A magyar válogatott az 1966-os labdarúgó-világbajnokságon: Keretek, mérkőzések és emlékezések

Az 1966-os labdarúgó-világbajnokság, melynek rendezési jogát a FIFA 1960-ban ítélte Angliának, különleges helyet foglal el a futballtörténelemben. Anglia a futball szülőhazája és tanítómestere, ám 1966-ig az angol labdarúgó válogatott semmilyen díjat sem nyert, hacsak nem számítjuk a britek éves háziversenyén a skótok és walesiek elleni sikereket, illetve a Nagy Britannia által az 1900-as évek elején nyert olimpiai bajnokságokat. Az angol labdarúgó szövetséget 1863-ban alakították, a legelső nemzetek közötti mérkőzésre 1872-ben került sor Anglia és Skócia között.

Ezekben az években a brit szigeteken kívül még azt sem tudták, mi fán terem a futball. A szigetország példáját csak a 20. század elején kezdték követni. Jóllehet a harmincas évekre számos európai országban - így hazánkban is - magas szintre emelkedett a labdarúgás, az angolok jól megvoltak a saját profi ligájukkal, és úgy vélték, hogy velük senki nem versenyezhet. Ám ahogyan az lenni szokott, a tanítómestereket előbb-utóbb utolérik, sőt el is hagyhatják legjobb tanítványaik. Az angolok erről nem akartak tudomást szerezni: az első három futball VB-re emiatt nem is neveztek. Amikor a FIFA végül Angliának ítélte a rendezést, úgy érezték, annyi kudarc után eljött végre az ő idejük.

Több játékosuk a posztján világ legjobbjai közé tartozott: a kapus, Gordon Banks, a védő Bobby Moore és legfőképp a Manchester United támadója, 1966 aranylabdása, Bobby Charlton. Ekkor az üzleti és politikai szempontokat még felülírták a sportszakmai megfontolások: a cél az volt, hogy valóban a világ legjobb 16 csapata vegyen részt a világbajnokságon.

Emiatt a 10 európai és 4 dél-amerikai ország válogatottja mellett egy közép- és észak-amerikai, valamint egy az ázsiai és afrikai selejtezőkből kikerülő csapat juthatott ki a világbajnokságra. A nevező 15 afrikai ország sérelmezte, hogy nincs külön helye az afrikai selejtezők győztesének, ezért bojkottálták a rendezvényt, így kerülhetett a 16 közé a kommunista Koreai NDK csapata. A másik botrányos előzmény márciusban történt, amikor a londoni Westminster kiállításcsarnokából ellopták a kiállított világbajnoki trófeát, a Rimet Kupát. A BBC adását megszakítva közölte a megdöbbentő hírt, a négy kilónyi aranykupa felkutatására a Scotland Yard legjobb nyomozóit mozgósították, a nyomravezetőnek 6000 fontot ajánlottak fel.

A magyar válogatott útja Angliába és a felkészülés

Az 1966-os világbajnokság selejtezőiben megint csak a Német Demokratikus Köztársaság volt az egyik ellenfelünk - idegenben döntetlen, otthon győzelem volt az ellenük való mérlegünk, Ausztriát viszont oda-vissza vertük. A keret bizakodó hangulatban kelt útra a futball őshazájába, Angliába.

Az angliai vb előtt az általános vélekedés az volt, hogy a magyar válogatott nehéz csoportba került. Habár a bolgároktól nem tartott igazán senki, de miután velük játszottunk utoljára, addig legalább két pontot kellett gyűjteni a továbbjutáshoz. Na, de melyik rivális ellen? A kétszeres világbajnok, vb-meccsen 1954 óta veretlen brazilok, vagy a kor egyik legerősebb klubcsapatára, a Benficára épülő portugálok ellen?

Mielőtt azonban a keret megérkezett volna Angliába, a játékosok a hivatalos gyülekező előtti utolsó négy szabadnapon pihenhettek. Szentmihályi Antal végre alkalmat látott egy kis lustálkodásra, Káposzta Benő az újpesti strandot kereste fel, míg Mészöly Kálmán a Balaton partján szeretett volna vizsgáira tanulni a postaforgalmi technikumban. Sipos Ferenc a horgászásnak hódolt, Albert Flórián a családjával tölthette az időt, Rákosi Gyula pedig vendéglátóipari technikumi vizsgára készült. Fenyvesi Máté, dr. kisfia, Levente egészségi állapotától tette függővé szabadidejének eltöltését.

