Grzegorz Lato: A lengyel futball legendája, kétszeres világbajnoki bronzérmese és az 1974-es vb gólkirálya

Grzegorz Lato neve összefonódott a lengyel labdarúgás aranykorával, a kapu előtt határozottabb volt, mint szövetségi vezetőként, de a lengyelek nem a korrupt sportvezetőre, hanem a kétszeres világbajnoki bronzérmes labdarúgóra emlékeznek. Lenyűgöző pályafutásával mély nyomot hagyott a sportágban.

A kezdetek és a futballvasfüggöny árnyékában

A Pomerániai vajdaságban, az egykor német Malborkban, a Visztula-delta mellett született 1950. április 8-án. Az észak-lengyel kisváros a mai napig őrzi azoknak az időknek az emlékét, amikor még Marienburgnak hívták. Ehhez képest Grzegorz Lato futballkarrierje már az ország déli részén, a szovjet határhoz közel eső kárpátaljai Mielecben bontakozott ki, ahová a rendszer egyik kirakatvállalatában, a WSK-Mielec repülőgépgyárban dolgozó szülei költöztek.

Lato a helyi Stal Mielecben töltötte pályafutása javát, ami természetesen nem lett volna így, ha Lengyelország nem a szovjet blokk tagja, és legjobb labdarúgói karrierjük csúcsán külföldre igazolhatnak. El lehet képzelni, hogy 1974 nyarán milyen kérők álltak sorba a friss világbajnoki gólkirályért, akinek nyilván nem volt könnyű megemésztenie, hogy csak 30 évesen szerződhetett nyugat-európai bajnokságba - ekkor lett a belga Lokeren játékosa. Az Aranycsapat itthon maradó tagjaitól Albert Flóriánig, az ugyancsak aranylabdás csehszlovák Jan Masopusttól Lato lengyel társaiig hosszú a futballvasfüggönyt elszenvedők listája, hogy a Szovjetunió klasszisait már ne is citáljuk.

Klubjával 1973-ban és 1976-ban is megnyerte a bajnokságot, miközben 1973-ban (mindössze 13 góllal) és 1975-ben (19) is lengyel gólkirály lett. 1976-ban oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Stal Mielec beverekedte magát az UEFA-kupa negyeddöntőjébe. Harmincéves korában engedték csak külföldre, és bár hívta Pelé személyesen a Cosmosba, Belgiumot választotta.

Grzegorz Lato profilja

Olimpiai dicsőség: München és Montreal

A lengyel válogatott aranykorszaka a hetvenes években következett be. A válogatottal első nagy sikerét az 1972-es müncheni olimpián aratta, ahol a lengyelek éppen a magyar válogatottat győzték le a döntőben. Ekkor még csak epizódszereplő volt a 175 centis csatár. Kazimierz Górski egyre karakteresebb együttesében a karmester Kazimierz Deyna és a gólfelelős Wlodzimierz Lubanski volt a legnagyobb sztár, Latónak mindössze a középdöntő Dánia elleni (1-1) meccsén jutott a szünetben beállva egy félidő. Az ellenünk vívott fináléban sem játszott, amelyben Várady (akkoriban még Váradi) Béla vezető gólját Deyna a második félidőben nemcsak kiegyenlítette, hanem az olimpiai aranyat érő második gólt is elhelyezte Géczi István kapujában. Így a magyar válogatott ezüst-, a lengyel - soraiban a döntőben pályára nem lépő Latóval - aranyérmes lett. A Szovjetunió és az NDK nem volt ilyen finnyás, a bronzmérkőzés 2-2-vel zárult, és mind a két csapat felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Két évvel később, az NSZK-ban rendezett világbajnokságon már teljes fényében tündökölt. A 1972-es olimpiai aranyéremhez kiváló elkészítő munkával járult hozzá. Begyűjtött még egy olimpiai ezüstérmet 1976-ban, Montrealban. A montreali olimpián három gólt szerzett (egyet az NDK ellen 3-1-re elveszített fináléban is), és ezeket a lengyelekkel ellentétben a hivatalos listák nem írják a neve mellé, így 42-nél vonult vissza.

