A Budafoki MTE labdarúgásának több mint egy évszázados története

Múlt nélkül nincs jövő, mondogatjuk sokszor anélkül, hogy belegondolnánk a valódi jelentésébe. Ám a budafoki futball egész léte a fenti közhelyt igazolja. A több mint egy évszázados története alatt számtalan név- és szerkezetváltoztatást átélő együttes, illetve szakosztály hihetetlen kitartásról és lokálpatriotizmusról tanúskodik. A Budafoki MTE labdarúgócsapata öt éve még a Budapest-bajnokságban küszködött, a 2020-21-es szezonban pedig az NB I. biztató teljesítményű újoncaként lépett pályára hétről hétre, bizonyítva, hogy a siker nem csupán a mostani nemzedéké, az elődök kitartása és hűsége nélkül ma talán csak az idős szurkolók emlékeiben élne a piros-fekete mezesek dicsőséges meséje.

A kezdetek és az első évtizedek (1910-1945)

Az 1950-ig önálló településen, amelyet ma a főváros XXII. kerülete alkot, a futball története 1912-ben kezdődött. Klubunkat ebben az évben alapították Világosság Football Csapat néven. Ami a kezdeteket illeti: a budafoki Schmidt Sebestyén vendéglőjében 1910. április 2-án megalakult a BIK, azaz a Budafoki Ifjúsági Kör, amely elsősorban az iparos és tisztviselői rétegre támaszkodott. A fiatalok sportolási igénye azonban megkövetelte a szervezett formát, így 1912 áprilisában 24 taggal - akik elnökké Lerner Ferencet választották - megalakult a mai BMTE elődje, a Világosság FC.

1914-ben a község képviselőihez eljuttatott kérvényben egy valódi futballpálya létesítésére nyújtottak be kérelmet, hisz addig csak a Gschwindt-gyár előtti réten - amit manapság a Vágóhíd-utcai vasúti aluljárón át közelíthetünk meg - játszhattak csupán. Az I. világháború nemcsak Budafokon, hanem az országban mindenhol visszavetette a szárba szökkenő sportmozgalmakat, fontos mérföldkő azonban labdarúgó alakulatunk életében az 1919-es esztendő, amikor csapatunk felvételét kérte a Magyar Labdarúgó-szövetség tagjainak sorába.

Az 1920-1921-ben indultak először hivatalos, "jegyzett" bajnokságban - a Vidéki bajnokság Közép-magyarországi kerülete pestkörnyéki alosztályában vitézkedtek, s rögtön az első helyen végeztek, mint ahogy egy esztendővel később a Váci alosztályban is. 1922-ben a csapat neve ugyan maradt Budafoki MTE, de a Munkás szó Műkedvelőre változott, s a klub színéből is eltűnt a piros, helyette jött a lila, a lila-fekete mez.

1926-1927-ben a magyar labdarúgás rendszerének megváltoztatása, a profizmus bevezetése miatt a BLASZ Amatőr III. osztály Sugár-csoportjában futballoztak, ami akkor a negyedik vonal volt. De gyorsan felkerültek a harmadik, majd 1933-ban a második osztályba. Az 1940-es évek elején már NB III-as együttese volt a Promontor utcának, a felnőtt gárda mellett pedig az utánpótlásban is értek el sikereket.

Budafokon az MTE mellett több futball csapat - Budafok Felsővárosi TE, Budafok Promontor SC, Budafoki LE - is volt, de a legismertebb az 1932-ben alakult Budafok FC, amely piros-fehér mezben játszott. Az alakulás évében a Profi II. Liga küzdelmeiben vettek részt. Ekkor szerepelt a csapatban Slózi, Schlosser Imre is, aki visszavonulása után különböző csapatokban néhány mérkőzés erejéig még többször visszatért, így 1932-ben a II. Ligában játszott. 1935-ben feljutottak az NB I-be. 1939-ben egyesültek a Szentimrevárosi SE gárdájával, és Gamma FC néven szerepeltek tovább az első osztályban egészen 1945-ig, amikor Budai Barátság névre "keresztelték".

