A kapusok nehéz sorsa: Robert Enke tragédiája és Zsák Károly pályafutása
A labdarúgásban a kapusposzt különleges nyomással és felelősséggel jár. Két nagyszerű kapus, Robert Enke és Zsák Károly története is jól mutatja ezt, bár sorsuk tragikusan eltérő módon alakult.
Robert Enke: A mélységesen megrázó tragédia
Szinte az egész világot sokkolta, amikor kiderült: Robert Enke, a német válogatott első számú kapusa öngyilkos lett. A 32 éves Robert Enke 2009 november 10-én saját kezűleg vetett véget életének. Halála megrázta a német labdarúgást, és világszerte címlapon számoltak be a történtekről. A játékos súlyos depresszióval küzdött, amiben nagy szerepe volt annak, hogy nem tudta feldolgozni lánya halálát. Odaadó férj és két kislány édesapja volt, halála családját és csapattársait is lesújtotta. Életében két ízben is depresszióval küzdött, végül elsőszülött lánya halála miatt érzett fájdalma végzetesnek bizonyult.
Robert Enke a 2010-es világbajnokságra készülő német válogatott első számú kapusa volt, amikor ez a tragédia bekövetkezett. A beszámolók szerint a kapus mintegy tíz méterre a vágánytól leállította a kocsiját, tárcáját az ülésen hagyta, majd a vágányon sétálva szinte kivárta, hogy a vonat elüsse őt. Úgy tudni: búcsúlevelet hagyott hátra. Az autót bezárta, és a Bréma-Hannover intercity elé ugrott.
Robert csütörtökön lenne 40 éves, ezért felesége, Teresa beleegyezett, hogy nyilvánosság elé áll, mivel a futballista halálának nagy szerepe volt abban, hogy a mentális betegségeket a profi labdarúgásban is egyre komolyabban veszik. Özvegye, Teresa Enke azóta azon dolgozik, hogy lebontsák a mentális betegségekkel kapcsolatos tabukat. Robert halálát követően igyekezett a mentális betegségekre - amit Robert egy szűk kört leszámítva igyekezett titokban tartani - felhívni a figyelmet. Ennek eredményeképpen született meg a valaha volt egyik legfontosabb sportkönyv, amit a játékos jó barátja, az újságíróként dolgozó Ronald Reng írt. Reng a Robert életéből származó naplóbejegyzéseket és a családdal, valamint a csapattársaival készített interjúkat felhasználva írta meg a könyvet. "Az élet túl rövid: Robert Enke tragédiája című" könyvet 2011-ben publikálták, és később elnyerte a legjobb sportkönyvnek járó William Hill díjat.
A Robert Enke Alapítvány létrehozott egész Németországra kiterjedő pszichiáter-hálózatot, melynek segítségével a labdarúgók névtelenül hozzáférhetnek a kezeléshez, pár nappal azt követően, hogy a depresszió tünete jelentkezett náluk. Az alapítvány a szívbetegséggel szenvedő gyermekek számára is segítséget kínál, ezzel is emlékezve Robert első lányára, Larára, aki szívbetegséggel született, és 2006-ban meghalt. Az alapítvány célja, hogy megszűnjenek a betegséggel kapcsolatos előítéletek, és mindenki számára egyértelmű legyen, a mentális betegség is gyógyítható. Meg kell törnünk az ezzel kapcsolatos tabukat, és rávenni az embereket, hogy elismerjék, ha problémájuk van. A németországi edzők tisztában vannak a téma komolyságával és a játékosok beszélhetnek velük a problémáikról. Ez az első lépés, beszélni a problémákról és nem egyedül maradni azokkal. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Szeretnénk, ha szívesen fordulnának segítségért a szervezetünkhöz.
Enke karrierje és a depresszió jelei
Robert Enke Jénában, NDK állampolgárként látta meg a napvilágot, 1977-ben. Születése idejéből kiderül, hogy csak a gyerekkorát kellett diktatúrában töltenie. Amikor kezdett komollyá válni pályafutása már az egyesített Németország polgárának vallhatta magát. 21 évesen már elsőszámú kapus volt a Borussia Mönchengladbachban. A feltörekvő kapustehetség 2003-ban, 24 évesen került Barcelonába három Benficánál eltöltött szezont követően. Voltak figyelmeztető jelek, például azt követően, hogy aláírt a Benficához, azonnal közölte az ügynökével, hogy távozni szeretne, de Spanyolországban még mélyebbre került.