Az 1974-es világbajnokság: A gólkirály felemelkedése

Az 1974-es világbajnokság selejtezőjében a lengyelek Anglia és Wales társaságában enyhén szólva sem számítottak továbbjutásra esélyes favoritnak, a britek azonban nagyokat néztek, amikor a Górski-fiúk odahaza mindkettejüket legyőzték, és az 1973. október 17-én a Wembleyben kiharcolt kemény 1-1-gyel meg is nyerték a csoportjukat. Mivel Kazimierz Górski ekkor már nem számíthatott az angolok elleni hazai selejtezőn (2-0) súlyos keresztszalag-sérülést szenvedő Wlodzimierz Lubanskira (aki éppen Latót megelőzve 48 góllal a mai napig második a válogatott örök-góllövőlistáján, ezt természetesen a 61 találatnál járó Robert Lewandowski vezeti), alapjaiban kellett átszerveznie a lengyelek támadóegységét. Centerbe a hórihorgas Jan Szarmach került, a jobb szélről az addig inkább csak „rendszerkompatibilis” neve miatt futtatott Joachim Marx helyén Grzegorz Lato riogatta az ellenfelek védelmét.

A világbajnokságra 24 évesen úgy utazott el, hogy addigi 11 válogatott meccsén négyszer talált be - aztán a nyugatnémet stadionokban egy hónap alatt hét meccsen hétszer is. Grzegorz Lato 7 góljával a gólkirályi címet hódította el. Kezdésnek kettőt rúgott az argentinoknak, a haiti gárda sem úszta meg kevesebbel. Az olaszok megúszták, de a svédeknek és a jugoszlávoknak győztes gólt rúgott, majd a szövetségi németek ellen az elődöntőben eredménytelen maradt. Mint később Paolo Rossi 1982-ben vagy Toto Schillaci 1990-ben: a legfontosabb tornán szinte nem tudott hibázni, minden arannyá (pontosabban: végül bronzzá) vált a keze alatt.

A döntőbe jutás a németektől elszenvedett 1-0-s vereség miatt hiúsult meg az özönvízszerű esőben, a pálya csak jókora adag jóindulattal volt játékra alkalmasnak mondható. A lengyel közvélemény előzőleg nem várt sokat a csapattól, ám a sikerek hatására megjött az étvágya, már az NSZK-tól elszenvedett vereség is elégedetlenséget szült, igaz, a szurkolók és a média nem a játékosokat, hanem természetesen szintén a játékvezetőt hibáztatta.

Maga a csapat csendben készült a bronzcsatára, Kazimierz Górski szövetségi kapitány szerényen nyilatkozott: „Edző számára nem lehet szebb dolog, mint az olyan játékosok vezetése, akik a felkészülésnek és a mérkőzéseknek minden percében önmagukat múlják felül. Az az igazság, hogy a legjobb nyolc közé kerülés már felemésztette a gárda kívülről mozgósítható erejét, s azóta lendületből játszanak, a sikerek adnak újra és újra hitet, bizodalmat a fiúknak a folytatáshoz. Mi a brazilok elleni mérkőzést ráadásként kezeljük, az eredeti célunkat teljesítettük, nyugodtan nézünk az ellenfélnek és a világ közvéleményének a szemébe.”

De a bronzmérkőzésen a négy évvel korábbi önmagukhoz képest meglehetősen halovány, címvédő brazilokat már ismét az ő gólja fosztotta meg a világbajnoki dobogótól. A mérkőzés nem volt túl élvezetes a korabeli tudósítások szerint. A brazilok számítottak esélyesebbnek, de inkább a lengyelek kezdeményeztek többet, nagy helyzeteket is kihagytak, egészen a 75. percig: akkor Lato kicselezte Francisco Marinhót, kapura húzott, és 12 méterről a kifutó kapus mellette a jobb sarokba lőtt. Ezzel meg is nyerték a mérkőzést, és bekövetkezett az, amire senki sem számított: az eddig a futottak még kategóriájába tartozó Lengyelország a világbajnokság harmadik helyén végzett! A sportnapilap így összegzett: Megérdemelten fektették két vállra a brazilokat, s teljesítményük értékéből semmit nem von le az a tény, hogy egy lelkileg összetört, fáradt, kedvetlen csapatot utasítottak maguk mögé.

