A magyar vízilabda olimpiai aranyérmek dicsőséges története
Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A hagyományos magyar sikersportág, a vízilabda, kiemelkedő szerepet játszott ebben, hiszen 9 olimpiai aranyérmével a legeredményesebb a vízilabda győztes nemzetei között.
A sportág születése és magyarországi megjelenése
A csapatsportok közül egyedüliként a vízilabda már az 1900-as olimpián megjelent a programban. A sportág bölcsője Nagy-Britannia, az első szabálykönyvet Skóciában alkották 1876-ban, a textilgyárak melletti víztározókban rendezték az első meccseket, az első csapatokat tűzoltók alkották. Magyarországon is viszonylag gyorsan gyökeret eresztett a sportág, az első szabályos labda 1897-ben került Magyarországra, az első meccset 1899. augusztus 30-án rendezték Siófokon.
Az első olimpiai próbálkozások és az 1928-as ezüst
Az első olimpiákat a britek uralták. A mieink 1924-ben vettek részt először olimpián, ahol a britek elleni győzelem (7:6) komoly szenzáció volt, de utána a belgák elleni negyeddöntős vereség (2:7) szertefoszlatta az érmes álmokat. A csapat azonban folyamatosan erősödött, 1926-ban és egy évvel később is Európa-bajnok lett. A csapat irányítását Komjádi Béla kapta meg, aki a sportág egyik megteremtője volt itthon. Komjádi három célt tűzött ki maga elé: az olimpia megnyerése, a hegemónia fenntartása, és ennek érdekében egy fedett uszoda létrehozása. Egy fedett uszodában ugyanis az általa megkívánt, akkoriban brutálisnak számító edzésadagot teljesíteni tudták a játékosok akkor is, ha kint rossz idő van. Komjádi idején 2 kilométert is úsztak a játékosok.
Az 1928-as olimpiára nagy esélyesként érkeztek a magyarok, de váratlanul vereséget szenvedtek a németek elleni döntőben, és az ezüstérem akkor kisebb kudarcnak számított. A vereség egyik oka az elbizakodottság volt: már a meccs előtt arról beszéltek a játékosok, hogy mekkora különbséggel nyernek. A másik ok az egoizmus: 2:0-s vezetésnél a csapatjáték háttérbe szorult, mindenki hőssé akart válni a harmadik gól belövésével, így ha jobb helyzetben is volt egy társ, nem passzoltak neki. A harmadik ok a fáradtság, a 2:2 utáni hosszabbításban három gólt is bekaptak. A negyedik ok pedig egészen egyedi volt: a már akkor is az egyik legjobb játékosnak tartott Németh János nem került be az utazó csapatba.
Az akaraterő bajnoka: Halassy Olivér
A gárda egyik húzóembere, Halassy Olivér úgy tartotta, hogy a társak által csak Jamesznek becézett Németh legalább annyira jó játékos, mint ő, mégis itthon kell maradnia, és ez felháborította. Halassyról feltétlenül meg kell említeni, hogy az akaraterő bajnoka. Nyolc éves volt, amikor egy mozgó villamosra próbált felugrani, de a lába lecsúszott a lépcsőről, és a villamos kereke levitte a lábfejét. A bokája feletti részig amputálni kellett a bal lábát, de testi fogyatékossága nem akadályozta meg abban, hogy a válogatottságig vigye, és a folyami úszásban is bajnoki címeket szerzett. Halassy Olivér 1500 gyorson 1931-ben Európa-bajnoki aranyat szerzett, majd két órával később a vízilabda döntőben is győztes csapat tagja volt. Mindez azért is nagy teljesítmény, mert gyerekkorában a bal lábát amputálni kellett térd alatt, nyolcéves korában ugyanis lecsúszott a villamos lépcsőjéről, és a jármű kereke összeroncsolta a lábát.