A 20 éves Victor Valdes előbb kiszorította a kezdőcsapatból, majd miután a kupában katasztrofális meccset játszottak egy harmadosztályú csapat ellen, alig lépett pályára a klub színeiben. Ezt követően a Fenerbachéhoz került, de a kölcsön gyorsan véget ért, mivel depressziója súlyosbodott. Innen feleségének és mások támogatásának köszönhetően képes volt újraépíteni az életét, valamint a karrierjét, és egy tenerifei kitérőt követően a Hannoverhez igazolt, ahol csapatkapitány lett. 2007-ben a válogatottban is bemutatkozhatott. Az addigi sikeres élete a létező legkilátástalanabb sötétségbe csapott át. Robert Enke összezuhant, de mégis ment tovább. Lánya halála után hat nappal ott állt a Hannover kapujában a Leverkusen elleni bajnoki mérkőzésen. Pszichológushoz járt, megszállottként edzett, meccseket játszott. Lara nevét a jobb kezére tetováltatta. Vett egy hatalmas farmot, és kevés szabadidejében nyolc kutyája és lovai társaságában próbált valahogy talpon maradni.
A Bundesliga érzelmes tisztelgése Robert Enke, a korábbi német kapus előtt
A 2006-os világbajnokság után Oliver Kahn elköszönt a nemzeti csapattól, csak a tőle nyolc évvel idősebb Jens Lehmann maradt előtte a válogatottnál. A szövetségi kapitány, Joachim Löw ekkor úgy jellemezte, hogy Enke ideális kapus, akinek remek reflexei vannak, jól fut ki és nagyon bátor. Hosszútávon számított rá. A 2008-as Európa-bajnokság után ő lett Németország elsőszámú kapusa. Mindenki érezte, hogy ő más, mint az elődei. A német válogatottnál előtte évtizedeken át nagyon markáns személyiségek kapták az egyes mezt. Enke soha nem volt ilyen, Lara elvesztése után pedig még inkább bezárkózott. Nem tudni, hogy a két zseniális és nagyon fiatal vetélytárs, René Adler és Manuel Neuer megjelenése hogyan befolyásolta a labilis Enkét. Magánéletében komoly döntést hozott feleségével, Teresával: örökbe fogadtak egy öt hónapos kislányt, Leilát. Ez újabb problémát okozott neki. Félt, hogy kitudódik lelki labilitása, emiatt elvehetik tőle a kis Leilát, esetleg a válogatottból is kikerülhet, talán még a pályafutását is be kell fejeznie 32 évesen. Gondjai ellenére a 2009-10-es szezon felkészülését becsülettel végigcsinálta. Ám annak a szezonnak a kezdetén rejtélyes betegség támadta meg. Hat mérkőzést ki kellett hagynia. Nem hozták nyilvánosságra hiányzása pontos okát, de állítólag összefüggésben volt a korábban diagnosztizált mániákus depresszióval. Folyamatosan rettegett. 2009. október 31-én a 11. fordulóban visszatért. Kölnben nyert a csapata úgy, hogy gólt sem kapott.
A Hannover-Hamburg mérkőzés után lezuhanyozott, felöltözött, hazament. Az estét a családjával töltötte. Majd a következő nap összepakolta a cuccait, elköszönt szeretteitől, hiszen a német válogatott edzőtáborában várták. Hiába várták. Nem odament. Az összes iratát összeszedte, hogy egyértelmű legyen az azonosítása, és egy búcsúlevél kíséretében egy vasúti sín mellett a kocsijában hagyta. Az eset másnapján felesége, valamint kezelőorvosa is a nyilvánosság elé állt. Teresa asszony elmondta, hogy már 2003 óta depressziós volt, a betegségének akadtak súlyosabb és enyhébb szakaszai. Állandó félelmei voltak, képtelen volt elviselni a kudarcot. Először a rosszul sikerült katalán és a török légiós évek alatt jelentkeztek ezek a tünetek nála. Kezelőorvosa Valentin Markser azt mondta, hogy ő folyamatos kórházi kezelést javasolt neki, de ezt Enke mindig elutasította. Utalt arra is, hogy a korábbi években többször is felmerült az öngyilkosság veszélye, de szerencsére mindig sikerült túltennie magát azokon a nehéz időszakokon. Megemlítette, hogy a búcsúlevelében bocsánatot kért a tettéért szeretteitől és orvosaitól. A válogatott menedzsere, Oliver Bierhoff döbbenten jegyezte meg, hogy számukra egyetlen jel sem utalt arra, hogy ilyen tragédia bekövetkezhet. Mindig pozitív kisugárzású, erős egyéniségnek gondolták.
