Carlo Ancelotti: A csendes vezetés művészete és sikereinek titkai

Nyugodt és türelmes, nyitott és empatikus, következetes és laza. Ilyen ember Carlo Ancelotti, akinek Csendes vezetés című könyve alapján próbáljuk megfogalmazni jellemrajzát. Egy olyan ember képe sejlik fel, aki futballedzőként egy nagyvállalat vezérigazgatói székében sem nélkülözné a szükséges tudást, hiszen ismeri az aranyszabályt: a kultúra megeszi a stratégiát reggelire. Ancelottiról Csendes vezetés című könyve alapján pazar jellemrajzot lehet festeni. Egy átlagos önéletrajz erre haszontalan alapanyag volna, hiszen a szerző személyes véleménye alapján önmagát láttatja - nélkülözve az elemi tárgyilagosságot. Ebben a könyvben azonban nem pusztán az olasz szakember hitvallását találjuk.

Rivális edzők, másodedző, volt játékosok mutatják be, kicsoda Carlo Ancelotti, és mitől vált a valaha élt egyik legsikeresebb klubedzővé. Ezek a vélemények tág keretet nyújtanak számunkra ahhoz, hogy értelmezzük Ancelotti munkásságát, személyiségét. Hány olyan futballedzőt ismerünk, aki olyan munkafilozófiát dolgozott ki, amelynek részei egy az egyben hasznosíthatók az üzleti életben is? Nem sokat. Olyat pedig biztosan nem, aki a vállalati szférába adaptálható filozófiával megáldva nyert olasz, angol, spanyol, francia bajnoki címeket és kupákat, négy Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupákat és klubvilágbajnokságot.

A "Csendes vezetés" című könyv - Több mint egy edzői memoár

A könyv igazi különlegességét adják a fejezetek végén található „vezetői összefoglalók”. Ezekben Ancelotti, mintha csak egy „board meetingen” ülne, diaszerűen adja át filozófiájának egyes tételeit: milyen dolgok miatt érdemes dühöngeni, miért hatékony a puha hatalom, hogyan használjuk az adatokat, miképp kezeljük a fentről érkező elvárásokat, beosztottjaink panaszait, és hogyan ne ugorjunk el a szembe jövő nagy ötletek elől? A könyv, amely a müncheni szerepvállalásáig tart, nem pusztán Ancelotti életútja és pályaíve van begépelve, hanem a vezetés művészete, plusz az edzők világának sokoldalúsága is - kultúra, düh, felelősség, munkahely, adatok.

Az emberközpontú filozófia: A filantróp edző

A Csendes vezetés vezérfonala, hogy Ancelotti a legjobban működő gépezet esetében is azt veszi figyelembe elsőként: mire van szüksége az embernek, hogyan tehet vele jót, hogy a legtökéletesebb fogaskerék váljon belőle egy csapatban? És persze azt, hogyan szemlélje önmagát szélesebb spektrumon. „Amikor egy új csapatnál először találkozom egy játékossal, megkérdezem tőle: Ki vagy te? Volt, aki így válaszolt: Egy játékos vagyok, nagyszerű támadó középpályás. Ezt feleltem neki: Nem, te X. Y. vagy. Egy ember vagy, aki futballozik, Nem jó vagy, világklasszis, de nem csak ez vagy.”

A Parmához közeli Reggiolóban született Ancelotti nagyon szegény, de boldog parasztcsaládban cseperedett fel, ahol a pozitív emberi kötelékek határozták meg a hétköznapokat. A tréner gyerekként értékközpontú nevelést kapott: a tisztelet, a hűség, a pénz, a kemény munka értéke, a család jelentősége - ezen értékek magvait hamar elvetették nála. A család, írja több helyen is szinte nagybetűvel a szerző. Ancelotti játékosként és edzőként is családjaként tekintett később az AC Milanra, mellyel játékosként BEK-et, trénerként pedig BL-t nyert.

A Milánóban tapasztalt családias szemlélet elemeit próbálta a helyére rakni később Londonban, Párizsban és Madridban is. Minden klubjánál nagyon fontosnak tartotta, hogy a csapat hétköznap együtt étkezzen. Azoknál a csapatoknál, ahol nem volt étterem az edzőbázison (Párizs), kialakíttatott egyet. Az idegenbeli meccsekre utazva forgatta a játékosokat, mindig más szobabeosztást készített. Ezekkel a húzásokkal kívánta elérni, hogy játékosai beszélgessenek egymással, megismerjék egymást, s idővel kialakuljon köztük a bizalmi kapocs.

