A védekezés szerepe a modern futballban

A futball az elmúlt körülbelül öt évben komoly fejlődésen ment keresztül, amelynek legfőbb okának a játék ciklikusságát tekinthetjük. Stílusok váltják egymást folyamatosan az európai foci csúcsán, ami viszont megfigyelhető, hogy a védekezés erősödése új lökést ad a támadó futballnak, hiszen ki kell találni valamit az új trendek ellen, és fordítva. Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét folyamat egyszerre zajlik a szemünk előtt, azaz párhuzamosan erősödik mindkettő felfogás.

Az átlagember gyakran esik abba a hibába, hogy a futballt jó és rossz párharcaként próbálja értelmezni, amelyben az offenzív foci tetszeleg a hős szerepében, míg a defenzív a gonosz, amelyet mindenáron le kell győzni. Természetesen ezeket a fázisokat nem lehet, sőt nem is szabad különálló dolgokként kezelni, minden egyes apró részlet hatással van a többire. Ebből kifolyólag aztán már a támadás mikéntje meghatározza azt, hogy a csapat milyen védekezést fog alkalmazni, illetve hogy abban aztán sikeres lesz-e vagy sem.

Bár sokan már kívűlről fújják, én azért megemlítem, hogy a védekezés megkönnyítéséhez a talán legfontosabb összetevő a kompaktság. Azaz már támadás közben célszerű odafigyelni, hogy a csapatrészek ne csússzanak szét egymástól, meglegyenek a megfelelő összeköttetések a csapatban, hogy labdavesztés után ne adják meg az ellenfélnek a lehetőséget, hogy aztán lerohanják őket.

Az ellenpresszing (Gegenpressing)

Vagy angolul counterpressing, németül gegenpressing, kinek hogyan tetszik. Magyarul a kontratámadás letámadása. Nem terjedt még el világszerte, ám az ezt használó csapatok száma folyamatosan növekszik, hiszen egyre többen fedezik fel az ebben rejlő potenciált.

A folyamat úgy írható le talán a legjobban, hogy a labda elvesztése után, még a támadásból védekezésbe történő átváltás alatt nyomást helyezzen az ellenfélre. Mint már fentebb említettem, rettentő fontos, hogy már támadás közben előkészítse a csapat ezt a fázisát a játéknak, megfelelő helyezkedéssel.

Ami még komolyan befolyásolja az ellenpresszing sikerességét, az a rendezettség nem csak helyezkedés szempontjából, hanem a pontos szerepeket tekintve is. Mivel a hirtelen nyomás a labdára nagy aktivitással jár, a játékosok hajlamosak túl nagy intenzitással dolgozni, azaz akár 70 métert is sprintelni, hogy megtámadják a labdás játékost. Ettől már az első félidőben kimerülnek, és a mérkőzés hátralévő részében már nem tudják végrehajtani a kapott utasításokat, erőnléti problémák miatt. Éppen ezért minden edzőnek pontos tervvel kell rendelkeznie arról, hogy mekkora intenzitással, a pálya melyik részein tervezi végrehajtani a gegenpressinget, illetve hogy mindezeket mennyi ideig csinálják.

Utóbbira találta ki Pep Guardiola az 5 másodperces szabályt, azaz ennyi ideig kell a labdát kergetni, majd ha nem sikerül visszaszerezni, át kell rendeződni védekező felállásba.

A presszing helyszíne és típusai

De hogy előbbi aspektussal is foglalkozzunk, azaz a presszing helyével. Mint minden védekező mechanizmusnak, így ennek is fő célja, hogy az ellenfelet minél kényelmetlenebb szituációba kényszerítse, ahonnan már nem tud effektíven támadni. És hogy mi ennek a legjobb módja? Szorítsd ki a pálya legveszélyesebb területeiről, azaz középről, illetve a halfspace-ből (hívhatjuk akár félterületnek is magyarosítva). Azaz csak hátrapasszra szabad lehetőséget hagyni az ellenfélnek, esetleg ki a szélre.

Ez megoldható úgy is, hogy csak az előre passzokat zárják el a labdástól, illetve a középső régiók felé irányuló sávokat, vagy pedig úgy, hogy minden irányból nyomás kap.

