A Speciális Olimpia, a Vakfoci és a Paralimpiai Mozgalom
A sport az életünknek része, megjelenik nemzetközi, nemzeti és helyi szinten, és egyes csoportok életében egyaránt. Rengeteg sport és sportág létezik, lehetőséget kínálva a képességek fejlesztésére és kibontakoztatására, eredmények elérésére. Különösen igaz ez a fogyatékkal élő emberek esetében, akik számára a sport nem csupán kikapcsolódás, hanem az integráció, a személyes fejlődés és az önelfogadás kulcsfontosságú eszköze.
A Parasport Mozgalom Kezdetei és Fejlődése
A testi fogyatékosok sportja a II. világháború után indult útjára. A brit kormány a háború alatt (1944) hozta létre a London melletti Aylesburyben a Stoke Mandeville rehabilitációs központot a gerincvelő-sérülést szenvedett veteránok számára. Vezetője, az 1939-ben a háború elől elmenekült kiváló neurológus, Dr. Ludwig Guttmann professzor volt. Az 1948-as londoni XIV. Olimpiai Játékok nyitónapján ő szervezett 12 kerekesszékes „kórházi beteg” részvételével íjászversenyt a kórház udvarán, amely az érintetteknek óriási élmény, a parasportnak pedig korszakalkotó eseménye lett. A kórház orvosai hamar felismerték a játék és a sport szerepét a gyógyításban, és ezután évente rendeztek versenyeket ápoltjaik részére.
A paralimpia a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre. Az első paralimpiát 1960-ban rendezték meg Rómában, hét nappal a XVII. nyári olimpia után Antonio Maglio, az ostiai Gerincsérültek Központja igazgatójának kezdeményezésére. Rómában 23 ország mintegy 400 kerekesszékes sportolója versenyzett nyolc sportágban. A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra. A paralimpiák mottója: a lélek mozgásban. Szimbóluma a három ecsetvonáshoz hasonló, egy központ körül mozgó agito (a latin szó jelentése: mozgásba hozok), az alakzatok színe piros, kék és zöld, mert ezek a nemzeti lobogókban leggyakrabban használt színek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát. Azonban nem minden fogyatékkal élőknek rendezett sportesemény tartozik a paralimpiai mozgalomhoz. A siketlimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.
A Kategorizálás Kihívásai és Vitái
Mindig kíváncsi voltam, vajon hogyan sorolják kategóriákba a különböző fogyatékkal élőket? A dolog csöppet sem egyszerű, az osztályozást megnehezíti a fogyatékos állapotok nagy száma. Az esélyegyenlőség érdekében a résztvevőket nemzetközi szakértői bizottság a testi fogyatékosságtól függően kategóriákba sorolja. A klasszifikáció laboratóriumi mérések, orvosi kutatómunka alapján kidolgozott, sportágspecifikus, nemzetközi standardokra épülő, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szabályozott eljárás. Minden sportág saját besorolási rendszerrel rendelkezik, ezeket a nemzetközi sportági szövetségek készítik el. A fogyatékosság mértékét számmal és betűvel jelölik, de ugyanaz a betű és szám különböző sportágakban más fogyatékossági szintet jelent. A kategóriabesorolásokat erre specializálódott szakemberek végzik Magyarországon és nemzetközi szinten.
Az ember azt gondolná, hogy a paralimpia elsősorban arról szól, hogy a fogyatékkal élő sportolók bebizonyítsák, testi fogyatékosságuk ellenére is hatalmas eredményre képesek. Ám ezen a területen is szép számban akadnak olyanok, akik nem elégszenek meg természetes teljesítőképességükkel, és piszkos eszközökhöz nyúlnak. Egyik ilyen módszer egyszerűen az, hogy súlyosabbnak tüntetik fel a sportoló egészségügyi problémáját, mint amilyen az valójában, így a versenyző nagyobb előnyökhöz jut a kategóriában vele együtt indulókkal szemben.