Az első olimpiai arany: Los Angeles 1932
Az ezüstérem után Komjádi belátta, hogy Németh nélkül esélytelen a '32-es aranyérem megszerzése, ezért 1929-ben elvitte egy berlini túrára. Németh itt olyan gólt lőtt, amitől még a német drukkerek is talpra ugrottak, és percekig megállt a meccs a dörgő tapsvihar miatt. Egy magyar támadásnál Németh a hátára feküdt, és miután rövid labdát kapott, lábbal a feje felett rúgta kapura. A labda a felső lécen csattant, onnan viszont pontosan a már kiemelkedő Németh kezébe pattant vissza, aki látva, hogy a kapus elmozdult az egyik sarok felé, nagy erővel a másikba bombázott. A helyszínen tartózkodó neves magyar színészek odarohantak a medence széléhez, és a nevéről érdeklődtek, mert ilyen attrakciót mindaddig nem láttak. Mint Németh önéletrajzi könyvéből kiderült, ezek után kirobbanthatatlan lett a csapatból, a társak befogadták, a származása sem számított már annyira, egyedül újpesti csapattársával, Halassyval romlott meg a viszonya.
A németek elleni visszavágó
1928-ban ugyan ezüstérmet nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpián, de 1932-ben, Los Angelesben sikerült a visszavágás a németeknek, és meglett a sportág első olimpiai aranyérme. Az 1932-es olimpiára Komjádi tehát a legerősebb csapattal vágott neki a Los Angeles-i útnak - hajóval és vonattal mentek heteken át -, és persze a visszavágás vágyával. A hosszú túrát kevesen vállalták, az olimpiára csak öt ország nevezett be. Itthon is nagyon várták a válogatott szereplését, a visszaemlékezések szerint kora reggel hosszú sorokban álltak az újságosnál a rajongók, hiszen labdajátékban ekkor születhetett meg az első nagy diadal.
Az olimpián mindjárt az első meccsen, augusztus hatodikán sor kerülhetett a visszavágásra. Németh négy gólt ígért a kapitánynak a németek ellen. „Csak lődd is be azokat” - válaszolta neki a szakember, aki nehezen tudta leplezni izgalmát a meccsek előtt. Nem kis nyomás alatt volt, mert itthonról egy olyan táviratot kapott a szövetség vezetésétől a kezdés előtt, hogy az egyetemes magyar sport sorsa áll vagy bukik rajtuk: „Úgy menjetek a mérkőzésbe, hogy azon győznötök kell, mert a vereségnek óriási következményei lehetnek.”
Komjádi ennek a csapatnak szavazott bizalmat: Bródy - Ivády, Homonnai - Halassy - Vértesy, Németh, Keserü Alajos. Az első gólra nem kellett sokáig várni, Vértesy lőtte, majd Németh egy leheletfinom megoldással, az őt letámadó védőt és a kapust is megelőzve, félig a víz alól ívelt az üres kapuba. Komjádi ettől sem tudott megnyugodni, mert éppen 2:0-ra vezetett a csapata a félidőben négy évvel azelőtt. Németh igyekezett a lelkére hatni, hogy még három góllal tartozik. Komjádi most is csak annyit felelt, csak lődd be azokat. A folytatásban volt egy pimasz cseles gólja, értékesített egy általa kiharcolt büntetőt, majd a teljesítményét megkoronázta egy svédcsavarral, amikor háttal a kapunak vágta be a labdát a hálóba. Akkor már boldogan üvöltött ki: “megvan a négy, Komi bácsi”! Amikor nem voltak jó viszonyban, egyébként urazta a mesterét, és nem úgy szólította, ahogy a többiek is.
