A Labdarúgóedzők Fejlődésének Korai Szakaszai és a Magyarok Úttörő Szerepe

A labdarúgásban az edzői szerepkör mára elengedhetetlen, de hogyan alakult ki, és kik voltak azok, akik először formálták ezt a szakmát? A kérdés, hogy egy olyan futballistának, aki mindent megnyert játékosként, érdemes-e hasonló feladatokba belefogva azt kockáztatnia, hogy egy esetleges sikertelenebb edzői pálya maradjon meg a futballszeretők emlékezetében a lenyűgöző játékospályafutása helyett, gyakran felmerül. Gondoljunk Thierry Henryra és az AS Monacóra, vagy Diego Maradonára, aki minden kétséget kizáróan a futballtörténelem egyik legnagyobb labdarúgója, ám edzői pályafutásáról már nehezen mondható el mindez.

Az edzői hivatás gyökerei mélyre nyúlnak, és a futball professzionalizálódásával párhuzamosan fejlődött. A XX. század elején, amikor a labdarúgás egyre szervezettebbé vált, az edzők szerepe is egyre hangsúlyosabbá vált. Ebben az időszakban különösen a magyar szakemberek játszottak kiemelkedő szerepet Európa-szerte, főként Olaszországban.

A Duna-menti Iskola Hatása: Magyar Edzők Olaszországban

Az 1920-as évek elejétől kezdve magyar edzők szállingóztak ki Budapestről Olaszországba, akik hozzájárultak a calcio, az olasz futball harmincas évekbeli nagy felfutásához. Ezt a folyamatot, akárcsak az olasz állam nagy léptékű szerepvállalását, elementárisan befolyásolta a magyar edzők és az úgynevezett oriundók, azaz a honosított vagy visszaolaszosított dél-amerikai csillagok jelenléte.

Az edzők és a focisták a szakmai okokon túl az anyagiak miatt távoztak Olaszországba, mivel Magyarországon lehetetlen volt álláshoz jutni, a hazai klubok nem tudták azt biztosítani, amit az olasz egyesületek megadtak. Ging József, a Törekvés egykori válogatott játékosa volt az első ismert magyar, aki ott talált munkát, és bőven lettek követői. Érdekes, hogy a tízes-húszas évek két legjobb magyar csapatából, az MTK-ból és az FTC-ből csak nagyon kevés befutott játékos ment Olaszországba, megtalálták itthon is a számításukat. Ellenben például a Törekvésből, részben kerülőúton, Csehszlovákián, vagy Csehszlovákián és Németországon keresztül olyan ismert futballisták kötöttek ki Olaszországban, mint Ging, Hajós, Hirzer, Viola, Weber és Weisz Árpád.

A magyar futball első nagy olaszországi sikerét a Juventus 1925-1926-os bajnoki címe jelentette, amelyhez a Juve Károly Jenő irányításával menetelt egészen az észak-olasz döntőig, soraiban két magyar játékossal, Viola Józseffel és Hirzer Ferenccel. A Bologna ellen két mérkőzés után döntetlenre állt a párbaj, s ezt az izgalmat az edző Károly Jenő szíve nem bírta ki. Játékosai a harmadik találkozón, valamint annak megnyerése után az országos döntőben, Bukovi Márton középfedezet Alba Romája ellen az elhunyt edzőjükért is játszottak. A csapatot játékos-edzőként Viola József dirigálta, s nagyszerűen játszott Hirzer Ferenc, az idény gólkirálya is.

Miután abban az évben az olasz futball „belső piacát” védendő korlátozták a külföldi játékosok számát, véget ért a magyar labdarúgók első ottani aranykora. Pedig abban a szezonban az Északi Liga összesen 30 légiósából huszonöt magyar volt!

Az 1934-es világbajnokságon aranyat nyerő Squadra Azzurrájából minden, a tornán szereplő játékosnak volt a pályafutása során legalább egy magyar edzője. A ligarendszerű bajnokság 1929-es bevezetése óta egyetlen külföldi nemzet edzői sem nyertek annyi bajnoki címet, mint a magyarok. Mind közül kiemelkedik az Olaszországban és Magyarországon is a 2010-es években „újrafelfedezett” Weisz Árpád.

A XX. század közepéig számos magyar edző szerzett bajnoki címet az olasz Serie A-ban, bizonyítva szakmai felkészültségüket és a Duna-menti iskola hatékonyságát.

