Ausztria és Németország Foci Története: A Gijóni Szégyen és Ami Előtte Volt

A labdarúgás történetében számos emlékezetes pillanat volt, de kevés olyan hírhedt, mint az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, Gijónban megrendezett NSZK és Ausztria közötti mérkőzés. Ez az "összecsapás" pont olyan eredménnyel zárult, amellyel sikeresen "kibundázták" a meccset tehetetlenül néző algériai válogatottat. Napra pontosan 40 évvel ezelőtt, 1982. június 25-én játszották le minden idők legundorítóbb focimeccsét, amely mély nyomot hagyott a sportág kollektív emlékezetében, és örökre megváltoztatta a világbajnoki csoportkörök szabályait.

Az 1982-es Világbajnokság G-csoportja: Váratlan Fordulatok és A Botrány Előszele

A világbajnokság sorsolásakor senki sem szisszent fel, amikor az NSZK és Ausztria mellé Chile és Algéria került egy csoportba. Az afrikai csapatnak a nyugatnémetekkel és az osztrákokkal szemben semmi esélyt nem adott senki. Ám az algériai válogatott óriási meglepetésre legyőzte a világsztárokból álló német csapatot, majd diadalmaskodott Chilével szemben is. Az első játéknapon Algéria nagyon megkavarta a dolgokat a kvartettben azzal, hogy 2-1-re legyőzte az NSZK-t. Taktikusan, okosan játszott, és meglepő módon bírta a németek tempóját. Igaz, utóbbiak nem erre a mérkőzésre időzítették a csúcsformájukat, de így is történelmi mérkőzésként tarthatjuk ezt számon. Ráadásul az első gólt az a Rabah Madjer szerezte, aki egy ennél fontosabb (és látványosabb) találatával is elkeserítette a német szurkolókat öt évvel később.

A történelmi diadal után Algéria (a papírformának megfelelően) 2-0-s vereséget szenvedett Ausztriától. Az NSZK Chile elleni 4-1-es győzelemmel (Karl-Heinz Rummenigge mesterhármast szerzett) javította ki a rossz kezdést, míg a negyedik találkozón Ausztria 1-0-ra verte Chilét. Így a záróforduló előtt a dél-amerikai csapatnak csak nagyon halvány matematikai esélye maradt a továbbjutásra, a többi három viszont joggal bizakodott.

A nemzetközi szövetség illetékesei akkoriban annyira bíztak a csapatokban, hogy nem érezték szükségét a menetrend ilyen jellegű összeállításának: a csoport utolsó két, sorsdöntő találkozóját nem egy időben rendezték. Ráadásul nem is egy napon. Az 1982-es helyzetet ennek ellenére szinte mindenki felháborodottan fogadta. Ráadásul nem is volt ez fair az afrikai válogatottal szemben. Ám ki sejtette az időpontok eldöntésekor, hogy az Algéria-Chile találkozó nem a semmit nem jelentő harmadik helyről határoz, hanem a továbbjutásról?

Mindenki biztosra vette, hogy a két európai csapat a csoport első helyéről dönt majd az utolsó játéknapon, mert addigra mindkét meccsét megnyeri. Érdemes néhány német véleményt feleleveníteni a nyitófordulóban vívott NSZK-Algéria találkozót megelőzően. Helmut Schön, aki az 1974-ben vb-t nyerő NSZK szövetségi kapitánya volt, ezt mondta: „Szerencsés a mérkőzések sorrendje, a gyenge Algériával kezdünk." Utóda, a válogatottat Spanyolországban irányító, Jupp Derwall a következőt nyilatkozta: „Előre beterveztem az algériaiak elleni két pontot." A védelem sztárja, a banánbeadásairól híres Manfred Kaltz véleménye: „Az a név, hogy Algéria, nekem semmit sem mond." A csapat kapusa, Toni Schumacher, aki a világ egyik legjobbja volt a posztján így vélekedett: „Legalább négy, legfeljebb nyolc gólt rúgunk Algériának!" Ilyen hangulatkeltő nyilatkozatok után ki gondolta, hogy lesz tétje az utolsó fordulónak?

