A futball és a zsidó identitás: MTK, Ajax és Tottenham történetei
Minden MTK-szurkoló és a legtöbb tájékozott focidrukker pontosan tudja, hogy miért lesz történelmi meccs a keddi Tottenham-Ajax BL-elődöntő: mert soha nem rendeztek ennyire nagy tétre menő, ennyire fontos meccset a legjelentősebb európai kupában két hagyományos zsidó csapat között. Európában, sőt az egész világon összesen három olyan nem izraeli és nem felekezeti alapítású klub van, amit a saját drukkereik és az ellenfelek szurkolói egyaránt "zsidóként" azonosítanak: az Ajax, a Tottenham Hotspur és az MTK.
E három egyesület önképének és identitásának meghatározó elemét jelentik a büszkén vállalt zsidó gyökerek. Az identitás fogalmának manapság talán csak a futballban van olyan meghatározó divatja, mint a politikában, érdekes módon talán még nagyobb is, mint a foci hőskorában lehetett. Ezen a ponton lép be a képbe az identitás, ami a futball esetében egyszerűen a csapathoz kötődő kulturális sztereotípiákat jelenti, amik alapján választani tudunk a középtávolról nézve eléggé hasonlónak tűnő versenyzők közül. A futball kulturális értelemben eleve a nagy leegyszerűsítések és szinte törzsi jellegű azonosulás sportja volt mindig is, hasonlóan mondjuk a politikához és a popzenéhez.
A Tottenham, az Ajax és az MTK sztorija tökéletes példákat ad arra, hogy az identitás témája mennyivel összetettebb és érdekesebb, mint ahogy az új és régi típusú populisták és Kövér László beszélni szoktak róla. Kiderül, hogy az identitásra az sem igaz, amit talán a legfontosabb vonásának tartanak, miszerint azért stabil és megváltoztathatatlan, mert a régmúltban gyökerezik.
Az MTK, a magyar „zsidó csapat”
Az MTK esetének különlegessége, hogy a klubot nemcsak nagyrészt zsidók alapították - sok ilyen konkurens volt itthon is, kezdve az Újpesttel - de a közönség sokszínűsége ellenére azóta is jelentős arányban szurkolnak neki zsidók. Az MTK alapítására 1888. március 12-e jelentős nap a 136 éves MTK, és futball-szakosztálya életében. Az első sportegyesület volt, amelynek nevében csak magyar szavak szerepeltek. A 19. század végén, amikor a sportéletben még a német torna és az angol atlétika dominált, egyedülálló volt a „Testgyakorlók” és a „Köre” szavak használata. Az alternatívaként, részben kényszerből alapított „Magyar Testgyakorlók Köre” elnevezés azonban még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a klubnak valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez.
Az egyesületet Donáth Sándor, Klauber Izidor, Sachs Lipót, Kohn Arnold, Müller Dávid, Totis Lajos, Horner Ármin, Leitner Ármin, Szekrényessy Kálmán, Kükemezey Árpád, László Lajos és id. Szekrényessy Kálmán alapította. Az MTK szellemiségét deklaráltan az asszimilált, nyitott, középosztálybeli magyar zsidók egyszerre patrióta és kozmopolita felfogása határozta meg. Sokan így kerültek oda. Aztán voltak gyerekek, akik a közelben laktak, evidens volt, hogy a Hungária körútra jártak ki. Akkoriban a BTC volt a legnagyobb futballegyesület.
Az MTK futballszakosztályát Kertész Sándor alapította. A Millenárison folytatott tréningek során az 1888-ban alakult MTK sportolóinak jelentős hányada híve lett a BTC által felkarolt labdarúgásnak. A Kertész Sándor Sala köré tömörülő mag 1897-ben merült fel. Ám a klasszikus sportágakhoz ragaszkodó elnökség anyagiakra, és a klub által akkor még nem sportoltatott ifjúságra hivatkozva elvetette a javaslatot. Erre a futball hívei, Kertésszel az élen, elkezdtek átszivárogni a BTC-be. A folyamat 1900-ban szakadáshoz vezetett: az ifjak kiváltak az egyesületből, és megalapították a Budapesti Atlétikai Clubot.
