A Magyar Úszás Története és az Első Európa-bajnokság

Az úszás a folyadékban történő mozgás összefoglaló neve. Ez a szócikk kifejezetten az emberek vízben önerőből haladó mozgásával foglalkozik. Az úszás sporttevékenység, amit versenyszerűen is lehet űzni, de szabadidős tevékenységként, valamint egészségmegőrzési -fenntartási célból is sokan kedvelnek. Az egyik leghatékonyabb mozgásforma, hiszen a legtöbb izomcsoportot egyszerre mozgatja meg. Kicsi a sérülés és a túlterhelés veszélye. Gerinc- és mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek, baleseti illetve keringési rehabilitációban részesülő pácienseknek szokták egészségügyi célból javasolni.

Az úszás az egyik legősibb testmozgás, története egyidős az emberiséggel. Az ókori civilizációk kialakulásával egyre több helyen honosodott meg a fürdőzés kultúrája, vele az úszás. Az úszás valószínűleg egyidős az emberiséggel. Az ókori görögöknél az emberi műveltség fokmérője volt: nem vállalhatott közéleti tevékenységet az, aki nem tudott úszni. Az i. e. 3. században, a kínai császári flottában szolgálók úszásképzését kötelezővé tették - az újítást a japánok is átvették -; rendszeresekké váltak az úszóversenyek. Az egyiptomiak és az asszírok szintén a hadviselésben vették hasznát az úszásnak - képes ábrázolásaik tanúsága szerint a váltott karú úszásmódot ismerték.

Az úszást a Biblia is többször említi; az Apostolok Cselekedetei 27:43 szerint: „megparancsolá, hogy akik úszni tudnak, először azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre”. A föníciaiakat az ókor legkiválóbb úszóiként tartották számon, amit Hérodotosz is alátámaszt: “a föníciaiak voltak az elsők, akikről mint jó úszókról lehet megemlékezni”. A Római Birodalom összeomlását követően a fürdő- és úszókultúra is hanyatlásnak indult. A középkorban - a lovagi eszménynek megfelelően - az úszást a vadászat és lovaglás mellett a harmadik legfőbb erényként tartották számon.

Az Úszás Sporttörténeti Fejlődése és Modernizációja

A sport jellegű úszás első, ismert említése 1810. május 3., amikor a neves angol költő, a különc Lord Byron átúszta a Dardanellák tengerszorost. Mérföldkövet jelentett 1875 is, amikor egy angol úr, bizonyos Matthew Webb átúszta a La Manche-csatornát Dover és Calais között. Az 1830-as évektől megnyitották a kincstári tanuszodák kapuit a polgári lakosság számára is, a 19. század második felétől pedig már az ipari és kereskedelmi vállalkozók szemében is jó befektetésnek számított nyitott medencék és fürdők építése.

Az Úszásmódok Kialakulása és Fejlődése

A versenyúszás kialakulásának kezdetén a XIX. század végén egyeduralkodó úszásnem volt a mellúszás. Az első versenyeken szinte valamennyi versenyző mellen vagy ahhoz hasonlóan úszott. Már a középkori oktatásnak is ez az úszásnem volt az alapja. Az egyre gyorsabb tempó érdekében újításokkal próbálkoztak. Rájöttek arra, hogy a karok víz felett történő előre vitele gyorsabb úszást eredményez. Kialakult az oldal-, más néven matrózúszás, melyet a kiemelt fej elfordítása, az egyik kar víz alatt történő előre mozdítása, egyidejűleg a lábak tempónként alkalmazott, nagy kiterjedésű ollózó mozgása jellemzett. 1870 körül a Kutya-sziget bennszülötteitől eltanult úszásmódot egy angol kalandor, bizonyos John Trudgeon mutatta be Európában. Ő már hason fekve úszott és mindkét karját a víz felett lendítette előre, amivel a karmunka lényegesen hatásosabb lett.

Az úszásmódok közül később az ún. „magyar stílus” vált a leggyorsabbá. A magyarok elhagyták a haladásban zavaró békatempót, erőteljes karmunkával úsztak, lábaikat pedig csak egyensúlyozásra használták. Ez a technika Gräfl Ödön nevéhez fűződik és az első újkori olimpia kétszeres bajnoka, Hajós Alfréd is így úszott, sőt Halmay Zoltán is ezzel az úszásnemmel aratott két olimpiai győzelmet 1904-ben, St. Louis-ban.