Így volt, de a lengyeleket ez cseppet sem zavarta. A csapatot tízezrek várták a varsói repülőtéren, és egymást érték a fogadások, az ünnepségek. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök is találkozott a bronzérmesekkel, Gierek a párt és a kormány vezetőinek nevében elismerését tolmácsolta és jókívánságát fejezte ki a játékosoknak és a vezetőknek egyaránt, megköszönve példás helytállásukat. Kazimierz Górski elsőként kapta meg a Lengyel Legfelsőbb Testnevelési és Turisztikai Bizottság frissen alapított aranyérmét, a csapat további három vezetőjét A testnevelés érdemes dolgozója kitüntetésben részesítették, a válogatott keret 22 tagja pedig megkapta a kiemelkedő sporteredményért aranyérmet. Pénzjutalomról nem látott napvilágot hír. A szocialista szemérem ezt nem engedte meg. Résnyire viszont kinyílt a kapu a profi szerződéskötések előtt.

További világbajnoki szereplések és a második bronz

Grzegorz Lato a lengyel válogatottal ott volt az 1978-as vb-n is, Tunézia, illetve Brazília ellen két gólt szerzett, és a nyolc közé azért eljutott, ahol az egymással kíméletlenül rivalizáló rendező argentinok és brazilok ellen a középdöntőben már nem volt esély a '74-eshez hasonló bravúrra. Négy évre rá, 1982-ben viszont újabb lengyel csodának tapsolhatott a világ, Spanyolországban is harmadik lett a válogatott. Ekkor már az ifjú Zbigniew Boniek volt a legnagyobb sztár, ő viszont mindenekelőtt a Peru ellen a tizedik vb-gólját is jegyző Latótól kapta a „zlotys” labdákat. 1982-ben csupán egy gólt szerzett, de ekkor újabb bronzérmet szerzett a „fehér sasokkal”. Az 1982-es világbajnokságon elsősorban Zbigniew Boniek kiszolgálásában jeleskedett.

Pályafutása a "vasfüggöny" után és edzői évek

Ettől még Grzegorz Lato két remek idényt töltött el Lokerenben, és az elsőben, 1980-1981-ben éppen Lubanski (továbbá az ifjú dán Preben Elkjaer-Larsen és az első izlandi ikon, Arnór Gudjohnsen) csapattársaként bajnoki ezüstérmet szerzett. Még levezetett a mexikói Atlante FC-ben és az amerikai lengyelek klubjában, a Polonia Hamiltonban is, közben már edzősködött is - két részletben a Stal Mielec kispadjára is leült -, de pályafutásának ezt a szakaszát nem kísérték visszhangos sikerek, és ötvenévesen inkább a politika felé fordult a figyelme. Visszavonulása után csak a rendszerváltást követően tért haza. Edzette a NY Rockets Torontót, a Stal Mielecet, az Amica Wronkit, az Olimpia Poznant és a Widzew Lódzot.

A politika és a sportvezetés kihívásai

Amennyire sérelmezte, hogy pályája csúcsán nem igazolhatott külföldre, annyira nem zavarta, hogy 2001-ben a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetség színeiben indul a parlamenti választásokon - és 51 évesen a Baloldali Demokratikus Szövetség és Munka Uniója (SLD és UP) alkotta választási koalíció rzeszówi (Kárpátaljai vajdaság) listájáról be is jutott a parlament felsőházába. Itt frakciótársa lett Adam Gierek, a „lengyel Kádár”, az éppen abban az évben elhunyt korábbi kommunista pártfőtitkár, Edward Gierek fia is. Lato a szenátus testnevelési és sportbizottságában dolgozott, elsősorban „a falusi fiatalok fizikai kondíciójának javításáért”.

Egy ciklus jutott neki szenátorként, visszatért a futballba. Miután az UEFA 2007 áprilisában Cardiffban úgy döntött, hogy a 2012-es Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg közösen, 2008. október 30-án a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) elnökévé választották meg. Lato válságos helyzetben került a szövetség élére, hiszen elődjét, a magyarul is kiválóan beszélő Michal Listkiewiczet és a PZPN vezetőit korrupciós botrányok sora miatt elmozdították, és már-már az Eb-rendezés is veszélybe került. Lato a szavazáson 57 voksot kapott a 112-ből, és már az első körben maga legyőzte a szövetségi főtitkár Zdzislaw Krecinát (36) és a kormányzat által favorizált Zbigniew Bonieket (19) - aki aztán 2012 őszén, az Eb után az utódja lett.