„Azok az apróságok, amikor ilyen kérdéseket tesz fel: >>hogy van az édesapád? Hallottam, hogy valami gond volt vele<<. Ezek rengeteget jelentenek. Ilyenkor azt gondolja az ember: A fenébe, honnan tud egyáltalán erről? Azért tud róla, mert őszintén érdeklik a játékosai, és veszi a fáradtságot, hogy foglalkozzon velük. Ezért jobb ő mindenki másnál...” - írja róla egy helyen John Terry. Ha Ancelotti nem is hajtott ilyen érzelmekre, mindig a lehető legharmonikusabb kapcsolatot próbálta megteremteni játékosaival.

Sztárok kezelése és a bizalom építése

Ancelotti csapata legnagyobb sztárjait is tudta kezelni. A Milannal egy ízben elmondta Rivaldónak, hogy kispados lesz a következő mérkőzésen. Rivaldo nem fogadta el, kezdeni akart, majd, amikor rájött, hogy a beszélgetés során nem tudja meggyőzni Ancelottit, felállt, és hazament az edzésről. A trénerek egy része minimum büntetést szabna ki ilyen esetben. Ancelotti ehelyett behívta magához a brazil klasszist, és elmagyarázta neki, hogy azért nem akarja, hogy minden egyes meccsen játsszon, mert akkor a legfontosabb mérkőzésekre nem marad elég energiája. Rivaldo átgondolta, és elfogadta helyzetét. Ancelotti ugyanezt eljátszotta a Realnál Marcelóval is.

Cristiano Ronaldo 2013 és 2015 között Ancelotti keze alatt játszott a Real Madridban. Amikor jellemeznie kellett az edzőt, így fogalmazott. „Mindenkinek van gyenge pontja. Mivel rendkívül szerény ember, nem könnyű ilyesmiről beszélni az ő esetében, és ez az egyetlen gyenge pont, ami vele kapcsolatban eszembe jut, egyben a legnagyobb erénye is. Mindig hihetetlenül kedves…Ez lehet gyenge pont, mert ha valaki túl kedves, az emberek azt gondolhatják, hogy kihasználhatják ezt.”

Amikor kellett, üvöltött - játékosai elmondása alapján szigorúan olaszul -, ez persze a legritkább esetben fordult elő, és később mindig elnézést kért futballistáitól, hisz tudta - ahogy a jó vezető is tisztában van vele -, saját hitelét rontja, ha felemeli a hangját. Máskor saját játékosait is meglepte lazaságával, humorával. Zlatan Ibrahimovic mesélte róla, hogy a PSG-s csapattársakkal egyszer éjjel 11-kor hívták fel Ancelottit, hogy csatlakozzon hozzájuk egy laza vacsorára Párizs egyik éttermében. Ahelyett, hogy elküldte volna őket a fenébe, megjelent, kért egy italt, beszélgetett egy órát játékosaival, aztán felállt, elköszönt, és hazament. Bízott a játékosaiban. Akiről pedig máskor kiderült, hogy előző este túllőtt a célon, személyesen beszélgetett. „Ne tegyél ilyet többet. Köztünk marad, de még egyszer ne kövess el ilyen hibát! Viselkedj profiként! És legközelebb is hívj meg engem.” Megkerülhetetlenül pozitív sajátossága, hogy összes csapatánál, minden fentről érkező nyomás alól megpróbálta tehermentesíteni futballistáit. Éppúgy, mint egy profi vezető: jól működő villámhárítóként.

A kultúrateremtés mestere

Ancelotti hosszasan taglalja könyvében, milyen fontosnak tartja, hogy a klubnál, ahol dolgozik létezzen egy belső kultúra, egy kód, amely igazodási pontot jelent minden ott dolgozó számára (lásd: vállalati kultúra). Egy szervezet szerinte akkor lehet sikeres, ha minden tagja, futballklub esetében a szertáros és az edzőközpont éttermének séfje is egy irányba húzza a szekeret. Saját feladatának tekintette, hogy a közösen vallott, és hordozott értékeket mindenki magáénak tekintse, és tiszteletben tartsa.

Nyíltan vállalja, hogy a Juventusnál tapasztalt nagyvállalati kultúrát távol érezte magától, míg az AC Milan családias miliőjében valósággal fürdőzött. „A kultúra megeszi a stratégiát reggelire” - idéz egy helyen a modern üzleti működés és a vezetéselmélet tudorától, Peter Druckertől.

