Ausztrál futball: Különbségek, szabályok és az utánpótlásképzés titkai
A sportvilág tele van izgalmas és egyedi játékaival, és Ausztrália ezen a téren is különlegeset alkotott. Ahogy egy Ausztráliában élő olvasónk fogalmazott: "Ez babazsúr az aussie focihoz képest." Ezzel a lendületes kijelentéssel a következő bejegyzés témája egyértelműen az Aussie Rules Football, azaz az ausztrál futball lett, amely merőben eltér a hagyományos labdarúgástól.
Az Ausztrál Rules Football eredete és egyedi szabályai
Ausztrália legnépszerűbb téli sportját, mely a márciustól augusztusig terjedő időszakot öleli fel, egy meglepő célból hozták létre: hogy a krikettjátékosok a holtszezonban is aktívak maradhassanak. Az 1858-ban szabályok közé szorított, kezdetben vidám pofozkodás a rögbiből indult, ám már akkor is krikettpályán, bár még gömb alakú labdával játszották. Egy évvel később már az első bajnokságot is kiírták Victoriában, amihez a következő évtizedben az összes állam csatlakozott, és szép lassan országos őrület lett a csontzenére hangolt dulakodás.
Egy footymeccs elején 2x18 sportoló fut ki a különleges alakú pályára, mely első ránézésre is izgalmas eseményeket ígér. A csapatok elképesztő színű mezekben érkeznek, céljuk pedig, hogy gólt lőjenek a pálya végén felállított kapuba. Ez a kapu semmiben nem emlékeztet az európai értelemben vett kapura, hiszen nem többről beszélünk, mint négy egymás mellé leszúrt póznáról.
A pontszerzés mechanizmusa és a labdakezelés
A futballpályához hasonlóan intervallumok vannak megadva, a pálya hossza 135-185 m, szélessége 110-155 m lehet, a gólpóznák egymástól 6,4 méterre vannak felállítva. A két középső, a szélsőknél magasabb rúd (Goal Post) közötti területre berúgott labda a gól, ez hat pontot ér. A két szélső rúd (Behind Post) egyike és egy gólrúd közé rúgott labda neve Behind, és egy pontot lehet vele szerezni. Rendhagyó módon a kapufa is pontot ér, de csak a gólrúd eltalálása, amiért szintén egy pont jár. Létezik az öngól is, ráadásul itt ezt szándékosan alkalmazzák.
A gólszerzéshez olyan közel kell kerülni a kapuhoz, ahonnan már érdemes lövéssel próbálkozni. Itt egy kicsit elválik az ausztrál futball a többi hasonló játéktól. A labdát birtokló játékos nem futkározhat csak úgy: 15 méterenként le kell pattintania a földre, vagy bele kell rúgnia egyet. Ha nem teszi, lépéshibát követ el, és az ellenfél jöhet szabadrúgással. A labdát birtokló játékost az ellenfél feladata leszerelni, azaz földre vinni, majd egyenlővé tenni azzal.
Mivel semmiféle védőfelszerelés nincs a játékosokon, egy ilyen szerelés igen fájdalmas. Nem is fordul elő gyakran, hogy valaki vidoran szaladgál a pályán hóna alatt a labdával, hanem inkább megpróbálja az ellenfél kapujának közelében várakozó társai felé rúgni a labdát (a kézpassz, azaz a handball inkább közeli átadásokra használatos). A szerelés akkor szabályos, ha a labdát birtokló törzsét támadja ellenfele, de ezt kb. annyira veszik szigorúan, mint az NBA-ben a lépéshibát. Szabad továbbá blokkolni is, azaz akadályozni a labda nélküli ellenfelet akár abban, hogy jó pozícióba kerüljön, akár abban, hogy leszerelje a labdát felhozó csapattársat. A játékosokon kizárólag organikus védőfelszerelés van, a viperamintás izomtömegek fölötti cicanaci és atlétatrikó nem sokat tompít a hasonló felszereléssel érkező ellenfelek pusztító lendületű szerelésein. Nem csoda, hogy rengeteg a sérülés, a keret 25-30 játékosból áll, akik közül egyszerre csak 18 van a pályán.
