A kézilabda cselezés oktatása: Technikai és taktikai alapok

A kézilabda egy dinamikus és összetett sportág, amely kiváló fizikai és mentális képességeket igényel. A játék alapvető megértése és elsajátítása elengedhetetlen a fejlődéshez, mind egyéni, mind csapatszinten. Ebben a cikkben a kézilabda oktatásának kulcsfontosságú elemeit, a technikai és taktikai alapokat vesszük górcső alá, bemutatva a leggyakoribb mozdulatokat és azok helyes végrehajtását, különös tekintettel a cselezésre.

A támadó tevékenység alapjai a kézilabdában

A támadás célja és a kiindulóhelyzet

A támadó tevékenység a labda megszerzésének pillanatában megkezdődik. Ettől kezdve a támadójátékosoknak csupán egy céljuk lehet, gyorsindítással vagy szervezett támadás keretében olyan pozíció kialakítása, melyből a csapat egyik tagja kedvező eséllyel kísérelhet meg kapura lövést. Ezért egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a játékos gyorsan és megfelelően tudja a támadás technikai elemeit végrehajtani, nemcsak szükséges, de meghatározza a támadás hatékonyságát.

A dugattyúmozgás alapvető eleme a támadójátékosok alapmozgásának felállt védelemmel szemben. A folyamatos előre-hátra mozgás támadó szándékot sugall, és ez állandó nyomás alatt tartja a védőket a támadásépítés során. A mozgást támadó alaphelyzetből az elülső láb kilépésével akkor indul, amikor a játékos számít arra, hogy a társától megkapja a labdát.

Oldalazó mozgás - míg az átlövők főként mélységi mozgást végeznek, addig a szélsők, de különösen a beállók alapmozgása elsősorban szélességi. A mozgás támadó alaphelyzetből a mozgás irányába eső láb kilépésével indul, amit a másik láb enyhe elrugaszkodása segít.

Labdafogás és labdaátvétel

A labda birtoklása az elsődleges cél a kézilabdában, ennek érdekében elengedhetetlen a labda biztonságos fogása és elfogása. A labdafogás célja a szer biztonságos megtartása, ezáltal a technikai elemek közti zökkenőmentes átmenet biztosítása. Ezért a labdafogás két legfontosabb szempontja a biztonság és a célszerűség.

A fogás lehet egykezes és kétkezes. A kétkezes fogás biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít, míg az egykezes fogás praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. A kétkezes fogás elsajátítása után célszerű az egykezes fogást is megtanulni, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb.

A labda elfogása, más néven átvétele, az érkező labda birtokbavételét jelenti. A játékos támadótevékenységének fontos mozzanata a labda átvétele, mert annak technikai végrehajtása erősen kihat a további labdás technikai elemek kivitelezésére. Könnyű belátni, hogy helytelen végrehajtás esetén a játékos időt veszít, ezzel pozíció hátrányba kerülhet, sőt esetleg elveszítheti a labdát. Míg magabiztos, gördülékeny labdaátvétellel a támadó nemcsak fokozhatja helyzeti előnyét, de közvetlenül gólhelyzetbe kerülhet.

Ez lehet kétkezes vagy egykezes, és a játékos helyzetétől függően több nehézségi fokot különböztetünk meg. Ide tartozik a mellkas magasságában érkező labda elkapása, az oldalról, hátulról érkező labdák átvétele, valamint a guruló labdák elfogása. A helyes technika magában foglalja a hüvelykujjak egymás felé fordítását és a kar megfelelő behajlítását a labda kísérése során. Az átvételt követően a támadó megfogja, majd rövid ideig magánál tartja a labdát. Ez az átmeneti állapot éppen elegendő időt ad a játékosnak az egyik technikai elem befejezésére, majd a következő mozdulatsor előkészítésére.

Labdavezetés

A labdavezetés a labda birtoklásának tartós módja. A folyamat a labda leütésével kezdődik, és egészen addig tart, amíg azt a játékos egy vagy két kézzel meg nem fogja. A labdavezetés legnagyobb előnye, hogy lehetőséget ad a labdás helyváltoztatásra, ezzel jelentősen növelve a játékos támadótevékenységének hatékonyságát.

