Fekete játékosok története az NFL-ben: úttörőktől Kaepernickig és a társadalmi változásokig
Az amerikai foci minden szinten dominálja a sportvilágot, miközben számos kihívással néz szembe, amelyek veszélyeztetik a jövőjét. Ennek ellenére az NFL és egyetemi szintű változata továbbra is rendkívül népszerű, nemre, fajra, életkorra, társadalmi osztályra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Sok elemző tréfásan megjegyzi, hogy az NFL iránti rajongás talán az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért. Azonban az NFL történetében a rasszizmus és az afroamerikai játékosok elleni előítéletek mélyen gyökereznek, és hosszú évtizedekbe telt, mire a sportág valóban nyitottá vált mindenki számára. Ez a cikk a fekete játékosok úttörő szerepét mutatja be, egészen a modern kori aktivizmusig, Colin Kaepernick példáján keresztül.
Az integráció kezdetei és az első afroamerikai játékosok
Abban az időben, amikor az éttermek, szállodák, előadóhelyek és stadionok különválasztottak és gyakran messze nem egyenlőek voltak, a professzionális sportversenyek nagyban eltértek a mai játéktól. E feszült társadalmi körülmények ellenére (és 20 évvel az 1964-es polgárjogi törvény előtt) négy bátor férfi segítette az NFL integrációját 1946-ban, egy évvel azelőtt, hogy Jackie Robinson áttörte volna a profi baseball faji korlátait.
Már 1920-ban Fritz Pollard lett az első afroamerikai, aki játszott az NFL-ben annak megalakulásának éveiben. Azonban Fritz távozása után az NFL tulajdonosai egy "gentleman's agreement" (gentlemen's megállapodás) keretében megakadályozták további fekete játékosok szerződtetését. Ez a hallgatólagos tilalom egészen az 1940-es évek közepéig tartott.
Az áttörést a Los Angeles Coliseum fenyegetése hozta el, miszerint kizárják a Los Angeles Ramst, hacsak a csapat nem szerződtet afroamerikai játékost. Ez megteremtette a lehetőséget az UCLA sztárjai, Kenny Washington és Woody Strode számára, hogy bekerüljenek a keretbe. Washington 1939-ben vezette a nemzetet pontszerzésben, 580 percet játszva 600-ból a Bruins színeiben, ezzel ő lett az első All-American UCLA játékos. Nyilvánvaló atlétikai képességei ellenére korábban nem volt helye Washingtonnak a profi szinten. A Los Angeles Ramshoz való szerződése után Washingtonnak három erős NFL szezonja volt, kiemelkedő teljesítménnyel, például 7,4 futott yard/kísérlet átlaggal.
Washington UCLA-s csapattársa, Woody Strode szintén aláírt a Ramshez 1946-ban. Az első szezonja után, Washington mellett, Strode úgy döntött, más karrierutat keres, hivatkozva olyan problémákra, mint a kevés játékidő és az állandó faji alapú bántalmazás, ami hozzájárult gyors távozásához. Szerencsére Strode más tehetségeiben is sikeres lett, az 1960-as években debütált színészként.
Hasonlóan jelentős lépés volt, amikor az Ohio State Universityn nyújtott All-American karrierje után Bill Willis csatlakozott az újonnan alakult Cleveland Browns csapatához az All-America Football Conference-ben, defensive tackle pozícióban. Marion Motley szintén a Cleveland Browns csapatához került 1946-ban Willis mellett. Motley a pálya mindkét oldalán játszva, a játékteljesítményére fókuszálva vívta ki a tiszteletet a pályán és azon kívül is. A kellemetlen és faji alapú pillanatok nem voltak ismeretlenek. "Hamaraosan kivívtam ellenfeleim tiszteletét" - mondta Willis. "Megtanulták, hogy el tudom viselni és vissza tudom adni, és nem kellett feltétlenül piszkosul játszanom, hogy megálljam a helyem." Motley egyszer így fogalmazott: "Rájöttek, hogy miközben n*ggereknek és aligátoretelnek neveztek minket, én touchdownokat futottam, és Willis kiütötte őket."
