Az Afrikai Nemzetek Kupája Döntőinek Története: Legendák, Drámák és Felejthetetlen Pillanatok
Az Afrikai Nemzetek Kupájának története hemzseg az emlékezetes pillanatoktól, ikonikus csapatoktól és korszakos egyéniségektől. A kontinens számára a futball nem csupán sport, hanem a felzárkózási lehetőség és egy ritka kapocs a távoli, csillogó társadalmakhoz. A világbajnokságokon korlátozott esélyek miatt az Afrika-kupa marad a legfontosabb torna, ahol a nemzetek örömet és büszkeséget szerezhetnek hazájuknak. Mégis akad egy különösen fájó közös pont számos afrikai legenda pályafutásában: a sosem elnyert trófea a döntőben.
Az örök másodikok és a beteljesületlen álmok
Az egyéni nagyság és a csapatsiker gyakran nem párosul az Afrikai Nemzetek Kupáján, melyre Didier Drogba pályafutása is ékes példa. Az elefántcsontparti futball ikonja öt Afrika-kupán szerepelt, kétszer döntőt is játszott, de mindkétszer alulmaradt tizenegyesekkel - 2006-ban Egyiptom, 2012-ben Zambia ellen. A kontinens egyik legnagyobb csatára hat hónappal válogatott visszavonulása után „látta”, ahogy hazája végre felér a csúcsra: 2015-ben Elefántcsontpart megnyerte a tornát. Drogba korszakának „néma” hőse volt, aki öt tornán szerepelt, kétszer döntőt játszott, de sosem nyert.
Nem ő az egyetlen, aki elátkozottnak érezhette magát. A ghánai középpályás 2010-ben döntőig menetelt hazája válogatottjával, de sérülés miatt éppen a torna legfontosabb szakaszában dőlt ki. Togo történetének legismertebb futballistája klubszinten csúcsra jutott, az Afrikai Nemzetek Kupája azonban sosem volt az ő terepe. Hétszer szerepelt az Afrika-kupán, négyszer is éremért játszott, kétszer bronzérmes lett.
Mali rendszeresen felülmúlta önmagát Seydou Keitával a pályán, de a fináléig egyszer sem jutott el. A Sevilla legendája meglepően hatékony volt a tornákon - 11 meccsen 7 gólt szerzett -, mégis trófea nélkül zárta válogatott pályafutását.
Az Afrika-kupa még a jelenlegi sztároknak is fájó pont lehet. Két Afrika-kupa, két teljes torna - és egy elveszített döntő 2008-ban Egyiptom ellen. Nyolc Afrika-kupa, két elveszített döntő, 36 mérkőzés - és még mindig nincs arany. Afrika világbajnoki gólrekordere, Ghána történetének legeredményesebb válogatott játékosa - és mégis, az ANK sosem jött össze. A jelenleg is zajló Afrikai Nemzetek Kupája több sztár számára az utolsó esély lehet, hogy magasba emeljék a trófeát, hiszen a 2027-es torna már sokuk számára elérhetetlen távolságban van. Ilyen például az egyiptomi Mohamed Szalah, aki kétszer is döntőzött, de egyszer sem nyert. A gaboni Pierre-Emerick Aubameyang számára szintén ketyeg az óra.