Két fő típusa a magas és a mély labdavezetés. A magas labdavezetésnél a labda magasabban pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak. A mély labdavezetésnél a labda közelebb pattan a talajhoz. A technikai végrehajtás során felülről lefelé kell "nyomni" a labdát az ujjak segítségével, kevésbé a tenyérrel. A mozdulat menete a nyitott tenyérrel, enyhén széttárt ujjakal, valamint a laza csukló és alkar tartásával kezdődik. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.

Labdaátadás

Az átadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy az átadás egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek.

Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel - a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse. Az egykezes labdaátadások a leggyakrabban használt formák, ide tartoznak a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés. Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód.

A labda felkészítése lehet rövid és hosszú (köríves). A mozdulat során a labdát dobókarral szemben lévő láb kerül előre, a test kissé előredől. A felkar minimum derékszöget zár be a testtel, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar a test előtt helyezkedik el, enyhén hajlítva. A mozdulat a csípő elfordításával kezdődik, ezt követi a váll, a könyök, majd a csukló mozgása, ostorcsapásszerű kivitelezésre törekedve.

Kapuralövés

A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Számos felosztás létezik a kapuralövések formáira. A technikai kivitelezés az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül, így a kapuralövés a dobómozdulat modelljének is tekinthető, valamint a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnika.

A legegyszerűbb forma az egyenes felkészítéssel történő kapura dobás. A dinamikusabb kivitelezés alaphelyzetből indul, ahol a labdát dobóhelyzetbe hozzuk. A felsőtest a csípő behajlításával elfordul, a felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labdát dobó kézzel ellentétes láb lép előre, a testsúly a hátsó lábra csúszik. A felkészítés röviden történik.

A talajon történő dobás begyakorlása után elkezdhető a felugrásos dobás oktatása. A lendítő láb rúg rézsút hátra-lefelé, ezt követi a csípő befordulása, a dobókar előrecsapódása. A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma, melyet visszafordulás után vagy dobókézzel ellentétes oldalra fordulással hajtanak végre. A súlypont süllyesztése és a térdek hajlítása fontos elemei ennek a mozdulatnak.

A cselezés szerepe és típusai

A cselezés definíciója és jelentősége

A cselezés az ellenfél tudatos félrevezetése, hátrányos helyzetbe kényszerítése, majd átjátszása a további technikai elemek előkészítése és hatásosabb kivitelezése érdekében. Cselezéskor a támadó az ellenfél természetes reakciójára, anticipációjára épít - a védő, gyors cselekvés érdekében, már a támadó kezdeti mozdulataiból igyekszik gondolatban kikövetkeztetni a várható folytatást, majd azonnal megindítani a feltételezett irányú mozgásnak megfelelő válaszreakciót. Ezt használja ki a támadó, amikor egy ellentétes irányú mozgással gondolati előnyét cselekvésbe viszi át és az a gyakorlatban kamatoztatja.

A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, amely eredményesebbé teszi a játékot. A sportág fejlődése során a játékosoknak mindig is céljuk volt az ellenféltől való elszakadás labdával vagy a nélkül. Különösen a pályaméretek csökkentése és a védekezési rendszerek fejlődése tette szükségszerűvé olyan egyéni technikák kifejlesztését, melyek közvetlenül vagy közvetve lehetőséget adnak a játékosnak valamiféle előnyszerzésre a támadásban.

Valamennyi cselezési technika közös jellemzője, hogy valamilyen formában irányváltoztatáshoz kapcsolódnak, melyben a felsőtest és a végtagok labdával vagy anélkül különböző mértékben vesznek részt. Természetesen ezen elmélet hatásos gyakorlati kivitelezése megkövetel néhány feltételt. Például, hogy a támadó meggyőzően indítsa a megtévesztő mozgást, továbbá, hogy időben lehetőséget adjon a védőnek a hibás válaszreakció megindítására. Az előkészítés során a cselezést jó időzítéssel, megfelelő helyen, a saját és az ellenfél technikai felkészültségének mindenkori figyelembevételével kell kezdeményezni. A végrehajtás legyen megtévesztő, az azt követő valódi mozgás enyhe ritmuskülönbséggel kövesse azt. A megtévesztő mozgást olyan sebességgel végezze a támadó, hogy azt a védő könnyen követni tudja.

