A Ferencváros Kézilabda Történelmének Élvonala: Berendi József és Az 1956-os Bajnoki Diadal
A Fradi szakosztályai közül a futball után ma is az egyik legnépszerűbb a kézilabda, különösen annak női ága, amelynek mérkőzéseit sok fradista látogatja. A kézilabda alapmozgásai, a futás, az ugrás, a dobás az ősemberek létfenntartásának is az eszközei voltak. Akár az őskorig visszamehetünk, persze, ekkor még nem beszélhetünk sportról, akkoriban valóban a lét volt a tét. Később, az ókorban azonban már megjelent a sport, mindenkinek ismerős ez a görög mitológiából. Létezett már a labda is, amit természetesen kézzel is dobtak, hajítottak. Gyors időutazásunkat folytatva a középkorba érünk, ahol a sport és a testgyakorlás egyre inkább az emberi tevékenység részévé vált.
A Kézilabda Fejlődésének Mérföldkövei
A kiváltságos réteg egyre több időt és pénzt szentelt arra, hogy testi- és szellemi fejlődése érdekében a kor igényeinek megfelelő sportjátéknak is hódoljon. Különösen a reneszánsz kor alatt indult látványos fejlődésnek a sport, amikor a nemesek változatos sportágak űzésére is alkalmas, speciális játéktermeket építettek. Természetesen az eddig felsorolt, kezdetleges és többnyire rövid életű játékok nem tekinthetők kizárólag a kézilabdázás őseinek. Azok inkább a labdás csapatjátékok előfutárai, és együttesen egy olyan közös gyökeret alkotnak, amelyből a többi, szintén kézzel játszott labdajáték mellett a kézilabda is kifejlődött. Az újkorban a sport újra látványos fejlődésnek indul. A testkultúra egyre inkább teret hódított a különböző társadalmi rétegekben, és a mindennapi élet szerves részévé vált. Felgyorsult a különböző sportágak specializációja, ami lökést adott a kézilabdázás fejlődésének is.
A XIX. században három kezdetleges kézilabdajáték is jelentős népszerűségre tett szert Európában. A haanbold játék alapötlete Holger Nielsen dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A hazena cseh játék, amelyet Václav Karas és Antonin Kristof talált ki, Prágában játszották először. A pálya mérete 48 x 32 m volt, volt kapu, kapuelőtér. A játékot két félidőben, 2x25 percben játszották, meglehetősen sok hasonlóságot mutatva a kézilabdázás mai paramétereivel. A torball, nevéből is láthatóan német eredetű. Úttörője Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik. Mivel azonban mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött.
Karl Schelenz vállalt fel, az általa megalkotott új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot. Az új, egységesített játék, a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségessé vált az azt irányító nemzetközi szervezet létrehozása. A német és osztrák hegemónia után fokozatosan az északi országok erősödtek meg, így nem csoda, hogy 1946-ban, Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is. Az idő múlásával azonban a kispályás vagy teremkézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást.
A Kézilabda Magyarországon és a Fradi Szakosztályának Megalakulása
Magyarország, mint sportnagyhatalom, természetesen nagyon hamar felfigyelt az új, intézményesített sportágra. 1928-ban megalakult a hazai szövetség, amely rögtön tagja lett a frissen létrejött nemzetközi szövetségnek, kiírták a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. 1951-től kezdődően, követve az új nemzetközi trendet elindultak a kispályás bajnokságok is. 1959-ig mind nagy-, mind pedig kispályán bonyolítottak le bajnokságot és kupát.
A bevezető után itt érkezünk el a Fradihoz, egészen pontosan az ÉDOSZ-hoz, hiszen ilyen név alatt, az FTC beolvadása után, 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. A kezdeti években az 1928-as évtől folytatólagosan megrendezett nagypályás bajnokságokat részesítették előnyben az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi csapatai. Kezdjük ott, hogy futballpályán játszották, ugyanúgy 11-11 emberrel, mint a labdarúgást.