Az 1982. június 25-i reggeli állás a 2-es csoportban a döntő mérkőzés előtt:

Június 24-én, az Algéria-Chile mérkőzés előtt elterjedtek olyan hírek, hogy egy algériai milliárdos meg akarja vesztegetni Chilét, hogy az nagy különbségű vereséget szenvedjen, ami tulajdonképpen hihető dolog az 1978-as világbajnokságon történt másik bundameccs ismeretében. Ám 1982-ben a chilei szövetségi kapitány, Luis Santibanez nemcsak cáfolta a hírt, hanem egy másikat is mellé tett. Állítása szerint egy nagy osztrák cég képviselője kereste meg játékosait, hatalmas pénzt ígérve arra az esetre, ha nem kapnak ki. Az osztrák cégnek végül nem kellett beváltani az ígéretét, mert Algéria 3-2-re legyőzte Chilét. Ám nyugati szomszédunk meg nem nevezett vállalatának a képviselője pontosan tudta, hogy milyen matematikai lehetőségek fordulhatnak elő az utolsó fordulóban. Ugyanis, ha Algéria négy góllal nyert volna ezen a találkozón, akkor a másnapi NSZK-Ausztria eredményétől függetlenül továbbjut. Ám háromgólos győzelme esetén is olyan eredményt kellett volna produkálni a két német anyanyelvű országnak, melyre talán a négy évvel korábban a 0-6-ot kétségek nélkül tudomásul vevő illetékesek is felkapták volna a fejüket. A vicces az, hogy a 3-0-s algériai vezetés megvolt a szünetben. Sőt, még egyórai játék után is.

Az oviedói találkozón a nézőtéren helyet foglaló osztrák és nyugatnémet vezetők falfehéren néztek hol a pálya irányába, hol egymásra. Ha lettek volna annyira taktikusak az afrikaiak, hogy őrzik ezt az előnyt az akkor már kiesővé vált dél-amerikaiakkal szemben, akkor a kigolyózásukhoz a németeknek úgy kellett volna egy góllal legyőzni az osztrákokat, hogy minimum hét gól esik a meccsen (vagyis 4-3-ra, 5-4-re, 6-5-re, stb), minden más eredmény esetén vagy az NSZK, vagy Ausztria esik ki, és Algéria mindenképpen folytathatja a legjobb 12 között. Ám a 60. percben Chile 11-esből szépített, majd a 72. percben tovább csökkent Algéria előnye. Nyilván az említett osztrák ajánlat ott lebegett a chileiek szeme előtt, ám végül nem tudtak pontot szerezni. Algéria egy góllal nyert, így kicsúszott a saját kezéből a sorsa.

A Gijóni Szégyen: NSZK-Ausztria 1-0

A nézőtéren helyet foglaló német és osztrák vezetők szívéről óriási kő gördült le. Ugyanis bármilyen egy, vagy kétgólos német siker esetén ez a két csapat jut tovább, Algéria pedig két szép győzelem emlékével mehet haza. Ám ha nem ilyen eredmény születik, akkor Algéria maradhat. Ha nagyobb arányban nyernek a németek, akkor Ausztria fejezi be a vb-t, ha nem nyer Németország, akkor ő. Viszont (és itt jött még egy csavar a történetben) ha Ausztria győzelmével vagy döntetlennel hazaküldi a másik európai gárdát, akkor ő sokkal nehezebb ellenfeleket kap a folytatásban: a házigazda Spanyolországot, és az akkor nem rossz Angliát. Ha viszont 1-0-ra, vagy 2-0-ra kikap, akkor Észak-Írország és Franciaország ellen folytathatja, és itt több esély kínálkozott a legjobb négy közé jutásra. 40 éve június 25-én tehát úgy keltek fel a két csapat tagjai, hogy 1-0-s német „diadallal" mindketten továbbjutnak.

Toní Schumacher, az NSZK Európa-bajnok kapusa az „Anpfiff" című önéletrajzi könyvében a következőket írta: „Nem volt ott semmiféle előre megbeszélt dolog, csak valami titkos egyezség. Csapatunk vezéregyénisége, Paul Breitner már a meccs előtt mondta, hogy az 1-0 mindenkinek jó lesz."