A cselezésnek közvetlenül és közvetetten jelentős szerepe van a játék valamennyi részében. Egyrészt közvetlenül lehetőséget ad a támadónak az ellenféltől való elszakadásra, másrészt közvetetten a cselezés bizonyos technikai elemek, mint például a labdaátadás, labdavezetés, áttörés vagy kapura lövés előkészítésére szolgál. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet és lassítja a játék ritmusát.

Indulócselek

A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. Labdás indulócselek során a támadó a dobó kézzel azonos lábbal lép el a védő elől, szinte párhuzamosan a védő testének síkjával. Ekkor történik a labda felkészítése és a kapura dobás kísérlete, vagy a labda továbbítása. A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik.

Ennek a cselezési technikának onnan ered a neve, hogy a támadó alaphelyzetből egyik lábbal kilépve vagy mozgás közben páros lábbal elmozdulva indulást színlel valamelyik irányba. Mivel a technikai végrehajtása mind a dobókézzel azonos, mind azzal ellentétes oldalra egyforma, az egyszerű indulócsel egyike a legegyszerűbben kivitelezhető, mégis igen hatásos cselezési technikáknak. A támadó melltájékon tartott labdával, körülbelül kétméternyi távolságra, szemben helyezkedik el a védővel. Majd ebből a pozícióból úgy lép ki egyik lábbal rézsútosan előre, hogy az elöl lévő lába enyhén behajlik, a törzs szintén a mozgásirányba mozdul és a testsúly a kilépő lábra kerül. Abban a pillanatban, amikor a védő a cselezett mozgásirányba indul, a támadó a talp elülső részén az ellenkező irányba fordul, majd gyors futólépésekkel elhalad a védő mellett. A kedvező távolságtartás érdekében ez a néhány futólépés azonban nem egyenes vonalú, hanem a védő oldalán kissé ívelt, elkerülve ezzel az esetleges ütközést.

Az összetett indulócsel az egyszerű indulócselen alapul, tulajdonképpen annak többszöri, váltakozó irányba történő végrehajtása. Hasonlóképpen az egyszerű indulócselhez, a támadó alaphelyzetből rézsútosan előre lép ki a szemben álló védő egyik oldalára. Ezúttal azonban ahelyett, hogy a másik irányba igyekezne elszakadni a védőtől, a támadó csupán színleli az indulási szándékot, éppen elég időt biztosítva ellenfelének arra, hogy kövesse őt.

Az egylábas indulócsel jól használható fel irányváltoztatásra alaphelyzetből vagy futásból, labdával vagy anélkül a pálya valamennyi területén. Ennek a technikának az elnevezése a végrehajtás módjából ered, ugyanis a mozdulatsor első részét az egész testtömeg egyidejű mozgatásával és páros lábbal történő talajfogással hajtja végre a játékos. Ez egy meglehetősen meggyőző és hatásos cselezési technika, ami hasonló módon hajtható végre a védő mindkét oldalán. Ezért a labda átvételével egy időben a játékos hosszan, laposan ugrik rézsútosan előre, majd a labda elfogása után páros lábbal fog talajt a védő egyik oldalán, attól körülbelül egy karnyújtásnyi távolságra. Ebben a helyzetben a lábak erősen hajlítottak, a felsőtest enyhén előredőlt, a test súlypontja mélyen van, és a kezek melltájékon tartják a labdát. Abban a pillanatban, amikor a védő a színlelt mozgásirányba indul, a támadó a talp elülső részén elfordul, és gyors kilépéssel az ellenkező irányba indul. Irányváltoztatás közben a játékos igyekezzen mélyen tartani a súlypontját, mert ezzel egyrészt a mozgás gördülékenysége segíthető elő, másrészt esetleges ütközésnél a testnek nagyobb stabilitás biztosítható, kis hátra szökkenéssel pedig a védőtől történő elszakadás segíti. A páros lábbal végrehajtott egyszerű vagy összetett indulócsel eredményesen alkalmazható irányváltoztatásra labdával végrehajtott mozgások közben, különösen a kapuelőtér közelében áttörés előkészítésére.