A válságos helyzetben galgóci dr. Heteés Antal került az elnöki, Sas Kálmán pedig a titkári posztra. Módosították az alapszabályt - engedélyezték a labdarúgást, illetve a fiatalkorúak tagságát - így megmentve az egyesületet. Az elnökség felkérte Kertész Sándort az 1901-es csapat megszervezésére.
1940-ben az MLSZ szerette volna leggyorsabban megszerezni az MTK Hungária körúti stadionját. A Hungária körúti stadiont egyébként az egyesület építtette a fővárostól használatba kapott ingatlanon. A pályaelvétel egyébként csak az MTK-ra mért végső csapás volt. A zsidótörvények addigra már teljesen ellehetetlenítették az asszimiláns zsidó gyökerű klub működését. 1938-ban a sportot felügyelő Országos Testnevelési Tanács rendeletben tiltotta meg például, hogy zsidó sportolók képviseljék a magyar színeket Németországban és Olaszországban, illetve a magyar csapat külföldi túráján zsidó kísérő vegyen részt.
A zsidóság, mint egy vörös fonál húzódik keresztül a klub történetén, mégis csak most, 120 évvel az alapítása után indul el egyfajta közeledés a klub gyökerei felé. A huszonéves szurkolók körében a zsidóság és az MTK összekapcsolása nem központi téma. Az idősebbeknél ez egy öndefiníciós kérdés, a fiataloknál ez nincs igazán így. - Vannak árnyalatok, a Baráti Körön belül is. Butaság lenne tagadni, vagy nem egyértelműen vállalni, hogy ez egy zsidó gyökerű csapat. Itt rengeteg zsidó szurkoló van, ezért a kérdés itt kiemelt figyelmet kap. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az MTK mindig is befogadó, toleráns klub volt, tehát Isten őrizz, hogy mi a felvállalt zsidóságunk okán legyünk kirekesztőek.
Az MTK egyre jobban vállalja ezt a kötődését. A kabalaliba, Gedeon bevezetése is hatalmas lépés volt ebbe az irányba. Nagy vita előzte meg, de ez volt a szurkolóink akarata. Átléptük a saját árnyékunkat, nagyon egyértelműen felvállaltunk valamit. Nincs más út, és ezt mostanra sokan megértették. Az MTK-nak szurkolókra van szüksége, és arra, hogy végre ne lehajtott fejjel járjunk meccsre. Amit mindenki tud, azt pont mi ne merjük kimondani? Miért ne mondanánk ki? De ez nem cionista vonalat jelent, hanem egy befogadó toleráns közeget.
Az Ajax: a „Super Jews”
Az 1900-ban alapított amszterdami Ajaxnak ehhez képest semmilyen értelemben nem voltak zsidó gyökerei. Nem zsidók alapították, és hosszú évtizedekig a szurkolói között sem voltak jelentősebb arányban zsidók, a játékosokról nem is beszélve. A helyzet az 1930-as évekre annyiban változott meg, hogy a csapat 1934-ben átköltözött az Amszterdam keleti részén felépített De Meer stadionba, ami a város zsidónegyedében állt. A szurkolói között ezek után természetes módon nőtt a zsidó származásúak aránya, de ez még így sem jelentett sokat.
Sőt valójában a hatvanas-hetvenes évekig - vagyis a 119 éves klub teljes eddigi történetének a feléig - nem merült fel senkiben, hogy az Ajax bármilyen értelemben zsidó csapat lenne. A váratlanul, de annál nagyobb erővel jelentkező kulturális elzsidósodás történelmi gyökereit a témával foglalkozó focitörténészek mégis a harmincas évek közepe utáni időszakra teszik. Hollandiában a két világháború között - főleg a gyémántkereskedők és csiszolók miatt - világszerte híres, ám aránylag csekély létszámú zsidó közösség élt. Ők azonban néhány nagyvárosban koncentrálódtak, azon belül is főleg Amszterdamban, ahol 80 ezren éltek, nagy részük a de Meer stadiont körbevevő negyedben tömörülve.
