A Ferencvárosi Torna Club Labdarúgó Szakosztályának Gazdag Története
A Ferencvárosi Torna Clubot eredetileg labdarúgócsapatként alapították, ennek ellenére a labdarúgó szakosztályt hivatalosan csak több mint másfél évvel a klub létrejötte után, 1900. december 3-án alapították meg. A IX. kerület sportkedvelő polgárai 1899. április 16-án gyűltek össze, hogy sportklubot alapítsanak, május 3-án pedig hivatalosan is létrejött a Ferencvárosi Torna Club. Springer Ferenc ügyvéd-politikus irányítása alatt az FTC gyors virágzásnak indult, 1900 során megnyílt a klub Soroksári úti sportpályája, és alakultak az újabb szakosztályok.
Az első mérkőzését 1901 februárjában játszotta a csapat a Soroksári úton a Budapesti Torna Club ellen, ám ezt az MLSZ - bejelentés hiányában - nem ismerte el hivatalosnak. Az első győzelem a bécsi Old Cricketer együttese ellen született 5:0-ra, a játékosok ezen a mérkőzésen viselték először a csapat zöld-fehér mezét, melyet már ekkor is a 9 sávra hasított Fradi-címer díszített. A jelképek csak egyszer változtak, akkor is kényszerből. Az FTC aztán 1901 júniusában a magyar bajnokságban is elkönyvelhette első győzelmét, a Budapest Sport Club elleni diadal pedig csodálatos évtizedet nyitott meg.
Korai Sikerek és Bajnoki Aranyérmek
Az első bajnoki címre mindössze a harmadik szezonig, 1903-ig kellett várni. Bár az eredeti ígérettel ellentétben az akkori játékosok még nem kaptak aranyérmet, egy hentes szurkolónak köszönhetően egy láda kolbász viszont járt a sikerért. A Ferencváros a következő évtizedekben folyamatosan meghatározó szereplője volt az élvonalbeli pontvadászatnak, elvétve akadt csak szezon, amelyet nem zárt dobogón.
Az 1926/27-es idényben, az első profi magyar bajnokságot a Ferencváros nyerte meg. A vezetőedző korábbi játékosunk, Tóth Potya István volt, aki korát megelőző módszerekkel irányította az FTC-t. Ez volt egyébként a Fradi 10. bajnoki címe. A Ferencváros első komoly nemzetközi kupasikerét az 1927/28-as idény hozta. A többi közül is kiemelkedik a 12. bajnoki aranyérem, amelyet az 1931/32-es idényben 100%-os mérleggel, mind a 22 meccsünket megnyerve szereztünk meg. 1933-ban 5. alkalommal is elhódítottuk a Magyar Kupát. Az 1936/37-es idényben másodszor is megnyertük a második világháború előtti időszak legrangosabb klubsorozatának számító Közép-európai Kupát (KK). Az 1940/41-es idényben a 16. bajnoki címet szereztük meg.
Háború Utáni Időszak és Az Újjászületés
Az 1948/49-es idényben 140 rúgott góllal nyertük meg a bajnokságot. Deák Ferenc 30 meccsen elért 59 találattal lett gólkirály - ennek azóta a közelébe sem jutott senki. A Ferencváros legjobb játékosai mellett nevét és színét is elvesztette: előbb ÉDOSZ-ként, majd Kinizsiként, piros-fehérben szerepeltünk. Bár nevét visszakapta a Ferencváros, továbbra is érezhető ellenszélben kellett játszania itthon. Tizennégy évnyi várakozás után, 1962/63-ban szereztünk ismét bajnoki címet.
Az 1960-as években további három bajnoki címet nyertünk. A Ferencváros és a teljes magyar klubfutball legnagyobb sikere azonban az 1964/65-ös idényre datálódik, amikor megnyertük az Európa Liga elődjét, a Vásárvárosok Kupáját (VVK). A három elsőségével máig élő olimpiai rekordot felállító magyar válogatottban is fontos szerepet játszottak a fradisták: a tokiói és a mexikóvárosi csapatban is ott volt Novák Dezső és Varga Zoltán.
