Miért a lélekben szegények a mennyország kapusai?

„Jézus pedig azt mondja: Boldogok a szegények, sőt boldogok lehetnek a lelki szegények, mert övék az Isten országa.” Ezen bibliai tanítás talán ellentmondásosnak tűnik elsőre, hiszen a szegénység sokak számára szenvedést és nélkülözést jelent. Jézus azonban azt mondja: még a szegénység sem zavarhatja meg azt a boldogságot, amit Ő ad tanítványainak. A kulcs e megértéséhez a „lelki szegénység” fogalmának mélyebb értelmezésében rejlik, amely nem a bugyutaságot, hanem az Istenre való teljes ráhagyatkozást jelenti. A görög szövegben a pneüma fejezi ki a Lelket, ami nem az emberi, hanem az Istentől kapott Lelket jelenti. De pontosan mit is értett Jézus ez alatt, és hogyan válnak a lélekben szegények a mennyország kapusává?

A lelki szegénység értelmezése és az isteni függőség

A nyolc boldogságról január végén kezdett új sorozata második katekézisét a pápa a lélekben szegénység jól ismert, mégis nehezen érthető és bizonyos mértékig „ellentmondásos boldogságának” szentelte. Kik azok a szegények? A nyolc boldogság első mondásával szembesülünk ma, mert Jézus ezzel az ellentmondásos boldogsággal nyitja meg a nyolc mondás sorát: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).

Meglepő ez az út és furcsa a boldogság tárgya, a szegénység - kezdte katekézisét a pápa. Először is a „szegények” jelentését kell tisztázni. Ha Máté csak ezt a szegények szót használná, akkor jelentése egyszerűen gazdasági jellegű lenne és azokra az emberekre utalna, akiknek semmijük sincs, vagy alig van valami a létfenntartásukra és így másokra szorulnak. Lukáccsal ellentétben ő hozzáteszi: boldogok a lélekben szegények. Mit is akar ezzel mondani? - kérdezte a pápa.

A Biblia szerint a lélek az „élet lehelete”, amit Isten Ádámnak adott. Ez a legbensőbb dimenziónk, ami emberi személlyé tesz bennünket, úgymond a spirituális dimenzió, létünk benső magja. Így tehát a „lélekben szegények” azok, akik szegények, koldusnak érzik magukat létük legbensőjében. Jézus azért mondja őket boldognak, mert hozzájuk tartozik a mennyek országa. Jézus boldogsága tehát nem egy hajszolt elégedettségérzés, hanem a megáldottság. A "boldog" szó itt úgy értendő, hogy "szent", "áldott". Tehát a lelki szegények Istentől kérnek az imádságaikban és Istennek adnak hálát mindenért, amit kaptak vagy amit elértek az életben.

Az evangélium arra hív, hogy ismerjük meg szívünk igazságát, hogy láthassuk mire alapozhatjuk biztonsággal az életünket. Ez a lelki szegénység nagyon szorosan kapcsolódik ahhoz a “szent közömbösséghez”, amelyet Loyolai Szent Ignác javasolt, amelyben szép, belső szabadságra tehetünk szert: “Szükséges ezért, hogy közömbösökké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva, és nincs neki megtiltva.”

A szegénységet meghatározhatjuk úgy, mint bizonyos mennyiségű pénz vagy javak hiánya, vagy a jóléttől való kifejezett megfosztottság, esetleg egy államilag meghatározott szegénységi küszöb alatt való maradás. Első ránézésre a szegénység sérti az emberi méltóságot, mivel azt jelenti, hogy sok esetben nincs választásunk vagy nem élhetünk olyan lehetőségekkel, amelyek másoknak megadatnak, akár már a túléléshez szükséges alapvető javak és szolgáltatások méltó megszerzésében is, és ez megnyilvánulhat az ember tehetetlenségében, de akár kirekesztettségében is. Habár a javak felhalmozásának mértékletessége az evangéliumi szegénység gyakorlatához igazodik. Sőt, Krisztus maga buzdít arra, hogy tanítványa ne féljen a szegénységtől: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Akkor gyere, kövess engem." (Mt.19:21), a hegyi beszédben valami másról van szó, mint a fizikai szegénység. A Boldogságokban (vagyis a Hegyi Beszédben) Jézus nem az anyagi szegénységre utal. A szöveg nagyon világossá teszi, hogy Jézus a lelki szegénységre, valamint az igazságosság utáni éhségre és szomjúságra utal. Ugyanerre a gondolatmenetre illesztve az első mondatnak is bővebb az értelme, mint csupán a javaktól való mentesség dicsérete.