„Egyértelmű, hogy együtt kell működnöm a kormánnyal, a FIFA-val és az UEFA-val, hogy a lengyel labdarúgás visszaszerezze a régi imázsát - nyilatkozta kinevezése után. - Biztosra veszem, hogy a 2012-es Európa-bajnokság fantasztikusan sikeres lesz.” Optimizmusa kincstárinak bizonyult, különösen mert a lengyel ultrák állandósuló botrányai miatt éppen a nemzetközi szövetségeknél és a hazai kormányzatnál kellett a legtöbbet magyarázkodnia, az Eb előtt néhány hónappal pedig már annyi zűrös pénzügyi machinációra derült fény, hogy tényleg csak a torna presztízse miatt nem köszönték meg Latónak az elnöki munkát. A kontinensviadal után viszont (amelyen a lengyelek általános csalódást okozva kiestek a csoportban, de Lato ekkor még tartotta magát: „Nincs okom távozni, a szövetség mindent megtett a sikeres Eb-szereplésért...”) már nem volt pardon: 2012. október 12-én egy másik legenda, Zbigniew „Zibi” Boniek lépett a helyére.

Grzegorz Lato öröksége

Hetvenedik születésnapján ellentmondásos futball utáni karrierje ellenére is ünneplik őt a lengyelek. És maga Grzegorz Lato sem csinál nagy ügyet az utóbbi két évtizedből: „Gyakran kérdezik tőlem, bármit az életben másként csinálnék-e. Erre csak azt tudom mondani: nem, semmit.” A válogatottban 1971 és 1984 között összesen 100 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 45 gólt szerzett, amivel a mai napig az örökranglista harmadik helyén áll. Még mindig rúgja a labdát, de már csak az öregfiúk között: „az ellenfélnek is 35 év fölöttinek kell lennie. Fog a csoda futkározni a fiatalok után.”

A lengyel labdarúgás nagyjai Lato korában és azon túl

A lengyel labdarúgás gazdag törtélemmel büszkélkedhet, tele felejthetetlen játékosokkal, akik mély nyomot hagytak a sportágban.

Włodzimierz Lubański - A gólfelelős

Wlodzimierz Leonard Lubanski a legkevésbé ismert név az ötösből, pedig a Górnik Zabrze, Lokeren, Valenciennes, Stade Quimpérois, Mechelen útvonalon profiskodó támadó 1963 és 1980 között 48 találattal szolgálta a nemzeti csapatot. Mindehhez alig 75 fellépés szükségeltetett. Nála többször senki sem köszöntött be a lengyelek közül az ellenfélnek a válogatottban, amelyben először 16 évesen és 188 naposan debütált. A nagyvilágnak az 1972-es olimpián mutatta meg magát, csapatkapitányként két gólt szerezve az aranyat termő tornán. Az 1974-es világbajnoki bronzérem megszerzéséből viszont kimaradt, lévén az angolok elleni selejtezőn olyan súlyosan megsérült, hogy másfél idényen keresztül csak lábadozhatott. Visszatérte után már csak ritkán idézte fénykorát, bár az 1978-as vébén részt vehetett a négyszeres lengyel és kétszeres Kupagyőztesek Európa-kupa aranycipős, odahaza kétszer az év játékosának megválasztott ék. Az UEFA szerint ő volt minden idők legjobb lengyel labdarúgója. A hétszeres lengyel bajnok és hatszoros kupagyőztes visszavonulása után segédedzőként tevékenykedett a Lokerennél. A hat nyelven beszélő Lubanski főállásban jelenleg játékos-ügynök és üzletember, korábban Jerzy Engel kapitány tanácsadója volt. Minden lengyelek első számú kedvence a Górnik Zabrze színeiben 1970-ben KEK-döntőig jutott, a Real Madrid ezt követően befutó csillagászati, egymillió dolláros ajánlatára egyenesen a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a LEMP központi bizottsága mondott nemet.

