A Liverpool FC címere és a "You'll Never Walk Alone" himnusz története
A futballcsapatok arculatának elengedhetetlen része a szurkolókat mozgósító és feltüzelő induló, a címer, a klubszínek, és az emblematikus játékosok. Ezek az elemek együttesen teremtik meg azt az identitást, amellyel a rajongók azonosulni tudnak. A klubhimnuszok műfajában hatalmas az eltérés, a musicaltől a ska-ig, a sramlitól a punkig széles a skála.
A dalok története is rendkívül változatos, egyesek régmúltra nyúlnak vissza, mások viszonylag újak. A futballvilág egyik legismertebb himnuszával a Liverpool rendelkezik, a "You'll Never Walk Alone" (Sosem mész egyedül) összeforrt a Vörösökkel, nem csak szurkolói dal formájában, de a klub jelmondataként is részese lett az ötszörös BEK/BL-győztes történelmének.
A "You'll Never Walk Alone" eredete és népszerűsége
A "You'll Never Walk Alone" eredeti verziója Richard Rodgers és Oscar Hammerstein 1945-ös, "Carousel" című musicaljében hangzott el, amely Molnár Ferenc "Liliomjának" zenés változata. Az igazi népszerűséget a liverpooli illetőségű Gerry & The Pacemakers 1963-as feldolgozása hozta meg a dalnak. A Gerry Marsden alapította banda harmadik kislemeze, akárcsak az előző kettő, az Egyesült Királyság slágerlistájának élén landolt.
Az Anfield Roadon ebben az időszakban az volt a szokás, hogy a meccsek előtt az aktuális slágereket játszották. A helyi együttesek dalait a szokottnál is nagyobb hangerővel és lelkesedéssel zúgta a liverpooli kemény mag, a Kop. A "You'll Never Walk Alone" is állandóan műsoron volt, amíg jól állt a slágerlistán, de a szurkolók stílszerűen akkor sem hagyták magára a dalt, és akkor is énekelték meccsek előtt, amikor már nem volt reflektorfényben.
A dal és a klub összefonódása
Így nőtt össze a Liverpool és a "You'll Never Walk Alone", amely ugyanúgy felhangzott a 96 halálos áldozatot követelő hillsborough-i tragédia emlékére, mint a nagy diadalok megünneplésére. Bekerült a csapat címerébe is, valamint ott díszeleg a stadion bejáratánál, amelyet az edzőfejedelem, Bill Shanklyről neveztek el.
A dalt később több csapat is átvette, a leghíresebb ezek közül a Celtic. A West Ham United, ha sikerekben nem is, de a klubhimnuszban felveszi a versenyt a Liverpoollal. Igaz, amíg a "You'll Never Walk Alone" egyszerre hordozza magában a szomorkás és a reménykedő hangulatot, addig a West Ham drukkerek által kántált "I'm forever blowing bubbles" (Örökké léggömböket fújkálok) inkább egyszerű, de fülbemászó dallamával hódít.
További híres klubhimnuszok és történetük
A labdarúgóvilágban számos klubhimnusz él a köztudatban, mindegyik a maga egyedi történetével és jelentőségével. Ezek a dalok nem csupán egyszerű melódiák, hanem a klub identitásának, történelmének és a szurkolók szenvedélyének kifejezői.
West Ham United - "I'm Forever Blowing Bubbles"
A dal eredetije 1918-ból származik, zenéjét John Kellette szerezte, szövegét pedig a James Kendis, James Brockman, Nat Vincent triónak tulajdonítják. Először a "The Passing Show of 1918" című musicalben hallhatta a közönség Helen Carrington előadásában. A dal gyorsan befutott, a kor minden jelentősebb énekese elő is adta a maga módján, és azóta sem tűnt el a süllyesztőben.
Hogy a kelet-londoni munkáscsapat hogy került kapcsolatba a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő dallal, arról több történet is született. Az egyik szerint az 1920-as évek elején Cornelius Beal, egy West Ham-i iskola igazgatója, aki nagy barátja volt Charlie Paynternek, a United akkori edzőjének, az iskolai csapat meccsein az "I'm forever blowing bubbles" dallamára költött mindenféle szövegeket a játékosokról. Mivel akkoriban ezeken az iskolai meccseken az ezres nézőszám sem volt ritka, ráadásul a csapat több tehetséges játékosa később a West Hamnél kötött ki, így azok a drukkerek, akik a sulimeccsek mellett a United összecsapásain is megjelentek, átvették a számot.
Egy másik verzió szerint a West Ham-meccsek előtt játszó zenekar tette a drukkerek fülébe a dalt, egy harmadik sztori pedig a walesi Swansea Town szurkolóitól nyúlták le, amikor az 1921/22-es idényben a két csapat háromszor is összecsapott az FA-kupában, és a West Ham húzta a rövidebbet.
Chelsea - "Blue is the Colour"
A Chelsea-nél nem hozott anyagból dolgoztak, egyszerűen összeszedték a csapat tagjait, bevitték egy stúdióba őket, és felénekeltették velük a nem túl bonyolult szövegű indulót. A "Blue is the colour"-t (Kék a szín) 1972-ben lemez formájában piacra dobták, és egészen az ötödik helyig menetelt a slágerlistán. Hogy ebben az évben született meg a klub himnusza, az nem véletlen, a Chelsea ugyanis 1972-ben döntős volt a Ligakupában, ahol aztán meglepetésre kikapott a Stoke Citytől 2-1-re.