Az emberi sérülékenység és a függőség elismerése

Szegénynek lenni függőséget jelent. Nyilvánvaló, hogy egy szegény ember élete a jó szerencsén, valaki más jótékonykodásán vagy hasonlón múlik. Gyakorlatilag egy külső személytől vagy körülménytől kerül függő helyzetbe. De az is nyilvánvaló, hogy emberi mivoltunkból fakadóan és anyagi helyzetünktől függetlenül mindannyian függő helyzetben lévő lények vagyunk valamely szempontból, és ebben az értelemben „szegények”. Először is, nem mi hoztuk létre magunkat. Szüleink szeretete hozott létre bennünket, az ő szerelmük gyümölcse vagyunk. Kezdettől fogva közösségre vagyunk teremtve: még szigorúan materialista nézőpontból is magától értetődő, hogy másokkal, és ami még fontosabb, mások miatt vagyunk ezen a világon.

A hit szempontjából létezik egy végső Másik. Az, aki életre hozott bennünket, természetesen Isten. Ha ebben a világban függő helyzetben vagyunk a család, a társadalom, az anyagi javak területén, életünk teljessége tekintetében még inkább igaz ránk, hogy nem vagyunk a magunkéi. Ilyen értelemben a „lelki szegénység” az ember Isten előtti teljes függésének elismerése. Nem szolgai, lealacsonyító értelemben, hanem elvként és alapként. Emberi lényként nemcsak életünk függ Isten teremtő cselekedetétől, hanem végső soron kiteljesedésünk és boldogságunk is. A lelki szegénység Isten iránti szükségünk felismerése, ami alapvető „nyitottságban” nyilvánul meg, annak elismeréseként, hogy függünk attól, amit csak Isten tehet értünk.

Pedig hányszor is mondatik az ellenkezője! Kell lenni valaminek, kell lenni valakinek...! Egy névvé kell válni! Ebből születik meg aztán a magány és a boldogtalanság, mert ha nekem „valakivé” kell lennem, akkor versenyben vagyok másokkal, és akkor gyötrő aggodalomban élek az énem miatt. Ha nem fogadom el, hogy szegény vagyok, gyűlölni kezdem mindazt, ami törékenységemre emlékeztet. Mindenki jól tudja saját maga előtt, hogy bármennyire is tevékeny, mindig gyökeresen befejezetlen és sérülékeny marad. Nincs olyan trükk, amivel el lehet fedni ezt az esendőséget. Mindannyian sebezhetők vagyunk belül, csak meg kell nézni, hol. De milyen rosszul él az ember, ha elutasítja a határait. Rosszul él, nem tudja megemészteni a korlátait.

A gőgös emberek nem kérnek segítséget, nem tudnak segítséget kérni és nem is éreznek rá késztetést, mert önellátónak kell mutatkozniuk! És hányan segítségre szorulnak közülük, de a büszkeségük nem engedi, hogy segítséget kérjenek. Milyen nehéz is elfogadni a tévedést és bocsánatot kérni! A pápa itt szabadon hozzáfűzte: Amikor tanácsot adok ifjú házasoknak, akik azt kérdik, hogyan legyen jó a házasságuk, azt mondom nekik: „Van három varázsszó: szabad? Köszönöm, bocsánat”. Ez a három szó a szegénységből jön, valakinek a szegénységéből.