Az 1970-es évek: Átalakítások és Kupamenetelések
Kezdjük ott, hogy az MLSZ 1970-ben újra az őszi-tavaszi lebonyolításra állt át, miután 1950 óta negyedszer is megváltoztatta a bajnokság rendszerét. Ezért 1970 tavaszán egy olyan bajnokságot írt ki, amelyben két nyolcas csoportra osztotta a tizenhat résztvevő csapatot. A csoportgyőztesek játszhattak a bajnokságért, nevezetesen a Fradi az Újpesti Dózsával mérkőzhetett oda-visszavágós rendszerben. A Megyeri úton 86 percig nem csak a fű volt zöld, az FTC 2:1-re vezetett, aztán kapott két gólt. A visszavágón 70 000 néző előtt a Népstadionban ugyancsak vezetett 1:0-ra a Fradi, ám a végén egy öngóllal a Dózsa egyenlített és elvitte a bajnoki címet. Fradista szemmel ez bizony kudarc volt.
Ez az egyidényes bajnokság, egészen fura módon a következőre is hatott, nyilván az esélyegyenlőség jegyében, ugyanis a csapatok a csoportokban elért helyezésüktől függően kaptak plusz induló pontokat. Az 1970/71-es ezüstérem azt jelentette, hogy a következő nemzetközi szezonban a Vásárvárosok Kupáját felváltó UEFA-kupában indulhatott a csapat.
Az UEFA-kupa Menetelés
Az UEFA-kupa első indulását a régi szép időket idézően sikerrel ünnepelte a csapat, hiszen a török Fenerbahce, a görög Panioniosz, a német Braunschweig, a jugoszláv Zeljeznicar „testén át” egészen az elődöntőig menetelt, ahol az angol Wolverhampton következett, amely csapat egészen bizonyos, Szőke István rémálmaiban szerepel. Történt ugyanis, hogy az első mérkőzésen, a Népstadionban, 2:1-es Fradi vezetésnél, az egyébként biztos büntetőlövő Szőke 11-esét az ellenfél kapusa kivédte, aztán a végén az angolok egyenlítettek. A visszavágón pedig az angolok 2:1-es vezetésénél újra 11-eshez jutott az FTC, amit Szőke újfent kihagyott, a döntőbe jutás elúszott. Ezzel együtt a kupamenetelés siker volt.
Alighogy elkezdődött a labdarúgó NB I tavaszi szezonja, a Ferencvárosnak az UEFA-kupa 1971-1972-es kiírásának negyeddöntőjében is helyt kellett állnia a jugoszláv Zseljeznyicsar ellen. A Fradi a Népstadionban 2-1-re kikapott, nem esélyesként utazott a visszavágóra. Csanádi Ferenc edző az első kupameccsel kapcsolatban ezt mondta: „Ahhoz, hogy nyugodtan utazzunk a visszavágóra, legalább három gól kellene. Méghozzá úgy, hogy egyet sem kapjunk.”
Az FTC lehengerlően kezdett, a Népsport is megjegyezte: „Óriási iramot diktált a Ferencváros, kitűnő volt a hangulat, a nézők élvezték a látványos játékot.” A 12. percben egy Mucha-cselsorozatot követően a szélső Alberthoz passzolt, aki nagy gólt lőtt. Ám visszaesett a Fradi, a Zseljeznyicsar még az első félidőben kiegyenlített, majd a második játékrész elején a vezetést is megszerezte. A Népsport elemzése kiemelte, „a hazaiak egyre jobban visszaestek, akadozott a gépezet, s főleg a középpályás kettős - Kű és Juhász - játszott mélyen formája alatt.” Összegzésként: „A zöld-fehéreknek kevés reményük van arra, hogy továbbjussanak az UEFA-kupa következő fordulójába.”
