A Labdarúgás és Vízilabda Rejtélyei, Taktikák és a Kapusok Szerepe a Magyar Sporttörténetben
A sport, különösen a labdarúgás, mindig is kiemelt szerepet játszott a magyar társadalom életében, nem csupán szórakozásként, hanem mint közösségformáló erő is. Az 1950-es és '60-as években a labdarúgás mint tömegszórakoztatás vizsgálata mélyebb betekintést enged a korabeli viszonyokba, a sportolók és szurkolók mindennapjaiba. Ebben az időszakban az emberek nagyvállalatokban, többnyire gyárakban dolgoztak, és az emberek szabadidejét a vállalatok szervezték.
A vállalat művelődési házában kultúrálódtak, a vállalat üdülőjébe jártak közösen nyaralni, a vállalat szervezte a kirándulásokat, a vállalattal együtt vonultak fel Május 1-én, a vállalat sportkörében sportoltak, és a vállalat dolgozói együttesen jártak futballmeccsre is. Jegyet kaptak mérkőzésekre, nem feltétlenül ingyen, hanem például a különböző munkahelyi szervezetek árulták, de a jó dolgozóknak olcsóbban. Értelemszerűen a belügyminisztérium érdekelségébe tartozó emberek Dózsa-meccsre, a honvédelmiek Honvéd-meccsre, az öntödében, kohóban, vasgyárban dolgozók Vasas-meccsre, a húsgyárban, malomban, konzervgyárban, tejüzemben dolgozók Kinizsi-meccsre, a vasutasok Bp. Lokomotív-meccsre, a buszvezetők, kalauzok Bp. Lokális eltérések persze voltak, de vidéken is ugyanez volt igaz, hiszen jellemzően a nagy üzemek körül szerveződtek a csapatok. Az embereken volt egy felülről jött, ellenőrzött közösségalkotási nyomás, ami az életük szinte minden perére igaz volt.
A 60-as évekre liberalizálódott a helyzet a futballban, és az egész ország is. Nem volt már annyi gyári dolgozó, jöttek a magánzók, a maszekok, a kisebb üzemek. Egy ideig azonban még megmaradtak a közösségek, akik meccsre jártak. A 70-es évek elejére viszont elfogytak, ami jó kis visszaesést eredményezett a nézőszámokban, gyakorlatilag országszerte.
A Futballszabályok Fejlődése és a Pontozási Rendszer Változásai
A labdarúgás története során számos szabálymódosításon esett át, amelyek alapjaiban befolyásolták a játék dinamikáját és a bajnoki eredmények alakulását. Fontos kérdés volt például, mikor vezették be, hogy pontegyenlőség esetén nem a gólarány, hanem a gólkülönbség dönt. Ezt a hetvenes évek közepe tájára tennénk.
Érdekesség, hogy a Győr úgy lett 63-ban bajnok, hogy a gólarány döntött, a különbség szerint harmadik lett volna. A tabellák szerint az 1970/71-es bajnokságban számították először a gólkülönbséget (a kettőspontot felváltotta a kötőjel). A hárompontos rendszerrel nálunk, azt hiszem 89-ben (?) próbálkoztak először, úgy, hogy döntetlen esetén 11-eseket rúgtak, az ott győztes csapat két pontot szerzett. Aztán talán 95-től ért 3 pontot a győzelem.
A pontozási rendszerek alakulása a magyar labdarúgásban
| Időszak | Győzelemért járó pont | Döntetlenért járó pont | Pontegyenlőség eldöntése |
|---|---|---|---|
| 1963 (például) | 2 | 1 | Gólarány (pl. 2,857) |
| 1970/71-es bajnokság (első említés) | Nincs adat | Nincs adat | Gólkülönbség |
| 1988/89-es bajnokság | 3 (győzelemért), 2 (11-esrúgással nyert döntetlenért) | 1 (11-esrúgással elvesztett döntetlenért) | Gólkülönbség |
| 1995-től (körülbelül) | 3 | 1 | Gólkülönbség |
Kapusok és Taktikák: A Vízilabda Világából
A kapusok szerepe kiemelten fontos minden labdajátékban. A Helsinki Olimpia előtti felkészülés során a magyar vízilabdacsapat tagjai érdekes megfigyeléseket tettek az egyiptomi kapusról. Az egyiptomi kapus félelmetesnek tűnt. Sötétbarna arab fiú volt, jó kétméteres. Egyszerűen nem tudtak gólt lőni neki. Térdig kijött a vízből és kinn is maradt. Fő mutatványa az volt, hogy időnként megcsókolta a felső kapufát.
