A Labdarúgó-világbajnokság Kezdete és Fejlődése: Az 1930-as Történelmi Rajttól a Jövő Kitekintéséig

A FIFA Labdarúgó-világbajnokság a nemzetközi labdarúgóélet legfontosabb és legnépszerűbb viadala. A FIFA-tag nemzeti férfi labdarúgó-válogatottak versengenek a kupáért, amelyet a négyévente megrendezett döntő nyertese kap meg. Az első döntőt 1930-ban rendezték Uruguayban, és a kupát azóta minden negyedik évben kiadták, kivéve 1942-t és 1946-ot, amikor a második világháború miatt nem rendeztek labdarúgó-világbajnokságot. Az eddig rendezett 19 döntőben mindössze nyolc nemzet nyert kupát, a legtöbbször (öt alkalommal) a brazil labdarúgó-válogatott. Magyarország kétszer játszott világbajnoki döntő mérkőzésen.

A Labdarúgás Olimpiai Kezdetektől a Független Világversenyig

Miután a sport máshol is népszerű lett, az 1900-as és az 1904-es nyári olimpiákon, illetve az 1906-os olimpiaközi játékokon bemutató sportággá vált. Az 1908-as nyári játékoknak már hivatalos sportága volt. A versenyt az angol labdarúgó szövetség (The Football Association, rövidítve FA) szervezte amatőr játékosoknak, de a futballt még ekkor is nagyon sokan gyanakvóan inkább csak shownak, mint valódi sportnak tekintették. 1906-ban a FIFA megpróbálkozott egy önálló nemzetközi labdarúgó torna megrendezésével Svájcban, azonban ez a torna sikertelen volt a FIFA hivatalos története szerint.

Mivel az olimpiai versenyt továbbra is csak amatőr csapatok számára rendezték, 1909-ben Sir Thomas Lipton Torinóban tornát szervezett, a Sir Thomas Lipton Trófeát. Ezen klubok, nem nemzeti válogatottak vehettek részt, bár minden klub egy-egy nemzetet képviselt. Emiatt a torna nem tekinthető a Világbajnokság igazi elődjének, bár sokan még így is az első világbajnokságként emlegetik. A legnagyobb tekintélyű olasz, német és svájci profi klubok vettek részt rajta. Az első tornát az északnyugat-angliai amatőr csapat, a West Auckland nyerte. Angliát azért amatőr csapat képviselte, mert az FA elutasította a részvételt. 1911-ben a West Auckland meg is védte a címét, így a versenykiírás szerint örökre megtarthatták a kupát.

1914-ben a FIFA elismerte az olimpiát amatőr labdarúgó világbajnokságnak, így az 1924-es nyári olimpiai játékok az első hivatalos kontinenseken átnyúló nemzetközi labdarúgó viadal lett. Ezt a versenyt Uruguay nyerte, 1928-ban pedig újra ők lettek a győztesek, egy másik dél-amerikai csapat, Argentína pedig a második.

Jules Rimet Víziója és az Első Világbajnokság Megszületése

Az 1904-ben hét európai tagszövetséggel alapított Nemzetközi Labdarúgó-szövetség éppen kilencven éve rendezte meg az első labdarúgó-világbajnokságot, pontosabban a saját világkupáját - 1930-ban Uruguayban. Az első világháború alatt a későbbi FIFA elnök, Jules Rimet a francia hadseregben szolgált, és harctéri tevékenységéért meg is kapta a Croix de Guerre-t, azaz a francia hadikeresztet. A harcterek helyett azonban a futballpályákon eresztette volna egymásnak a világ nemzeteit, és tervei realizálásán csak lendített, hogy 1919-től ő lett a mai formájában ekkortól működő Francia Labdarúgó-szövetség első elnöke. Főtitkára pedig az 1960-ban életre hívott Európa-bajnokság kupájának névadója, Henri Delaunay volt. Egy rövid, kétéves kényszerű szünetet leszámítva egészen 1949-ig Rimet állt az FFF élén, miközben 1921-ben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is megválasztotta a sorban a harmadik elnökévé.