Egyetlen olyan klubnál dolgozott, ahol megkérdezték tőle, hogyan viselkedne bizonyos helyzetekben, milyen stílusban vezeti az edzéseket, egyáltalán hogyan viselkedik vezetőként. A Chelsea-nél, ahol tízszer találkoztak vele, mielőtt szerződést kötöttek vele. Nem volt gondja ezzel.

Ancelotti varázslata abban rejlik, hogy bármelyik klubnál dolgozott, önmagát adta. Úgy kovácsolta egységbe az aktuális szervezetet, hogy nem sérült sem saját személyisége, sem a klub által hordozott kulturális kód. Nem átallott tanulni másoktól: Sir Alex Fergusont például azért tartotta jó példának, mert a skótot is azzal bízták meg a Manchester Unitednél, hogy élessze fel a klub haldokló kultúráját. Ferguson azonban ahelyett, hogy földindulásszerű változásokat írt volna elő, visszanyúlt a gyökerekhez, és létrehozta az 1990-es, 2000-es évek szenzációs csapatát.

Ahogy beosztottjaitól, játékosaitól is elvárta, hogy szívják magukba a klub kultúráját, és saját magával sem kivételezett. Minden külföldi csapatánál bizonyos szinten megtanulta a nyelvet, hogy kommunikálni tudjon a klub dolgozóival, vezetőivel, a médiával és a helyi születésű játékosokkal. Meggyőződéssel vallja, hogy ez a kulturális integráció a profizmus egyik mércéje, egyúttal a siker egyik záloga. Olyan játékosokkal vette körül magát, akik osztották ezt a nézetet, és akik képesek voltak rá, hogy hat hónap alatt elsajátítsák a helyi nyelvet. Mint írja, ezt legszívesebben a futballisták szerződésében is rögzítette volna. Azért is volt ez fontos számára, mert elfogadhatatlannak tartotta az öltözői klikkek kialakulását.

Akárhová ment, elfogadta a helyi szokásokat, a lehető legrugalmasabban próbált beilleszkedni. Amikor Londonban azzal találkozott, hogy az Olaszországban megszokott 15 óra helyett 11-re volt kiírva az edzés, nem változtatott rajta. Ahogy azon sem, hogy Angliában nem két nappal a meccsek előtt tartják a taktikai eligazítást, ahogy ő a Milannál megszokta. Meggyőzték a játékosai. Ha az angol játékosok minden edzésen használni akarták a GPS-alapú teljesítménymérést, a külföldiek pedig nem, úgyszintén megtalálta a kompromisszumos megoldást. Ancelotti arra is odafigyel, hogy létrehozza a kulturális hidat közte és a helyi szféra között: Londonban Ray Wilkinsnek hívták ezt a hidat, Madridban Zinédine Zidane-nak, Párizsban Claude Makélélének.

A puha hatalom stratégiája

Az olasz edző nem csak a stáb tagjaival egyezteti a taktikát, az edzéstervet vagy új ötleteit. A korábban már idézett puha hatalom híveként játékosaira sem erőlteti rá akaratát. „Megpróbáltam nem parancsokat osztogatni, hanem javasolni és hatni a játékosokra - ez a csendes út” - vallja könyvében. Roberto Cialdini olasz pszichológus munkásságából merített ezen a téren, aki azt írta, ha meg akarunk győzni egy embert, a kölcsönösséggel, a következetességgel és a szimpátiával érhetünk célt. Ha hihetünk volt játékosainak, a szakember az érvekkel alátámasztott, empátiával teli meggyőzésben hisz. Ezzel pedig csapatainál elérte, amire kevesen képesek: az egész keret beállt mögé.

„Minden csapatban, amelyikben játszottam, azt láttam, hogy azok, akik nem kerülnek be a csapatba, megharagszanak az edzőre, de Carlóval szemben soha nem láttam ilyesmit. José Mourinho tudja, hogyan kell bánni egy futballistával, Carlo pedig azt tudja, hogyan kell bánni egy emberrel” - írja véleményfejezetében Zlatan Ibrahimovic, aki a PSG-ben játszott Ancelotti idején. Ha gondja adódott vagy tanácsra volt szüksége, számíthatott rá. A svéd állítja, nem csak vele viselkedett így edzője, hanem összes játékosával Egyszerűen azért, mert ilyen típus.

Andrea Pirlót, a tőrőlmetszett támadó középpályást például meggyőzte róla, hogy a védelem előtti szűrőként, visszavont irányítóként is fantasztikus lesz. Az AC Milan dicsőséges menetelésének egyik alapkövét tette le ekkor, a futballistáról pedig kiderült, hogy a világ egyik legjobb hatosa. A világéletében középső védőt játszó Sergio Ramost is kényszerből tolta fel a középpályára, amihez a labdarúgónak nem igazán fűlött a foga, hiszen idegen volt számára ez a poszt. Ám Ramos itt sem betlizett, legfeljebb időnként közepesen játszott. Pirlo és Ramos döntésének is az volt az alapja, hogy megbízott edzőjében, ő pedig játékosaiban hitt, s ez a kölcsönösség mindig elhozta a kívánt sikert.