Vértesy bevágta a hatodikat, onnan már a németek erejéből csak a szépítésre futotta. A végeredmény 6:2 lett. A magyar válogatott számára a címvédő németekkel szembeni nyitómeccs volt a legfontosabb. A németek négy évvel korábban a klasszikus döntőben 5:2-re verték a mieinket. Komjádi abban bízott, kijavította a négy év alatt a hibákat, és erősebb csapatot formált. A visszavágás jobban nem is sikerülhetett volna, mert a magyar csapat 6:0-s előnyben volt, amikor az ellenfél a negyedik negyed második felében, négyméteresből dobta az első gólját. A végeredmény 6:2 lett. A németek szakvezetője, Walter Binner pedig megállapította, a magyarok úgy játszottak, ahogy még soha nem látták őket játszani: „Gyorsak, labdabiztosak voltak, a trükkjeiknek felültünk, művészei a játéknak. Megvan az ujjuk hegyében az a bizonyos érzék a játékhoz, ami senki máséban.” Az angol bíró, Emery, aki szintén megtekintette a találkozót, hasonlóan áradozott a magyar csapat okosságáról, nyugodtságáról, és kivételes akcióiról. Ilyen kombinatív összjátékkal addig még nem találkozott a medencében. Nyoma sem volt már a négy évvel korábbi egyénieskedésnek.
Komjádi másnap a német-brazilt vezette bíróként - akkoriban ez megszokott volt a sportágban -, és miután kiállított egy brazilt, a csapat többi tagja rárontott a kispadról és a nézőtérről is egyaránt. Ütötték és rugdosták a magyar kapitányt a medence szélén. A brazilokat ezek után kizárták. A magyar csapat pedig az amerikaiak elleni 7:0-ás győzelemmel biztosította be az aranyérmet. Komjádi Béla szövetségi kapitány az Egyesült Államok ellen 7:0-ra megnyert mérkőzés után azzal telefonált haza Los Angelesből, hogy a csapat jobb mint valaha. A szakember szigorúságát ismerve ezek a szavak kuriózumnak számítottak, de mivel fölényes győzelemmel nyerte meg válogatottja az olimpiai bajnoki aranyérmet, ezért volt oka az örömre és a lelkesedésre az edzőnek.
Az 1932-es bajnokok sorsa
Komjádi amennyire tudta, titkolta a betegségét, 1933. március negyedikén halt meg. Agyvérzés vitte el tragikusan fiatalon, kevéssel 41. születésnapja előtt. Komjádi, aki a sportág egyik megteremtője volt itthon, 1933. március ötödikén halt meg, és az olasz, francia, osztrák valamint a német lapok is megemlékeztek a halálhíréről.
És hogy mi lett az olimpiai aranyérmes csapata tagjaival? Négy év múlva Ivády Sándor és Sárkány kiszorult a csapatból, később mindketten Bécsben haltak meg 1998 decemberben néhány hét eltéréssel. A kapus Barta István és az egyik csatár, Vértesy József sem került be az 1936-os olimpiára utazó berlini csapatba. Bródy György, a csapat mindig hideg fejű kapusa, szintén kirobbanthatatlan volt a '36-os olimpiai csapatból. Ő 1948-ban döntött úgy, hogy nem tér haza, Johannesburgba emigrált, üzletember lett, Dél-Afrikában is halt meg 1967-ben egy focimeccsen szívinfarktusban.
Homonnai Márton is kétszeres olimpiai bajnok. A frontról hazatérve a nyilasok oldalára állt a háborúban, a főváros főparancsnok-helyettese volt, távollétében ítélték el később. Németországon keresztül Argentínába ment és kezdett új életet, ott is halt meg. Lánya, Szőke Kató 1952-ben megnyerte az olimpiát 100 méteres gyorsúszásban, és a 4x100-as győztes gyorsváltónak is a tagja volt. Ivády Sándor jogi végzettséget szerzett, 1937 és 1939 között ő lett a válogatott kapitánya. A háború után előbb Kistarcsára majd Recskre internálták a származása miatt, 1956-ban emigrált, Bécsben telepedett le, 95 éves korában, 1998-ban halt meg, néhány nappal karácsony előtt. Vértesy az 1936-os olimpián már mint edző vett részt, és Csik Ferencet készítette fel a 100 méteres gyorsúszásra, amit ő meg is nyert.