Az 1924-es olimpián már olyan szembetűnő volt a labdarúgás sikere, hogy Jules Rimet és a FIFA is lépett. Az olimpiákkal ellentétben a profiknak is játékteret biztosító, 1930-ra megszervezett első világbajnokság nyílt hadüzenet volt a NOB-nak, és a két gigaszervezet szembenállása kisebb-nagyobb erővel azóta is tart. Az 1932-es Los Angeles-i olimpia szervezése közben kiderült, hogy a labdarúgást nem fogják felvenni a versenysportágak közé, mivel az Amerikai Egyesült Államokban nem volt népszerű. A FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az amatőr játékosok státuszát illetően is összekülönbözött. A FIFA elnöke, Jules Rimet mindezek miatt belefogott az Uruguay-ba tervezett 1930-as torna átszervezésébe világbajnoksággá.

Miután az 1924-es olimpián először jelentek meg nem európai csapatok, az Egyesült Államok, Egyiptom és a későbbi győztes Uruguay, 1928-ban pedig Argentína és Mexikó is, egyértelmű lett, hogy a futball kinőtte az öreg kontinenst, és minden vírusnál hatékonyabban terjedt el szerte a világon. A FIFA 1926-ban határozta el, hogy lesz saját világbajnoksága, 1928-ban az is eldőlt, hogy az elsőt 1930-ban rendezik, és a továbbiakban az olimpiák közötti páros esztendőkben, azaz négyévente kerül rá sor.

Az első házigazda kiválasztása és az utazás kihívásai

Hat ország jelentkezett első házigazdának: Magyarország, Hollandia, Olaszország, Svédország, Spanyolország - és Uruguay. A hollandok és a svédek a választás finisében az olaszok javára visszaléptek, ám Jules Rimet a globalitás jegyében még úgy is az 1924-es és 1928-as olimpiai bajnok Uruguaynak adta végül a rendezés jogát, hogy az országban kizárólag Montevideóban voltak úgy-ahogy alkalmas stadionok, amelyek közül egyedüliként a híres Centenario volt teljesen rendben a maga 90 ezres befogadóképességével, nem véletlen, hogy a világbajnokság mérkőzéseinek több mint a felét, 18-ból 10-et, köztük az utolsó hármat is, itt rendezték meg. Csak éppen a július 13-i rajtig nem adták át, azzal gondosan megvárták Uruguay függetlenségének századik évfordulóját, 1930. július 18-át, csak ekkor avatták fel a hazaiak Peru elleni (1:0) meccsén, és innentől már valamennyi vb-meccsnek otthont adott.

A nemzeti labdarúgó szövetségeket kérték fel, hogy delegáljanak nemzeti csapatot, a helyszín azonban szerencsétlennek bizonyult, mivel az európai csapatok számára az út Uruguayba hosszú és költséges volt. Az 1930-as volt az egyetlen világbajnokság, amelyet nem előzött meg kvalifikáció, inkább a FIFA az év február 28-án mind a 41 tagszövetségének meghívót küldött, gyanítva, hogy Dél-Amerikába olyan sokan azért nem utaznak majd el. Mivel Európát ekkor 25 ország képviselte (amibe az angolok, a skótok, a walesiek és az északírek éppen nem tartoztak bele, mert 1928-ban az amatőr játékosok díjazása körüli vitában megsértődtek, és csak 1946-ban tértek vissza...), Rimet túlzottan is jól kalkulált, az oda és vissza is két-három hetes hajóutat, továbbá az ott tartózkodást a labdarúgók munkahelyi elfoglaltságuk mellett értelemszerűen alig-alig tudták bevállalni, még úgy sem, hogy a rendező Uruguay a költségek nagyját állta.

A két ázsiai (Japán és Sziám, a mai Thaiföld) tagország indulása fel sem vetődött, az egyetlen afrikai, Egyiptom megpróbált eljutni a vb helyszínére, de Marseille-ben lekéste a csatlakozást és visszafordult, a 13 amerikaiból viszont kilenc is ott volt Uruguayban, ahová végül négy európai merészkedett át az Atlanti-óceánon. Az öt európai pályázó természetesen megsértődött, és eleve nem kelt útra, így aztán Magyarország sem érezte úgy, hogy feltétlenül Uruguayban lenne a helye. Holott talán lett volna keresnivalónk, hiszen egy évvel korábbi dél-amerikai túráján a Ferencváros például 3:2-re megverte az olimpiai bajnokot. Válogatottunk azóta is csak az 1950-es vb-re nem nevezett, a második vesztes háború után a brazíliai torna költségei nem fértek bele a szűkös büdzsébe. Az európaiak közül a németek, az osztrákok, a csehszlovákok és a svájciak is azzal magyarázták a távolmaradásukat, hogy játékosaik nagyjából három hónapra képtelenek lennének a világ túlsó felére utazni. Európából senki nem is jelentkezett a tornára, egészen két hónappal e verseny kezdete előttig.