Az NB I-es szereplés és a háború utáni újjáépítés (1945-1970-es évek)

A felívelő szakasz folytatására aztán a II. világháború utáni újrakezdésig várni kellett. A főváros sportéletének megszervezését a Nemzeti Bizottság fogta össze 1945 után, a nagy hagyományú, elismert BMTE újjászervezését pedig a kerülethez kötődő Sebes Gusztávra bízták. A Budafoki MTE története során csupán egyetlen alkalommal, az 1945-1946. évi, úgynevezett "hosszú bajnokság" Nyugati csoportjában szerepelt a legjobbak között. Akkor az utolsó előtti, 13. helyen kötött ki a BMTE, így nem jutott az összesített 1-20. helyezett közé. A két csoport eredményeit összevonva ugyanis a 23. helyen végzett.

Az 1945-1946-os bajnokságban játszott egymás ellen a két gárda. Az első összecsapás 1945. december 2-án Budafokon, a Templom téri pályán 3-3-ra végződött. Góljainkat Kovács II. József, Bosánszky Jenő (11-esből), és Ádám Zoltán szerezte. Csapatunk kispadján Csapkay Károly, míg a budafokiakén az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, a Hungária egykori játékosa, Sebes Gusztáv ült.

Bár a bennmaradást nem sikerült kiharcolni, a Budafok stabil NB II-es gárdává nőtte ki magát, amely abban az időben többször is döngette az NB I kapuját. A kiesés után 1963-ig az NB II-ben szerepelt a gárda, hol a Közép, hol a Nyugati csoportban.

Legendás játékosok és edzők a korai időszakból

A budafokiaknál olyan legendás labdarúgók nevelkedtek, játszottak, mint Zakariás József, az Aranycsapat balfedezete, kortársa, az ugyancsak olimpiai bajnok Csordás Lajos, a későbbi évtizedekben Noskó Ernő, Mezey György, Verebes József, Kapitány Sándor, Vizi Sándor, Fatér Károly, Esterházy Márton, Jakab János, Tepszics Ignác, Mörtel Béla, Pintér Attila, Lovrencsics Gergő. Csordás Lajos tragikus sorsú egykori játékosunk mindössze 35 évet élt, pályafutása azonban így is bővelkedett sikerekben: 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert a nemzeti együttes tagjaként, egy évvel később pedig Európa-kupa-győztes lett. Labdarúgó-pályafutását csapatunknál, a BMTE-nél kezdte 1945-ben, egyesületünket öt éven keresztül, 1950-ig erősítette, majd a Vasashoz igazolt, ahol 12 szezont töltött el. Karrierje utolsó éveiben Csepel SC alakulatában játszott. A magyar válogatottban 19 alkalommal lépett pályára és 8 gólt szerzett.

1971-ben Mészöly Kálmán, a Vasas sokszoros válogatott játékosa vette át a gárdát, amely egyre előrébb lépdelt a tabellán. A Szőke Sziklát azonban visszahívta a 13. kerületiek vezetése, így utána az „ősbudafoki” Dobesch Gyula irányított, 1973-ban pedig újra feljutottak a másodosztályba. 1974-ben az MLSZ megszüntette az NB I/B osztályt, s újra az NB II lett a második vonal. Minőségi játékosok épültek be a csapatba, mint például a Fradival VVK-t nyerő Horváth „Api” László, az újpesti bajnok és válogatott Noskó Ernő, a Fradi-ifiből Vizi Sándor, továbbá Esterházy Márton, Jakab János, Zöldi György, a kispesti Tóth Kálmán, vagy éppen a későbbi MLSZ-elnök Kisteleki István. A hetvenes évek közepének budafoki együttesét szokták a klubtörténet legjobbjának nevezni.

A klub nehézségei és a túlélés (1980-as évektől a 2010-es évek elejéig)

Az 1980-as, 90-es években a másod- és harmadosztály között ingázott a klub, amelyben olyan futballisták is megfordultak, mint Pintér Attila, ifj. Szurgent Lajos, vagy éppen Dragóner Attila. 1982-ben a bajnokságok átszervezése miatt megint a harmadik vonalba került az MTE. 1989-től újra NB II, aztán az 1997-1998-as bajnokságtól ismét a harmadik vonal következett, egészen 2005-ig. Két NB II-es esztendőt hat NB III-as pontvadászat követett. Ám a mélyrepülés nem ért véget, a Budapest bajnokság I. osztályába is került a klub.