Létezik a leshez hasonló szabály: a kezdőrúgás/dobás/ugrás, azaz a Centre Bounce alatt az 50 méteres vonalon belül csak négy támadó tartózkodhat. Innentől aztán felgyorsulnak az események, a labdát birtokló csapat nekilódul, hogy minél közelebb juttassa a labdát a kapuhoz. Ha a közelben álló csapattárshoz passzol, inkább kézpasszal teszi, de ha van elég helye hozzá, akkor direkt rúgással (azaz nem dropból) csapata támadói felé bombázza a labdát.
A "Mark" és a "Holding the Ball" szabály
Ha mégis sikerül elrúgnia, a footy egyik leglátványosabb eleme következik: a labda földet érésének várható helyén megélénkül az élet, hiszen mindenki szeretné elkapni, de legalábbis megakadályozni ellenfelét abban, hogy elkapja. Ekkor a támadó általában azt a (szabályos!) megoldást választja, hogy védője ülepét, derekát, majd adott esetben nyakát lépcsőként használva öt méter magasra ugrik fel, és vadássza le az indítást. A Mark of the Year keresőkifejezésre sok szépség került az utunkba.
Marknak számít az is, ha egy játékos olyan passzt (legyen az rúgott, vagy ütött) szerez meg, ami 15 méternél messzebbről érkezik. Fontos szabály, hogy a labdát tilos tartogatni (Holding the Ball-rule), ha a játékost földre vitték. Meg kell szabadulni tőle, de dobni ekkor sem szabad, csak kézpassz, vagy rúgás jöhet szóba, de egyiket sem könnyű kivitelezni, miközben az ember ádámcsutkáját egy maori harcos tartja a fogai között.
A játék unalmasnak nem mondható, egyáltalán nem ritka, hogy három számjegyű pontot szerez egy, esetleg mindkét csapat. Persze nemcsak nézőként, játékosként is rengetegen élvezik a footyt (2006-ban 615 549 igazolt játékos volt a kontinensen), és már nem csak Ausztráliában, hanem világszerte hódít az ausztrál foci. A sport elérhető Magyarországon is, az Eurosport 2 rendszeresen közvetít mérkőzéseket.
Az ausztrál labdarúgás (foci) fejlődése és akadémiai rendszere
Magyarországon évtizedeken át a foci és a futball a labdarúgást jelentette, míg a tojáslabdával játszott amerikai/kanadai focit a nagy többség rögbinek nevezte, pedig az egy harmadik sportág. Ausztráliában a helyzet némileg árnyaltabb, ahol az "aussie rules" mellett a labdarúgás, vagy ahogy ott is gyakran nevezik, a foci, szintén jelentős fejlődésen megy keresztül. Ritkán esik szó róla, hogy az ausztrál első osztály, az amerikai Major League Soccer mintájára teljesen üzleti alapon működő, kieséstől-feljutástól mentesen zajló A-League hátországában milyen munka zajlik.
Hogyan érkeznek a fiatal ausztráliai játékosok, milyen módszertan alapján képzik őket, és mekkora apanázsból dolgoznak a helyi akadémiák? Egyáltalán hogyan nyert története során először U20-as Ázsia-bajnokságot Ausztrália? Ganczer Gábor, aki 16 éve dolgozik az ausztrál futballban, segít megválaszolni ezeket a kérdéseket. Ganczer Gábor edzett alacsonyabb osztályú csapatot, általános igazgatója volt a Queensland-i Futball Szövetségnek, és még az ausztrál felnőtt válogatottnál is dolgozott elemző-scoutként.