Olimpia a világválság közepén, avagy az 1932-es Los Angeles-i olimpia
Berlin 1936: A második aranyérem
A története hatodik olimpiai aranyérmét nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott. Molnár István, aki 1936-ban Berlinben, a XI. olimpián szerzett dicsőséget. Pólózni a Fradiban kezdett, mégpedig 1932-ben. Molnár István 1933 és 1942 között volt tagja a válogatottnak, így tagja volt az 1938-ban Londonban Eb-címet szerző csapatnak is. Meg kell jegyezni, hogy sportpályafutásával párhuzamosan már komoly civil munkát is végzett, hiszen 1934-től ő volt a Nemzeti Sportuszoda titkára, majd 1945-től a Nemzeti Sporthivatal egyik előadója. Közben 1944-ben az egyik vezére volt a 17 év után újra bajnoki címet szerző Fradi vízilabdacsapatának.
A magyarok kerete a berlini olimpián az alábbi volt: Bozsi Mihály, Brandi Jenő, Bródy György, Halassy Olivér, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Kutasi György, Molnár István, Németh János, Sárkány Miklós, Tarics Sándor. Az első mérkőzést Jugoszlávia ellen 4-1-re nyerték, akik akkoriban még nem számítottak olyan félelmetes ellenfélnek, mint évtizedekkel később. Sokkal inkább fokozta a hangulatot a második és a harmadik mérkőzés. Előbb Málta együttesét intézték el 12-0-ra, majd Anglia válogatottját 10-1-re. A három győzelem már a középdöntőt jelentette, ahol Belgium csapatát 3-0-ra győzték le, amit a hollandok elleni 8-0 követett. Majd jött a németek elleni aranycsata. Igaz, ez nem a döntő volt, de mindenki annak tartotta. Nem is lehetett a döntő, hiszen a győzelemről körmérkőzés döntött, aminek a végén lett jelentősége. Annál is inkább, mert a házigazda németek ellen a mérkőzés végén 2-2-t mutatott az eredményjelző, így minden a két csapat utolsó mérkőzésén múlott, nevezetesen, melyik milyen gólaránnyal végez. Az utolsó meccset játszotta a magyar csapat, így pontosan tudta, hogy a franciákat 4-0-ra vagy 7-1-re kell legyőzni.
1956, Melbourne: A „vérfürdő” és az arany
A melbourne-i olimpián játszottak egy legendás mérkőzést, amelyen a később, egészen pontosan az egy nappal később, olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 4-0-ra legyőzte a szovjeteket. Tudtam, hogy a találkozó, az itthon zajló forradalmi események miatt, több volt, mint vízilabda-mérkőzés. Hallottam már a „blood bath of Melbourne”, azaz „melbourne-i vérfürdőről”. Ott állt előttem egy ember, aki majd ötven év távlatából is olyan hihetetlen tűzzel beszélt az 56-os eseményekről, hogy megértettem: miért kellett a rendőröknek kimenekíteniük a szovjet válogatott tagjait 1956 decemberében, egy hónappal a novemberi események után, a melbourne-i uszodából. Láttam fotókat, például Zádor Ervinről, aki a meccs alatt általunk erősen „puhított” Prokop visszakönyöklése után véres arccal - amit állítólag Kárpáti „Gyurika” kent szét, a művészi hatás kedvéért - állt a lelátók előtt. Aztán láttam Kárpáti Györgyről, a zseniális játékosról, Mayer Mihályról, akit a korombeliek csak hangzatos felszólalásairól ismertek a sportág elnökségi üléseiről, de látva a régi fotókat és hallgatva az anekdotákat kiderült, nem akárki volt a nemrég elhunyt kitűnőség. Persze, láttam a csapatképet is, amely már a jugoszlávok elleni, másnapi 2-1-es siker és az olimpiai cím megszerzése után készült. Egy csapat, amely a sportág és az ország kicsinysége ellenére bevonult a legnagyobbak közé. Peterdi Pál sokszor leírt mondata, hogy „a szovjetek melegítőjén virító négy betű (CCCP), sajnálatos módon megegyezett azzal a néggyel, amely a körúton nyikorgó tankok oldalát ékesítette” messze nem fejezi ki annak a néhány napnak a hangulatát.