Zsák Károly: A túlérzékeny legenda a kapuban
Zsák Károly korszakos kapus volt. Legendák övezték, Grosics Gyula is a példaképének tartotta. Önfeláldozó vetődései mindenkit lenyűgöztek. Karrierjét egy klubban töltötte: végig a 33 FC-ben védett, klubhűségére jellemző, noha hívta a Ferencváros, sőt, külföldi együttesek, ő mindvégig kitartott a budaiak mellett. Hibájának egyedül túl érzékeny természetét lehet felróni. Grosics Gyula nem véletlenül nevezte példaképének úgy, hogy nem látta védeni. „Viszont sokat olvastam, hallottam róla, és mindig is Zsák Károly akartam lenni. Már egészen fiatal koromban is, pedig eleinte én sem szerettem kapuba állni.”
Már 16 évesen bemutatkozott a nemzeti együttesben. Az 1912-es stockholmi olimpia után a vigaszdíj győztese, Magyarország két találkozót is játszott Moszkvában Oroszország ellen, a mieink 9:0-ra és 12:0-ra győztek. Ezt követően 13 évig, 1925-ig állt a kapuban, mégis csupán 30 válogatottságig jutott. A második világháború alatt súlyos tüdőgyulladást kapott, amelynek szövődményei miatt 1944 novemberében 49 évesen elhunyt. A sírkövén ez áll: „Minden idők legjobb kapusa.”
A spanyolok elleni végzetes mérkőzés
Zsák Károly életében döntő fontosságú volt a spanyolok ellen az Üllői úton 1:0-ra elvesztett mérkőzés. Harmincéves volt, utána már csak egyszer, az olaszok ellen védte a válogatott kapuját. Nagyon megviselte a spanyolok ellen kapott potya gól, amellyel a vendégek 1:0-ra nyertek.
A Nemzeti Sport ezt írta a mérkőzésről: „Ez a vereség sehogyan sem igazságos és ha már nem érdemeltük meg a győzelmet, a 0:0-s eldöntetlen tükrözte volna vissza leghűbben a vasárnapi meccs végét.” A 20. percben „Piera pompás ívelt kornerét Carmelo gyönyörű fejese követi, amit Zsák bravúros elvetéssel fog, de a labdát szorongatva a földön elnyúlva hever. Az egész spanyol csatársor egy szempillantás alatt Zsák előtt terem, s egyszerre hárman is mellbe, gyomorba, hasba és combján rugdossák a magyar kapust. Kétségbeejtő Zsák helyzete, a látvány felháborító. A vadállatias akciónak a bíró közbelépése vet véget.”
A bekapott gólt is részletezték: „Carmelo labdája éles, lapos, olyan, amilyet Zsák már számtalanszor kivédett, most azonban (...) egy tizedmásodperccel elkésik és a labda az ujjait érintve esik a kapuba. 1:0. Zsák kétségbeesetten fogja a fejét.” A szaklap nem tudott napirendre térni a történtek felett: „Úgy állta a sarat, olyan lövéseket fogott, hogy mint legméltóbb rivális nézhetett szembe a túlsó kapuban álló Zamorával. A második félidő első komoly védeni valójánál olyan hibát követett el, amely fátyolt borít az addigi bravúrokra. Fatális balszerencse üldözte Zsákot, amikor Carmelo 20 méteres szabadrúgását lábai közt engedte be gólba.” Kapusunk az öltözőben is vigasztalhatatlan volt: „Örök szemrehányás emlékeztet majd rá! Nem tudom, hogy történt, hogyan lehetett. (…) Csak százkoronásom lenne annyi, ahány ilyen rongy lövést kivédtem!” Olyannyira megviselték a történtek, hogy nem ment el a bankettre.
| Magyarország - Spanyolország, 1925. október 4. | |
|---|---|
| Helyszín: | Üllői út |
| Nézőszám: | 40 000 |
| Eredmény: | 0:1 (0:0) |
| Gólszerző: | G. Carmelo (52. perc) |
| Magyarország kapusa: | Zsák Károly |
| Spanyolország kapusa: | Ricardo Zamora |
Ennek ellenére találkozott a világhírű Ricardo Zamorával, erről a válogatott Kléber Gábor írt: „Nyílott az ajtó és csendben belépett Zamora. Szemével megkereste Zsákot, csendben hozzá lépett. Leült mellé, átkarolta és magához vonta. A magyar fiú ránézett, s amikor megismerte, hogy ki öleli meg, kitört belőle a zokogás. Zamora nagyon jól átérezte, hogy mi megy végbe a nagy ellenfélben. Simogatta a fejét, és spanyolul vigasztalta.” A bekapott gól utóélete, hogy Moldova György Ferencvárosi koktél című kötetében Baumgartner, az érzékeny kapus novellájában a kapus figuráját az író vélhetően Zsákról mintázta.