Mint mondja, Ausztrália egy fejlődő futballközeg. Mivel sokféle náció él itt, nem találni olyan nemzeti alapú futballkultúrát vagy futballfelfogást, mint az európai országokban vagy Dél-Amerikában. Ausztráliában 2006-ban indult újra a profiliga, sokáig csak felnőtt csapatokkal és tartalékcsapatokkal, nem volt komoly korosztályos képzés. 8-10 évvel ezelőtt kezdődött az akadémiai rendszer megalkotása, melynek építkezését Ganczer a queenslandi és a New South Wales-i szövetségnél is testközelből látta. Ez a két állam rendelkezik a legnagyobb számú igazolt játékossal.
Amikor elkezdték tégláról téglára felépíteni az utánpótlásképzést, meg kellett teremteni a lehetőséget, hogy az edzők egyáltalán megszerezhessék a B, A vagy a pro licenszet, és befektethessék a megszerzett tudást. A kluboknak az akadémiák elindulásának első három-négy évében meg kellett tanítani, hogyan tervezzenek stratégiát az akadémiákon, milyen képzési módszertannal dolgozzanak.
A holland hatás és a képzési módszertan
Ahogy Ganczer Gábor utalt rá, Ausztráliában az utánpótlásképzés felépítésekor nem támaszkodhattak olyan kulturális örökségre, mint amit például Magyarországnak a Duna-menti iskola jelent. Be kellett hozni a tudást, ami Hollandiából érkezett a 2010-es évek elején. Az Utrecht és a De Graafschap korábbi technikai igazgatója, az U21-es holland válogatott szövetségi kapitánya, Han Berger lett az ausztrál szövetség technikai igazgatója öt éven át. Létrehozott egy nemzeti képzési tervet, ennek a hatása a 8-13 évesek képzésében ma is érezhető, ami a módszertant és az edzőképzést illeti.
A kicsiknél tehát egy korábban sikeresnek bizonyuló futballfilozófia alapján zajlott a munka, idővel azonban a 14 év feletti korosztályoknál inkább a játékrendszer-alapú képzés honosodott meg, ami Ganczer Gábor szerint félreértelmezett út, ám könnyen javítható. Az eredeti fejlesztési tervet az elmúlt években nem újította meg a szövetség, ezért módszertani értelemben kissé elavult a képzés. Emiatt írták elő a nemzeti utánpótlásfejlesztési stratégia felülvizsgálatát, ami tavaly lezárult. Ennek lehet majd a következménye egy megújuló képzési terv.
Ausztrál akadémiák működése és finanszírozása
Ha egész Ausztráliát nézzük, a négyszintű utánpótlásképzésben Ganczer Gábor elmondása alapján korosztályonként nagyjából 6-7 ezer igazolt játékos futballozik versenyszerűen, akadémiák alkotta bajnokságban. Közülük kerülhetnek ki olyanok, akikből egyszer válogatott is lehet. Rajtuk kívül ott vannak a magániskolai klubok, az amatőr vagy félamatőr klubokban játszó gyerekek. Összehasonlításképpen: Nagy Sándor, az MTK preakadémiájának vezetője korosztályonként ötezerre becsülte az igazolt magyar fiú labdarúgók számát, míg a horvátokét 12 ezerre, a portugálokét 40 ezerre.
Az akadémiai minőségellenőrzési rendszer kialakításában Queenslandben és New South Walesben Ganczer Gábor is aktívan részt vett vezetőként. Az európai legjobb gyakorlatot vették alapul, de nem ők határozták meg a kluboktól elvárt kötelezettségeket, kritériumokat; a klubok maguk alkottak stratégiát, identitást, és ennek a megalapozottságát, sikerességét vizsgálta a szövetség. Támogattak és visszacsatoltak, nem pedig elvártak vagy hiányosság esetén büntettek. 8 klub érte el az akadémiai aranyfokozatot, alatta három szinten sorakoznak a klubok.