Gyarmati Dezső és Szívós István legendája
Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. A hagyományos magyar sikersportág, egyetlen játékosa aki öt olimpián szerepelt, Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban a győztes, Londonban a második, Rómában pedig a harmadik helyezett csapatnak volt tagja. Kétszeres Európa-bajnok (1954, 1962). A NOB honlapja a világ legjobb vízilabda játékosának ítéli, aki egyben a „Nemzet Hőse”. Münchenben már Rajki Béla szövetségi kapitány segítője volt, majd Montrealban, már szövetségi kapitányként olimpiai bajnokságra vezette a magyar csapatot. Világbajnokság (1973), Európa-bajnokság (1974, 1977), Világ-kupa (1979) jelzi sikeres kapitányi működését. A moszkvai szerényebb szereplés, a harmadik helyezés után azonban lemondásra kényszerült. Edzőként több klubcsapatnál dolgozott, itthon és külföldön egyaránt. Lánya, Gyarmati Andrea a többszörös Európa-bajnoknő Münchenben nagy esélyesként indult, de végül „csak” második lett a 100 m-es hátúszásban. Unokája, Hesz Máté élvonalbeli vízilabdázó volt, Másik unokája Szilágyi Liliana, a magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége. Számos magas kitüntetésben részesült, többek között 1994-ben, Samaranch elnöktől vette át az Olimpiai Érdemrendet. A rendszerváltás utáni első parlamentben az MDF képviselője volt. A Nemzet Sportolója, a vízilabda szövetség tiszteletbeli elnöke. Sikerekben gazdag, változatos életútját, az 1996-ban megjelent "Gyarmati-sors, avagy egy balkéz története" című könyvében foglalta össze.
Németh "Jamesz" és az "öreg" Szívós István közötti legendás párharcról is szó esett. Szívós viszonylag későn tűnt fel kedvenc csapatomban, a Vasasban, Goór Illést váltotta fel. A SZUE-ban, a Szegedi Úszó Egyesületben kezdett, mint mellúszó, ott kapott kedvet a labdához, onnan a MAC igazolta le és csak aztán került hozzánk. Válogatott karrierje is későn indult, csak sokára tudta kiszorítani Németh "Jamesz"-t, a "Vasember"-t, a kétszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnokot. Az aranyérmet persze ő is megkapta. Vasas-Fradi a margitszigeti Sportuszodában. A mérkőzésnek külön pikantériát adott, hogy a régi és az új "császár", Németh "Jamesz" és Szívós egymás ellen játszott, az előbbi a Fradiban, az utóbbi a Vasasban. Németh "Jamesz" két gólt lőtt, Szívós kilencet, ezzel a különbséggel nyert a Vasas. Úgy tudom, többé nem szálltak vízbe egymás ellen. Németh belekeveredett az 1956-os, októberi eseményekbe, kimenekült Spanyolországba és ott úszóedző lett. 1956. Új építésű házban lakik Gyarmati Dezső.
Olimpia a világválság közepén, avagy az 1932-es Los Angeles-i olimpia
Az 1964-es tokiói és az 1976-os montreali arany
Dömötör Zoltán és társai szerezték vízilabdázásunk ötödik olimpiai bajnoki címét. Korábban Los Angeles (1932), Berlin (1936), Helsinki (1952) és Melbourne (1956) hozott pólós aranyat. Él Budapesten egy újpesti szívű közgazdász, aki úszóként nyert számos hazai bajnoki címet, az Európa-bajnoki dobogó tetején is állhatott, életét mégis a vízilabda határozta meg - játékosként és edzőként is világklasszis volt. Rómából (1960) és Mexikóból (1968) olimpiai bronzéremmel tért haza, Tokióban pedig ő volt az aranykovács.