Elveszített döntős legendák az ANK-n
| Játékos | Válogatott | Döntők száma | Elveszített döntők | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| Didier Drogba | Elefántcsontpart | 2 | 2 (2006, 2012) | Országa 2015-ben nyert visszavonulása után |
| Mohamed Szalah | Egyiptom | 2 | 2 | Egyelőre trófea nélkül |
| (Névtelen játékos) | Ghána | 1 (2010) | 1 | Sérülés miatt maradt ki a legfontosabb szakaszban |
| (Névtelen játékos) | (Nem ismert) | 1 (2008) | 1 | Két ANK-torna és egy elveszített döntő |
| Asamoah Gyan | Ghána | 2 | 2 | Afrika világbajnoki gólrekordere, még sincs ANK arany |
A 2024-es döntő - Káosz és konfliktus Rabatban
Szenegál története során másodszor hódította el az Afrika-kupát, ám a marokkói házigazdák elleni döntőt botrányos jelenetek árnyékolták be. A szenegáli válogatott nyerte a 35. labdarúgó Afrika-kupában, amelynek kaotikus vasárnap esti fináléjában Rabatban hosszabbításban 1-0-ra múlta felül a házigazda Marokkót. A finálé kis híján káoszba fulladt, miután a rendes játékidő ráadásában a játékvezető tizenegyest ítélt a házigazda Marokkónak, a szenegáli játékosok pedig levonultak a pályáról.
0-0-s állásnál, a 98. percben Jean-Jacques Ndala játékvezető a videóbíró jelzésére a pályaszéli monitoron nézte vissza El Hadji Malick Diouf szabálytalanságát Brahim Díaz ellen, majd tizenegyest ítélt a marokkóiak javára. Sadio Mané, a Liverpool korábbi csatára egyedül maradt a pályán, és megpróbálta visszahívni társait. Mintegy 17 perces szünet után a játékosok végül visszatértek. A torna gólkirálya, a Real Madrid játékosa, Brahim Díaz végezhette el a büntetőt, ám gyenge panenkáját Edouard Mendy szenegáli kapus könnyedén elkapta, a játékvezető pedig azonnal lefújta a rendes játékidőt. A meccs jegyzőkönyve így is kisebb időutazásra hajaz: a torna aranycipőse, ám a díjátadón így is vigasztalhatatlannak tűnő Díaz a rendes játékidő ráadásának 114. (!) percben hagyta ki a büntetőt, majd a hosszabbításban, de hivatalosan csupán a 94. percben.
Sadio Mané takes Senegal past Egypt into AFCON final • FRANCE 24 English
Walid Regragui marokkói szövetségi kapitány a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón szégyenletesnek nevezte a szenegáliak viselkedését, amely szerinte "nem tesz jót Afrikának". A kapitány Sadio Mané a meccs után a csapat felelősségét hangsúlyozta: "A világ figyelt minket, jó képet kellett volna mutatnunk. Őrültség lett volna nem folytatni a meccset csak azért, mert a bíró büntetőt ítélt." A döntő végkifejlete rossz fényt vetett a tornára, pedig Marokkó a szervezés színvonalával általános elismerést váltott ki, és olyan játékosok is dicsérték a rendezést, mint Mohamed Salah.
A hisztéria szerepe a döntőben
A győzelmi ambíció különösen igaz az idei rendező, Marokkó válogatottjára, mely ugyan nagyon régóta a kontinens futballelitjébe tartozik, az ANK-trófeát mégis csak egyszer, 1976-ban tudta megnyerni. Azóta számtalan fájdalmas csalódást éltek meg a szurkolók, így most hazai pályán nagyon szerették volna visszahódítani a kupát. Így lett aztán lépésről lépésre egyre nagyobb a hisztéria Marokkó szereplése körül. Ha azt nem is állíthatjuk, hogy a játékvezetőket ne befolyásolták volna a felfokozott indulatok, de az biztos, hogy nem olyan mértékben, ahogy azt a szelektíven kiragadott jelenetek sugallják. Olyan mérkőzéseken is elkezdtek a közösségi médiában csalást kiáltani, amit abszolút dominált a marokkói csapat, mégpedig mindkét oldallal végig következetes bíráskodás mellett.