A játékosmegfigyelést és a versenyeztetést Ausztráliában megnehezítik a földrajzi adottságok. A 12 csapatos elsőosztályban, az A-League-ben két új-zélandi klub is játszik. Ugyan a felnőtt csapatok anyagilag megengedhetik maguknak, hogy hetente több ezer kilométert utazzanak országon belül és kívül, az akadémiáknak erre nincs lehetősége. Emiatt az A-League-csapatok utánpótláscsapatai, csakúgy, mint az alacsonyabb ligák korosztályos csapatai az egyes államok metropoliszainak szervezett versenyrendszerben játszanak. Mivel az ausztrál lakosság komoly hányada metropoliszokban él, így egy-egy nagyvárosban és környékén rengeteg csapat összpontosul. Brisbane-ben, ahol Ganczer Gábor él, és a város vonzáskörzetében mintegy 2,5 millió ember lakik, így a helyi klubok scoutjai potenciálisan több százezer gyerek közül válogathatnak helyben.
Az állami futballszövetségek három-négy korosztályban szerveznek válogatottakat a fiúknál és a lányoknál - az A-League-klubok és másod- harmadosztályú klubok játékosaiból. Ők a lokális versenyrendszerben versenyeznek, és évente egyszer rendeznek egy egyhetes tornát, ahol ezek az állami válogatottak játszhatnak egymás ellen. Hozzáfűzi Ganczer Gábor: azzal is számolni kell, hogy Ausztráliában a rögbi, az ausztrál futball, a kosárlabda, a krikett - illetve a lányoknál a netball - szintén igen népszerű, sok fiatal ezeket a sportokat választja. Az ausztrál futballt követik ugyan a legtöbben nézőként, de ma már a foci vonzza a legtöbb gyereket.
Ausztráliában nem létezik bentlakásos akadémia. Elsősorban azért, mert lokálisan játszanak a csapatok, nincs szükség rá, hogy elszakítsák a gyerekeket a családjuktól. A bentlakásos rendszer a magániskolák sajátja, amerikai mintára nekik is van futballprogramjuk. Akár egy A-League akadémiáról, akár egy magánsuli centrumáról van szó, a legkiemelkedőbb játékosok kaphatnak díjmentesen szállást, illetve költségtérítést. Az aranyfokozatú akadémiákon heti négy edzés van és egy mérkőzés. 13 éves korig nem számítanak az eredmények, nincs bajnoki tabella.
Az ausztráliai akadémiák büdzséje a kanyarban sincs ahhoz képest, amit az európai topbajnokságok csapatai gazdálkodhatnak, de ahhoz képest is igen alacsony, amivel a magyarországi akadémiák rendelkeznek. Egy képzési központ háromféle modellben jut pénzhez. Vagy a tulajdonosok adnak saját tőkét, vagy a klub egyéb piaci bevételeiből jut pénz az utánpótlásra. Az A-League klubok harmadánál viszont a tulajdonos és az állami futballszövetség közösen állja a költségeket. A másodosztályú és harmadosztályú klubok a legtöbb esetben - szintén amerikai mintára - user-pay alapon gyűjtik a pénzt az utánpótlásra. Vagyis a szülők fizetik az igen borsos tagdíjat. Ha egy nagyobb akadémia felfedezi a fiatalt, akkor a klub fizet helyette mindent.
Tudományos háttér és játékosfejlesztés az ausztrál labdarúgásban
Az ausztrál utánpótlásképzés egyik fő kitörési pontja egyértelműen a tudományos háttér. „A sporttudományi szakemberek képzése itt világszínvonalú” - állítja Ganczer Gábor. A legtöbb Tour de France-csapatban, a legtöbb amerikai major sportág háttércsapatában biztosan találunk ausztrál vagy Ausztráliában tanult elemzőt, dietetikust, alvásszakértőt, fizioterapeutát, sportorvost vagy más sporttudományos szakembert. Mivel a sporttudománynak magas a presztízse az országban, kiemelkedő az állami támogatás is, és nagyon magas minőségű a képzés.