A Budafok a több mint egy évszázad alatt többször sodródott már a megszűnés szélére, különösen miután a rendszerváltást követően a két fő szponzorát, a Törleyt és a Hungarovint privatizálták, a magánkézbe került borászatok, pincészetek pedig kevésbé érezték szívügyüknek a helyi futballt. Hogy a BMTE minden nehézség ellenére megmaradt, és nem utolsósorban az itt a kezdetektől különösen jellemző bensőséges légkör sem veszett el, annak is köszönhető, hogy az egykori budafoki focisták nemcsak lehozták a pályára a gyerekeiket és az unokáikat, de nagyon szívesen tértek vissza edzőként, pályaedzőként is. „Ezek az emberek, akárcsak édesapám, mindvégig kitartottak a Budafok mellett. Ki-ki a maga módján próbált hozzájárulni a nehéz pénzügyi helyzetek megoldásához. Voltak, akik több hónapon keresztül fizetés nélkül dolgoztak, akadt, aki a kapcsolatai révén ingyenbuszt szerzett a vidéki utakhoz, vagy otthon mosta a szereléseket. Idegenbeli bajnoki mérkőzések előtt a vezetők és családtagjaik közösen kenegették a zsömléket, hogy még szendvicsekre se kelljen pénzt költeni. És ugyanígy meg kell említeni a budafoki szülőket is, akik mindig első szóra jöttek segíteni. A fennmaradásáért való küzdelem igazi összetartó családdá kovácsolta a helybelieket” - magyarázza Dobesch Györgyi.

Az NB II-ben négyszer mérkőzött eddig az MTK és a Budafok. Csapatunk minden találkozón győzött, így a második vonalban 100 százalékos a mérlegünk a Budafok ellen. Hazai környezetben legutóbb 2017. november 19-én, 2-1-re győztük le a budafokiakat.

A Dobesch család és a budafoki szellem

A budafoki futball egész léte a közösség, az elkötelezettség és a családi hagyományok fontosságát igazolja. A több mint egy évszázados története alatt számtalan név- és szerkezetváltoztatást átélő együttes egyik hőse a 2018-ban, nyolcvannegyedik évében elhunyt Dobesch Gyula volt. A budafoki legenda játékosként tizenhét éven át szolgálta szeretett csapatát, hogy aztán később edzőként, szakosztályvezetőként, majd tiszteletbeli elnökként is haláláig a piros-feketékért dobogjon a szíve. És nem csak az övé. A családi hagyományokat előbb a fia, majd a négy unokája folytatta, mindannyian Budafokon futballoztak, edzősködtek.

Dobesch Gyula lánya, Feketéné Dobesch Györgyi visszaemlékezése szerint: „Édesapám 1934-ben született ötödik gyerekként. A szülei abban az esztendőben vettek telket Budafokon, úgyhogy ő tényleg a kezdetektől a haláláig itt lakott, igazi lokálpatrióta volt, nemcsak a futball, de a rengeteg ismerős és barát is ide kötötte.” Dobesch Gyula egyik kedves története Albert Flóriánhoz kötődött. A Budafok 1963-ban az új, füves pályáját felavató mérkőzésen játszott a magyar válogatott ellen. Albert a bal oldalon kezdett. Csoki bácsi, a vendéglátók jobbhátvédje eléggé keményen bánt vele, ezért a félidő közepe táján átjött jobb oldalra. Ott már Dobesch embere lett, aki az ellenfél számára mindig kellemetlen futballistaként mindent elkövetett, hogy megállítsa őt. Albert ezt szóvá is tette, mondván, ez csak barátságos mérkőzés, mire a budafoki futballista ennyit válaszolt: „Nem gondolod, hogy a több ezer budafoki néző előtt hagylak elmenni, és megégetem magam?!” A híres középcsatár a szünetben inkább lecseréltette magát.

„A másik sokat emlegetett sztorija szintén egy hatvanas évekbeli mérkőzéshez kapcsolódik - meséli tovább a családi legendáriumot Dobesch Györgyi. - Ekkor már ő volt a csapatkapitány, és Miskolcon játszottak. 2-2 volt az állás, ám a fiúk kezdtek leengedni, így az édesapámnak muszáj volt kieszelnie valamit, hogy felpörgesse őket. Hirtelen azt találta mondani, ha sikerül legalább megőrizni az állást, másnap délelőttre szervez egy pincelátogatást a Törleybe, amely akkoriban a Budafok egyik legfőbb szponzora volt. A meccs döntetlen maradt, a következő nap reggelén pedig ott állt a tizennyolc focista a pincészet kapuja előtt. Kár, hogy az ottaniakat erről a tervről elfelejtették értesíteni. Az igazgatót, Halmai Róbertet kellett felhívni, aki nagyon szerette édesapámat és a budafoki focit is, így természetesen azonnal utasította az üzemvezetőt, hogy lássa vendégül a fiúkat.”