Átemelős csel

Ennek a technikának az elnevezése a cselezés második felében végrehajtott mozdulatból ered, amikor is a játékos dobókezével az óramutató járásával ellentétes irányban átemeli a labdát a szemben álló védő felett. Ez a mozdulat egyben meg is válaszolja azt a kérdést, hogy ez a csel miért csak a dobókézzel ellentétes oldalra hajtható végre. A technikai végrehajtás lényegében a testcselen alapul, ez esetben azonban a karmunkának nagyobb szerepe van. Jóllehet ez némileg bonyolítja a végrehajtást, ugyanakkor nagymértékben fokozza a csel hatásosságát. Az átemelés gyakorlása párokban, labdavezetéssel, egymással szemben végezhető.

A mozgásban lévő játékos a levegőben veszi át a labdát, miközben hosszan, laposan ugrik a dobókéz irányába, majd körülbelül karnyújtásnyi távolságra rézsútosan a védő mellett páros lábbal fog talajt. Ebben a helyzetben a lábak erőteljesen hajlítottak, a test enyhén előredőlt és a dobókéz melltájékon tartja a labdát. A súlypont fokozatosan mélyül egészen addig, amíg a védő el nem indul a színlelt mozgásirányba. A védő reakciójának pillanatában aztán a támadó megállítja súlypontjának további süllyesztését, majd dinamikus elrugaszkodással, még mindig a védővel szembefordulva mozdul az ellenkező irányba. Az elrugaszkodást követően a játékos egyidejűleg hosszan, laposan oldalirányba kilép, bal válla kissé elfordul, és dobókarját gyors mozdulattal a védő kezét kikerülve átlendíti a dobókézzel ellentétes oldalra. Míg a bal kar a védő teste mellett kinyúlik és megakadályozza azt karjának fellendítésében. A bal láb talajfogását követően a dobókar visszatér a mellkas elé, a jobb lábfej a talajon csúszva követi a balt, majd a támadó gyors mozdulattal elhagyja a védőét. Ezt követően a játékos befejezheti a mozdulatsort egy újabb balláb kilépéssel, vagy a jobb láb keresztbe lépésével, attól függően, hogy oldalra vagy egyenesen a kapu irányába akar továbbhaladni.

Lefordulás

Ennek a technikának a neve onnan ered, hogy a játékos hosszanti tengelye körül megpördülve mintegy lefordul, és így elszakad az ellentétes irányba mozduló védőtől. A mozdulatsor kivitelezésének alapfeltétele, hogy a védő mozduljon el a kapuelőtérvonaltól, ezért bevezetésképpen a támadónak olyan megtévesztő mozgást kell bemutatnia, amivel a védőt kilépésre kényszeríti. A védő egy hiteles áttörési kísérlettel kilépésre kényszeríti a védőt, majd hirtelen megáll. Ebben a helyzetben a játékos rézsútosan a védő mellett határozottan áll a lábain, súlypontja mélyre süllyesztett, és dobókezével melltájékon tartja a labdát. A védő reakcióját követően a támadó az ellenfélhez közelebbi talpa elülső részén egy gyors félfordulattal úgy távolodik el a védőjétől, hogy most már háttal helyezkedik szembe vele. A másik láb egy félköríves lendítéssel segíti a fordulatot, majd az előzővel közel párhuzamosan gyorsan talajt fog. Ezen a lábon hajtja végre a támadó a második félfordulatot, melynek eredményeképpen a talp elülső részén elfordulva ismét szembekerül a kapuval. A belemenés, a belépés, illetve a lépésszabály megsértésének elkerülése érdekében nagyon fontos a lefordulás ívének és a védőtől való távolságnak az optimális megválasztása. Meglehet a leforgás kimozduló védővel szemben valamennyi pozícióban eredményesen hajtható végre, annak leggyakoribb alkalmazási területe a szélső szerepkör.