Canberrában működik a Nemzeti Sportintézet (AIS), amelynek államonként vannak alközpontjai, mint a Queensland Academy of Sport Brisbane-ben. A szervezetet adófizetői pénzből finanszírozzák, erre a célra sokat áldoznak a közös kasszából. A különböző sportágak válogatott sportolói ingyen igénybe vehetik a szolgáltatásait, így az utánpótláskorú futballisták is. Onnantól, hogy kiemelik őket, alanyi jogon dolgozhatnak erőnléti edzővel, sportpszichológussal, fizioterapeutával, sportorvossal, táplálkozási tanácsadóval.
A nagy számok törvénye alapján New South Wales csapatai kitűnnek az akadémiai képzőközpontok közül, hiszen Sydney-ben és környékén öt nagy A-League-klub is működik a sok kicsi mellett. Ganczer Gábor hangsúlyozza, az ausztrál filozófia alapján az utánpótlás szintjén nem azt érdemes nézni, melyik a legjobb csapat. „Az a fontos, hogy az egyéni képességeket nézve mennyire jók a játékosok, mekkora potenciállal rendelkeznek, mennyire ügyesek, mennyire erősek mentálisan. Amikor mi, szövetségi alkalmazottak elmegyünk a korosztályos mérkőzésekre, sokszor az eredményt sem tudjuk, mert kizárólag az egyéni képességekre figyelünk.”
A szakember úgy látja, az akadémiák mostani fejlődési szakaszában sikernek számít, ha bekerülnek akadémisták az A-League-be. Példának hozza Lucas Herringtont, aki 17 évesen a Brisbane Roar alapembere lett középső védőként, és jelenleg az MLS-ben szereplő Colorado Rapids játékosa. James Overy 18 éves, más utat járt be. A perthi akadémiáról került a Manchester Unitedhez, ő most U20-as válogatott. Nestory Irankunda karrierje is nagyon érdekes. Ganczer jelzi, a dél-ausztráliai klubok kifejezetten ügyesen integrálják az afrikai származású játékosokat, és Irankunda ennek a mintapéldája.
Burundi menekültként Tanzániában született egy menekülttáborban. Már 15 évesen A-League meccset játszott az Adelaide Unitedben. Bekerült a Bayern München utánpótlásába, és most a Watford játékosa. Jelenleg ő a legértékesebbnek tartott ausztrál futballista. Olyan tehetséges, hogy pályára sem lépett az U20-as válogatottban, 17 évesen egyből a felnőtt válogatottba hívta a szövetségi kapitány.
Hasonló sorsú Mohamed Toure, aki Guineából jött, és szintén fiatalon lett az Adelaide játékosa. Később átigazolta a topligás Reims, majd a Paris FC-ben játszott, most pedig a Championshipben szereplő Norwich futballistája. Az Adelaide megy tovább ezen az úton, most van Zimbabwéból és Nigériából is játékosa, az új Irankundákat próbálja képezni. Az A-League-ben ugyan rutinos kezdőcsapattal szokott játszani, ám a kispadon csupa akadémista ül, mindenképp szeretnék beépíteni őket a felnőttek közé.
A lány akadémisták között is sorjáznak a tehetségek, közülük évi három-négy játékos kerül a legmagasabb szintre, és hárman már válogatottak (a női válogatottak beceneve: Matildas) azok közül, akik az elmúlt tíz évben kerültek az akadémiai körforgásba. Sajnos az ausztrál válogatott nem jutott döntőbe a 2023-as Női Labdarúgó-Világbajnokságon, sőt, még a dobogóra sem sikerült felkapaszkodniuk, az elődöntőben az angoloktól kaptak ki. Ganczer Gábor hangsúlyozza, amikor elindult az akadémiai rendszer kialakítása, tízéves projektben gondolkoztak. Most nagyjából a 7. évben járnak, és vizsgálják, mennyire hatékony a módszertan, milyen eredménnyel dolgoznak a klubok, hány játékost adtak az A-League-be. „Úgy látom, jó úton haladunk” - mondja. Ezt igazolja, hogy az ausztrál U20-as válogatott története során először megnyerte tavaly az Ázsia-bajnokságot. 2010-ben volt először döntőben, de akkor kikapott. Az említett akadémisták, Toure és Herrington ott voltak a kezdőben a döntőben. Abból a csapatból egyre több nevet kereshetünk hamarosan a felnőtt válogatottban is.
