A női futball története és fejlődése Nagy-Britanniától a világversenyekig
A futball női szakágának 120 éves történelme a nemrég véget ért kanadai világbajnokságon eljutott a csúcsra. Élvezhető meccsek, klasszis alakítások, rengeteg jó futballista és majdnem teli lelátók jellemzik a mai női labdarúgást. Már tavaly is női gólszerző szerepelt a Puskás-díj szavazáson, ami jól mutatja a sportág növekvő elismertségét.
Ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is a futball bölcsője Nagy-Britannia, azonban ebből a bölcsőből az Egyesült Államokba eljutva sokkal népszerűbb sportág lett. Olyannyira, hogy a fiúkéval vetekszik.
A kezdetek és az úttörők Nagy-Britanniában
A női futball nem egy újkeletű szeszély, amióta van két lábunk és a rendelkezésünkre áll egy kerek, rúgható tárgy, azóta focizunk. Kínában ugyan cu-csünek hívták a játékot a Han-dinasztia alatt (azaz i.sz. 25-220-ig), de a nők ebben is részt vettek, ahogy az 1790-es években a mai Skócia területén is tartottak éves bajnokságokat.
Angliában az első feljegyzett meccset 1895. március 23-án játszották. A labdarúgás őshazája Anglia, itt foglalták rendszerbe a szabályokat, innen indult világhódító útjára a játék. Éppen százhuszonöt esztendeje, 1895. március 23-án, 12 000 néző előtt lépett pályára „Észak” (London) piros mezes csapata a kék dresszes „Dél” (London) ellen. A szakág úttörőjének tekintett Netty Honeyball (azaz Mary Hutson), akinek törekvései akkor még tiszavirág életűnek bizonyultak, így gondolt a futballra: „A manly game that could be womanly as well” (Egy férfias játék, amely ugyanúgy nőies is lehet) definiálta.
1894-ben egy Nettie J. Honeyball néven fellépő angol hölgy szokatlan újsághirdetéseket tett közzé: női futballistákat toborzott egy női futballcsapat megalakításához. Rövid idő alatt harmincan jelentkeztek, így Honeyball és társa, Florence Dixie hivatalosan 1895-ben megalapíthatta a British Ladies’ Football Club nevű egyesületet. Az első játékosok közül is sokan szerepeltek álnéven, vagy „művésznéven”, ezzel együtt is kivehető, hogy az úttörők tipikusan az angol középosztályból érkeztek. Nettie Honeyball igazi nevét sem ismerjük biztosan, csak feltételezések vannak arról, hogy ki volt.
Az első női labdarúgó-mérkőzésre 1895. március 23-án került sor Londonban: a meccsre a csapatot két részre osztották, Észak-London Dél-London ellen játszott. Az első mérkőzést követően a női futballcsapat, valamint az időközben megalakult riválisok (a The Original Lady Footballers „Miss Graham” vezérletével) is országos turnéba kezdtek, bemutató mérkőzésre került sor Buryben, Walsallban, sőt, még a Newcastle otthonában, a St.James’s Parkban is.
A női labdarúgás kialakulását, majd fejlődését a korszak társadalmi mozgalmai, a szüfrazsettek, a feministák, majd az első világháború éveinek társadalmi változásai segítették. A nők az élet egyre több területén gondolták úgy, igazságtalan, ha azért éri hátrányos megkülönböztetés őket, mert „csak” nők.
A világháborúk és a női futball "aranykora"
Ugyan a 32 évvel korábban alapított Angol Labdarúgó-szövetség (FA) bevezette a szabályzatába az erőszak általános tiltását a pályán, és a nők számára is társadalmilag elfogadottabbá vált a focizás, az 1890-es évekre az FA már nem kért a női játékosokból. Már ekkor figyelmeztették a klubokat arra, hogy a hölgyek mérkőzéseire ne bocsássák rendelkezésre a pályáikat. Így hát hiába volt népszerű sport a foci a nők körében is a 19. században, az 1900-as években csökkent a popularitása. És ez így is maradt egészen az első világháborúig.
1915 és 1919 között a férfi labdarúgást általánosan felfüggesztették. A férfiak háborúztak, a nők dolgoztak és szabadidejükben fociztak. A legismertebb történet talán az angol női labdarúgásé: 1916-ban az angliai lőszergyárak női dolgozói körében kezdett terjedni a futball-láz. 1916 karácsonyán női futballmérkőzésre került sor az Ulverston lőszergyár és egy másik, sajnos ismeretlen gyár csapata között, majd rövidesen lőszergyári csapat alakult Swansea-ben, Newportban és Londonban is. 1918-ban megrendezték a lőszergyári női csapatok (Munitionetts) kupáját is, ezt a Blyth Spartans lőszergyár csapata nyerte.