Tabák Endre július 5-i Népsport-riportja segítségével követhetjük az angol földön landoló csapat útját a manchesteri repülőtérről a southporti hotelig. A busz 75 perc alatt tette meg az utat a repülőtértől a szállodáig. Ezen a harminckét mérföldes úton ízelítőt kaptak a szigetország e részének időjárásából. Amikor elindultak, az acélszürke ég alatt még csak nehéz, párás volt a levegő. Néhány kilométer után szemerkélni kezdett az eső, igazi késő őszi hangulat uralkodott el a tájon. Nemsokára elállt az eső, az ég egyhangú acélján különböző árnyalatok jelentek meg, a felhőréteg szakadozni kezdett, és mire a Palace-szálloda udvarára begördült a busz, már sütött a nap. Ilyen hát az időjárás az angol pamutipar központjában, Lancashire vidékén, és nem is lehet másfélére számítani, ezt így kell megszokni.

A Népsport már a világbajnokság előtt adott némi képet a magyar válogatott szálláshelyéül szolgáló észak-nyugat-angliai város készülődéséről: Londoni tudósítónk, Leslie Vernon telefonon beszélt Mr. May-vel, a southport-i Palace szálló igazgatójával, aki közölte, hogy készen állnak a magyar csapat fogadására. A szállodába már megérkeztek az angol televízió szakemberei, hogy előkészítsék a magyar vezetőkkel, játékosokkal lefolytatott első nyilvános interjút. A magyar játékosok szobái a tengerre néztek, és korlátozás nélkül használhatták a szálló játéktermét, teniszpályáit. A hatalmas szállónak egyébként egész nyárra valamennyi szobáját kibérelték az angol nyaralók és a külföldi turisták.

Balszerencsés rajt: Magyarország - Portugália (3:1)

Az első ellenfél 1966. július 13-án, az Old Traffordban minden idők talán legjobb portugál válogatottja volt. Portugália ekkor szerepelt először vb-n, és a válogatott vázát a Benfica mellett egy másik lisszaboni klub, a Sporting adta. Magyarország ellen kilencen kerültek be ebből a két együttesből Otto Glória szövetségi kapitány kezdőcsapatába. A Benfica félelmetes támadóötöse, Augusto, Eusebio, Torres, Coluna és Simoes elől, míg a Sporting védősora, Moraisszal, Baptisával és Hilarióval hátul, Carvalho kapussal megspékelve.

Nálunk Baróti Lajos a korszak sztárcsapatára, az Inter védekezési formációjára hasonlító, 1-4-2-3-as felállást választotta, Szentmihályi állt a kapuban, míg Mátrai Sándor előtt a Káposzta Benő, Mészöly Kálmán, Sipos Ferenc, Sóvári Kálmán négyes játszott. A mérkőzés előtt a magyar válogatott számos biztató táviratot kapott, de ez sem védte meg Szentmihályi Antalt, aki a bemelegítésnél agyrázkódást kapott. Az Újpesti Dózsa kapusa fejjel Rákosi Gyula csípőcsontjának ütközött, és miután akkoriban még szó sem lehetett cseréről, sérülten játszotta végig a találkozót.

Már a 3. percben látszott, hogy valami nincs rendben a kapussal: Simoes bal oldali szöglete után Szentmihályi a hosszú oldalon ragadt, későn indult a beívelt labda felé, Augusto megelőzte, és a kapuba fejelt. A korai portugál gólt magyar helyzetek sorozata követte, Albert fejese a lécen csattant, Mészöly egy kipattanó labdát, 16 méterről, óriási helyzetben fölé küldött, és Farkasnak is volt lehetősége. Portugál részről Eusébio egyéni szólói jelentettek veszélyt. Az 1965-ben Aranylabdával kitüntetett, mozambiki származású klasszis miatt is érdemes végig nézni a meccset. Elfutásai során hiába csüngtek rajta a magyar védők, nem tudták megállítani. Rendre hosszan szöktette magát a hátvédek mellett, ami azt sejtette, hogy bármit képes volt befutni.

A szünet után is a magyar csapat irányított, és a 62. percben, szintén kapushibából, egyenlített Bene. Hat perccel később Simoes jobbról ívelt a magyar kapu elé, Szentmihályi magabiztosan kilépett rá, az ötösön mellre fogta volna, ám a labda kiperdült a kezei közül, Augusto eszmélt, és azonnal a hálóba fejelte. Nem sokkal később Bene 15 méterről, tisztán lőhetett, Carvalho fogta. Az elpuskázott egyenlítési lehetőség után újabb gólt kaptunk. Eusébio jobbról belőtt szöglete átszállt a túloldalra, Torres pedig, Szentmihályi felett, a hosszú sarokba fejelt. A vereség azt jelentette, hogy a továbbjutáshoz a két hátralévő meccset meg kellett nyerni.