A legundorítóbb focimeccs jegyzőkönyve

• NSZK-Ausztria 1-0 (1-0)
• Gijon, Estadio El Molinón, 45 000 néző
• Vezette: Valentine (skót).
• NSZK: Schumacher - Kaltz, Stielike, Kh. Förster, Briegel - Dremmler, Breitner, Magath - Littbarski, Hrubesch, Rummenigge.
• Ausztria: Koncilia - Krauss, Pezzey, Obermayer, Degeorgi - Hattenberger, Prohaska, Hintermaier, Weber - Schachner, Krankl.
• Csere: Rummenigge helyett Matthäus a 67. percben, Hrubesch helyett Fischer a 70. percben.
• Gólszerző: Hrubesch a 12. percben.

Akik láttuk a találkozót még élénken emlékszünk rá. Bizonyítva a tételt: nemcsak egy jó meccs lehet emlékezetes. Akik nem látták, azokat nem biztatnám, hogy nézzék meg valamelyik videómegosztón. A tényeket viszont rögzítsük: valóban 1-0-ra nyert a német válogatott. A 12. percben Pierre Littbarski húzott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre adott, és Horst Hrubesch közvetlen közelről a kapu jobb oldalába fejelt. "Aztán csend, és újra csend", a találkozó további részére jellemző a Népsport második félidőről írt tudósítása: „Szünet után Lachner reklamálásért kapott sárga lapján kívül nem történt feljegyzés méltó esemény."

A találkozón az NSZK kapujában unatkozó Schumacher így emlékezett a meccsre: „Lőttünk egy gólt, és nyomban visszahúzódtunk. Az osztrákok egyszer sem merészkedtek át a felezővonalon. A legnagyobb védésemet egy társam bedobása után kellett bemutatnom. Nevetséges. A mérkőzés után a stadionban ülő 45.000 néző a zsebkendőjét lengette. Ez arrafelé a bikaviadalokon azt jelenti: tűnjél el, gyáva féreg vagy!"

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató nemcsak sokkal izgalmasabb volt a találkozónál, de valószínűleg minden idők egyik legpaprikásabb ilyen eseménye. Egy francia újságíró ezt kérdezte a német szövetségi kapitánytól, Jupp Derwalltól: „Nem érzi, hogy becsapták a jegyekért jelentős összeget fizető embereket, a tévénézők százmillióit és nem utolsósorban azt az algériai együttest, amely egy nappal korábban 3-0-ás vezetésénél nem állt be bekkelni Chile ellen? Hogyan tud ezek után a valódi sportemberek szemébe nézni?" A National11-et két évvel korábban Európa-bajnoki címig vezető mester erre így reagált: „Én itt nem a vádlottak padján ülök, ilyen kérdésekkel nem vagyok hajlandó foglalkozni."

Természetesen szót kapott a becsapott Algéria szövetségi kapitánya, Mahiedime Khalef is, aki egyebek mellett ezt mondta: „A két csapat vezetői, nem tagadhatják le azt, amit tévénézők milliói láttak. Ökölvívásban és birkózásban, leléptetik azokat a versenyzőket, akik csak mímelik a küzdelmet. Ha így lenne a futballban is, az NSZK és Ausztria válogatottja már csomagolhatna." A legméltóbb reakció a találkozó másnapján megjelenő helyi újságtól, az El Comerciotól származott. A lap ugyanis nem a sportoldalon, hanem a bűnügyin számolt be a meccsről, azt írva, hogy 24 német és osztrák állampolgár becsapott 45.000 fizető nézőt.

Természetesen az algériai szövetség hivatalosan is panaszt emelt a mérkőzés kapcsán a FIFA-nál, beadványában ezt írta: „Az volt a benyomásunk, hogy a két csapat megállapodott az eredményben. Partnere volt a skót játékvezető is, aki nem szólította fel komolyabb játékra az együtteseket. Egy pártatlan bíró talán le is fújta volna a komolytalan játszadozást." Michel Hidalgo, a franciák szövetségi kapitánya pedig ezt nyilatkozta: „Ha rajtam múlna, az NSZK és Ausztria válogatottját felterjeszteném a Nobel-békedíjra!" Ezt nyilván humornak szánta, és természetesen nem tett említést arról, hogy az ő válogatottja éppen a nagy meglepetést hozó Algéria-NSZK mérkőzéssel egyidőben kapott ki úgy Angliától, hogy meglehetősen keveset tett a pontszerzésért. A pikírt, felháborodott és csalódott vélemények özönét természetesen a FIFA akkori szóvivője René Courte zárta le, amikor a testület három és fél órás ülése után ismertette a mindenki által papírformának gondolt döntést: „Algéria Labdarúgó Szövetségének tiltakozása nincs összhangban a FIFA alapszabályainak szellemével, ezért a testület, bár megfontolta, elutasítja azt!" Az egész világ látta mi történt. Az illetékesek csűrhették-csavarhatták a szót, ahogy akarták, ezen a mérkőzésen senki nem tett semmit, hogy ne 1-0-ás német győzelem szülessen.

