A Hillsborough-tragédia: Az angol futball legsötétebb napja és a harc az igazságért
1989. április 15-én az angol labdarúgás történetének legnagyobb szerencsétlenségét élte át. Ezen a napon, a sheffieldi Hillsborough stadionban a Liverpool és a Nottingham Forest FA Kupa-elődöntőt vívott, amikor a túlzsúfolt lelátón pánik tört ki. A szerencsétlenségben 95 embert halálra tapostak, egy további szurkoló, Tony Bland pedig négy évvel később halt bele a sérüléseivel járó szövődményekbe. A 2021-ben elhunyt, 55 éves Andrew Devine lett hivatalosan a 97. áldozat, miután a Hillsborough-ban súlyos és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett. Az angol labdarúgás történetének legnagyobb szerencsétlenségében 766-an sérültek meg.
A tragédia baljós előzményei
A Hillsborough-tragédia április 15-én történt, 1989-ben, de a sajnálatos eset már csak a csúcspontja volt annak az eseményláncnak, amely évekkel korábban kezdődött. Öt, egymástól független faktor is jelentős szerepet játszott abban, hogy április közepén majdnem százan meghaljanak: a huliganizmus, a stadion kialakítása, a biztonsági személyzet, a közlekedés és a jegyelosztás.
Huliganizmus és stadionbiztonság
A labdarúgás őshazája, Anglia nemcsak ezt a fantasztikus sportágat adta a világnak, hanem az azt körülvevő huliganizmust is. Ennek szigetországi gyökerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Anglián kívül a jelenséget úgy is hívták: „angol betegség". A szurkolók berohantak a pályákra, az egymással rivális klubok fanatikusai sokszor vérre menő csatákat vívtak egymással. A '80-as évekbeli Angliában szinte megoldhatatlan problémát okozott a futballhuliganizmus, ezért a lelátók és a pályák közé hatalmas vaskerítéseket húztak, nehogy az elvadult szurkolók a pályára rohanjanak.
A Hillsborough Stadiont 1899-ben építették, amikor még nem voltak napirenden a huliganizmussal kapcsolatos intézkedések. Ekkor nem léteztek a magas fémkerítések, vagy ismeretlen fogalom volt a fizikai elválasztás a szektorok között. A komplexum felett a 80-as évekre eljárt az idő, ráadásul azon a részén, ahol a katasztrófa történt, tíz éve nem volt biztonsági felülvizsgálat és engedélyeztetés.
A biztonsági résekkel kapcsolatban már az 1981-es FA-kupa elődöntő is intő jel volt, ekkor a Tottenham - Wolverhampton mérkőzésen a személyzet a megengedett maximális kapacitásnál jóval több nézőt engedett a lelátók egy részére. Az emberek egymást taposták, préselték a túlzsúfolt szektorokban, emiatt 38-an szenvedtek kéz-, láb- és bordatörést azon a részen, ahol nyolc évvel később a tragédia is történt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ekkor még állóhelyi szurkolás is lehetséges volt a stadionokban.
Az 1985-ös Heysel-katasztrófából okulva (a Liverpool-Juventus BEK-döntőben kialakult verekedésekben 39 ember halt meg) a Sheffield Wednesday vezetősége 1986 nyarán korszerűsítette a stadiont. Áttörhetetlen acélkerítéseket terveztek és emeltek a lelátókra. Önnön szándékával fordult szembe az emberélet féltése és a modern technika. Ugyanis ha a kiválóan megtervezett kerítés nem áll ellent a szurkolóknak és kidől, akkor sokkal kevesebb lett volna az áldozat. Így azonban halálcsapda lett az acélkerítésből.