Dobesch Gyula amellett, hogy a gyerekeinek, majd az unokáinak is szívesen mesélt a régi időkről, a budafoki labdarúgáshoz kötődő tárgyi emlékeket szintén igyekezett megőrizni. A halála előtti éveiben például digitalizálta az összes régi fotóját, köztük azokat, amelyek egy nála generációkkal korábbi budafoki futballista hagyatékaként kerültek hozzá. Errefelé egyáltalán nem ritka, hogy a nemzedékek ehhez hasonlóan egymást váltják a pályán. A futball és a klub szeretete apáról fiúra száll, biztosítva a túlélést is a rosszabb időszakokban. Egykori játékosból lett edző többek közt Haász Sándor, Hellinger Pál, Patai Miklós, Schneider Károly, Sárközi Lőrinc, Eleki Tibor, Haraszti Gyula, Schróth Lajos, Dunay András, Szabó Viktor, Gál Lajos, ifj. Dobesch Gyula, Sirmán Tamás, Pataj Csaba, Fekete Dávid, Berta Zsolt, Torma Bálint.

Új korszak és a felemelkedés (2015-től napjainkig)

Négy éve, 2015 nyarán viszont történeti mélyponton volt a klub: másfél évtizede szerénykedett már a BLSZ I-ben, az amatőr fővárosi bajnokságban, kvázi az országos negyedosztályban, saját utánpótlás nélkül, felújítás után kiáltó stadionnal és klubhelyiségekkel, szinte kilátástalan helyzetben. Elérkezett az ideje az összefogásnak, amelynek élére Jakab János, a csapat korábbi NB II-es játékosa állt, aki a Tatabánya színeiben volt NB I-es labdarúgó is, és edzőként dolgozott a MEDOSZ Erdértnél, illetve felügyelőbizottsági elnökként segítette a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia munkáját.

Jakab János barátja, Bélteky Róbert, az ausztrál-magyar tulajdonos fantáziát látott a projektben és nem is habozott: hamarosan 95 százaléknyi tulajdoni hányadot szerzett az egyesületben (öt százalék egy, a budafoki futballért felelősséget érző közalapítványé maradt). Már a közös munka kezdete is biztató volt, az Újbudával fuzionálva a Budafok egy osztályt máris feljebb léphetett, és a 2015-2016-os idény küzdelmeit az NB III Közép-csoportjában kezdhette meg Budafoki MTE-Újbuda néven. A lelkesedés, az elhivatottság és a stabilizálódó háttér a pályán is gyorsan meghozta az eredményét, első nekifutásra negyedik lett a csapat, egyetlen ponttal csúszva le a dobogóról. A következőben viszont már magabiztosan, 11 pontos előnnyel megnyerte a bajnokságot Prukner László vezetőedző irányításával, miközben a Magyar Kupában páratlan bravúrt vitt véghez azzal, hogy első NB III-as csapatként jutott el a legjobb négy közé, s ott is csak a későbbi győztes és bajnoki címvédő Ferencváros előtt hajtott fejet, miután a menet közben búcsúztatta például a Videotont is. Azóta, 2017 nyarától a Budafok stabil tagja az NB II-es mezőnynek - ahogy az a hagyományaihoz, a múltjához illik.

Infrastrukturális fejlesztések és az utánpótlás

Amióta Bélteky Róbert átvette a klub irányítását, részben az ő, részben a tao- és önkormányzati támogatásnak köszönhetően az egyesület infrastruktúrája jelentős ráncfelvarráson esett át. Miként Vizi Sándor elnök kérésünkre összefoglalta: 2016 és 2018 novembere között három ütemben elkészült a Promontor utcai stadion fedett lelátója, továbbá egy modern szociális blokk a hazai és a vendégcsapatnak, két büfé, a VIP-lelátó, a korszerű játékoskijáró és a villanyvilágítás is. Megtörtént a centerpálya teljes felújítása, beleértve a gyepszőnyeg cseréjét és a pályafűtési-rendszer lefektetését, és az utánpótláscsapatok két kis műfüves pályát kaptak a gyakorlatozáshoz.