Az első fekete irányító a Super Bowlban: Doug Williams
Manapság már egyáltalán nem nagy kunszt, ha a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjében egy afroamerikai irányító a pályára lép, gondoljunk csak Russell Wilsonra, aki a 2013-as bajnok Seattle Seahawksot vezette végső sikerre, vagy Cam Newtonra, aki a Carolina Panthersszel a 2015-ös idényben egészen az utolsó lépcsőfokig jutott. Azonban ez nem volt mindig magától értetődő. A Public Enemy nevű formáció 1988-ban belevéste az egyik számába, hogy ideje átadni a távirányítót, hiszen végre egy afroamerikai irányító kezd az év legnagyobb meccsén.
A hős, aki az Egyesült Államok történetében oly sokáig elnyomott és számtalanszor még ma is a rasszizmus akadályába ütköző kisebbségi csoportnak reményt adott azáltal, hogy olyat tett, amilyet korábban még senki, jelesül az 1987-es szezon Super Bowljáig navigálta a Washington Redskinst, nem más volt, mint Doug Williams. Nem volt elég, hogy ő volt az első fekete kezdő irányító az akkor már több mint húsz éve megrendezett Super Bowlok történetében, hanem azt is figyelembe kell venni, melyik együttessel sikerült ezt elérnie.
A Washington Redskins vitatott múltja
A jelenleg az indiánok által támadott, minimum balszerencsésen elnevezett Redskinsnek nem először akadt össze a bajsza egy amerikai kisebbséggel. George Preston Marshall, a köztudottan rasszista egykori tulaj az 1950-es és 1960-as évtizedek fordulóján a többi franchise-zal ellentétben nem volt hajlandó az afroamerikai játékosok szerződtetésére, sőt mereven elzárkózott az ötlet elől. Csak azért adta be az NFL-ben utolsóként a derekát, mert az egy évvel később egy merénylet áldozatául esett John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben azzal fenyegette, hogy kipaterolja a Redskinst a fővárosból, ha nem halad a korral, márpedig ezt Marshall bankszámlája bánta volna.
Egyfelől tehát Kennedynek, másfelől pedig Joe Gibbsnek köszönhető, hogy a Washington az 1988. január 31-én megrendezett döntőbe Williamst nevezte kezdőként. A Tampa Bay Buccaneers támadóegységének trénere volt ugyanis az egyetlen edző az NFL-ben, aki ellátogatott a Grambling State egyetemen villogó irányítóhoz, hogy felmérje, mire is képes. Annyira lenyűgözték a látottak és hallottak, hogy amint visszaért az egyébként még csak két éve létező, és addigi 28 mérkőzéséből mindössze kettőt nyerő együtteséhez, közölte, a draft első körében ki kell halászni a gyerekkorában Louisianában a bőrszíne miatt sokszor még az utcára sem merészkedő ígéretet.
Így is történt, a 17. helyen kiválasztott Williams azonnal megmutatta, milyen fából faragták, négy év alatt háromszor is a rájátszásba, sőt, egyszer a Nemzeti főcsoport döntőjébe vezette a brigádot. Mivel azonban az első szerződésének lejárta után nem tudott megállapodni az őt illető fizetésről a Buccaneers vezetőségével, a sikeres együttműködés ellenére végül szedte a sátorfáját. Az NFL-ből elmenekülő, és az újonnan alapított futball-ligában (USFL) hajlékot kereső Williams a következő két évben csak szenvedett, s a szárnyai kibontására képtelen bajnokság bedőlése után már a pályafutása végéről csicseregtek a madarak, ám ekkor a már a Washingtont edző Gibbs újabb esélyt adott neki. Ezt az eleinte a cserepadon ücsörgő behemót azzal hálálta meg, hogy ahányszor be kellett állnia Jay Schroeder helyett, győzelemre vezette csapatát, s teljesítményével kivívta, hogy a Redskins az 1987-es idény rájátszásának már az ő kormányzásával vágjon neki.