Nem szabad tolakodónak lenni, kérjünk engedélyt. Szerinted ez helyes? A családban, a házasok legyenek párbeszédben egymással. „Ezt tetted nekem, köszönöm, szükségem volt rá! Persze mindig hibázik az ember, megbotlik, ilyenkor mondjuk ki: Bocsáss meg!. Általában a párok, az új házasok is - akik itt a kihallgatáson vannak és mások is - azt szokták mondani, hogy a harmadik szót a legnehezebb kimondani, vagyis bocsánatot kérni. Mert a büszke nem képes rá. Nem tud bocsánatot kérni, mindig igaza van. Nem szegény. Ellenben az Úr soha nem fárad bele megbocsátani, viszont mi belefáradunk abba, hogy kérjük a megbocsátást - utalt a pápa első Úrangyala imádságára a megválasztása után. Belefáradni a bocsánatkérésbe, az bizony rút betegség… De miért is nehéz bocsánatot kérni? Azért, mert megalázza a képmutató arculatunkat. Ám hiába is törekszünk elleplezni a hiányosságainkat, az mindig fáradságos és gyötrő marad. Jézus ellenben azt mondja nekünk, hogy szegénynek lenni, az a kegyelem lehetősége és kiutat mutat ebből a fáradságból. Jogot adott nekünk arra, hogy lélekben szegények legyünk, mert ez Isten Országának az útja. A pápa alapvető szükséges feltételként szögezte le: nem kell nekünk magunkat átalakítani, hogy lélekben szegénnyé legyünk. Nincs szükség semmilyen átalakulásra, mert már azok vagyunk! Mindnyájan szegények vagyunk lélekben, koldusok! Ez emberi állapot.

A mennyek országának kulcsai: Péter apostol szerepe

Az a bibliai utalás, ami a "mennyek országának kulcsai"-ra vonatkozik, Máté evangéliumának 16:19 igeversében található. Ott annak lehetünk tanúi, amint Jézus arról kérdezte tanítványait, hogy kinek tartják őt az emberek, majd miután meghallgatott néhány, a nép szájából való véleményt, Jézus előbbi kérdését közvetlenül a tanítványainak szegezte. Péter apostol, aki a tizenkettő nevében válaszolt, ekkor elismerte Jézust Krisztusnak, vagyis az élő Isten Fiának. E csodálatos megvallás után Jézus e szavakkal reagált Péter szavaira: "...Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat."

A kulcs, mint olyan, egy bizonyos ajtó zárására és nyitására szolgál. Azok az ajtók, amelyekre Jézus ebben a igeszakaszban utalt azonban nem közönséges ajtók, hanem a mennyek országának ajtajai. Jézus ezzel a kijelentéssel voltaképp egyháza alapjait fektette le (Efézus 2:20). Ennek az új intézménynek tehát a tanítványok lettek a vezetői, Jézus pedig felhatalmazta őket arra, hogy megnyissák a mennyország ajtaját, és arra hívogassák a világ minden emberét, hogy bátran lépjenek be azon.

A Máté 16:19 igeversben Jézus konkrétan Péternek címezi a fenti kijelentést, ezért is olyan jelentős rámutatni, hogy az Apostolok Cselekedetei ihletett könyvének bizonysága szerint Péter kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy három különböző embercsoportnak is "ajtót nyitott", hogy azok beléphessenek a mennyek országába.

Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében ugyanis azt látjuk, hogy Péter az, aki pünkösd napján Jeruzsálemben prédikál, Lélek-lehelte szavaira pedig mintegy háromezer zsidó ember üdvözül - csak aznap. Péter prédikációja valósággal "megnyitotta a mennyország ajtaját" a zsidók előtt. Később, az Apostolok Cselekedetei 8. fejezetében azt láthatjuk, hogy a szamaritánusok hittel fogadják az evangélium örömhírét, és így ők is részesülnek a Szent Lélekben; ennél az eseménynél ismét Péter (és János) volt jelen. Péter tehát a szamaritánusok előtt is "kinyitotta az ajtót". Az Apostolok Cselekedetei 10. fejezete pedig arról számol be, hogy Péter egy római elöljáró háza népének közvetíti az evangéliumot, mire ők is megkapják a Szent Lelket. Péter ezzel a pogányok előtt is "kinyitotta az ajtót".