Az FTC Férfi Kézilabda a Nagypályán
A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, egy év múlva alaposan átszervezték a bajnokságot. A küzdelmek területi alapon zajlottak, az egyes régiók győztesei jutottak az országos döntőkbe. A Bp. Kinizsi értelemszerűen a budapesti csoportban játszott, ahonnan nem jutott tovább. A három év alatt, míg ilyen rendszerben zajlottak a küzdelmek, a csoportja 7., 10., majd újra a 10. helyén végzett, nem volt élcsapatnak tekinthető. 1954-ben visszaállt a nemzeti bajnokság rendszere, a Kinizsi a 8. helyen végzett, csakúgy, mint 1955-ben. 1954-ben és 55-ben azonban bejutott az akkor MNK-nak hívott magyar kupa döntőjébe a csapat, ahol mindkétszer alulmaradt. 1956-ban egy helyet javítottak a bajnokságban, majd 1957-ben, immár FTC néven 9. helyen végeztek. Ez volt az utolsó év, amikor nagypályán is indultak, a fókusz a kispályán sokkal eredményesen szereplő csapatra irányult. Jó döntés volt, hiszen, mint tudjuk 1959-ben a kézilabdázásnak ez az ága végleg megszűnt.
Az FTC Női Kézilabda a Nagypályán
A hölgyeknek kicsit jobban ment a nagypálya, bajnoki cím ugyan nem, de egy kupagyőzelem ebben a korszakban, 1957-ben is sikeredett. A bajnokságban 1952-ben és 1953-ban a budapesti csoportjában a 4. illetve az 5. helyen végeztek, nem jutottak az országos döntőbe, 1954-ben az immár újra nemzeti bajnokságban negyedikek, ugyanebben az évben bejutottak a kupadöntőbe, amelyet azonban elvesztettek. Egy év múlva, 1955-ben mindkét szinten egy helyet javított a csapat, ami azt jelentette, hogy a bajnokságban a harmadikok, míg a kupában elsők lettek, azaz megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. A kupagyőztes csapat: Wolfné - Zsákainé, Bende, Jászberényi, Szabó M. - Gilliánné - Bognár, Lászlóffyné, Sóthy, Gróf, Mázsár, az edző Kapás Lajos volt. Aztán 1956-ban egy bajnoki ötödik hely, majd 1957-ben, immár FTC néven egy ezüstérem következett, amely a nagypályás bajnoki szereplés csúcsa volt.
A Kispályás Kézilabda Kora és Az FTC Férfiak Első Sikerei
Már szó volt róla, a férfiak 1954-től rendszeres résztvevői a bajnokságoknak. A debütálás nem sikerült valami fényesen, hiszen a 12 csapatot számláló mezőnyben a 10. helyen végeztek. Egy esztendő múltán a siker is csatlakozott a gárdához, a végső sorrend szerint a második helyet szerezték meg. Ez a végső sorrend, a kiírás rejtelmei szerint elég bonyolultan született meg. A bajnokságot ugyanis területi elven írták ki. Budapesten 20 csapat indult 2 tízes csoportban. A Bp. Kinizsi csoportjában a második helyen végzett a Bp. Dózsa mögött, így továbbjutott az országos középdöntőbe, ahol Debrecenben játszott és nyerte meg a négy csapatos csoportját. Innen vezetett az út az ugyancsak négy csapatos döntőbe, ahová végül négy budapesti csapat jutott. Nos, itt lett második a Bp. Vörös Meteor mögött, így ezüstérmes a csapat.
Az 1956-os Botrányos Bajnoki Döntő - Berendi József és Az Első Bajnoki Cím
Egy esztendő múltán hasonló volt a lebonyolítás, a különbség tán annyi, hogy a selejtezőben egy 12 csapatos budapesti csoport volt, amit a Bp. Kinizsi meg is nyert az előző évi bajnok, a Vörös Meteor előtt. A sztálinvárosi országos középdöntő nem jelentett akadályt, újra az országos négyes döntőbe került a csapat, ahol két győzelemmel kezdett, csakúgy, mint a Vörös Meteor, következhetett kettejük között a bajnoki döntő 1956.10.21-én. A korabeli Népsport így írt erről:
„Vasárnap reggel pompás napsütés várta a kispályás kézilabda-bajnokság országos döntőinek résztvevőit és nézőit. A harmadik és egyben utolsó forduló találkozói kivétel nélkül érdekes, változatos küzdelmet hoztak. Természetesen a legérdekesebb küzdelem az első helyért folyt. A nők mezőnyében mindkét találkozó döntetlen eredménnyel végződött.”