A biztonsági személyzet és a vezetés
1988-ban a Hillsborough otthont adott egy Liverpool-Nottingham Forest FA-kupa elődöntő mérkőzésnek, amely több mint 51 000 néző előtt, különösebb probléma nélkül zajlott le. Igaz, ekkor a helyi biztonsági erők parancsnoka egy bizonyos Brian L. Mole volt, akinek jelentős tapasztalata volt rendőri szempontból a nagy meccsek levezénylésében. Mole lett volna 1989-ben is az ügyeletes tiszt, ha nem történik 1988 októberében egy hihetetlenül kellemetlen incidens az alá beosztott egységnél. Az eset után a Mole-hoz tartozó F-csoportban négy rendőr lemondott, hetet pedig keményen megbüntettek. A korábbi stadionparancsnok egészen olcsón megúszta, őt csak áthelyezték egy másik osztaghoz „karrierfejlesztés" indokkal, 1989. március 27-én.
Az előbbi dátum azért fontos, mert pontosan egy héttel előtte a szövetség még Mole-t jelölte ki az FA-kupa elődöntő főfelügyelőjének. Elméletileg lehetséges lett volna, hogy ő vállalja el ezt a munkát az áthelyezése ellenére is, de erre végül nem került sor. Az új vezető így David Duckenfield lett, aki azelőtt még sosem volt parancsnok telt házas futballmeccsen. Sőt, a korabeli leírások szerint nagyon kevés, egyesek szerint pedig semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett ezen a téren.
Közlekedés és jegyelosztás
A negyedik tényező, amely közvetve szerepet játszott az áprilisi tragédiában, a közlekedés volt. A liverpooli szurkolóknak mindössze egy vonatot biztosítottak, hogy a mérkőzésre menjenek, ami különösen érdekes volt annak fényében, hogy az egy évvel azelőtti elődöntőre három ilyen szerelvényt is indítottak. Vonat híján többen autóba ültek, hogy a találkozóra utazzanak,azonban az M62-es autópályán éppen építési munkálatok folytak, így kisebb közlekedési dugó alakult ki, ami miatt többen csak késve értek a stadionhoz.
A tragédia kapcsán szólni kell arról is, milyen anomáliák előzték meg a jegyek elosztását. A liverpooli szurkolótábor összesen 24 ezer belépőt kapott. Ugyanakkor ezen a szombat délutánon Sheffieldbe mintegy 30 ezer liverpooli drukker indult el. A Notthingam Forest szurkolói létszáma 17 ezer volt, de ők ennél sokkal több belépőt, 28 ezer jegyet kaptak. Ma már tudható, hogy rengeteg liverpooli drukker akart jegy nélkül bemenni a stadionba. A szervezők a Nottingham drukkereinek 21 000 fős lelátót biztosítottak, míg a liverpooliaknak 14 600 férőhely jutott, holott a "Vörösöket" már ekkor is jóval több szurkoló kísérte el a meccseikre.
A tragédia napja: 1989. április 15.
1989. április 15-én délután 3 órakor kezdődött a Liverpool FC-Nottingham Forest FC labdarúgó-FA Kupa-elődöntő a Sheffield Wednesday otthonában, a Hillsborough Stadionban. A mérkőzésre érkező liverpooli szurkolókat annak idején fokozatosan engedték be a nekik elkülönített állóhelyes szektorokba. A túlzsúfolt lelátón pánik tört ki, és a tömeg 95 embert halálra taposott. Az angol labdarúgás történetének legnagyobb szerencsétlenségében 766-an sérültek meg.
A szervezők úgy döntöttek, hogy a létszámban nagyobb liverpooli szimpatizánsokat a stadion nyugati és északi részébe helyezik el. A nyugati szektor, amely a meccs első félidejében a Liverpool kapuja mögött volt, 10.100 állóhellyel várta a szurkolókat. Azok, akik az állóhelyekre igyekeztek, a rossz szervezés és a megfelelő irányítás híján a 3-as és 4-es szektorokba özönlöttek, amelyeket együttesen 1600 ember befogadására terveztek. Ekkor, a nyugati szárny szélein található 7-es és 1-es, valamint 2-es szektorok még bőven rendelkeztek szabad kapacitással, azonban az emberek középre tömörültek.