A leghíresebb angol női csapat a Dick, Kerr & Co. jármű- és lőszergyár dolgozóiból alakult egyesület lett. A háború éveiben alakult csapat az 1920-as években jutott el ismertsége csúcsára: ekkorra a nők többsége már elveszítette lőszergyári (vagy egyéb gyári) munkáját, így a háború alatt alakult csapatok zöme megszűnt, vagy „társadalmi” egyesületként alakult újjá. Néhány esetben maradt csak meg a gyárakhoz való kötődés, amely már elsősorban a gyár által nyújtott támogatást jelentette.
1919 és 1920 a női futball virágkorát hozta Angliában. A ’20-as évek fordulóján azonban, ahogy a férfiak gyorsan visszafoglalták a focipályáikat és a munkahelyeiket, a női futball virágzását nem tudták eltaposni. 1920-ban nem hivatalos nemzetek közötti női futballmérkőzésre is sor került, 25 ezer néző előtt Anglia 2-0-ra győzött Franciaország ellen. Az angol női csapatok számtalan mérkőzést játszottak, a Dick, Kerr Ladies csapatában ekkor vált országszerte ismert „sztárrá” a még csak 15 éves Lily Parr.
A Dick, Kerr Ladies ezután Franciaországban játszott újabb négy városban: Párizsban, Roubaix-ban, Le Havre-ben és Rouenban. Olyannyira, hogy mikor a hölgyek hazaértek Angliába, a fociláz a tetőfokára hágott, és szélsebesen fogytak a december 26-ára kitűzött, a St. Helens csapat elleni mérkőzésükre. A játék napján 53 ezer néző özönlötte el a liverpooli Goodison Park stadionját. Ráadásul - az egyik játékos, Alice Stanley naplója szerint - további 10-15 ezer szurkolót haza kellett küldeni a bejáratnál, mert egyszerűen már nem fértek volna be az arénába. Egyedül a 2012-es londoni olimpián sikerült überelni ezt a teljesítményt: a brazilok felett aratott angol győzelmet több, mint 70 ezre nézték a Wembley stadionban. A Dick, Kerr Ladies egyébként 4-0-ra elverte a St. Helenst.
A meccs érdekessége, hogy karácsony révén jótékonysági mérkőzés volt, melyet a sebesült és munkanélküli háborús veteránok támogatására szerveztek. A meccsen befolyt adományok (a jegyeket nem számítva) mai árfolyamon 140 ezer fontra, 65,4 millió forintra rúgtak, ami a Lancashire Evening Post cikke szerint „simán rekordösszeg egy angol jótékonysági mérkőzésen”. Óriási sikertörténet és női győzelem volt ez.
Az FA-tiltás és a nemzetközi fellendülés
A hatalmas mennyiségű pénz és a női labdarúgás mérhetetlen sikere szemet szúrt az FA-nak, hiszen nem az ő hatáskörükben vagy irányításuk alatt zajlottak az események. És ami még rosszabb volt: egy idő után a jótékonysági meccsek bevételeit már nem a katonák támogatására fordították, hanem politikai és a munkásosztályt segítő célokra. Olyan dolgokra, amik abszolút establishment-ellenesek voltak. Így hát egy évvel az 53 ezer nézőt vonzó játék után az FA megszavazta a női futball betiltását. Oké, arra azért nem volt hatáskörük, hogy a komplett sport űzésétől eltiltsák a nőket, de azt megtehették, hogy a játékosokat egyszerűen nem engedték az FA-val kapcsolatban álló klubok pályáira. Az érv (ismét) a futballjáték keménysége volt; orvosok sora nyilatkozott arról, hogy a nők teste nem alkalmas a futballra, az a nők számára rendkívül komoly egészségügyi veszélyforrást jelent. Csakhogy a Dick, Kerr Ladiesről szóló könyv szerzője, Gail Newsham szerint a háttérben valójában a puszta irigység állt. 1920-ban ugyanis a Labdarúgó-szövetség rengeteg pénzt feccölt a férficsapatokba, gyakorlatilag megduplázták a klubjaik számát. Az emberek viszont a női focimeccsekre jártak a férfiaké helyett. A tiltás hatása azonnal érezhető volt: egy pillanat alatt eltörölte a szurkolói tömeget. A csapatoknak parkokban, rögbi vagy atlétika klubokban kellett játszaniuk, ám egyik sem tudta biztosítani a stadionok méreteit. A női futballt azonban nem a figyelem élteti. Éppen ezért, a tiltással dacoló játékosok támogatására létrehozták 1921-ben, a sokkoló bejelentés után néhány héttel a Női Angol Labdarúgó-szövetséget (ELFA), amely saját hatáskörébe vonta a női labdarúgást, és többek között új szabályrendszert (kisebb pálya, a férfiakétól eltérő labda) is alkotott. A női csapatok egy része az FA által kevéssé ellenőrzött északi területekre húzódott vissza mérkőzéseket játszani, mások rögbipályákra vitték mérkőzéseiket. Az angol minta a kontinens államainak többségében is erősen gátolta a női futball létjogosultságának elfogadását.