A rivális csapatok sok, vidékről érkező drukkere ezért életében először Ajax-meccsre menet látott zsidót. Az Ajax mint sportszervezet a második világháború és a náci megszállás idején sem volt még zsidó identitású csapat. A háború alatt a németek megölték a holland zsidók háromnegyedét. Aztán újraindult az élet és a focibajnokság is. Az ellenfelek szurkolói pedig minden elképzelhető verbális eszközzel próbálták felheccelni/bántani/kiborítani az ajaxosokat. Miközben a klubnak a háború utáni évtizedekben - teljesen függetlenül bármilyen közösségi identitástól - több zsidó származású elnöke és két zsidó játékosa is volt.
Ez a tény, párosulva a harmincas-negyvenes évek nyüzsgő zsidónegyedének emlékeivel oda vezetett, hogy a vetélytársak szurkolói egyre gyakrabban próbálták zsidózással hergelni a piros-fehérek táborát. A dolog azonban nem várt irányba sült el. Az Ajax szurkolói nem azzal vágtak vissza, hogy „dehát nem is vagyunk zsidók”, hanem ellenkezőleg, magukra vették a dolgot, mondhatni beleálltak. Van, aki szerint történelmi lelkiismeret-furdalásból, míg mások szerint egyszerűen dacból. A dolog addig fejlődött, hogy a klubon belül a hatvanas-hetvenes évekre egészen komoly, túlnyomó részben nemzsidók által ápolt és fenntartott zsidó kultúra alakult ki, az öltözőben is.
Ez a klub első igaz aranykorszakának idejére érte el a csúcsát. A legnagyobb álzsidó pedig maga a császárba oltott félisten, Johann Cruyff volt, aki a társaival együtt kóser marhaszalámit evett a meccsek előtt és jiddis szavakat kevert az öltözői szlengbe. A külvilág számára is látványos zsidóügyi fordulat végül csak 1976-ban történt meg, amikor az Ajax-tábor F side nevű ultracsoportja felvette a zsidó külsőségeket, ideértve a zászlókat, Dávid-csillagokat és dalokat.
Ajax joden superjoden (Ajax)
Az Ajax vezetősége nemrég betiltotta az izraeli nemzeti lobogó lengetését a klub stadionjában. Miközben a tilalmak és az antiszemita dalok elleni szigorú rendőrségi fellépés csökkentette a feszültséget az egyik oldalon, „az Ajax szurkolók továbbra is zsidó szimbólumokkal élnek”, Maccabi zászlókkal tüntetnek. A kontinensen a „zsidó identitást” legerősebben az Ajax rajongótábora hordozza. A „Super Jews” szurkolótáborában hatalmas izraeli zászlókat lengetnek, a Hava Nagilát éneklik, és nyakukban Dávid-csillagos láncot viselnek. „Talán hülyén hangzik, de éppen ezek az elemek egyesítik a tábor tagjait” - mondja Peled filmjében Ronald Pieldoor, az Ajax kemény magjának tagja.
A Tottenham Hotspur és a „Yid Army”
Az észak-londoni Tottenham Hotspur kulturális elzsidósodásának története egészen más és bizonyos értelemben sokkal szervesebb volt. Nagy-Britanniába, azon belül főleg Londonba az 1880-as évek óta érkeztek nagyobb számban zsidó menekültek a cári Oroszországból és Kelet-Európa más részeiről a szülőhazájukban erősödő antiszemitizmus miatt. Ők nem az MTK-t ilyentájban megalapító városi, jelentős részben értelmiségi, középosztálybeli, asszimilálódó zsidók voltak, hanem döntő többségükben szegény, alig iskolázott, mélyen vallásos vidékiek.
A második nagy hullámban érkezők egy része a londoni zsidók hagyományos környékén, az East Enden telepedett meg, de sokan tovább mozdultak a jó közlekedéssel és számos ipari munkalehetőséggel kecsegtető Észak-London felé, Tottenhambe. Ez lett a környék csapata a Tottenham Hotspurs, rövidebben a Spurs. A bevándorlók első generációja is el-eljárt már meccsre, de különösen az asszimilálódó, a világ egyik legnagyobb metropoliszában a szigorú vallásgyakorlást fellazító második nemzedéktől kezdve lett észak-londoni zsidó népszokás a legtöbbször a szombat ideje alatt tartott Tottenham-meccsekre való eljárás.
