékben csökkenti a megcélozható kapufelületet. Ily módon sok lövés tartóztatható fel testtel, illetve a sarkok védelme a test síkjában mozgó kezek és lábak segítségével biztosítható. Ennek a technikának az előnye, hogy a kitámadó kapus - mint látvány - rendkívül hatásos, meggyőző, ami gyakran elbizonytalaníthatja a beugró támadót. Továbbá a kapura lövő ellenfél nagymértékű megközelítésével jelentős kapufelület takarható.

Visszavédés a rövid oldalra

Ezt az utóbbi időben egyre gyakrabban látható védési technikát általában a nagy testű, kockázatvállalóbb kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik bátran hagyják el a kapufát a szélső lövések védésekor. Kialakulását nagymértékben elősegítette az a tény, hogy a sarokból induló szélsők erőteljes beugrását a rövid oldalon felálló kapus már nem tudja követni, és a hosszú oldal fedezetlenül marad. Ezért a kapus az ugrás irányának korai elővételezésével már eleve úgy áll fel, hogy a szögfelezőhöz képest a dobókar irányába, a hosszú oldalra helyezkedik. Ezáltal a kapuelőtér fölé beugró szélső elől testével szinte eltakarja a hosszú sarkokat (passzív védés) - és mintegy felkínálja lövésre a szabadon hagyott rövid oldalt (aktív védés). Módosított alaphelyzetében a kapus vállszéles terpeszben, a térd- és boka ízület enyhe hajlításával stabilan áll a lábán. Törzse egyenes tartásban, testsúlya a talpak elülső részén egyenletesen oszlik el, karjai könyökben enyhén hajlítva, kifordított tenyérrel kinyúlnak magastartásba. Amikor a szélső a kanyarított lövéshez felkészített labda dobóhelyzetét megváltoztatja és törzsét a rövid oldal irányába hajlítja, a kapus testsúlyát a távolabbi lábára helyezi, arról elrugaszkodik, majd a kapuhoz közelebbi láb és kéz együttes, oldalirányú lendítésével tolja a testet a dobás irányába. Ezen védési technika alkalmazásának előfeltétele, hogy a kapus jó cselezőtevékenységgel a támadót eredeti lövéstechnikájának megváltoztatására kényszerítse. Amennyiben ez sikerült, előnyre tehet szert azáltal, hogy a kapuelőtér fölé beugró szélsőnek még talajfogás előtt kell a légimunkáját átalakítani. Ez a második szándékkal, rövid oldalra végrehajtott, kevésbé pontos és erős, késleltetett lövés nagymértékben növeli a kapus védési esélyeit.

Ziccerek és közeli lövések hárítása

Ezen lövések közös vonása, hogy a támadó a védők mögé kerülve közelről, előnyös helyzetből hajthat végre kapura lövést. A játékos tiszta gólhelyzetbe - ziccerbe - kerül, ha a megelőző támadótevékenység eredményeképpen egy előnyös gólszerzési lehetőség kínálkozik számára a gólveszélyes területen. Ennek a klasszikus példája, amikor a játékos gyorsindítást vagy áttörést követően a kapuelőtér fölé ugrik, és csak a kapussal szemben állva, közeli lövést hajt végre a levegőből.

Szemből kapura törő támadó esetén a kapus a gólvonalról kimozdulva süllyeszti súlypontját, majd a támadó beugrásával egyidejűleg páros lábról erőteljesen elrugaszkodik felfelé és kissé előre. A lábak térdben enyhén hajlítva a test síkjában, csípőmagassági fellendülnek, míg a karok a dobásra felkészített labda magasságában, oldalirányba kinyúlnak. Oldalról kapura törő támadó esetén a kapus a támadó ugrásirányát követve mozdul el a kapufától, és törzsének a dobás oldalára hajlításával egészen a lövés megindításáig követi a dobókar mozdulatait.

A Kapus Nélküli Játék: Szabályváltozások és Hatásai

Bár a kézilabda 2016-os szabályváltozásai közül a legtöbb vihart az ápolásra vonatkozó szabály kavarta, a játékba a legnagyobb változást a kapus lecserélésére vonatkozó szabály hozta. Négy éve, közvetlenül az olimpia előtt léptek életbe a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) új szabályai. Közülük is a kapus nélküli játékra vonatkozó passzus (a mérkőzések során bármikor játszhat hét mezőnyjátékos, és nem kell kötelezően használni a megkülönböztető mezt) volt az egyik legnagyobb hatással a játékra, a megítélése azonban finoman fogalmazva is vegyes az edzői társadalomban.