Az Ancelotti és csapata, a Chelsea FC közti bizalom csúcsáról segítője, Paul Clement mesélt el egy történetet a könyvben. „A Portsmouth elleni FA-kupa-döntő előtt játszódott le. Teljes egészében a csapatra bízta a taktika kidolgozását. Felírtam a táblára, amit a játékosok mondtak, és - Bam! - ez volt a taktikai megbeszélés, aztán kimentek a pályára, és megnyerték az FA-kupát.” Természetesen ez a fajta bizalom mindaddig él, amíg a játékos és edző közötti kapcsolat a tiszteleten alapul. Ancelotti a játékosoktól a mindenáron való győzni akarás, a professzionális mentalitás (ritka alkoholfogyasztás, pontos érkezés) mellett azt várta el, hogy tiszteljék őt és a stábját. Egyetlen alkalommal nem tudta ezt elérni: a Chelsea-nél a portugál José Bosingwa az egyik edzésen faragatlan megjegyzést engedett meg magának Clementtel szemben, a játékosoknak kellett szétválasztaniuk őket. Ancelotti nem teketóriázott, nyilvánosan közölte a csapat előtt, hogy stábja egyik tagjával szemben sem tűri a tiszteletlenséget. Bosingwával pedig közölte, hogy szeretné, ha távozna csapatából.

Az ösztönös zseni és a taktikai innováció

A legsikeresebb edzőknek is sutba kell dobniuk időnként a tervszerűséget, és a legkiélezettebb pillanatokban az ösztöneikre kell hallgatniuk. Ez jelenti azt a pluszt, amivel trófeákat lehet nyerni. 2007-ben a Bajnokok Ligája-döntő előtt a Milan stábja és a játékosok számára is egyértelmű volt, hogy az athéni fináléban Alberto Gilardinónak kell kezdeni a Liverpool ellen. A BL-főtáblán és az egyenes kieséses szakaszban három gólt lőtt, míg Filippo Inzaghi kettőt, a bajnokságban pedig 12-2 állt a lőlapon Gilardino javára. Inzaghi nem volt formában, és ezt a tréner segítői, sőt a vezetőség is jelezte Ancelottinak. Ő viszont hetedik érzékétől vezékelve „Pippo” Inzaghit tette a kezdőbe, aki két góljával eldöntötte a kupa sorsát. Ancelotti kendőzetlen őszinteséggel vall könyvében arról, hogy: „Amikor a 2007-es Bajnokok Ligája-döntőre készültünk a Liverpool ellen, el kellett döntenem, hogy Alberto Gilardino vagy Filippo Inzaghi legyen a középcsatár. A játékosok és a vezetők is egyértelműen jelezték, hogy ők Gilardino mellett döntenének, de ő tíz Bajnokok Ligája-mérkőzésen csupán két gólt szerzett. Inzaghinak viszont parádés volt a mérlege a nemzetközi porondon. Rengeteg gólt a lőtt a BL-ben. Ezért úgy döntöttem, hogy Inzaghi játszik, ő pedig kétszer be is talált a döntőben. Számomra akkor is ez lett volna a helyes döntés, ha nem rúg gólt, mert én így döntöttem.”

A Milannál ő dolgozta ki a karácsonyfa-alakzatot. Amelynek eredményéül egy legendás mélységi irányító kiteljesedésével lett gazdagabb a világ - ő nem más, mint Andrea Pirlo. Fölállt a Rossoneri az isztambuli éjszakából, és 2007-ben Carlo vezetésével már győzött.

Carlo Ancelotti pályafutásának főbb állomásai és sikerei

Carlo Ancelotti a Real Madrid vezetőedzője volt 2015 nyaráig, 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, a világ top 5 edzője között van. Edzőként senki nem nyerte meg nála többször a Bajnokok Ligáját. Senki nem tudott még edzőként bajnoki címet szerezni az öt legerősebb európai topligából négyben, ráadásul a négyből három országban a bajnoki címek mellé kupa- és szuperkupa-győzelmek sorát is bezsebelte, és szinte mindenhol az év edzőjének választották, ahol csak munkát vállalt. Hamarosan kiderül meg lesz e az 5.