A mérkőzés kezdete előtt nyolc perccel David Duckenfield rendőrfőfelügyelő úgy döntött, hogy a stadion előtt egyre növekvő tömeg beáramlását úgy segíti, hogy megnyitja a C jelű kaput. Ezzel az óriási bajból sikerült katasztrófát okoznia, mert az emberek a C kapun keresztül az amúgy is telített 3-as és a 4-es szektorokba érkeztek, ezáltal 1600 álló helyre több mint 3000 ember zsúfolódott be. A rendőrparancsnok azt mondta, hogy szurkolói rendbontás megelőzésére nyittatta csak ki a kaput, mielőtt azt betörték volna. Később elismerte, hogy hazudott, a saját döntése volt a nyitás. A már bent lévők a korlátoknak szorultak, és akinek nem sikerült az üres szektorokba vagy a játéktérre menekülni, azt a tömegben halálra taposták, vagy a kerítéseknek szorulva megfulladt.
A meccs a nyilvánvaló baj mellett is elkezdődött. A Liverpool kapusa, Bruce Grobbelaar már az első másodpercekben látta a problémát. Több szurkoló, akiket már a pályát a szektortól elválasztó kerítéshez nyomtak, gyakorlatilag az életéért könyörgött a tehetetlen játékosnak. Mindössze négy perccel a kezdés után, liverpooli részről Peter Beardsley lövése a Nottingham kapufáján csattant. A bent lévő szurkolók felugrottak és ordítani kezdtek, mert azt hitték, hogy a labda a kapufáról a gólvonal mögé vágódott. A jegy nélkül, a stadion környékén rekedt több ezer liverpooli drukker csak a hatalmas üvöltést hallotta. Ők is azt hitték, hogy gól született. A kíváncsiság és az idegesség a kint maradt nézőket arra sarkallta, hogy megpróbáljanak bemenni a stadionba. A bereteszelt acélpántos külső kapuk nem bírták el a több száz ember nyomását és beszakadtak.
Az oldalvonal mellett álló Greenwood felügyelő azonban átlátta a helyzet súlyosságát, és a bíróhoz rohant. Ray Lewis pontosan 5 perc 30 másodperc játék után félbeszakította a találkozót, és 30 percre az öltözőkbe rendelte a csapatokat a folytatás reményében. A mérkőzést hat perc játék után félbeszakították, de addigra már késő volt, a lelátókon százak küzdöttek az életükért, aki tehette a kinyitott menekülőkapukon át a pályán keresett menedéket.
Harminc éve történt a Hillsborough-tragédia
Habár utat nyitottak a szurkolóknak a pályára és több helyen átszakadt a kerítés, ekkorra a katasztrófa már régen bekövetkezett, a kapu mögött mindenfelé sebesültek, haldoklók és halottak hevertek. Aki tudott, az a magas védőrácson átmászva menekült be a pályára. Már rengeteg volt az áldozat, amikor végre megnyitották a védőrácsok szűk kapuit, hogy utat engedjenek a vaskorlátokhoz szorított embereknek. Ezrek menekültek a játéktérre, a többiek a szűk rácskapukon átnyomuló embermassza alatt lelték halálukat. Azok a szurkolók, akik valamilyen egészségügyi képzésben részesültek, próbáltak a többieken segíteni. Megrázó képek láttak napvilágot, amelyeken civilek igyekeztek újraéleszteni másokat, vagy éppen szájból szájba életet lehelni szurkolótársaikba.
A rendezők még ekkor sem voltak a helyzet magaslatán, nem látták át, hogy nem egy sima balesethez kellene a mentőket hívni. Ilyenkor a „katasztrófa" vagy a „súlyos incidens" kódszavakat kellett volna használni, mert csakis ekkor küldték volna az ilyen helyzetekre specializálódott mentőegységet, a MAJAX-ot. Ezt az egységet egészen 15.30-ig nem vezényelték ki a stadionba, így majd egy órával az események megtörténte után ért a helyszínre. Ekkor már több mint 40 baleseti kocsi volt a Hillsboroughnál, amelyek közül csak néhány tudott bejutni a stadionba a kaotikus állapotok miatt.