A Chicago Bears és a Detroit Lions félreállítása után már csak a szezon legértékesebb játékosát, John Elwayt felvonultató Denver Broncos maradt hátra. Bár a coloradóiak voltak az összecsapás egyértelmű esélyesei, de minden szem Williamsre szegeződött, hiszen ő volt az első fekete bőrű irányító a Super Bowlok történetében. A legenda szerint az egyik újságírót annyira zavarba hozta ez a tény, hogy amikor rá került a sor, azt kérdezte az interjúalanyától: „Na és mióta vagy fekete irányító?” Szerencséjére Williams nem csinált ebből ügyet, lazán annyit reagált, hogy körülbelül tíz éve irányító, és egész életében afroamerikai volt.
És parádésan teljesített. A meccs második negyedében szerzett, csúcsot jelentő 35 pont, a tízpontos hátrányból megfordított találkozó, s a 42-10-es, elsöprő győzelem, illetve a nagydöntő legértékesebb játékosának járó díj elnyerése után azonban a korábban mindig szerény és visszahúzódó Williams megváltozott. A következő évben sérülései miatt pályafutása is véget ért. Azóta azonban talált magának új feleséget, akitől még hat gyermeke született a korábbi kettő mellé, és boldogan él együtt az egész pereputty, ráadásul Williams azóta már a Redskins játékoskeretéért felelős alelnök. Ilyen magas posztot pedig sosem töltött be fekete szakember a gárdánál, szóval minden jel arra mutat, hogy sikerült kimásznia a gödörből.
Colin Kaepernick és a modern kori aktivizmus
Colin Kaepernick neve több irányból is ismerős lehet. Az amerikai futball iránt érdeklődők beazonosítják benne a San Francisco 49ers egykori Super Bowl-döntős quarterbackjét. Azok, akik nemcsak sport-, hanem közéleti híreket is fogyasztanak, feltehetően hallottak a politikai/emberi jogi aktivista munkásságáról, különös tekintettel a térdelő protest gesztusára, amely neki a sportolói karrierjébe került, a Black Lives Matter tüntetéseknek viszont az egyik központi eleme lett.
Kaepernick térdelését annak idején könnyű volt félremagyarázni, és ezt sokan meg is tették. A sportolót hazafiatlannak nevezték, aki nem tiszteli az amerikai himnuszt és a zászlót, vagyis a nemzeti értékeket is semmibe veszi, és még az amerikai futball sem szent neki. George Floyd halála után azonban Kaepernick térdelése olyan történelmi, társadalmi jelentéstartalommal súlyosbodott, aminek a megértéséhez és a feldolgozásához még hozzákezdeni is nehéz, viszont Amerika nem engedhette meg magának, hogy ezt ne kezdje el.
Kaepernick most 34 éves, nem úgy néz ki, hogy még visszatérne az amerikaifutball-pályára, talált viszont magának egy másik pályát, ahol legalább annyira kemények az ütközések: aktivistaháborút indított a rasszizmus ellen, az emberi jogok, a feketék egyenlősége mellett. És ezen a pályán egyelőre nagyobb visszhangot tud kelteni, mint a labdával a kezében bármikor.
A gyökerek és az identitás keresése
Turlock Kalifornia szívének kellemes, jellegzetes részében található. A nyarak forróak, télen pedig általában hűvös és esős az idő. A Kalifornia belsejében található városokhoz hasonlóan ezt a környéket is kertvárosi élet és a mezőgazdaságot fokozatosan kiszorító nagy bevásárlóközpontok jellemzik. Szintén a kertvárosokra jellemző módon a 73 ezer fős település zömét fehérek egy egyre növekvő mértékben latinók alkotják. Turlock lakosságának kevesebb mint 2%-a afroamerikai a legutóbbi felmérések alapján.