Taktikai lehetőségek és kihívások

Ha egy csapat hét mezőnyjátékossal támad, akkor alapvetően két fő taktikai lehetősége van: vagy négy átlövőt küld a pályára (ez a ritkább), vagy két beállóst (ez a gyakoribb). Egyik esetben sem egyértelmű azonban, hogy rögtön jobbak lesznek ezáltal a támadó csapat lehetőségei. Különösen a férfiaknál figyelhető meg, hogy, ha bemegy két beállós a falba, lekötnek négy védőt, akkor olyan zsúfolt lesz a 7-9 méteres sáv, hogy ott szinte semmi hely nem marad már. Persze kilépő védő szinte biztosan nem lesz, vagy, ha mégis, akkor megjátszható lesz az egyik beállós. Ezzel a korábbiaknál nagyobb teret kapnak az átlövők. Az átlövés azonban egyértelműen a legkevésbé hatékony kapuralövési forma, még a férfi mezőnyben is. A női mezőnyben kevesebb a 9 méterről is lőni képes átlövő, de náluk nem is feltétlenül van erre szükség, ott még két beállóssal is maradhat hely a falban a betörések számára. Az, hogy már mind a hét pályán lévő játékos egyenértékű, látványosan megnöveli a taktikai lehetőségeket, de ezeket jól ki kell találni, fel kell építeni, be kell gyakorolni, különben bukás lesz belőle.

A kapus nélküli játék statisztikái (2019 Férfi Kézilabda VB)

Juhász István, a magyar szövetség sportakadémiai központjának vezetője több adatot is mutatott nekünk arra vonatkozóan, hogy a kapus nélküli játék mennyire volt hatékony a 2019-es férfi-vb-n. Az IHF statisztikája szerint a védekezések is folyamatosan finomodtak a hét mezőnyjátékossal való támadások ellen, így a csapatok már nehezebben tudják hatékonyan bevetni ezt a taktikát.

Védekezés az üres kapus támadás ellen

Alapvető kérdés, hogy hová is helyezzük a hangsúlyt, ha heten támadnak a csapatunk ellen. Sok edző inkább felvállalja a kockázatot, hogy több gólt kap, de offenzívebben, a labdaszerzésre törekedve védekezik. Természetes, hogy ez rizikó, hiszen, ha egy labdaszerzésre irányuló komolyabb mozdulat nem sikerül, akkor ott fellazul a védelem, és 7 az 5 ellen a támadók szinte biztosan ziccert fognak tudni kidolgozni - főleg a nőknél, ahol még nagyobb ilyenkor a hely. Ha viszont megvan a labda, akkor üres kapura lehet próbálkozni, akár helyből, akár gyors labdafelhozatal után kicsit közelebbről. Ezzel együtt ennél nem sok könnyebb gólszerzési lehetőség van. Főleg, ha alapvetően el tudja valaki találni a kaput harminc méterről. A hétemberes támadás elleni védekezéshez tehát hozzátartozik a távoli lövések gyakorlása is. Olyan szinten, hogy a labdát birtokoló játékos ne is bizonytalanodhasson el, alapvető legyen a számára, hogy megpróbálja.

A fenti a látott mérkőzések közül a leglátványosabban a HC Leipzig mérkőzésén jött ki az SG BBM Bietigheim ellen a wittlichi női felkészülési tornán. Az eredmény: 16 gólt kaptak üres kapura, miközben összesen is csak huszat lőttek. Az is alapvető, hogy, bár a védők számára nem nyilvánvaló, hogy ki fog lefutni cserére, a támadó csapat játékosai számára ennek egyértelműnek kell lennie. Ha hárman is leszaladnak, esetleg senki sem, akkor egészen biztosan elveszítik azt az előnyt, amit az emberelőnyös támadással szereztek. Szintén a már említett lipcseieknél láttunk egy okos megoldást: a kapuralövés pillanatában a legmagasabb játékosaik valamelyike egyből visszafutott és megállt középen, közvetlenül a saját hatméteres vonaluk előtt.