Dömötör Zoltán mesélte: „Úszókarrierem nem mondható boldog pályafutásnak, hiszen azzal az óriási blamával kezdődött, hogy egy gyermekversenyen, 100 gyorson megvert Gyurika - évelődik Dömötör Zoltán (70) a későbbi pólós olimpiai bajnoktárs, örök dumamester és viccgyáros, dr. Kárpáti György kárára. S megtudjuk, ezt követően is volt miért bánkódnia, hiszen zsinórban két ötkarikás vetélkedőről is „lecsúszott”. E kimaradt olimpiai szereplések alapozták meg Dömötör későbbi olimpiai érmeit, bajnoki címét. Csalódott voltam, s abbahagytam az úszást. S a mellékállású pólósból főállásra váltottam. Hamar belenőttem a rokon sportágba, csak azt kellett megtanulnom, hogy a hálóba, s nem a kapufára kell lőni a labdát… Ezzel ugrattak társaim 1957 nyarán, a bemutatkozó válogatott meccsem után, hiszen két gólom mellett tizenháromszor találtam telibe a lécet.”
Az 1964-es magyar-szovjet pólómeccsről, aminek tétje az olimpiai arany volt: „A meccs előtt tudtuk, hogy nekünk csak az 1-0, 2-0, 3-1, 5-2 vagy a 8-3 a jó eredmény ahhoz, hogy megelőzzük a velünk azonos pontszámmal álló jugoszlávokat. Három negyed után még 2-2 volt az állás. Képzelheti, milyen izgalmas volt az a hajrá! Három magyar találat, s abból kettőt Dömötör jegyzett. A negyed elején emberelőnyből Felkai „Róka” lőtt gólt, majd egy támadásnál beforgattam a védőmet, s négyest kaptam, amit isteni szerencsével értékesítettem. A kapus belekapott, megállt a labda a jobb keze alatt, de úgy paskolt utána, hogy a hálóba ütötte. Ezután jött az aranygól, fél perccel a meccs vége előtt, ám ha az utolsó másodpercekben Ambrus nem véd ki egy bődületes ziccert, oda az elsőségünk. Gyarmati Dezső abban a negyedben a kispadon ült, ő ordított a meccs végén, hogy mentsem meg a labdát. Kidobtam neki, de aztán az öltözőben elkértem. Szép gesztus, hogy nekem adta, megőrizhettem.”
Dr. Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó sportpályafutása Egerből indult el. A többszörös ifjúsági bajnok úszó, az 1958-ban Budapesten rendezett Eb-n még gyorsúszóként állt a rajtkőre, de Rómában az olimpián már pólós csapat tagjaként nyert bronzérmet. További három olimpián vett részt. Tokióban a győztes, Mexikóban a harmadik, Münchenben pedig a második helyezett csapatot erősítette. A világ- és Európa-bajnokságokon három arany és két ezüstérmet szerzett. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során 186 alkalommal szerepelt a válogatottban. Hétszer segítette a bajnokság megnyeréséhez az OSC csapatát. Kiválóan úszott, nagyszerű csapatember volt, akinek lövéseitől rettegtek a kapusok. Napjainkban tekintélyes sebészként tevékenykedik, jelenleg a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa. Több mint egy évtizeden át vezette a vízilabda szakágat és az önálló szövetséget. Tagja a FINA orvosi bizottságának.
Amikor 1976-ban története hatodik olimpiai aranyérmét nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott, kevesen hitték volna, hogy 24 évet kell várni az újabb elsőségre. Pedig így történt. A ’76-os diadal is szinte pontosan egy generációval később jutatta el csapatunkat a világ tetejére, hogy ezúttal - mint Gyarmati és társai anno - ott is maradjunk hosszú éveken keresztül.