Weisz Árpád: Az Internazionale és a Bologna Legendája

Weisz Árpád az Ambrosianával (Internazionaléval) nyert 1930-ban, majd szerzett két elsőséget a Bolognával is. Sőt, az 1938-1939-es idényben is még öt fordulón keresztül ő vezette az újra a bajnoki címig menetelő csapatot, de a faji törvények fenyegetése miatt Franciaországba távozott. Az Inter és a Bologna többszörös bajnok trénerét végül a németek elhurcolták és családjával együtt Auschwitzban lelte halálát.

Egri-Erbstein Ernő: A Grande Torino Építőmestere

A XX. század egyik legnagyobb alakja, Egri-Erbstein Ernő, már a játékos-pályafutása során tudatosan készült az edzői karrierjére. Kőkemény labdarúgó volt, aki nem vetette meg a durva szabálytalanságokat sem. Olaszországban már játékosként kiváló kapcsolatrendszert épített ki, a tengerentúlon pedig edzője távollétében ő irányította a játékostársait, és hamar megmutatkoztak kiemelkedő vezetői képességei. A két világháború közti években több tucat magyar dolgozott az olasz csapatoknál. Nem egyszer előfordult, hogy az élvonalbeli mezőny klubjai több mint felének kispadján magyar edző ült.

Erbstein első olaszországi munkáit kisebb déli csapatoknál töltötte, de Olaszországban ekkor kapott nagyobb figyelmet a korát jócskán megelőző módszerei révén. Az olaszok által csak Ernestónak hívott stratéga a felnőttcsapat mellett maga tartotta az ifik edzését, és a taktikán kívül számos technikai praktikára is megtanította a játékosait. Például hogy hová tegyék a támaszkodó lábukat egy-egy lövésnél, de ő volt a térségben az első olyan edző, aki egy-egy nagyobb mérkőzés előtt edzőtáborba vonult csapatával egy elszigetelt területre a zavartalan felkészülés jegyében. „A bátorság nyugodt bizonyossággal vértez fel bennünket, hogy semmiféle veszély nem leselkedhet ránk, és bolondság félnünk bármitől is. Meg kell lennie a bátorságunknak ahhoz, hogy ne féljünk” - mondta.

Első jelentősebb sikereit a Lucchese csapatánál érte el, melyet a harmadosztálytól a Serie A-ig vezetett. Védjegyévé vált, hogy egy-egy ismeretlen vagy kirekesztett játékosban meglátta a tehetséget. Erbstein kiválóan ismerte fel, hogy kikre számíthat a céljai elérésében, váratlan húzásai pedig rendre igazolták őt. Csapata tulajdonképpen a totális futballt valósította meg évtizedekkel azelőtt, hogy az az 1970-es években a hollandok által világszerte ismertté vált volna. A Lucchese az 1936-1937-es első élvonalbeli idényében hazai pályán nem kapott ki és újonc létére a hetedik helyen végzett. „Erbstein nem csak a kéznyomát hagyta a klubon - ő maga lett a klub” - tartották róla ekkoriban a helyiek.

A Torino újonnan kinevezett elnöke, Ferruccio Novo csábította az edzőt a piemonti csapathoz, ahol az első pillanattól kezdve mindenkit meggyőzött hosszú távú elképzeléseiről. Játékosai barátként tekintettek rá, megnyerő személyisége révén mindenkivel könnyen megtalálta a közös hangot. „Mosolyogj már az öltözőben, meg akkor is, amikor kimész a pályára. Ha beléd száll az ellenfél, vagy a bíró butaságokat fúj: mosolyogj! Ha megint téved: mosolyogj! Ha az ellenfél gólt lő: mosolyogj! Ha mi szerzünk gólt: mosolyogj, mosolyogj és mosolyogj! Ha az ellenfél megpróbál provokálni, sértegetni: csak mosolyogj!” - mondogatta a játékosainak.

Az első torinói szezonja derekánál életbe léptek Olaszországban a faji törvények, így a zsidó származású edzőnek a családjával együtt el kellett hagynia az országot. Hollandiába akartak menni, de végül Budapestre tértek vissza. Erbstein nyolc év után, 1946-ban tért vissza Torinóba. Visszatérése után kezdetben csak a háttérben vállalt munkát, de valójában a klubon belül neki volt a legnagyobb szava, mivel az elnök vakon megbízott benne. Tulajdonképpen egyfajta menedzseri szerepkört töltött be. A Torinónál kapta meg a szükséges teret ahhoz, hogy megvalósítsa régóta benne élő elképzeléseit és egy korszakos meghatározó együttest hozzon létre.