Kapuscsere és a játékosok követelményei

A megváltozott játékban viszont sokkal összetettebbé válik a csere, több taktikai variáció is lehet arra, hogy ki fog lemenni, ráadásul a korábbinál is gyorsabban kell reagálni, hogy visszamehessen a kapus. Ha egyvalaki fut le, és a védőspecialista megszokásból, a kapus pedig szintén gondolkodás nélkül befut a pályára, akkor hirtelen eggyel többen lesznek a megengedettnél, ami kiállítással jár, azaz rögtön egy fő többlet helyett egy fő hiánnyal kell számolniuk. Ha előre tudható, hogy ki fog leszaladni, hogy a helyére jöhessen a kapus, az romba dönti a megkülönböztető mez nélküli játékot. Ha viszont van rá több variáció is, az egyben azt is jelenti, hogy a pályán mindegyik játékossal előfordulhat, hogy fenn kell maradnia védekezésben is. Azaz nem lehet egy csapatnak olyan játékosa, aki a védelemben teljesen használhatatlan. Persze, ha minden jól megy, a kapus becserélése után végre lehet még hajtani egy hagyományos cserét is, de ez már nem biztos, hogy bele fog férni. Az is világos, hogy ilyenkor a beállósokon nagyobb teher van. Ketten vannak a pályán támadásban, a legtöbbször mindketten, de az egyikük minimum védekezésben is.

Sok éven át egy kapus a meccs elején beállt a kapuba, ott is maradt vagy végig, esetleg lecserélték, de amúgy nem nagyon kellett sehová mászkálnia. Negyvenhez közelítő és/vagy súlytöbblettel rendelkező kapusok esetében ezen a ponton gyakorlatilag meg is dől az egész taktika. Andreas Wolff, a német válogatott kapusa ugyan a maga 25 évével ideális korban van, és túlsúlyosnak se neveznénk, de a 198 centi és 110 kiló azért nem igazán sprinteralkat. Clara Woltering, a női válogatott kapusa beszámolt róla, hogy külön sprint-edzéseket is végeznek a kapusok. Egyrészt, hogy gyorsabban tudjanak elindulni és azután futni, másrészt, hogy ne húzódjanak meg. Sőt: labdás edzéseket is végeznek: el kell találniuk a kaput harmincöt méterről. Míg Pálinger Katalin csalódásként élte meg, hogy egész pályafutása alatt nem sikerült gólt lőnie, addig Wolff az olimpián majdnem minden mérkőzésen feliratkozott a gólszerzők közé, volt olyan meccs, ahol többször is betalált.

Az edzői társadalom véleménye a szabályról

Egy frissen készült felmérés szerint a külföldi kézilabdaedzők többsége egyértelműen elutasítja a kapus nélküli játékra vonatkozó szabályt, míg itthon a megkérdezett szakemberek körében vegyesebb a kép. Björn Pazen német szakíró 39 topedző körében végzett felmérést, amelyből kiderült, hogy a világ minden tájáról megkérdezett szakemberekből harmincan szeretnének visszatérni a régi rendszerhez, négyen változtatnának a jelenlegi szabályon, öten viszont megtartanák mostani formájában.

Főbb kifogások az új szabállyal kapcsolatban (39 edzőből hány említette)

• A kétperces kiállítások nem jelentenek valódi büntetést (23)
• Lassúbb/kevésbé dinamikus lett a játék (22)
• Az üres kapura leadott lövések kevésbé vonzóak (22)
• Általában véve a kézilabda veszített a látványából (21)
• A kézilabda alapvető stílusa negatív irányba változott (17)
• A taktikai variációk beszűkültek (15)
• A nyitott védekezési formák nem működnek (15)
• A folyamatos létszámfölény hatása negatív (14)
• Nincsenek egy az egy elleni helyzetek (12)
• Unalmasak a mérkőzések (11)
• Támadásban csökkent a kreativitás (9)
• Keményebbek a védekezések, miután nincs következménye egy büntetésnek, mert rögtön bejöhet egy mezőnyjátékos (7)
• Negatív hatás a fiatalok képzésére/tehetségek elvesztése (6)
• Nem tud igazán megmutatkozni a kapusok formája (6)
• Túl szűk a hely hét mezőnyjátékosnak, kicsi a pálya (6)
• A játékvezetők túl sokáig engedik a hét mezőnyjátékossal való támadást (6)
• Sokkal nagyobb a kapusok sérülésveszélye (5)
• Az edzéseken a fontosabb elemek gyakorlásából megy el az idő (5)