Ekkor nagy nehezen Rimet rávette Belgiumot, Franciaországot, Romániát és Jugoszláviát, hogy küldjenek csapatot. A FIFA érezte, hogy meleg a helyzet, kínjában még az angoloknak is küldött táviratot, de a nem is tag FA hallani sem akart az ötletről. Rimet elsőként a franciákat győzte meg, bár nem mindenkit: az edző Gaston Barreau és a legjobb védő, Manuel Anatol nem volt hajlandó utazni. Belga alelnöke, Rodolphe Seeldrayers is sikerrel agitált a részvétel mellett az övéinél, akik legjobb csatárukra, a karrierje alatt majdnem 1-es meccs/gól mutatóval rendelkező Raymond Braine-re nem számíthattak, őt egy kávézó szabálytalan üzemeltetése miatt éppen eltiltották. A románok két hete hivatalában lévő királya, II. Károly maga vette kezébe az ügyet, már hárman voltak tehát, sőt a király meggyőzte a jugoszlávokat (mármint a szerbeket, mert egyetlen horvátot sem sikerült - kollégája, I. Sándor király ezt nehezményezte is) is, így jött össze az Európából induló nagy négyes.

Az egyetlen gond az volt, hogy el is kellett valahogyan jutni Uruguayba. A népes román kompánia június 21-én Genovából indult a Conte Verde fedélzetén, a küldöttséget maga II. Károly vezette. A király személyesen állította össze a vb-keretet, az ilyen-olyan okból eltiltott játékosoknak amnesztiát adott, továbbá munkahelyeiken az állam nevében három hónapra átvállalta a fizetésüket - ehhez képest az már semmiség, hogy a hajón végig a csapattal is edzett. A Conte Verde a Cote d'Azurön, Villafranche-sur-Mernél felvette a franciákat és a trófeát hozó Jules Rimet-t, továbbá a három francia és belga, azaz európai játékvezetőt. Negyedikként Constantin Radulescu is beugrott kétszer partjelzőnek, amikor éppen nem játszottak a románok, ha már egyszer ő volt a szövetségi kapitányuk. Barcelonában felszálltak a belgák, Rióban pedig a brazilok, a Conte Verde szép időt hasított, mert 13 nap alatt átkelt az óceánon, mígnem július 4-én, két héttel a rajt előtt máris befutott Montevideóba. A jugoszlávok akkorra döntöttek a részvétel mellett, amikorra a Conte Verde már megtelt, így kénytelen voltak más utat választani: háromnapi vonatozás után Marseille-ben szálltak fel a Florida nevű gőzösre, éppen arra, amelyikről az otthonról időben elinduló egyiptomiak egy nagy Földközi-tengeri vihar miatt lemaradtak.

Az 1930-as Uruguayi Világbajnokság: A Történelmi Rajt

Az első, 1930-as labdarúgó-világbajnokság Uruguayban került megrendezésre, amelyen meghívásos alapon vettek részt a csapatok, azaz nem rendeztek selejtezőket. Tizenhárom csapat gyűlt össze végül, és egy négyes, valamint három hármas csoportban vágott neki a küzdelmeknek.

Az 1930-as Világbajnokság adatai

A nyitó mérkőzések és a korai rekordok

Az első két meccset egy időben játszották 1930. július 13-án: a franciák 4-1-re verték Mexikót a mindössze ezer néző befogadására alkalmas parányi Estadio Pocitosban, amely ez idő tájt a Penarol pályája volt, és az Egyesült Államok 3-0-ra győzött Belgium ellen. A világbajnokságok történetének első gólját a francia Lucien Laurent rúgta a déli féltekén, a júliusi hóesésben a 19. percben. Négy nappal később az amerikai Bert Patenaude érte el a vébék első mesterhármasát, amellyel 3-0-ra verték Paraguayt. Érdekesség, hogy sokáig a mexikó ellen triplázó Guillermo Stábileé volt az első mesterhármas rekordja, azonban a FIFA 2006-ban Patenaude gólját utólag Tom Florie-nak adta, de Patenaude-nak már volt kettő Paraguay ellen, azon a meccsen, amelyet két nappal az argentin-mexikói előtt játszottak.