Merthogy most már van saját utánpótlása is a klubnak, amelynek igencsak nehéz volt pótolnia azokat az alapvető hiányosságokat, amelyek a BLSZ-ben töltött másfél évtizedben megrendítették az alapjait, így elsősorban a saját utánpótlását, amelyet az alapoktól kellett újra felépíteni. Amikor visszakerült az NB III-ba, egyetlen budafoki kötődésű játékosa sem volt, most az NB II-ben pedig már öt saját nevelésű futballista is a felnőttkerethez tartozik. A tizenhét esztendős Farkas Bálint nem csupán bemutatkozott, már gólt is szerzett az NB II-ben.

A jelen és a jövő

A vezetőség abban bízik, hogy most, miután rendezettek a körülmények, biztos a háttér a nyugodt munkához, amelyhez minden feltétel megvan, a pályán is folytatódik a töretlen fejlődés. A 2018-as tizennegyedik hely után a nemrég véget ért idényben a tizenhatodik helyen végzett az együttes a húszcsapatos Merkantil Bank Ligában, de a vezetőség határozottan jelentős előrelépést vár. Jakab Jánostól megtudjuk: az új idényben az a cél, hogy a mezőny első felében, vagyis a legjobb tíz csapat között végezzen a Budafok.

A Merkantil Bank Liga legutóbbi bajnokságában a 16. helyen végzett, azt megelőzően 14. Az idei pontvadászatban viszont remekelnek: 7 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség a mérlegük - és 22 ponttal, két pontos hátránnyal a második helyen állnak a tabellán. NB I-es rutinnal rendelkezik a kapus Kovács Zoltán, valamint Oláh Bálint, Danijel Romic, Gohér Gergő és juniorként az MTK-ban futballozó, de profiként számtalan külföldi és magyar együttesben megfordult, egykori válogatott Filkor Attila. A budafokiak vezetőedzője a 34 éves, marosvásárhelyi születésű, 12-szeres magyar válogatott Csizmadia Csaba, aki labdarúgó pályafutását a közelmúltban az MTE-nél fejezte be.

A feladat megoldása legfőbbképpen két tehetséges fiatal vezetőre vár - nem olyan régen mindketten még a pályán szolgálták a Budafok felemelkedését. A korábban a Kaposvári Rákócziban, a Debrecenben és a Ferencvárosban is futballozó, 39 éves Oláh Lóránt a 2016-2017-es idényben még csatárként segítette 16 góljával az NB II-be jutáshoz a Budafokot, 2017 júniusa óta viszont sportigazgatóként felel az együttes szerepléséért. A másik pedig a nála is öt évvel fiatalabb vezetőedző, a 34 esztendős Csizmadia Csaba. A marosszentgyörgyi származású korábbi védőjátékos Oláh Lóránthoz hasonlóan a Ferencvárosban futballozott, és ő is a pályán szolgálta a Budafokot 2016-tól, mígnem 2018 decemberében új fejezetet nyithatott az életében: a gyenge bajnoki rajt miatt menesztett Vitelki Zoltán helyére a klub neki ajánlotta fel a vezetőedzői posztot. Eleinte játékos-edzőként látta el a feladatot, majd miután benn tartotta az együttest, véglegesítették a pozícióját. A vezetőség nem titkolja, hogy mindkettőjükben nagy potenciált lát, és hosszú távra tervez velük.

És milyen perspektívát lát a vezetőség a klub előtt? Mennyire mernek nagyot álmodni Budafokon? Jakab János szerint négy év alatt a munka felét tudták elvégezni, folyamatosan szeretnének fejlődni, és hogy nem kishitűek, azt jelzi, hogy a tulajdonos már kijelentette: ha csapat elérné a célját, és feljut az élvonalba, vállalják az NB I-es tagságot, a szereplésnek pénzügyi akadályai nem lennének. Odáig még természetesen hosszú út vezet, de a tulajdonos egyáltalán nem csupán álomként tekint az élvonalbeli szereplés lehetőségére. A Budafoki MTE történelmünk során másodszor, 74 évet követően 2020-ban jutott fel az élvonalba!