A jelenség hamarosan annyira tömeges méreteket öltött, hogy a harmincas évek közepéről származó beszámolók szerint akkoriban az átlagosan 30 ezer körüli nézőszám jó harmada lehetett zsidó. Az, hogy a londoni zsidóság szinte minden korabeli beszámoló szerint szinte egységesen választotta a Spurst a kedvenc csapatának, annál érdekesebb, mert az elérhető források szerint maga a klub mint szervezet egyáltalán nem volt „zsidóbarát”.
A legérdekesebb az, hogy a Tottenham akkor vált „zsidó csapattá” a saját nemzsidó drukkerei, maga a klub és a külvilág szemében is, amikor szociológiai és történelmi okokból már nem is drukkolt nekik annyi zsidó a stadionban. Ez a hatvanas években történt, eléggé hasonlóan, mint az Ajax esetében. Az ellenfelek szurkolói ekkoriban kezdték válogatott antiszemita szidalmakkal hergelni a Tottenham közönségét. Divatba jött a gázkamrákat felidéző hangos sziszegés, a yidezés és yiddózás és az „Indul a vonat...”-típusú náci dalok skandálása.
Az újfajta, a szolidaritásra és az erőszak elutasítására épülő, közösen teremtett, valós történelmi gyökerű, mégis imaginárius identitás olyan erősnek bizonyult, hogy a klub azóta is megőrizte és ápolja azt, hiába próbálta az angol futballszövetség több alkalommal is erőszakkal betiltani a yiddózást. Az önként vállalt zsidóság, sőt bibsiség olyan erős szervező erőnek bizonyult, hogy ez a fajta szurkolás a lelátók megtisztulása és a nyílt rasszizmus visszaszorulása óta sem veszett ki.
A Tottenham szurkolói magukat évtizedek óta Yid Army, vagyis Bibsi Sereg néven emlegetik, amit a londoni klub vezetősége szerint most már be kellene fejezni. A jelentős zsidó szurkolótáborral rendelkező és a rivális csapatok szurkolói körében is zsidónak számító londoni Tottenham Hotspur a honlapján közzétett nyilatkozatában arra kérte a szurkolóit, hogy hagyjanak fel a yid és yiddo szavak használatával. A közlemény szerint nem szeretnék, hogy a továbbiakban ezeket a szavakat a klubbal azonosítsák, mivel szitokszavakról van szó, amelyek kirekesztő jelentéssel bírnak. A Tottenham szerint ezeket a szavakat a saját szurkolói azért kezdték el használni, mert a rivális csapatok szurkolóinak antiszemita skandálásairól úgy próbálták elterelni a figyelmet, hogy magukévá tették a szitokszavakat és ezzel kifordították azok jelentését.
„Néhány szurkoló többek között azért választja most is a Yid Army skandálását, hogy egységet és támogatást mutasson a csapat, valamint egymás iránt, védekezési mechanizmusként a még mindig létező antiszemita gyalázkodásokkal szemben, valamint a Spurs-szurkolóként való azonosítás egyik módjaként” - áll a közleményben.
Antiszemitizmus a magyar futballban és a holokauszt árnyéka
A II. világháborúban eltűnt játékosok és szurkolók, a valaha volt legsikeresebb klubelnök, Brüll Alfréd mártírhalála, mind-mind a múlt ködébe vesztek. A sporttörténelem felbecsülhetetlen értékei pusztultak el a holokauszt miatt. Nem csak egyének, de tárgyak, emlékek, történetek is. Az odaveszett sorsokkal az emlékek is kitörlődtek. Az idős korosztály futballrajongói egybehangzóan állítják, hogy még a 30-as években sem volt példa ahhoz hasonló fasisztoid tömegtüntetésre, mint a 80-as és 90-es években.