Történelmi Előzmények: A Német és Osztrák Futball A Második Világháború Előtt és Alatt

A Német Labdarúgás Átalakulása

A 20. század első felében a német futball jelentős átalakulásokon ment keresztül, melyek szorosan összefonódtak az ország politikai és társadalmi változásaival. A DFB szigorúan ragaszkodott az amatőr státuszhoz, hogy elkerülje a hivatásos sportolókra kivetett magas adókat. Ez a politika konfliktusokhoz vezetett a profi futballt szorgalmazó nagy klubokkal, amelyek a játékosok növekvő anyagi igényeivel szembesültek. Az 1929-es gazdasági világválság súlyos csapást mért a német futballra. A jegyeladások csökkentek, a tagdíjak apadtak, és az állami támogatások megszűntek. Sok klub anyagi túlélésért küzdött. A válság idején felerősödött a vita a profi futball bevezetéséről. Nagy klubok, mint az Eintracht Frankfurt és a Bayern München, kilátásba helyezték a DFB-ből való kilépést, ha nem engedélyezik a hivatásos játékot.

Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése alapvetően megváltoztatta a német futball helyzetét. A náci rezsim felismerte a sport propagandisztikus értékét, és céljai szolgálatába kívánta állítani. A DFB vezetői, mint Felix Linnemann, gyorsan alkalmazkodtak az új politikai környezethez. Bár személyesen nem voltak elkötelezett nemzetiszocialisták, pragmatikus okokból támogatták a rezsimet, felismerve, hogy ez előnyös lehet a szervezet és a sportág számára. 1933-tól a DFB szervezeti struktúráját átalakították a náci „vezetés elve” szerint. A korábbi demokratikus döntéshozatalt felváltotta az egyszemélyi vezetés, és a regionális egyesületeket központi irányítás alá vonták. A náci rezsim a futballt a német felsőbbrendűség és nemzeti büszkeség bemutatására használta. Az 1934-es világbajnokságon a német válogatott harmadik helyezést ért el, ami nagy propagandasiker volt a rezsim számára. Az 1936-os berlini olimpián Németország a legeredményesebb nemzet lett, megerősítve a náci ideológia által hirdetett német felsőbbrendűséget. Azonban a futballban nem mindig érték el a kívánt eredményeket; például az 1938-as világbajnokságon a német csapat korai kiesése csalódást okozott.

Az Anschluss és az Osztrák Futball Megszűnése

Az 1938-as „Anschluss”, vagyis Ausztria Németországhoz való csatolása drámai hatással volt az osztrák futballra is. A német Wehrmacht március 12-i bevonulását követően az Osztrák Labdarúgó Szövetség (ÖFB) gyakorlatilag feloszlott, és március 28-án kilépett a FIFA-ból. Az osztrák futball, amely ekkor a világ legjobbjai közé tartozott, hirtelen elvesztette önállóságát, és a német labdarúgás részévé vált. Az első „kapcsolati játékot” - egy nem hivatalos, barátságos mérkőzést - április 3-án rendezték meg Bécsben, a Práter Stadionban, ahol 60 000 néző előtt csapott össze az osztrák és a német csapat. Az osztrákok piros-fehér-piros mezben léptek pályára, ami a nemzeti színekre utalt, míg a németek hagyományos fehér-fekete szerelésüket viselték. A mérkőzésen az osztrák válogatott 2-0-s győzelmet aratott Matthias Sindelar és Karl Sesta góljaival. Ez az összecsapás szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen bár az osztrák csapat hivatalosan már nem létezett, mégis bebizonyította kiválóságát a német válogatott felett. Az osztrák futball színvonala rendkívül magas volt, amit a német versenyekben elért sikerek is bizonyítottak. Az SK Rapid Wien 1938-ban Német Kupa-győztes lett, majd 1941-ben német bajnok. Az First Vienna FC pedig 1943-ban hódította el a Német Kupát, ami azt mutatja, hogy az osztrák csapatok továbbra is domináns szerepet játszottak a német futballban.