„Butykó - mondtam, és éreztem, hogy reszket a hangom - Nézd, mit tud az a fekete gyerek. A vízben megy felfelé, mint egy páternoszber.” Lemhényi felnézett a levelezőlapokból. „Príma - mondta. - Majd laposan lövünk neki.” Ezt a taktikát alkalmazva „kilencet lőttünk neki. Valamennyit laposan, szinte a víz színe alatt.” A mérkőzésekre oda kellett figyelni, és a kapus elleni stratégia kidolgozása elengedhetetlen volt.
A hollandok elleni mérkőzésen, ahol a végeredmény 4:4 lett, Roggione, az olasz bíró vitatott döntéseket hozott, ami frusztrációt váltott ki a magyar csapatban. „Mind a kétszer a fejemen állt - hajtogatja Vízvári. - Mind a kétszer a fejemen állt....”
Edzők, Amatőrség és a Magyar Foci Gyökerei
A labdarúgásban az edzői „státusz” kialakulása is fokozatosan történt. A világ első futballklubja állítólag az 1857-ben alapított Sheffield United volt. Az első edzőre még tovább kellett várni: Ausztria, Magyarország, Svájc, Olaszország, Belgium és Spanyolország 1926-ban egyeztek meg abban, hogy a csapatok mellett edzők oktatják majd a játékot, és ők döntenek a csapatok összeállításáról. Érdekesség, hogy Franciaországban csak a második világháború alatt/után ismerték be ennek szükségszerűségét.
Az amatőrség kérdése már a kezdetektől fogva vita tárgyát képezte. 1880-ban, Oxfordban fogadták el az első amatőrszabályzatot, melyben pontosan meghatározták, ki nem számít amatőrnek: 1) aki pénzért versenyez (a fogadásban való részvétel, vagy ajándék nyújtása és elfogadása), 2) aki hivatásos sportolóval versenyzett, 3) aki pénzért tanított sportot. Az MLSZ amatőrszabályzata 1921-ből is releváns információkat tartalmazott.
Még a 20-as években is hivatkoztak az MLSZ-ben arra az 1901-es kúriai ítéletre, amely kimondta, hogy akik önként futballmérkőzést játszanak gyakorlatilag lemondanak testi épségük jogi védelméről. 1919-től magyar csapatok rendszeresen indultak európai utakra, e túraláz jegyében fogant az első magyar (berlini) profi csapat is. Mivel az engedélyt nem kapták meg, csak úgy tudtak útra kelni, hogy a túrát a berlini földalatti vasút igazgatója és egyik főrészvényese, Otto Eidinger finanszírozta. Noha a játékosok hivatalosan a berlini cég hivatalnokai lettek, az MLSZ felfüggesztette játékjogukat, s mivel a német szövetség ezért nem adott játékengedélyt a magyaroknak, a csapat csupán egy mérkőzést játszott Berlinben. A vállalkozás megbukott, a játékosok 1920 novemberében visszatértek Budapestre. Az MLSZ 1921 áprilisában hosszas procedúra után amatőrré nyilvánította csapatot, ami hatalmas felzúdulást váltott ki az „igazi” amatőrökből.