Kazimierz Deyna - A karmester

Kazimierz Deyna, a lengyel futball egyik legszínesebb egyénisége, zseniális középpályás, aki a válogatottat a csúcsra vezette, az 1974-es vb bronzlabdása. Minden idők legszínesebb egyéniségű lengyel futballistája 1947. október 23-án látott napvilágot Starogard Gdanskiban, és 1989-ben hunyt el San Diegóban. Az igen szegény, ámde népes családból származó Deyna első profiklubja az LKS Lódz volt, innen vonultatta be gyengéd erőszakkal a Legia Warszawa, ahol 1966 és 1978 között karmesterkedett. Világszínvonalon, hiszen közben a válogatottat a lengyel futball csúcsaira vezette, ezt ismerték el az újságírók az 1974-es bronzlabdával (Johann Cruyff és Franz Beckenbauer előzte meg csupán, de a Kicker szerint abban az évben senki sem volt jobb a lengyelnél). Az olimpiai bajnok és gólkirály, kétszeres vb-bronzos, sokoldalú középpályást is csak 30 fölött engedték külföldre, számára az érte 100 ezer fontot fizető Manchester City jutott osztályrészül, no és rengeteg kisebb-nagyobb sérülés. Legendás 10-es mezét a Legiánál visszavonultatták. A lengyelül „Kaka” becenevű játékos az 1972-es olimpiai döntőben két gólt vágott a magyaroknak, legnagyobb sajnálatunkra. Fénykorában hívta a Real Madrid is, de nem engedte el őt a szövetség. Utolsó éveiben szétcsúszott az élete, így nagy álmát, miszerint focisulit nyit hazájában, már nem tudta megvalósítani. Halála szimbolikus volt: a baleset pillanatában autója csomagtartója felnyílt, és labdák repültek ki belőle.

Zbigniew Boniek - Az 1980-as évek sztárja

Zbigniew Boniek, gyors és cselező játékos, aki a Juventusban és a Romában is sikeres volt, az 1982-es vb álomcsapatának tagja. Azon az ezredvégi szavazáson, amelyen a fiatal korában tragikus körülmények között elhunyt Kazimierz Deynát választották meg minden idők legjobb lengyel labdarúgójának, Zbigniew Bonieket hozta ki ezüstérmesnek a nagyérdemű szavazó közönség. A Deyna után kilenc évvel, 1956-ban született Zbigniew Kazimierz Boniek egy világbajnokságon együtt futballozhatott „legyőzőjével”, 1978-ban, majd az 1982-es, sőt az 1986-os tornán is láthatták őt (a szerencsésebbek). Boniek, a Zawisza Bydgoszcz neveltje a Widzew Lódzban lett profi labdarúgó, majd 1982-ben az akkoriban fénykorát élő, sikert sikerre halmozó Juventus vette meg, ahol a villámléptű és ördögösen cselező vörös hajú játékos méltó társa volt a középpályán Michel Platininek. „Zigi” 80-szor szerepelt a „fehér sasok” között, azaz a lengyel válogatottban, 24 gólt lőve. A torinói klubbal volt bajnok, nyert BEK-et és KEK-et is. 1985-ben viharos körülmények között a Romához igazolt, onnan vonult vissza három idény múltán, néha liberóként is futballozva már. Saját bevallása szerint utolsó idényében rúgta a labdát élete legjobb formájában. Kétszer volt az Év futballistája Lengyelországban, az 1982-es vb álomcsapatába is bekerült, mint a torna bronzlabdása. A legendás Juve-elnök, az őt a Roma elől Lengyelországból mesés, 1.1 millió fontos ajánlattal elhappoló Gianni Agnelli nevezte el (szabad fordításban) „Esti csillagnak”, mert az éjszakai találkozókon nagyságrendekkel jobban ment neki, mint a délutániakon. Később edzőnek állt, a kilencvenes évek első felében dolgozott a Lecce, a Bari, a Sambenedettese és az Avellino együttesénél, később a lengyel szövetség alelnöke lett. Felcsapott szövetségi kapitánynak 2002-ben, de hamar bedobta a törölközőt az éles kritikák és a gyenge eredmények hatására. Manapság távol tartja magát a kispadtól, televíziós kommentátorként dolgozik odahaza és Olaszországban, egyébként igen sikeres üzletember. A FIFA szintén igényt tart segítségére, hiszen a Puskás-díj odaítélésében is segédkezik az egy házat Rómában is fenntartó polák futballikon.

Robert Lewandowski - A modern csillag

Robert Lewandowski az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb lengyel labdarúgója. Nyolcszoros német bajnok, kétszer a Dortmunddal, hatszor a Bayern Münchennel, a bajorokkal pedig Bajnokok Ligáját is nyert. A Barcelona játékosaként győzött a La Ligában 2022/23-ban. Lewandowski nagyon nem volt szerencséje az Aranylabdával, hiszen 2020-ban, amikor az elismerés bombaesélyese volt, nem osztották ki a címet. 2022-ben neki ítélték az Aranylabdát.