„Ez volt életem legtragikusabb mérkőzése” - árulta el Szentmihályi. - „Sokkal súlyosabb volt, mint amikor 1969-ben, vb-pótselejtezőn, Marseille-ben, 4:1-re kikaptunk a csehszlovákoktól. A portugálok elleni meccs után bezárkóztam a szobámba, és napokig ki sem jöttem onnan.” Habár a magyar válogatott 3:1-re kikapott, a nemzetközi sajtó helyén kezelte a meccset. Az MLSZ Archív csatornája friss hangalámondással, az angliai világbajnokság találkozójával bővült, a válogatott kapusa, Szentmihályi Antal visszaemlékezésével. A magyar válogatott 1966-ban folytatta balszerencsés sorozatát: sorrendben a negyedik vb-jén bukott el olyan meccset, amelyet a játék képe alapján több góllal kellett volna megnyernie. Az 1954-es vb fináléjában az NSZK, négy évvel később Wales, 1962-ben pedig Csehszlovákia ellen sikerült kikapni „ezer” helyzettel, gyakorlatilag „agyonnyert” találkozókon. Amíg azonban az említett három kudarcot követően már nem maradt esély a javításra, addig 1966-ban volt még remény.

Történelmi győzelem a címvédő ellen: Magyarország - Brazília (3:1)

A két hátralévő meccs közül az első tűnt igazán nehéz falatnak, hiszen július 15-én Liverpoolban nem más volt az ellenfél, mint a kétszeres világbajnoki címvédő Brazília, amely még úgy is igen erős összeállításban lépett pályára, hogy Pelé sérülés miatt hiányzott. Nálunk három poszton változtatott a szövetségi kapitány: Szentmihályi helyett Gelei állt a kapuba, illetve Sóvári helyén Szepesi, Nagy I. helyett pedig Rákosi Gyula játszott.

Az előző mérkőzéshez hasonlóan mindjárt a 3. percben gól született, ám ezúttal a mieink szerezték meg a vezetést, Bene egy varázslatos cselsorozat után talált a hálóba. Tostao az első negyedóra végén büntetőből egyenlített, ám a magyar csapat lendülete nem tört meg, továbbra is sorra vezette a támadásokat, a fölény pedig a 65. percben Mészöly büntetőjével ismét gólra érett. A fergetegesen játszó Benét tíz percre rá csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül. Bene nem rontotta el a büntetőt. Albert Flórián lőtte a magyarok harmadik gólját a 73. percben. Így aratott a magyar válogatott ragyogó játékkal 3:1-es győzelmet a világbajnok Brazília ellen.

Továbbjutás és búcsú a negyeddöntőben: Bulgária és a Szovjetunió ellen

A továbbjutás az utolsó fordulóban dőlt el. A helyszín újból Manchester, az időpont 1966. július 19. Baróti Lajos a brazilok ellen győztes csapatot küldte a pályára a bolgárok ellen, akik az első félidőben kétszer is betaláltak - igaz, az egyik gólt a saját kapujukba lőtték, sőt két perccel az egyenlítést jelentő bolgár öngól után és egy perccel a félidő lefújása előtt Mészöly is a bolgár hálóba küldte a labdát. A második félidő tehát 2:1-es magyar vezetéssel indult, a végeredményt Bene állította be, az 55. percben: 3:1. Ezzel a győzelemmel a magyar válogatott bejutott a negyeddöntőbe.

A negyeddöntőben sajnos nem sikerült megismételni a brazilok és a bolgárok elleni kiváló játékot. Július 23-án Sunderlandben a szovjetek már a 3. percben vezetést szereztek. A magyar csapat 2:1-re kikapott a Szovjetuniótól, és ezzel búcsúzott a vb-től.

Képeslapok Southportból: A keret üdvözletei

Fenyvesi Máté és társai az 1966-os világbajnokság idején Southportból, a válogatott szálláshelyéről üzentek a Mártírok útjára. „Szívélyes üdvözletünket küldjük a VB-ről” - szólt a rövid üzenet Takács Józsefnek és becses nejének címezve Angliából. A kézzel írt mondatot a tintatípus és az íráskép alapján a „Fenyő” becenevű aláíró vetette papírra, ám rajta kívül még tizennyolcan szignózták a képeslapot.

Nem nehéz kitalálni, az 1966-os világbajnoki csapat játékosainak és kísérőinek névsorát olvassuk itt (a levelezőlap jobb felső sarkában stílszerűen az angliai tornára kiadott hivatalos bélyeg látható), a feladó pedig nem más, mint Fenyvesi Máté, a Ferencváros 76-szoros válogatott, négyszeres bajnok, Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, Vásárvárosok Kupája-nyertes, Európa-bajnoki bronzérmes csatára. A szöveges oldal - a címzett neve megtévesztő, hiszen az egykori klasszis, a „Kis Taki” is lehetne, ám nem ő, hanem egy az NB II-es meccseket elhibázó totózó, Takács József (Bp. II. Mártírok útja 48.) volt a címzett.