Az ausztrál Arthur Cavillnek köszönhetjük a hátúszást, noha a mellúszáshoz hasonlóan mozgott, azaz karjai egyszerre nyúltak hátra, lábai pedig békatempóval mozogtak. Az úszásnemet az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább, 1912-ben; váltott kar- és ollózó lábmunkával nyert olimpiát, 100 méteren. A legfiatalabb úszásnem a pillangó, amelyet a német Erich Rademacher mellúszás közben talált ki, amikor egy szoros versenyen a célba érkezéskor kiemelkedett a vízből, és szinte ráugrott a falra. A pillangó karmunkáját az amerikai H. Myers tökéletesítette, 1933-ban - de akkor még mellúszó- lábtempót alkalmazott. Csak 1935 körül jelent meg a páros lábú, ún. delfin lábmunka, amit azonban az akkori mellúszó-szabályok nem tettek lehetővé. S mivel a pillangóúszás még nem volt különálló úszásnem, a pillangózók - a „mell-lábbal” és „pillangó-karral” úszók - a mellúszás versenyszámaiban indultak. Csak az 1956-os olimpián vált negyedik, hivatalos úszásnemmé a mai értelemben vett pillangóúszás.

Az Úszósport Szervezeteinek Kialakulása

A világon az első, úszással foglalkozó nemzeti sportszervezetet, az AMSC-t (az úszó klubok szövetségét) Angliában jegyezték be, 1869. január 7-én. A szövetség alapítóülésén rögzítették az úszás versenyszabályait, és megrendezte Anglia első úszóbajnokságát a Temzén, melyet évente megismételnek azóta is. A szövetségnek 1880-ra már több mint 300 úszóklub volt a tagja.

Az úszók nemzetközi szervezetét, a FINA-t (Federation Internationale de Natation de Amateur) 1908-ban alapították meg Londonban kilenc alapító tag, köztük Magyarország kezdeményezésére. Az Európai Úszó Liga (LEN) 1927-ben alakult meg Bolognában, a magyar Donáth Leó kezdeményezésére.

Az Első Úszóversenyek és az Olimpiai Program

Az úszósport bölcsőjének Angliát szokás tartani, mert bár több országban, köztük Japánban és Ausztráliában is egészen korán rendeztek már úszófesztiválokat, szervezett keretek között, rögzített szabályrendszerrel először az angol úszók versenyeztek. Az angol úszószövetség még megalakulásának évében, 1869-ben megrendezte Anglia első úszóbajnokságát. A versenyt a Temzén bonyolították le, az egy angol mérföldes (1609m) távot Tom Morris nyerte, 27 perc 18 mp-es idővel. A versenyt az első olimpián Athénban még csak négy úszó számban mérték össze erejüket a versenyzők: 100m, 500m, 1200m gyorsúszásban, valamint a helyiek számára megrendezett matróz (tengerész) úszásban, ahol mindenki olyan stílusban úszhatott, ahogy akart, illetve ahogy tudott. 1900-tól szerepelt az olimpián a mellúszás, 1904-től a hátúszás és csak 1956-tól a pillangó. A vegyesúszás csak 1964-ben került be az olimpiai úszószámok közé. Az első három olimpián nyílt vízben úsztak a versenyzők, a Londoni olimpia óta pedig medencében rendezik a versenyeket. Az újkori játékokon kezdetektől fogva szerepel az úszás, mint sportág.

A Magyar Úszás Kialakulása és Fejlődése

Hazánkban a török hódoltság idején honosodott meg a fürdőkultúra, amelynek közvetett szerepe volt az úszás elterjedésében. Az úszás népszerűsítésében nagy érdeme volt Széchenyi Istvánnak és Wesselényi Miklósnak, a két népszerű és közismert főnemesnek. Mindketten jó úszók hírében álltak, és amint lehetőségük adódott - elsősorban testgyakorlás céljából - rendszeresen úsztak. Széchenyi a dunai, Wesselényi a balatoni úszásnak volt vezéralakja. Már 1817-ben működött Pesten szerényebb katonai úszóiskola, amely az evezős csónakházakhoz hasonlóan a Duna vízére telepített építmény volt, láncokkal, horgonyokkal, cölöpökhöz erősített kötelekkel stabilizálva, hogy ellenállni tudjon a folyó sodrásának. A mederfenékig érő háló biztosította a medence jelleget. A polgári úszóiskolákban már zárt kabinok is voltak, mindemellett úszómester és uniformizált őrszolgálat felelt a rendért.

Az Első Magyar Olimpiai Bajnokok és Szervezetek

A hazai úszósport fejlődésére a modern olimpiai játékok gyakorolták a legnagyobb hatást. A magyar versenyúszás születése pillanatában sikerre kódoltatott: a sportág első olimpiai bajnoka Hajós Alfréd lett, aki az 1896-os athéni játékokon 100 méteren bizonyult a legjobbnak, és nem sokkal később 1200 méteren is diadalmaskodott. Hajós Alfréd az 1896-os, athéni premieren két aranyérmet nyert (100 és 1200 méter), így ő lett a magyar sport első olimpiai bajnoka. Az 500-as távon csak azért nem indult, mert az közvetlenül a 100 méter után következett, ő pedig erejét az 1200 méteres távra tartalékolta (a versenyeket nyílt vízen, a tengerben rendezték). Igaz, hogy Athénban nem képviseltették magukat Anglia és Ausztrália kiválóságai, Hajós sikerei mégis vitathatatlanok: ő az első magyar olimpiai bajnok.