Az osztrák és a német válogatott játékosai teljesen eltérő játékrendszereket képviseltek, és a rövid felkészülési idő nem tette lehetővé, hogy valóban összecsiszolódjanak. A világbajnokság előtti utolsó tesztmérkőzésen, amelyet 1938. május 14-én játszottak Anglia ellen Berlinben, a német csapat 6-3-as vereséget szenvedett. Ez volt az első alkalom, hogy egy korábban Ausztriában játszó játékos, Johann Pesser, részt vett egy német válogatott mérkőzésen. Azonban a csapat teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól. A világbajnokságon a nagynémet csapat végül már az első körben kiesett, miután vereséget szenvedett Svájctól a nyolcaddöntőben. Matthias Sindelar, aki a korszak egyik legjobb osztrák játékosa volt, nem volt hajlandó csatlakozni a német válogatotthoz. Herberger nevezte volna őt a csapatba, de Sindelar elutasította a részvételt, ezzel is kifejezve ellenállását a náci rezsimmel szemben. Később Sindelart és barátnőjét, 1939-ben rejtélyes körülmények között holtan találták a lakásában.

A Zsidó Játékosok Kirekesztése és Az Ellenállás

A náci ideológia részeként a zsidó sportolókat és tisztségviselőket fokozatosan kizárták a német futballból. A DFB és a klubok többsége passzívan elfogadta vagy aktívan támogatta ezeket az intézkedéseket, hozzájárulva a zsidó közösség elnyomásához és üldöztetéséhez. Néhány klub, mint például az FC Bayern München, megpróbált ellenállni az antiszemita intézkedéseknek. Az egyesület továbbra is kapcsolatot tartott korábbi zsidó elnökével, Kurt Landauerrel, még azután is, hogy őt üldözték és emigrációba kényszerítették. Kurt Landauer 1933-ban lemondott az FC Bayern München elnöki posztjáról, miután a politikai helyzet és a náci rendszer nyomása egyre elviselhetetlenebbé vált. 1938-ban letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborba deportálták. Négy hét után szabadon engedték, és Landauer 1939-ben sikerült elmenekülnie Genfbe. A háború után, 1947-ben visszatért Münchenbe, ahol ismét az FC Bayern München elnökévé választották. Ezek az esetek azonban ritkák voltak, és nem tudták megakadályozni a széles körű diszkriminációt. Sporttársaik jelentős tiltakozása nélkül a zsidóknak Németországban mindenhol el kell hagyniuk klubjaikat.

Íme néhány példa:

• Gottfried Fuchs 1940-ben a családjával Kanada felé vette az irányt. A németországi helyzet elviselhetetlenné vált számára, és az említett évben végül sikerült elhagynia az országot.
• Julius Hirsch 1933-ban elveszítette eddigi állását, majd 1941-ben kényszermunkára vitték. 1943-ban deportálták a karlsruhei koncentrációs táborból Auschwitzba, ahol megölték. 1911. december 17-én debütált a német válogatottban a Magyarország elleni mérkőzésen. Gottfried Fuchs után a második német zsidó válogatott labdarúgó. 1911 és 1913 között összesen hétszer öltötte magára a válogatott mezét.
• Richard „Dombi” Kohn 1934-ben Svájcba költözött edzőként, majd 1935-ben a holland Feyenoord Rotterdam klubhoz igazolt. Hollandiában sikerült túlélnie a náci terrort, és hűséges maradt a Feyenoord Rotterdamhoz egészen haláláig.
• Konrad Jenő, az 1. FC Nürnberg edzője már 1932 nyarán lemondott posztjáról, miután a nemzetiszocialista „Der Stürmer” magazin ellene uszított. Konrad felismerte, hogy zsidóként már nem lehet békésen dolgozni Németországban, ezért külföldre távozott.