Bp. Vörös Meteor-Bp. Kinizsi 11:10 (6:5). V: Molnár.Bp. Vörös Meteor: Kőszegi - Mezei, Csák, Hajas - Bolla, Simkő, Pongrácz. Cs: RIchter, Csatlós.Bp. Kinizsi: Kele - Berendi, Som, Nád - Vajna, Vágvölgyi. Tormássy Cs: Jaczulák.
„A nap legérdekesebb mérkőzésén hatalmas iram volt. Lámpalázasan kezdett mindkét csapat, s az izgatott, ideges játék végig jellemzője maradt a mérkőzésnek. Az első gólt a Meteor szerezte, majd 1:1-es állásnál 7-est hagyott ki. Mint az eredményből Is kitűnik, mindkét félidőben igen szoros volt a küzdelem, mégis az első félidőben a Meteor, a másodikban a Kinizsi játszott fölényben. A második félidő után így alakult az eredmény: 6:6. 6:7, 6:8. 7:8. 7:9. 8:9, 9:9. Ekkor a játékvezető 7-est ítélt a Meteor ellen, mert Mezei védekező szándékkal a körön belül tartózkodott. 9:10. A Meteor azonban dicséretre méltó küzdeniakarással a befejezés előtt 5 perccel nemcsak kiegyenlített, hanem a győzelmet Is megszerezte. A Kinizsi sok gólhelyzetet kihagyott. G: Pongrácz (4). Mezei (3). Hajas (2), Csák (2). ill. Nád (3). Som (3). Vajna (2), Jaczulák. Vágvölgyi.”
A Vitás Események és a Közös Bajnoki Cím
Nem írt azonban a sajtó arról, hogy a mérkőzés botrányos véget ért és nem is egészen úgy történtek az események, ahogy leírták. Mi is történt valójában? Kezdjük ott, hogy döntetlennél a Kinizsi lett volna a bajnok, mert jobb volt a gólaránya. Ehhez képest öt perccel a vége előtt 10:8-ra vezetett (tehát a Népsport kicsit kozmetikázott az eredmény alakulásának sorrendjén), ekkor lépett közbe az asztalnál ülők egyike, nevezetesen Garamvölgyi János, a kézilabda-szövetség elnökhelyettese, akinek feladata az érmek átadása lett volna. Garamvölgyi köztudottan nem szívlelte a Kinizsit, annak szurkolótáborát, annál inkább a vörös csillagos mezben játszó Meteort. Úgy gondolta, lépnie kell, holott ehhez semmi joga, mert abban az időben az asztal még nem zsüriasztal volt, rajta tényleg csak az érmeket tartották. Ennek ellenére a funkcionárius egy, a játékvezető által megítélt szokványos szabálytalanság után leparancsolta a pályáról, azaz önhatalmúlag kiállította a szabálytalanságot elkövető Nád Jánost. A jogtalan előnyben a Meteor szorosabbá tette az eredményt, kiegyenlített.
Ám ez sem volt elég, hisz a Meteor utolsó támadása előtt, másodpercekkel a vége előtt 10:10 volt az állás. Ekkor azonban a Meteor edzője gondolt egy merészet és trükkösen a pályára lökött egy hetedik mezőnyjátékost, aki így védő nélkül megkapta a labdát és gólt dobott. Sem a játékvezető, sem az asztalnál ülő funkcionárius nem tett semmit, miért is tett volna, hisz neki kedvére volt ez a nyilvánvaló turpisság, mit ne mondjunk, csalás. A szurkolóknak annál inkább nem tetszett a történés, hisz a meccs végén a pályára tódultak, szabályosan felborították az asztalt, a kikészített érmeket a salakba taposták, botrány volt a javából, a pályán nem tudtak bajnoki győztest hirdetni, mindenki futott, amerre látott.