A közelmúlt egyik hazai botránya a ferencvárosi szurkolók viselkedése, illetve a nyugati sportvilág kemény retorziója. Néhány nappal korábban az olasz bajnokságban a Lazio fasiszta érzelmű szurkolói a Roma -Cagliari mérkőzésen a Róma mezébe öltöztetett Anna Frankot ábrázoló röplapokkal szórták tele az olimpiai stadiont. A labdarúgó szövetség felháborítónak és aggasztónak ítélte az esetet, és úgy határozott, hogy ezen a héten minden meccs előtt idézetet olvasnak fel Anna Frank naplójából. Az 1985-ös brüsszeli brit-olasz futballtragédia után többé nem volt kétséges, hogy a legnépszerűbb sportot is megfertőzte a tömeges erőszak.
Hogy Magyarországon ez súlyos, a hatalmi elitet és a lakosság szélesebb köreit is érintő traumát okozott, érthető: hatodik éve hirdetik az új „hivatalosok", hogy az ország közvetlenül az „Európához való csatlakozás" küszöbéhez érkezett. A „felzárkózás" és „csatlakozás" volt a rendszerváltás egyik alapvető célja és legitimációs ideológiája. Az Ajax-Fradi konfliktusban tehát Magyarország Nyugat-Európához és Nyugat-Európa Magyarországhoz fűződő viszonya is reflektálódik. A rasszizmus jelensége nem a futballpályákon született és születik.
A 80-s években az erőszak brutális formái újra kiterjedtek. A 80-as évekig úgy látszott, mintha Kelet-Európa kimaradna a futballhuliganizmus legrosszabb folyamataiból. Ám a rendszerváltást megelőző időszak, majd maga a rendszerváltás a szellemi-politikai szabadosság olyan fokával ajándékozta meg a régiót, és benne Magyarországot, amelyet korábban csak a „diktatúra", a „fasizmus" és „reakció" keretei között értelmeztek. Mindenekelőtt a zsidó- és cigánygyűlölet terjedt el, amelyért a 70-es évek Magyarországának futballstadionjaiban még szép számmal büntettek meg vandál szurkolókat.
A 80-as években azonban már Budapesttől Debrecenig, Miskolctól Szombathelyig szinte minden pályán büntetlenül folyt a tömeges zsidózás, ahol csak az MTK pályára lépett, és folyt a cigányozás szinte minden mérkőzésen. A sajtó és a hatalom többnyire csak hallgatott, néha sajnálkozott, majd cinikusan összekacsintott a „kemény magyar gyerekekkel". Amikor 1986-ban Verebes József lett az MTK edzője, a „minőségi fordulat" manifeszt jelenségekben öltött testet. Cigány származása miatt Verebes már korábban is a sajtó és a kollégák egyes számú ellenségének számított.
A tömeges zsidózás emlékezetem szerint 1987-1989-ben emelkedett képtelen színvonalra. Akkor hallottam futballpályán először: a „csontot, szappant!" üvöltözést. A „mocskos zsidók!" több ezer ember szájából is akkor tájt hangozhatott el először. Kezdetben csak a ferencvárosi és az újpesti rasszisták kiabálták ma már országos jelenség. Mindez nem előzmény nélküli, hiszen közismert provokáció volt a 70-es évek elején a székesfehérvári - később másutt is előforduló - incidens, amikor a Videoton-MTK mérkőzésen egy libát dobtak be a pályára kék szalaggal a nyakán.
Guttmann Béla: a „bolygó zsidó” edző
Film készül Guttmann Béla életéből, akinek története csupán egy a tucatnyi, felfedezésre váró fantasztikus zsidó sportolók közül. Az angolok csodálják, mi pedig nem is ismerjük eléggé saját futballunk múltját, amely organikusan kapcsolódik a zsidóság polgárosodásához - állítja David Bolchover angol író. Guttmann minden idők egyik legeredményesebb és legjobb edzője. Magyarországon kívül az egyik legismertebb magyar sportember, 12 ország 21 csapatánál dolgozott edzőként. Guttmann azon kevesek közé tartozott, akik amerikai vízummal a zsebükben visszajöttek a nácik által fenyegetett Európába. Neki ugyanis a futball volt mindene.