Egyszerű előre passzok elzárása

Kezdjük a vizsgálódást az elsővel. Ez a legegyszerűbb felfogás, ám egyúttal a talán legkönnyebben kijátszható is. Ilyenkor a védekező csapat játékosai közül csupán egy fókuszál a labdásra, a többiek a társait igyekeznek kivonni a játékból.

Területvédekezésen alapuló gegenpressing

A területvédekezésen alapuló verzió már egy fejlettebb verziónak tekinthető, és ez volt az a típus, amely aztán világszerte ismertté tette a gegenpressing kifejezést, miután Jürgen Klopp Borussia Dortmundja ezt alkalmazva szinte sokkolta az európai mezőnyt és jutott BL-döntőbe. Működésének alapja az intenzitás és a labdára helyezett azonnali nagyon komoly nyomás. Gyakran láthatjuk, hogy szinte az egész csapat mérgezett egérként kergeti a labdát, ám mindig odafigyelve, hogy a területeket is megfelelően őrizzék.

Passzsávok levédekezésére koncentráló letámadás

Végül de nem utolsósorban meg kell említenünk a Pep Guardiola Barcája által híressé tett passzsávok levédekezésére koncentráló letámadást is. Ennek során a labdás játékos enyhébb nyomásnak van kitéve, és látszólag szabadon passzolhat társhoz. A letámadó csapat azonban éppen erre figyel oda, azaz miután a labda elhagyta a játékos lábfejét, elzárják a passzsávot, ezáltal megszerezve a labdát. Jelenleg ezt a megközelítést használja az Atlético Madrid is, akiknek meccsképein jól megfigyelhető a letámadás működése.

Az ellenpresszing céljai és előnyei

Ez mind szép és jó, de mire is kell ezt használni? -kérdezheti a néző. Ha a csapat elveszíti a labdát támadás közben, rendkívül sebezhetővé válik. A védelem még nem rendezett, nincs lehetőség az azonnali visszaállásra. Az ellenpresszing pedig éppen ezt a kérdéskört igyekezik megoldani. Hiszen azáltal, hogy a labda körül elhelyezkedő játékosok nyomást helyeznek az ellenfélre, időt nyernek társaiknak a visszarendeződésre, sőt akár meg is akadályozhatják, hogy az ellenfél a térfelükre jusson a játékszerrel.

Ami a támadásra kifejtett pozitív hatásokat illeti, a gegenpressing további lehetőségekkel kecsegtet. Hiszen miközben a labdát megszerző csapat támadásba próbál lendülni, hátsó alakzata rendezetlenné válik. Ezt pedig azonnal kihasználhatja a csapat. Ráadásul mivel még mindig mélyen az ellenfél térfelén van a labda, nem szükséges mélyről vezetni néha körülményessé váló akciókat, hanem azonnal lövésig lehet vinni a támadást.

A letámadás mint kulcsfontosságú játékelem

Nem lehet úgy posztot írni a védekezésről, hogy ne kerüljön szóba a klasszikus letámadás, mint kulcsfontosságú játékelem. Manapság már a csapatok nagy része ezzel kezdi a játékuk megtervezését, és elemzések kedvelt témája. A letámadás megvizsgálása során is szót kell ejtenünk arról, hogy a legfontosabb faktor a kompaktság. Ugyanis szinte teljesen haszontalanná válhat mindennemű letámadási szándékunk, ha lyukak tátonganak a csapatrészek között, könnyedén megjátszhatóvá válhatnak az ellenfél játékosai, akik aztán nem is lesznek megfelelő nyomás alatt labdaátvételkor.

Hiszen csupán az, hogy az ellenfél a széleken kell hogy játsszon, még nem vetíti előre, hogy sikeresen presszingel a csapat. Megfelelően ki is kell használni azt a helyzeti előnyt, hogy a partvonal mentén mindössze 180°-os szögben van passzolási lehetőség, azaz ott kell csak igazán erőssé tenni a letámadást.