Az egészségügyi személyzet mindent megtett, ami erejéből tellett, de a sok hibás döntés és a körülmények miatt 94-en még aznap meghaltak. Egy súlyosan sérült szimpatizáns napokkal később a kórházban vesztette életét, míg egy szurkolót mesterséges kómába helyeztek az állapota miatt, ő 1993-ban halt meg. A halottak mellett 766 kisebb-nagyobb sérülést szenvedett szurkolót is el kellett látni.
Az áldozatok
A tragédiának aznap 94 halálos áldozata volt. Egy 14 éves fiú négy nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe. A 96. áldozat, egy 22 éves drukker négy év kómát követően, 1993. március 4-én távozott az élők sorából. A 2021-ben elhunyt, 55 éves Andrew Devine lett hivatalosan a 97. áldozat, miután a Hillsborough-ban súlyos és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett. A 96 áldozatból 79-en voltak harmincévesek, vagy annál fiatalabbak. A legfiatalabb áldozat a 10 éves Jon-Paul Gilhooley volt, aki a legendás liverpooli csapatkapitány, Steven Gerrard unokatestvére volt. A legidősebb áldozat 67 éves volt. A 96 áldozatból 37 még csak gyerek volt, akik a szüleikkel szerették volna látni kedvenceiket az FA-kupa döntőjébe kerülni.
Sokk, gyász, perek és változtatások
Az egész világot sokkolták az események, mindenki értetlenül állt a tragédia felett. A britek azonnali változtatásokat szorgalmaztak a stadionok és a futballmeccsek körül. A sheffieldi katasztrófát a televízióban élőben néző Margaret Thatcher kormányfő azonnal vizsgálatot rendelt el, amelyet Peter Taylor, a polgári ügyek legfőbb bírája vezetett. A Taylor-jelentés néven ismertté vált vizsgálatot 31 nap alatt befejezték és megállapították, hogy a tragédia elsősorban rendőri hiba miatt következett be. A jelentés kimondta, hogy halasztani kellett volna a meccs kezdésének időpontját, és arra is fény derült, hogy már a stadion előtt kicsúszott az irányítás a rendőrség kezéből. A plusz forgókapu kinyitása és a több ezer ember beengedése a zsúfolt lelátókra is óriási hiba volt.
Bár addig a napig a Hillsorough Stadion volt az ország egyik legjobb ilyen létesítménye, a Taylor-jelentés szerint túl kevés volt a forgókapu, valamint a lelátók is kifogásolható állapotban voltak. A rendőrök próbáltak azzal védekezni, hogy a liverpooli drukkerek többsége részegen érkezett a helyszínre, a jelentés viszont kimutatta, hogy ez nem volt igaz.
A futball biztonsági rendszereinek átalakítása
A katasztrófa után alapjaiban változott meg az angol futball biztonsági rendszere. A jelentés "következményeként" a szigetországba brutális sebességgel indult be a stadionok modernizációja, valamint a biztonságosabbá tétele. Rendelet született arra, hogy be kell szüntetni az állóhelyeket, minden vendégre jutnia kell egy széknek, ezen felül a fémkerítéseket is lebontották. A mérkőzések biztosításának rendszerét is újra kellett gondolni. Mára be vannak kamerázva a nézőterek, a rendezők próbálják időben kiszűrni az esetleges rendbontókat, beléptetésnél pedig szigorú motozás van, mindenkitől elveszik a veszélyesnek ítélt tárgyakat. A meccs végén a kijutást kiszélesített kijáratok teszik egyszerűbbé, így a lefújást követően perceken belül mindenki elhagyhatja a stadiont.