Kaepernick négyéves volt, amikor ideköltöztek. Milwaukee-ban született, fehér és fekete szülők gyermekeként, akik úgy döntöttek, örökbe adják. Nem sokkal később Rick és Teresa Kaepernick adoptálta. A párnak ekkor már volt két saját gyermeke is, Kyle és Devon. A család Kaliforniába költözött. A fiatal Colin sokszor szembesült azzal, hogy az emberek egyből látják, biológiailag nem tartozik a Kaepernick-családhoz. "Nyaranként sokszor fordult elő, hogy kocsival kirándulni mentünk, és különféle motelekben aludtunk" - mondta Kaepernick 2015-ben a US magazinnak. "És minden évben, minden motel előcsarnokában ugyanaz a dolog történt meg, függetlenül attól, mennyire álltam közel a családomhoz. Valaki odalépett hozzám - általában egy ideges menedzser - aki megkérdezte tőlem: "Elnézést. Segíthetek valamiben?"
Testvére, Kyle a Bo becenevet adta neki Bo Jackson után, mivel Colin amerikai fociban és baseballban is tehetséges volt. Az egyetemek érdeklődtek iránta dobójátékosként és irányítóként is, ő azonban hamar világossá tette, hogy számára a foci előnyt élvez. Egyedül a Nevadától kapott ösztöndíj-ajánlatot. Reno volt az a hely, ahol igazán felismerték a Kaepernickben rejlő potenciált, és az afroamerikai közösség iránti érdeklődése tovább nőtt, különösen azt követően, hogy szembesült azzal, mennyire más körülmények között nőttek fel csapattársai. "Láttam őt átalakulni, fejlődni, nevezzük akárhogyan" - mondta John Bender, a csapat egyik támadófalembere. "Hatalmas dolog volt számára, hogy rátalált az identitására, mert fekete irányítóként gyakran érték rasszista inzultusok a fehérek részéről. Másoktól pedig azért kapott hasonlóan rasszista megjegyzéseket, mert fehér család nevelte fel. Hogyan illene ő ebbe a közegbe?"
Többnyire Kaepernick volt a csapat kezdője a négy év alatt. Ő lett az első NCAA- (egyetemi bajnokság) játékos, aki több mint 10 000 yardot dobott, és mellette 4000-et futott. Földön 62, levegőben 82 touchdownt ért el. A sikerrel járó figyelmet soha nem kedvelte igazán, de rendkívül ügyesen kezelte a médiát. Diplomáját is megszerezte üzleti menedzsmentből.
A térdelő protest és következményei
Kaepernick a 2012/13-as szezonban Super Bowlba vezette a San Francisco 49erst. Hatalmas tehetségként tartották számon, és a liga egyik leendő nagy sztárjának kiáltották ki. Azonban a sztárság árnyoldalait is érezte, például meg kellett védenie a tetoválásait, miután az egyik kolumnista azt írta, hogy az irányító lényegében a franchise "vezérigazgatója", és "senki nem akarja azt, hogy a vezérigazgató úgy nézzen ki, mint akit épp most engedtek ki a sittről."
2016 elején Kaepernick már Malcolm X-ről és Tupac Shakurról posztolt idézeteket és videókat. Februárban már Malcolm X-ről posztolt egy idézetet a meggyilkolásának évfordulóján. Júniusban az 1996-ban lelőtt rappertől, Tupac Shakurról töltött fel egy videót. Ezek a bejegyzések jelezték a társadalmi igazságtalanságok iránti növekvő érzékenységét.
Egy téli estén történt, hogy az egyetemi sztárjátékos megjelent, és azt mondta, csatlakozni szeretne. A "Kappa Alpha Psi" - zömében feketékből álló - testvériség, a Nevadai Egyetem egy kisebb szervezete, pontosan tisztában volt azzal, kicsoda a magas, sovány, fehér és fekete felmenőkkel is rendelkező fiatal. A srácot Colin Kaepernicknek hívták, és - amint azt Ogundimu és a többiek később megtudták - szeretett volna mélyebb kapcsolatot kialakítani a gyökereivel, és még jobban meg akarta érteni, hogyan élnek a többiek.