A Szarajevói Csoda
Szarajevóban senki sem gondolt arra, hogy nem jut tovább a Zseljo. Mire a Népsport megjegyezte: „Úgy gondoljuk, ehhez lesz még néhány szavuk a ferencvárosi játékosoknak is.” Volt: nemcsak szavuk, góljaik is! Pedig hazai szempontból hasonlóan indult a mérkőzés, mint a Népstadionban, Edin Szprecso vezetést szerzett. A Fradi továbbjutásában lényeges momentum, hogy egy perccel a kapott gólt követően egyenlített: egy Kű, Füsi, Kű összjáték után a középpályás a kapuba lőtt.
A második félidőben örvendetes volt, hogy „a Ferencváros átvette a játék irányítását, és sokkal jobban játszott, mint a hazai együttes. A közönség elnémult...” Füsi ismét részese lehetett egy gólnak, csak éppen nem Kű lábára, hanem Branikovits fejére varázsolta a labdát, s a jobbösszekötő pazar gólt fejelt. Már a rendes játékidőben eldönthette volna az FTC a továbbjutás sorsát, de a 89. percben Branikovits beadását Albert átlépte...
A hosszabbítás elején Branikovits a beadást váró Janjus mellett a rövid sarokra lőtte a labdát, amelybe a visszavetődő kapus már csak beleütni tudott, a gólt nem akadályozhatta meg. Ám legnagyobb meglepetésre az olasz játékvezető, Sergio Gonella így érvelt: „A kollégám elmondta, hogy amikor Branikovits a labdát a kapu felé rúgta, akkor Albert már nem volt lesen, de amikor a Ferencváros nyolcasa (megkapta a labdát, ő maga lesen állt.” A hazaiak faragták a mieinket, aztán a vége előtt Ribar edző lehozta Janjust, helyére a 11-eseket jobban védő kapusát Ibrahimovicsot küldte be.
A mérkőzést a magyar tévénézők láthatták, így azt is, hogy Szprecso, Novák, Bratics és Páncsics lövése után 2-2-re állt a párbaj, ám Jankovics kihagyta, így Branikovits, Hrvat, Megyesi, Bukal és Kű pontos találata azt eredményezte, hogy a Fradi a 11-es rúgásokat 5-4-re megnyerte, ezzel bejutott a négy közé. Csanádi Ferenc csapatából senkit sem emelt ki: „Mindenki megtette a magáét!” A Népsport szerint a Fradi „a komlói vereség után is ritkán látható bravúrt tudott végrehajtani a szarajevói oroszlánbarlangban.”
Az Új Üllői Úti Stadion
1974. május 19-én újra nagy nap virradt a Ferencvárosra, újra egy olyan nap, amikor stadiont avathattak. A régi, rengeteg nagy csatát látott Üllői úti stadion fatribünjei elavultak, veszélyessé váltak, ott 1963. november 20-án játszhattak utoljára bajnoki mérkőzést, utána az FTC ideiglenes otthona a Népstadion lett. Látható, tíz és fél év „hontalanság” következett, a hatvanas évek legjobb magyar csapata „albérletben” fogadhatta az ellenfeleit. De a saját otthon, a saját katlan mégis más. Az új stadion ilyen lett, futópálya nélkül, a nézők szinte a pályán ültek, az atmoszférája megfogta az ellenfeleket. A megnyitó valóságos népünnepély volt, oda jegyet szerezni rá az egyszerű ferencvárosi halandónak a lehetetlennel dacoló feladat volt. Az ünnepséget egyetlen dolog árnyékolta be, a Vasas csapata, amely bajnoki labdarúgó mérkőzésen 1:0-ra legyőzte a Fradit. Nem kellett sokat várni az első győzelemre, az a következő bajnoki mérkőzésen, június 1-jén az MTK ellen történt meg 2:1-re.