Néhány játékvezetői érdekesség is fűződik a tornához: a bolíviaiak szövetségi kapitánya, Ulises Saucedo is sípot ragadott, ráadásul az Argentína-Mexikó (6:3) meccsen három tizenegyest is ítélt. A brazil Gilberto de Almeida Rego pedig hat perccel hamarabb fújta le az argentin-franciát (1:0), miközben épp egy tiszta francia gólhelyzet alakult volna ki. A nagy tiltakozásra aztán levezette a maradék játékidőt is, de újabb találat már nem született.

Az elődöntők és a dél-amerikai álomdöntő

Szerencsére a csoportok végső sorrendjénél nem kellett sokat számolgatni, ugyanis Uruguay, a brazilokat is elverő Jugoszlávia, Argentína, valamint az Egyesült Államok is százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen, és jutott egyből az elődöntőbe. (A jugoszlávokat az uruguayi sajtó a torna alatt csak „Ichachos”-nak hívta nevük végződése alapján.) Aztán július 26-án az argentinok 6:

A Labdarúgó-világbajnokság Kezdetei és a 2026-os Torna

A FIFA Labdarúgó-világbajnokság a nemzetközi labdarúgóélet legfontosabb és legnépszerűbb viadala. A FIFA-tag nemzeti férfi labdarúgó-válogatottak versengenek a kupáért, amelyet a négyévente megrendezett döntő nyertese kap meg. Az első döntőt 1930-ban rendezték Uruguayban, és a kupát azóta minden negyedik évben kiadták, kivéve 1942-t és 1946-ot, amikor a második világháború miatt nem rendeztek labdarúgó-világbajnokságot. Idén ismét a világ legnagyobb sporteseményének lehetünk szemtanúi, mely nemcsak a sportág történetében, hanem a nemzetközi sportdiplomáciában is kulcsszerepet játszott. Most tekintsük át a közelgő 2026-os tornát, majd merüljünk el a világbajnokság gazdag múltjában és fejlődésében.

A 2026-os FIFA Világbajnokság: Új Formátum és Rekordlétszám

Pontosan egy év múlva, 2026- június 11-én kezdpdik a 23. labdarúgó-világbajnokság. A nyitómérkőzésre június 11-én kerül sor a mexikóvárosi Azteca Stadionban, míg a döntőt július 19-én játsszák a MetLife Stadionban (New Jersey).

A házigazda Egyesült Államok, Kanada és Mexikó természetesen nem kell, hogy selejtezőt játsszon, valamint a címvédő Argentína is kijutott már a tornára. A torna a korábbi évek formátumát követi, de kibővített, 48-as mezőnnyel. 12 darab négycsapatos csoport lesz, ahol minden csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, és az első két helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nyolc legjobb harmadik helyezett szintén továbblép.

A csapatok kvalifikációja a következőképpen alakul:

Kanadában két városban lesznek meccsek: Torontóban és Vancouverben rendezik majd ezeket.

A Világbajnokság Eredete: A Kezdeti Lépések

A labdarúgás népszerűsége már az 1900-as és az 1904-es nyári olimpiákon, illetve az 1906-os olimpiaközi játékokon bemutató sportággá vált. Az 1908-as nyári játékoknak már hivatalos sportága volt. A versenyt az angol labdarúgó szövetség (The Football Association, rövidítve FA) szervezte amatőr játékosoknak, de a futballt még ekkor is nagyon sokan gyanakvóan inkább csak shownak, mint valódi sportnak tekintették. 1906-ban a FIFA megpróbálkozott egy önálló nemzetközi labdarúgó torna megrendezésével Svájcban. A FIFA hivatalos története szerint azonban ez a torna sikertelen volt.

Mivel az olimpiai versenyt továbbra is csak amatőr csapatok számára rendezték, 1909-ben Sir Thomas Lipton Torinóban tornát szervezett, a Sir Thomas Lipton Trófeát. Ezen klubok, nem nemzeti válogatottak vehettek részt, bár minden klub egy-egy nemzetet képviselt. Emiatt a torna nem tekinthető a Világbajnokság igazi elődjének, bár sokan még így is az első világbajnokságként emlegetik.