A női futball megjelenése az európai kontinens országaiban kevéssé dokumentált. Franciaországban 1912-ben megalakult a Femina Sport nevű egyesület, az első női futballeseményre azonban 1917. szeptember 30-ig kellett várni. A német és a francia felfogás közti különbséget jól jelzi a L’Auto című lap 1917. október 2-i cikke, amely a női testnevelés „nagyon szép eseménye”-ként számol be a találkozóról.
A második világháború után a női futball egy jó ideig továbbra is láthatatlan maradt, kevés embert mozgatott meg, az országok többsége nem ismerte el létjogosultságát. Az NSZK-ban 1955-ben kifejezetten megtiltották a kluboknak, hogy női futballszakosztályokat működtessenek, ismét csak az egészségügyi veszélyekre hivatkozva.
A modern női labdarúgás felemelkedése és nemzetközi sikerei
Angliában végül az 1966-os férfi világbajnoki győzelem, illetve az ennek kapcsán a futball iránti fokozódó érdeklődés járult hozzá a női futball „legalizálásához”. 1969-ben megalakult a Women’s Football Association (WFA), az angol női csapat részt vett az első nem hivatalos női Labdarúgó Európa-bajnokságon. 1970 egyébként is fordulópontnak számított a női labdarúgás történelmében: ekkor rendezték meg az első világbajnokságukat. Ennek ellenére újra feltámadt az érdeklődés a női foci iránt: több tízezren követték a mérkőzéseket, melyek végén Dánia vihette haza a kupát. 1970-ben olasz játékosügynökök, illetve üzletemberek kezdeményezésére megalakult az Európai Női Labdarúgó Szövetség (FIEFF). Svédország és Norvégia rögtön eleget is tett a kérésnek, Németországban is feloldották a női futball tiltását, míg az angol szövetség végül 1971-ben helyezte hatályon kívül 1921-es rendeletét a női labdarúgás szankcionálásáról - igaz, itt a női és férfi szakág irányításának egyesítésére csak a nyolcvanas években került sor.
A sportág az első vb után töretlen fejlődésnek indult. A FIFA és kontinentális szövetségek is fejlesztési programokat indítottak el, nemcsak a futballisták számának, hanem a technikai fejlődés érdekében is. A női futballvilág 1984-re érett meg az első komolyabb világversenyre. Az Európa-bajnokság selejtezői 16 válogatottal viszont már 1982 augusztusában elkezdődtek. 14 évvel később az UEFA megrendezte az első hivatalos női Európa-bajnokságát (amit azóta is egy évvel a férfi Eb után tartanak) több európai országban.
Az Egyesült Államokban a sokkal népszerűbb amerikaifutball és többi major sport mögé felzárkózni igyekvő focit először az iskolákba vitték be. 1951-ben szerveződött az első női - igazából iskolás lányok számára - kiírt bajnokság, egy tanulmány szerint azonban az igazi mérföldkövet az oktatási törvény 1972-es módosítása jelentette. A sporthoz köthető tananyag részeként megjelent a labdarúgás. A fejlesztés meghozta az eredményét. Míg 1976-ban körülbelül 10 ezer lány futballozott, ami teljes futballközösség 10%-át tette ki, ez 1980-ra megnégyszereződött és az arány 25 százalék lett. Az NCAA-ben, az amerikai egyetemi bajnokságokban 1981-ben 521 csapatból 77 volt női. 1982-ben, 12 csapattal megrendezték az első egyetemi bajnokságot, amelyet a North Carolina nyert meg. Tavaly a Florida State lett a bajnok, ekkor már három divízióban összesen 332 csapat indult. 2012-ben megalakult a professzionális női felnőtt bajnokság is, az NWSL.