Egy kulcs azonban persze nem csak egy adott ajtó nyitására, hanem annak bezárására is használható. Az evangélium üzenetének kardinális része, hogy szükség van hitre. A Krisztusba vetett hit nélkül a mennybe vezető ajtó zárva marad, és öles botránykő hengeríttetik elé (lásd János 3:18). Máté evangéliuma 16. fejezetének szövegkörnyezete egy bizonyos fajta "kötést és oldást" is említ. Hogy jobban megértsük ezen fogalmakat, lapozzuk fel a Máté 18:15-20 igeszakaszt! Ott azt láthatjuk, hogy Jézus az egyházfegyelemre vonatkozó irányelvek lefektetésénél ugyanazt a "kötés és oldás" kifejezést használja, mint ahogy azt a Máté 16.-ban találjuk. Az apostolok nyilván nem élhettek vissza az egyes hívők és azok örök sorsa felett való Krisztustól kapott hatalmukkal, ugyanakkor nyilván szükség volt egy bizonyos fokú authoritásra a tévelygő hívők fegyelmezésénél, hiszen ha szükséges volt, ki kellett zárják az engedetlen gyülekezeti tagokat.

Isten Igéje alapján a ma élő hívők is megváltásban nem részesültnek (a bűn terhével "megkötözöttnek") nyilváníthatnak egy meg nem tért bűnöst, míg egy Jézus Krisztus hitére tért hívőt pedig megváltottnak (a bűn terhe alól "feloldozottnak") proklamálhatnak. A megkötözés vagy feloldás, amely az evangélium elutasításán vagy elfogadásán alapul, magát az adott egyén mennybéli állapotát jelzi. Isten akarata az, hogy Krisztus igazságossága által minden bűnös megtérjen Hozzá, és így bejusson a mennybe.

Zakeus példája és a valódi kincsek

Zakeus bűnös ember volt. Ezzel kezdődik a Bibliában a róla szóló történet. A vámosok vezetője, akiket nem szerettek az emberek, mert megkárosították őket. De amikor hallott Zakeus arról, hogy él egy próféta - talán csak ennyit hallott róla - aki a bűnösöket, szegényeket, betegeket is szereti, meggyógyítja, megszabadítja bűneiktől és ígéri, hogy örök életre vezeti őket, akkor elhatározta, hogy ő találkozni akar ezzel a Jézussal, de legalább látni szeretné. Elhatározta, hogy azon a napon ő is elmegy Jerikóba, hogy legalább messziről láthassa a prófétát, az embereken segítőt. El is indult a városba. Amikor odaért, akkora tömeget talált ott, hogy attól tartott, hogy nem fogja látni, mert alacsony termetű volt, írja róla a Biblia.

Zakeusban azonban nagy volt a vágy a Jézustalálkozásra. Nem nyugodott bele helyzetébe, és fölnőtt ember létére, különös elhatározásra jutott. Megérdeklődte, hogy merre fog Jézus elhaladni, és előreszaladt az úton. Jézus, mint Isten látta Zakeus vágyát, értékelte igyekezetét. Ezért, amikor odaért, megállt a fánál. Megszólította Zakeust. Zakeus nemcsak örvendezve lejött a fáról, de örömmel összehívta ismerőseit és rokonait, és nagy vendégséget rendezett annak tiszteletére, hogy Jézus szóba állt vele.

Isten értékelve ezt a magatartást, megadta Zakeusnak a megtérés kegyelmét. Lakoma közben felállt és kijelentette: Vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit megkárosítottam négyszeresen fizetem vissza. Jó emberré, Isten gyermekévé lett a Jézustalálkozás után. Ezt Jézus is megerősítette, mert ezt mondta: Ma üdvösség köszöntött e házra, ő is a hívő Ábrahám fia.

Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, mit tanulhatunk Zakeustól. Jézus velünk van a világ végéig. Maga Jézus mondta ezt: Én veletek vagyok minden nap a világ végéig. Ha van bennünk is vágy Jézus után, hogy bűneinktől megszabadítson, örök életre vezessen, akkor mi is találkozhatunk Vele. De nekünk is utána kell járni, mint Zakeusnak, hogy hogyan. Találkozhatunk Jézussal a Bibliában, találkozhatunk helyettesével a gyóntatószékben. Találkozhatunk a szentmiséken. Ahhoz azonban, hogy segítsen rajtunk, nekünk is áldozatosan keresni kell a vele való találkozást. Hallgatni kell tanítását. Akkor Jézus segítségével mi is jobbá leszünk és eljutunk az örök életre. Ez az ember legfontosabb, sőt egyetlen feladata a földön. Ha erre rádöbbennénk, akkor megtalálnánk életünk értelmét, és nem keserítenének el a földi sikertelenségek. Erre tanít meg bennünket Zakeus példája. Ezért ő a világ végéig a hívő emberek példaképe. Kövessük példáját.