Átadási csel

Ennek a technikának a neve onnan ered, hogy a játékos a dobómozdulat egy részének végrehajtásával labdaátadást színlel. Ez a csel kivitelezhető bármelyik egy- vagy kétkezes átadással, alaphelyzetben vagy mozgás közben egyaránt. Egykezes átadási csel alkalmazási lehetősége - különösen a legszélesebb repertoárral rendelkező egykezes felső átadás esetén - változatos. A csel első részének végrehajtása attól függ, hogy a játékos milyen biztosan birtokolja egy kézzel a labdát. A dobómozdulat megindítása után az egykezes labdafogás biztonságának megfelelően a játékos megállíthatja a labdát a másik kéz elé helyezésével vagy csak a dobókéz visszatartásával. Az átadási csel minden esetben egy - a csel első és második fázisa között - megtört mozdulatsor, ami egyúttal tovább fokozza annak hatásosságát.

Lövőcsel

Ennek a technikának a neve onnan ered, hogy a dobómozdulat egy részének hiteles végrehajtásával a támadó azt igyekszik elhitetni a védővel és a kapussal, hogy kapura lövést kísérel meg. Ezáltal lekötheti a védők figyelmét, szélességi vagy mélységi mozgásra, illetve ütközésre vagy sáncolásra kényszerítheti őket. A kívánt hatás elérése érdekében, a lövőcsel során a játékos a dobás teljes mozdulatsorát vagy annak egyes fázisait hajtja végre. A lövőcsel hatásosságát fokozza az a tény, hogy a színlelt kapura lövés közvetlen gólszerzési kísérlet, melyre a védőknek reagálni kell.

A lövőcsel fázisai:

• A labda felkészítésével: A játék sebessége megköveteli a védőktől, hogy a hatékony védekezés érdekében a támadók mozgásaira és különösképpen a gólveszélyes területe a labdás támadó minden egyes cselekedetére gyorsan reagáljanak. Így egy erőteljes lendületvétellel és a labda dobóhelyzetbe történő felkészítésével a támadó kilépésre vagy összezárásra késztetheti a védőket, mivel mozgása kapura lövést feltételez.
• A dobómozdulat megindításával: A lövőcsel hatékonysága tovább fokozható a csípő berántásával, valamint a felsőtest és a dobókar könyökének dobásirányba fordításával, miközben a labda felkészítés helyzetében marad.
• A dobómozdulat megállításával: A játékos végrehajtja a dobómozdulatot egészen az utolsó fázisig, majd mielőtt útjára engedné a labdát, azt hirtelen mozdulattal megállítja. A labda megállítható biztonságosan, de kevésbé hatékonyan a másik kéz segítségével, vagy magabiztos fogás esetén célszerűbb a dobókézzel.
• A dobómozdulat végrehajtásával: Amikor a játékos végig vezeti az egész dobómozdulatot ugyan, de nem engedi útjára a labdát.

Az állandóan változó játékhelyzetekben a lövőcselek változatos kombinációi figyelhetők meg a támadás során. Például gyakori megoldás felugrásos lövés cselezése, majd talajfogás után a támadási kísérlet indulócsellel történő folytatása. Ez esetben a lendületszerzés fázisában a játékos nem próbálja leplezni lövőszándékát, ellenkezőleg, mozgásával azt sugalmazza, hogy felugrásos lövésre készül. Felkészíti a labdát dobóhelyzetbe, majd hirtelen leüti azt a még levegőben lévő védő előtt. Talajfogást követően pedig indulócselt hajt végre a másik védővel szemben.