Zsák Károly pályafutásának további momentumai
Szereplése a nemzeti együttesben nem volt konfliktusoktól mentes. A túlérzékeny Zsák az 1917 júniusában játszott magyar-osztrákot (6:2) követően megsértődött mellőzése miatt, ezért a Sporthírlap bírálta: „Abban, hogy a válogatóbizottság Knapp Miksát és nem őt jelölte ki a reprezentatív csapat kapusának, Zsák mellőzést látott (…) minden indoklás nélkül leköszönt a tartalékcsapat kapusának szerepéről. Magatartása szóba került az MLSZ tanácsának pénteken tartott ülésében is. A tanács annak a felfogásnak adott kifejezést, hogy Zsák nem méltó arra, hogy a szövetség sapkáját viselje.”
Bátor vetődéseinek következményeként 1919-ben a BAK ellen eltört a bal kezének a gyűrűs ujja, s mivel ez sosem jött igazán rendbe, a kapus maga kérte, hogy amputálják. Az 1921-es Magyarország-Lengyelország (1:0) találkozó első félidejében egy kivetődést követően elájult, de csak a szünetben állt be a helyére Amsel Ignác, aki éppen ekkor mutatkozott be a legjobbak között. Élete utolsó bajnokiját a Vasas ellen játszotta 1928 júniusában, majd’ 33 évesen vonult vissza. „Nem volt teljesen normális. Kiegyensúlyozott, a családját rajongásig szerető férj, meleg szívű, lelkiismeretes barát, de a pályán öngyilkos lelkületű hazardőr. Zsák szent őrültként, megszállottan őrizte a ketrecet, egy csorda kafferbivaly elé is kivetődött, vakmerő volt és önfeláldozó.”
Magyar kapusok a Barcelonában és a Zsák-kapcsolat
A Barcelonával, az októberi, első csoportmeccs előtt még nem találkozott tétmérkőzésen a Fradi. Van azonban magyar kapcsolatuk a katalánoknak, a náluk korábban dolgozó honfitársaink révén. A csapat első magyarja egy edző volt, Pozsonyi Imre, aki Jesza Poszony néven dolgozott Barcelonában. Pozsonyi edzősködése idején került a katalán fővárosba a csapat történetének egyik legismertebb és legsikeresebb kapusa, Plattkó Ferenc. A világhírű hálóőr a Vasasban lett ismert játékos, ahol 1916-17-ben a bajnokság legjobb labdarúgójának választották. A magyar válogatottban hatszor szerepelt, hogy nem többször, annak két oka volt: az egyiket úgy hívták Zsák Károly, a másik ok pedig az volt, hogy ekkoriban az utazási nehézségek miatt nem volt szokás külföldön játszókat behívni a nemzeti csapatba. Márpedig Plattkó 1923-ban Barcelonába szerződött.
Vele a csapat 1930-ig, egy év kivételével mindig katalán bajnok lett. Sőt, 1929-ben megnyerték az első ízben kiírt spanyol bajnokságot is. A spanyol kupát háromszor hódították el. Barcelona után még pár évig védett, majd edzőnek állt. Az 1934/35-ös, és az 1955/56-os szezonokban a Barcelona csapatát is irányította. Az 1955/56-os szezon már jóval sikeresebb volt, csak egy ponttal szorultak a bajnok Bilbao mögé, de kilenc egységet vertek a harmadik Real Madridra. A csapat házi gólkirálya egy bizonyos Kubala László volt.
A ’20-as, ’30-as évek barcelonai magyarjai közül csak Berkessynek volt fradista kötődése, a következő generáció három legnagyobb alakja azonban mind kapcsolódtak valamilyen formában a Fradihoz. A Kubala, Kocsis, Czibor trióból előbbit érdemes elsőként megemlíteni, nem csak azért mert ő töltötte a legtöbb időt gránátvörös-kék mezben, hanem azért is, mert egy 1999-es szavazáson, a culék őt választották meg a XX. század legjobb játékosának. Kubala a Ganzban kezdett focizni, de 18 évesen leigazolta a Ferencváros. Kubala szerencséjére fia betegsége miatt nem tudott a Grande Torino csapatával tartani, így 1951-ben, az apósa által edzett Barcelonába igazolt. A Barcelona játékosaként a spanyol nemzeti csapatban is pályára lépett, ezzel világrekordernek számít, ő az egyetlen, aki három ország válogatottjában is szerepelt. Tíz évig volt a Barca játékosa, mai napig a klub negyedik legtöbb gólját szerezte. Annyian voltak kíváncsiak a játékára, hogy a hatvan ezres Les Corts stadion nem bírta kiszolgálni a szurkolói igényeket, így miatta épült meg a százezres kapacitású Camp Nou.