Közben a szenegáliakat is teljesen magával ragadta a paranoia, és a döntő előtt már valóságos nyilatkozatháborúba keveredtek a szervezőkkel, hevesen panaszkodtak a korábban még általuk is dicsért körülményekre, az új hoteljükre és a Rabatba érkezésükkor a saját szurkolóikat hozzájuk engedő biztonságiakra. Ennek a hisztérikus gyújtókábelnek lett aztán a végpontja a finálé rendes játékidejének a hosszabbítása, ahol pedig voltaképpen a mérkőzés egészében konzekvensen alkalmazott játékvezetői felfogás érvényesült, vagyis a nem labdára irányuló mozdulatokra sípszó volt a válasz még kisebb kontakt esetén is mindkét fél játékosaival szemben. Őrült módon zárult vasárnap az Afrika-kupa, a döntő kaotikus jeleneteiről már sokan véleményt formáltak az események hátterének ismerete nélkül.
A torna színvonala és jövője
Akármilyen egyedi fordulatok kísérték is a pályán és még egyedibb hangulatok a lelátókon, az Afrika-kupák rendezése már csak a kontinens hányattatott helyzetéből adódóan is nyilván hagyott kivetnivalót maga után a múltban. Ugyanakkor már a legutóbbi, a 2024-es elefántcsontparti torna lebonyolításáról is mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt a csapatok elszállásolásától és utaztatásától kezdve az edzőpályák minőségén át a stadionok felszereltségéig. Hasonló lett a helyzet most Marokkóban is, ahol viszont még inkább górcső alá került a szervezőbizottság tevékenysége a 2030-as vb társrendezésének fényében.
A vb-meccseknek is helyt adó tangeri és a most döntőt is rendező rabati stadionok már készek a nagy eseményre, az egyelőre remekül működő agadiri és fezi arénákat még felújítják és kibővítik 2030-ig a marrákesivel együtt, Casablancában pedig készül már a vadonatúj 115 ezres II. Hassan stadion is. Az Afrika-kupa statisztikáit is leginkább a saját kontextusában érdemes kezelni, így azt is, hogy 121 góllal minden idők leggazdagabb termését hozta idén, amit persze részben a 2021-es mezőnybővítés indokol, ugyanakkor a meccsenkénti gólátlag is magasabb lett az elmúlt hat tornáénál még úgy is, hogy a legélesebb fázisban, az utolsó négy mérkőzésen már csak két gól esett.
Az összes jegyértékesítés is meghaladta a még sohasem látott 1,2 milliós határt, az átlagnézőszám pedig átlépte a 25 ezret, ami persze így is fele az Eb vagy a vb helyszínek látogatottságának, de látványos előrelépés a jóval szűkebb anyagi lehetőségekkel rendelkező afrikai szurkolók korlátozott mobilitását és a hatalmas távolságokat figyelembe véve.
Az ANK meglepetései és hősei
Az afrikai válogatottak közül a legnagyobb csalódás az volt, hogy Ghána ki sem jutott a kontinenstornára, hanem elvérzett a selejtezőkben Szudán mögött, melyet épp egy ghánai szövetségi kapitány, a korábban hazáját is ANK-döntőig juttató Kwesi Appiah vezetett el egészen a nyolcaddöntőig az elmúlt 50 évben mindössze másodjára. Hasonlóan kellemes meglepetés volt Eusébio hazájának, Mozambiknak a szereplése, mely megszerezte első győzelmét a torna történetében és első továbbjutását is, miközben először jutott a nyolcaddöntőbe a 2027-es ANK egyik társrendezője, Tanzánia is.
Ha pedig már Nigéria szóba került, érdemes azt is kiemelni, hogy a vb-selejtezőkön ősszel kínosan elbukó „szuper sasok” becenevükhöz méltóan szárnyaltak az Afrika-kupán és némileg váratlanul megszerezték a bronzérmet. A már említett bukásáig hibátlan Algéria mellett a kellemetlen meglepetések között kell említenünk a nyolcaddöntőben 90 percig emberelőnyben játszva is elbukó Tunéziát, a csoportkörben kieső Angolát és a pont nélkül záró Gabont is.