Egy másik tipikus eset, amikor a támadó látszólag alsó lövésre készül, majd egy elhajlásos lövést hajt végre a védő másik oldalán. Ezért szándékosan lelassítja a lövéselőkészítés utolsó fázisát és látványosan lekészíti a labdát az alsó lövés magasságába. A talajon vagy a levegőben végrehajtott lövőcsel után a játékos labdavezetéssel, egy másik típusú kapura lövéssel vagy áttöréssel használhatja ki helyzeti előnyét, illetve gólhelyzetbe kerülő társához továbbíthatja a labdát. Ezért a cselezés során az egyensúly megőrzése és a labda biztonságos megtartása nagyon fontos a játékos további tevékenységének megkönnyítése érdekében.

Az elzárás és ütközés: A támadás segítői

Elzárás

Az elzárás az ellenfél mozgásszabadságának testtel való korlátozása. Ez a manőver két vagy több támadójátékos tudatos összjátéka, melynek során egyikük a saját vagy valamelyik társ védőjének a feltartóztatásával játékostársának szabad utat biztosít. A támadás egyéb technikai elemeivel ellentétben az elzárásnál a támadó nem elszakadni igyekszik védőjétől, hanem ellenkezőleg, azt annyira megközelíteni, hogy annak cselekvési és mozgáslehetőségeit a testével időlegesen feltartóztathassa.

Az elzárás alkalmazásához a szabályok biztosítanak lehetőségeket. Jóllehet a játékos nem használhatja fel karjait és lábait az ellenfél feltartóztatására, annak felsőtesttel való blokkolása megengedett, még abban az esetben is, ha a játékos nem birtokolja a labdát. Az elzárás különböző formái léteznek, mint például az előre, oldalra és hátra irányuló elzárás. A kísérő elzárás az elzárás folyamatos fenntartása helyváltoztatás közben. Az elzárásba vezetés során a támadó saját magának biztosít szabad utat azáltal, hogy a szorosan követő védőt egy stabil pozícióban lévő csapattárs felé vezeti.

Ütközés

Az "ütközésnek" a támadó- és védőjátékos dinamikus, testtel és végtagokkal történő találkozását nevezzük. Ez a technikai elem a védő játékosok utolsó lehetősége, hogy megakadályozzák a gólszerzést. A baleset-megelőzésben kiemelt jelentősége van a helyes ütközési technikának. A támadó dobókarjával szemben lévő láb kerül előre, a test kissé előredől.

Fontos, hogy a harántterpesz kellően széles legyen az instabilitás elkerülése érdekében. A védőnek ügyelnie kell a támadó csípőjének megállítására, és nem szabad becsuknia a szemét. Az oktatás során a tanulók egymástól 2-3 méterre helyezkednek el, egyikük labdával a támadó mozgást modellezi, a másik a védő szerepét ölti magára és ütközik vele a fent említett technika alkalmazásával. További gyakorlási lehetőségek közé tartoznak az egymással szemben állva végzett ütközések, valamint az ütközések végrehajtása különböző testhelyzetekből.

A kézilabda oktatás módszertana és fejlesztése

Célcsoport és alapelvek

Véleményünk szerint, azzal a korcsoporttal kell a képzést elindítani, ahol, és akivel a legdinamikusabb előrelépést lehet elérni a szakanyag alkalmazásával. Nevezetesen ez a 7-10 évesek korosztálya. A kisiskoláskor a lehető legjobb időszak arra, hogy a gyermekek megtanulják koordinációjukat, ügyességüket fejleszteni tudatos irányítás mellett. Képesek lesznek kitartóan mozogni, a teherbíró képességüket növelni. Mindezt játékos formában kapja meg, igazán jó hangulatban! A kézilabdázás előnye a többi labdajátékkal szemben, hogy nagyon sokoldalú képzettséget ad. Már nagyon fiatalon kialakulhat az a mozgáskoordináció, ami kellő alapot adhat a későbbiekre. Másik nagyszerű dolog, hogy korán megismerkedhet az egy közösségben való gondolkodással, illetve aktív részese lehet a közös célért való összefogásnak, a játékok során.