A hosszú jogi küzdelem az igazságért
A szerencsétlenség okairól folyó csaknem három évtizedes sajtóvita és jogi csatározás után egy brit esküdtszék 2016-ban a rendőrség által elkövetett mulasztásokat nevezte meg a Hillsborough-katasztrófa elsődleges okaként. Később bebizonyosodott, hogy nem a szurkolók, hanem a szervezési hibák vezettek a katasztrófához. A folyamatos perek és az új vizsgálatok az ügyben továbbra is azt mutatják, bár pontosan 31 év telt el a katasztrófa napja óta, de még mindig velünk él a Hillsborough-tragédia.
A jelentés ellenére a sheffieldi bíróság 1990. augusztus 14-én úgy határozott: bizonyíték hiányában senki ellen sem emel vádat - a brit futball legsúlyosabb katasztrófájáért azóta sem vontak senkit felelősségre. A liverpooliak a mai napig úgy érzik, nem szolgáltattak igazságot a 96 halálos áldozattal járó tragédiában, hiszen senkit nem vontak végül felelősségre - annak ellenére sem, hogy a Taylor-jelentés egyértelműen kimondja azt a szervezőkkel és a rendőrséggel kapcsolatban.
2011-ben aláírásgyűjtés is indult, hogy a tragédiáról szóló ülések feljegyzéseit, amik még a Margaret Thatcher-kormány alatt születtek, hozzák nyilvánosságra. Bár 139 000 aláírás gyűlt össze, a kabinet végül úgy határozott, hogy az iratokat csak 30 év elteltével lehet csak nyilvánosságra hozni. Az ügyben 2016-ban új vizsgálat indult, ennek eredményeként az angol-walesi ügyészség csaknem pontosan egy éve bejelentette, hogy súlyos gondatlanságból elkövetett 95 rendbeli emberölés címén vádat emelt David Duckenfield volt rendőrfőfelügyelő ellen, aki a tragédia napján a stadion biztosítására kivezényelt rendőri egység parancsnoka volt. A 96. áldozat, Tony Bland halálának ügyében nem indítható büntetőeljárás, mivel Bland több mint egy évvel és egy nappal a szerencsétlenség után halt meg, és a korabeli törvények alapján ez kizáró ok.
Az ügyészség a tavaly júniusi vádemelés bejelentésével egy időben kezdeményezte annak a 2000-ben kelt bírói végzésének a megsemmisítését is, amely - az áldozatok hozzátartozói által Duckenfield ellen beterjesztett büntetőjogi magánkeresetre hivatkozva - megtiltotta újabb büntetőeljárás indítását a sheffieldi rendőrség egykori főfelügyelője ellen. Három további volt rendőrtiszt, valamint egy ügyvéd és a Sheffield Wednesday labdarúgóklub egykori titkára, Graham Mackrell ellen szintén vádat emeltek egyebek mellett hivatali kötelezettségszegés, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása címén. Az ügyben eljáró prestoni koronabíróság pénteken közölte, hogy helyt adott az ügyészség kezdeményezésének, és feloldotta a most 73 éves Duckenfield elleni büntetőeljárás 18 éve kimondott tilalmát. A bíróság augusztusra halasztotta annak az eldöntését, hogy indulhat-e büntetőper a sheffieldi rendőrség akkori főparancsnoka, Sir Norman Bettison ellen is.
2019 elején vád alá helyezték David Duckenfieldet, akivel kapcsolatban még az év novemberében az az ítélet született, hogy nem bűnös a súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában.
A tragédia a sajtóban és az UEFA reakciója
A szörnyű tragédia néhány nappal azok után következett be, hogy az UEFA hatályon kívül helyezte az angol csapatok kizárását az európai kupaküzdelmekből. Ugyanakkor az UEFA akkori francia elnöke, Jacques Georges a tragédia másnapján fékevesztett állatoknak nevezte a liverpooli szurkolókat. A szerencsétlen nyilatkozat olaj volt a tűzre. A Liverpool vezetői tudatlannak és rosszhiszeműnek nevezték a francia sportvezetőt. Mi több: felszólították az angol szövetséget, hogy azonnal lépjen ki az UEFA-ból. Egy nappal később Georges bocsánatot kért a meggondolatlan nyilatkozat miatt.