A KEK-döntőig vezető út (1974-1975)
Volt már az FTC történelmében KK, VVK, UEFA Kupa menetelés, amelyekről a megfelelő időben részletesen írtunk. A KEK azonban eddig a szezonig kimaradt a sorból. A KEK, azaz Kupagyőztesek Európa Kupája, amely abban az időben a második számú európai kupasorozat volt, az európai országok kupagyőztesei indultak benne. Az 1973/74-es MNK győzelemmel a Fradi ebbe a sorozatba váltott belépőjegyet.
Az első ellenfél a wales-i Cardiff City volt, amely ellen az Üllői úton 2:0-ra, Cardiff-ban 4:1-re nyert a csapat, mintegy ráhangolódott a sorozatra. A következő ellenfél ugyancsak a szigetországba szólította a Fradit, azonban jóval veretesebb volt, a Liverpool. A sorsolás pillanatában sokan előre temették a csapatot, ők azonban mindenkire alaposan rácáfoltak. Liverpoolban hősiesen helytálltak, Máté János a 92. percben kiegyenlítette az angolok előnyét, 1:1-re alakította az eredményt. A hazai visszavágón 30 000 ember szorongott az Üllői úton és láthatták, hogy az angol sztárcsapat nem tud mit kezdeni a ferencvárosi védelemmel, akik Bálint László vezérletével minden rohamot visszavertek, így 0:0-ra hozták a mérkőzést. Ekkor már az idegenben lőtt gólok szabálya élt a kupasorozatokban, így azzal jutott tovább az FTC.
1975 tavaszán, már a negyeddöntőben a svéd Malmö következett. Az első, Svédországban rendezett találkozót nagy meglepetésre 3:1 arányban megnyerte a Fradi, így a visszavágó 1:1-es döntetlenje már elődöntőt ért. Elődöntőt, ahol a jugoszláv élcsapat, a Crvena Zvezda várt a csapatra. Mondani sem kell, az új stadion 30 ezres befogadóképessége kicsinek bizonyult, így a mérkőzést a „régi albérletbe”, a Népstadionba vitték, ott sokkal többen láthatták, hogy nagy csatában a Fradi 2:1-re legyőzte a jugókat. A visszavágó azonban pokolinak ígérkezett, egyrészt ott még több, 110 ezer fanatikus szerb rajongó őrjöngött a stadionban, másrészt az ellenfél játékosai is „vért ittak”.
A Ferencváros az alábbi összeállításban kezdett: Géczi - Martos (Kelemen 92.perc), Bálint, Rab, Megyesi - Juhász, Onhausz (Takács 53.perctől), Mucha - Pusztai, Máté, Magyar. Pusztai László már a 7. percben döbbenetet okozott a stadionban, amikor megszerezte a vezetést, amit a jugók az 50. percben tudtak kiegyenlíteni. A Fradi védelme azonban Bálint László vezérletével jól állta a sarat, annak ellenére, hogy az ellenfél játékosai gyakran a brutalitás határát súrolták mindenáron való győzniakarásukban. Ezt a túlzott keménységet a játékvezető megtorlatlanul hagyta, ezek után nagy meglepetésre Bálintot a 70. percben egy „sima” szabálytalanságért azonnal, sárga lap nélkül kiállította. A vezérét vesztett védelem öt perc múlva kapitulált, a Zvezda megszerezte a vezetést.
Volt még hátra 15 perc, a Fradi 10 emberrel játszott, a stadionban senki egy lyukas garast nem adott volna a továbbjutásukért. Támadgatott, tartotta a labdát az ellenfél, amikor a 80. percben a Fradi egy gyors ellentámadást vezetett, Mátét a 16-oson belül úgy szerelték szabálytalanul, hogy azt még a bíró is annak látta, megítélte a büntetőt. Az első számú 11-es lövő ebben a korban Bálint László volt, aki nem volt a pályán, ezért Megyesi István állt a labda mögé és hihetetlen nyugalommal úgy gurította a sarokba a labdát, hogy előtte a kapus a másik irányba vetődött, mondták is a régiek, ez amolyan „Novák-módi” volt. A hátralevő 10 percet kibírta a Fradi, így hősies küzdelemben megtették azt, amire korábban senki sem gondolt, bejutottak a KEK-döntőbe, amit 1975. május 14-én Basel-ben rendeztek. Nem elég, hogy Bálint nem játszhatott, az MLSZ sem volt a Fradival. Kérték ugyanis, hogy a május 10-én, Békéscsabán vívandó bajnoki meccset halasszák el, amit nem engedélyeztek.