1914-ben a FIFA elismerte az olimpiát amatőr labdarúgó világbajnokságnak, így az 1924-es nyári olimpiai játékok az első hivatalos kontinenseken átnyúló nemzetközi labdarúgó viadal lett. Ezt a versenyt Uruguay nyerte, 1928-ban pedig újra ők lettek a győztesek, egy másik dél-amerikai csapat, Argentína pedig a második.

Az 1924-es olimpián már olyan szembetűnő volt a labdarúgás sikere, hogy Jules Rimet és a FIFA is lépett. Miután az 1924-es olimpián először jelentek meg nem európai csapatok, az Egyesült Államok, Egyiptom és a későbbi győztes Uruguay, 1928-ban pedig Argentína és Mexikó is, egyértelmű lett, hogy a futball kinőtte az öreg kontinenst, és minden vírusnál hatékonyabban terjedt el szerte a világon. Az olimpiákkal ellentétben a profiknak is játékteret biztosító, 1930-ra megszervezett első világbajnokság nyílt hadüzenet volt a NOB-nak, és a két gigaszervezet szembenállása kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) erővel azóta is tart.

A FIFA elnöke, Jules Rimet a bőröndjében utaztatta át az óceánon a később róla elnevezett trófeát. Az első világháború alatt a későbbi président a francia hadseregben szolgált, és harctéri tevékenységéért meg is kapta a Croix de Guerre-t, azaz a francia hadikeresztet. A harcterek helyett azonban a futballpályákon eresztette volna egymásnak a világ nemzeteit, és tervei realizálásán csak lendített, hogy 1919-től ő lett a mai formájában ekkortól működő Francia Labdarúgó-szövetség első elnöke.

Az Első Világbajnokság: Uruguay 1930

Az 1932-es los angelesi olimpia szervezése közben kiderült, hogy a labdarúgást nem fogják felvenni a versenysportágak közé, mivel az Amerikai Egyesült Államokban nem volt népszerű. A FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az amatőr játékosok státuszát illetően is összekülönbözött. A FIFA 1926-ban határozta el, hogy lesz saját világbajnoksága, 1928-ban az is eldőlt, hogy az elsőt 1930-ban rendezik, és a továbbiakban az olimpiák közötti páros esztendőkben, azaz négyévente kerül rá sor.

Hat ország jelentkezett első házigazdának, Magyarország, Hollandia, Olaszország, Svédország, Spanyolország - és Uruguay. A hollandok és a svédek a választás finisében az olaszok javára visszaléptek, ám Jules Rimet a globalitás jegyében még úgy is az 1924-es és 1928-as olimpiai bajnok Uruguaynak adta végül a rendezés jogát, hogy az országban kizárólag Montevideóban voltak úgy-ahogy alkalmas stadionok. Közülük egyedüliként a híres Centenario volt teljesen rendben a maga 90 ezres befogadóképességével, nem véletlen, hogy a világbajnokság mérkőzéseinek több mint a felét, 18-ból 10-et, köztük az utolsó hármat is, itt rendezték meg. Csak éppen a július 13-i rajtig nem adták át, azzal gondosan megvárták Uruguay függetlenségének századik évfordulóját, 1930. július 18-át, csak ekkor avatták fel a hazaiak Peru elleni (1:0) meccsén, és innentől már valamennyi vb-meccsnek otthont adott.

A Rimet-kupa

A Világkupát - mármint az eredetit, hiszen azt Brazília 1970-ben, harmadik győzelmekor örökre megnyerte, 1974-től a ma ismert új kupát kapja a győztes - egy évvel az első vb előtt, 1929-ben terveztették meg egy Abel Lafleur nevű francia szobrásszal. Nikét, a győzelem istennőjét ábrázolja, eredeti neve Victory volt, de kezdettől World Cup vagy Coupe de Monde, azaz Világkupa néven ismerték. A kupát aztán a FIFA korifeusai 1946-ban közfelkiáltással az elnökükről, Jules Rimet-ről nevezték el.