A szervezett úszósport kezdetét 1893-tól számíthatjuk. Az MTK elnöke, Porzsolt Gyula és a MAC ismert úszója, Balogh Hugó kezdeményezésére abban az évben alakult meg a Magyar Úszó Egyesület (MUE), melynek egyedüli célja a magyar úszósport fejlesztése volt. A magyar Donáth Leó kezdeményezésére alakult meg 1927-ben az Európai Úszó Szövetség (LEN). A sportág szervezetileg 1902-től a Magyar Atlétikai Szövetség alosztályaként működött, és szakbizottságot hozott létre az úszósport irányítására. E testület tevékenységének eredményeként alakult meg 1907. május 25-én a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ), amely a magyar úszó-, vízilabda- és műugrósport kizárólagos gazdája lett.

Az Első Európa-bajnokság Budapesten és a Korszerű Uszodák

Három francia lap, a Matin, a L’Auto és a Velo szervezésében már 1889-től rendeztek nem hivatalos Európa-bajnokságokat, 1903-tól pedig világbajnokságokat. Az első Európa-bajnokságot Budapesten tartották 1926 augusztusában. A sportág ezután hullámzó módon teljesített, az első, Budapesten rendezett Európa-bajnokságon például Bárány István óriási bravúrral legyőzte a sportág koronázatlan királyának számító Arne Borgot 100 gyorson, később azonban ezt nem tudta olimpiai sikerre váltani.

A 20. század első évtizedeiben világszerte megkezdték a korszerű versenyuszodák építését, hiszen ahol nem volt lehetőség egész évben a tréningezésre, ott hanyatlásnak indult az úszósport. Ezt felismerve, 1930-ban épült meg Budapesten Európa egyik legszebb, egyben legkorszerűbbnek számító fedett uszodáját, mely szintén Hajós Alfréd építészmérnöki tehetségét dicséri, hiszen ő készítette a Nemzeti Sportuszoda terveit. Ez volt a világ első nézőteres fedett uszodája, amely jelenleg is tervezője nevét viseli.

A Magyar Úszósport Aranykora és Legendái

Az 1930-as évek szerényebb eredményei után a magyar úszósport csakhamar ismét világklasszis úszóval büszkélkedhetett: Csík Ferenc az Európa-bajnoki cím megnyerése után (1934. Magdeburg) olimpiai aranyérmet szerzett 100 méteres gyorsúszásban, a berlini olimpián.

A Női Úszók Diadalmenete az '50-es években

A világháborút követően a női szakág tört az élre. A magyar úszók az 1950-es években számos világ- és Európa-csúcsot értek el, és kiválóan szerepeltek a különböző világversenyeken. Női versenyzőink az 1952-es helsinki olimpián - ötből négy versenyszámban -fölényes győzelmet arattak. A helsinki olimpián azóta sem látott diadalmenetet produkáltak a hölgyek, elsősorban Sárosi Imre tanítványai: az akkor programban lévő öt számból négyet nyertek a magyarok, 100 gyorson Szőke Kató, 400-on Gyenge Valéria, 200 mellen (pillangózva, akkor még nem volt külön szám) Székely Éva lett bajnok, a 4×100-as gyorsváltó pedig világrekorddal lett aranyérmes. Világcsúccsal nyert 4×100 méteres gyorsváltónk is: Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Katalin összeállításban (az előfutamban Littomeritzky Mária is csapattag volt). 1954-ben, a torinói Európa-bajnokságon nyolc aranyérem mellett hat ezüst- és három bronzérem született. Kiváló női úszóink mellett a férfiak is a világ legjobbjai közé tartoztak.

A Széchy-generáció és a Modern Olimpiai Sikerek

Az 1970-es évek legeredményesebb női úszója az olimpiai bajnok Székely Éva lánya, Gyarmati Andrea volt. Pillangó-, hát- és gyorsúszásban egyaránt világklasszis szinten versenyzett. Egyéni versenyszámokban összesen 14 alkalommal volt Európa-csúcstartó, 100 méteres pillangóúszásban világcsúcsot úszott, a müncheni olimpia ezüst- és bronzérmese. A 70-es évek magyar férfiúszói közül első (és egyben háromszoros) világbajnokunk, Hargitai András és szintén világbajnok Verrasztó Zoltán emelkedtek ki. Az olimpiai arany azonban majd’ 30 évet váratott magára.

