A focilabda varrásának története és jelene: A bőrtől a szintetikus panelekig

A focilabda, ez a gömbölyű sportszer, amely meghódította a világot, hosszú és változatos fejlődésen ment keresztül, mire elnyerte mai formáját. Készítése bonyolult folyamat, és több lépésből áll, miközben az alapanyagok és a technológia is jelentős átalakuláson esett át az évszázadok során.

A focilabda fejlődése a kezdetektől napjainkig

Miből készültek a labdák a 19. században? Előtte felfújt vagy kitömött belsőségeket használtak, azonban ezeket a sportszereket nehéz lenne a ma ismert labdákhoz hasonlítani. A 19. században az állati eredetű belsőre egy bőrből készült köpenyt helyeztek, és ez már a modern focilabdák ősének tekinthető. Ezek a labdák alig pár meccset bírtak ki, aztán leeresztettek. Charles Goodyear egész életét a kaucsukgumi strapabíróvá tételére tette fel, és bár elsődlegesen az autógumi-gyártásról ismert, de az 1855-ben általa kifejlesztett, gumiból készült focilabda forradalmasította a játékot.

A Goodyear-féle sportszert Richard Lindon fejlesztette tovább: ezt a labdát már le lehetett ereszteni, a belső pedig gumiból készült, viszont vizes időben még ezek a sportszerek is megszívták magukat, ami nehezítette a játékot, illetve veszélyes volt velük fejelni. Az angol FA (Football Association) elsőként hozott szabályt a labda dimenzióit megszabva: a gömb alakú sportszer körméretét 65,58 és 71,1 centiméter - 27 és 28 hüvelyk - között határozták meg, míg súlyát 370 és 430 gramm között. A súlyon egyszer, 1937-ben változtattak, akkor 13-15 unciáról 14-16-ra emelték.

Korán kiderült, hogy minél erősebb a külső borítás, annál tovább marad gömb alakú a labda: a skót Mitre and Thomlinson’s cégnél a drágább labdák borítását a marha fartájékán található bőrből készítették, míg az olcsóbbakat a vállrészen lévő, vékonyabb bőrből. A szabályozásból adódóan elkezdődött a tömeggyártás. Korábban a labdákat két félgömbből varrták, ekkorra azonban megjelentek az egymásba illeszkedő panelekből készült sportszerek: a huszadik század elején forgalomba kerültek az összesen 18 bőrcsíkból álló labdák; a bőrdarabokat hármasával rendezték hat panelbe. Az ilyen labdák több híres fociklub címerében is megfigyelhetők, például az FC Barcelonáéban is. A felhasznált bőr minősége gyakran változó volt, a fejelés pedig a varrás és a víztaszító képesség hiánya miatt továbbra sem volt egyszerű.

A focilabda sokáig uralkodó formája a csonkított ikozaéder volt, vagyis olyan test, amelynek húsz lapja van. Ennek a formának van egy magyar vonatkozása is. Lévay József és Lénárt Ferenc az ötvenes évek elején kezdett kísérletezni a focilabda továbbfejlesztésével. 1962-ben végül benyújtották újítási javaslatukat, amit el is fogadtak. Az említett tervezők a ma is ismert, harminckét paneles elrendezést preferálták, ami húsz hatszögből és tizenkét ötszögből áll. A gyártást Simontornyára irányították, ott ugyanis helyben elérhető volt a bőrnyesedék mint alapanyag. Lévayék új alapanyaggal, új gyártástechnológiával és új szabásmintával rukkoltak elő. A lóbőr helyett marhahasítékból tervezett sporteszközök akár több meccset is kibírtak. A próbagyártás 1963 elején kezdődött, az első évben 25 ezer labda készült, 1964 elején azonban hatvanezret rendelt az Artex Külkereskedelmi Vállalat, de év közben kilencvenezerre nőtt az igény: jelentős mennyiséget szállítottak nyugati országokba is. 1965-ben új labdagyárat építettek Simontornyán, hogy kiszolgálják az egyre növekvő keresletet. 1970-ben készült el az egymilliomodik focilabda, 1973-ra pedig már másfél milliónál jártak - kilencven százalékuk exportra készült.