Kivételes akaraterő: Fekete Máté története

A legkisebb, Fekete Máté pedig az egyetlen olyan játékos a mostani nagycsapatban, akinek ötéves kora óta a Promontor utcai pálya az otthona. Ő még óvodásként kezdett el focizni, azóta megszakítás nélkül Budafokon játszik, és már nagyon fiatalon az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb reménységeként tartották számon. Még tizenhat éves sem volt, amikor Patai Tibortól lehetőséget kapott az NB III.-as felnőttbajnokságban. Tehetségét mutatja, hogy a 2015 nyarán érkező új tulajdonos, Bélteky Róbert és stábja döntése alapján az akkor már a Budapest-bajnokság első osztályába csúszó Budafokból egyedüliként került az újonnan alakult profi csapat keretébe.

„Valóban mesébe illene az egész történet, ahogyan a Budafok rengeteg munkával öt év alatt az NB I.-be jutott. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak közben nehéz pillanatok. Nekem személyesen is, hiszen 2018-ban rosszindulatú hererákot diagnosztizáltak nálam - meséli a minden focista-sztereotípiát megcáfolóan szerény fiatalember. - De azt hiszem, ahogyan a foci iránti rajongást, úgy a küzdőszellemet is örököltem a papától. Amikor kiderült a betegség, tudtam, hogy mindenáron le kell győznöm. Ehhez a futballon kívül adódott még egy pluszmotiváció: a lesújtó hír előtt másfél hónappal derült ki, hogy a barátnőmmel kisbabát várunk. Szó sem lehetett róla, hogy egy pillanatra is feladjam a harcot.” Máté szervezete ugyan legyengült a kemoterápia miatt, de akaraterejének köszönhetően viszonylag gyorsan visszatért. 2019 januárjában még kapta a kezeléseket, májusban pedig ismét a csapattal edzett. „Mindez nem ment volna a családom, a környezetem támogatása nélkül. Hálával tartozom a csapattársaimnak, akik folyamatosan érdeklődtek, tartották bennem a lelket, és a klubvezetőknek, akik mindennek megkoronázásaként újabb egyéves szerződést kínáltak a következő szezontól - emlékszik vissza meghatottan. - Hogy végül most az NB I.-ben szerepelhetek, óriási dolog. Bár egyelőre kevés lehetőséget kaptam a játékra, kivárok, és dolgozom tovább keményen, mert biztos vagyok benne, hogy egyszer meglesz az eredménye. Ha néhanapján elkeseredem, akkor rögtön a papára gondolok.”

Táblázat: A Budafoki MTE és elődeinek nevei

Híres labdarúgók és futballcsaládok a Budafokon

Nem egyedi eset, de azért nem is túl gyakori, hogy egy apa és két fia is a labdarúgó élvonalig jusson. Idősebb Bánkuti István még eredeti családnevén, Beer Istvánként, illetve a harmincas évek közepén kapott „sportnevén” Béldi Istvánként lett ismert. A Budafoki Törekvés kölyökcsapatában kezdte pályafutását, majd már a Budafoki MTE játékosaként 1931-ben, 17 évesen a Gudenus Hugó által irányított BLASz ifjúsági keret tagja lett. Az 1934/35-ös szezonban a BMTE-től a Budafoki IK-hoz, a Budafok FC amatőrcsapatához igazolt, a következő évadban pedig már a profik között is bemutatkozott. 1936-ban az olimpiai keret tagja lett, s nem kis elkeseredésére csak az utolsó pillanatban maradt ki az utazó csapatból.