A magyar edző által megálmodott és összerakott Grande Torino megnyerte az 1942-43-as bajnokságot, majd 1945 ősze és 1949 tavasza között sorozatban négy aranyérmet szerzett, immár az ő jelenlétében. Mivel a kettő között nem zajlott hivatalos bajnokság a második világháború miatt, tulajdonképpen öt bajnoki címet szerzett egyhuzamban a gárda. „Ha jó napja van, a Torino egyszerűen megállíthatatlan” - írta a La Stampa nevű lap felelős szerkesztője, Luigi Cavallero az Alessandria elleni 10-0-s diadalmenet másnapján. Erbstein maga a siker receptjét így definiálta: „Elszántság + verejték + higgadtság + klasszis = diadal!”

1949. május 4-én egy repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette a teljes csapat, Egri-Erbsteinnel együtt, Lisszabonból hazafelé tartva. Odaveszett Schubert Gyula is, a Torino akkoriban egyedüli magyarként játszó fedezete. A tragédiát követően Olaszország gyászba borult. Torino város a hőseit siratta, hiszen a háború utáni szomorú években a Grande Torino volt a remény jele. A bajnokságból hátralévő négy fordulóban az ificsapat állt ki, szolidaritásul valamennyi ellenfél ugyancsak ifiket küldött pályára ellenük. A halálukat követően az 1948-1949-es idény bajnokává avatták őket.

További Sikeres Magyar Edzők Olaszországban

Az AS Roma első bajnokcsapatának, az 1941-1942-esnek Schaffer Alfréd volt az edzője. A negyvenes évek elején a bajnoki címnyerés (1942-1943) idényében egy ideig irányította a Torinót Kutik András. Az ötvenes években Czeizler Lajos az AC Milant (1951), dr. Sárosi György a Juventust (1952) vezette a bajnoki címig. Guttmann Béla volt az AC Milan edzője 1954-1955-ben, a piros-feketék bajnokok lettek. Ami a nemzetközi kupákat illeti: a hatvanas években is ért el magyar edző sikert olasz klubbal. A Kupagyőztesek Európa-kupája első kiírásában Hidegkuti Nándor volt a győztes Fiorentina edzője. Néhány olasz élklub valóságos magyar korszakot élt meg hajdanán. A Fiorentinánál 1926-tól 1934-ig (két idényt leszámítva) csak magyarok dirigáltak, Csapkay Károly, Feldmann Gyula, Rády Vilmos és Ging József. Az Internazionalénál 1926-tól 1936-ig csak magyarok vezették a szakmai munkát. A Triestinában és a Bolognában is hosszú éveken át magyar edzők irányították a csapatokat.

Játékosból Edző: A Legnagyobbak Nyomában

A labdarúgás történetében sok kiváló játékos próbálta ki magát edzőként, változó sikerrel. Lothar Matthäus játékospályafutását aligha kell bemutatni, edzőként viszont nem sok eredményre emlékezhetnek vele kapcsolatban a futballszurkolók. Hasonlóan Maradona vagy Thierry Henry esetében, ahol a játékosként elért sikerek messze felülmúlják az edzői eredményeket.

Másrészt vannak, akik mindkét szerepkörben maradandót alkottak. Mário Zagallo játékosként (1958, 1962) és edzőként is (1970, 1994) két VB-arannyal büszkélkedhet, és ő volt az első ember, aki játékosként és edzőként is diadalmaskodott a világbajnokságon. Franz Beckenbauer játékosként és edzőként is VB-győztesnek mondhatja magát, kétszeres aranylabdás és mindent megnyert klubszinten és a válogatottban is. Zinedine Zidane esetében már nem ilyen egyértelmű annak az eldöntése, hogy játékosként vagy edzőként hagy mélyebb nyomot a labdarúgás világában, hiszen mindkét minőségében elképesztő sikereket ért el.

Rinus Michels zseniális játékos és zseniális edző volt, háromszoros BEK-győztes az Ajax együttesével, holland és spanyol bajnok is volt az FC Barcelonával. Edzőként szintén az Ajax és a Barcelona élén alkotott maradandót, ahol a "totális futball" megteremtőjeként vált híressé.