Formációk és letámadási stratégiák

Rendszerint azáltal szokás elemezni a letámadásokat, hogy egy, kettő, vagy esetleg három játékos található az első sorban. Manapság a második a legelterjedtebb, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a másik kettőt sem, hiszen azok remek kivitelére is láthatunk remek példákat. Az, hogy végül egy csapat végül melyik mellett köt ki, nagyban befolyásolja a letámadásuk típusa. Hiszen mint már korábbi posztomban említettem, a presszingelésnél különbséget teszünk teljes-, és félpályás letámadás között.

Egycsatáros letámadás

Az egyemberes letámadással kezdeném az elemzést, és rögtön két részre is bontanám a fentebb említett módon. Az összes variációt azt használó csapatok alapján fogom elemezni, hiszen ennek a posztnak a jelenleg használt sikeres védekezések megismertetése a célja.

Passzív 4-1-4-1 / 4-5-1

A 4-1-4-1, vagy 4-5-1 mostanában egyre divatosabbá válik, amelynek oka, hogy kevésbé kockázatos, mint egy 4-4-2, vagy mint egy 4-3-3. Hiszen, miközben nyomás alá helyezi a letámadó csapat az ellenfelét, magasra kell tolnia védelmi vonalát is, ahogyan azt fentebb említettem. Azonban mint fentebb már említettem, egy formációban több megközelítést alkalmazva is lehet letámadni. Elsőnek vessünk egy pillantást a passzív verzióra. Ennél a típusnál a középhátvédekre nem kell, hogy nyomást gyakoroljon a csapat, mindössze az előre irányuló passzlehetőségektől fontos megfosztani őket. Ennek eléréséhez fontos, hogy a csatár jól használja fedezőárnyékát letámadás közben, hiszen ha nem takarná megfelelően a támadó csapat irányítóját, az máris egy előnyös helyzetben juthatna labdához. Idén a PSG az a csapat, amelynél ezt a letámadási típust figyelhetjük meg, így hogy pontos képet kapjunk a használati metódusról, őket vizsgálom meg közelebbről. Emery csapatával már foglalkoztam behatóbban, azonban az ismétlés senkinek sem árt meg, szóval fussuk át a témát még egyszer. A párizsiak a passzív 4-1-4-1-es letámadás iskolapéldáját alkalmazzák, azaz horizontálisan hibátlanul lezárják a pályát. Az irányítót a fentebb ábrázolt módon vonják ki a játékból, míg a szélsőhátvédeket sem engedik feljebb törni a pálya széle mentén.

Aktív 4-1-4-1

És ez hogyan néz ki gyakorlatban? És ezzel át is térhetünk a 4-1-4-1-es letámadás aktív verziójára. Ennek a megközelítésnek kettő verziója is létezik, amikor végig marad változatlan a felállás, vagy amikor átalakul 4-4-2-vé. Előbbit fogom ebben a szakaszban elemezni, utóbbit a 4-4-2-nél, ám az átalakulásról még ejtenék itt pár szót. Az átváltás egy kétcsatáros letámadásba kétféleképpen valósulhat meg, egy középpályás vagy egy szélső feltolódásával. Szélső feljebb lépése esetén már eggyel bonyolultabb, már egészen összetett csapatmozgás szükségeltetik. Ahhoz, hogy ne veszítsen az együttes területet, ismételten oda kell figyelni a kimozgó játékosok pozícióinak betöltésére. A presszing egyébként a következőképpen néz ki: a csatár már egészen aktívan támadja a középhátvédeket, miközben futása irányával kizárja a társukat a játékból. Az irányítót ekkor már az esetek többségében zonális emberfogással őrzi egy belső középpályás. Ezt a variációt Pep Guardiola Manchester Cityjétől láttuk, akik már most egészen magas színvonalon űzik ezt. Ők, miután kikényszerítették az ellenfélből, hogy oldalra passzolják a labdát, azonnal nyomást helyeznek a labdás játékosra. Természetesen nem maradhat el itt sem a példákkal történő illusztráció.

Kétcsatáros letámadás

Végezetül pedig jöjjön a kétcsatáros letámadás. Ezek közül először a 4-4-2-vel és a 4-2-2-2-vel foglalkozok először.