A dalt később mindenféle stílusban és szöveggel feldolgozták, 1979-ben még a Konzervatív Párt kampánya során is készült egy átirat, ahol a refrénben a Chelsea helyett Margaret Thatcher neve szerepelt. A "Blue is the colour" mellett több hivatalos indulója is van a Kékeknek ("The blue flag", "No one can stop us", stb.), de a szurkolók körében ez a legnépszerűbb, és a dallamából adódóan tökéletesen alkalmas arra, hogy a stadiont megtöltő drukkerkórus önfeledten üvöltse meccsek előtt és után.
Manchester United - "Glory Glory Man United"
A legrégebbi gyökerekkel a Manchester United himnusza rendelkezik, hiszen a "Glory Glory Man United" eredeti verziója az amerikai polgárháború idején született. Az idehaza "János bácsi a csatában" címen ismert dal odaát a rabszolgafelszabadítók egyik indulójának számított. Jó egy évszázaddal később Angliában a Tottenham-drukkerek gyújtottak rá először, majd később tőlük vették át a 80-as években a MU szurkolói, akik a saját ízlésük szerint formálták át szöveget.
Így került bele a "Busby-bébik" kifejezés, utalva a klub legendás edzője és a fiatalokra (akik két bajnoki címnek is részesei voltak, és akik közül nyolcan életüket vesztették a müncheni légikatasztrófában), valamint Tommy Docherty, akivel a MU a Busby-éra utáni első trófeáját gyűjtötte be a Liverpool elleni FA-kupa-döntőben (pedig a Pool a BEK és a bajnokság megnyerése után közel volt a triplázáshoz), és Ron Atkinson, akivel szintén FA-kupát nyert az együttes. A szöveg amúgy is leginkább a kupára koncentrál, hiszen rengetegszer emlegetik benne, hogy "megyünk a Wembleybe".
AS Roma - Himnusz
Az AS Roma himnusza igazi telitalálat, az a fajta, amitől könnyen libabőrös lesz az ember, nem is kell hozzá Roma-drukkernek lenni, elég csak meghallani, amikor az egész stadion egyszerre kezd rá. A himnusz a római születésű Antonello Venditti műve, aki az olasz popzene ismert alakja, és nagy szurkolója a csapatnak. Venditti a himnuszban is érzékeltette kötődését, agyonszeretgeti a várost, például az ilyen szövegekkel: "Róma, Róma, Róma, elbűvölsz, nagynak születtél, és hatalmas maradsz." 1983-ben, amikor a Roma megnyerte története második bajnoki címét, Vendittit is meghívták a hivatalos ünneplésre, az alkalomra írt "Grazie Roma" című dala nagy sikert aratott, nem csak a fővárosban, hanem szerte Olaszországban.
AC Milan - Himnusz
Milánó piros-fekete felében az a szokás, hogy a meccsek előtt mindenképp lejátsszák a himnuszt, hadd dalolásszon a nép, aztán ha a csapat győz, és mindenki boldog, akkor ismét benyomják az indulót, hogy teljes legyen az eufória. A Milan-himnusz is olyan, amit ha a meccs elején és végén meghallgat az ember a San Siróban, akkor hazafelé eldúdolgatja magában, és nem is kell hozzá dantei olasz tudás, hogy a szövege is megragadjon a fejekben.
A himnusz 1988-ban született, amikor a Milan 11. bajnoki címét ünnepelte, szövegét Massimi Guantini írta, zenéjét Tony Renis szerezte. A dal egyik sorát (Milan mindig veled, Milan, mindig érted) visszhangozta sokáig Kaká is, aki aztán nyáron hűtlen lett a csapathoz, és a Real Madridot választotta, vele ellentétben a szurkolókra tényleg igaz, hogy mindig a csapat mellett lesznek.
FC Barcelona - Himnusz
"Més que un club", vagyis több mint egy klub, így szól az FC Barcelona jelmondata, amelynek politikai felhangja is van, hiszen az egyesület a Franco-diktatúrával szembeni katalán ellenállás szimbóluma volt. Ezért aztán nem meglepő, hogy a Barca himnusza is az összetartozást emeli ki: "Kék-vörös emberek vagyunk, mindegy, hogy honnan jövünk, délről vagy északról. Most egy véleményen vagyunk, egy véleményen vagyunk, egy zászló összeköt minket."
Katalóniában már a gyerekek is fújják a himnuszt, amely 1974-ben született, amikor a klub alapításának 75. évfordulóját ünnepelték. A szöveget Jaume Picas és Josep M. Espinas jegyzik, a zenét pedig Manuel Valls Gorina szerezte, az igazán hangulatos himnuszelőadásokat pedig a "nagy kedvenc" Real elleni meccseken szokta produkálni a Barca-tábor.
Dinamo Zagreb - "Dinamo Ja Volim"
Milyen más induló is illene az Európa-szerte rettegett szurkolótáborral bíró Dinamo Zagrebhez, mint egy jó kis pörgős, punkos dal a Pips, Chips & Videoclips előadásában. A "Dinamo Ja Volim" (Szeretlek Dinamo) a banda első albumán jelent meg 1992-ben és egyből nagy sikert aratott. A Dinamo himnusza külföldön is nagy népszerűségnek örvendett.
Eintracht Frankfurt - "Im Herzen von Europa"
Végezetül egy jóféle sramli Németországból: szinte látjuk is magunk előtt, ahogy koccannak a söröskorsók, miközben a piros-feketébe öltözött Frankfurt-fanatikusok vígan hirdetik, hogy az Eintracht fantasztikusan focizik, sorra lövi a gólokat az ellenfeleknek. Détári Lajos egykori csapatának drukkerei minden meccs előtt szertartásszerűen eléneklik az "Im Herzen von Europa" (Európa szívében) című dalt, amelyet a Westphal, Böcher szerzőpáros jegyez.
tags: #a #leg #jobb #liverpool #cimer