Az Edzői Szerep Modern Arcai: Különböző Útjaikon a Csúcsra

A modern labdarúgásban az edzői szerep tovább specializálódott, és különböző hátterű szakemberek jutottak a csúcsra.

Arsène Wenger az RC Strasbourg játékosaként francia bajnoknak mondhatja magát, ám inkább másod- és harmadosztályú csapatokban játszott. Edzőként azonban Monacóban bajnoki címig és a BEK-ben is elődöntőig vezette a hercegségbelieket, majd az Arsenalnál vált legendává. Pep Guardiola játékospályafutását nem érheti sok kritika, azonban valószínűleg sokkal inkább egy forradalmi edzőként említik majd a futballtörténeti könyvek, mint egy világklasszis játékosként, hiszen már kétszer választották meg a világ legjobb edzőjének, kétszeres BL-győztes, és már három topbajnokságban is győzelemre vezette csapatait. Vezetése alatt az FC Barcelona minden idők egyik legjobb csapatává vált.

José Mourinho szöges ellentéte Arsène Wengernek, hiszen nála csak az eredmény számít, míg a stílus sokadlagos dolog. Mourinho korán rájött, hogy nem lesz belőle jelentős játékos, így már korán elkezdett elemzéseket készíteni edző apjának, majd Bobby Robson tolmácsa lett a Benficánál, majd az FC Barcelonánál is. Négy országban is bajnok lett a csapataival, valamint a Portóval és az Interrel is megnyerte a BL-t.

Sir Alex Ferguson játékosként skót kiscsapatoktól indult, míg végül az Aberdeennél csinált hírnevet magának, KEK-et és három bajnoki címet nyert a csapattal, mégis a Manchester United élén eltöltött 27 évével írta be magát a futball történetébe. Joachim Löw egy teljesen átlagos Bundesliga-karriert tudhat maga mögött játékosként, edzőként viszont már első állomáshelyén eredményes volt, és 2014-ben világbajnoki címre vezette a német válogatottat.

Luiz Felipe Scolari édesapja korának egyik legjobb brazil védője volt, így fia hamar rájött, hogy jobb, ha inkább edzőként kamatoztatja a futball iránti lelkesedését. Scolari 2002-ben VB-aranyig vezette Brazíliát, majd két évvel később a portugálokat EB-ezüsthöz segítette.

Külföldi Edzők a Magyar Bajnokságban

A magyar labdarúgó NB I történetében először fordult elő, hogy egymás után negyedszer szerezte meg a bajnoki címet olyan csapat, melynek külföldi a vezetőedzője. Viszont, ha az NB I-es éra előtti időszakot is figyelembe vesszük, akkor száz évet kell visszamenni a történelemben, hogy hasonló sorozatot találjunk külföldi trénerektől.

Az 1913-14-es bajnokságot az MTK skót (John Tait Robertson) és angol (W. Holmes) szakmai segítséggel nyerte meg, majd nem hivatalos bajnoki kiírások következtek. Az MTK történetének egyik legfényesebb korszakát hozta el az 1916-1921-es periódus a közép-európai futball felemelkedésének kulcsfigurájaként említhető angol Jimmy Hogan vezérletével. Hogannel egymás után öt aranyérmet nyertek a kék-fehérek, 1921-1922-ben pedig honfitársa, Herbert Burgess ült az MTK bajnokcsapatának kispadján. A magyar futball hőskora után már csak elvétve került külföldi edző a kispadokra - egészen a rendszerváltásig.

A finn Martti Kuusela lett az NB I-es éra első külföldi trénere, aki bajnoki címet tudott nyerni (1992-1993-ban a Kispest-Honvéddal), 2006-2007-ben a cseh Miroslav Beránekkel ünnepelhetett bajnoki címet a Debrecen. A közelmúltban Joan Carrillo (Videoton, 2014-2015), Thomas Doll (Ferencváros, 2015-2016), Marco Rossi (Bp. Honvéd, 2016-2017) és Marko Nikolics (Videoton, 2017-2018) is bajnoki címre vezette csapatát. Marko Nikolics az első szerb edző, aki bajnokságra vezetett egy magyar csapatot.

tags: #az #elso #edzo #a #fociban

Népszerű bejegyzések:

• Színezd ki a Real Madrid logót
• A Sütit akarok! cukrászda története és kínálata
• A 2007-es World Series diadala
• Az 1976-os olimpia magyar sportolói
• Spanyolország és Portugália összecsapása a Nemzetek Ligája döntőjében