Földi és égi kincsek: Mi az igazi hatalom?

Isten Országa a lélekben szegényeké. De vannak olyanok, akiknek országa ebből a világból való, igaz, ezek az országok véget érnek. Az emberek hatalma, még a legnagyobb uralmaké is elmúlik, eltűnik. Hányszor látjuk a tévéhíradóban vagy az újságokban, hogy az egyik vagy másik erős, hatalmas kormányzó megbukott. Tegnap még volt, ma már nincs. Az evilági kincsek elmúlnak, a pénz is. Az öregek azt tanították nekünk, hogy a szemfedőnek nincs zsebe. Így igaz. Sosem láttam még temetési menetet, ami mögött költöztető teherautó jött volna: senki nem visz magával semmit. Ezek a kincsek itt maradnak - fejtette ki szabadon a pápa.

A Krisztusba vetett hit nélkül a mennybe vezető ajtó zárva marad, és öles botránykő hengeríttetik elé (lásd János 3:18). Érdemes azonban felidézni Jézus a farizeusokhoz intézett figyelmeztetését: "De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be" (Máté 23:13).

Ha Jézusnak ezt az állítását átgondolnánk és megértenék az emberek, akkor tudnák, hogy minden adottságunk Istentől, rövid időre, földi életünkre feladat teljesítésére nekünk adott adomány. Mi semmi nélküli szegények vagyunk, akik kincseket, örök kincseket szerezhetünk, ha ennek tudatában együttműködünk Istennel. Arra használjuk a tőle kapott adományokat, amire adta. Ha így gondolkodunk, akkor tudjuk, hogy szegények vagyunk, de Istennel együttműködve gazdaggá, örök kincsek birtokosaivá lehetünk.

Jézustól meg kell tanulnunk, hogy a szánkat, a kezünket, a lábunkat, szemünket és sorolhatnám még az adottságainkat, de mindenünket földi életünkre, használatra kaptuk. Isten visszakéri, és elszámoltat, hogy a szánkat Isten dicséretre, gyermekeink, unokáink helyes nevelésére, jó kommunikációra használtuk. Nem használtuk-e másra, amire Isten nem szánta azt. Aki lélekben szegény, az tudja, hogy Isten az adományozója, birtokosa ezeknek a jó adottságainknak, és vele kell megbeszélni, mikor mire használjam ezeket. Ha tudatosan így cselekszem, akkor örülni tudok annak, hogy a jó Isten gyermeke, társa vagyok a világ jobbá tevésében. Óriási ambíciót ad az embernek, ha így tud gondolkodni és cselekedni. Ezekből megérthetjük, milyen fontos, hogy mi lélekben szegények legyünk, hogy tudatába legyünk mozgásterünknek. Szabad akarattal dolgozzunk együtt a Teremtővel. Akkor nem hiába kaptuk javainkat földi életünkre, akkor kamatoztattuk, akkor örök kincseket szereztünk velük.

Isten Országa a lélekben szegényeké. Vannak olyanok, akik az evilág országát uralják, javaik vannak és kényelemben élnek. De tudjuk, hogy ennek vége lesz. Az uralkodik igazán, aki az igazi jót tudja szeretni: ez a lelki hatalom, aki az igazi jót jobban szereti önmagánál. Ez Isten hatalma. Krisztus abban mutatkozott hatalmasnak, amit a föld királyai nem tudnak: életet adni másoknak. Ez az igazi hatalom. A testvériség hatalma, a szeretetszolgálat hatalma, a szeretet hatalma, az alázat hatalma. Ezt tette Krisztus. Ebben áll az igazi szabadság: akiben megvan az alázat, a szolgálat, a testvériség hatalma, az szabad. Ennek a szabadságnak a szolgálatát dicsérik a boldogságok, mert van olyan szegénység, amit el kell fogadnunk, mint életünk szegénységét és egy olyan szegénységet, amit keresnünk kell, hogy szabadok legyünk evilág dolgaitól és tudjunk szeretni. Mindig keressük a szív szabadságát, azt, amelyik önnön szegénységünkben gyökerezik - zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa a VI. Pál aulában.