Kisebbik fia, Bánkuti István 1946. november 12-én született Budafokon. Első felnőtt szezonjában, 18 évesen 23 alkalommal pályára lépett a másodosztályban, és 3 gólt is jegyezhettek a neve mellé. Bekerült az ifjúsági válogatottba, és kiváló játéka felkeltette magára az NB1-es klubok figyelmét is, az 1965-ös szezon végén a Salgótarjáni BTC igazolta le. 1966. március 20-án, a Dorog elleni idegenbeli meccsen debütált az élvonalban. Kevés játékos mondhatta el magáról, hogy első NB1-es idényében máris válogatott lett. Hatalmas lövő erejétől, szabadrúgásaitól a teljes mezőny tartott, az igazi nagy áttörés azonban elmaradt. A túra Bánkuti számára legalábbis felemásra sikerült. A sérülés mindazonáltal nem tűnt túl súlyosnak, így hamarosan, 1968. április 3-án már bajnokin is bemutatkozott az Újpestben, a Csepel elleni mérkőzésen. Bánkuti azon túl, hogy 1968 második felére ismét stabil NB1-es csapattag lett, részese lehetett az Újpesti Dózsa VVK (Vásárvárosok Kupája) menetelésének is. Bár kitartó munkával sikerült leküzdenie korábbi sokszor kritizált súlyfeleslegét, és egyre jobban érezte új szerepkörét is a védelem bal oldalán, a csapatban való kiteljesedését továbbra is gyakori sérülései meggátolták. Az Újpesten töltött első két éve alatt hatszor sérült meg, és a tendencia a későbbiekben is folytatódott. Mint ismert, ez az időszak volt az Újpest nagy korszaka - Bánkuti, akit a sportsajtó nem egyszer az „egyik legbalszerencsésebb játékos” néven emlegetett, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, miközben 1969 és 1974 között mindössze 34 NB1-es mérkőzésen tudott pályára lépni. Újra és újra kiújuló sérülése miatt végül 1974 augusztusában bejelentette visszavonulását.

Az idősebb testvér, az 1944. október 1-én született Bánkuti László az 1961/62-es szezonban mutatkozott be a Budafok csapatában. A kék-fehéreknél nem sikerült stabil pozíciót kivívnia - bár barátságos mérkőzéseken rendre szóhoz jutott, a bajnokságban csak ritkán kapott lehetőséget. A két MTK-ban töltött éve alatt mindössze négy bajnoki meccsen léphetett pályára, úgyhogy 1965-öt már ismét a budafoki másodosztályú csapatnál kezdte. Budafokon ekkor rövid időre, ismét öccsével játszott, László általában középcsatárt, István először balhátvédet, majd balösszekötőt játszott. Három és fél évig kirobbanthatatlan volt a BMTE csatársorából, 1968 nyaráig 102 mérkőzésen 25 gólt szerzett. 1968 közepén bevonult, és katonaként a harmadosztályú Kossuth KFSE állományába került. Itt sem maradt adós a gólokkal, 17 meccsén négyszer volt eredményes. Ahogy Budafokon, úgy az Egerben is szinte azonnal alapember lett, hamarosan a csapatkapitányi tisztet is megkapta. 1975-ig játszott az Eger csapatában, 194 meccsen 24 gólt szerzett. Végigkísérte a csapat liftezését az első és a másodosztály között, majd a másodosztályból történő 1974/75-ös kiesést is megélte. Bár Bánkuti edzői kinevezésével nem értett egyet maradéktalanul a csapatvezetés, a fiatal szakember hamar megszolgálta a bizalmat. Első edzői évében bajnoki címre vezette a harmadosztályban az Egri Dózsát, majd a következő évben már új néven, Eger SE-ként a másodosztályban a középmezőnyben végzett a csapattal. 1981-ig vezette az Eger SE-t, majd a hódmezővásárhelyi Metripond edzője lett. Itt sikerült neki a rendkívül fontos feladat, az átszervezés miatt lecsökkenő létszámú másodosztályban tartotta a klubot. 1986 májusában a Szolnoki MÁV MTE szaktanácsadója lett, majd az év nyarán az Ózdi Kohász vezetését vállalta el. Az Ózd ekkor túlvolt már fénykorán, egy év harmadosztályú szereplés után jutott vissza az NB2-be, Bánkuti előtt tehát ismét kemény feladat állt. Segítője Albert Csaba, az Ózd korábbi ifjúsági edzője lett. Bánkutinak itt is új csapatot kellett építenie, ehhez képest sikeresnek mondható, hogy a 16., tehát bennmaradást érő helyen zárt együttesével. Az évad végén azonban nem tudta visszautasítani egykori csapata, az Eger hívását, már csak azért sem, mert így több év után újra családja lakóhelyén vállalhatott munkát. 1992 után felhagyott az edzői munkával.

tags: #czudar #budafok #labdarugas

Népszerű bejegyzések:

• Magyar és horvát labdarúgás története
• Tudj meg többet az Ötrégiós Játékokról és a programról
• modern sportlétesítmények Magyarországon
• Jegyek az Európa Ligára
• Pest vármegyei futsal szezon áttekintés