Minden nagy futballnemzet valamelyik csapatánál dolgozott már, s mindenhol komoly nyomot hagyott: kezdésnek Arrigo Sacchi segítőjeként ott volt az 1994-es vb-n. Aztán második lett a Parmával a Serie A-ban. A Milannál ő dolgozta ki a karácsonyfa-alakzatot. Ami pedig a PSG-s részt illeti, Carlo idejében még gyerekcipőben jártak a párizsiak - még a szervezett étkezést is neki kellett bevezetnie. Majd aztán jött a legnagyobb kihívás, a Real Madrid, amellyel megnyerte a nagyon fontos La Décimát (10. BL-serleg) és produkált egy elképesztő 22 meccses győzelmi sorozatot a klub. Még azt is elérte, hogy Ramos szűrőt játsszon. Közvetlen a 2010-es évek előtti és utáni időszakban is még bőven ért el parádés sikereket a leghatalmasabb egyleteknél; ennek a rohamosan fejlődő futballidőszaknak (amely már a mai, modern focihoz köthető, mégis még tele volt a régi idők nagy legendáival), tökéletesen átadja a könyv a hangulatát, egyben az ő ekkori karrierjét.

"Az én focim!" - Egy szakmai útmutató

„Az én focim - A vezetőedző jegyzetfüzetéből” című kötet nem önéletrajzi írás. Az jó néhány évvel korábban már megszületett. Ez a könyv - Giorgio Ciaschini szerkesztői közreműködésével - nem mesélő, inkább elemző kiadvány. Egyszerre szól a futball barátaihoz és azokhoz a szakemberekhez, akik hivatásszerűen űzik az edzői mesterséget, netán profi futballisták. Akik egyaránt kíváncsiak arra, mi rejlik a sikerek mögött, milyen taktika, stratégia. Arra, hogy az egyesületek milyen háttérsegítséget építenek ki a keret, a csapat, az edzők számára. Az edzőt ma már helyesebb szakmai vezetőnek vagy szakvezetőnek tekinteni - fogalmaz Ancelotti, hiszen egy európai sikerekre törekvő klubban az edző (Angliában menedzser) munkáját komoly szakmai team segíti, csapatorvossal az élen.

A Milan Laboratoriumban például jelentős kutatások zajlanak, emellett pedig a játékoskeret szolgálatában ott állnak a legkorszerűbb eszközök, berendezések. A játékosok fizikai, technikai taktikai mutatóinak vizsgálata mindennapos, az edzésterhelés hatásainak elemzése természetes. Ezek eredményét kézhez kapva és elemezve a szakvezető szinte több időt tölt el klubirodájában, mint a pálya szélén. A Chelsea mestereként ismerkedett meg a GPS speciális használatával. A rendszer a játékos labdával végzett összes tevékenységet analizálja, s segítségével a gyakorlatok legprecízebb végrehajtására nyílik lehetőség. Amikor később a Paris St. Germainhez igazolt, ott éppen ő honosította meg GPS-t.

A könyvből megismerjük Ancelotti felfogását e milliók által imádott csodás sportágról. Szerinte a labdarúgás a fantázia, a kreativitás és az egyéni adottságok játéka. A kemény felkészülés nem ezek ellenében hat, hanem éppen abban segít, hogy ezek az adottságok felszínre kerüljenek és fejleszthetők legyenek. Emellett azt is fontosnak tartja, hogy egy csapatnak legyen játékfilozófiája. Büszke arra, hogy játékosa lehetett a Juventusban a francia Zidane vagy a Milanban a brazil Káká. Szeretettel mesél az AC Milanban eltöltött nyolc évéről, Bajnokok Ligája győzelmeiről (2003, 2007), és elemzi az általa kitalált 4-3-2-1-es, úgynevezett „karácsonyfa-felállást”.

„Az edzősködés a világ legszebb munkája, csak kár, hogy vannak meccsek is” - mondta Ancelottinak első mestere, a svéd Niels Liedholm. Idézi is őt, de az olvasó tudja, az olasz mesternek nem kell szégyenkeznie meccsei miatt. S mivel hamarosan egy nemzetközi kupasikerekre éhes, profizmusáról híres klubnál kezdi újra a munkát, bízhat további sikeres mérkőzésekben.

tags: #carlo #ancelotti #az #en #focim

Népszerű bejegyzések:

• A korosztályos csapatok felkészülési terve
• A magyar jégkorong legendája: Bárány István
• Az MLSZ új irányai az utánpótlásban
• Tudj meg többet a Velencei-tó sportkínálatáról
• Részvételi információk focitáborba