A hit szerepe és a nevelés fontossága

A névválasztásával is ezt sugalló Ferenc pápa megválasztása óta a szegények egyházát hirdeti. Az utóbbi években a Szent Péter tér oldalában ingyenes zuhanyzókat nyitottak, ingyenes orvosi és borbélyszolgáltatás működik a rászorulóknak. Ferenc pápa a hozzá tartozó pápai alamizsna hivatal bevételeivel segíti a szegényeket Rómában éppúgy mint a világ számos részén. A pápa 2015-ben hirdette meg az irgalmasság rendkívüli szentévét, és tavaly Szent Márton napján Európa szegényeit hívta meg a Vatikánba, köztük magyarokat is. Tavaly jelentette be, hogy az egyház november 19-t teszi meg a szegények világnapjává, amelyet most tartottak meg először.

A vallási ismeretek tanításának hiányában egyre jobban gyöngül a hit és szűnnek meg a természetfeletti motivációk, amelyek stabil erkölcsi magatartást adtak az embereknek. Mire gondolok? Arra, hogy akik megtanulták, elfogadták, hogy Isten örök értékeket ad azoknak, akik értékrendjéhez igazodnak. Nem lopnak, nem gyűlölködnek, nem gyilkolnak, nem hazudnak, azok a másvilágon örökké boldogan élnek, azokat az örök élet reménye visszatartott ezektől a bűncselekményektől. Azért tartott vissza, mert hitték, hogy ez - mármint az Isten értékrendjének megtartása miatti jutalom - biztosan meglesz. Amíg az emberek túlnyomó többsége így hitt, így gondolkodott, addig kevesebb ilyen bűncselekmény volt a társadalomban.

Amikor különféle okokból a vallási ismeretek tanítása megszűnt, amikor a természetfeletti élet ellen, annak elfogadása ellen hangolták az embereket, gyöngült vagy megszűnt a természetfeletti világban való hit, és így annak motivációi is elmaradtak. Isten örök életre teremtette az embert. Földi élete csak akkor lehet tökéletes, ha ennek tudatában él. Ha ezt nem hiszi, akkor nincs elég ereje, motívuma kritikus helyzetekben is, hátrányokat vállalva is jónak maradni. Ötven év lelkipásztori munka után ezt világosan látom.

Ha valaki megismeri a Teremtőt és az univerzumra vonatkozó tervét, akkor nem lehet más a reagálása, mint hála és együttműködés. Azért állítom ezt, mert nemcsak vallásos családban születtem és nevelkedtem, de mint lelkipásztor nemcsak a Biblia, de a tudomány segítségével is próbáltam megismerni, tanítani Istennek univerzumra és kivált az emberre vonatkozó tervét, és a magam és tanítványaim életéből is azt látom, hogy ebből a helyes ismeretből a hála, és együttműködés erényének kell következni. Így azután, akik ezt mindennap imádságban, rendszeres Isten-kapcsolatban nem egyeztetik Istennel, nem kérik Isten segítségét értelmük diktálta életúton való megmaradáshoz, azokat könnyen a vágyak, könnyelmű ígéretek elterelnek erről az útról. Vallásosan ezt így fogalmazzuk meg, hogy a hithez, az Isten elgondolásának elfogadásához kegyelemre is szükségünk van.

Ma sok olyan közömbös ember él a világban, egész Európában, akik nem kapják meg a családban, később az iskolában, a társadalomban azt a vallásos ismeretanyagot, ami megláttatná velük az univerzum Istentől való irányítottságát, és különösen nem emberre vonatkozó tervét. Ezért a hála és együttműködés nemes erényei nem lesznek természetesek életükben. A földi örömök, lehetőségek annyira lefoglalják őket, hogy nem jut idő a földi élet utáni következményekkel való foglalkozásra. Belemerülnek a földi élet élvezeteibe és bosszankodnak, ha azok elmaradnak. Csak a földi élettel foglalkoznak.