A szurkolókat a The Sun egyik cikke borította ki, "The Truth", vagyis "Az igazság" című írásban Kelvin MacKenzie újságíró azt állította, hogy a szurkolók kirabolták áldozataikat, levizelték a rendőröket, valamint egy halott lány testét is meggyalázták. A bulvárlap a címlapon hozta le a sztorit, és rendőrségi forrásokra hivatkozva azzal vádolták meg a liverpooliakat, hogy a mentősöket nem hagyták dolgozni és bántalmazták is őket. A hivatalos Taylor-jelentés később természetesen cáfolta ezeket az állításokat, a liverpooliakat viszont annyira feldühítette a rengeteg nyilvánvaló hazugság, hogy bojkottott hirdettek a lap ellen. Voltak, akik nyilvánosan elégették az újságot, az eladási számok pedig brutálisan csökkentek. Az eset előtt körülbelül naponta 200 ezren vették a magazint, ez a szám a cikk megjelenése után tízezerre csökkent.
Az újságíró, aki később szerkesztő is lett az újságnál, évekkel később is ragaszkodott azon állításaihoz, hogy a részeg huligánok viselkedése vezetett a randalírozáshoz. Miután MacKenzie a BBC-nél kapott állást, a liverpooliak bebizonyították, hogy nem felejtenek: az Arsenal elleni FA Kupa mérkőzés előtt a szurkolók "The Truth" feliratot mintáztak kartonból és 6 percig (vagyis addig, amíg tartott a Liverpool-Notthingam Forest mérkőzés) az "Igazságot a 96-nak" rigmust zengték.
2002-ben az ausztrál FHM novemberi száma okozott óriási botrányt, ugyanis gunyoros vicceket írtak a katasztrófával kapcsolatban. Az akkori főszerkesztő nyilvánosan kért bocsánatot, valamint ígéretet tett arra, hogy egy kisebb adományt is eljuttat a túlélőknek.
Volt, akinek egy rossz gesztus a karrierjébe került: az egykori liverpooli kapust, Charles Itandjét azzal vádolták meg a drukkerek, hogy a 2009-es megemlékezésen tiszteletlenül viselkedett, a kamerák ugyanis felvették, hogy mosolyogva oldalba böki csapattársát, Damien Plessist.
Utóélet a futballban
Az 1988-89-es FA Kupa-sorozatot nem szakították félbe, holott nagyon sokan ezt követelték. A FA elrendelte a Liverpool-Nottingham elődöntő újrajátszását, amelyet a manchesteri Old Trafford stadionban, 35 ezer néző előtt 1989. május 7-én rendeztek meg. Nagyon sok szék maradt üresen. A BBC egyenesben adta a meccset, ez sokakat késztetett arra, hogy otthon maradjon. A Liverpool 3-1-re nyert, ezzel bejutott a döntőbe, ahol az Everton volt az ellenfele. A hosszabbításba torkolló finálét végül 3-2-re nyerte meg a Liverpool.
Liverpool városában ma is él az áldozatok emlékezete. A liverpooli szurkolók minden évben megemlékeznek a tragédiáról. A hétvégi FA Kupa elődöntői előtt idén is egyperces néma csenddel gondolnak vissza a játékosok és a drukkerek a 23 évvel ezelőtt történt hillsborough-i tragédiára. Az Angol Labdarúgó Szövetség közlése szerint a csapatok fekete karszalaggal lépnek pályára, 15-én pedig istentiszteletet tartanak az áldozatok emlékére az FC Liverpool otthonában, az Anfield Roadon.
tags: #a #futball #sotet #napja #liverpool