A legismertebb esetek egyike 2000-ben Sydneyben történt, amikor a spanyol kosárlabdacsapat szerzett megkérdőjelezhető módon aranyat. A csapat tagjai között ugyanis olyanok is akadtak, akiknek semmilyen mozgásszervi problémájuk nem volt, de még az értelmi fogyatékosok kategóriájába sem illettek bele. A dologból hatalmas botrány lett: a vizsgálat valóban kiszűrt olyan sportolókat, akik nem feleltek meg a kritériumoknak, és fény derült arra is, hogy ez nemcsak a kosárlabdánál van így. Ez az eset rávilágított az értelmi fogyatékos sportolók kategorizálásának és ellenőrzésének bonyolultságára, hiszen a fogyatékosság sokukon külsőre nem is látszik.
🎧 Etikai dilemmák a biotechnológiákban/ Sapientia Podcast 📍 Csíkszereda
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők Sportja: A Speciális Olimpia
„Engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!” - A játékok jelmondata először 1968-ban hangzott el Chicagóban az első Speciális Olimpiai játékok megnyitóján. Az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete ugyanebben az évben alakult meg Washingtonban, és a mozgalmat 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismerte. A versenyekre (téli és nyári olimpiára) szintén 4 évente kerül sor, de rengeteg regionális verseny, bajnokság is van. A 8 éves, és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő emberek számára egész évben edzési és versenyzési lehetőséget nyújtanak. Céljuk, hogy megmutassák a világnak: ezek az emberek is képesek tanulni, a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, élvezni az élet örömeit.
A versenyzők felkészülésében számos szakember (pl. gyógypedagógusok) is részt vesznek. A versenyszabályzatot úgy alakították ki, hogy szinte mindenki győztesként jöjjön ki: a versenyzőket teljesítményük és koruk szerinti max. 8 fős csoportokba osztják. Mindenki megközelítőleg azonos eséllyel indul. A WHO azt tekinti értelmi fogyatékosnak, akinek az IQ-ja 75 alatti, 18 éves kora előtt regisztrálták fogyatékosságát, és nem rendelkezik bizonyos adaptációs, szociális képességekkel.
Az értelmi fogyatékosok sportteljesítményei az utóbbi évtizedekben jelentősen javultak a világszerte megnövekedett sportolói létszámmal párhuzamosan. A sportolók élete tartalmasabb lett nevelőegyesületeiknek vagy az őket befogadó fősodorbeli egyesületeknek köszönhetően. A rendszeres nemzetközi sporttalálkozók - Európában vagy másutt a világban - javítják a parasport elfogadását, növelik az események tekintélyét, és egyre elismertebbé teszik a sérültek sporttevékenységét.
Dr. Bárczi professzor korszerű gondolata a 60-as évek Európájában szemléletváltásra késztette a fogyatékosok oktatását. Már 1981-ben, a Magyar Tudományos Akadémia Sport és Mozgásbiológiai Bizottsága főtitkáraként volt szerencsém meghívni Magyarországra Herman Reider professzort egy olyan konferenciára, ahol az értelmi fogyatékos személyek sportjáról volt szó. Már akkor is elhangzott, hogy a sport, mint integrációs eszköz, nagyon sokat tehet a fogyatékosok elfogadásában. Mintaértékűek a külföldi példák. Az EU országaiban a közoktatás számára felmerülő kihívásnak ezen a téren is megfelelnek a tanárképző intézmények. Orvos, gyógypedagógus mellett a sajátos feladatra kiképzett testnevelő tanárok is bekapcsolódnak a fogyatékosok - köztük a kisebb-nagyobb mértékben értelmileg fogyatékosok - nevelési-képzési feladatainak megoldásába.