Kevesen gondolták a sportágban, hogy a következő olimpiai aranyérem 1980-ban érkezik - elvégre számtalan nagyszerű klasszist neveltek ki a magyar uszodák, Tumpek Györgytől, Gyarmati Andreán át az első, 1973-as világbajnokságon tizenévesen a dobogó tetejére érő Hargitay Andrásig és a két évvel később szintén vb-győztes Verrasztó Zoltánig; ám az első Széchy-generáció legendás tagjai különböző okokból épp karrierjük csúcsán, a ’76-os montreali játékokon voltak képtelenek legjobbjukat nyújtani. Helyettük négy évvel később a 17 éves Wladár Sándor törte meg az átkot s lett a moszkvai játékokon 200 háton olimpiai bajnok. 1980-ban, Wladár Sándornak sikerült elhódítani a bajnoki címet 200 méteres hátúszásban, Moszkvában. Majd az 1986-os madridi világbajnokságtól fogva a Széchy-team gyakorlatilag aranygyárrá változott.

Széchy Tamás volt az, aki szüntelenül fejlesztette edzésmódszereit. A tréner a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) vízilabda csapatának edzőjeként kezdett, pályafutása csúcsára pedig 1976-ban ért, amikor is az úszóválogatott szövetségi kapitányává választották. Kiváló elméleti felkészültségével, pszichológiai képességével segítette versenyzőit a csúcsra, s a világ egyik legeredményesebb úszóedzője lett. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, illetve csúcstartók voltak, így pl.: Wladár Sándor, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila, valamint a négyszeres olimpiai és világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok vegyesúszó: Darnyi Tamás. Egymást követték a zsenik, a végül négyszeres olimpiai és négyszeres világbajnok, vegyesúszásban 1985 és 1993 között az összes nemzetközi versenyét megnyerő Darnyi Tamás, az első mellúszókiválóság Szabó József, majd Rózsa Norbert, illetve az élete legnagyobb úszását a legfontosabb pillanatban, az atlantai olimpiai döntőben bemutató Czene Attila.

Széchy munkájának méltó követője Kiss László, aki - többek között - Güttler Károlynak és a női úszósport legeredményesebb versenyzőjének, Egerszegi Krisztinának volt a mestere. Egerszegi óriási meglepetést okozva, mindössze 14 évesen robbant be a nemzetközi élmezőnybe (Szöul, 1988), s az elkövetkező néhány évben a világ női úszósportjának legnagyobb egyénisége lett. Máig az egyetlen magyar női sportoló, aki öt egyéni olimpiai győzelmet szerzett. 200 méteres hátúszásban 17 éven keresztül tartotta a világcsúcsot.

A 2000-es Évek és a Jelenkori Magyar Úszólegendák

A kétezres évek közepén beérő új nagyszerű generáció tagjai közül a legmagasabbra a Rióban három bajnoki címet szerző Hosszú Katinka jutott, aki világbajnoki címek (9) tekintetében lett minden idők legjobbja a magyarok között, illetve a világversenyeken szerzett érmek számát (97) is egy örökkévalóság lesz bárkinek utánoznia. A 2000-es évek férfi úszói közül Gyurta Dániel és Cseh László emelkedik ki. Gyurta, mint kétszeres világ- és Európa-bajnok mellúszó, 2012-ben világ-, olimpiai és Európa-rekorddal a londoni ötkarikás dobogó legtetejére állhatott (200 méteres mellúszás). Cseh napjaink legsikeresebb magyar vegyes- és pillangóúszója, aki a világ legjobbjának tartott Michael Phelps és Ryan Lochte méltó ellenfele, s az európai mezőny kiemelkedő alakja, hosszú évek óta.

Risztov Éva (többszörös Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes) néhány évvel ezelőtt a visszavonulás mellett döntött. A 2012-es londoni olimpián, mint hosszútávúszó tért vissza, s pályafutása csúcsára ért, hiszen aranyéremmel térhetett haza. A női élvonalban Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes mellett Hosszú Katinka a legeredményesebb úszónk. A mai napig az úszás Magyarország egyik legeredményesebb sportága.

Híres Magyar Úszók és Eredményeik

A magyar úszósport számos kiemelkedő tehetséget adott a világnak. Az alábbi táblázat néhányat bemutat közülük, kiemelve legfontosabb eredményeiket.

tags: #az #elso #uszo #europa

Népszerű bejegyzések:

• A labdarúgás varázsa
• Mélyreható elemzések az NFL draftról
• Meccs eredmények élőben
• a látványos félidei produkcióról
• A tavaszi futball forduló összefoglalója Szabolcs megyéből