Az évek során javult a labda víztaszító képessége, valamint a szerkezetén is erősítettek, ezenkívül egy új típusú szelep miatt nem volt szükség arra, hogy azt külön panelben szereljék be, ami könnyítette a labdakezelést. Az ötvenes években használtak először fehér színű labdákat, hogy a nézők könnyebben lássák a játékszert reflektorfényben, és szintén ugyanekkor kezdtek narancssárga színű labdákat használni - azért, hogy a hóban könnyebben észre lehessen venni. A Telstart 1978-ban továbbfejlesztették, és poliuretánnal vonták be, hogy még jobban taszítsa a vizet. Az első, teljes mértékben szintetikus labdára az 1986-os világbajnokságig kellett várni, ez volt az Azteca. Az 1998-as Tricolóra pedig az első színes, világbajnokságon használt labda lett. A 2006-os vb-n használt Teamgeistről - egy új gyártási technológiának köszönhetően - már szinte teljes mértékben eltűntek a varrások. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságra megalkotott Jabulani egyike a valaha legtöbbet szidott labdáknak, itt az elhibázott illesztések miatt a sporteszköz kiszámíthatatlanul viselkedett a levegőben.

A modern focilabda gyártásának művészete és technológiája

Jelenleg a világ focilabdáinak hetven százaléka a pakisztáni Sialkot városában és környékén készül, ezen belül is javarészt városban. Az északkelet-pakisztáni városban, Sialkotban mintegy 30 ezer embert foglalkoztat a focilabda készítés. A labdák varrása ugyanis napjainkban sem gépesített, hanem nagyrészt kézzel történik, gépesített megoldás egyelőre nem létezik. A világon forgalomba került labdák közel 70 százaléka a Sialkotban és környékén lévő varrodákból kerül ki.

A labdák döntő többsége műanyagból - poliuretánból (PUR) más néven PU bőrből vagy polivinilkloridból (PVC) - készül. A PVC használata viszont környezet- és egészségvédelmi szempontból aggályos, ugyanis gyártása és égetése során dioxin (rákkeltő, az immun- és idegrendszerre káros anyag) keletkezik. A jó minőségű labdák készítéséhez ezért többnyire már PUR-t használnak, ez egyrészt környezetvédelmi szempontból kedvezőbb, valamint az anyag is jobb minőségű. Az így készült labdák strapabíróbbak, tartósabbak, és a játék szempontjából is előnyösebb tulajdonsággal rendelkeznek, mint a PVC-ből készült társaik.

Nézzük, hogy is készül egy ilyen guruló csoda. Hogyan lesz sok sokszögből egy kerek labda? A húsz hatszögből és tizenkét ötszögből álló PVC- vagy poliuretándarabokat leggyakrabban kézzel varrják össze, labdánként hétszáz dupla öltéssel. A már fent említett műanyagot először nagy lapokra vágják, a hátoldalukra többrétegű pamutot vagy poliésztert ragasztanak. A második munkafázisban a szárított lapokból egy géppel ötszögű és hatszögű kis lapokat vágnak ki, majd ellátják a márkának megfelelő mintával. A kis lapokat a munkások egy belső gumilabda köré, darabról-darabra varrják össze. A belső labdát viszont, még varrás előtt viasszal kezelik, hogy vízhatlan legyen. A varrómunkások egyetlen segédeszköze egy farúd, amellyel a munkafázis elején az anyagot a térdük közé szorítják. A labdánkét közel 700 dupla öltéshez nagy fizikai erő és kézügyesség kell, beleértve az utolsó öltéseket is, amikor a labda már szinte teljesen zárt. Ezt vaköltésnek is nevezik, mert ekkor már nem látható a tű. Végül a labdákat felpumpálják, megmossák, fényezik és ellenőrzik. Az ellenőrzés során vizsgálják a labda súlyát, vízhatlanságát és keménységét. Egy-egy varrodai munkás naponta legfeljebb három labdát tud elkészíteni. Pakisztánban évente összesen mintegy 40 millió labdát állítanak elő.

FIFA szabványok és labdaméretek

A mérkőzéseken használt focilabdákra vonatkozó, a FIFA által meghatározott előírások szerint a labdák kerülete 68-70 centiméter, a mérkőzés előtt a belső nyomás 0,6-1,1 atmoszféra (tengerszinten), tömegük pedig 410-450 gramm kell legyen, a játék során ez gyakran változhat, például ha nedves terepen használják, nehezebbé válik. A hivatalos mérkőzéseket ma már csak a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) által jóváhagyott labdákkal lehet játszani.

A focilabda gyártásának árnyoldalai: Munkakörülmények és gyermekmunka

Habár a termelés az elmúlt évek során nőttön nő, sajnos nem mondható el, hogy a dolgozók munkakörülménye is ilyen mértékben javult volna. A rögzített munkaszerződések, a baleset- és egészségbiztosítás, a szabad szakszervezeti tevékenység vagy a minimálbér mind olyan fogalmak, amelyek nem maguktól értetődőek ezekben a térségekben, holott csak Sialkot környékén a focilabdák varrásában mintegy 30 ezer ember vesz részt, ami nem csekély szám, tekintve, hogy a város teljes lakossága mintegy 500 ezer fő.