Passzív 4-4-2 / 4-2-2-2

A passzív presszing ebben a formációban a következőképpen néz ki. A két támadó legfőbb feladata, hogy közel helyezkedjen az ellenfél irányítójához, ezzel egyidőben a pálya közepén zárják le a területet. Persze nem feledkezhetünk el ennek a 4-2-2-2-es verziójáról sem. Ilyenkor a hangsúly még erőteljesebben van a középső részen, hiszen a játékosok még szűkebben helyezkednek, egy hatszöget formálva. Ezzel aztán olyan hermetikusan lehet lezárni a pálya közepét, amelyre szinte semmilyen más formációban nincs lehetőség.

Agresszív 4-4-2 / 4-2-2-2 (Atlético Madrid példája)

És most következzék az agresszív letámadás, amelynek jeles képviselője az Atlético de Madrid. Diego Simeone együttese az, amely szinte tökéletesre fejlesztette ezt a típusú megközelítést, és vált ezzel futballtörténetileg is mérföldkővé. Amit a pályán megvalósítanak, és ami az ideális alkalmazása a presszingnek, szinte tökéletesen megegyezik, így az ő mozgásaikat tekinthetjük a letámadás sarokköveinek, ezáltal szinte elég csak velük foglalkozni ebben a szakaszban. Szakítottak az emberfogás hagyományával, nem a labdás embert üldözik, mint sok más csapat teszi azt gyakran, hanem a fedezőárnyékokra koncentrálnak. Ez azt jelenti, hogy a játékosok feladata a labdás ember passzsávjainak lezárása társai irányába, ezáltal ívelésre kényszerítése. Mindehhez a lehető legkisebbre igyekeznek csökkenteni a teret a vonalaik közt, ezáltal nem hagyva teret az ellenfélnek a szabad térbe adott passzokra. A presszing leghatékonyabban a két középhátvéddel és egy hatossal építkező csapatok ellen működik, mint például az FC Barcelona, amely sokáig tehetetlennek bizonyult a letámadás ellen. Ebben a megközelítésben is léteznek természetesen letámadási csapdák, amelyeket általában a pálya szélén állítanak fel a csapatok. Vagy a szélre kipasszolt labdát engedélyezik még az ellenfélnek, vagy egy még későbbi, már befelé irányuló passzt.

De térjünk is át a 4-2-2-2-es proaktív letámadásra. Ilyen típusú letámadás során a két csatár szorosan egymás mellett helyezkedik és blokkolja a passzsávokat, ám van egy érdekes előnye is. Ugyanis ha a középpályás sor és a csatárok is eltolódnak a labda oldalára, felszabadul a túloldal. Erre pedig egy olyan frappáns megoldással lehet válaszolni, amelyet Ralph Hasenhüttl mutatott meg csapatával, az RB Leipziggel a BVB ellen. A 2013-14-es Atlético.

Egyéb formációk és a letámadás

És a kétcsatáros letámadás taglalásának lezárásaként rátérnék a 3-5-2-re. A rendszer előnyeit már elemeztem egy korábbi posztomban, így lustasági és kényelmi szempontok alapján ezt a bekezdést arra az írásra alapozom, és abból hozok képes példákat. A rendszer legnagyobb előnye hasonló a 4-2-2-2-éhez, hiszen ezzel a formációval is a pálya közepén lehet komoly dominanciát kiépíteni, ezáltal pedig a szélekre terelni a játékot. Persze lehet aktívan is letámadni a formációban, mégpedig szintén a wingback-eknek a segítségével.

Háromcsatáros letámadás

Végezetül pedig jöjjön a háromcsatáros letámadás. Jelenleg ez a talán legkevésbé elterjedt módja a presszingnek, ami oda vezethető vissza, hogy egész egyszerűen felesleges két középhátvéd ellen mind a három csatárt bevetni. És mivel a háromvédős rendszerek még nem terjedtek el Európa-szerte, kevesebbet látjuk a háromcsatáros letámadást is. Az Atlético Madrid által megvalósítva láttuk ezt időnként a tavalyi szezon folyamán, ahol a kulcs ugyanaz volt, mint amit fentebb már írtam, a fedezőárnyékok.