Minden adományunkat Istentől kaptunk, és azért kaptuk, hogy azokkal Istennel együttműködve szebbé tegyük a világot. Sokszor idézem Teilhard de Chardent, aki azt mondja: Értékeinkkel úgy kell beleállni a világ sodrába, hogy helyesen segítsük elő annak fejlődését és embertársaink boldogságát. Minden fajta nevelés valamilyen rendhez való hozzá igazodást eredményez. Ez pedig áldozattal jár. Először is meg kell ismerni a rendet, annak szabályait. Amit meg kell tartani, hogy a rendhez igazodó, rendes ember legyek. Ehhez időre van szükség. Foglalkozni kell a rendet nem ismerő emberrel. Általában nem szívesen igazodik az ember a rendhez, mert az fegyelmezettséget, áldozatot kíván az embertől. Ezért a gyermeknek is el kell magyarázni, hogy miért kell a felnőtt emberre hallgatni. Az tapasztaltabb. Az jobban tudja, mi illik és mi nem. Ha ezt nem tanítjuk meg a gyerekkel, akkor nem lesz tisztelettel a felnőttek iránt. Neveletlen marad. Sőt mivel önzésre hajlamos az ember, ezért a saját érdekeit előtérbe helyezve eltér a rendtől, amely ismétlem, áldozatot kíván az embertől.

Így növekedve a családba - főként, ha igényeit teljesítik - egyre nehezebb lesz, a másik emberhez, a körülményekhez áldozatosan igazodó rendes ember belőle. Aki azután így kicsi korában nem tanulta meg a másokhoz viszonyulás szabályait, iskolába kerülve is nehéz lesz számára az ottani rendet elfogadni. Arra való ránevelés nehezebb lesz számára, mint akivel már kicsi korába megtanították, hogy a felnőttekhez, tapasztaltabb emberekhez igazodni kell. Minden életkornak megvannak a maga szabályai, amit meg kell tanulni az embernek, el kell fogadni ahhoz, hogy rendes ember a társadalomba beilleszkedő, az emberek javát szolgáló személy legyen belőle. Ha ezek a családban, az iskolában, a munkahelyen elmaradtak az ember életéből, akkor a mindennapi életben, neveletlen maradt és így természetesen nem tud rendes világot teremteni. Sőt őt is nehéz a rendes világba beintegrálni. Ma az emberek jelentős részénél hiányzik a fegyelmezett, áldozatos nevelés, ezért romlik az emberek egymáshoz való kapcsolata, viszonya.

Az isteni függőség elfogadása mint a kiteljesedés útja

Ha beletekintünk a Szentírásba, és boldog embereket keresünk benne, olyan férfiakat és nőket találunk, akik mint Istennek való alávetettségük elismerésében teljesítették ki magukat, és habár szenvedéseket kellett elviselniük, elnyerték életük koronáját. Ábrahám Isten szavára elhagyta a biztos megélhetést a puszta bizonytalanságáért a felvirágozás ígéretének reményében. Mózes, hallgatva Isten szavára kivezette a népet Egyiptomból, majd 40 évig viselte a puszta nehézségeit. Salamon bölcs szívet kért az uralkodáshoz, és felvirágoztatta országát. Végül pedig ott találjuk az Istenszülőt. Az angyal szavára ennyit mondott: Íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint, így teljesedett be az ő élete is, és lett a Megváltó édesanyja. S habár ő sem mentesült a szenvedésektől szívét neki is tőr járta át nagypénteken, meglátta fiának dicsőséges feltámadását is.

Istentől való függőségünk (lelki szegénységünk) elismerése nem rossz dolog. Megtanít bennünket arra, hogy más szemmel nézzük a világ értékrendjét, mint korábban. Ráirányítja a figyelmünket, hogy életünk gazdagsága és kiteljesedése nem feltétlenül a boldogságunk és kiteljesedésünk feltétele. Jézus boldognak nevezi a lélekben szegényeket, mert a végső fontossági sorrend szerint tudják berendezni életüket. Adasson meg nekünk is a boldogság, hogy ne tévelyegjünk, hanem Isten fényénél világosan lássunk a minket körbevevő világban.

tags: #y #szegenyek #a #mennyorszag #kapusai

Népszerű bejegyzések:

• MLSZ Vidi Meccs Információk
• közösségi programok Nagykanizsán
• a Ferencváros sikere a rangadón
• A magyar labdarúgó harmadosztály
• A 2006-2007-es Bajnokok Ligája játék