Egy pakisztáni család az alapvető élelmiszerszükségletének fedezéséhez szükséges bevételt csak úgy tudja előteremteni, ha a család több tagja is dolgozik, beleértve a gyerekeket is. A gyerekmunka számos család számára a túlélés egyetlen lehetséges módja, és nem szülői kegyetlenség megnyilvánulása. Ebből a kényszerhelyzetből az jelentené a kiutat, ha a felnőtt dolgozók számára tisztes munkabért biztosítanának. A lespórolt bérből viszont a sportszer és sportruházatokat gyártó cég (de más profilú cégek is), a részvényesek, a sportszövetségek és nem utolsó sorban mi, a fogyasztók profitálunk. A sportszer- és sportruházat-gyártóknak viszont nem érdeke a jogi szabályozás, ezért igyekeznek minél távolabb tartani a szakszervezeteket az üzemektől. Így nincs aki fellépjen az olyan jogtalan sérelmek orvoslásáért, mint többek között a fizetés nélküli túlóra, testi fenyítés, vagy „csak” az a tény, hogy a munkások nem mehetnek ki a mosdóba az olykor akár 10-12 órás munkaidő alatt.

1996-ban az Európa Bajnokságot megelőzően több tévécsatornán leadták azt a videofilmet, amelyben a FIFA-logós futball-labdákat gyermekek varrták. Ez ráirányította a közvélemény figyelmét erre a kérdésre. A fokozódó társadalmi nyomás hatására maguk a sportszergyártók is kénytelenek voltak átgondolni a kérdést. A legtöbb nagy gyártó cég 1997-ben aláírta az Atlantai Egyezményt, amelyben vállalták, hogy a futball-labdák előállításához nem alkalmaznak gyerekmunkát (14 éven aluli fiatalokat). Ennek ellenőrizhetőségéhez szükség volt a gyártás üzemekbe történő koncentrálására, korábban ugyanis a munkát a családok nagyrészt otthon végezték, ami viszont nehezítette a gyerekmunka ellenőrzését. Az egyezményt az UNICEF, a pakisztáni kereskedelmi kamara és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO - International Labour Organization) közösen hívta életre. Az Atlantai Szerződéssel viszont még nem szűntek meg a problémák, a szerződés ugyanis csak a focilabdákra és csak egyes gyártókra vonatkozik, így a többi sportszergyártó üzemre továbbra sincsenek előírások. Többek között nem szavatolt a munkások szabad gyülekezési joga sem, holott ez jelentené az alapját a vállalatok vezetőivel való tárgyalásnak, és a magasabb bérek, jobb munkakörülmények kikövetelésének. A FIFA is pár éve már felismerte a problémát, és követeli a focilabda gyártóktól a minőségi- és szociális alapkövetelmények betartását. Viszont ezek mind a mai napig legfeljebb csak ajánlás szintjén fogalmazódtak meg, jogilag nem kötelező érvényűek. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyerekmunka betiltása önmagában még nem jelent megoldást a családok számára, hiszen a megélhetési probléma továbbra is jelen van. A helyzetet nehezíti, hogy a gyártás nagy részének üzemekbe történő áthelyezése kiszorította a nőket a munkaerőpiacról, mivel például Pakisztánban a nők és a férfiak nem dolgozhatnak egy üzemben, míg korábban otthon a nők is besegíthettek a férfi családtagoknak.

A méltányos kereskedelem (fair trade) mint lehetséges megoldás

A méltányos kereskedelem (fair trade) fontos előrelépést jelent ezen a téren, hiszen többek között a következő feltételeket követeli meg a gyártóktól: gyülekezési szabadság, a munkával arányos fizetés és rögzített foglalkoztatási körülmények biztosítása; ugyanakkor tiltja a túlórát és a diszkriminációt. A méltányos kereskedelem lehetőséget teremtett a nők foglalkoztatására is, például Sialkotban kizárólag a nők számára hoztak létre varrodákat, ahol többnyire biztosítják a gyerekek felügyeletét és óvodai ellátását is, miközben a szülők dolgoznak. A Bola Gema nevű cég gyártósoron készíti a labdákat, csak 18 éven felülieket alkalmaznak. Prémium termékeket gyártanak, a fizetések is magasabbak. 2015-ben kapták meg a fair trade minősítést, ami azt jelenti, hogy a munkakörülmények megfelelnek a nemzetközi standardoknak.