Bár Marokkó immár 50 évnél is régebb óta marad elátkozott és oly’ sok fájdalmas csalódás után ezúttal sem tudta elhódítani a hőn áhított trófeát, szubjektív álomcsapatunkba három játékosuknak is helyet kell szorítanunk. Yassine Bounou kapusnak az elődöntőig nem sok dolga volt, de ott ő lett a Nigéria elleni szétlövés hőse két védéssel, majd a döntőben is bravúrok sorozatát mutatta be, így még az ominózus panenkát némileg gyanús körülmények között megfogó Edouard Mendynél is előrébb kerül sorrendünkben. A gólkirályi címet öt találattal elnyerő Brahim Diaz pedig attól az esettől függetlenül Marokkó új karmestere lehet a jövőben, míg Noussair Mazraoui úgy nyújtotta a védelem legstabilabb teljesítményét, hogy eredeti posztja helyett javarészt balhátvédként szerepelt, ahol a torna egyik felfedezettjének számító ifjú burkinai Arsene Kouassit szorította nálunk az álomcsapat kispadjára.
A trófeát másodszor elnyerő Szenegálból elsősorban Sadio Mané neve kívánkozik az élre, aki két nagyon fontos gólja mellett három asszisztot is kiosztott, így az ANK történetének legtöbb gólpasszát ő adta, de a 2021-es győztesek közül ismét alapember volt a középpályán még mindig megállíthatatlan Idrissa Gueye, a finálét eldöntő bombagólja előtt a tornán már kétszer is betaláló Pape Gueye és a döntőt rosszulléte miatt kihagyó Krépin Diatta is, aki legutóbb még középpályásként, most viszont már a felfutásaival is nagyon aktív jobbhátvédként járult hozzá „Teranga oroszlánainak” újabb trófeájához.
A már említett Nigéria a kezdeti bukdácsolás után a két szélsős játékról átállt két ék és mögötte egy szabadabban mozgó ember alkalmazására, utóbbi szerepkörben pedig lubickolt Ademola Lookman, aki három gólig és négy gólpasszig jutott, a mezőny legagresszívebb magas letámadásában pedig a feltolt védősorban szinte átjátszhatatlan Calvin Bassey is oroszlánszerepet játszott, miközben Alex Iwobi mélységi irányító tevékenysége már-már kroosi magasságokat idézett. Álomcsapatunk védelmének a tengelyébe helyet szorítanánk még a kongóiak ezúttal is csupaszív csapatkapitányának, Chancel Mbembának is, aki így megelőzi a negyedik helyezett Egyiptomban egészen lenyűgöző statisztikákat összeszorgoskodó Yasser Ibrahimot is.
A képzeletbeli kispadunkra egyébként több ifjonc is odafért, mint a dél-afrikaiak 20 esztendős sziklaszilárd bekkje, Mbekezeli Mbokazi, a PL-ből már jól ismert Carlos Baleba és Amad Diallo (kicsit idősebb klubtársával, Bryan Mbeumóval együtt) vagy a torna egyik felfedezettje, a Mali középpályán rendkívül hatékony Mamadou Sangaré. Könnyen lehet egyébként, hogy egyszer úgy fogjuk emlegetni ezt a tornát, ahol számos klasszis robbant be az afrikai köztudatba, hiszen a 17 évesen az évezred legfiatalabb ANK-gólszerzőjévé avanzsáló Ibrahima Mbaye mellett olyan tinédzserek is letették a névjegyüket, mint a két gólt szerző kameruni csatár, Christiane Kofane vagy az elefántoncstpartiaknál a csereként szintén kétgólos Bazoumana Touré, az „elefántok” középpályájának új csillaga, Christ Inao Oulai vagy a teljes mezőny legtöbb sikeres cselét bemutató Yan Diomandé, de a 20-at éppcsak betöltő Ibrahim Maza is ígéretes jelölt Algéria új sztárjának címére.
tags: #afrikai #nemzetek #kupaja #donto