A történtek miatt a Bp. Kinizsi vezetése még aznap megóvta ezt a mérkőzést. Két nappal később az óvást elfogadták (ritkaság az FTC történelmében), hét napon belüli újrajátszást rendeltek el. Közbeszólt azonban a történelem, Budapesten kitört a forradalom, a mérkőzést nem lehetett lejátszani. December elején újra összeültek a szövetségben és megismételték az újrajátszást elrendelő határozatukat. Ennek viszont a vörös csillag alatt játszó Meteor nem tudott eleget tenni, hiszen játékosainak többsége az edzőjükkel együtt a forradalom leverése után külföldre távozott. Végül 1957 márciusában az a döntés született, hogy mindkét csapatot hivatalosan is bajnoknak tekintik. Nem a szokványos módon, de megszületett az FTC kézilabda szakosztályának első bajnoki címe.
A Bp. Kinizsi (FTC) bajnokcsapatának tagjai 1956-ban, akik között Berendi József is szerepelt:
- Berendi József
- Bodnár József
- Csontos György
- Dékán Rezső
- Glatz László
- Horváth Béla
- Jaczulák János
- Kele Miklós
- Mojzes István
- Nád János
- Som Ferenc
- Tormássi Béla
- Vajna István
- Vágvölgyi I. András
- Vágvölgyi II. Ferenc
Idéztük az előbb, hogy napsütéses időben voltak a mérkőzések. Bizony, hiába volt a pálya kispálya, attól még a mérkőzések szabadban voltak abban az időben.
A Férfi Csapat További Alakulása és Kele Miklós Emlékei
Egy évvel később, 1957-ben a bajnokságot újra a hagyományos módon, oda-vissza körmérkőzéses módon bonyolították le, az FTC a második helyen végzett a Vörös Meteor mögött. Folytatódtak a dobogóközeli évek, 1961-ben megint csak negyedik lett a gárda, 62-ben pedig újra meglett a dobogó legalsó foka. 1963-ban jutott a rosszból, de a jóból is a csapatnak. A bajnokságban váratlan visszaesés jött, mert az elért hetedik hely az bizony a középmezőnyt jelentette, ám a Magyar Népköztársasági Kupában szó szerint nagyot dobott a csapat, hiszen megnyerte azt. A kupát az FTC csapatkapitánya vette át.
A kupagyőztes csapat névsora 1963-ban:
- Rivnyák Sándor
- Kele Miklós
- Vajna István
- Frigyesi Tibor
- Kulik János
- Incze László
- Jánya József
- Somhegyi Iván
- Jámbor Attila
- Konkoly Károly
- Oszfolk János
- Iglódi Balázs
- Som Ferenc
- Skoumal Gábor
- Perner Ferenc
- Baják Ferenc
- Vitéz Tamás
Úgy tűnik, ez a kupagyőzelem az FTC férfi kézilabda csapatának egy utolsó, ám annál nagyobb fellángolása volt, hiszen a következő években elmaradtak az eredmények, nem sikerült az első nagy generáció utáni őrségváltás. Az 1963-as bajnoki hetedik helyet egy 8. majd újra 7., azt követően 1966-ban egy 12. hely követte.
Kele Miklós, a Párduckapus
A hatvan év előtti válogatottak egyik, megjelent tagját, a kapus Kele Miklóst sikerült otthonában meglátogatni. Kele Miklóssal kapcsolatosan nem lehet kikerülni az akkori Ferencváros és a válogatott oszlopos tagjának, dr. Nádori Pál, Faludi Mihály, Kőszegi Tibor és Kele Miklós - voltak a legjobbak. Miki óriási egyénisége volt az akkori magyar kézilabdázásnak. Miki egészen másként védett, mint a legtöbben. Ő ugyanis nem a szemaforos stílust képviselte, hanem párducként védett, mindenre vetődött. Volt is hatalmas sikere, hiszen a közönség szerette az ilyen látványos megmozdulásokat.