Fennmaradt egy másik képeslap is Fenyvesi Mátétól az angliai világbajnokság időszakából, a southporti üdvözlőlapot Máté néven szignózta, kiegészítve persze majdnem a teljes keret és a szakmai stáb aláírásával. A címzett nem más, mint öccse, „Fenyvesi László honvéd”, a cím helyén pedig szolgálati helyszínét és azonosítóját olvashatjuk: „Kiskunhalas, MN 8920/k”.

A képeslapot aláíró kerettagok és kísérők listája:

Fenyvesi doktor ugyan a magyar válogatottban egyetlen percet sem játszott a tornán, ám angliai tapasztalatait utóbb örömmel megosztotta a Népsporttal. Németh Gyulának adott, július 31-i interjújában olvassuk: „A legfontosabb szakmai feladatnak azt tartom, hogy megtaláljuk az erőszakos játékmód elleni orvosságot. Legyünk mi is harcosak, kemények, de ne fizikai képességeink segítségével akarjuk legyőzni a nálunk jobb testi felépítésű játékosokból álló csapatokat, hanem ésszel, ötlettel, gyors és sok mozgással, de főleg a hagyományos magyar játékmóddal. Azt mondhatnám, hogy többször kellene olyan felfogásban és olyan módon futballoznunk, ahogyan a brazilok ellen tettük. A bökkenő csupán az, hogy van abban valami: egy csapat mindig úgy játszik, ahogyan az ellenfél hagyja. Nos, nem akarom a brazilok elleni remek 3:1 értékét lebecsülni, de a brazilok teret engedtek nekünk, nem voltak kemények, nem fogtak szorosan embert. Edzői feladat az ellenszer feltalálása! Nem vagyok már fiatal, de minden erőmmel azon leszek, hogy az újfajta játékmódnak még magam is részese legyek.”

A döntő és annak utóélete

Az angolok az argentinokat, míg a németek Uruguayt győzték le a negyeddöntőben. A dél-amerikaiak szerint mindkét mérkőzést a bírók miatt veszítették el. Annyi bizonyos, hogy a játékvezetők jelölését a FIFA angol elnöke, Sir Stanley Rous végezte, és míg az angolok meccsét a német Kertlein, addig a németekét az angol Finney vezette. Az angol bíró nem fújt büntetőt, amikor az egyik német védő kézzel mentett a saját gólvonalán, és 1:0-ás német vezetésnél két uruguayi játékost is kiállított. Még nagyobb felháborodást keltett, amikor az angol-argentin mérkőzésen Kertlein játékvezető reklamálás miatt kiállította az egyik argentin játékost, aki nyelvi nehézségekre hivatkozva nem volt hajlandó elhagyni a játékteret. Így jutott a négy közé, majd a döntőbe is Anglia és az NSZK válogatottja.

A döntőt július 30-án 98.000 néző előtt rendezték a londoni Wembley stadionban. Az első félidőben a németek szereztek vezetést, de az angolok Hurst révén egyenlítettek. A 78. percben egy védőkről lepattant labdát az angol Peters lőtt közelről a hálóba, és úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, ám a 89. percben Weber kiegyenlített. Az angolok vitatták a gólt, mivel a kavarodásban az egyik német játékos kézzel ért a labdához - mindhiába: az állás döntetlen lett, és következett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A 101. percben Hurst közeli lövése a felsőlécről a gólvonal környékére, majd onnan kifelé pattant. Az angol játékosok gólt ünnepeltek, a németek tiltakoztak. A játékvezető, a svájci Dienst a partjelzőjéhez, a szovjet Tofik Bahramovhoz fordult, aki gólnak minősítette az esetet. A film- és fényképfelvételek, illetve későbbi számítógépes elemzések alapján kijelenthető, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmében a gólvonalon, így téves ítélet született. A végén Hurst lőtt még egy gólt, de ennek már nem volt jelentősége, Anglia győzött 4:2-re és 1966-ban végre a csúcsra jutott. A mérkőzés partjelzőjét, a szovjet állampolgárságú és azerbajdzsán nemzetiségű Bahramovot viszont világhírűvé és nemzeti hőssé tette az eset.

tags: #1966 #os #labdarugo #vilagbajnoksag #keretek

Népszerű bejegyzések:

• Az ETO FC múltja
• Emlékezetes BL-összecsapások: Juventus vs. Barcelona
• A Liga menetrendjének rendszere
• Fedezd fel Pál József és Kiprich József karrierjét
• Szembenállás és hagyomány a Fradi-táborban