Az Előzmények és a Résztvevők Útja

Az 1930-as volt az egyetlen világbajnokság, amelyet nem előzött meg kvalifikáció, inkább a FIFA az év február 28-án mind a 41 tagszövetségének meghívót küldött, gyanítva, hogy Dél-Amerikába olyan sokan azért nem utaznak majd el. A helyszín azonban szerencsétlennek bizonyult, mivel az európai csapatok számára az út Uruguayba hosszú és költséges volt. Európából senki nem is jelentkezett a tornára, egészen két hónappal a verseny kezdete előttig. Rimet túlzottan is jól kalkulált, az oda és vissza is két-három hetes hajóutat, továbbá az ott tartózkodást a labdarúgók munkahelyi elfoglaltságuk mellett értelemszerűen alig-alig tudták bevállalni, még úgy sem, hogy a rendező Uruguay a költségek nagyját állta. Az öt európai pályázó természetesen megsértődött, és eleve nem kelt útra, így aztán Magyarország sem érezte úgy, hogy feltétlenül Uruguayban lenne a helye. Válogatottunk azóta is csak az 1950-es vb-re nem nevezett, a második vesztes háború után a brazíliai torna költségei nem fértek bele a szűkös büdzsébe.

A FIFA érezte, hogy meleg a helyzet, kínjában még az angoloknak is küldött táviratot, de a nem is tag FA hallani sem akart az ötletről. A jelentkezési határidő zárultáig egyetlen európai sem mondott igent, amire a dél-amerikaiak sértődtek meg, és már azzal fenyegetőztek, hogy ott hagyják a FIFA-t. Rimet nagy nehezen rávette Belgiumot, Franciaországot, Romániát és Jugoszláviát, hogy küldjenek csapatot. A románok két hete hivatalában lévő királya, II. Károly maga vette kezébe az ügyet, sőt a király meggyőzte a jugoszlávokat (mármint a szerbeket, mert egyetlen horvátot sem sikerült) is, így jött össze az Európából induló nagy négyes.

A népes román kompánia június 21-én Genovából indult a Conte Verde fedélzetén, a küldöttséget maga II. Károly vezette. A Conte Verde a Cote d'Azurön, Villafranche-sur-Mernél felvette a franciákat és a trófeát hozó Jules Rimet-t, továbbá a három francia és belga, azaz európai játékvezetőt. Barcelonában felszálltak a belgák, Rióban pedig a brazilok, a Conte Verde szép időt hasított, mert 13 nap alatt átkelt az óceánon, mígnem július 4-én, két héttel a rajt előtt máris befutott Montevideóba. A jugoszlávok akkorra döntöttek a részvétel mellett, amikorra a Conte Verde már megtelt, így kénytelenek voltak más utat választani: háromnapi vonatozás után Marseille-ben szálltak fel a Florida nevű gőzösre.

A Torna: Résztvevők és Eredmények

A labdarúgás történetének első világbajnokságán 13 ország vett részt: hét Dél-Amerikából, négy Európából és kettő Észak-Amerikából. Ez a viadal volt az egyetlen a vb-k történelmében, amelyen meghívásos alapon vettek részt a csapatok, azaz nem rendeztek selejtezőket. Tizenhárom csapat összejött végül, és egy négyes, valamint három hármas csoportban neki is vágott a küzdelmeknek.

A nyitó mérkőzést Franciaország és Mexikó a mindössze ezer néző befogadására alkalmas parányi Estadio Pocitosban játszotta. Több mint négyezren zsúfolódtak be, és láthatták a vb-történelem első gólját, amelyet a déli féltekén, a júliusi hóesésben a 19. percben a Sochaux 22 éves csatára, Laucien Laurent szerzett, a franciák 4:1-re nyertek. Az első két meccset egy időben játszották: a franciák 4-1-re verték Mexikót az Egyesült Államok pedig 3-0-ra győzött Belgium ellen. Négy nappal később az amerikai Bert Patenaude érte el a vébék első mesterhármasát, amellyel 3-0-ra verték Paraguayt. Szerencsére a csoportok végső sorrendjénél nem kellett sokat számolgatni, ugyanis Uruguay, a brazilokat is elverő Jugoszlávia, Argentína, valamint az Egyesült Államok is százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen, és jutott egyből az elődöntőbe.

Július 26-án az argentinok 6:1-re átgázoltak az amerikaikon, másnap pedig az uruk 5:1-re a jugókon - létrejött a dél-amerikai álomdöntő, éppen abban a párosításban, mint két évvel korábban az amszterdami olimpián. Mindkét nemzet megőrült a finálé előtt, több mint tízezer argentin érkezett meg, jórészt hajókkal Mondevideóba, de a kikötő olyannyira megtelt, hogy a többségük oda sem ért a kezdő sípszóra a Centenarióba. További ezrek a La Plata folyón keltek át csónakokkal, és a háborúkból ismert „Victoria o muerte” (Győzelem vagy halál) kiáltást skandálták - nem véletlen, hogy a bejáratoknál mindenkit megmotoztak, nehogy fegyvereket vigyenek be az arénába.