Kaepernick manapság leginkább egy egyszerű, csendes gesztus miatt került ebbe a helyzetbe: az NFL-meccsei előtt letérdelt az amerikai himnusz alatt, ezzel tiltakozva a társadalmi igazságtalanság, különösen a fekete közösséget ért rendőrségi atrocitásokkal szemben. Hirtelen ezek az egyébként elképesztően fontos és valós problémák - a rendőrségi erőszak, az elnökségi politika, az olyan faji jellegű ellentétek, amelyek mind a mai napig jellemzőek - Kaepernick gesztusának szűrőjén keresztül jelentek meg. A Time magazin például címlapon hozta a térdelő játékost a következő szavak kíséretében: "A veszélyes háború."
Az NFL - és a 32 tulajdonos, akik között egyetlen afroamerikai sem található - az amerikai sport egyik legkonzervatívabb közege. A játékot gyakorlatilag elárasztják a hazafias rituálékkal, közben pedig - az egyébként is sisakok és védőfelszerelés mögé rejtőző - játékosok minden egyéni showmankedésének igyekeznek elejét venni. A tulajdonosok közül hétről biztosan tudjuk, hogy legalább egy millió dollárral járultak hozzá Trump kampányához, ami lényegesen nagyobb összeg, mint amit más sportok vezetőinél láthattunk.
Kaepernick hiányában más játékosok is követték a példáját, és térdeltek a himnusz alatt. Barátai szerint Kaepernick tudatosan döntött úgy, hogy hátrébb vonul a közélettől, azt szeretné ugyanis, ha a párbeszéd nem róla folyna, hanem azokról a problémákról, melyekre igyekezett felhívni az emberek figyelmét. Így aztán, ha lesz olyan csapat, amelyik hajlandó leigazolni, fel fog állni a himnusz alatt.
Sporttüntetések: rövid történet
Kaepernick: Feketén-fehéren
Ebből a visszhangból táplálkozik a sportoló Netflixen látható, Ava DuVernay rendezővel közösen jegyzett életrajzi sorozata, a Colin Kaepernick: Feketén-fehéren (Colin in Black and White), amely azonban legfeljebb egy felütés erejéig érinti a térdelést, majd annak az utóéletét, és inkább az előéletébe merül alá: Colin Kaepernick gimnáziumi éveibe, amikor egyszerre kergette az amerikai futballista álmait, és kergették őt az amerikai társadalom faji előítéletei.
Kaepernick tinédzserkora rengeteg alapanyagot szolgáltat. A szülei, a kaliforniai Turlock túlnyomórészt fehér kisvárosát otthonul választó Rick és Teresa Kaepernick (Nick Offerman, Mary-Louise Parker) nem tudja és mintha nem is akarná venni a jeleket, amelyeket a világ a fekete fiuknak küld, és emiatt Colinnak jegyzőkönyveznie kell magában, hogy az őt rajongásig szerető szüleinek is vannak rasszista megnyilvánulásai. Emlékeiből kirajzolódik az úgynevezett mikroagressziók egész láncolata - megjegyzések, gesztusok, poénkodások, ítélkezések -, amelyek egészen fiatalkorától jelezték neki, hogy a környezete másodrendű polgárnak tekinti, és amelyeknek nyilvánvalóan hatásuk van az önképére.
A fehér szülők jelenléte mindehhez tanulságos kontrasztot biztosít, mert egyrészt szórakoztató figyelni a környezet megdöbbenését, amikor kiderül, hogy ők egy család, másrészt, szó szerint feketén-fehéren előjön, hogy a környezet, amelyben élnek, ellenségként, potenciális veszélyforrásként tekint a fekete fiúra, vagy csak úgy kipécézi magának, mert fehérként megteheti. Így fordulhat elő, hogy egy idegen fehér férfi a liftbe belépő család fehér tagjait megkérdezi, hogy minden rendben lesz-e, ha egy fekete fiúval maradnak odabent; hogy a rendőr a fehér apát mindannyiszor elengedi gyorshajtással, de ahogy a fekete fia ül a volánnál, rögtön lekapcsolja őket, és persze azonnal fegyveréhez nyúl, mintha legalábbis egy közveszélyes tömeggyilkos ülne az autóban. Ez a sorozat egyik legerősebb jelenete, és a fiatal Kaepernick bőrébe bújó Michael Jaden elképesztő erővel játssza el a szinte sokkos állapotba kerülő kamasz fiút, aki a rendőr fegyveres fenyegetésére még levegőt venni is elfelejt, miközben a jogosítványát veszi elő az igazoltatáshoz. A szülők minden jel szerint úgy gondolják, csak a fiuk autóvezetői felnőtté válása egyik állomásának voltak a tanúi, de a jelenetet ma, 2021-ben látva nem lehet elvonatkoztatni a feketék elleni rendőri brutalitásról szóló hírektől.