A védekezés alapelvei

Minden csapat legelső célkitűzése, hogy egy biztos pontot hozzon létre a játékában, amelyre aztán építeni lehet. Guardiola szavai rávilágítanak egy olyan igazságra, ami meghatározza a futballt. Lehetsz akármilyen jó támadásban, ha védekezésre kényszerülsz, akkor bizony fel kell venned a kiscsapat szerepét, és mindent megtenni az ellenfél támadásai ellenében. Enélkül ugyanis csak egy félkarú óriás vagy.

És mindezt hogyan éred el, mit kell tenned ahhoz, hogy jól bekkelj? Első szabály: ne embert fogj. Hiába járunk már 2016-ban, rengeteg csapat még mindig abban látja a sikeres védelem kulcsát, hogy védőinek kiadja a feladatot, tapadjanak piócaként az ellenfél játékosaira.

Ez azt jelenti, hogy van kapus, és előtte a védelem, a középpálya és a csatársor kap helyet. A hálóőr esetében nem nagyon lehet tovább ragozni a témát, de a többi poszton azért van némi eltérés a pálya egyes részeit illetően, szóval vegyük át, hogy milyen szerepkörök is vannak a FIFA-ban.

A hátvédek vagy védők a kapus és a középpályások között helyezkednek el. Feladatkörük az ellenfél gólszerzési kísérleteinek meghiúsítása. A magas hátvédek gyakran előremennek a csapatuk javára megítélt szögleteknél és szabadrúgásoknál, kihasználva magasságukat a gólszerzés érdekében.

A középpályások a hátvédek előtt és a csatárok mögött helyezkednek el. A támadóknak ők készítik elő labdát, a legtöbb támadás a középpályán folyik át, így sokszor a játéktér ezen részén dől el az eredmény.

A csatárok azok a játékosok, aki a csapatból a legközelebb helyezkednek el az ellenfél gólvonalához. Az elsődleges és legfontosabb feladatuk a gólszerzés. A csapatok legalább egy, de legfeljebb három támadóval játszanak. A csatárok általában a legismertebb és legdrágább játékosok közé tartoznak, ők döntik el csapatuk sorsát, ezért a többi játékost "hangyának" nevezik.

Talán ez is segíthet kicsit jobban átlátni a játékot és segíthet a helyes taktika kialakításában.

A labdarúgásban a hátvéd vagy védő az a játékos, akinek pozíciója a középpályások mögött van, és aki elsősorban a kapust támogatja. A középhátvéd feladata megállítani az ellenfél játékosait, elsősorban a támadókat megakadályozni a gólszerzésben és kihozni a labdát a saját büntetőterületükről. Amint a nevük mutatja, a középső poszton játszanak. A legtöbb csapat két középhátvédet alkalmaz, akik a kapus előtt helyezkednek el. A középhátvédek gyakran magasak, jó fejelő- és szerelőképességgel. Az külön előny, ha jól átlátják a játék folyamatát.

A söprögető egy sokoldalúbb típusú középhátvéd, aki a védelmi vonalat megtörve "elsöprögeti" a labdát, ha az ellenfél odavezeti azt. Pozíciója rugalmasabb, mint más védőké, akik az ellenfél kijelölt emberével foglalkoznak. Emiatt a posztot gyakran azonosítják a libero-val (az olasz szóból, ami szabadot jelent). A söprögető átlátja a játékot, ami itt sokkal fontosabb, mint a középhátvédeknél. A söprögető néha besegít ellentámadások esetén, különösen olyan helyzetekben, amikor labdabiztonságra, jó passzolási képességre van szükség.

A szélsőhátvéd egy védekező poszt, a pálya mindkét oldalán egy játékos található. Fő feladata megakadályozni az ellenfél beadásait vagy elvágni a labda útját a büntetőterületnél. Néhány védekezési rendszerben a szélső hátvédek az ellenfél kijelölt játékosát „fogják”.