A Döntő

A döntőben Uruguay 4-2-re győzte le Argentínát 93 ezer néző előtt Montevideóban, így lett a rendező az első vébé-győztes. Ahogyan az 1928-as olimpián (1:1 után megismételt meccsen 2:1-re), most is az uruguayiak nyertek végül, az Andrade-féle aranygeneráció két ötkarikás siker után az első vb-n is felült a trónra. A félidőben még 2:1-re vezető, végül 4:2-re vesztes Argentína Guillermo Stábile gólkirályi címével (8 gól) vigasztalódott.

A Világkupát Jules Rimet az uruguayi szövetség elnökének, Raúl Judénak adta át a tomboló hazai nézők legnagyobb gyönyörűségére, az pedig természetes, hogy a döntő másnapját, július 31-ét Uruguayban munkaszüneti napnak nyilvánították. Alighanem a Buenos Aires-i uruguayi nagykövetség munkatársai is szívesebben lettek volna otthon, mert a feldühödött argentinok a vesztes finálé után kövekkel dobálták be az épület ablakait.

Hét uruguayi labdarúgó lett kétszeres olimpiai bajnokból hirtelen világbajnok is - a csapat első számú kapusa, Andrés Mazali azonban nem lehetett közöttük. A 28 éves játékos ugyanis kissé nehezen viselte a torna előtti négyhetes összetartást, egy ízben kiszökött a csapat szállásáról, amiért Alberto Suppici kapitány kidobta őt a keretből, és soha többé nem lehetett válogatott. A döntő játékosai közül az argentin csatár, Francisco Varallo élt a legtovább - ő 2010 augusztusában fél évvel a századik születésnapja után hunyt el.

A Világbajnokság Fejlődése a Történelem Során

Az első világbajnokságok a távolságok áthidalása és a II. világháború problémáival küszködtek. Kevés dél-amerikai csapat vállalta, hogy Európába utazzon az 1934-es és az 1938-as világbajnokságokra: egyedül Brazília vett részt mindkettőn. Az 1950-es világbajnokságon vettek részt először brit csapatok. Korábban, 1920-ban a britek kivonultak a FIFA-ból, részben mert nem akartak azon nemzetek ellen játszani, akikkel korábban háborút viseltek, másrészt mert nem jól viselték a külföldi befolyást a hagyományos játékuknak tekintett labdarúgásra. 1946-ban mégis elfogadták a FIFA meghívását az újracsatlakozásra. 1950-ben tért vissza Uruguay is, amely bojkottálta ez előző két VB-t.

Az 1934 és 1978 között tartott világbajnokságok döntőin 16 csapat vehetett részt (kivéve 1938 és 1950, amikor már bejutott csapatok visszavonták a nevezésüket). A csapatok zöme Európából és Latin-Amerikából érkezett és nagyon kevesen Afrikából, Ázsiából, illetve Óceániából. Ez utóbbi csapatokat az európai és dél-amerikai válogatottak általában könnyedén legyőzték. A döntőket 1982-től 24 csapatra bővítették, 1998-tól pedig 32 csapatra és így többen juthattak be Afrikából, Ázsiából és Észak-Amerikából. Az utóbbi évtizedekben ezek a csapatok már sikeresebbek voltak, mint korábban. Marokkó 1986-ban túljutott a csoportmérkőzéseken, Kamerun 1990-ben negyeddöntőbe jutott, Nigéria pedig 1994-ben és 1998-ban is bejutott az egyenes kieséses szakaszba. 2002-ben Japán az egyenes kieséses szakaszba, Dél-Korea pedig az elődöntőbe verekedte magát, és ugyanakkor Szenegál negyeddöntős lett. Az eddig rendezett 19 döntőben mindössze nyolc nemzet nyert kupát, a legtöbbször (öt alkalommal) a brazil labdarúgó-válogatott. Magyarország kétszer játszott világbajnoki döntő mérkőzésen.

tags: #foci #vilagbajnoksag #mikor #kezdi

Népszerű bejegyzések:

• Aktuális információk a magyar labdarúgásról
• Futball keret stratégiái
• Az Akadémia képzési rendszere
• 200 méteres vegyesúszás eredmények
• Mohamed Szalah távozása a Liverpooltól