Dalnoki Jenő korszaka és a „csikócsapat”
Az 1975/76-os bajnokságban a Fradi átgázolt a magyar mezőnyön. A csapat, amelyet Dalnoki Jenő összerakott és az előző évadban a KEK-döntőig menetelt, igazán összeérett, a gépezetben minden fogaskerék a helyén volt és hibátlanul működött. Igen, a Ferencváros nyolc év után visszaült a bajnoki trónra, letaszította onnan nagy vetélytársát, az Újpesti Dózsát. Hozzá kell tenni, a bajnoki címért futó versenyben nem a lila-fehérek voltak a nagy ellenfelek, hanem a Videoton. Az MNK-döntőben egy másik régi tradicionális ellenfelet, az MTK-t sikerült legyőzni.
Dalnoki Jenőről írtuk, új csapatot épített. Az elején ezt a csapatot hívták csikócsapatnak is, hiszen az átlagosnál lényegesen több ifjú játékos játszott benne, mi több, alkotta a gerincét. Az ifjak közül kétségkívül Nyilasi Tibor volt az, aki játékával, Fradi szeretetével a régi nagyokat idézte. Már 18 évesen átesett a tűzkeresztségen, akkor mutatkozott be az NB I-ben. Igaz, akkor még nem lett állandó helye, azt Dalnoki Jenő alakította ki neki, ami után nem sokkal a magyar válogatottnak is kihagyhatatlan vezérévé vált. Kiválóan fedezte a labdát és cselezett, úgynevezett szólói élményszámba mentek, amikor egyedül megindulva átkígyózott az ellenfél védelmén és - természetesen - góllal fejezte be az akciót. Ugyanakkor nagyon is kihasználta nyurga termetét, fejjátéka is messze átlagon felüli volt, arra taktikát lehetett építeni.
Persze az ilyen taktikához szükség van olyan társakra, mint egy gyors, beadni tudó szélső, no meg egy olyan játékmester, aki a szélső elé tudja tenni a labdát. A Fradiban ez a szélső a Bp. Honvédtól érkezett játékos, akiről ott már lemondtak, Pusztai László volt, aki pedig rendszerint elévarázsolta, akár 40-50 méterről is a labdát, az Ebedli Zoltán. Ők is bebizonyították, egyszerű játék a futball, a gyors szélső elé üres területre kell adni a labdát, ő lefut vele a vonalig, beadja, bent pedig jöhetett a „Bólints Tibi!” szurkolói rigmus és az ilyen támadások végén Nyilasi gyakran bólintotta a kapuba a labdát. Ha nem ő érkezett, akkor jött az igazi center - mert ugye Nyilasi nem is azt játszott -, a Szombathelyről igazolt ifjú Szabó Ferenc, aki ugyancsak kérlelhetetlenül kihasználta a helyzeteit. Bal oldalról Magyar István segítette a támadásokat, aki nem annyira gyorsaságával, inkább technikai képességeivel tűnt ki. A középpályán a mezőnymunkát Mucha József és a sokadvirágzását élő Branikovits László végezte, míg a Martos Győző, Rab Tibor, Megyesi István, Vépi Péter alkotta védelmet Bálint László, a fradisták „Bárója” irányította.