Labdarúgás a Fogyatékkal Élők Világában: A Vakfoci
A labdarúgás, mint népszerű sportág, a fogyatékkal élők körében is meghonosodott, speciális adaptációkkal. Az ötfős foci, vagy köznyelven vakfoci, a látássérültek labdarúgása, egy különleges formája a sportágnak. A sportágat a Nemzetközi Látássérült Sportszövetség (IBSA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szabályzatai alapján találták ki 1996-ban. A látássérült labdarúgást 5 fős csapatok (4+1) játsszák. A kapuson kívül, a pályán minden mezőnyjátékos szemtakarót visel, az egységes lehetőségek miatt. A megszokottakhoz képest itt a nézőknek csöndbe kell lenniük, amikor a mérkőzés folyik, mivel a labda hangot ad, ami tájékoztatás céljául szolgál a játékosoknak. A sportolók további segítséget a guidejuktól kapnak, aki a saját csapatának hálója mögül instrukciókkal látja el őket.
A magyarországi látássérült labdarúgást oktatását a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) indította el 2011 tavaszán. Az edzések és tornák szervezését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Grassroots programján keresztül segíti. Mivel hazánkban jelenleg egyetlen csapat van, ezért az edzéseken kívül nincs lehetőségük mérkőzéseket játszani, fő céljuk, hogy minél több nemzetközi tornára eljussanak. Hazánk is adott már otthont nemzetközi tornának, ahol cseh és lengyel csapatok vettek részt. 2016-ban Csehország, Lengyelország és Magyarország megalapította a Közép-európai Vakfoci Ligát.
Közép-európai Vakfoci Liga - 2016
| Esemény | Év |
|---|---|
| Közép-európai Liga I. | 2016 |
| Közép-európai Liga II. | 2016 |
| Közép-európai Liga III. | 2016 |
| Közép-európai Liga IV. | 2016 |
A versenyzők előzetesen a nemzetközi versenyükön szerzik meg a kategóriájukat. A látássérült versenyzők besorolása az IBSA szabályzata alapján történik. A látássérültség mértékétől függően a sportnak három kategóriája van (B1, B2, B3).
Magyar Parasport Történeti Mérföldkövek és Sikerességek
Hazánkban tulajdonképpen már 1929-től kezdve felismerték és alkalmazták a sport rehabilitációs értékét, embert formáló erejét. Az 1929-es év jelenti a mozgáskorlátozottak sportjának első mérföldkövét, amikor az 1903-ban alapított Nyomorék Gyermekek Országos Otthonában dolgozó orvosok és pedagógusok a sport értékét felismerve létrehozták a Nyomorékok Sport Egyesületét (NYSE). A 2. világháború után - jórészt politikai okokból - szétrombolták ezt a jól működő, fejlődő, komplex tevékenységet és intézményi rendszert, mely európai elismertségét a sport terápias célú felhasználásának is köszönhette. Ezek után jó ideig persona non grata-nak számítottak a mozgássérültek - köztük a hadirokkantak is -, és nem sok lehetőségük volt Magyarországon a teljes életre.
Az 1960-as és 1970-es években Magyarországon mozgássérültnek lenni egyet jelentett a PERSONA NON GRATA státusszal, de 1970-ben a „Mozgásjavító” Általános Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai megalakították a lábszáramputált kétszeres olimpiai bajnokról elnevezett, mozgáskorlátozottak számára létrehozott sportegyesületet, a Halassy Olivér Sport Clubot (HOSC), ahol asztalitenisz, íjászat, sakk, ülőröplabda, majd később úszás, teke és kispályás labdarúgás szakosztályokban kezdődött újra a munka. Egy évvel később, 1971-ben megrendezték a mozgáskorlátozottak első komolyabb hazai nemzetközi sportversenyét Gödöllőn.