Sydney 2000: A felemelkedés és az új aranykor
A nyolcvanas-kilencvenes években visszaesett a csapat, csak egy új sikergeneráció és Kemény Dénes 1997-es kapitányi kinevezése hozta vissza a sportágat a csúcsra. A nyolcvanas-kilencvenes évek a magyar póló abszolút mélypontjának tekinthetők. Az idősebb játékosok közül Benedek Tibor és Varga Zsolt már ott volt az 1989-es isztambuli ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol az ifj. Szívós István vezette válogatott aranyérmet nyert. Ezek után senkit sem ért váratlanul a junior világbajnoki siker, Dunkerque-ben a Pelle Balázs, Székely Bulcsú, Vári Attila, Fodor Rajmund, Tiba Péter, Varga Tamás, Kiss Gergely, Regős Áron, Molnár Tamás, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Mód Péter, Hesz Máté összetételű válogatott - Kemény Ferenc szövetségi kapitánnyal és Faragó Tamás edzővel - végigverte a világot. 1996 decemberében négy pályázat érkezett a szövetségi kapitányi posztra, a regnáló Horkai György mellett Gerendás György, Görgényi István és Kemény Dénes adott be pályamunkát. Miközben a három vesztes csalódottan nyilatkozott, a Comóból hazatérő állatorvos, Kemény Dénes megkezdte a munkát. Pláne úgy, hogy Benedek Tiborra ismét számíthatott a kapitány.
Az olasz Ina Assitalia Roma magyar légiósának, Benedek Tibornak szervezetében 1999 nyarán az anabolikus szteroidnak számító Clostebolt találtak (egy orvosi kenőcsválasztás miatt), amiért előbb nyolc hónapra tiltotta el az Olasz Úszószövetség, majd később három hónapra mérsékelte a büntetést, hogy aztán a FINA is közbeszóljon, tizenöt hónapra emelve az eltiltás mértékét. Benedek a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely nyolc hónapot ítélt meg.
A Sydney-i olimpia utolsó napja nem akármilyen sikereket tartogatott. A bámulatos 5-0-s kezdés mindenkit megnyugtatott, túlzottan is, mert a csapat a negyedik negyedre a frászt hozta mindenkire azzal, hogy egy 4-0-s szériát engedett az ellenfélnek is. A védekezés miatt sem volt maradéktalanul boldog Kemény Dénes, de a horvátok ellen már a támadójáték sem ment. Keményt kiállították a játékvezetők, sőt, két mérkőzésre el is tiltották, így a csapat nélküle (Martin György elnökkel a kispadon) győzte le 10-9-re az Egyesült Államok csapatát és jutott be a negyeddöntőbe. De talán jobb is volt így, mert ezzel került a negyeddöntőben a spanyolokat, akik el is ütötték a továbbjutástól az addig veretlen horvátokat. Következett a jugoszlávok elleni második felvonás, a finálénak is beillő elődöntő, ahol a negyedik negyed előtt 7-7 volt az állás, de az utolsó felvonásban csak egy gól született, azt Kiss Gergely dobta. „Comóban számtalanszor előfordult, hogy egy jó kapussal simán kibekkeltünk három és fél percet, elvégre kizárólag azzal törődtünk, hogy az ebbe a periódusba beleférő hat-hét támadásból ne kapjunk gólt. Ez volt az elsődleges, nem a góllövés.”
Ha előzetesen valaki azt mondja, az egész olimpia legkönnyebb, legsimább mérkőzését a döntőben játssza a magyar válogatott, biztosan kinevetjük. Ezen a mérkőzésen minden egyszerre működött jól, a támadás, a védekezés, az emberelőny kihasználása, az emberhátrány kivédekezése, így kijött a két csapat közötti különbség. Az, hogy végül ilyen fölényesen nyertünk, azért is volt, mert a játékosokat nem nyomta, hanem feldobta, hogy olimpiai döntőt játszanak. Eddig minden győzelem után azt mondtam, hogy vacsoráig örülhetünk, utána viszont a következő feladatra kell koncentrálni. A csúcs meghódításánál azonban sokkal fontosabb volt, hogy sikerüljön is ott maradni. Az olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott tagjai ünnepelnek, miután a sydneyi olimpiai játékok vízilabdatornájának döntőjében 13-6 arányú győzelmet arattak Oroszország felett 2000. október elsején.
tags: #vizilabda #olimpia #aranyermek