Edzés- és mérkőzésmonitorozás az ausztrál labdarúgásban
Az edzés és mérkőzés monitorozás a labdarúgásban a napi gyakorlat részévé vált az utóbbi években a játékosok terhelésének minél pontosabb és objektívebb nyomon követése céljából. A rögzített paramétereket jellemzően külső (a játékos által teljesített mérhető paraméterek, pl. megtett távolság, maximális sebesség) és belső (a játékos szervezetének válasza a külső terhelés teljesítésének a hatására, pl. pulzus szám, tejsav szint, átélt erőfeszítés) terhelésként szokás kategorizálni. Az említett paramétereket elemezve a szakemberek a terhelés optimális adagolását, a regeneráció és a teljes periodizáció megtervezését pontosabban és hatékonyabban tudják elvégezni. Napjainkban a leggyakrabban alkalmazott monitorozási lehetőséget a GPS alapú rendszerek biztosítják, lehetővé téve a játékosok lokomotorikus terhelésének a követését.
A teljesített teljes távolság, gyorsítások és lassítások, irányváltások, nagy intenzitású egyenes irányú futások komoly mechanikai terhelést jelentenek a labdarúgók számára. Mivel elit szinten a labdarúgók akár 3 naponta is fontos mérkőzéseket játszhatnak, így ezeknek a mérhető paramétereknek rendkívül fontos szerepük van a regenerációs folyamatok precíz tervezésében és a következő mérkőzésre való felkészülésben. Számos kutatásban vizsgálták már a külső terhelést a labdarúgó mérkőzések és az edzések alatt. Kiemelt figyelmet fordítottak a kezdő, csere és nem játszó játékosok heti terhelésének az alakulására.
Amíg a korábbiakban jellemzően az edzés és mérkőzés terhelést abszolút értékben adták meg (pl. 10 km teljes megtett távolság, 150 méter sprint távolság), addig újabban a mérkőzésterhelés arányában, relatív értékben jelenítik meg (pl. 95% teljes megtett távolság, 78% sprint távolság). Az edzésterhelés relativizálása a mérkőzés teljesítmény arányában lehetővé teszi a heti edzésprogram egyénre, pozícióra, életkorra történő optimalizálását, illetve a játékosok teljesített paraméterei közötti összehasonlítást. Jellemzően a publikált kutatásokban a mérkőzést (MD) megelőző 4 napot vizsgálták, mivel ez a terhelés adagolásának és a meccsre történő formába hozás (tapering) időszaka.
Kutatási eredmények az utánpótlásképzésben
Egy kutatás célja volt az utánpótlás korú játékosok mérkőzés előtti három edzésének (MD-3, MD-2, MD-1) meghatározása a következő mérkőzés arányában, valamint az említett három edzés összegzett terhelésének leírása. A vizsgálathoz az U-17 korosztályban (2000-2003-ban született játékosok) 2016 és 2019 között játszott nemzetközi mérkőzéseken és az azt megelőző három edzésen GPS rendszerrel rögzített paramétereket használtak fel. A kutatásban 84 mezőnyjátékos végig játszott nemzetközi mérkőzéseinek és a megelőző három nap edzéseinek (összesen 179 edzés) adata került feldolgozásra.
A rögzített paraméterek között szerepelt az edzésidő, átlagsebesség, Player Load®, magas intenzitású futási távolság, sprint távolság, maximális sprint távolság, explozív gyorsítások és lassítások száma. A vizsgálatban a paramétereket terjedelem (abszolút érték) és intenzitás (a terjedelmi mutatók percre normalizált alakja) formában is felhasználták. Amennyiben egy nap két edzés szerepelt a programban, úgy a terjedelem esetében összeadták, az intenzitásnál pedig átlagolták az értékeket.