Michał Żewłakow - A rekorder

Michal Zewlakow, a megbízható balhátvéd harmadik nagy tornájára készülhetett 2008-ban, de legnagyobb sajnálatára ezúttal már ikertestvére, Marcin nélkül. A hátvéd szerepeltetése mellett az szólt, hogy nemcsak a védekezésre koncentrált, de a középpályára is bátran lépett fel, sőt, néha még messzebb merészkedett, több gólpasszt is jegyzett. Bombaerős szabadrúgásaival és pontos tizenegyeseivel sem lopta be magát az ellenfelek kapusainak szívébe. A 2006-os vb-t meglehetősen szürkén zakatolta végig, ötös átlaggal, de a válogatottban alaptag maradt, az összes Eb-selejtezőn pályára léphetett. A svájci-osztrák tornán szintén három fellépés és ötös került a neve után, bár eme ötösnek aligha örült, akár csak az ismételt korai kiesésnek. Az újabb vébéselejtezők során sem maradt ki a kezdőből, a szlovénok ellen még gólt is szerzett. 2010 nyarán az Ankaragücübe igazolt, az év végén pedig megdöntötte a válogatottban a legendás Grzegorz Lato pályára lépési rekordját. Az új kapitány, Franciszek Smuda is számított rá, ő pedig arra, hogy a hazai kontinenstornán búcsúzhat a nemzeti tizenegytől, de végül nem kapta meg ezt a lehetőséget, pedig ezért tért haza 2011-ben a Legia Warszawához. Ebben az évben szerepelt utoljára a nemzeti 11-ben is, ahol összesen 102-szer lépett pályára - ezzel Deynát és Latót megelőzve nemzeti rekorder!

A lengyel labdarúgás története és a nagy tornák

A modern lengyel állam 1921-es megalapítása után a nemzeti tizenegy 1921. december 18-án, Budapesten játszotta első hivatalos mérkőzését Magyarország ellen, amelyet 1-0-ra elveszített. Az első győzelmükre 1922-ben került sor. 1937-ben Jugoszláviát kétszer is legyőzték, így sikeresen vették az 1938-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőit. A világbajnokságon Brazíliával találkoztak, és a világbajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszották, ahol Ernst Willimowski négy gólt szerzett, de végül 6-5-re kikaptak. A II. világháború utáni első hivatalos mérkőzésüket 1946. június 11-én játszották Norvégia ellen. Történetük legnagyobb vereségét 1948-ban szenvedték el Dániától (0-8). Azonban a fejlődés nem állt meg, és 1963-ban Włodzimierz Lubański debütált a nemzeti együttesben, aki pályafutása során 48 gólt szerzett 75 mérkőzésen, ezzel a válogatott legeredményesebb játékosa lett.

A Legia Varsó, Lengyelország egyik legismertebb és legsikeresebb klubja, 1916-ban alakult a Lengyel Légiók katonái által. A klub története tele van küzdelmekkel, sikerekkel és jelentős történelmi eseményekkel. A klub színei eredetileg fekete-fehérek voltak, majd a Korona klubbal való fúzió után zölddel bővültek. Az 1950-es években a Honvédelmi Minisztérium kötelékébe került a csapat, és ekkor kapta meg a piros színt is, így lett a mai napig ismert fekete-fehér-zöld-piros.

Lengyelország Labdarúgó-válogatottja a nagy tornákon

• Világbajnokságok:
  • 1974: Harmadik helyezés, Grzegorz Lato gólkirály.
  • 1982: Harmadik helyezés.
  • 2022: A csoportból való továbbjutás után a nyolcaddöntőben Franciaország ellen estek ki.
• Európa-bajnokságok:
  • 2008: Első Európa-bajnokság, csoportkör.
  • 2012: Rendezőként a csoportkörben búcsúztak.
  • 2016: A negyeddöntőben Portugália ellen büntetőkkel estek ki.
  • 2020: Csoportkör.

A Nők Szerepe a Lengyel Labdarúgásban

Bár a szöveg főként a férfi labdarúgásra koncentrál, fontos megemlíteni a nők labdarúgásának fejlődését is Lengyelországban, amely egyre nagyobb teret kap.

tags: #vb #bronzermes #lengyel #labdarugo #wlodzimierz

Népszerű bejegyzések:

• Részletek Kuti Bettina kézilabda karrierjéről
• Sportolási lehetőségek a futballon túl
• A hazai ülőröplabda múltja és jelene
• Barany Zsolt a kézilabda szakmai oldaláról
• Iker Casillas pályafutása