Érvek mellette

• Új taktikai variációk (7)
• A gyengébb csapatoknak javultak az esélyei (3)
• Új típusú játékosok megjelenése (2)

„Ez már nem az a kézilabda, amit korábban ismertünk - mondta a felmérés keretében a Veszprémet irányító David Davis. - A mostani szabályok nem segítenek megszerettetni a játékot azokkal, akik először látnak mérkőzést. Van egy tizenkét éves gyerekem, ha a hét a hat elleni játék jelenti a jövőt, semmi szükségem rá, hogy megtanítsam egy-egyezni vagy hogy miként szerezzen előnyt, hiszen eleve egy játékossal több van a pályán. Mi a pláne abban, ha folyamatosan emberelőnyben támadsz, vagy üres kapura lősz gólt?” A kisebbséghez tartoznak azok az edzők, akiknek tetszik a szabály, mint például Filip Jícha (THW Kiel), Maik Machulla (Flensburg) vagy Nikolaj Jacobsen (Dánia). Lino Cervar úgy fogalmazott, a gyengébb csapatok profitálhatnak belőle, így kiegyenlítettebbé válhat a játék.

A magyar edzők véleménye megosztott. Elek Gábor szerint nem tette érdekesebbé a játékot ez a taktikai elem, ugyanakkor nem szüntetné meg, mert pluszlehetőséget ad az edzőknek. Szilágyi Zoltán elmondta, ha lehetősége lenne rá, kivezetné a szabályt, mert csak komplikáltabb lett tőle a játék. Köstner Vilmos viszont azon a véleményen van, hogy érdekesebb lett a játék, már az emberhátrányos helyzetben való alkalmazása is színesebbé tette a kézilabdát. Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szívesen játszatja, és hasznos fegyvernek tartja, de időkorláthoz kötné. Vladan Matics, a Tatabánya edzője az ellenzők táborát gyarapítja, szerinte a szabály megöli a játék szépségét. Csoknyai István szerint van jövője a hét a hat elleni játéknak, és a kiscsapatoknak fegyver lehet, bár ő sem játszatná hatvan percen át.

Kézilabda Szabálymódosítások és Pontosítások

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néhány apróbb változást vezetett be a szabályokban, illetve azok értelmezésében. Ellentétben a két évvel ezelőtt bevezetett újításokkal, ezúttal nincs szó jelentős változtatásokról. A mostani korrekciók nem fognak változtatni a játék képén. Az IHF néhány vitatott helyzetet szeretett volna pontosítani, illetve választ akartak adni néhány, az utóbbi időben felmerült problémára. A legtöbb esetben inkább csak meglévő szabályok pontosításáról van szó.

