A labdarúgás sárga és piros lapjainak története és legemlékezetesebb mérkőzései
A sportág történetét vizsgálva látható, hogy a futballvilág sokáig nem ismerte meg a sárga és piros lapokat, és a mezszámok is viszonylag friss „találmánynak” számítanak a labdarúgásban. Ötven éve villannak a figyelmeztető kártyák a pályákon, de érdemes megvizsgálni, miért és hogyan jött az ötlet, ki kapta az elsőt 1970 tavaszán, és mik voltak lapszempontból a legelképesztőbb mérkőzések.
A káosz, amely életre hívta a változást
A fegyelmezési eszközök hiánya olykor tarthatatlan állapotokat szült. „A mérkőzés, melyet hamarosan látnak, valószínűleg a legidiótább, legvisszataszítóbb, legundorítóbb, legszégyenletesebb találkozó a futball történetében” - David Coleman a BBC-n így vezette fel az 1962-es világbajnokságon a Chile-Olaszország (2:0) meccset. Nem túlzott: a mérkőzés úgy is leírható, hogy csoportos MMA-harc zajlott egy teljesen felesleges labdával. Szabálytalanság 12 másodperc után, földharc, utánrúgás, csoportos izomvillogtatás, kiütés pazar balhoroggal, rendőrség a pályán, repülőrúgás az ellenfél hátába, verekedés a kezdőkörben - ez a találkozó a mai szabályokkal egészen biztosan nem menne végig.
Ken Aston játékvezető két olaszt állított ki a „santiagói csata” néven elhíresült találkozón, de a bíró egyébként éles kritikák sokaságát kapta tevékenysége miatt. A Chile-Olaszország mérkőzés első félideje a 45. helyett az 58. percben ért véget, Aston játékvezetőnek ugyanis 13 percet kellett hosszabbítania a folyamatos atrocitások miatt. A brutalitás a chilei vb-n olyan szintű volt, hogy az eseménnyel foglalkozó médiumok rendre rámutattak: ha minden így megy tovább, akkor az a futball-világbajnokságok alkonyát jelentheti.
Ken Aston ötlete: A közlekedési lámpa mint inspiráció
A két kaotikus találkozó (az 1962-es chilei és az 1966-os angliai vb botrányos meccsei) megmutatta az egyértelmű rendszerhibákat és elgondolkodtatta Astont. Mivel lehetne mindenki számára jól láthatóan figyelmeztetni a játékosokat, vagy egyértelműen kiállítani, pláne akkor, ha a játékvezető és a futballisták nem beszélnek közös nyelvet? Mi az a nemzetközileg is könnyen érthető jelrendszer, ami segíthet ebben?
A megoldást egy hétköznapi szituáció hozta el: „Egy nap a Kensington High Streeten vezettem, és a közlekedési lámpa pirosra váltott. Sárga - óvatosan! Piros - állj, kiállítalak!” - jött a tényleg futballtörténelmi ötlet, melyet a FIFA hivatalos honlapja is felidézett. Ken Aston elmondása szerint visszatartó erejű fegyelmező eszköznek tekintette a lapokat, melyek kiosztása után lenyugszanak a kedélyek.
Az 1970-es mexikói világbajnokság és az első sárga lap
Az idea tetszést aratott, és a bevezetést az 1970-es világbajnokságra időzítették, próbaidőszak nélkül. Emsberger Gyula, a mexikói vb-n közreműködő magyar játékvezető így vázolta az újítást: „Lesz sárga és piros táblácska. A sárga a figyelmeztetés, a piros a kiállítás jelzésére szolgál.”
A világ első kiosztott sárga lapjának krónikája a Mexikó-Szovjetunió (0:0) vb-nyitómérkőzéshez köthető. Jevgenyij Lovcsev lett a futballtörténelem első sárga laposa. „Amíg élek, nem felejtem el, hogy a nyugatnémet játékvezető, Kurt Tschenscher lapot adott nekem: ez volt pályafutásom egyetlen sárgája!” - anekdotázott később Lovcsev. Érdekesség, hogy a mexikói világbajnokságon a piros lap egyszer sem került elő!
Magyarországi bevezetés: Az első hazai „sárgás”
Az európai szövetség (UEFA) hamarosan átvette az ötletet, és az MLSZ is gyorsan bevezette a sárga és piros lapok használatát 1971 őszén, bajnoki idény közben. Az első, NB I-ben kiosztott sárga kártyát a Bp. Honvéd olimpiai bajnok hátvédje, a 37-szeres válogatott Szűcs Lajos kapta 1971. november 6-án. A beszámolók szerint Szűcs először értetlenkedve nézett, aztán „leesett neki a tantusz” a figyelmeztetés után, s elnézést kért a szabálytalanságért.
A futballtörténelem legbrutálisabb mérkőzései
A lapok bevezetése előtt és után is akadtak olyan találkozók, amelyek inkább emlékeztettek háborúra, mint sporteseményre. Az alábbi táblázat összefoglalja a leghírhedtebb összecsapásokat:
| Időpont | Mérkőzés | Esemény neve | Jellemzők |
|---|---|---|---|
| 1938. június 12. | Brazília-Csehszlovákia | „A bordeaux-i ütközet” | Eltört alkar, lábtörés, három kiállítás. |
| 1954. június 27. | Magyarország-Brazília | „A berni csata” | Kíméletlen belépők, öltözői verekedés. |
| 1962. június 2. | Chile-Olaszország | „A santiagói csata” | Rendőrség a pályán, totális agresszió. |
| 2006. június 25. | Portugália-Hollandia | „A nürnbergi csata” | 4 piros és 16 sárga lap (vb-rekord). |
A rekordok tekintetében a dél-amerikai mérkőzések állnak az élen. A Claypole-Victoriano Arenas találkozón (2011) Damián Rubino játékvezető egy tömegverekedés következtében 36 embernek mutatta fel a piros lapot - kaptak rendesen a cserék és a stábtagok is. Egy évvel később Paraguayban, a Teniente Farina és a Libertad ificsapata közötti meccsen szintén 36 piros lapig jutott a bíró.
A szabályok változása és a modern fegyelmezés
A labdarúgás szabályai folyamatosan finomodnak. A legfontosabb változás, hogy ha a büntetőterületen belül szabálytalankodik a védő, akkor egyes esetekben elegendő a sárga lapos figyelmeztetés, kivéve, ha a labda megjátszásának esélye nélkül buktatja az ellenfelet vagy szándékos kezezést követ el.
Manapság a sárga és piros lapok már a fogadási piacokon is fontos szerepet játszanak. Arra is fogadhatunk, hogy egy adott játékos a pályán töltött ideje alatt kap-e sárga vagy piros cédulát. Alapvetően két fő kategóriát különböztethetünk meg:
- Egyéni lapok: A szorzó nagyrészt a spíler posztjától, múltbeli statisztikáitól és temperamentumától függ.
- Összesített lapok: Történelmileg nagy átlagban elmondható, hogy egy találkozón öt lapot osztanak ki a bírók.
A játékvezető figyelmeztetési arzenáljába tartozik a sárga és a piros lap, amelyeket akkor alkalmaz, amikor a verbális felhívás már nem éri el a kellő hatást.
tags: #foci #piros #lapok #anyaga