A kézilabda oktatása során három alap atlétikus képességet kell megtanítani először. Futás, dobás, ugrás. Minden, ami atlétika, az fontos és nélkülözhetetlen. E három alaptechnika hiányában nem lehet senki eredményes. Hogyan tartod a tested, milyen az egyensúlyérzékelésed, támaszhelyzetekben mennyire vagy képes megtartani magad, esések alkalmával hogyan véded a tested az ütések adta fájdalmaktól? Tehát az atlétika és a torna mozgásanyagának hiányában, nem tud a rendszer hatékonyan működni. Éppen ezért, a tanmenet a nélkülözhetetlen torna és atlétikai alapelemeket is tartalmazza. Az oktatás alapját különböző testhelyzetekből végrehajtott rövid és gyors futások képezik. A játékosságra való törekvés elsődlegességet élvez. Semmiképpen sem leegyszerűsített felnőtt foglalkozás legyen!

Szivacskézilabda alkalmazásának előnyei

Magyarországon, kétféle méretű szivacskézilabda teszi lehetővé a képzés hatékonyságát. A hét-nyolcéves gyerekek valamivel kisebb, míg a kilencévesek már nagyobb méretű labdával dolgoznak. A szivacskézilabdával történő oktatás előnyei:

• 6-7 éves gyerekek képesek valamilyen labdához kötött technikát tanulni,
• nem hátráltatja a tanulás folyamatát a labda nagysága és súlya,
• nincs félelemérzés a labdától,
• korábban el lehet kezdeni a játékba állítás fázisát,
• korábban kialakulhatnak kézilabdára specifikus mozgások.

A képzés felépítése és óraszámok

Az oktatás heti öt alkalommal, éves viszonylatban pedig 185 óraszámban valósul meg, az alábbiak szerint:

Pedagógiai alapelvek az oktatásban

Az oktatás folyamata az alábbi elveket és irányokat képviseli:

• Egyszerű -> összetett feladat
• Rövid -> hosszú ideig
• Szűk -> széles területen
• Kevés -> több információval
• Lassan -> gyorsan végrehajtva
• Védő nélkül -> védővel végrehajtva

A labdával való bánásmód és a labdával történő mozgások készségszintre emelése, kellő dinamikával és robbanékonysággal párosul. Már kisiskoláskorban fellelhető a kézilabdázó és a többi labdajátékos mozgása közötti különbség, ami csak növekedni fog az idő múlásával.

Támadó lábmunka kialakítása felállt védelem elleni játéknál: Alapvetés a támadásnál, hogy rátöréssel előre irányuló mozgással vegyük át a labdát. A kezdők leggyakoribb hibája a hátrafelé mozgásban való labda elkapás, majd ezt követi a másik kapitális hiba a visszahelyezkedés elmulasztása. Ez a két jelenség felel azért, hogy a játék nem folyamatos. Időben nem lehet olyan társnak adni a labdát, aki veszélyt jelentene az ellenfél kapujára, mert hátrafelé mozgásban kapják a labdát. A szabad társ hiányában gyakran labdaelvesztés a következmény, és a húzás, mint alaptaktikai elem alkalmazhatatlan.

Egykezes felsődobás oktatása: A hajító mozdulat jelentős elkorcsosulását eredményezte az inaktív életmód. Mi a lényege a felsődobásnak? A könyök meg kell, hogy előzze a kezet a derékszögnél nagyobb nyitás megtartása mellett. A nagy erejű lövésekhez nem elegendő csupán a kar energiája, szükséges a test teljes tömegéből nyerhető többlet. A hiba forrása a koordináció, illetve a vállízületben működő izmok erejének a hiánya. A feladat tehát kettős jellegű: nagyon sok erősítő gyakorlat és nehezített szerekkel való hajítás csaknem nyújtott karral. Ügyeljünk arra, hogy a hajító gyakorlatoknál a távolságot tartsuk szem előtt. Közelre történő dobás nem vált ki adekvát ingereket. Mindig a teljesítő képesség határán kell végezni a gyakorlatokat. Természetesen kellő bemelegítés előzze meg a maximális erőkifejtéseket.