Magyar Legendák az AC Milanban és a Vízilabda Aranycsapat
A magyar labdarúgók tehetségükkel a nemzetközi porondon is megállták a helyüket. Az AC Milan történetében is találunk magyar játékosokat a húszas-harmincas években. Egyike annak az összesen négy magyar játékosnak, aki a piros-feketék mezét viselte, Hajós Árpád volt. Rajta kívül szerepelt még Bánás József és bizonyos Müller Károly - utóbbit az olasz források is honfitársunknak jelzik, de a Monarchia - ma Csehország területére eső - nagyrészt németek lakta városából, Teplicéből származott. Mindezidáig az utolsó milanos magyar játékost Zsilizy Józsefnek hívták, mindössze egy mérkőzésen szerepelt 1929. december 15-én a csapatban.
A klubtörténet első ötven évének leghíresebb magyarja kétségtelenül Bánás József. Negyven mérkőzést játszott a Milanban 1926-ig, majd egy súlyos sérülés visszavonulásra kényszerítette. Három évvel később már edzőként dolgozott, 1931 és 1933 és 1938 és 1940 között két időszakban is irányította a Milant. Rajta kívül az első fél évszázadban még egy honfitársunk dirigálta az Ördögöket: a komáromi születésű Viola József.
A magyar pólótörténet két aranycsapatának fénykorát is átéltem, hanyatlását is. Az első momentum végtelenül büszkévé tett. A második - roppant bölccsé. A futballcsapat is ott készülődött Helsinkire. Bozsik, Kocsis, Puskás... Puskás Öcsi már akkor a Nagy Főnököt játszotta.
Szórakoztató Történetek a Felkészülésről
A komoly felkészülések mellett jutott idő a pajkos szórakozásra is. A vízipólócsapat és a futballisták közötti játékos rivalizálás a Szabadság-hegy lejtőin élénk emlékeket idéz. Gyalogsági ásóikkal bányásztak elő a gyeptéglák alól. Szó, ami szó, nagyon megvertek bennünket ezek a futballisták, később az angol válogatottat. Másnap este frontális támadással akartuk lerohanni a futballcsapatot. A tücskök üvöltve ciripeltek és a hold úgy sütött, mint fennállása óta még sosem. Egészen Csillebércig becserkésztük a terepet, de sehol egy „aranylábú”. Fenn ultiztak Puskás szobájában. Ahogy megláttak bennünket, majd kiestek az ablakon nevettükben. Puskás előtt már egy kalap pénz hevert az asztalon. Bebizonyította neki, hogy ki a főnök.
„No smoking! Ez azt jelenti, hogy repülőgépen tilos szmokingot viselni.” - magyarázta Szittya Spéci, a tejfeles szájú kezdőnek. „Jaj, de érdekes. És vajon miért?” - kérdezte a másik. „Hááát... ööö... Szóval a szmoking feszes viselet. Ezért tilos benne mozogni. Az ingmell szilánkjai súlyos sérülést okozhatnak. A fekete szín különben is veszélyes. Ha történetesen tengerre kell leszállni a gépnek... egykettőre odavonzza a ragadozó halakat.”
„Fenyvesek! - suttogta [Kárpáti György]. - Micsoda erdők! Óh, ha én ezeket kitermelhetném! Csak bútornak való, csupa épületfa! Mennyi papírt lehetne ebből gyártani. Milyen jó lenne, ha fogpiszkálónak dolgoztatnám fél az egészet... esetleg karmesteri pálcának...”
A Helsinki út során különleges cipő is felkeltette a figyelmet. „Felháborító dolog... De hát tizenhét éves voltam... és a cipő egészen fantasztikusnak tűnt. Elképesztően puha, az még csak hagyján. De kreppgumi talpa legalább öt centi vastag volt. Ha felhúzom, öt centit növök. Öt centivel magasabb vagyok. Egy nyúlánk óriás. Egy felhőket súroló góliát. Egy 170 centis jegenye.” A fiúk harsány hahotával fogadták, amikor megjelentem. Az álomcipők darabja legalább öt kiló volt. Minden lépésnél szinte tőből szakadt ki a lábam. „Történelmi ritkaság - mondta Martin. - Botond ilyen cipővel rúgta be a bizánci kaput.”
tags: #four #four #two #kapusok #kulonszam #hanyadik