A 70-es években MNK győztes lett a Ferencváros 1972-ben, 1974-ben és 1976-ban. Hogy teljes legyen a sorozat, 1978 sem maradhatott ki, nem is maradt. Addig azonban Dalnoki Jenőt is elérte a régi nagy edzők végzete, akik fantasztikus magasságokban jártak a csapattal, aztán nem tudtak tartósan ott maradni. Az 1975/76-os „mindent megnyertünk” szezon után egy év múlva a bajnokságban - „csak” harmadik lett a Fradi, ráadásul akkor a kupa is elszállt, sőt nemzetközi menetelés sem volt. Aztán az 1977/78-as idény nagyon csúnyán zárult, a 9. hely Dalnoki Jenő korszakának a végét jelentette. Ebben az évben az MNK küzdelmeit a bajnokság befejezése után tornarendszerben kezdték, majd a csoportgyőztesek játszottak tovább az elődöntőben, végül a döntőben. A Fradi Friedmanszky Zoltán irányításával a négyes csoportját megnyerte, az elődöntőben az Újpestet győzte le. Az 1978-as kupagyőztes csapatot Friedmanszky Zoltán edző irányította.
Az 1970 és 1979 között lejátszott tíz magyar bajnokságból az FTC egyet megnyert, ötször a második, kétszer a harmadik, egyszer-egyszer az ötödik, illetve kilencedik helyen végzett. A ferencvárosi publikumnak a történelem évtizedei alatt kialakult az a zsigeri szokása, hogy elvárja a bajnoki címet. A kupagyőzelmeknek is lehetett tapsolni, de az valahogy mégsem volt az igazi. Ettől, ezektől az elvárásoktól is lett a Ferencváros Ferencvárossá, ahol játszani, ahol dolgozni megkülönböztetett érzést jelentett.
A Ferencváros vízilabda szakosztályának sikerei a 70-es években
Vízilabdában az FTC edzéseit Gyarmati Dezső után Goór István vette át, aki korábban az egyik nagy ellenfél, a Szolnoki Dózsa kispadján is ténykedett. A munkastílusa nagyon passzolt a Fradinál maradó igen lelkes, fiatal gárdához. Igen, a fiúk lelkesedése igen nagy volt, és ha játéktudásban, technikában nem is jeleskedtek, munkabírásban, lelkesedésben a legjobb ferencvárosi hagyományokat idézték. A szakma elkezdte ugyan temetni az FTC csapatát, szerintük a Fradi kiesőjelölt volt, de nem lett igazuk, mert ez a fiatal gárda 1970-ben is felkapaszkodott a dobogóra, bronzérmesek lettek és ezt a harmadik helyezést a további két évben is hozták a világ egyik legnehezebb bajnokságában, a magyar vízilabda bajnokságban, ráadásul mindkét évben a kupában is másodikak lettek. Ez a fiatal együttes továbbra is tudott stabilan két válogatott játékost adni.
1970-ben az EB-ezüstérmes csapatban játszott Kásás Zoltán és Steinmetz János, 1972-ben a müncheni olimpián ugyancsak ezüstérmes csapatban Kásás Zoltán szerepelt, míg egy év múlva a sportág első világbajnokságán rajta kívül már Balla Balázs is részese volt a magyar csapat győzelmének. Az 1973-as MNK győzelem adta meg a lehetőséget, hogy a csapat elindulhatott az akkor első ízben kiírt Kupagyőztesek Európa Kupájában. És ha már elindulhatott, csodát tett, 1974-ben megnyerte a sorozatot, amelynek négyes döntőjét Budapesten rendezték, így hazai szurkolók előtt ünnepelhetett a csapat. Az a csapat, amely pontveszteség nélkül nyert, legyőzve a korábban négyszeres BEK-győztes horvát Mladost Zágráb, a holland Vitesse és a bolgár Akademik Szófia gárdáját. Ebben a sorozatban már főszerepet játszott egy újabb ifjú tehetség, Gerendás György.