Hivatalosan 1976-ban, a torontói olimpiára küldtünk először sportolókat, ám a 12 sportolóból álló delegációnak 3 nap után politikai okokból haza kellett térnie. Ugyanis a Magyar Népköztársaság kormánya úgy döntött, nem képviseltethetjük magunkat egy olyan játékon, ahol Dél-Afrika sportolói, feketék és fehérek közös csapatban is jelen vannak. (A három versenynap során még így is sikerült érmeket szerezni, noha a rendezők később törölték az eredményeket a hivatalos protokollból: Tauber Zoltán asztaliteniszező aranyérmet, Oláh József atléta bronzérmet szerzett.) Az érmeitől politikai okokból megfosztott két sportolót idehaza a 2016-os riói paralimpia előtt rehabilitálták, Tauber Zoltán megkapta az utólag mégis elismert aranyérmét, Oláh József atléta özvegye pedig átvehette a bronzérmet jelképező oklevelet.
Az 1980-as években sorra alakultak a hazai sportegyesületek, megkezdődött a hazai egyesületi, illetve a versenyek szervezeti kereteinek kiépülése. Jelentős mérföldkőnek számított hazánkban, hogy az ISOD megbízásából Pécs 1986-ban ülőröplabda világbajnokságot rendezhetett, és ugyancsak jelentős volt, hogy a média először nyújtott teljes körű tájékoztatást fogyatékos sportoló számára rendezett eseményről. A hazai politikai rendszerváltás és a nemzetközi elvárások együttes hatására 1989-ben megalakult a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MMS).
Kiemelkedő Magyar Parasportolók
Halassy Olivér nevét is meg kell említeni, aki 1932-ben és 1936-ban is az aranyérmes vízilabdacsapat tagja volt, így ő az első mozgássérült olimpikon a világon. A paralimpia fogalmával először akkor találkoztam, amikor 14 éves koromban kiderült, hogy műteni kell a gerincemet, és az is eldőlt, hogy Dr. Jeszenszky Dezső lesz az orvosom Németországban. Akkor a kezembe adtak egy cikket Szekeres Pálról, aki szintén Jeszenszky betege lett, miután 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Szekeresre vívóként ígéretes jövő várt, ám pályáját balesete szó szerint derékba törte. Ám ő mégsem adta fel, kerekesszékesként tovább versenyzett, és végül az 1992-es barcelonai olimpián elnyerte az aranyérmet. Így ő volt az első a világon, aki egyszerre birtokolt olimpiai és paralimpiai érmet. Mindeközben a fogyatékkal élők szószólójává, példaképévé is vált. Két diplomát is szerzett, családot alapított. Sőt, közéleti pályára lépve több fontos pozíciót töltött be, köztük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára is volt.
A mai napig számos magyar sportoló bizonyított a játékokon, neveiket, érdemeiket felsorolni is nehéz lenne. A magyar színeket 39 versenyző képviseli, a csapat létszáma nagyobb, mint három éve, Tokióban és minden olyan sportágban - úszás, vívás, atlétika, asztalitenisz, kajak-kenu, erőemelés, triatlon, íjászat, sportlövészet, kerékpár - indul sportoló, amelyben a japán fővárosban is. Lesz három olyan sportág, amelyben a legutóbbi játékokra nem jutott ki magyar versenyző: Fonyódi Ildikó lovaglásban, Burányi Flóra cselgáncsban, Szabó Alexandra és Nagy Vivien bocciában szerzett kvótát. Magyarország lovaglásban 2004-ben, bocciában 2012-ben, dzsúdóban pedig 2016-ban volt ott legutóbb a paralimpián. Az összes, jelenleg aktív magyar paralimpiai bajnok indul Párizsban: Illés Fanni, Bianka Pap és Konkoly Zsófia úszásban, Ekler Luca atlétikában, Veres Amarilla kerekesszékes vívásban, Pálos Péter asztaliteniszben, Kiss Péter Pál pedig kajak-kenuban próbálja majd megvédeni a címét. A csapat több mint negyede, tíz versenyző újonc.
tags: #ertelmi #fogyatekossag #labdarugas #olimpia