Az eredmények értékelése során megállapították, az előzetes várakozásoknak megfelelően, hogy az edzésterhelés a mérkőzés közeledtével csökken a formába hozás céljának megfelelően. Ennek megfelelően a legmagasabb terhelés a meccstől legtávolabb eső, harmadik napon (MD-3) volt tapasztalható. Ez nem meglepő, hiszen bizonyos esetekben, például egy nemzetközi felkészülési vagy selejtező tornán, a MD-3 nap egy másik mérkőzés, valamint ez az utolsó olyan nap, amelyen a szövetségi edzők komoly fizikális terhelést adhatnak a játékosoknak, anélkül, hogy a mérkőzésre jelentős negatív hatással lenne.
Ebből következik, hogy válogatott csapatok esetében a leghatékonyabb a három napos mikrociklusok tervezése, mivel a játékosok leggyakrabban három naponta játszanak mérkőzést. Ez nehézséget is jelent, mivel klub környezetben jellemzően egy hetes mikrociklusban készülnek a játékosok a heti egy mérkőzésnek megfelelően. Éppen ezért a válogatott események komoly fizikális megterhelést jelentenek a sokat játszó játékosok számára. Bizonyos esetekben ez három végig játszott mérkőzést jelent 7 nap alatt.
A terjedelmi mutatók tekintetében az MD-1 nap jelentősen eltért a megelőző két nap terhelésétől. Ennek oka, részben, hogy a nemzetközi mérkőzések előtt csak egy óra áll rendelkezésre a hivatalos edzések lebonyolítására. Másrészt a kluboknál is tapasztaltaknak megfelelően a mérkőzés előtti utolsó nap a formába hozás, taktikai finomítások és rögzített szituációk gyakorlás időszaka, jelentős fizikális terhelés nélkül. Az intenzitás paraméterek vizsgálata hasonló eredményeket mutatott. Ez alapján az is egyértelműen látszik, hogy a mérkőzés előtti nap jár a legalacsonyabb abszolút és relatív terjedelemmel egyaránt, a mérkőzéstől távolodva pedig növekszik az edzések terjedelmi terhelése egyaránt. Az intenzitás tekintetében nem ennyire egyértelmű a mérkőzés felé csökkenő trend. Az intenzív gyorsítások és az átlagsebesség (méter/perc) egyaránt magasabb intenzitás értékeket mutatnak a mérkőzés előtti utolsó napon.
A mikrociklusok (három felkészülési nap) összegzett és a következő nemzetközi mérkőzések terhelésének vizsgálatakor kiderült, hogy minden paraméter elérte legalább az egy mérkőzésnek megfelelő értéket. A kutatásban tapasztalt gyorsítások összegzett értéke jelentősen magasabb volt (> 4 mérkőzésnek megfelelő érték) a korábban publikáltakhoz képest, ezzel ellentétben azonban a lassítások száma jóval alacsonyabb volt, nem érte el a másfél mérkőzéssel ekvivalens értéket. Ugyan a mutatók a három napban jellemzően egy és két mérkőzésnek megfelelő érték között alakult, nagy különbségek lehetnek az egyes paraméterek között, amely eltérő mechanikai vagy lokomotorikus terhelést eredményezhet.
A kutatási eredmények segíthetnek a nemzetközi mérkőzésre történő felkészülés pontosabb tervezésében és optimalizálásában. Ilyen rövid felkészülési időszakban rendkívül komoly figyelmet kell fordítani a játékosok ideális terhelésére, amellett, hogy a fő szempont a taktikai felkészülés, a játékosok összeszokása és a csapat kialakítása.
tags: #wikiped #4 #kulonbseget #az #ausztral #futball