Hiába voltak azonban a sikerek, a bajnokságban a játékvezetés, valamint győzelmeink sorozatos megóvása miatt lemondott Goór István mesteredző. Lemondott, de távozni nem távozott, saját kívánságára az utánpótlásban kapott munkát, ahol már egy másik nagy tudású mesteredző, bizonyos Szittya Károly is tevékenykedett. Miután kimagasló képességű játékosokat ekkor nem tudott igazolni a csapat, a fennmaradás csak a nevelés útján látszott megoldhatónak. Edzőnek a kétszeres olimpiai bajnok, játékosként ősújpesti, edzőként az OSC-vel sorrendben ötszörös bajnok, nem mellesleg BEK-győztes dr. Mayer Mihályt sikerült szerződtetni. Érdekes anekdota, hogy ő mielőtt aláírta volna a szerződését, megkérdezte: „Szabad a Fradinak bajnokságot nyernie?" Dr. Mayer Mihály végül aláírta a szerződést, de nem választott könnyű utat. Első szezonjában, 1975-ben a bajnokságban bronzérmet nyert a csapattal, majd egy év múlva a negyedik lett, viszont megnyerte a csapattal a Magyar Népköztársaság Kupát. A kupagyőzelem után meglepő fiatalításba kezdett a mester. Elengedte a csapatból a csapatkapitány Kásást és további három játékost, dr. Szellőt, Ipacsot és Györét. Helyükre saját nevelésű fiatalokat állított. Tulajdonképpen mindent elölről kezdett, Dr. Mayer Mihály azonban mégis egy igen ütőképes, fiatal gárdát kovácsolt.
Modern Éra és Újabb Bajnoki Sikerek
Ennek a csapatnak már tagja volt Nyilasi Tibor, aki az 1980/81-es szezonban Európa második legeredményesebb játékosaként Ezüstcipőt nyert. Az 1995/96-os idényben a Ferencváros, immár Novák Dezső irányításával első magyar csapatként jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.
A 2003/04-es idényben a Lipcsei Péter és Gera Zoltán fémjelezte csapat duplázott, megnyerte a bajnokságot és a kupát is itthon, majd a következő idényben bejutott az UEFA-kupa csoporkörébe. A csapat fokozatosan tért vissza a magyarországi csúcsra: 2013-ban megnyerte a Ligakupát, 2015-ben a Magyar Kupát, majd 2016-ban a magyarországi duplát. A 29. bajnoki címet ráadásul rekordot jelentő, 21 pontos előnnyel szereztük meg, 2019-ben pedig meglett a 30. A Ferencváros labdarúgócsapata 2020-ban megvédte bajnoki címét, majd egy évvel később a 32. NB I-es trófeáját is begyűjtötte.
A 2006-os Licencügy: Egy Sötét Fejezet
2006. június 1.: Az MLSZ fellebbviteli licencadó testülete valamennyi klubnak megadta az engedélyt a részvételre az élvonalbeli bajnokság 2006/2007-es idényére, a Ferencváros azonban a Honvéddal együtt csak feltételes licencet kapott.
2006. július 13.: Kérdésessé vált, hogy indulhat-e a 2006/2007-es élvonalbeli bajnokságban a Ferencváros és a Vác, miután megérkezett az MLSZ-be a másodfokú klublicencadó bizottság legutóbbi ülésének hivatalos határozata.
2006. július 19.: Az MLSZ elnöksége rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi a fellebbviteli licencadó bizottság két nappal korábbi döntését, és a testület tagjait Kamarás István elnök kivételével visszahívja. Az MLSZ háromtagú ad hoc bizottságot választott, melynek feladata minden, a licenccel kapcsolatos tevékenység ellenőrzése. Az egyik tag nem akarta, hogy neve nyilvánosságra kerüljön, Helmeczy László és Nemes Ferenc viszont vállalta ezt.
2006. július 21.: Megalakult az MLSZ új fellebbviteli licencadó bizottsága.
2006. július 26.: A labdarúgó NB I-ből kizárt Ferencváros jelezte, hogy polgári bírósághoz és az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) kíván fordulni jogorvoslatért.