A szélső futók, felfutó szélsőhátvédek vagy szárnyhátvédek, szárnyvédők a modern variációi a szélső hátvédeknek, akik nagyobb hangsúlyt helyeznek a támadásra. Általában a 3-5-2-es formában alkalmazzák őket, és ennek következtében képesek a középpálya részévé válni. A modern játék fejlődése során a szélső futók a szélső középpályásoknak és a szélső hátvédeknek a kombinációi. Ez az egyik legembertpróbálóbb poszt a modern labdarúgásban. A futók gyakran kalandosabbak, mint a szélsőhátvédek, és különösek, mert a szélső nélküli csapatoknak ők adják a szélsőt. A felfutó szélsőhátvédnek rendkívüli állóképességre van szüksége, képesnek kell lennie a pályát átívelő beadásokra, és eredményesen védekezni az ellenfél támadásainál.

A játék átmeneti fázisai és a labda nélküli mozgások

A támadó- és védekező fázist összekötő átmeneti fázis. A kezdete az a pillanat, amikor egy csapat elveszíti vagy megszerzi a labdát. Ekkor néhány másodpercig a sorok rendezetlenek, amit - ha elég tudatos - az ellenfél kihasználhat. A támadások során a játékostársak egymáshoz viszonyított helyezkedése befolyással van egy esetleges labdavesztés utáni hatásos és azonnali visszatámadás minőségére és hatékonyságára.

A megfelelő távolságtartás eleve befolyásolja a labdatartás hatékonyságát, sőt gyakran segít megelőzni a labdavesztést magát. Ami a védekező mozgásokat illeti: ha egy védekező játékos eredeti pozícióját üresen hagyva előretör annak érdekében, hogy a labdás ellenfelet támadja, maga mögött területet nyit. Ezért ilyenkor szükség van egy társra, aki az előrenyomuló területét fedezi, biztosítja.

A támadó labda nélküli mozgása, amellyel becsapja őrzőjét, így üres területbe érkezhet.

A modern védekezés fogalmai

A védekező játékos - tudatos helyezkedéssel - saját testét használva úgynevezett fedezőárnyékot hozhat létre. A kifejezés általában a zóna védekezéssel kapcsolatban merül fel.

A védekező játékos a saját tizenhatosa környékéről kizárólag tisztázási céllal lábbal vagy fejjel “eltakarítja” a labdát.

A "first touch" a szemnek szinte láthatatlan, mert nem csak a labda átvételét írja le, hanem a testhelyzetet és a labda irányának váltását is. Ha a fogadás megfelelő, a játék folytonossága nem sérül, a támadás csobogó patakként folyhat tovább. Ha a first touch nincs rendesen kivitelezve, a játék csuklani kezd, a támadás megakad, a védő visszaér, az ajtó bezárul. A first touch 50%-ban praktikus, 50%-ban esztétikus, csak észre kell venni, ha felbukkan.

A labda megszerzése, “lefülelése” a mezőnyben az ellenfél passza vagy fejese után. Az interception aktív, tudatos egyéni akció, amely megakasztja az ellenfél támadását.

A catenaccio az Olaszországban meghonosodott defenzív mentalitást jelenti, amely nem annyira a rúgott gólok számával próbálja felülmúlni az ellenfelet, hanem a kapott gólok elkerülésével, még pontosabban, az ellenfél gólszerzési lehetőségeinek a minimálisra csökkentésével.

Egy viszonylag új metódus, amely a támadó csapat megfékezésére, lendületének megtörésére irányul. A védekező csapat szándéka, hogy a szembetűnő, megindulásra alkalmas folyosókat és passzsávokat úgy határolják és fedjék le, hogy a támadócsapat ne legyen képes első szándékból megindulni, így a build-up play statikus maradjon. Ezután a fázis után a védekező csapat egyre feljebb tolódik, úgy, hogy lépésről-lépésre fed le minden előre irányuló passzopciót, lehetőséget, ami végül labdaszerzésbe “torkollik”.

A half space-ek a pálya virtuális, ténylegesen nem megjelölt területei. Amennyiben a pályát hosszanti irányban öt egyenlő részre szeleteljük, a két szárny és a középső rész közti sávot fedik le a half space-ek.

tags: #vedo #szerepe #futball

Népszerű bejegyzések:

• NFL döntők emlékei
• Ibrahimović és a Manchester United útja
• George kosaras pályafutása
• Anglia – Magyarország 3:6
• Utánpótlás a szarvasmarhaágazatban