1991-ben pedig a Kínában rendezett világbajnokság is megnyitotta a kapuit a női játékosok előtt. A földkerekség 48 női válogatottja indult harcba a 12 helyért. 1999-ben az Egyesült Államok másodszor lett világbajnok, méghozzá a döntőbe 90 185 néző előtt. Sem előtte, sem azóta soha nem volt ennyi néző semmilyen női sporteseményen. 2003-ban Kína visszalépett a rendezéstől és ismét az Egyesült Államok adott otthont a tornának, a németek nyertek, ahogy négy évvel később is. Először 2011-ben lehetett a rendezésre pályázni, hat ország indult harcba, végül a németek kapták, és Japán, első ázsiai csapatként világbajnok lett. A 2015-ös tornára ketten neveztek, de Zimbabwe visszalépett, így Kanada egyedül maradt. Hat csodálatos stadionba csúcsot jelentő 1,353 millió néző látogatott ki. A találkozókat átlagban 25,4 millióan követték figyelemmel - a Fox tv-társaság közlése szerint ennyi tv-nézőt még nem regisztráltak Amerikában futballmeccsen.
Európai erőviszonyok és a legújabb sikerek
Az, hogy Európában hol tart a foci jól mutatja az a tény, hogy a 2017-es Eb-selejtezőkre az összes tagállam (a nőknél 47-et tart számon az UEFA) jelentkezett. Ami pedig az erőviszonyokat illeti toronymagasan kiemelkednek a németek, akik az eddigi 11 tornából nyolcat megnyertek, 1995 óta gyakorlatilag verhetetlenek. A női Bundesligának már komoly, negyed évszázados múltja van. A skandinávokat emlegettük, a norvégok, a svédek, a dánok eddig 3 Eb-aranyat, 7 ezüstérmet és 3 bronzérmet gyűjtöttek be. Északon már 1978-ban megrendezték a Nordic Championship-et, amely 1982-ig rendszeres felkészülést jelentett. A svédek 1973-ban a finnekkel játszották első, hivatalos válogatott meccsüket. A dánoknál Katrine Pedersen 210-szeres válogatott, de mégsem ő világelső.
Az, hogy a női foci európai helyzete pontosan hol tart, néhány beszédes brit adatot érdemes említeni. A legjobb angol női futballisták évente 60 ezer fontot keresnek, amennyi egy közepesen sikeres csapat férfi futballistájának a heti bére. A Sky évente 760 millió fontot ad a bajnoki meccsek közvetítésére, de az biztos, hogy a sportág népszerűsége még nem ért a csúcsra. Angliában az előző idényben 782 volt az átlagnézőszám, a Bundesligában ez a szám 1185, ott a Wolfsburg közel háromezres átlag nézőszámra lehet büszke.
A jelenlegi Európa-bajnok csapat az angol válogatott, akik 2022-ben nyerték meg az Eb-t. Ez nagy szó, mert az angol labdarúgók a férfi válogatott 1966-os világkupa győzelme óta egyetlen rangos tornát sem nyertek.
Kihívások és előítéletek
Sokakban számos előítélet él a női futballal kapcsolatban. Azt hiszem mindenki, aki bármilyen formában a női labdarúgásban tevékenykedik, szembesült már azzal az előítélettel, hogy a lányoknak a konyhában a helyük, ne akarjanak futballozni. Az egyik legnehezebb feladat itthon a női labdarúgás megítélését megváltoztatni. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez elsősorban kiugró eredményre lenne szükség akár klub-, akár válogatottszinten. Ezen dolgozunk.
Kétségtelen, hogy a férfiak és a nők számos olyan fizikai jellemzőben különböznek egymástól, amelyek befolyásolják a sportteljesítményt. Így van ez bármelyik csapatsportágban, még az olyan, magyar szempontból sikeresekben is, mint a kézilabda vagy a vízilabda. Ám ezeknél mégsem kezdik el összehasonlítani a két szakágat, ahogy azt a labdarúgás esetében sokszor teszik. A férfiak természetesen izomzatukból adódóan fizikálisan jóval erősebbek és gyorsabbak. Azonban a labdarúgás semmivel sem veszélyesebb a nők számára, mint a kosárlabda vagy a kézilabda. Sőt, talán veszélytelenebb. Mellsérülés ugyanis sokkal inkább előfordulhat a kosárlabdánál és különösen a kézilabdánál, hiszen mindkét sportágban általában sokat halad a labda mellmagasságban és a védekezés is itt történik. A női labdarúgás egészségügyi kockázatainak kérdése végigkísérte a hetvenes éveket, sőt még a nyolcvanas évek elején is elő-előjött.
Korábban az volt a jellemző, hogy a kislányok a fiútestvérek hatására kezdték el rúgni a bőrt, az volt a közös program otthon, majd közösen eljártak a fiúk edzésére. Ma azért már, szerencsére, jóval több kislány kezd el focizni kedvtelésből. Erre kiváló lehetőség az öt-nyolc éveseknek készített UEFA Disney Playmakers program, ahol a Disney-meséken keresztül tudják elsajátítani a kislányok a labdarúgás alapjait.
tags: #eszak #ir #noi #football