2006. szeptember 5.: Első fokon, nem jogerősen megsemmisítette a labdarúgó-szövetség határozatát és a fellebbviteli licencadó testület döntését a Ferencvárossal kapcsolatban a Fővárosi Bíróság. A bíróság a felperes FTC Zrt. keresetét egyebekben elutasította, azaz nem állapította meg, hogy az eredeti döntés értelmében a Ferencváros rendelkezik a licencjoggal.
2006. október 10.: Az MLSZ fegyelmi bizottsága huszonötmillió forintra büntette a Ferencvárost, mert az a klub licencének visszavonása miatt polgári bírósághoz fordult az állandó választott sportbíróság helyett.
2008. szeptember 16.: A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság döntését, miszerint az MLSZ egyéb közfeladatokat ellátó szervnek minősül, ebből kifolyólag az ilyen feladatot ellátó testület adatai közérdekből nyilvánosak, így nyilvánosságra kell hozni a Ferencváros licencét visszavonó fellebbviteli licencadó testület tagjainak nevét.
2008. november 5.: Az MLSZ elküldte az FTC Pártolói Egyesületnek a fellebbviteli licencadó testület tagjainak névsorát. Az FTC PE elnöksége hétfőn reggel hatkor tette közzé az MLSZ által szerdán postázott listát a www.ftcpe.hu weboldalon.
„Nem mesterlövészek voltak, 2006-ban mégis kilőttek egy csapatot az NB I-ből. Büszkék nem lehettek a tettükre, hiszen azóta az MLSZ segítségével a titkolózás erős homályába burkolóztak. Az FTC PE - sok jogász által precedensértékűnek nevezett - perekben érte el, hogy nevük nyilvánosságra kerülhessen” - vezette fel az egyesület a nevek közreadását. Az MLSZ teljesítette a jogerős ítéletben foglaltakat, levélben elküldött részünkre hét nevet. „Szigorúan ABC-rendben” közölték, kiknek a nevét kapták meg:
- Bárányos László
- Horváth József
- Laczkó János
- Pálfay Szilárd
- Pere József
- Szabó Zoltán
- Szendrő Dénes
„Közzéteszünk hét nevet, amellyel mint adatokkal kizártnak érezzük a visszaélésszerű joggyakorlást. Ha valaki ezt is megteszi, megkérjük, hogy érzelmektől és indulatoktól mentesen kérdezzen, mert ebben az országban minden közérdekből eljáró személytől meg lehet kérdezni, mit és miért döntött, ez elvitathatatlan alapjog” - olvasható az ftcpe.hu-n. „A Magyar Labdarúgó-szövetség az eddig szigorúan titkolt emberek munkájával nagyon meg volt elégedve. Ezt igazolja, hogy 2008. június 30-ig mindahányan tagjai voltak a licencadás testületeinek. Nevezettek közül többen különböző megyei labdarúgó szövetségek bizottságaiban is dolgoznak.”
Például Szendrő Dénes a Pest Megyei LSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, Bárányos László ugyanennek a bizottságnak a tagja. Horváth József a Baranya Megyei LSZ elnökségének tagja, aki emellett vezeti a Kispályás-Női Teremlabdarúgó Bizottságot is. Pere József a Fejér Megyei LSZ Fellebbviteli Bizottságának volt tagja, míg Pálfay Szilárd korábban a Győr-Moson-Sopron Megyei LSZ Fegyelmi Bizottságában kapott szerepet. Mint megjegyzik, Laczkó Jánosnak a labdarúgás vezetésében a licencbizottságbeli tagságán kívül más szerepe nincs, ő a Budapesti Amatőr Boksz Szövetség elnöke. „Gyakorlatilag ezt várná el minden sportért rajongó ember a bizottság többi tagjától is. A nevek közzétételének hétfőre halasztását az FTC PE szerint az indokolta, hogy nem szerették volna elvonni a figyelmet a szombati demonstrációról.”
tags: #erd #megverte #a #fradit