Jól megfizették, amikor Amerikában dolgozott, de mivel ott a gazdasági világválság után kevesebb pénzt lehetett keresni, inkább visszajött Magyarországra. Ráadásul 1939-ben mindjárt bajnokságot is nyert az Újpesttel, csak hogy aztán zsidósága miatt megfosszák a munkától, és üldözöttként bujkáljon a háború alatt. Csodával határos az is, ahogy egy gyűjtőtáborból megszökött. Érdekes módon antiszemitizmussal még 1964-ben is találkozott, amikor éppen az osztrák válogatott edzője volt. Ez akkor sokkolta, és inkább rövid időn belül lemondott.
Bizonyos értelemben ő volt a tökéletes „bolygó zsidó”. Senkihez nem maradt lojális, ha valami nem tetszett neki, tudta: mások már várják, hogy nekik dolgozzon. Több botrányos és hírhedt klubváltása volt, és a médiával való pikírt kommunikációja miatt is gyakran került reflektorfénybe. Az egész világ megismerte. Ő lett az első nemzetközi sztáredző, aki a játékosaira nehezedő nyomás eltereléseként inkább magára vállalta a sajtónyilvánosságot. Fontos volt számára a zsidósága is, de erre mint egy örökségre tekintett: a génjeiből, a múltjából származott állandó megújulása, ösztönös és kreatív megoldásai, szokatlan és váratlan edzői és emberi tettei.
Izrael komolyan soha nem jöhetett nála szóba, ott ugyanis számára érdektelen futballélet zajlott. A pénzt és a szakmát szerette, ezért is vállalt munkát annyi különféle, de releváns futballal rendelkező országban. No meg ne tagadjuk el azt a tényt sem, hogy még Amerikában volt profi labdarúgó, amikor Las Vegasban valami új szenvedély ragadta hatalmába: a szerencsejáték szenvedélybetege lett. Óriási vagyonokat játszott el élete során, és bizony halála után még adósságokat is hagyott hátra. Akadt is néhány érdekes beszélgetése a New York-i olasz és zsidó maffia tagjaival, akik közül persze többen rajongtak a futballtudásáért.
Portugáliában - ahol ő a Benficával egymás után két alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai kupát -, akkor ott jóval nagyobb érdeklődés kísérte a bemutatót. Pedig ha valamit, akkor azt szokták tudni Guttmannról, hogy miután viharos körülmények között elhagyta a Benficát - az őt inzultáló vezetőség miatt -, az egész klubot megátkozta azzal, hogy a következő 100 évben nem fognak semmilyen európai kupát nyerni. Ez a Guttmann-átok fogalom lett, és ijesztően valós is, mert a Benfica azóta nyolc döntőből mindegyiket elvesztette.
A bécsi Hakoah egy külön kategóriába tartozott, hiszen kizárólag zsidók voltak a csapatban, de ennek ellenére még az osztrák nemzeti bajnokságot is képes volt megnyerni. Sőt, a legkeresettebb vándortársulattá is vált azzal, hogy a fél világot végigturnézta. Voltak más, ismertebb zsidó csapatok is, főleg a prágai, varsói és budapesti sportéletből. Ezeknek a cionista elvek mellett alakult egyesületeknek azonos indíttatásuk volt: Max Nordau „izomzsidó”-tézise.
A bécsi Hakoahban is voltak többen MTK-s játékosok. A bécsiek 1925-ben nyertek bajnokságot. Ekkor már Guttmann is őket erősítette. Ez pontosan két évvel azután volt, hogy első (!) külföldi csapatként képesek voltak győzni a futball anyaországában. A londoni West Ham United felett aratott siker akkor óriási szenzáció volt, olyan eredmény, ami után leleményes menedzserek elkezdték leszerződtetni a csapatot különféle turnékra. Így juthattak el például New Yorkba is, ahol majdnem 50 ezer embert ejthettek ámulatba a tudásukkal. Guttmann-nak és másoknak is annyira szimpatikus volt a zsidók kedves fogadtatása, hogy később, amikor egyre fokozódott az antiszemitizmus Európában, visszatértek oda játékosként, majd edzőként is.
tags: #ajax #tottenham #mtk #zsido