„Mivel Tökölről származom és ott mindig is nagy kézilabdás élet volt, így talán természetes, hogy én is kapcsolatba kerültem a sportággal. Általános iskolás koromban nagy kalandoknak is részese voltam, mivel a Dunát átúszva, Százhalombattán is játszottunk alkalmi meccseket kortársainkkal. A változás, a kézilabdára volt végleges átállás már középiskolás koromban következett be. Ekkor kerültem képbe a Ferencvárosnál, ahol sok embernek lenne megköszönnivalóm, de csak egyet említenék meg külön is: Mayer Miklós nevét. Ő egy sokoldalú és igen komoly szakember volt.”
„Nagyon örülök, hogy 1957 és 1963 között 21 alkalommal tagja lehettem Magyarország férfi kézilabda válogatottjának. Most a beszélgetésünk középpontjában az 1958-as világbajnokság van, ezért maradjunk ennél az eseménynél. Meg kell számolnom, de hat meccset játszhattunk a világbajnokságon. A románokkal döntetlennel kezdtünk (16-16), majd jött egy súlyos vereség a csehszlovákoktól (26-11). Mindkét alkalommal csereként léphettem pályára. Az Izland elleni győzelmet (19-16) csak a kispadon ünnepelhettem, a középdöntő első erőpróbáján, a németekkel szemben 22-15-re elvesztett 60 perc során ugyancsak csere voltam. A középdöntő másik ütközetén, a norvégokkal szemben kezdő kapusként támogathattam a 23-21-es magyar siker létrejöttét. A 7. helyet a jugoszlávok 24-16-os legyőzésével sikerült elcsípnünk. Ha kicsivel több szerencsénk van, akkor az 5. helyért játszhattunk volna.”
„Ha valahova kimozdulok itthonról, legszívesebben Tökölre megyek, ott előjönnek a régi, szép idők, az emlékek sokasága. Meg az is bennem van, hogy én fedeztem fel a sportágnak a jelenlegi polgármestert, Hoffman Palit, aki azután jóval később utódom lett a ferencvárosi kapuban és a válogatottban is bemutatkozhatott.”
Amikor Kele Miklós befejezte pályafutását, a BKV-nál helyezkedett el, s ott is dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig.
Az FTC Női Kézilabda Felvirágzása
1960 az az év, amikor a hölgyek is bekapcsolódtak a bajnoki versengésbe. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végeztek. A szurkolók is vették a lapot, nagyon gyorsan a lányok mellé álltak, 64-ben már bajnoki címet vizionáltak. Ehelyett azonban kisebb visszaesés jött, hiszen ebben az évben csupán a 6. lett a csapat, amit egy év múlva egy 5. hely követett.
A csapat legjobbjai a magyar válogatottnak is az állandó tagjai voltak, így Bognár Erzsébet és Giba Márta aktív tagja volt az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Annak a világbajnok csapatnak, amelynek kapusa Rothermel Anna, férjét követve ugyancsak a Fradihoz igazolt, tovább erősítve a csapatot. Elek Gyula első edzői évében bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. A nők szinte a semmiből jutottak el hat év alatt a bajnoki címig.
Az első bajnokcsapat névsora:
- Czitkovics Éva
- Giba Márta
- Huszár Erzsébet
- Jányáné Bognár Erzsébet
- Nagy Ida
- Nagy Teréz
- Hólyáné Pencz Júlia
- Elekné Rothermel Anna
- Ruff Ilona
- Stern Judit
- Szegedi Ida
- Szilágyi Gizella
- Zubor Gáborné
- Zsidai Zsuzsa
A Ferencváros Kézilabda Szakosztályának Hangulata
„A Fradiban egészen kivételes volt a hangulat, főleg 1954-től kezdve, amikor a TF-ről egy csapatra való játékos igazolt hozzánk. Som Feri szokta mondani, hogy minket nem a pénz kötött össze, akkoriban a pénz epizódszerepet játszott, főleg a mai viszonyokhoz képest.”
tags: #berendi #jozsef #kezilabda