1. Ápolás a pályán: Ha egy játékos a pályán ápolásra szorul, a játékvezetők engedélyt adhatnak, hogy legfeljebb két fő (hivatalos személy vagy játékos) a pályára lépjen. Az utóbbi időben, ahogy a játék intenzívebbé vált, többször előfordult, hogy azonos csapatból ketten is megsérültek, mert pl. egymással ütköztek.
2. Üres kapura lövés mint tiszta gólhelyzet: Nem új szabály, hanem pontosítás: ha egy játékos az üres kapuba kíván gólt dobni, az tiszta gólhelyzetnek minősül, a pálya bármely pontján. Ez a szabály évtizedek óta fennáll. Mivel azonban a 2016-os szabályváltozások óta, amióta egy csapat kapus nélkül is játszhat, az ilyen helyzetek száma jelentősen megnőtt, az IHF jónak látta pontosítani az eset leírását. Akkor kell hétméterest ítélni, ha a kapu üres, a labdás játékos egyértelműen arra tesz kísérletet, hogy a labdát az üres kapuba dobja, és ha nem szabálytalankodnának vele szemben, el is tudná dobni a labdát a kapu irányába (azaz nem áll például háttal a kapunak, vagy fekszik a földön a saját térfelén). Ha nem kapura akar lőni, hanem passzol, és eközben szabálytalankodnak vele szemben, akkor nem kell büntetőt ítélni.
3. Kapus ütközése a kapuelőtéren kívül: 2010 óta érvényes a szabály, miszerint ha a kapus elhagyja a kapuelőteret, azzal a céllal, hogy megszerezzen egy, az ellenfél játékosának szánt labdát, és eközben a játékossal ütközik, akkor a kapusnak piros lapot kell adni. Ezt a szabályt most pontosították: ezt az ítéletet kell alkalmazni akkor is, ha a kapus eleve a kapuelőtéren (köznapi elnevezéssel: hatoson) kívül tartózkodik, és úgy indul rá a labdára, majd ütközik szemből az ellenféllel.
4. Utolsó 30 másodperc: A legjelentősebb módosítás az utolsó másodpercekre vonatkozik. 2016 óta, ha az utolsó harminc másodpercben egy megítélt szabaddobás (középkezdés, bedobás, stb.) elvégzését az ellenfél játékosai megakadályozzák vagy késleltetik, a szabálytalan játékosnak piros lapot kell adni (jelentés nélkül) és a vétlen csapat számára hétméterest ítélni. Alkalmazni kell a szabályt, ha a dobást közvetlenül nem hátráltatják, de azt más szabálytalanság (például rossz csere, játékvezető megsértése) miatt nem lehet elvégezni.
5. Passzív játék: Ha a játékvezetők passzív játékot jelezve felteszik a kezüket, a 2016-os szabályváltozás óta a támadó csapat legfeljebb hatot passzolhat. Az új iránymutatás szerint, ha a játékos eldobja a labdát, azt az ellenfél elüti (de nem birtokolja), és ezután a dobóhoz, vagy egy csapattársához kerül, az passznak számít. Ilyen például, ha lövéssel próbálkozik a játékos, de a lövését lesáncolják, és a labda visszapattan a támadókhoz.
6. Megadott gól érvénytelenítése: Egy megadott gólt az eddigi szabályok alapján a középkezdés elvégzéséig lehet érvényteleníteni. Azonban a videóbíró és a gyors középkezdés kombinációja oda vezetett, hogy esetenként előbb elvégezték a középkezdést, és csak utána állapították meg technikai eszközök segítségével, hogy a labda nem is volt a kapuban.
7. Nem megfelelő mez: Ha egy játékos nem megfelelő színű vagy számú mezben lép pályára, a játékot meg kell állítani, és a hibát korrigálni, pl. másik mez felvételével, vagy a jegyzőkönyv javításával.

Mint látható, a változások közt egy olyan van, amely érdemben befolyásolhatja a mérkőzések eredményét: az előírt távolság be nem tartása az utolsó másodpercekben. Némelyikkel egy átlagos szurkoló soha nem is fog találkozni. Ha mégis, akkor cikkünk segítségével jobban megértheti, miért hoztak a játékvezetők olyan ítéletet, amilyet.

Kézilabda Játéktér és Alapvető Szabályok

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák. A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete: 2,08 méter magas és 3 méter széles.

A játéktér fontosabb részei:

• Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6 méterre húzzák meg. Itt csak a kapus tartózkodhat, az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépéséért szabaddobás, kiállítás vagy büntető is járhat.
• Hétméteres vonal: A kaputól 7 méterre található 1 méter széles vonal. A vonal mögött kell elhelyezkedni a hétméteres büntetődobásnál.
• Gólvonal: A két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal.
• Kapus-határvonal: 15 centiméter hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
• Oldalvonal: A pálya hosszabb oldala.
• Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a felezővonaltól 4,5 méterre meghúzott vonal.

A rendes játékidő minden korosztályban (16 év felett) 2×30 perc, a félidei szünet 10 perc. A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt. A játékidő a játékmegszakítások (szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig szakad meg (sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött.

tags: #ures #kapus #meccs

Népszerű bejegyzések:

• Útmutató Szülőknek a Játékos Neveléshez
• Sarenac és Ivanovics az FTC-nél
• A Megyei III. osztály új rendszere és szabályai
• a magyar labdarúgó-válogatott kapustörténelme
• tudj meg többet a Győri Audi ETO KC fejlődéséről