A Sport a Propaganda Szolgálatában és a Személyes Sorsok

A náci hatalomátvétel és a diktatúra az 1933-as évtől kezdve jelentős hatással volt a német zsidó labdarúgók életére és pályafutására. De nem csak a zsidó származás jelenhette egy labdarúgó karrierjének a végét, a Harmadik Birodalomban, hanem az azzal való szembenállás is. Ez történt a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennel is. Azonban az ő története szorosan összefügg egy másik labdarúgó, egy német labdarúgó történetével, akivel nagyon jó barátok voltak. A Hamburger SV (HSV) labdarúgócsapata 1923-ban és 1928-ban is megnyerte a német bajnoki címet, köszönhetően két korszakos zsenijének: a norvég középpályás Asbjørn Halvorsennek és az egyik leggólerősebb csatárnak, Otto Fritz „Tull” Hardernek. Azonban a háború mindkettejük életét drámaian megváltoztatta: Halvorsen koncentrációs táborokba került, ahol megjárta a poklot, míg Harder a náci párt tagjaként, később lágerparancsnokként dolgozott. 1933 szeptemberében Halvorsen és Harder, akik 1922 óta csapattársak voltak, búcsúztak egymástól. Halvorsen élete hamarosan tragikus fordulatot vett. A második világháború alatt, miután 1940 és 1942 között a Nyegaard & Co. gyógyszergyárban dolgozott, csatlakozott az ellenálláshoz a Vidkun Quisling által vezetett kollaboráns kormánnyal szemben. Nem volt hajlandó részt venni propaganda-mérkőzések rendezésében, és szembeszállt a náci megszállás minden formájával. 1942-ben a Grini koncentrációs táborba, majd 1943-ban a Natzweiler-Struthof táborba vitték. Halvorsen ott találkozott Trygve Brattelivel, a későbbi norvég miniszterelnökkel. Munkáját felhasználva segített a többi norvég fogolynak, és igyekezett fenntartani a motivációjukat azáltal, hogy híreket közvetített az aktuális eseményekről. Az utolsó tábori állomása Vaihingen an der Enz volt, ahol súlyosan megbetegedett, és 48 kg-ra fogyott le. A svéd Vöröskereszt segítségével, 1945 végén visszatért Norvégiába, ahol a norvég futball újjáépítésében vett részt. Halvorsen 1955 januárjában hunyt el, valószínűleg a koncentrációs táborokban szerzett betegségek szövődményeiben.

A Gijóni Mérkőzés Utáni Következmények és A Sport Jövője

A "gijóni szégyen" örökre beíródott a futball történetébe. Az eset közvetlen következményeként a FIFA bevezette azt a szabályt, hogy a világbajnokságok csoportkörének utolsó fordulójában az összes mérkőzést egy időben kell megrendezni, hogy elkerülhetőek legyenek a hasonló, előre megbeszélt eredmények. A folytatásban Ausztria döntetlent játszott Észak-Írországgal és kikapott Franciaországtól, így nem jutott a legjobb négy közé. Az NSZK megnyerte a német-angol-spanyol „halálcsoportot", majd minden idők egyik legizgalmasabb és legdrámaibb vb-meccse után Franciaország legyőzésével döntőbe jutott. Ott ezüstérmet szerzett. Algéria története során először 32 évvel később élte túl a csoportkört egy világbajnokságon. 2014-ben a nyolcaddöntőben hosszabbítás után 2-1-re kapott ki Németországtól.

Jelenlegi és Jövőbeli Összecsapások

Ausztria összecsapása Németország ellen 2026. április 18. napon 16:00 órakor (UTC) kezdődik. A mérkőzés a FIFA World Cup, Women, Qualification, UEFA, Gr. A4 keretei közt kerül megrendezésre. Ausztria játszott Németország ellen 2 mérkőzésen, ebben a szezonban. Jelenleg, Ausztria mérlege 4., míg Németország mérlege 1. A Sofascore élő eredményei között megtalálhatók az összes korábbi Ausztria vs Németország eredményt a H2H meccsek alapján válogatva.

tags: #ausztria #nemetorszag #foci #eredmenyek

Népszerű bejegyzések:

• Az úttörő kampány részletei
• a magyar kézilabda dicső múltja
• Mikor lesz az X-Faktor döntő
• A futball labdájának aerodinamikája
• Aramis elleni győzelem a kupában