Ami pedig közelebbről az álmait illeti, nos, azokat a fehér edzők törik össze újra meg újra, mert a quarterback posztján nem látják benne a „prototípust” - azaz a fehér játékost. A felnőtt Kaepernick pedig, amikor kilép saját életének az albumából, hatásosan fűzi rá a kamaszkori élményeire a történelmi reflexiókat és azokat a korábbi fekete sorsokat, amelyek így vagy úgy ma is hatással vannak a fekete közösségekre, és nem riad vissza attól sem, hogy utalásokat tegyen a profi sport és a rasszizmus összefonódására. Így jön elő Romare Bearden története, akit ma elismert művészként jegyeznek, de ugyanígy lehetett volna elismert baseballjátékos is - Jackie Robinsont beelőzve az első fekete -, ha elfogadja a fehér játékszabályokat. A baseballkarrierjének azt a feltételt szabták ugyanis, hogy fehér játékosként lépjen pályára, amit ő nem fogadott el, helyette inkább a képzőművészet felé fordult. A gondolat, hogy a világ elvárja, hogy a sikerért, az álmaid megvalósításáért saját magadat kell megtagadnod, végighúzódik a sorozaton.
De a sorozat ennél is mélyebbre megy a történelmi analógiákban. Például mekkora szentségtörés az NFL egyik bevett rituáléját, a játékosok toborzásával járó fizikai vizsgálatot a rabszolgavásárok árumustrájához hasonlítani? Az alkotók szerint a párhuzam helyénvalónak tűnt, a felháborodott reakciókból ítélve viszont adott vitatémát a nyilvánosságnak. Kaepernick asszociatív párhuzama mégis működik, és nemcsak azért, mert az amerikai futball túl azon, hogy sport, sok millió dolláros iparág is, ahol a játékosok egyben termékek, hanem azért, mert feketeként - könnyen lehet, hogy egykori rabszolgák leszármazottjaként - egy ilyen helyzet pszichés triggerként, transzgenerációs emlékbetörésként hathat.
Az NFL, mint társadalmi tükör
Az NFL sosem a jófiúk ligája volt. Drogügyletek, gyilkosságok, fegyverviselés, bűnrészesség, zaklatás, lehallgatási botrányok és fejvadászat is szerepel a bűnlajstromban. A statisztikák nagyjából azt mutatják, hogy az NFL-játékosok letartóztatási aránya messze elmarad az NBA-től és az amerikai átlagtól is. Ugyanakkor az NBA-ben és az NFL-ben gyakran hallunk botrányokról, főleg előbbinél megfigyelhető, hogy pénztől függetlenül mindenki játssza a játékot, gazdag fehér fiúk és szegény fekete srácok egyaránt. Ugyanazokat az embereket tartják maguk mellett, akikkel anno bandáztak gyerekként. A rossz társaság pedig rossz döntéseket szül. Kábítószerek, nők, piák, fegyverek... És már kész is a baj.
Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a sport nem csupán a tehetségről és a teljesítményről szól, hanem az amerikai társadalom komplex problémáinak, köztük a rasszizmusnak és a szociális egyenlőtlenségeknek a tükörképe is. A fekete játékosok története az NFL-ben egy folyamatos küzdelem a tiszteletért, az egyenlőségért és az identitásért, amely ma is tart.
tags: #volt #nfl #fekete #jatekosok