A közepes méretű családi vállalkozás, a Talon Sports jó példával jár elöl. A cég már 1998 óta működik együtt az egyik legnagyobb fair trade (méltányos kereskedelem) szervezettel, a német Gepával, és elsősorban rajta keresztül értékesíti termékeit (a kereslet hiányában, a vállalat termékeinek viszont mindössze 5 százalékát teszik ki a fair trade minősítésű labdák). Az üzem alkalmazottai egy „A” minőségű fair trade labdáért 0,84 eurónak megfelelő összeget kapnak, míg egy szintén „A” kategóriájú „hagyományos” labda felvásárlási ára 0,43 euró. Ugyanakkor méltányos kereskedelemben rögzített feltételek miatt lényegesen jobb munkakörülmények között dolgoznak, mint a nem fair trade szervezeteknek szállító üzemek alkalmazottai, és többletjuttatásokat is kapnak a munkáltatótól (pl. egészségügyi ellátás, iskola-előkészítő a gyerekeiknek, vállalati kölcsön). A Gepa minőségtől függően 0,33-0,83 euró értékű prémiumot fizet labdánként (2005. évi adat). Ennek az összegnek a sorsáról a vállalat alkalmazottait és a cég vezetőit tömörítő bizottság (Talon Fair Trade Workers Welfare Society) dönt. A prémiumból származó bevétel négy részre oszlik. Ebből fedezik a fizetés-kiegészítést, az egészségügyi ellátást, és a vállalati kölcsönt; a negyedik részt pedig a munkakörülmények javítására (pl. levegőztetés, világítás korszerűsítése) fordítják. A vállalatnál az alkalmazottaknak lehetőségük van kölcsön felvételére. Ennek segítségével a kölcsönt felvevők az elmúlt években több kis boltot, teázót, fodrászatot nyitottak a környéken, amely jövedelem-kiegészítést biztosít számukra a varrodai munka mellett. Az ott dolgozók gyerekei pedig iskolaelőkészítő foglalkozásokon vesznek részt, amíg a szülők dolgoznak.

A fair trade minősítéshez szükséges feltételek betartását független ellenőrző szervezetek többek között az ILO (ENSZ Munkaügyi Szervezete) és az IMAC (Independent Monitoring Association for Child Labor) végzi. Ez utóbbi szakemberei hathetente végiglátogatják az üzemeket, és ellenőrzik, hogy azok működése megfelel-e a minősítésben előírt feltételeknek. Bár a kezdeményezés példaértékű, a fair trade labdák még csak alig egy-két százalékát teszik ki az ország teljes focilabda-gyártásának, ez az érték legfeljebb a nemzetközi futball-bajnokságok idején kúszik fel négy-öt százalékra.

Készítsünk puha focilabdát otthon!

A szövetből készült puha labda kellemes segítőtárs lesz a gyerekekkel folytatott otthoni játékokban. Szinte bármilyen anyagból elkészíthető, esetleg arra érdemes figyelni, hogy hasonló tulajdonságú anyagokból válogassuk össze.

1. A szabásmintán egy négyzet oldala 0,5 cm-nek felel meg. A nagyobb ötszög a varrásszélességes minta, mindkettőt vágjuk ki külön-külön vastag papírból.
2. Vasaljuk be a ragasztós közbélést az alkatrészekbe, a textilből minden oldalon egyenletes peremet hagyva.
3. A középső ötszöghöz varrjuk hozzá körben a többit, színt színnel szembefordítva. Fontos, hogy a közbélés széle adja a varrásvonalat, azaz pontosan csak a közbélés szélén szabad varrni, egy öltéssel sem tovább.
4. Az ötszögek oldalait is varrjuk össze színt színnel szembe, továbbra is a közbélés szélén haladva.
5. A két félgömböt illesszük össze úgy, hogy ahol az egyik oldalon kilóg az ötszög csúcsa, ott a másik oldalon bemélyedés legyen. Gombostűzzük össze, színt színnel szembe.
6. Varrjunk végig körben, kivéve egyetlen ötszöget, amelyet szabadon kell hagyni, hogy ki tudjuk fordítani a labdát.
7. Keressünk a háztartásban valamilyen kis méretű műanyag dobozt. Tegyünk bele gombot, csavarokat, vagy más zajkeltő dolgokat. Rögzítsük össze a doboz két oldalát, lehetőleg úgy, hogy a későbbi mosásokat is kibírja. Ezzel a labdánk csörgő labda lesz.

tags: #bor #focilabda #varrasa

Népszerű bejegyzések:

• Nadal párizsi teljesítménye a salakon
• Részletes vélemények a Crystal Palace és Manchester City meccseiről
• Steinmetz Barnabás: életút a medencében és azon kívül
• Olvasd el cikkünket az ausztrál futballról
• Passzív játék a kézilabdában