A dobások előtti lendületszerzések: tanácsos a földről történő dobások oktatásánál a sasszéval való lendületszerzést előnybe részesíteni. Ez ugyanis stabilabb kidobási helyzetet biztosít, ami a koordinációt segíti. Később térjünk át az elülső, illetve a hátsó keresztlépés oktatására. Gyakran látunk olyan képzési irányokat, hogy minél kevesebb lépéssel hajtsa végre a tanítvány a kapura törést. Ez azért hibás, mert az abszolút gyors játékra való törekvés a játék két fontos tényezőjét károsítja. Az egyik, hogy nem ad időt a védelemnek a megtévesztő akciókra való hibás válaszadásra. A másik talán még fontosabb eleme a taktika tanulásának, a döntési idő értelmetlen beszűkítése limitálja a variációs tárházat. A folyamatos játék feltételezi, hogy az utolsó lépéssel minden irányba biztosítsuk az átadási lehetőséget.

Lépésvariációk és esés/talajfogás oktatása: Kapura lövésnél, passzív védők esetén kevés futólépés felugrásos lövést alkalmazzunk. Tanítsunk meg minden gyereket esni, hogy a játék során alkalmazott bevetődéses bedőléses technikát és a véletlen eleséseket sérülésmentesen tudják végrehajtani. Ki kell alakítani azt a sztereotípiát, hogy minden esésnél úgy forduljon, hogy hossztengely körül forogva fokozatosan csökkentse a sebességét. A modern kézilabdázásban a biztonságos talajfogás elsajátítása és alkalmazása nélkülözhetetlen. A felugrásos és beugrásos lövések utáni mozgásoknál a megfelelő talajfogás segíthet a balesetek megelőzésében. A tompítás az egyik legfontosabb talajfogási mód, amely a beálló játékosok lövések utáni mozgásában játszik nagy szerepet. A talajfogási módok közé tartozik a gurulás és a csúszás is, melyeket elsősorban a szélső poszton játszó játékosok alkalmaznak. A csúszás során a játékos fokozatosan hajlítja könyökét és csuklóját, majd a törzs elülső részének leérése után mellkason csúszik előre.

Kapusok oktatása és visszarendeződés: A kapusokat meg kell tanítani kicsúszni, és vetődni. Nem elég csupán az úgynevezett lépegetős „szemafór” technika. A játékok egyik legfontosabb, bár nehezen elsajátítható része a támadás utáni azonnali visszarendeződés automatizálása. Mivel a labdát csak egy játékos lőheti kapura, a dobás pillanatában rajta kívül mindenkinek vissza kell rohanni teljes erővel. Ez nem lehet mérlegelés kérdése. Ne hagyjunk szó nélkül egyetlen egy rossz végrehajtást se. Röviden és minden bántás nélkül hozzuk tudomására a tanítványoknak az elkövetett hibát. Tipikus, visszatérő hibák esetén hozzuk minden gyerek tudomására a jellegzetes rossz mozgást és a javítás módját. A deviáns, a munkát akadályozó gyereket időlegesen zárjuk ki a játékból és csak a pozitív változás után engedjük újra bekapcsolódni. Minden óra játékkal érjen véget és fokozottan ügyeljünk a kevésbé ügyes tanuló pozitív kezelésére. Adjunk nekik képességeikkel összhangban játéklehetőséget, mivel, ha erőn felül foglalkoztatjuk, a társak ellenérzését válthatja ki, ő pedig befelé fordulóvá válik, és nem fogja megszeretni a csapatjátékokat. Tanítsuk meg őket a szabályok ismeretére és esetleg, mint bírók működhetnek közre.

tags: #cselezes #oktatasa #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• A pálya nyelve
• Szórakoztató asztali és garázsjátékok kicsiknek és nagyoknak
• Jürgen Klopp jövőbeli tervek
• Kanadai futball játékideje
• elfeledett kapushősök és bravúrjaik